nusa. (Giessweinről - 1856-1923 - más helyen megírtuk, hogy 1921 őszén egy erzsébetvárosi gyűlésen Baltazárral, a liberálisokkal, az októbristákkal és a szo
ciáldemokratákkal együtt együtt tiltakoztak az ellenforradalmi kurzus erőszakos szélsőségei ellen.L. L.)
Ebből következőleg el kell ismernünk, hogy Baltazár előtt a katolikus egy
házban is voltak haladó, demokratikus vezetők, akiknek eszm éi ugyanúgy ku
darcra voltak ítélve mint a Baltazáré, amikor a 12 pontját megírta.
Református részről Baltazár érezte azt, hogy tenni kell valamit, és ezt csak úgy érhette el, ha m egismeri az állam és egyház közötti viszonyt. Ezután lehet a református egyház jogait parlamentáris keretek között kiharcolni. N yilván ezért, diplomái m egszerzése után először - amint azt már említettük, Szilágyi D ezső nyomdokain haladva, 1908-ban a kultuszminisztériumi állást választotta. Két év alatt itt alakult ki benne a politika iránti érzékenység. Itt tapasztalta először a római katolikus egyház vagyoni és politikai súlyát, befolyását. Szociális felfogá
sa tehát nem csak intuícióból fakadt, hanem onnan, hogy ismerte a vidéki, falusi, városi élet viszonyait és látta azt az óriási különbséget, ami a protestáns egyhá
zak és a katolikus egyház erőviszonyai között volt. Ezzel együtt világosan látta az arisztokrácia, a vagyonos rétegek és a szegények közötti nagy szakadékot is.
Politikai koncepciója és annak m egvalósítására törekvés ezekből a felism eré
sekből táplálkozott. A „
szabad egyház a szabad államban
"jelszó hangoztatása és célul tűzése rendkívül zivataros időkben kom oly ellentétek kialakulásához vezetett, hiszen hazánkban akkor a feudális, kapitalista rendszer rejtett abszolu
tizmust jelentett. Baltazár a zsinat-presbiteri egyházi irányítás demokratikus el
vén állt, am it sem a fekete, sem a „vörös intem acionálé” nem helyeselhetett.
Demokratizmusát jellem ezte az az ismert felfogása is, hogy minden ember egy
forma, akár király akár harangozó.
Első ténykedése az 1848. X X . te. végrehajtását jelentő 1898. XIV. tc.-ben m egfogalm azott kongrua törvény kiharcolása volt. H ogy ez mennyire Baltazár buzgóságának köszönhető azt dr. Lencz Géza méltatta és közvetlen főnöke, báró B akóczy Sándor a következő szavakkal ismerte el: „Dr. Baltazár nélkül 10 évig se lett volna m egoldva a bonyodalmas kérdés.” Természetesen nézeteit egyházi és politikai lapokban cikkek formájában hol névvel, hol név nélkül folyamatosan kifejtette. M indezekhez Baltazár m ély hite adta az erőt, amit mindig a Bibliából merített: „ D e akik az Úrban bíznak, erejük m egújul, szárnyra kelnek mint a keselyűk, futnak és nem lankadnak m eg, járnak és nem fáradnak e l !” (Ezsaiás 40:31)
A század végén és a 900-as évek elején a Szabadelvű Párt bom lásával egyidejűleg egymás után alakultak különböző politikai pártok, mozgalmak több
nyire liberális, demokratikus és szocialista alapelvekkel. Baltazár tudta, h ogy a vállalt feladataihoz némi politikai támasz is szükséges, ezért próbált „helyezked
ni” a különböző politikai pártok között. Volt többször szimpatizáns és párttag is, de amikor látta, h ogy nem az ő saját tisztességes, erkölcsös, bibliai alapokon nyugvó elveit vallják, hanemhatalmi törekvések, túlzottan radikális célok bújnak m eg a „nem es s dem okratikus” programok m ögött, akkor m ás utat keresett.
Baltazár mindezek ellenére „nem volt un. vérbeli politikus, mert nála a politikum c s a k ... rákényszerített védelm i rendszer,, volt, amikor a fenti demokratikus el
veit megtámadták. „Ő nem mondhatta azt, amit Tisza Kálmán mondott, midőn ellenfelei előbbi pártállására céloztak: »Jobban szeretem hazámat, mint elvei
m et^ T.i. ő a 67-es kiegyezés előtt annak az egyik legnagyobb ellensége volt, s midőn az megtörtént, szíw el-lélekkel Deák mellé állott. Sajnos a politikai helyzet zavaros és változó volta nem nagyon kedvezett Baltazár kezdeti politikai próbál
kozásainak.
