hiá-nyait okadatolni. Ha e reflexiók nem jönnek az ifjú segélyére jelleme alakításánál, akkor magá-tól alakítja azt többnyire a szemlélt minták után. Lehet belőle nagy római vagy görög hős, ezek minden hibáival, de nem lesz nemes ke-resztény hős, elsajátítva azok emberiességéből a kiválóbb tiszta vonásokat s bearanyozva azokat a keresztény világ hőseinek és ezek isteni minta-képének, Jézusnak mindenki által utánozható, de soha senki által utol nem érhető isteni vo-násaival, a kinél fönségesebb jellemképző minta nincsen a földszinén. 0 az egyedüli „ut, igazság, élet", lelkünknek örök központja és megvilágo-sitója, sőt még t ö b b : maga az élet-czél s a hozzá hasonló élet legdicsőbb koronája és jutalma.
(Folytatjuk.)
A k e r e s z t é n y s é g és k o r u n k .
I r t a : Bougaud Emil.
Fordították : Dobos Lajos és Szentannai (Spett) Gyula.
III. kiadás ; I—V. kötet.
I. kötet. A vallás ts vallástalanság.
Ismerteti : Kiss Arisztid.
(Folytatás.)
Isten legfőbb tulajdonsága: a szentség; ezen alapul kormányzata is, innét származnak az utak, a tervek, melyeket az ember véges elméjével átlátni nem képes, s igy abból kifolyólag az emberi élet nem más, mint egy megható dráma, utolsó felvonása a halál; a ki hősként szerepelt, jutalmul kapja magának az Istent.
Miután a vallás nem egyéb, mint természetfeletti kapocs az Isten és ember között, Isten és az ember fő-tényezői a vallásnak, ezek természetét ismerjük, lássuk most a vallásét. „Az embernek az imádás, ima, engedel-messég, bánat és szeretet által kell Istenhez emelkednie ; de Istennek is le kell ereszkednie: le kell az emberhez szállnia segélyével, bocsánatával, jótéteményével s követ-kezőleg szeretetével is." — Innét következtethetünk a vallás természetére ; elmondják azok, kik érezték a valla's vigasztalását, jótékony hatását a szenvedő társadalomra, lelkük mélyéből állítják, hogy a mely intézmény ily ered-ményeket mutat fel, nem lehet puszta álom, vagy agy-rém. A vallásnak és bölcsészetnek egy tárgya van. Az Isten, mondja Bougaud. „De a bölcsészet tanulmány, a vallás pedig közlekedés. A bölcsészet Istent szemlélni tanit bennünket, a vallás egyesit vele ; a legmélyebb bölcseletből is hiányzik az a léterő, mely a vallásban, még ha elferdített is, mindig megvan a felható erő, mely az embert Isten karjaiba emeli, s a leható erő, mely Istent az ember karjaiba hozza. — A bölcsészet mellett megmarad a mérhetetlen örvény, a chaos magnum. A vallás hidat ver reá."
RELIGIO. 83-Az ész vallását igy rontja le. 83-Azt mondják : „Van
eszem, elég az nekem." Igen, némely dolgokban ; mások-ban nem. Mi hasznát veszed eszednek, például, ha beteg vagy ? Orvost hisz, és annak hiszesz, hiszesz neki életed vesztése alatt. Az emberi gyarlóságok halmazát sorolja fel Bougaud, melyek a valláson kivül kapnak életet, mig a vallásban elveszítik azt s helyükbe az isteni erények lép-nek : a hit, remény és szeretet, e hármas alapon nyugszik a vallás. Itt a fokapocs a szeretet : az Isten az embert keresi szeretetből, az ember az Istent keresi szintén sze-retetből, mert az igazi szeretet kilép önmagából, hogy másokat boldogítson. Elragadóan festi az Istennek az emberrel való találkozását: „Isten, ki a magányban nem érzi többé jól magát, hivja az embert, keresi őt, hozzá jő, fokonkint szállva le, a mennyből Sinaira, a Sinairól a jászolba, a jászolból a keresztre, az oltárra ; s meg nem áll, csak midőn az embernek szivébe ér. Az ember, ki a magányban szintén nem fér meg többé, elhárítja az akadályokat, kiragadja magát a teremtmények közül, re-pülni vágyik, fölkap a hit, remény és szeretet szárnyaira ; erényről erényre, áldozatról áldozatra emelkedik ; s nem nyugszik meg, csak Istennek szivén." Hogy a vallást nem lehet eltörölni, onnét datálódik, mert akkor az Istent és embert egyszerre el kellene törülni, ha csak az em-bert törülnék el, az Isten újra teremtené azt végtelen szeretetéből kifolyólag ; ha pedig csak az Istent, az ember kisérlené meg annak teremtését, ez Bougaud fő érve.
