A folyamatos termelés forrásszerzési lehetőségei

A stratégiák megválasztásánál a hosszútávra szóló pénzügyi döntéseknél nem kevésbé fontosak a folyamatos működés forrásigényének, azaz a vállalat likviditásának szempontjai sem. E szempontok érvényesítését az operatív szinten is biztosítani kell. Ennek magyarázatát az operatív szinten hozott döntések vállalati szintre továbbgyűrűző hatásaiban, és a termék-előállítási rendszerek vállalati szinten jelentkező kölcsönhatásaiban kell keresni. (Lásd részletesen a 3.5.4. alfejezetet).

Mivel a termelés – gazdasági vetületét alapul véve – nem egyéb, mint a forgóeszközök körforgása, ezért a forgóeszközök körforgáshoz, illetve annak egyes elemeihez kapcsolódóan hozott döntések alakítják és egyben meg is határozzák a körfogás gazdasági terheit és forrásigényét is. Hogy a forgóeszközök állományának nagysága sok, vagy kevés, az önmagában nem dönthető el, hisz azt a vállalat profilja, az adott termelési folyamat sajátosságai, a kapcsolódó döntések stb. alapvetően befolyásolják és meghatározzák. Jól kifejezik ezt az 5.1. táblázat adatai.

A táblázat adatai az eszközök, ezen belül a forgóeszközök, és annak struktúráját a vállalkozási tevékenység függvényében fejezik ki. A terméket előállító vállalatok, ipari terméket gyártó és a mezőgazdasági vállalat estében a forgóeszközök részaránya az összes eszközön belül 85,6%

illetve 66,5%. A szolgáltatást nyújtó vállalatok esetében a forgóeszközök részaránya 6,2%

illetve 23,6%. A gyógy szálloda kiugróan magas pénzeszközeinek aránya a termelési folyamat sajátosságaival magyarázható. A termelési folyamat hossza rövid, amit az átlagos tartózkodási idő számszerűsít (3,2 nap).

5.1. táblázat: A vállalati típusok vagyonstruktúrája

Forgóeszközök összesen 100,0 100,0 100,0 100,0

C/Aktív időbeli elhatárolások 0,4 1,3 0,2 0,7 többet fektet be valóban likvid eszközökbe, ugyanakkor ezzel rontja jövedelemtermelő képességét.

Ha a lehetséges másik esetet vizsgáljuk – keveset fektet be forgóeszközökbe - megállapítható, hogy éppen fordított helyzettel állunk szembe. Növekedhet a vállalat jövedelme, de nagyobb lesz a kockázata is. Ebben az esetben tehát csökken a likviditás költsége, de nőni fog a likviditás hiányából adódó költség.

Ha a termelésmenedzsment feladatait a finanszírozás aspektusából vizsgáljuk, akkor a termelés gazdasági vetületét kell alapul venni. Mindez azt jelenti, hogy a körforgás elemeivel, és a forgótőkével való gazdálkodást állítjuk a középpontba, végső soron a forgótőke menedzsmentről van szó. Fontos annak hangsúlyozása is, hogy csak akkor járunk el helyesen, ha a kapcsolódó befektetési döntéseket komplex módon, azaz a reál és pénzügyi folyamatok kölcsönhatásait operatív és vállalati szinten egyaránt vizsgáljuk, mert csak így lehet megalapozott finanszírozási döntéseket hozni. Ebből következik, hogy a tervezésnek külön-külön ki kell térnie

 a forgótőke elemeire,

 az idényszerűen jelentkező forgóeszközökre,

 valamint a működési ciklus forrástételeire is.

A forgótőke elemeivel való gazdálkodás – ahogy ez annak definíciójából következik - a készletek, a követelésállomány és a pénzeszközök tőkeként funkcionáló állományával való gazdálkodást jelenti.

Ahogy ezt az előzőekben láttuk, lehet olyan vállalati stratégia, például a túlélési stratégia, amikor a vállalat arra kényszerül hogy a vagyon átrendezésével szabadítson fel forrásokat a folyamatos termelés viteléhez. E megoldásnak több formái is lehetnek; a forgótőke egyes elemeinek felszabadítása, pl. a követelésállomány (vevőállomány), forgási sebességének növelése – fizetési határidő csökkentése -, a tőkeként funkcionáló készletállomány értékének csökkentése szintén forrásokat szabadít fel stb.

