m ányzó kívánságát, hogy F erdinánd román király j ön N agykárolyba s elvárj a, hogy Debreczen és Hajdú m egye küldöttségileg eléje járni m egköszönni a bolse
vizm us veszedelm e aluli felszabadítást. A királlyal román politikusok, miniszte
rek is jönnek s alkalmunk lesz tárgyalni a personalunióról. A felhívásban termé
szetesen volt parancs is; mert ha nem teszünk a felhívásnak eleget: népünkre ki tudja minő károkat és nyomorúságokat zúdíthatunk. Azzal tisztában voltunk, hogy rosszindulatú bírálat kifogásolni fogja; mint ahogy kifogásolt volna akkor is, ha m eg nem tesszük. Ez utóbbi esetben a románok által elkövetett m inden rablást és gyilkolást a mi tapintatlanságunknak, belátástalanságunknak, legénykedésünk
nek írták volna a rovására. Éreztük mi ezt, hogy férfiasabb, kurucabb lett volna elüzenni Nagykárolyba az »eb ura fakó«-t, de éreznünk kellett azokat a követ
kezm ényeket is, am elyek a m i kem ény magatartásunk nyomában veszedelem ként zúdulhattak volna ártatlanokra. Számot vetettünk tehát. A z bizonyos, hogy a mi nagykárolyi látogatásunk semmi befolyással nem lesz az entente által meg
állapított demarkácionális vonalra, mint ahogy nem is lett. Sokkal kisebb pont volt már M agyarország s benne mi, sem m int a határkérdésre befolyást gyako
rolhattunk volna. Nagykárolyban megfordult Debreczen hajdúmegyei küldött
ségben a következők vettek részt: Rásó István főispán, dr. M agoss György főis
pán, g ró f D eg en feld József, dr. Baltazár D ezső , dr. Lindenberger János róm.
kath. prépost-plébános, helyettes püspök, Sztankay F. B éla ág. hitv. ev. gond
nok, Csóka Samu főjegyző, dr. Vásáry István, dr. Csűrös Ferenc, dr.Tóth Emil városi tanácsnokok, Kondor Kálmán városi szám vevő, M edgyaszai M iklós vá
rosi árvaszéki elnök, dr. Tüdős Kálmán városi főorvos, dr. Vass Károly főispáni titkár, Futó András püspöki titkár, Karay Sándor főgym n. igazgató, Szabó Elek tb.városi tanácsnok, dr. Tatay Zoltán városi jeg y ző , r. Fráter Imre kórházi főor
vos, dr. Freund Jenő ügyvéd, izr.hitközségi elnök, dr. Rugonfalvy Kiss István, dr.
K iss Géza egyetem i tanárok, Gajzágó B éla kir. táblai elnök, dr. Galánffy János k özjegyzői kamarai elnök, K em hoffer J ó zsef ny. oszt.-m agyar bankigazgató, Poroszlay László bankigazgató, Wilhelms Emil oszt-magyar bankigazgató, Uhlarik B éla nyug. M .Á.V. üzletvezető.
ím e tehát nem m agam voltam Nagykárolyban. A z út eszm éje nem tőlem származott. Hozzáj ámltam; mert m eg kellett tenni magánérdekem ellen is köz
érdekből, kárommal is m ások hasznára. Nagykárolyba valami katonai vonaton utaztunk. A hangulatunk nyomott volt. Fel-felfénylett előttünk a régi dicsőség s aztán reáborult a jelennek szomorú h om álya.»A m ely ország magával m egha- sonlik, elpusztuk: a szentírásnak ez a büntető igazsága tölt be rajtunk.
A tiszántúli református egyházkerület küldöttsége m ásodik helyet kapott.
A z első küldöttségben a többi keresztyén felekezetek lelk észei m en tek ... B e
szédem a következő volt: »Királyi Felség! A világot gyehennává gyújtotta fel a gyűlölet. M inden eszm ény megtagadásával dolgozott. A legnagyobb eszm ény a szeretet, m ely m aga az Isten. Megtámadták, m egtagadták ötét is, aki által van minden és aki nélkül semmi nincsen.
Isten rendelései a királyok is. Istennek szolgálunk tehát, mikor üdvözöljük F elségedet, ki a m inden hatalmat adó Isten felkentje. A z Isten a szeretet és békesség első szolgájául kente föl Felségedet. Kéijük tehát a tiszántúli reformá
tus egyházkerület és a helybeli evangélikus egyház nevében, hogy minden hata
lommal, m ely Felségednek onnan felülről adatott, oltalmazza a szeretet, békes
ség és szabadság evangéliumát.