M eghalt Szilágyi D ezső (1901), majd Tisza Kálmán. A dualista rendszer válságátjelző kiéleződő ellentétek, heves politikai, radikális munkás és paraszt tömegmozgalmak, gyakori kormányváltozások körülményei között Baltazár ele
inte nem csatlakozott egyik nagy országos párthoz sem, hanem az említett elvei szerint a kálvinista liberalizmus alapján állt és a hitbizományok, a rendiség eltör
lése mellett foglalt állást. V égül a két szélsőség között 1906-ban a vidéken szer
vezkedő M ezőfí Vilmos-féle Országos Munkásvédő Szövetséget támogatta, mivel programját liberálisnak és nem zetinek tartotta, amikor az a törpebirtokosok és földnélküliek támogatását tűzte ki első célul. Baltazár szerint ennek a pártnak a programja felelt m eg leginkább a magyar kálvinista paraszt érdekeinek, szem ben a nagy egyházi, káptalani és főúri mammutbirtokok érdekeit képviselő auli- kus, dinasztikus pártokkal. A z internacionalista pártok a nem zetietlenségi jelleg miatt szóba sem jöhettek. Sajnos A chim András radikális mozgalmának közele
dése a M ezőfí pártjához elriasztotta Baltazárt. Tisza István óvta attól, hogy libe
rális programmal képviselőnek fellépjen, mert a király nem jó néven veszi a református papok köztársasági propagandáját. A tanács ellenére, Baltazár ki- rályhüségét bizonygatva is liberális tudott maradni, mert bízott abban, hogy a királyt is Isten irányítja. Magában ezt a paradoxont (liberalizmus-királyhűség) azzal oldotta fel, h ogy az egyházak egyen lőségét kinyilvánító 1848. X X . tör
vénycikket a király is elfogadja. Nyírbátorban fellépett képviselőnek, de az eddi
gi „elvbarátai” viszont nem értve elképzeléseit, megbuktatták. A lecke használt, mert visszavonult az országos politikából és csak az egyházi érdekeket képvisel
te. Amikor azonban Tisza István Munkapártja az agrárkérdés m egoldását szin
tén fontosnak tartotta, belépett a pártba, am inek Tisza haláláig tagja maradt.
Baltazárt ezért igen sok támadás érte a nagy Apponyi és más vezető politikusok részéről, akik pedig igen gyakran változtatták pártos vélem ényüket és a párto
kat. (N em lehet kihagyni h ogy a politikában ez a gyakorlat a legmagasabb poli
tikai szinteken is szinte hagyom ány maradt mind itthon, mind külföldön. Pl. W.
Churchill nevezetes volt arról, hogy amikor m ég nem volt miniszterelnök több
ször megcsinálta azt, hogy átment a toryk-tól a w hig-ekhez és viszont:„crossing the floor” L. L.)
Csohány János„A püspök, a közéleti ember.” cím ű cikkében (Hajdú-Bihari Napló. 1989. dec. 12. o.). Baltazár sokszínű szem élyiségéről, a parasztsággal és mozgalmaival kialakított kapcsolatáról is ír. A hajdúszoboszlói munkások például nem véletlen ü l tőle kértek „eligazítást...életh elyzetü k nehéz kérdéseinek m egoldásához... A z agrárszocialista mozgalm ak református vidéken többnyire a puritán kegyességüket magánházakban összejőve is gyakorló paraszti közös
ségekből keletkeztek. A szoboszlói népköri összejövetelek révén ismerte m eg Baltazár a M ezőfi-féle újjászervezett Szociáldemokrata Pártot. M ezőfit képvi
selői mandátumához segítette, újságjában, a Szabad Szóban pedig rendszeresen írt. A Garami Ernő nevével fém jelzett szociáldemokrata párttal szem ben azért támogatta a M ezőfi pártját, mert ez nem volt vallásellenes, továbbá nem zeti alapon állt és a magántulaj dönt elismerte. 1918-ban m ég körlevélben is ajánlotta a lelkészeknek az akkor már püspök, h ogy a M ező fi-féle pártot támogassák.
Garami pártjával a tízes évektől kiegyensúlyozott viszonyba került Baltazár, magával Garami Ernővel is. A debreceni szociáldemokratákkal kapcsolata min
dig amolyan szövetségesi volt.
