Az innovációs folyamat

Az innovációt napjainkban rendszerint nem statikusan, hanem a vállalkozás megújulási folyamataként értelmezik. Hatásmechanizmusát mind horizontális, mind pedig vertikális összefüggéseiben, láncban határozzák meg. Az úgynevezett „horizontális” láncba beletartozik az (1) alap- és az alkalmazott kutatás, a (2) találmány, a (3) fejlesztés, az (4) ún.

„engineering” tevékenység, a (5) kísérleti gyártás, a (6) termelés, a (7) marketing és az értékesítés is. Az ezek közötti szerves kapcsolat nélkül az innovációs folyamat valahol elakad, a kutatás, a termelés érdekei függetlenednek, az értékesítés pedig alárendelődik a termelés önállósult érdekeinek. A horizontális innovációs lánc szoros és rövid reakcióidejű koordinációt tesz szükségessé egyrészt a marketing (piackutatás, piacteremtés értékesítés) és a

kutatás-fejlesztés tekintetében, a kutatás-fejlesztés és a termelés, valamint a különböző termelő szervezetek között. Az úgynevezett „vertikális láncot”, a hatásmechanizmust, az innováció horizontális láncának mozgató erői, cél- és kapcsolatrendszere határozza meg, kijelölve működésének mozgásterét is. A vertikális hatásmechanizmus, azaz a társadalmi-gazdasági környezet fő elemei a következők: (1) a politikai és a társadalmi-gazdasági alrendszer, (2) s az ezeket összekapcsoló intézmények (a gazdaságirányítás és szervezet-rendszere) és (3) a vállalati szervezetek. A vertikális hatásmechanizmusban a különböző szintek közötti kapcsolat jellege meghatározza a horizontális lánc integráltságának fokát. Az innovációs folyamat integráló egységeként a piaci K+F vagy a termelés állhat előtérben.

Hiánygazdálkodásban a termelés megfelelő ütemezése és allokációja a szervezet fő gondja.

Ilyenkor a termelés lesz az integrátor. Piaci viszonyok intenzív hatása esetén a marketing funkció játssza az integráló szerepet. Olyan periódusokban, amikor új termékek, technológiák kidolgozása (átvétele) a versenyképesség feltétele, a K+F integráló szerepe kerül előtérbe.

Napjaink hazai gazdaságpolitikájára az utóbbi válik egyre inkább jellemzővé (Tolnai, 2005).

Az innováció folyamatjellegét alapul véve, meg lehet különböztetni a radikális és folyamatos innovációt. Az előbbi esetben a fejlődés ugrásszerű, nagy változásokat idéz elő, új termékek és technológiák kifejlesztését teszi lehetővé. Az utóbbi esetben az innováció csak a termék egyes funkcióira korlátozódik (Pecze, 2003).

Az innováció előzőekben vázolt fogalmainak és területeinek értelmezésében benne rejlik az, hogy az innovációt nem kizárólag csak a kutatás táplálja, generálja. Új dolgokat létre lehet hozni kutatás nélkül is. Nem szükségszerű, hogy az innovációs folyamatban a kutatás jelen legyen. Azt azonban látni kell, hogy az a „bizonyos ötlet” nem a semmiből születik, pattan ki, a mögött a felhalmozott tudás, vagy tapasztalat, adott esetben mindkettő egyidejű jelenléte is szükséges.

A fogalmak ismeretében felvázolhatók a K+F+I kifejezés egyes elemei közötti kölcsönhatások (5.6. ábra). Az 5.6. ábra a K+F tevekénységeket, az ötletet az innováció, mint rendszer elemeiként értelmezi. A folyamatos nyíl a közvetlen, a szaggatott nyíl a közvetett illetve feltételes kapcsolatokat jelképezi. A különböző definíciók alapján az innováció folyamatának különböző modelljei is értelmezhetők. Ezek a modellek a vállalati innovációs folyamatok és a piaci tényezők között fennálló kölcsönhatásokat szemléltetik. Az innováció lineáris modellje a ’70-es évekig volt jellemző.

Ez a leírás az innovációt nyílt rendszerként fogta fel, ahol az egymást követő szakaszok mindegyike valamilyen „fekete doboz”-ként (azaz előre nem sejthető információkat tartalmazva) viselkedett, s fogadta be az előző szakaszból kilépő információkat.

Az innovációs folyamatot legegyszerűbben a lineáris modellek mutatják be. A kutatókat régóta foglalkoztatja, hogy a műszaki fejlődés kényszerítő ereje (,,nyomása”), vagy az új termékek, illetve eljárások iránt megnyilvánuló keresletindukáló hatása (,,húzóereje”) ösztönzi-e az innovációs folyamatokat (5.7. ábra). Ez a kétféle elképzelés jelenik meg a két lineáris modellben is.

Szükségletteremtő (Schumpeter): leírja, hogy egy ötlettől a termék piacra kerüléséig mi történik: a meglévő technológiai ismeretek mellett szükségletet teremt. E modell az innovációs folyamatok kiindulópontjának az új tudományos eredményeket tekinti. A technológiai fejlődés ösztönzi a folyamatos kutatásokat, melyek az ismertetett lépéseken

keresztül vezetnek az új termékekhez. A modell elébe megy a szükségleteknek, új termékek felmutatásával teremt fogyasztói igényeket.