M i sokat köszönhetünk Felségednek és hadnagysága alá rendelt vitéz sere
gének. K öszönhetjük a megtartást, az életet. Életünk és sírunk k özé Felséged állott a védőangyal kétélű pallosával. Hálánk illeti Felségedet a királyi jogara népét nemzedékrőlnemzedékre. A mi nekünk jó volt a megtartásra kéijük, -hogy ezt a jót, ezt a védelm et terjessze ki azokra is, akik velünk nem zetben, vallásban rokonok s akik körül m ég mindig a pusztulás angyala j ár tábort.
Halad-jó n F elséged a rend és békesség prófétai útján. L egyen áldott Felséged; legyen áldott királyi házanépe. B ék esség, ig a z sá g jó sá g , rend, szeretet jeg y ezzék fel nevüket, emlékezetüket el nem m úló fényesség gyanánt a világtörténelemben.«
Utólag elgondolkozhatunk azon, hogy milyen jó lett volna, ha a románok ezt máig is m egfogadták v o ln a ! (L. L.)
„Ez volt tehát az a gonosz emberek, boulevard-lapok által világgá kiáltott behódoló beszéd. Ez volt az a hazaámlás, am ellyel a jezsuiták magyarázata sze
rint megáldottam a román hadsereg hódító fegyverét”, s m ellyel “felajánlottam M agyarországot a román királynak meghódításra. Ez volt a nagykárolyi kéz
csók, am ellyel szégyent hoztam egyházamra és hazámra. Eleinte azt híresztel- ték, hogy a királynak csókoltam kezet; majd a kézcsókolást a királynéval hozták kapcsolatba. A valóság az, h ogy a királlyal meghajlás nélkül k ezet fogtam; a királynéval azonban m ég csak kezet sem volt alkalmam fogni.
M ivel a királyhoz intézett beszédem be sok hazugságot magyaráztak bele s m ivel a hazug következtetések egész sorát hozták ki belőle, csakhogy a magyar református egyház egyik vezérem berét meghurcolják s szem élyében az egész magyar református egyházat m eggyalázzák a világ előtt, kötelességem magya
rázatot adni beszédem hez. A g on osz lelkű embereket nem szándékom m eg
győzni, mert ezeknek győzhetetlenségük gonoszságukban van, am i character indelibilis, törölhetetlen jellem; de igyekszem felvilágosítani a félrevezetett jó in- dulatú lelkeket.
A királyt következetesen csak Felségednek szólítom . N em tettem hozzá a szokásos legkegyelm esebb Urunk kiegészítést, mert mint magyar ember a ro
m án királyt uramnak el nem ismerhettem, nem nevezhettem . A rend és békes
ség prófétai útján haladásra kértem. A román hadsereg fegyverét nem áldottam meg; annál kevésbé hódító fegyverét; sőt m egáldásom a királyra és királyi ház
népére szorítkozott: »B ékesség, ig a zsá g jó sá g , rend, szeretet jeg y ezzék fel ne
vüket, emlékezetüket, el nem m úló fényesség gyanánt a világtörténelemben.«
A ki ezt a beszédet m eg akaija érteni, m egérti. Csak egy k evés józan érte
lem kell hozzá és becsületes, tiszta szív.
A nagykárolyi utat hazaámlásnak kiáltotta ki az új kurzus, am elyben a v e zérszerepet igyekszik a jezsuita szellem játszani. M ost már nyíltan lépnek fel a protestantizmus ellen s tartalom nélküli szabadosságnak bélyegzik. A z igazság arculverésével dolgozó irányzatnak azonban nem volt semmi szava ahhoz, ami
kor Rom anellinek Budapest, sem ahhoz, amikor Toumadenak Szeged hasonló köszönetét fej ezett ki. Rom anelli ezredes a velünk hadiállapotban levő Olasz
ország képviselője volt Budapesten. Romanelli ezredest díszkard ajándékozásá
val tüntette ki Budapest székesfőváros a sajtó osztatlan helyeslése mellett. Sze
geden Toumade generális volt Franciaország képviselője. Toumade generálist virágesővel tüntette ki, hálás köszönettel halm ozta el Szeged a sajtó osztatlan
h elyeslése m ellett. R om anellinek is, Toum adenak is azért járt ki a köszönet, mert a bolsevizm us ellen védelm et nyújtottak. A román királynak ezt köszöntük m eg m i is, ajezsuita m érleg azonban más mértékkel mér s a debreczeniek közül csak engem lát m eg s nekem jö n markírozott véres szem ekkel s a közönség félrevezethetőségére számítva, közm egvetés tárgyaként állít a világ elé.”
