A bírósági meghagyás bevezetése hazánk jogrendszerébe

A szocialista polgári eljárás átértékelte a mulasztási jog intézményeit és szakított a korábbi szabályozással, ugyanis az 1952. évi Pp. elvetette a Plósz-féle Pp.-ben megjelenő mulasztási ítélet intézményét.⁵¹ A törvény alapvető célkitűzései között szerepelt a valóságos tényállás felderítésének a követelménye és a polgári ítélkezés időszerűségének előmozdítása. A mulasztási ítélet elvi szinten ütközött az anyagi igazság kiderítésének elvével, az ennek megfelelő döntés meghozatalára irányuló elvi tétellel, alapvető funkciójából kifolyólag nem tudott eleget tenni. Az 1952. évi Pp-ben megjelenő valóságos tényállás kiderítésére irányuló törekvésekkel a mulasztási ítélet nem volt összeegyeztethető, hiszen az alperes tárgyalásmulasztását szankcionálta, lényegében akképpen, hogy a felek esélyegyenlőségi mérlegét túlzottan a felperes javára billentette. A felperesi kérelemre kibocsátott mulasztási ítélet, voltaképpen az egyszeri alperesi mulasztást szankcionálta, oly mértékben, hogy a kontradiktórium elvének érvényre jutását megakadályozva, alperesi ellenvélemény, ellenállás (amennyiben elmulasztotta az ellentmondás határidőben történő előterjesztését) hiányában is az alperes marasztalásához vezethetett. Mindezt talán a legjobban az támasztja alá, hogy abban az esetben, ha mulasztási ítélet jogerőre emelkedett, a felperes tulajdonképpen hatásában ugyanazt érhette el, mintha a kétoldalú, kontradiktórius tárgyalás végeredményeképpen lett volna pernyertes az alperessel szemben.

A bírósági meghagyás eljárásrendünkbe való bevezetése előtt az 1952. évi Pp. 136.

§ (2) bekezdése akként rendelkezett, hogy ha az első tárgyalást az alperes mulasztja el, akkor a bíróság a tárgyalást a felperes kérelmére megtartja. E szabály azonban túlságosan is engedékenynek bizonyult, hiszen valójában azt tette lehetővé, hogy a bizonyítási eljárás alapján a bíróság érdemi határozatot is hozhasson, anélkül, hogy az alperest aktív perbeli részvételre szorította volna.⁵² Mindezzel az alperes tárgyalásmulasztása végeredményében szankcionálatlanul

51 SÁRFFY Andor: Magyar Polgári Perjog, 1946, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 252. o.

52 JUHÁSZNÉ ZVOLENSZKI i.m. 129. o.

maradt, ugyanis a bíróság a valóságnak megfelelő tényállás feltérképezése, kiderítése érdekében elrendelhette a tárgyalás mulasztását, a mulasztó fél meghallgatását és az e körben szükségesnek tartott bizonyítás lefolytatását.⁵³ Az 1952. évi Pp. hatálybalépését követően erre az anomáliára hamar rávilágított a bírói gyakorlat. A mulasztási ítélet megszüntetésével, a perjogi mulasztási rendszer túlzottan engedékennyé vált a mulasztó alperes szempontjából, mivelhogy az új szabályozás alapjában véve lehetővé tette az alperes számára, hogy az ügy érdemi elbírálására kiható hátrányok nélkül, csak a folytatólagos tárgyalások valamelyikén, vagy ad absurdum csak az általa benyújtott fellebbezésben nyilatkozzon először érdemben a kereseti kérelemre.⁵⁴ Ez a rendelkezés, értelemszerűen ellentétben állt az időszerűség és hatékony jogérvényesítés elveivel. Az alperes ilyen mérvű passzivitása nem csak a gyors ítélkezés lehetőségét szorította vissza, hanem a valóságos tényállás felderítésének követelménye elé is akadályokat gördített. Ellentmondás keletkezett a szocialista polgári eljárásjog két elve, az objektív igazság kiderítése, valamint a felek aktivitása között.⁵⁵ Ez az ésszerű és hatékony pervitelt nagy mértékben lassítani, ellehetetleníteni képes problémás helyzet, a megoldás kidolgozásának az igényét vetítette a jogalkotó elé. A túlzott alperesi passzivitás orvoslásának eszközét a mulasztás szankcióink szigorításában látta a jogalkotó. A bírósági meghagyás bevezetésével, - amely képében a mulasztási ítélet előzményei megkérdőjelezhetetlenül megjelennek -, a jogalkotó azt kívánta elérni, hogy az alperes kénytelen legyen, már az első tárgyaláson megjelenni és egyben nyilatkozni a felperes kereseti kérelmére. Elsősorban egy preventív funkciójú eszközként jelent meg, az 1952. évi Pp.-ben a bírósági meghagyás, mint az alperes mulasztásának szigorúbb szankciós eszköze, amely valós és tényleges hátrányt magában hordozva képes az alperest, a passzív, perelhúzó cselekményeitől eltántorítani és az aktív pervitelre rászorítani.