5.6. ábra. Az innováció folyamatának lineáris modellje

5.7. ábra: A kettős hajtású („market pull” / „technology push”) innovációs modell

Szükségletkövető (Schmookler): a fejlesztéshez szükséges megvizsgálni az igényeket. Az újdonságok iránti igényt tekinti kiindulópontnak e modell. A fejlesztések valós piaci igények, meglévő szükségletek alapján indulnak el.

A „kettős hajtású” („market pull” / „technology push”) innovációs modellben fontos, hogy a terméket kettős hatás éri. Egyrészt a piaci információk, amelyek megteremtik a piacon eladható termékeket, valamint a technológia oldaláról, ahol a jelen technológia alapján legyártható termékek jelennek meg. Ezen kettős hatás végeredménye a termékterv, ami rögzíti a termék tulajdonságait. Az új termék kialakításához a termékfejlesztésen keresztül vezet az út. Ahogy ez az 5.7. ábrán látható, a folyamat egyes elemi egymásra épülnek, időben elkülönülve vesznek részt az innováció folyamatában. E modelleken belül megkülönböztetünk (1) kereslet vezérelt innovációt, ebben az esetben a piaci igények (vevők)

generálták az innovációt és (2) kínálat vezérelt innovációt, melyet az alapkutatás eredménye generált.

A lineáris innovációs modelleknek azonban számos hiányossága van. A szükségletteremtő modell nem tisztázza, hogy a gazdasági tényezők milyen hatással vannak a technológiai változások folyamatára. A szükségletkövető modell ugyanakkor nem veszi figyelembe, hogy esetenként a piaci igények és az innovációs képességek nincsenek összhangban, s nem képes bemutatni az alternatív fejlesztési irányok közötti választás okát sem. A lineáris modellek közös hibája, hogy az innovációt mindkettő egy befejezett folyamatnak tekinti, pedig a termékek ritkán őrzik meg az első piacképes fejlesztésben elnyert állapotukat.

E hiányosságokat a Rothwell-féle visszacsatolásos modell igyekszik kiküszöbölni (5.8. ábra).

5.8. ábra: A Rothwell-féle visszacsatolásos innovációs modell

Forrás: Rothwell, 1986. hivatkozik: Baranya Megyei Vállalkozó Központ, 2007. alapján saját(Pupos T.) szerkesztés

Az 5.8. ábra alapján látható, hogy a modell a keresleti és kínálati elemeket egyaránt tartalmazza és szemlélteti – a visszacsatolások révén – a piaci folyamatok és a környezeti tényezők hatásait is.

Az innováció egy adott térbeli egység, például egy régió versenyképességének, fejlődésének alakulása szempontjából is meghatározó jelentőségű. Rechnitzer (2004) szerint „az intraregionális fejlődés elméletei felismerték, hogy a fenntartható gazdasági növekedéshez elengedhetetlenek az egyetemek, kutatóközpontok, vállalati kutatóközpontok, a beszállítói hálózatok, a vállalatok közötti együttműködések, a piaci kapcsolatok.” Gonda (1995.

hivatkozik: Mohácsi, 2008) úgy ítéli meg, hogy a technológiák kohézióját, a regionális innováció fokozását támogató elméleti keret az alábbi három alrendszerből tevődik össze:

 A tudomány és technika telephelyelméleteiből (TeT), melyek magukban foglalják a K+F tevékenységekre hatást gyakorló, az adott térségre jellemző társadalmi tényezőket.

 A kutatás-fejlesztés menedzsment elméleteiből.

 Az innováció szociális rendszereit magyarázó elméletekből.

A regionális innováció elméleti keretrendszerét, a vázolt alrendszerek kölcsönhatásait az 5.9.

ábra szemlélteti.

Új szükségletek Piaci és társadalmi szükségletek

Új technológia

Kutatás Fejlesztés

Design

Élenjáró termékek és eljárások

Prototípus

gyártás Gyártás

Marketing és értékesítés Ötletek

felismerése Piac

/

5.9. ábra. A regionális innováció elméleti kerete

Forrás: Grósz-Rechnitzer, 2005. alapján saját (Pupos T.) szerkesztés

A regionális innovációt meghatározó tényezők; a vállalatok K+F tevékenysége, és K+F kapcsolatai, az innovációs szolgáltatások, a regionális környezet, a technológiai kínálat és politikák (Rechnitzer (2001). A kapcsolódó vélemények alapján a regionális innovációs potenciál stratégiai jelentőségű elemei a humán erőforrás és infrastruktúra milyensége. Ez pedig azért van így, mert a regionális tudásközpontok megléte, illetve azok kialakítása határozza meg egy térbeli egység innovatívvitását.

Mivel a mezőgazdasági vállalat is egy adott térbeli egységet használ, aktívan igénybe veszi az erőforrásokat, és nem függetlenítheti magát szűkebb s tágabb környezetétől, a vállalat stratégiájának kialakítása szempontjából nem lehet közömbös az adott térbeli egység innovatívvitása sem.