V. KÜLSŐ TŐKEFORRÁSOKBÓL SZÁRMAZÓ SZŐLÉSZETI-BORÁSZATI
1. A történelmi változások hatásai a termelési szerkezetre
Hazánk legdélebbi dombvidéki borvidéke a Villányi borvidék, amely korábban a Villány-Siklósi borvidék nevet viselte. Ez utóbbi elnevezés utal a borvidék kettős termelési szerkezetére is : a nyugati, Siklósi körzetben a fehérszőlők termesztése dominál, míg a borvidék keleti, Villányi körzetbeli hegyoldalain a kékszőlők termesztése meghatározó. A jelenlegi 2 460 ha-os szőlőterületű borvidéken a szőlő és bortermelés hagyománya a Krisztus előtti időszakra, a kelták korára nyúlik vissza, és történelmét jelentősen befolyásolták a történelem viharai is:
A honfoglalást követően, a hűbérpolitika következtében a szőlőterületeket is több nemesi család birtokolta. Közülük megemlítendő a XIV-XV. századból a „Villány” család.
A török megszállás alatt elnéptelenedett vidékre első sorban rác telepeseket telepítettek, akik a Kadarka fajta termesztését honosították meg.
Karlócai békét követően a Habsburgok németajkú, sváb telepesek letelepedését preferálták, akik meghonosították a kékszőlők termesztését (pl.: Oportó), a héjon-erjesztést (pl.: káci) és kialakították a falubeli pincesorokat.
A filoxéra 1875-ös megjelenését követően Teleki Zsigmond és Teleki Sándor munkássága révén a térség hosszú évtizedeken keresztül a szőlőoltvány nemesítés és termesztés egyik európai központja lett.
A II. világháborút követően a németek kollektív bűnösségét kimondó jogszabályok miatt több száz sváb családot telepítettek ki Németországba és lakásaiba legtöbbször Felvidékről kitelepített magyarokat költöztettek be.
Az államosítás és a szövetkezetesítés következtében a borvidéken az egykori Teleki birtok alapjain létrehozott állami gazdaság kontrolálta a szőlészeti és borászati tevékenységet.
1.1. Gazdasági átmenet : az első befektetők megjelenése
A rendszerváltás szele a kilencvenes évek elején érte el a Villányi borvidéket, melynek legnagyobb hozadéka a mennyiséget előtérbe helyező termelési stratégia végleges elhagyása. Az elmúlt húsz év alatt Villány Magyarország legismertebb vörösbortermő vidékévé vált, és egyben a hazai és az egykori szocialista országok borvidékei számára példaértékű fejlődésen ment keresztül.
A rendszerváltozás pillanatában a borvidék termelési szerkezetére a koncentráltság volt jellemző. A pincegazdaság a szocialista hatalomátvételt követően folyamatosan egyesült a megye szőlészeti profilú állami gazdaságaival, és így jött létre 1978-ra a Pannonvin Pincegazdaság, amely a borvidéki szőlőterületek 70-75%-át birtokolta.
A szövetkezeti tulajdon a borvidéken másodlagos szerepű volt. Laposa (1993) a rendszerváltozás pillanatában két szövetkezet működéséről számol be, amelyek a szőlőterületek 15%-át művelték : az Új Alkotmány Mezőgazdasági Szövetkezetben a szőlészet egy szakágazat volt (100 ha szőlő). A Teleki Zsigmond Szőlőtermelő Szakszövetkezet az oltványtermesztésre szakosodott (150 ha). Mindkét szövetkezet a szőlőt a Pincegazdaság felé értékesítette.
A szövetkezeti és pincegazdasági telepítések hatására a borvidék arculata is jelentősen megváltozott : a vörösbor alacsony kereslete miatt a borvidéken a fehérborszőlő aránya meghaladta a 45%-ot.
Az államosítás és szövetkezetesítés ellenére a borvidéken továbbra is jelentős maradt (~ 15%) a háztáji szőlő szerepe. A saját termésű szőlő jelentős részét a családi pincékben dolgozták fel. A készített bor egy része a saját fogyasztást és a helyi értékesítést szolgálta, míg a „másod vonalbeli borokat” a pincegazdaság vásárolta fel, jellemzően pezsgő alapanyagnak.
1986-ban a téli fagy, majd 1987-ben a jégeső tizedelte a szőlőterületet, ami a szakcsoporti szőlőültetvények nagyarányú megjelenéséhez vezetett (250-300 ha) A folyamatos pénzügyi problémákkal küzdő Pincegazdaságnak az állami zöldhitelek fokozatos megszűnése, a hitelkamatok növekedése után a KGST piacok összeomlása jelentette a kegyelemdöfést.
A megkérdezett termelők többsége, a makrogazdasági körülményeken túl, a Pincegazdaság vezetőségének elhibázott lépéseiben látja a Pannonvin csődjének az okát. A nyolcvanas években a Pannonvin számos irrentábilis beruházásba kezdett (pl. : Siklósi pinceberuházás). A beruházási- és zöldhitelek megnövekedett kamatterheinek hatására a Pannonvin pénzgazdálkodása ellehetetlenedett.
Az államszocializmus időszakában a Villányi borokat közepes minőségű borként tartották számon a piacon. A vörösborokat félszáraz - félédes formában értékesítették « Villányi Kékoportó » néven, illetve más pincegazdaságoknak adták el házasítási alapnak. Máig él az a legenda a borvidéken, hogy a
Villányi borokat az Egervin az Egri bikavér bor alapboraként használta fel. A fehérborokat « Siklósi Olasz rizling » néven forgalmazták, illetve pezsgő-alapborként került felhasználásra a Pannonvin Pécsi üzemében. A fennmaradó borokra a KGST országok jelentettek felvevő piacot.