Hazánk jogrendszerébe a Pp. III. novellája, vezette be a bírósági meghagyás jogintézményét. A megreformált mulasztási rendszer immáron lehetővé tette, hogy az első tárgyalást elmulasztó alperessel szemben a bíróság a kereseti követelésekben foglaltaknak megfelelően hozzon marasztaló határozatot. A bírósági meghagyás az alperes perbeli aktivitásának fokozása mellett, annak perbeli felelősségét is magasabb szintre emelte, hiszen a perbeli mulasztások legsúlyosabb szankciója lévén az ügy érdemére is kihathatott. Mindez arra szorította az alperest, hogy kénytelen legyen az első tárgyaláson nyilatkozni a keresetre, védekezése esetén például bizonyítási indítványt is terjesszen elő, vagy beismerésével, elismerésével mozdítsa elő a per gyors és megalapozott döntését.

53 KENGYEL i.m. 248. o.

54 JUHÁSZNÉ ZVOLENSZKI i.m. 129. o.

55 KENGYEL i.m. 248. o.

A bírósági meghagyás a bíróság érdemi határozatának minősül és joghatása, jogerőre emelkedése esetén azonos az ítéletével.⁵⁶ Elnevezésének az ítélettől való különbözőségét az a magyarázat támasztja alá, hogy a bíróság ítéletet, csak bírói mérlegelésre alapított döntés keretében a per érdemében hozhat (1952. évi Pp.

212. §), esetünkben azonban a meghagyás nem a bizonyítékok érdemi mérlegelése alapján született érdemi határozat, hanem az alperesi mulasztás szankciója. A meghagyás és az ítélet között, tehát egy kardinális választóvonal húzódik, amelynek lényege leginkább abban ragadható meg, hogy az ítélet előfeltételei a III. Ppn. módosításai után is változatlanok, azt csak a valóságnak megfelelő tényállás alapján lehet meghozni, míg a meghagyás kibocsátására pedig akkor kerül sor, amikor az ítélethozatalhoz szükséges adatok az alperes mulasztásából kifolyólag nem állnak rendelkezésre.⁵⁷

