A mezőgazdasági termelés kapcsolódó sajátosságai

4.2.3.1. A termelési folyamatok, mint termék-előállítási rendszerek

A Csáki (1982) szerint „a rendszerelmélet alapgondolata, hogy a jelenségeket, dolgokat komplex összefüggésükben kell tanulmányozni.” Ismert, hogy a rendszer meghatározott elemekből áll, és akkor működőképes, ha elemei kölcsönhatásba kerülnek egymással. Az értékteremtő folyamatok /a továbbiakban: termelési folyamatok/ is értelmezhetők rendszerként. A termelőrendszer erőforrások olyan halmaza, amelynek feladata az inputok átalakítása termékké vagy szolgáltatássá adott technológia keretei között. Ha a termelés definícióját vesszük alapul, és a lehető legáltalánosabban fogalmazunk, akkor a termelési folyamat tényezői az alábbiak lehetnek: műszaki tényezők, fizikai tényezők, kémiai tényezők, biológiai tényezők és humán tényezők. Az összefüggéseket és kölcsönhatásokat a 4.8. ábra szemléleti.

4.8. ábra: A termelési folyamat, mint termék előállítási rendszer

Forrás. a szerző saját munkája

A tényezők, mint a rendszer elemei, a folyamat inputjai lesznek, és az értéktermelés során transzformálódnak, beépülnek a termékbe vagy szolgáltatásba. Ennek azonban feltétele, hogy az elemek egymással kölcsönhatásba kerüljenek. Belátható, hogy ezt a rendszer egyik kulcs fontosságú eleme a humán tényező biztosíthatja csak. Az ábra magában foglalja tehát az

Műszaki Tényezők - gépek, - járművek, stb.

Kémiai tényezők - műtrágya, - növ.szer, stb.

Biológiai tényezők - vetőmag, - talaj, - állatok, - kártevők, - korokozók, stb.

Humán tényezők - tulajdonosok, - menedzserek, - alkalmazottak

Termesztés-, tartástechnológia - intenzív, hagyományos, biotermesztés,

ökologikus, stb.

4 3

2 1

5

előzőekben felsorolt tényezőket és az egyes tényezők közös halmazát, kölcsönhatását. Az outputhoz tehát csak akkor jutunk, ha a kölcsönhatást az ember, mint egyik nélkülözhetetlen tényezője a rendszernek, biztosítja. Ebben a kölcsönhatásban rejlik az output (termék/szolgáltatás) minősége, a termelési folyamatnak a környezetre gyakorolt hatása is. Ez a kölcsönhatás pedig nem egyéb, mint a termék/szolgáltatás-előállítás technológiája. A technológia – rendszerszemléletű felfogásban – tehát nem más, mint a termelési folyamat lefolytatásához szükséges tényezők (elemek) előre meghatározott algoritmusok szerinti összekapcsolását biztosító végrehajtási mód, eljárás. Hogy az output előállításához milyen inputokra van szükség, azt az output határozza meg.

Ahogy ezt az előzőekben már láttuk, a mezőgazdaságban a termelési folyamatok számos olyan sajátos tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek nagymértékben befolyásolják a kapcsolódó menedzsment funkciókat, és azok mozgásterét. Csáki (1982) szerint, az egyes mezőgazdasági rendszerek közös ismérvét, a rendszer működésének céljában, nevezetesen a mezőgazdasági termékek előállításában kell kerseni. Hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a mezőgazdasági rendszereket meg kell különböztetni a biológiai rendszerektől. Az egy más kérdés, hogy a mezőgazdasági termelési folyamatok, mint termék előállítási rendszereknek egyik eleme az állat, vagy növény, mint biológiai rendszer. Alapvetően ezek az elemek azok, amelyek a sajátosságokat okozzák. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a mezőgazdasági rendszerek rendelkeznek mindazon tulajdonságokkal is, amelyek a rendszereket általában jellemzik, például elkülöníthető a mezőgazdasági rendszereken belül is az irányítási rendszer, amely szabályozza és vezérli a reálfolyamatokat.

Kiemelten kell kezelni azt is, hogy a „mezőgazdasági rendszerek reálfolyamatai a biológiai rendszerek működésével növények és állatok élettevékenységével esnek egybe. A mezőgazdasági rendszerek végső soron az „ember-gép-talaj-növény-állat” rendszernek tekinthetők, tehát sajátos biológiai-gazdasági rendszerként értelmezhető.”

További kiemelt sajátosságként kell kezelni, hogy az inputok egy részének megválasztására nincs ráhatásunk, adottságként kezelendők, pl.: a talaj minősége, az időjárás milyensége stb.

A termelési folyamatok hosszára – mivel biológiai folyamatokról van szó – szintén nincs vagy csak kis mértékben – a tartástechnológia elemeinek megválasztásával - van ráhatásunk.

