A lApjogok és Azok korlátozásA
1. A COVID-19 pandémia és a tanulmány célja
Virágzó civilizációkat pusztított el és újított meg egy-egy járvány az emberiség több ezer éves történelmében.1 Európa hosszú évszázadok során újra és újra (visszatérő vagy korábban 1 Már az első letelepedett társadalmak felismerték az állam szerepét a járványok kezelésében
nem létezett) pusztító fertőző betegségek okozta járványok színhelye volt. A spanyolnát-ha-járvány után (amely több mint 50 millió ember halálát okozta világszerte) 100 évvel, az európai polgárok először 2019 decemberében értesülhettek arról, hogy Kínában, Vu-han városában egy új koronavírus törzs okoz járványos megbetegedést (a hivatalos kínai kommunikációban: új típusú koronavírus járvány-incidens), amely a súlyosabb kórlefolyás esetén tüdőgyulladást, a legsúlyosabb esetekben halált okoz. A vírustörzsről csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy rendkívül patogén. Az új koronavírus, vagy másképpen koro-navírus-betegség 2019 (coronavirus disease 2019, rövidítve COVID-19, vagy más néven SARS-CoV-2) rohamos gyorsasággal robbant be Európába, és kezdetben (2020. február végén, március elején) Olaszországban (elsősorban az északi régióban, a Milánó központú Lombardia tartományban) és Spanyolországban okozott tömeges megbetegedést és halálo-zást, majd Németországban és Angliában eredményezett hasonlóan súlyos járványhelyzetet.
Hazánkban a jó ütemben meghozott járványügyi intézkedéseknek köszönhetően az első hullám az elveszített emberéletek számában kevésbé fájdalmas időszak volt, mint azokban az országokban, amelyekben előzetes jelek nélkül berobbant a járvány. A szigorú korláto-zások hatására hazánkban elsősorban a gazdaság szenvedett el súlyos veszteségeket. Az év második felében megjelent a járvány második hulláma, amely hazánkban a fertőzöttek és az intenzív terápiát igénylők számában, valamint az elhalálozásban sokkal súlyosabb kimenetelű (volt), mint a tavaszi ütem. A tanulmány lezárásakor a második hullám még tart, újabb és újabb vírusmutációk jelennek meg, ám reményteli, hogy a járványkezelés egy minőségileg új szakasza, a védőoltások beadása is megkezdődött.
2020. március 11-én ugyanazon a napon, amikor az WHO, az ENSZ egészségügyi szakosított szerve világjárvánnyá (pandémia) minősítette a vírus okozta helyzetet, Ma-gyarországon a Kormány rendeletben2 Magyarország egész területére az Alaptörvény 53. cikke alapján veszélyhelyzetet hirdetett a COVID-19 vírus okozta egészségügyi veszélyhelyzetet miatt.3
Rendkívül tanulságos, hogy – vélhetően – a kínai hatóságok által korlátozott infor-mációknak köszönhetően az érintett terület lakossága nem észlelte a veszély nagyságát, amelyet csak súlyosbított, hogy az első korlátozó intézkedéseket is későn vezették be.
Nem volt ez másként a nemzetközi közvéleménnyel, az államokkal, akik szintén csak hosszú idő elteltelével értesültek a kialakult járványügyi helyzetről. Mára egyre való-színűbb, hogy a kezdeti hírekben hangoztatott 2019. novembernél sokkal korábban kezdődött a lokális járvány terjedése. Mindezt csupán azért hangsúlyozom a tanulmány bevezetőjében, mert mindez határozottan mutat rá a transzparens állami tájékoztatás és és különböző szabályokat alkottak a járványos megbetegedések kezelésére. Érdekes áttekintést ad a járványokról szóló ószövetségi felfogásról és kezelésükről Rixer Ádám, ld.
rixer Ádám: A járványok szerepe és kezelése az Ószövetségben (megjelenés alatt, meg-jelenés várható helye: Glossa Iuridica 2021-es különszáma). Ezúton mondok köszönetet a Szerzőnek, hogy a kéziratot megjelenés előtt rendelkezésemre bocsátotta.
2 Veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Kormányrendelet.
3 Jelen tanulmány nem ad lehetőséget a veszélyhelyzeti kihirdetésének és a veszélyhelyzeti jogalkotás alkotmányos elemzésére.
a szabad, demokratikus közéleti diskurzusok jelentőségére, amelynek ellene hatnak az állami cenzúra, vagy annál enyhébb, de az információáramlást korlátozó intézkedések.