H ogy m ennyire csalódott a püspök a románokban azt az „A z oláh katonák éjjeli támadása.” fejezetből lehet megtudni. Már a cím ben szereplő oláh elneve
zés is jelent valamit.
„Sűrű egym ásutánban jött hozzám a hír, h ogy a román hatóság engem is bolsevistának minősít. A debreczeni magyar árulkodók fűtötték az oláhok tüzét s nagy öröm m el tárgyalták, h ogy nemsokára m egszabadítják magukat tőlem a románok által. H a nem lettem volna a m agyarországi egyetem es református egyház lelkészi feje s ezen révén nem lett volna kilátásban számomra a külföldi nagy protestáns államok védelm e, bizony a debreczeni fekete terror jóvoltából m egkóstoltam volna én is a brassói rabkenyeret. A z csak term észetes, h ogy a románoknál denunciáló debreczeni magyar hazafiak voltak az elsők, akik a ro
mánok kivonulása után a románbarátkozás vádj ával zúdultak ellenem. Hivata
losan nem mertek eljárni ellenem . Felelőtlen különítm ény kezére bíztak tehát.
A z ok és okozat egybefuggéséből, az esem ények láncolatából kénytelen vagyok megállapítani, hogy az 1919. július 19-re virradó éjszakán ellenem s családom ellen vezetett rablógyilkos merényletben a hivatalos tényezők keze is benne volt.
1919. július 19-én délután két oláh altiszt vetődött hozzánk (Zelem éren L. L.).
A z erdőből jöttek fegyverrel s jelezték tört magyarsággal, h ogy ők patrul. M eg
kínáltuk őket borral, szivarral. N ézegettek széjjel. A tornaszereken játszadoztak, s azzal visszam entek az erdőbe. Majd később tízen visszatértek. Kértem, hogy várjanak, m íg felö ltö zk ö d ö m .. .Kimentünk a tornácra és mutattak eg y papírt.
A m int egy pillantást vetettem a papírra, három szó ütötte m eg a szem em et és nyitotta is ki a borzalmas helyzet teljes átértésére. E három szó: 20,000 korona, fam ília és puscat. Ha 2 0 ,0 0 0 koronát nem fizetek, m egölik az egész családo
mat. N em ingadoztam m eg. Kijelentettem, hogy nincs 20,000 koronám. Erre a szakaszvezető m egfogta a kezem et, kirántott a tornácról, valam it vezényelt a többieknek, akik szem beálltak velem , fegyvert töltöttek s vállhoz emelték. A szakaszvezető oldalt állott vezénylésre. E gy lépést közelebb léptem a fegyvere
sekhez, széttártam keblem en a köpenyt s halálos nyugalom m al kértem őket, hogy jól lőjjenek.
M egint sorakoztak és töltöttek a fegyveresek. Kiléptem a megáldoztatásra a ház elé. Bal kezem m el széttártam a köpenyt, jobb kezem et égre em elve dörgő hangon reájuk szóltam: D um nyezó védé (az Isten látja). Rémület és düh kiáltása tört a katonákból elő. Tudták, hogy főpap vagyok. M egnézték a M osoiu tábor
nok által aláírt igazoló levelet, amelyben román nyelvhasználat szerint
Őszentsé-gének vagyok titulálva. M ég gratuláltak is hozzá asztali b eszélgetés során. A főpap hivatkozása a mindentlátó Istenre és pedig saját nyelvükön m egdöbben
tette őket. Ezután aj elenet után biztosra vehettük, hogy m ost már következik a fegyveres támadás, a kiirtás. M ég ú g y látszik tartogattak a bestiák eg y kínzási fokozatot. A leányaink kiadását kérték. Ekkor a halálra elszántuk magunkat mind a heten. F eleségem , én, négy leányom s itthon levő nagyobbik fiam . Vagy ti haltok m eg, vagy mi. Betereltem családom tagjait a legbelső szobába. A helyze
tet röviden m eghánytuk, vetettük. N em volt m ás választás, mint a halál. E l
mondtuk szépen fennhangon együttesen az úri imádságot; csókolással elbúcsúz
tunk egym ástól. Lelkünket Isten kezébe ajánlottuk, vártuk a halált. A fegyvere
sek léptei közeledtek az ajtó felé. A család m ég térdeplő helyzetben csendesen imádkozott. A fegyveresek ajtónyitása előtt az utolsó szó, ami családom tagjai
nak ajkát elhagyta, legkisebb leányomnak, a tizenegy esztendős Évinek az intel
m e volt, aki cseppet sem rem egő hangon íg y szólott: N e shjunk, mert m ég azt hiszik, hogy félünk a haláltól. A lig hangzottak el ezek a szavak, m egnyílt az ajtó s reánk irányzott fegyverrel beléptek a rablógyilkosok.