A Pannonvin nyolcvanas évek végétől, fokozódó pénzügyi nehézségei miatt az értékesíthető üzletrészeit fokozatosan kínálta fel eladásra. Ez a folyamat a kilencvenes évek legelején, a spontán privatizáció időszaka alatt gyorsult fel, de a helyi termelők elmondása szerint már a nyolcvanas évek végén megkezdődött. Több ma ismert helyi borász mellett ekkor vásárolt jelentős szőlő termőhelyi kataszterbe sorolt földterületet például Debreczeni Pál és üzlettársa Zdeborszky György, akik később közösen alapították meg a Vylyan borászati vállalkozást.
Az állami cég egykori alkalmazottai szerint a kiválasztás egyetlen kritériuma a kínált vételár, és a fizetési határidő volt. A befolyt összeget a hitelek visszafizetésére, munkabérekre stb. használta fel a Pincegazdaság.
A spontán privatizáció olyan sikeres volt, hogy az állami felügyelet alatt zajló decentralizáció privatizáció során a Pannonvin már csak kb. 325 ha művelt szőlőterülettel, és a tartós bérletbe adott szakcsoporti szőlőültetvények földterületének tulajdonjogával rendelkezett.
1992-től, a decentralizált privatizáció jegyében a vállalatot felkészítették az értékesítésre : a Villányi borvidéki telephelyből megalapították Villányi Szőlő-Bor Kft. A kilencvenes évek közepének pályázati felhívására több cég, köztük a német Henkel cégcsoport is adott be ajánlatot, melyet egy befektetői konzorcium nyert meg. E konzorciumon belül a fő részvényes 2002-re Csányi Sándor bankár lett.
A fenti okokból adódóan az összes szőlőterülethez képest elenyésző volt a kárpótlás folyamán árverezett szőlőterületek aránya. A kárpótlási földek döntő részben az egykori két szövetkezet tulajdonában lévő szőlőterületekből került kijelölésre.
A rendszerváltozás éveiben kezdődött meg Villány azon minőségi forradalma, mellyel a borvidék egykori középszerű hírnevét elfelejtette. Mára a Villányi nevet a fogyasztók egyértelműen a magas minőségi vörösborokkal azonosítják. Fejlesztésük alapja, hogy a helyi termelők újra felismerték :
a termőhelyi adottságok alkalmasak különleges minőségű vörösborok előállítására ;
egy modern társadalomban a fogyasztó igényli a bor misztikumának megismerését, melyet Magyarországon újra kell építeni ;
a hosszú távú fejlődés alapja a borturizmus és a közvetlen értékesítés fejlesztésén alapulhat ;
a fejlődés egyetlen útja a közös gondolkodás, és a belső ellentétek csak a helyieket érintik.
A szakmai elhivatottságot szakmai sikerek követték : 1991-től négy helyi termelő kapta meg az « év bortermelője » kitüntetést : Tiffán Ede (1991), Gere Attila (1994), Polgár Zoltán (1996) és Bock József
(1997). Utóbbi pincészete 2007-ben az év pincészete címet nyerte el. E négy bortermelő, kiegészülve Wunderlich Lajossal, az „ötös fogat” néven ismert a borvidéken, akik egyben a borvidék meghatározó arcai lettek. Természetesen a sztárbortermelők mellett számos helyi termelő követte a minta-fogat gazdasági modelljét, és vált ismertté a fogyasztók számára,
1994-ben a helyi termelők megalapították a Villány-Siklósi Borút Egyesületet. Pinceminősítési rendszerük etalonként szolgál hazánkban. Jelenleg 40 minősített borturisztikai állomás tagja a szervezetnek, köztük helyi pincék, panziók és éttermek. Ugyanebben az évben, bár törvényi előírásra, 6 településen alapítottak Hegyközséget, melyek delegáltjait a Villányi Hegyközségi Tanács fogja össze.
Az EU-hoz való csatlakozásunk eredetvédelmi szempontból külön érintette a borvidék fejlődését : ettől kezdve a « Kékoportó » fajtából készült bort csak « Portugieser » néven lehetett forgalomba hozni. A 2004-es borörvény által bevezetett „védett eredetű bor” kategóriából kiindulva a borvidék eredetvédelmi szabályzatát 2005-ben hirdették ki a miniszteri rendeletben, melynek szabályait a későbbiekben részletezem.
A Pannonvin és jogutódja privatizációját követően, de különösen az ezredforduló után számos olyan új pincészet alapítására került sor, melyek többségi tulajdonosai a más ágazatokban szerzett jövedelmüknek találtak attraktív befektetési lehetőséget a Villányi borvidéken.
E tulajdonosok egy része helyi, ismert termelővel összefogva alapította meg cégét (pl. : Wunderlich Pincészet). Más tulajdonosok önálló lábra állva, saját birtokot hoztak létre (pl. : Sauska Pincészet).
A Villányi-borvidéki átmenetben tehát :
a privatizáció időszakában kevés számú külső befektető jelent meg a borvidéken, ugyanakkor azok számottevő területtel rendelkeznek ;
a külső forrásból származó befektetők számát tekintve a legtöbb az ezredfordulót követően jelent meg ;
a kárpótlás aránya a borvidéken marginális, a területek jelentős része a spontán privatizáció folyamán került magántulajdonba ;
a borvidék fejlődését és hírnevét a helyi termelők alapozták meg.