A z öt református egyházkerület elnökségeinek ülésén 1918. novem ber 1 - én közös átiratban ismerték el a N em zeti Tanácsot, de a megváltoztatott szöveg m ég királyhüségről szól. Mire az átirat a cím zetthez érkezett, a Károlyi-kor
m ány már felm entést kért s kapott a királynak letett eskü alól, íg y érvénytelen lett a királyhűség. „Emiatt a református egyházi lapok egy része Baltazár D ezső tiszántúli püspököt, a konvent lelkészi elnökét bírálta, írta Csohány 1983ban -hasonlóan a világi lapok ném elyikéhez, am elyek méltatlanok, azaz helytelenek voltak, mert nem ő volt az említett iratok értelmi szerzője.”
A november 16-i nem zetgyűlésen részt vett Baltazár, mint ORLE elnök és Csikesz Sándor, mint titkár, ahol kikiáltották a M agyar Népköztársaságot. Sike
rült két képviseleti helyet kapniuk a N em zeti Tanácsban, ami azért volt fontos mert megalakult a demokratikus Országos Református Tanács, ami ugyan nem volt népszerű a reformátusság körében, de m égis m agához akarta ragadni az egyházpolitika irányítását. Lapot is indítottak „Új Reform áció.” címmel. Érde
kes m ódon Juhász N agy Sándort kultuszminiszternek j elölték, de m ivel reformá
tus volt, bár hangoztatták az egyház és állam szétválasztását, nem lehetett a kultuszm iniszter m ás csak katolikus. Károlyi M ihály köztársasági elnök és Berinkey D én es s az új m iniszterelnök a protestánsok vezetőinek tiltakozását elismerték és 5 pontos beadványukat jóindulatúan fogadták: „1. Szűnjék m eg a 4 millió protestáns hátrányos vallási megkülönböztetése. N e csak katolikus lehes
sen kultuszminiszter. 2. A kultuszminisztérium kettéválasztásával kész tények
elé állította a kormány a protestánsokat. Joguk lett volna beleszólni, mert őket is érinti. 3. Óvás a katolikus autonómia egyoldalú, és az 1848. X X . te. rendelkezé
seivel ellentétes m egoldási kísérlete miatt. Először hajtsák végre az említett tör
vényt, de azt m egelőzően hallgassák m eg a protestáns vezetőket. 4. Tiltakozás a vallásügyi miniszter ama kijelentése ellen, hogy a római katolikus egyház kivéte
lezett helyzetét fenn akaij a tartani. 5. Óvás a vallásoktatás esetleges korlátozá
sa miatt.” (Idézve Csohány János után). Egyébként Berinkey református volt, Károlyi pedig elismerte, hogy a külföldi kapcsolatok felvételében egyedül a pro
testánsok értek el eredményeket. N em lehet tehát azon csodálkozni, h o g y B al
tazár ilyen ígéretek után - annak ellenére, hogy ebben az ügyben folytatott tár
gyaláson nem vett részt - elismerte a Károlyi vezette kormányt. „Lapjában...azt írta, hogy amennyiben az állami eredetű katolikus vagyont az egyház megkapja, akkor az egyen lőség elve alapján annak arányában kell alapítványt kapnia a protestánsoknak is. A protestánsoknak eszerint 80 millió korona évi segély járna, ezért ők az ennek m egfelelő 2 milliárd koronás alapítványra jogosultak. Világi és egyházi lapok részéről emiatt is támadások érték Baltazárt. A Lelkészegyesület, a Debreceni Protestáns Lap viszont Baltazár m ellett cikkezett. A Dunántúli Pro
testáns Lap egyetlen cikkben reflektált és m egértést tanúsított Baltazár iránt.
M eglepő, hogy Haypál Benő, a Baltazárt legtöbbet támadó Új Reformáció fele
lős szerkesztője, az Országos Református Tanács elnöke nem csak saját lapjá
nak egyik nagy cikkében, hanem más egyházi lapban, sőt a „Világ”-ban is B al
tazár m ellé állt, m egvédte annak álláspontját. Emlékeztetett, hogy Baltazárnak már a forradalom előtt, 1907-ben az ORLE alakulásakor programja volt az álla
m i eredetű egyházi vagyonok szekularizációja (elosztása).” (Ebből is kiviláglik, h ogy Károlyi kormány elism erésének a vádja mennyire gyenge és az akkori viszonyokkal kapcsolatos tájékozatlanságból eredt, mert valóságban amögött a protestánsok érdekeinek védelm e volt a lényeg. L.L.)
Baltazár 900-as évek eleji, majd a legkritikusabb időszak, az első világhábo
rú és a kommunista forradalom alatti politikai felfogását „A próbáltatások idejé
ből.” cím ű többször idézett könyvében (1920) ő maga foglalta össze, ezért azt a részletét eredetiben adjuk közre, hiszen ezt a munkát alig ismerték és ismerik.
Ismétlődések így elkerülhetetlenek.