4.2. A meghagyás kibocsátása és az alperes eljárási garanciáinak viszonya 1952. évi Pp. rendszerében

A bírósági meghagyás és a mulasztási ítélet számos hasonlóságot és több egymással rokon jellemvonást is mutat, ugyanakkor a két jogintézmény között több kardinális különbség is említhető. A mulasztási ítélet kibocsáthatósága gyakorlatilag nem függött mástól, mint az alperes mulasztásától és e mulasztás ellentmondással való kimentésének elmaradásától. A bíróság, tehát e két feltétel megléte esetén meghozhatta a makacssági ítéletet az alperessel szemben. Az 1952. évi Pp. harmadik novelláris módosításával az eljárási kódex mulasztási rendszerébe beépített bírósági meghagyásnak, azonban számos egyéb feltétele is van. Ahhoz, hogy az alperesi mulasztást a bíróság e szankciós eszközzel, mint érdemi jogkövetkezménnyel sújthassa, hat feltétel együttes fennállását követelte meg a törvény. E feltételek közül az első ötöt a Pp. rendelkezései tartalmazták, a hatodikat, pedig a III. Ppn-hez fűzött miniszteri indokolás tartalmazta. A feltételek két csoportba sorolhatók, egyrészt 3 negatív előjelű, másrészt három pozitív előjelű feltétel léte volt szükséges ahhoz, hogy a bíróság meghagyást bocsáthasson ki.⁵⁸ Amennyiben:

1) az alperest szabályszerűen idézte a bíróság

2) e szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg az első tárgyaláson

56 NÉMETH János (szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata, 1999, Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 582. o.

57 U.o. 582. o.

58 JUHÁSZNÉ ZVOLENSZKI i.m. 130. o.

3) nem terjesztett elő írásbeli védekezést

4) a felperes kifejezetten kéri a bíróságtól a bírósági meghagyás kibocsátását 5) nincs helye a per megszüntetésének

6) és a kereseti követelés nem tűnik aggályosnak

akkor kerülhet csak sor a bírósági meghagyás kibocsátására.⁵⁹ A nevesített feltételek közül az alperes szabályszerű idézésére és az első tárgyalás elmulasztottnak tekintésére a Pp. rendelkezései adnak eligazítást (1952. évi Pp.

135. §), úgy ahogyan az alperes írásbeli védekezésének elmaradásában, a felperes bírósági meghagyás iránti kifejezett kérelmében és abban, hogy nincs helye a per megszüntetésének is a Pp. vonatkozó szabályai (1952. évi Pp. 136. §, 157. §) az irányadóak. Abban a kérdésben, hogy a kereseti követelés aggályosnak tekinthető-e a III. Ppn-htekinthető-ez kapcsolódó miniszttekinthető-eri indokolás ad támpontokat. Az indokolás értelmében: „Ha a bíróság a kereseti kérelmet vagy annak meghatározott részét aggályosnak tartja, a meghagyást az egyéb feltételek esetében sem bocsátja ki, ilyen esetben tárgyalást tart, mert a bizonyítási eljárás lefolytatása nem mellőzhető.”⁶⁰ A módosító törvényhez fűzött miniszteri indokolás az alperes szempontjából egy igen fontos eljárási garanciát tartalmazott, mivel az esetlegesen túlzó vagy netalántán jogszabályba ütköző, az aggályosság gyűjtőfogalma alá emelt kereseti kérelmek vonatkozásában nem tette lehetővé a meghagyás kibocsátását. E tekintetben a bíróság, mint egyfajta előzetes szűrő,

’megrostálta’ a kereseti követeléseket és nem marasztalta az alperest, olyan felperesi kérelmek tekintetében, amelyek - a bírósági meghagyás ítélettel felérő jellegzetességei vonatkozásában -, jogerősen kimondott jogszerűtlenségeket eredményezhettek volna. A miniszteri indokolásban megjelölt aggályosság, mint definíció nem került részletes kifejtésre, az indokolás a bíráságra bízta, hogy mérlegelése alapján kereteit meghatározza, így az aggályos kereseti kérelmek halmazát, voltaképpen a bírói gyakorlat töltötte ki tartalommal. A Pp. III. novellája óta, az ilyen kereseti kérelmek terén mondhatni már kiforrott bírói gyakorlat alapján aggályosnak kell tekinteni többek között: a semmis szerződésre alapított kereseti kérelmet⁶¹, a kereseti kérelmet, ha hiányos, vagy nem megfelelően tartalmazza az érvényesíteni kívánt jogra vonatkozó adatokat, tényeket⁶², azt a keresetlevelet, amelynek tartalma, vagy annak mellékletei és a rendelkezésre álló

59 KENGYEL i.m. 250. o.

60 CZOBOLY Gergely: A perelhúzódás megakadályozásának eljárási eszközei, PhD értekezés, Pécs, 2013, Pécsi Tudományegyetem Ájk, 103. o.