Következik a társadalmi bajok elsorolása, melyek a vallástalanságban birják alapjukat. Az ember, a család, a társadalom Isten nélkül, ezt a vallástalanság fájdalmas drámájának mondja a szerző. A mit Bougaud itt Franczia-országról állit, többé kevésbbé áll hazánkról is, szavai olyanok, mint az utolsó ítélet harsonája : lehat minden sir fenekére. Iszonyúak a sebek, melyeket felmutat, hogy akiknek nincs akkora, okuljanak rajta ; Cavete posteri, vestra res agitur. Jól tudja a nagy férfiú, hogy kényes dolgokat bolygat, s igy szól : Incedo per ignes, de ezt oly szelídséggel, türelemmel teszi, hogy a még jobb érzelmekből ki nem vetkőzött lélek köszönetet mond érette.
Leginkább az iskolákat veszi kritika a l á : „Látunk tanárokat, érett embereket, kik a romlott, könnyelmű fiatalság tapsai közt taniták, hogy nincs Isten, nincs lélek, nincs különbség a jó és rossz között; nincs erkölcsi sza-badság és felelősség; hogy az agyvelő akként választja el a gondolatot mint a vitriol ; hogy nincs más Isten, csak a minőt az ember önmagának saját bensejéből alkot, akként mint a pók az ő hálóját, stb." Itt fellázad benne a lélek, s igy kiált f e l : „Es a helyett, hogy mint nyil-vános méregkeverőket szokták, vesszővel kergettük volna ki, megtapsoltuk !" Hogy minő gyümölcsöket termettek ezen elvek, kiki elgondolhatja, azért ennek részletezé-sébe nem bocsátkozunk, csak egyedül azt említem meg, hogy az ifjúság bűnei, kicsapongásai azon sebek, melyek érintésénél mint orvos, maga Bougaud is feljajdul, miután a családatyákat nem tudja eléggé megoktatni arra, hogy gyermekeikről, nemzedékeikről, miképpen hárítsák el a veszélyt, mint utolsó orvosi vényt a d j a : Tissot,
De-landes, Ricord, Tardieu, Bergeret, Bourgeois orvosok müveit.
A család vallástalanságát illetőleg, mintha Cha-teaubriand tollát kölcsönözte volna, a „Genie du Chri-stianisme" cz. munkából. Miből áll a család ? — S z í v b ő l ; ez teremti meg azt, ha rossz a család, oka a szívben rejlik : „Szive mindenkinek van, mely azt csalja meg, ki nem érdemli, hogy keblében dobogjon." Igaz, más szem-pontból nézi a családot a szabadelviség, vagy a nemzet-elviség, egyik sem veszi be számadásai közé a vallást, s igy önmaguk alatt gyújtják a puskaport. Szomorúan konstatálja az emberi létszám csökkenését Francziaország-ban, s a házassági kötelék lazaságát, s midőn 1792-ben a nemzetgyűlés kimondotta a házasság felbonthatóságát, a törvény kihirdetése után 27 hónap alatt Párisban 5994 elválást hirdettek ki. A vallástalanság megfosztja a családot legszebb ékességétől, az egymástól való kölcsö-nös függéstől, — itt egészen franczia viszonyokról van szó, — e mellett megállapítja a családtagok hivatását, különösen az anyáét. Elítéli a modern nevelést, mely a nőből tudóst farag, megfosztatik ez által a nő egyszerű-ségétől, mely legszebb ékessége. „Oh a b a r b á r o k ! tudo-mánynyal, algebrával, természettannal, nemzetgazdászattal a k a r j á k agyonölni, e gyöngéd, röpke szellemet, mintha csak ólomgolyót tennének a virág kelyhébe, mely az ég harmatját felfogni van teremtve." Kijelöli mit szabad a nőnek tanulni: a vallás, irodalom, történelem, művészet, költészet, festészet, zene. Ezen a téren fejlődhetik. „Nem tudomány, csak a tudomány virága való neki, de azt is csak ujja hegyével érintse."