A járványhelyzet kezelése során nyilvánvalóvá vált, hogy a sikeres védekezés kulcskérdése a társadalmi bizalom megszerzése, hiszen a polgárok bizalma alapját képezi a társadalmi szintű szabadságjogokat is korlátozó rendkívüli intézkedések (karanténszabályok, tár-sadalmi távolságtartás stb.) széleskörű elfogadásának. Kétségkívül a helyzet kezelésére a fejlett nyugati egészségügyi ellátórendszer sem volt felkészülve, és ez a járvány berobba-násakor rendkívüli egészségügyi-ellátási válsághelyzetet eredményezett, mégis egyértel-művé vált, hogy azokban az országokban, ahol a központi, vagy regionális kormányzat nyíltan és részletesen tájékoztatta a polgárokat, az intézkedéseknek nagyobb társadalmi elfogadottsága volt, mint ahol – akár kisebb járvány mellett – a közvélemény információ szűkében maradt. A nyílt és szabad közbeszéd társadalmi szinten tehát elengedhetetlen része a hatékony járványhelyzeti válságkezelésnek. Ez az összefüggés érvényes a társa-dalmi szintű vakcinálás tekintetében is, hiszen az önkéntes oltás felvétele ellen hat az elégtelen, vagy még inkább ellentmondásos (állami) információ közlés, csakúgy, mint a bizonytalan eredetű, sok esetben tudományosan alá nem támasztott, de az emberek elbizonytalanodását kihasználó, valótlan tartalmú, oltásszkeptikus, vagy egyenesen oltásellenes vélemények. Ezeknek a megszólalásoknak ugyanakkor egy demokratikus társadalom diskurzusaiban helye van. Mindazonáltal a valótlan tartalmú, a védekezést elnehezítő, vagy egyes járványügyi intézkedéseket megakadályozó szólások rendkívüli károkat okozhatnak, ezért nem élvezhetnek alkotmányos védelmet, még akkor sem, ha
„békeidőben” a véleménynyilvánítás szabadságának rendkívül széleskörű védelmi zónájába is tartoznának. A tanulmányban vizsgált rémhírterjesztés korlátozhatóságának alkotmá-nyos mércéje erre tekintettel szintén eltérhet a „rendes” és a rendkívüli jogrend idején.
Tanulmányomban arra vállalkozom, hogy röviden bemutassam a rémhírterjesztéssel összefüggő alkotmánybírósági gyakorlatot, kiemelve a húsz év különbséggel meghozott két határozat konzisztens és inkonzisztens elemeit. A rémhírterjesztés büntetőjogi szankcionál-hatósága, bár az Alkotmánybíróság 2000-ben már vizsgálta, sőt megsemmisítette az akkor hatályos büntetőjogi tényállást, a rendszerváltást követő harminc évben a véleményszabad-ság korlátozhatóvéleményszabad-ságának rémhírterjesztésen alapuló mércéje jobbára elméleti konstrukció maradt. Ennek elsődleges oka talán éppen abban állt, hogy a 2000-es alkotmánybírósági indokolás nyomán megalkotott büntetőjogi norma szerint, a valótlan tartalmú, köznyugalom megzavarására alkalmas közlések csupán bizonyos rendkívüli körülmények között voltak alkotmányosan büntethetők. A koronavírus járvány okozta egészségügyi és társadalmi válság-helyzet, az annak következtében bevezetett rendkívüli jogrend (veszélyhelyzet) és a Btk. új, különleges jogrendi rémhírterjesztés tényállásának bevezetése 2020-ban élettel töltötte meg a csipkerózsika álomba szenderült, a véleménynyilvánítási szabadságot korlátozó tényállást.
Az alábbi rövid tanulmány nem ad lehetőséget sem a különleges jogrendi alkotmányos szabályok elméleti igényű, rendszeres elemzésére, sem a magyar 2020-as veszélyhelyzeti jogalkotás átfogó alkotmányossági vizsgálatára,4 de még az új rémhírterjesztési büntető-4 A kérdésről ld. SzenTe Zoltán: A 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet alkotmá-nyossági problémái. MTA Law Working Papers, 2020/9, 1-24.; és móré Sándor – SzilváSy
törvénykönyvi tényállás elmélyült elemzésére sem. Tanulmányomban csupán egy rövid összefoglaló leírásra vállalkozom, külön figyelmet fordítva az Alkotmánybíróságnak a különleges jogrendi rémhírterjesztés büntetőjogi szankcionálhatóságának alkotmányos-ságát kimondó határozatára, és annak a korábbi alkotmánybírósági gyakorlattal való összhangjának vizsgálatára.