61 BH1982. 147.

62 BH1979. 212.

adatok alapján kétséges a követelés jogalapja vagy összege⁶³, továbbá a kereseti kérelmet minden olyan esetben, amikor valamely tény vagy körülmény miatt a kereseti követelés megalapozottsága kétséges lehet⁶⁴. Szintén e körbe sorolandók azok az esetek, amikor kétséges a félnek a jogképessége, cselekvőképessége, aktív vagy passzív perbeli legitimációja. Ezekben az esetekben ugyancsak nem kerülhet sor a meghagyás kibocsátására, mert amennyiben ez a kétség a tárgyalás előkészítésének során nem oszlatható el, úgy az eljárás megszüntetésének van helye.⁶⁵ A törvény meghatározta továbbá azon pertípusok esetét, amikor törvényileg kizárt a bírósági meghagyás kibocsátásának lehetősége (például:

házasság megszüntetése iránti, származás megállapítása iránti per, sajtó-helyreigazítási per stb.).⁶⁶

A bírósági meghagyással a jogalkotó egy igen erős perjogi eszközt adott a felperes kezébe. A jogalkotói reform célja az alperes perbeli aktivitásának növelésre irányult, viszont a perbeli mulasztás szankciórendszerének e mérvű súlyosítása során arra is figyelemmel kellett lennie, hogy a felperesnek egyébként is

’kiszolgáltatott’ alperes ne kerüljön túlságosan hátrányos helyzetbe a bírósági meghagyás kibocsátását kérő felperessel szemben. Mindezért fékként funkcionáló eljárási garanciák biztosították az alperes számára a perbeli esélyek egyenlőségének további fenntartásának és megvalósulásának lehetőségeit.

Az alperes pozíciója szempontjából e téren, egyrészt egyfajta garanciaként említhető a bíróság előzetes szűrő funkciója az aggályos kereseti kérelmeket illetően. E szerepkörben eljárva, ugyanis a bíróság mérlegelésével megállapíthatta a meghagyás kibocsátásának egyik kizáró feltételét, elkerülvén így azokat a helyzeteket, amikor túlzó vagy éppenséggel jogszerűtlen kereseti követelés esetén kérné a felperes, a mulasztó alperes bírósági meghagyás formájában való marasztalását. Másrészt, szintén e körben kell megemlékezni a bírósági meghagyással szemben igénybevehető, rendes, nem fellebbviteli perorvoslatról, az ellentmondásról (1952. évi Pp. 136/A. §). Ellentmondással a meghagyás kibocsátása ellen bármelyik fél élhetett, annak kibocsátását követő tizenöt napon beül, szóban vagy írásban, a meghagyást kibocsátó bíróságnál. A meghagyás tekintetében fellebbezésnek nincs helye, ehelyett a felek ellentmondással élhettek, amely a fellebbezéshez képest speciális perorvoslatnak tekinthető.⁶⁷ Az ellentmondás tekintetében ki kell emelnünk, hogy amennyiben annak benyújtása

63 BH1978. 288.

64 BH1987. 127.

65 2/2009. Polgári jogegységi határozat

66 WOPERA Zsuzsa (szerk.): Polgári perjog általános rész, 2008, CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 343. o.

67 JUHÁSZNÉ ZVOLENSZKI i.m. 131. o.

időben történt, akkor a bíróság a per tárgyalására új határnapot tűzött ki (1952.