(Folytatjuk.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, aug. 8-án. Forradalom — liberalizmus és ismét — forradalom! —
A kath. egyház régen tisztában van a liberálizmus mivoltára nézve és éppen ez oknál fogva minden előfor-duló alkalommal, Írásban és szóval nem késett figyel-meztetni hiveit azon károkra és veszélyekre, melyekkel a XIX-ik század e tévelye a népeknek ugy állami, mint társadalmi életét fenyegeti. A liberálizmus csábító hite-getéseitől elámított népek azonban nem vették figyelembe az egyház anyai óvó-intéseit és versenyeztek a liberális eszmék kultuszában. Csakhogy hová-tovább a tények kez-denek bizonyságot tenni mindinkább az egyház félelmé-nek és intéseifélelmé-nek jogosultsága mellett; és a liberális mámorból ébredező népek, áldatlan gyümölcseiről kezdik felismerni immár a méregfát, amely a nyilvános és ma-gán életet megmételyezte s mindenütt csak elégületlen-séget, visszavonást és harczokat idézett fel.
Nem is eshetett ez máskép !
„Vájjon szednek-e a tövisekről szőllőt, vagy a boj-torjányról f ü g é k e t ? " — kérdezé már a világ isteni Meg-váltója.
Az „Augsburger Postzeitung" ezidei 163-ik számá-ban, az ezen sorok homlokára kiirt czim alatt a liberá-lizmusról értekezik és markans vonásokban tünteti fel
- il*
azt, hogy az uralkodó liberálizmus, amiut forradalomnak köszöni létét, ugy szükségképen és feltartóztathatlanul ismét a forradalomnak, — a szocziáldemokrácziának egyengeti az utat.
„A forradalom a szabadelvüségben dicsősége tető-pontját érte eV, irja Hagele 1870-ben. („Eine Leuchtkugel in die sociale Dämmerung." 26. 1.) A liberálizmus tény-leg a mult század végén s a jelennek elején lefolyt óriási harczok vívmányainak örökébe lépett. 1815-ben e küzdelmek egyelőre véget értek. A forradalom pillanatra látszólag kidühöngte magát, mint a tűz, melynek táp-anyaga elfogyott. Napoleon azt hitte, hogy nincs egyébre szüksége, mint a forradalom s a régi abszolutisztikus zsarnokság szellemét egyesítve mindkettőnek erejével uralkodni, s ugy az egyiknek, mint a másiknak előnyeit zsebre rakni. Csakhogy a forradalmi eszmék már nagyon megerősödtek volt s az állam, legutóbbi múltjának törté-netéből megtanulta, hogy az eszmékkel, melyek az embe-rek elméjét eltöltik, nem szabad fitymálóan bánni. Az állam kétségbeesett kényszerhelyzetbe jutott. Kényszerítve volt ugyanis vagy a forradalmi eszmék helyébe ujakat tenni, s igy teljesen visszatérni a kereszténységhez, avagy el-fogadni magokat a forradalmi eszméket. Azon hitben, hogy igy megmenti saját hatalmát, az utóbbiakat válasz-totta. Igy támadt a szabadelvüség. A szabadelvüség tehát azon kísérlet, hogy az abszolút államot a forradalmi elvek alapján megmentsék és végleg kifejleszszék.