Az idényszerűen jelentkező forgóeszközökhöz kötődően kell megemlíteni a vállalat kereskedelmi, hitelezési politikáját, amely a stratégia megvalósításában – az üzletági stratégiában – fontos szereppel bír. A vevőállomány mellett a szállítóállomány menedzselése sem hagyható figyelmen kívül. A szállítóállomány a működési ciklus pénzügyi ciklusának egyik forrásként kezelendő tétele. Ebből eredően a vállalat számára nem lehet közömbös a szállítói kötelezettségek teljesítési határidejének alakulása. A szállítók megválasztása, a kapcsolódó kedvezőbb fizetési kondícióik szintén csökkenthetik a folyamatos működés forrásainak gazdasági terheit. Az üzletági stratégák vonatkozásában is adódnak tehát racionalizálási lehetőségek. Az elmondottakon túlmenően, forrásokat generáló megoldások lehetnek például a beszerzési, értékesítési időpontok megváltoztatása, a volumenekhez kötött árengedmények kihasználása stb.

Likviditási helyzetünket javíthatjuk, ha a követelésállomány egy részét bevonjuk a finanszírozásba. Ez azt jelenti, hogy követelésünk behajtását az erre a célra szakosodott pénzügyi szereplőre, a faktorra bízzuk. A faktorálás a vállalkozó áruszállításából, szolgáltatásából eredő, rövidlejáratú követelések refinanszírozásának egyik lehetséges módja. A faktoring ügylet során a szállító, illetve eladó, követelését a faktoráló társaság – díj ellenében – átvállalja, illetve megvásárolja. Ezáltal az eladó, illetve a vevő a lejárat előtt juthat pénzeszközeihez. A faktorálás hátránya a magas faktorálási díj, amely a követelés összegének 1-2 %-a. A forfetírozás esetében közép és hosszú lejáratú követelés megvásárlásáról van szó.

Az ügylet költségei szintén magasak, a követelések tartalma gépekre, beruházási eszközökre, a beruházáshoz kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozik. Ebben az esetben a forfetőr teljes kockázatot vállal. Ez az ügylet típus inkább a nemzetközi kereskedelemben gyakori.

A mezőgazdasági vállalatok stratégiájának kialakításánál fontos szempontként kell figyelembe venni azt, hogy a mezőgazdaság a megosztott ágazatok csoportjába sorolható (Székely, 2000). A megosztottságból eredő hátrányok leküzdésében - ahogy erre szintén történt már utalása - fontos szerepe a horizontális és vertikális integrációna. E formáknak a folyamatos működés forrásigényének biztosítása szempontjából lehet jelentőségük.

Az integrációs kapcsolatok kialakítása és eredményes működése a kis és közepes agrárvállalkozások számára fokozottabb jelentőségű, mivel a pénzintézeti minősítés alapján kevésbé vagy nem minősülnek hitelképesnek. Ennek viszont az a következménye, hogy a folyamatos termelés finanszírozási igényének biztosítása megoldhatatlan feladatok elé állíthatja a vállalkozókat.

A lehetőségek kihasználása, amelyek az integrátor szervezetek részéről - természetesen nem önzetlenül - a termelés előfinanszírozása és egyéb szolgáltatások nyújtása révén realizálhatók.

A megkötött szerződésekben kerülnek rögzítésre azok a konkrét szolgáltatások és kötelezettségek, amelyek az érintett partnerek közötti viszonyt szabályozzák.

Az integrátor vagy termeltető részéről nyújtott szolgáltatások - adott kamatláb érvényesítése mellett - a termesztéstechnológia több elemének finanszírozására terjedhetnek ki, például növényvédő szer és műtrágya költség meghitelezése, a betakarítás költségének meghatározott mértékig történő térítése, a brojler hízlalásban a naposcsibe és takarmány meghitelezése stb.

Hangsúlyozni szükséges azonban azt, a vállalatot illetően – integrátor, vagy integrált – hogy az integrációnak stratégiai, taktikai, és az operatív tevékenység szintjén is meg kell valósulnia az eredményes együttműködés érdekében

A forrásteremtés további lehetőségei közül kell megemlíteni a "külső finanszírozás"

módozataként a pénzügyi piacon szerezhető forrásokat. E források közül a rövid lejáratú hitelek illetve ezek különböző formái jelentik, illetve jelenthetik a folyamatos működés forrásigényének biztosítását.

A vázolt elvi lehetőségek, módozatok mind a folyamatos működés, mind pedig a beruházások, fejlesztések finanszírozását illetően szerepet kap(hat)nak. A gyakorlati megvalósítás során a lehetséges változatok nem nyernek kizárólagosságot, a finanszírozás stratégiája kialakítása általában ezek kombinációjával történik, illetve történhet.

5.1.4. A folyamatos termelés pénzügyi vetületeinek megjelenése a vállalat finanszírozási