A vázolt összefüggések alapján levonható az a következtetés, hogy a termelés, mint funkcionális stratéga a termesztés-, és tartástechnológiákban jelenik meg a mezőgazdasági vállalatokban is. E mellet – a termelési folyaamtok - a fejlesztési stratégiák elsődleges szinterei is. A stratégiák kidolgozása tehát csak termelési sajátosságok által behatárolt mozgástéren belül történhet.

4.2.3.2. A mezőgazdasági vállalat és a stratégiák kölcsönhatásai

Rendszerelméleti megközelítést alapul véve belátható, hogy a vállalatban levő eszközök önmagukban nem képesek tevékenységet végezni. Az állatok és a növények emberi beavatkozás nélkül a természeti környezetükkel olyan egyensúlyra törekszenek, mely a vállalati cél szempontjából nem hasznos, ezért jelentenek a vállalatnak tervezési, szervezési feladatot. A dolgozó ember önmagában, eszközök, és szabályozási tevékenység nélkül ugyancsak képtelen a vállalati cél részét képező tevékenységet folytatni. Ez a tevékenység tehát csak akkor alakul ki, ha az elemek meghatározott tevékenységekbe, ágazatokba rendeződnek.

A vállalat ágazati rendszere hozza létre a vállalat termelési szerkezetét. Az ágazatok - mint a vállalati rendszer alrendszerei - egymással sokféle és sokirányú kapcsolatban állnak, miközben olyan új integratív tulajdonságokat hoznak létre a vállalatban, melyekkel az alrendszerek korábban nem rendelkeztek. Ezért nagyon lényeges hangsúlyozni, hogy egyes ágazatok kialakításánál, tervezésénél a stratégiák megfogalmazásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni az egyes ágazatok közötti kapcsolatokat sem.

Az ágazatok közötti kapcsolatok lehetnek vertikális (termék) kapcsolatok, amikor az egyik ágazat a másik termékét, szolgáltatását használja fel. A horizontális (gazdasági) kapcsolatok két vagy több ágazat közös erőforrás igénybevétele kapcsán alakulnak ki, amely jó esetben javítja azok kihasználását. Mindezeket a kapcsolatokat az ágazatok „belső üzemi teljesítményének” nevezzük. A versenyző ágazatok ilyen irányú kapcsolatai viszonylag lazák.

Kulin - Mohacsek (1935) az Aerebo-féle iskola nézeteihez kapcsolódóan az alábbiakat írják:

„…ugyanis a mezőgazdasági üzem szerves egységnek tekinthető, abból egyes ágazatokat kiragadni és azokat a többi ágaktól függetlenül mérlegelni nem lehet, mert különben előállhat, azaz eset, hogy ha egyes rentábilisnak mutatkozó ágazatokat kibővítünk, az üzem összjövedelmezősége leromlik (organizmus teória). Így pl. hiába mutatkozna a magtermelés jövedelmezőnek, hogyha azt méretein túl kibővítenénk, romlana a talaj fizikai struktúrája, megnövekedne az elgyomosodás veszélye, kevesebb lenne a takarmányterület s ennek megfelelően a tartható haszonállatlétszám, ami a megcsökkent trágyaprodukción keresztül a növénytermelés hozamában is apadást idézne elő; kedvezőtlen irányba tolódna el továbbá a tőke- és munkakihasználás (az egyoldalú termelés folytán) stb. végeredményben az üzem összjövedelmezősége leromlana.”

Az egyes ágazatok között fennálló belső üzemi teljesítmények kihasználásának, továbbá, hogy a mezőgazdasági üzem szerves egységet képez - mai szóhasználattal a rendszerelmélet érvényesítésének szükségessége – fontosságának kihangsúlyozása, a mai napig nem veszített aktualitásából. Ezek figyelmen kívül hagyása – a profit maximalizálása, a rövid távú érdekek vagy az egyéb feltételek hiánya, a feltételrendszerek egyes elemeinek ellentmondásossága – a mezőgazdasági termelés vonatkozásában nem lehet következmények nélküli. Napjainkban, a gazdálkodás feltételrendszere változásai együttes hatásának eredőjeként a mezőgazdaságban ezek a „belső üzemi teljesítmények” nagymértékben fellazultak, vagy teljesen hiányoznak, például a föld nélkül, állattenyésztéssel foglalkozó vállalakozások esetében ez komoly gondokat hoz felszínre; a keletkezett szerves trágya elhelyezése, a kapcsolódó környezetvédelmi problémák, a vegyszeres növényvédelem stb.