A szabadelvüség lényegéhez tehát két dolog tarto-zik ; először határtalan kényuralom — külső kényszer, a mely kivétel nélkül mindenre kiterjed. A régi, abszolút államban ezen külső kényszer csak a nyilvános és poli-tikai életre t e r j e d t ki ; a szabadelvű kényuralom azonban a családba, sőt az egyednek gondolkozásába és lelkiisme-retébe is beavatkozik. Ezen lelkiismeretbeli kényszert és szellemi legyügözést a szabadelvüség rendszerint meg-szokott kedvencz essközeivel, cselszövényekkel, furfanggal h a j t j a végre s az úgynevezett „többség", „közhangulat",
„közkívánat" formájában érvényesiti. Ennek következté-ben lett századunk a kémkedési rendszer, rendőrszabályok és a bureaukratizmus aranykorává.
Második mozzanata a szabadelvüség lényegének a forradalom szellemi vívmányainak elfogadása. A szabad-elvű állam tette először általános érvényűvé a forradalom által felállított alapelveket az általános emberi jogokra vonatkozólag ; de az emberi kötelmekről a szabadelvüség épp oly keveset tud, mint a forradalom. Az általános emberi jogokban a gondolkodásnak, írásnak és nyomta-tásnak teljes korlátlansága is benn foglaltatik. Hogy ezen korlátlanságot kivihesse a forradalom, behozta a teljes sajtószabadságot, valamint a színházi szabadságot is ; épp oly kevéssé volt uj dolog a vallásszabadság kihirdetése az egyházzal szemben tanúsított türelmetlenséggel e g y ü t t : a szabadelvüség mindenben majmolója a forradalomnak.
A szabadelvüségnek e két lényeges mozzanatához szükségképeni következményül járul még folytonos enge-dékenysége és előzékenysége az úgynevezett „közhangu-lat"-tal szemben. A forradalom szelleme uralkodik a tár-sadalom felett, és e forradalmi szellemnek a kényuralom
folyton engedményeket kénytelen tenni, hogy magát meg-mentse.
Ezen engedékenységétől nyerte nevét a liberálizmus, a mi kétségtelenül emlékeztet a közmondásra: „Könnyű más zsebéből adni." A szabadelvüség jogtalanul hordja e nevet. I f j a b b Cato, a római köztársaság utolsó viharos napjaiban, a szenátusnak Catilina ügyében tartott ülésén a következőket m o n d j a : „Magát a szavaknak igaz jelen-tését is elfeledtük. A rosszra való merészséget most bá-torságnak. az idegen jószággal való pazarlást bőkezűség-nek nevezzük. Ez azt mutatja, hogv a társadalom utolsó vonaglásában fekszik. Ha nem volnának megromolva a közerkölcsök, senkinek se j u t n a eszébe, hogy annak, a ki valamit elajándékoz a nélkül, hogv az tulajdona lenne, a „bőkezű" jelzőt adja." Hasonlókép van ez most is. A
„közhangulat" tengere z u g : a forradalmi eszmék tom-bolnak ; áldozatra van szükségük. Ezért vetette ki az állam azt, a mit nélkülözhetett; s ide sorolta először is a szellemi javakat, főkép a természetfelettieket.
Igy történt, hogy a forradalom majdnem egész Európán uralkodik, a formálisan abszolút czári birodal-mat sem véve ki. Uralkodik alkotmányos álarczczal vagy a nélkül, ugy a magas, mint a közpolitikában a törvény-hozó testületekben és a bureaukratia számos irodájában, a kenyérkereset tág mezején, az iskolában, az irodalom-ban és a napi sajtóirodalom-ban.
E g y ismert porosz herczegnek azon mondást adják szájába, hogy ő még sokáig nem félti hazáját veszély-től, mivel még igen sok boltiőr van hátra, kiket a farka-soknak zsákmányul lehet odavetni. Ezzel a nagy had-vezér a szabadelvüség politikáját akarta a nála szokásos éleslátással jellemezni. T a j j o n ezáltal csakugyan éles-eszü politikusnak bizonyitotta-e be magát ? ez más kérdés.