Engem békés szándék jelével kihívtak a másik szobába. Magyarázták, hogy adjak írást 10,000 koronáról, hogy Debreczenben aztán felvehessék a pénzt. A z utalványt kiállítottam a püspöki hivatalra, tudván biztosan, hogy ezt az írást soha
se tudják beváltani. Ők is gondoltak úgy látszik erre, mert azt kívánták, h ogy a fiam m enjen az írással Debreczenbe. Három óra hosszáig tartott tehát a román hadsereg őrködése felettünk. A cselédségünk fent a nyaralónál és lent a tanyá
ban behúzódott. A z orrát se dugta ki gyáva odújából. Tíz fegyveres katona ellen oktalanság lett volna a fellépésük.
Áhitatos szorongással nyitottam m eg a szent könyvet. A lélekzetét vissza
tartotta mindenki. Amint a nyitott helyre pillantottam az Isten felénk fordult or- cáj át láttam fényeskedni belőle. A 90-ik és 91 -ik zsoltárra nyitottam. A 90-ik zsoltárra, am elyet a magyar zsoltáríró íg y szedett versbe: »Te benned bíztunk eleitől fo g v a ...« a kálvinisták hatalmas éneke. A z emberi m egalázkodás, isten
dicsőítés és törhetetlen bízás himnusza. Aztán olvastam a 91 -iket »A ki a Felsé
gesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik a z .... Azt m ondom az Úrnak: Én oltalmam, váram. Istenem, Őbenne bízom. Mert ő szaba
dít m eg téged a tőrből. Paizs és páncél az ő hűsége.«
A biblia kinyílt oldalának felső szélére ezt jegyeztük oda hálaadással: »A z oláh rablógyilkos katonák, mikor rettegtetésünk után (1919. július 19-ikén éjjel egy órakor) a zelem éri nyaralóból eltávoztak: e helyet jelentette az Úr.«
A lig szürkült a hajnal, az erdőn keresztül beszöktünk Debreczenbe, otthagyva csendes erdei lakásunkat, ahol nyugalom helyett háborúságot, biztonság helyett veszedelm et találtunk. B eérkezve Debreczenbe, m ég a július 19-iki délelőtt a következő jelentést küldtem M osoiu kormányzó tábornokhoz: »A Tiszántúli Re
formátus Egyházkerület Püspökétől. Kormányzó Tábornok Úr! E xcellenciás Uram! Szomorú szívvel vagyok bátor és kénytelen jelenteni az alábbi esetet.«
R öviden leírta a történteket jelezv e, hogy nem ebben egyeztek m eg, amikor a románok bejöttek. N em következett semmi sem. M osoiu tábornok válasza így hangzott, hogy a tábornok úr sajnálatát fejezi ki az eset felett; de m eg van győződve, hogy nem reguláris román katonák követték el a rablást. (27. ábra)
Ezek után pár nappal egy hangverseny előtt W ladescu oláh parancsnok a maga m ellé rendelt Rásó István főispánnal elindult résztvevőket rekvirálni. El
jött szeptember 17-én én hozzám i s , . .. hogy veg y ek részt a hangversenyen, amire a következő választ ad
tam: »Nagyon köszönöm a meg
tiszteltetést, de nem vagyok ab
ban a helyzetben, h ogy eleget tehessek a meghívásnak. Engem és családomat a román katona
ság részéről súlyos sérelem ért.
Ezt július 19-én bejelentettem a kormányzó parancsnokságnál.
N em kaptam sem m i elégtételt.
Tehát azt kell következtetnem , h ogy a román parancsnokság azonosította m agát a m inket bántalmazó katonákkal. Engem ignorált a román parancsnokság, tehát én se vagyok abban a helyzetben, hogy társadalmi téren érintkezzem a román katona
sággal.^ ’
Ilyen határozott és bátor em ber volt Baltazár és ezzel a magatartásával felmentést nyerhet a „m egalázkodás vádja” alól.