A rendszer további fontos sajátosságai az alábbiakban összegezhetők; az elemek között mellérendeltség vagy egyenrangúság van, az elemek csak a rendszer egésze szempontjából értékelhetők reálisan, az elemek meghatározott strukturális elrendezettsége is feltétele annak, hogy az elemek kölcsönhatásba kerüljenek egymással, és a rendszerre jellemző új tulajdonság jöjjön létre, a rendszer egyes elemei – biológiai tényezők – kulcsfontosságúak a rendszer működése szempontjából, a célirányos beavatkozás hatása többirányú a rendszer működésére stb.

A mezőgazdasági vállalat, mint gazdasági rendszer főbb kapcsolódó sajátosságai közül az alábbiakat emeljük ki; a vállalat, mint gazdasági rendszer alrendszerei (elemei), maguk is rendszerek, sokfélék, kapcsolataik pontosan nem írhatók le, a rendszer működése sztochasztikus jellegű, előre pontosan nem határozható meg működése, a kockázattal

számolni kell, nyílt, környezetétől nem izolált egység, azzal szoros kölcsönhatásban van, dinamikusan működik, a vállalatban egyidejűleg zajlanak a reál és pénzügyi folyamatok, ezek egyidejűleg, egymástól elválaszthatatlanul vannak jelen stb.

A mezőgazdasági vállalat - mint rendszer – esetében is a zavartalan működés feltétele a szabályozó és a szabályozott folyamatok szerves egysége.

Összefoglalva megállapítható, hogy a stratégiai üzleti egységek az árutermelő ágazatok lesznek. Az üzleti stratégia a vállalat termelési szerkezetében ölt teste, illetve jelenik meg. Az egyes ágazatok között fennálló belső üzemi teljesítmények kihasználása jelentős szinergikus hatást eredményez.

A kölcsönhatások vállalati szinten történő feltárásához fogadjuk el, hogy a vállalatban háromféle terméket termelnek. Legyenek ezek a termékek; búza, borsó és tej. Elfogadva a feltevésünket, a 4.9. ábrát készíthetjük el.

4.9. ábra: A mezőgazdasági vállalat és a különböző stratégiák szinterei

Forrás: a szerző saját munkája

Az ábra alapján is látható, hogy a mezőgazdasági vállalaton belül zajló termelési folyamatok nagyon szoros kölcsönhatásban vannak egymással. A kölcsönhatások az egyes ágazatok közötti belső üzemi teljesítményekben rejlenek. Ismert, hogy a borsó a búza legjobb előveteménye. Agronómiai szempontok miatt viszont egyes ágazatok részaránya nem lehet tetszőleges, gondoljunk a növényvédelmi problémákra pl. napraforgó, cukorrépa, stb. A példában szereplő állattenyésztési ágazat – tehenészet – a tömegtakarmány szükségleten keresztül, jelentős hatással van az árunövény termesztés vetésszerkezetére is. Fontos szempontként kezelendő - finanszírozási szempontból -, hogy a tehenészet nyílt ciklusú termelési folyamat, tehát folyamatos árbevételt biztosít.

Ha a 4.9. ábrán látható termék-előállítási rendszereket kifejező nagy körök közös metszetére fókuszálunk, akkor észre kell vennünk, hogy a három termék-előállítási rendszer - a

4 3

2 1

INPUINPUiTOK TOK PIACA

PÉNZPIAC ÉS TŐKEPIAC

FELEVEŐ PIAC

ÁLLAM

MARKETING STRATÉGIA PÉNZÜGYI

STRATÉGI A

INPUTOK PIACA FELVEVŐ PIAC

Menedzs -ment funkciók

kölcsönhatások miatt – kirajzol egy negyedik kört. Ez az a mozgástér – ha úgy tetszik virtuális tér -, amelyen a vállalat menedzsmentjének döntéseit meg kell hozni, azaz a kölcsönhatások miatt, az operatív szinten hozott döntések vállalati szintre továbbgyűrűző hatásait a stratégiai célnak alárendelten kell kezelni, a menedzsmentfunkciók gyakorlati megvalósítása során. Ebben rejlik a rendszerelméleten alapuló integrált szemlélet érvényesítésének fontossága a stratégiák kidolgozása és megvalósítása során.

Az egyéb funkcionális stratégák célja, megvalósításuk szerepe a mezőgazdasági vállalat esetében sem különbözik más vállalatokétól. Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy a vállalat kettő funkcionális stratégiája, a pénzügyi (finanszírozási) stratégia vállalati szinten valósítható meg, a források allokációját illetően, mivel a stratégiai üzleti egységek pénzáramlásai vállalati szinten összegződnek. A másik, vállalati szinten kidolgozott funkcionális stratégia a vállalat marketing stratégiája. Ez a stratégia szintén a vállalat stratégiai céljainak alárendelten, de szerves kapcsolatban és kölcsönhatásban az üzletági stratégiákkal kell, hogy kidolgozásra kerüljön.