Mint hadvezérnek legjobban kellett volna tudnia, hogy a győztes ellenség nem tartóztatja fel magát ellen-felétől elvetett zsákmánydarabokkal, mint cseresznyével a gyermek. A mi visszamarad, annak birtokát úgyis bizo-nyosra veszi az üldöző. Törekvése csak oda irányul, hogy az ellenséget magát megsemmisítse. Minél inkább tele-szórva látja az utat elvesztett dolgokkal, annál bizonyo-sabbra veszi, hogy ellenfele kétségbeesésben és feloszlás-ban van.
Ez a mai szabadelvű állam állapota. Azzal, a mit a kereszténységből és természetfelettiből feláldozott, csak félelmét és zavarát árulja el a forradalom előtt.
Most kezdődnek az idők, melyek majd megmutat-ják a szabadelvüség végső következményeit. A szabadelvű állam azt hitte, hogy a forradalmat forradalommal, a sátánt Belzebubbal űzheti el, és hogy mindkettőt a ter-mészetfeletti ellen feluszífcván, aztán midőn ezek egymást kölcsönösen felkonczolták, az egyedüli hatalom lészen a földön. Csakhogy éppen ez által ásta meg a szabadelvü-ség saját sirját és nevelte nagygyá megsemmisítőjét, a szocziálizmust. Mint a forradalomnak és a hazugságnak gyermeke, a szabadelvüség éppen ellenkezőjét eredmé-nyezte mindazon boldogságnak, melyet az álomba merült népeknek oly soká, oly hangosan, oly ünnepélyesen ígért ; a szabadság helyett pártjának korlátlan uralmát, az
álta-RELIGIO. 85-lános jóllét helyett a tőke mindenhatóságát és a tömeges
nyomort, képzettség és nemesebb erkölcsiség helyett min-den fogalomnak borzasztó összebonyolultságát és oly bar-bárságot, melynek durvaságát és rettenetes voltát csak azért nem érezzük eléggé, mivel magunkat abba már bele-éltük. Hanem most atyjával a fiu, a szocziálizmus, napon-kint merészebben és ellenségesebben száll szembe. Európát
„tabula rasa"-vá kell tenni, melyen a társadalomnak egé-szen u j rendje a sanyargatott emberiség számára végre jobb állapotokat teremtsen. A liberálizmus által terv-szerűen elnyomott és gyámságba hajtott, kifosztott és megterhelt, vallástalanokká és erkölcstelenekké tett töme-gek, a tettek mezején leálczázott szabadelvű hazugságok-nak hátat fordítahazugságok-nak, hogy a szocziális iskola ragyogó légváraiért lángoljanak.
Még nincs kilátás reá, hogy a szabadelvüség elva-kított párthívei az idők jeleit felismerve, a forradalom útjairól a kereszténység útjaira térjenek ; a történet lo-gikája vaskövetkezetességgel fog elhaladni az istentelenekké vált államok felett, miként elhaladt a hitetlenségbe és erkölcstelenségbe merült római birodalmon is, midőn azt elsöpörte ; hanem a természetfeletti a liberálizmust és a szocziálizmust, az abszolutizmust és a forradalmat, összes ellenségeit, az egész világot tul fogja élni.
Afrika misszió-vidékeiről. Egy protestáns angol Ítélete az ugandai katholikus és protestáns misszióról. —
A „Berliner Tageblatt" nemrégiben érdekes közle-ményeket hozott az ugandai missziókról. Ujabban e köz-leményeket megerősíti és kiegészíti az angol „Times"
protestáns laptudósitója, kit e világlap szerkesztősége Uganda viszonyainak tanulmányozására Afrikába kikül-dött. — Ez angol lapiró nagy hálával és dicsérettel em-lékezik meg ama barátságos fogadtatásról, melyet a Buddonban lakó katholikusok részéréi tapasztalt és a mely annál kellemesebb meglepetést szerzett neki, mivel egy protestáns főnök e tekintetben a legrosszabbat jósolta meg neki előre. — Magáról a fogadtatásról, melyben Hirtli püspök és a „fehér atyák", missziójuk főállomás helyén, a Mária-Villában részesítették, a következő sza-vakkal emlékezik meg a „Times" tudósitója: „A fogad-tatás, melyben a katholikusok bennünket részesítettek : kielégítő, sőt felemelő volt; mi sem fogható azonban azon jósághoz, melyet a franczia püspök és hithirdetői velünk szemben tanúsítottak; látogatásunk örömét a legkisebb félreértés sem zavarta meg. De különösen fel-tűnt nekem azon tapintat és gyöngédség, amelylyel a püspök és papjai az angol misszióra vonatkozó minden barátságtalan s szeretetlen megjegyzésektől tartózkodtak.