évi Pp. 136/A, §). A törvény e rendelkezéséből vezethető le, hogy az ellentmondás, egyrészt nem fellebbviteli jellegű, rendes perorvoslati jellegét domborítja, hogy megakadályozza a határozat jogerőre emelkedését, valamint a szabályszerűen benyújtott ellentmondás folytán a bírósági meghagyás hatályát veszíti, nem kell ezt a bíróságnak külön határozatával hatályon kívül helyeznie.⁶⁸

Az alperes tárgyalás elmulasztásának több negatív jogkövetkezménye is van, kétségkívül a meghagyás értékelhető mind közül a legsúlyosabbnak. Az alperesi mulasztás következményeként, egyrészt az alperesnek kellett lerónia az ellentmondás illetékét, másrészt pernyertessége esetén sem háríthatta át az illetéket, valamint az első tárgyalásnak a költségeit a felperesre.⁶⁹ Funkciójából adódóan az ellentmondás, mint a meghagyással szemben igénybevehető rendes perorvoslat, e negatív következmények közül csak magát a meghagyást hatálytalanítja. Merül fel a kérdés, hogy akkor a két további többletkövetelmény sújtja-e az esetlegesen vétlenül mulasztó alperest is? Amennyiben ez így van, akkor lényegében arról lenne szó, hogy a vétlenül mulasztó alperes egy olyan helyzetbe kerülne, amelyből jóhiszemű, aktív perbeli magatartásával (a meghagyás elleni ellentmondás törvényi határidőben történő szabályszerű benyújtásával), nem tudna teljes mértékben szabadulni és jogkövető magatartása esetén is szankciók sújtanák. Mindez azonban ellentétben állna az (1952. évi Pp.) 107. §-ában szabályozott igazolási kérelem szabályaival, valamint a meghagyás céljaival, alapvető rendeltetéseivel is ellentétes lenne. E körben kell kitérnünk a meghagyás hátrányos következményei alól való mentesülés másik esetkörére az igazolásra, valamint, ezen belül is elsősorban a III. Ppn. által bevezetett meghagyás elleni ellentmondás és az igazolás viszonya között támadt joghézagra.

A módosító törvény következtében a Pp. 136/A. szakaszának (3) bekezdése a következőképpen rendelkezett: Ha az alperes az ellentmondás alapján kitűzött újabb határnapot is elmulasztja, a bíróság a korábbi meghagyást hatályában fenntartja, és az alperest az újabban felmerült költségekben is marasztalja. E meghagyás ellen sem ellentmondásnak, sem fellebbezésnek nincs helye.” A III.

Ppn. nem rendelkezett arról, hogy a bírósági meghagyás kibocsátásának alapjául szolgáló tárgyalás elmulasztása esetében az alperesnek van-e e lehetősége igazolással élnie, avagy sem.⁷⁰ Az igazolás, mint a vétlen mulasztás orvoslásának általános lehetősége azt a célt szolgálja, hogy a mulasztó igazolási kérelmével a mulasztás hátrányos jogkövetkezményei alól mentesüljön.⁷¹ Mivel a meghagyás