Fájdalom, hogy nem Írhatom ugyanezt vetélytársaikról, akik a kath. hithirdetőkkel és működésűkkel szemben legkevésbé sem tanúsították ugyanazon nemes tartózko-dást. A templomban egy misén jelen lévén, volt rá alkal-mam, hogy megfigyelhettem a jelenlevő benszülötteknek valóban áhítatra gerjesztő viselkedését . . . ."
Magáról a misszióról is, mely „a fehér atyák"
müve, szintén csak a dicséret szavaival emlékezik meg a
„Times" tudósitója. „Anélkül" — irja — „hogy a pro-testáns és a katholikus misszió között párhuzamot
akar-nék vonni, és a vallási kérdést ezúttal figyelmen kívül hagyván, a dolgot csakis praktikus szempontból ítélve m e g : kénytelen vagyok elismerni, hogy a franczia misszió által életbeléptetett munka-rendszer sokkal jobb, mint
az, a melyet a „Church Missionary Society" alkalmaz."
Míg ez az angol journalista a katholikusokról, — kik a tavalyi év véres eseményei és elnyomatásuk daczára is „a mennyire csak lehetett, hasznot húztak a helyzetből és az utolsó hónapok alatt bámulatra méltó eredménye-ket hoztak létre" — az elragadtatás hangján szól, addig a protestánsokról akként nyilatkozik, hogy ők „elleneik-nek leveretésén féktelen örömbe törtek ki, a katholikusok részéről kiinduló minden békekisérletet ridegen vissza-utasítottak és egyáltalán nem jártak el a békülékenység azon magasztos szellemében, mely a kereszténység egyik legkiválóbb elvét képezi."
A missziói működés módszerét illetőleg is előnyt ad a „Times" tudósitója a katholikusok módszerének a pro-testánsoké fölött. „A franczia misszióban" — igy ir —
„a legnagyobb fegyelem és rendszeretet uralkodik. Min-deniknek megvan itt a saját működési tere és az alá-rendeltek felebbvalóikkal szemben mindannyiszor a leg-nagyobb engedelmességet tanúsítják. A misszióba való belépésükkor teljes tudatával bírnak annak, hogy a kül-világ reájuk nézve teljesen megszűnt létezni, és hogy ezen önkéntes, örvendező szívvel választott száműzetésük:
örök. Nincsen semmi reményük — ellentétben az angol hithirdetőkkel — arra, hogy barátaikat avagy tűzhelyü-ket (home) valaha viszontláthassák . . . "
A protestáns hithirdetőkről szólva azt irja, hogy bátran elmondhatni róluk, miszerint: „azon tiszteletre méltó engedelmesség, melylyel egy misszió tagjai püspö-küknek tartoznak, náluk tökéletesen hiányzik. Mindenik protestáns hithirdető jogot vesz magának arra, hogy egyéni nézeteit megtartsa és ez által annál élesebb lesz az ellentét köztük és a franczia missziónáriusok között, kik elöljáróik iránt föltétlen bizalommal viseltetnek. Ki-váló fontosságú továbbá az is, hogy a franczia hittéritők ama rendszerüket, mely szerint a megtérteket megláto-gatni és azokkal folytonos, személyes érintkezésben ma-radni szoktak, itt is a legkövetkezetesebben megtartják és minden misszió-kerületben keresztül viszik."
„Ez eljárásuknak" — folytatja — „kitűnő eredmé-nyei vannak és a missziónáriusok ez által még megbe-csülhetetlen helyi érdekű értesülésekre tesznek szert. Es valóban e tekintetben is igen nagy hatalommal utánoz-hatnák őket az angol hithirdetők, a kik ugy látszik mindeddig ezen irányban éppen nem erőltették meg magukat."