68 2/2009. Polgári jogegységi határozat

69 WOPERA (szerk.), Polgári perjog általános rész, i.m. 344. o.

70 KENGYEL i.m. 250. o.

71 LÁZÁR-KOCSIS Edina in: VARGA (szerk.) i.m. 569. o.

két említett negatív jogkövetkezménye más módon nem lenne orvosolható, ezért felmerült az igazolás alkalmazhatóságának kérdése a bírósági meghagyás vonatkozásában. A jogirodalom megítélése e tekintetben kettős volt. Egyik oldalról nézve a vétlen mulasztók bírósági meghagyás következményeivel való szankcionálása méltatlan lenne. A másik álláspont a törvényi rendelkezés szűk értelemben vett kontextuális értelmezéséből⁷² kiindulva az volt, hogy az első tárgyalás elmulasztása esetén nincsen helye igazolásnak, ugyanis az alperes a bírósági meghagyást csak ellentmondással támadhatja meg, az ellentmondás az egyetlen törvény adta, igénybe vehető jogorvoslati eszköz. A megoldást a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntésében rendezte, melynek alapján az alperes, külön tiltó szabály hiányában, az igazolás általános szabályai alapján, jogszerűen terjeszthet elő igazolási kérelmet a bírósági meghagyással szemben.⁷³ A kialakult dillemát lényegében megfogva, tulajdonképpen arról volt, szó, hogy az alperes első tárgyaláson való részvételt mulasztja el, majd a felperes kérelmére a bíróság meghagyást bocsát ki ellene. Ezt követően az alperes ellentmondással él a meghagyással szemben, majd a (136/A. § (1) bekezdése) szerint kellő időben és megfelelő tartalommal benyújtott ellentmondás esetében a bíróság új határnapot tűz ki a tárgyalásra és az alperes ezt a tárgyalást is elmulasztja. Ennek következtében a bíróság a meghagyást hatályában fenntartja, majd az alperes e (második elmulasztott tárgyalás) vonatkozásában nyújt be igazolási kérelmet.

Ebben az esetben nem az igazolási kérelem folytán benyújtott újabb tárgyalás elhalasztásáról van szó, amely esetében a Pp. kifejezetten kizárja az igazolást⁷⁴, hanem a bírósági meghagyással szembeni ellentmondás következményeként kitűzött újabb tárgyalásról, amelynek vétlen elmulasztása esetén az alperes, a törvény adta lehetőségénél fogva (1952. évi Pp. 107. §) terjeszthet elő igazolási kérelmet.

A Legfelsőbb Bíróság döntésének nyomán kialakult gyakorlat alapján a két jogintézmény egymástól eltérő jellegéből következik, hogy nyilvánvalóan nem helyettesíthetik egymást, mindazonáltal együttes alkalmazásuk sem kizárt. A bírósági meghagyással szemben az ellentmondás előterjesztésére nyitva álló 15 napos határidő elmulasztása esetén az igazolási kérelem előterjesztésére nyitva álló szubjektív határidő 15 nap, míg objektív határideje 3 hónap. Továbbá ezen általános igazolási határidőkön felül az objektív határidő tekintetében, a 2003. évi XXX. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló

72 TÓTH J. Zoltán: Felsőbírósági normainterpretáció de facto: jogértelmezési módszerek a magyar Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában. In: JUHÁSZ Zsuzsanna – NAGY Ferenc – FANTOLY Zsanett: Sapienti sat. Ünnepi kötet Dr. Cséka Ervin professzor 90. születésnapjára, Acta Universitatis Szegediensis, Acta Juridica et Politica, Tomus LXXIV., 2012, Szeged, 471-487. o., 473. o.

73 KENGYEL i.m. 251. o.

74 WOPERA (szerk.), Polgári perjog általános rész, i.m. 255. o.

törvény a polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről szóló 1393/2007/EK tanácsi rendelet alapján kézbesítendő keresetlevelek tekintetében, a bírósági meghagyás megtámadására előírt határidő elmulasztása esetében, a kibocsátástól számított 1 éves időtartamra emelte fel azt (2003. évi XXX. törvény 2. §).

A III. Pp. által bevezetett meghagyás szabályozása terén, az ellentmondás és az igazolás körüli dilemmához hasonló jogértelmezési kérdés keletkezett a folytatólagos tárgyalás elmulasztásának tárgykörében. A Pp. III. novellája szerinti 136/B. § alapján amennyiben a tárgyalást bármelyik fél mulasztja el, akkor a jelenlévő fél kérelmére tartja meg a tárgyalást. Abban az esetben viszont, ha az alperes mulasztja el az ellentmondás folytán kitűzött folytatólagos tárgyalást, akkor igazolásnak nincs helye és csak a meghagyás hatályban tartásáról dönt a bíróság. Az értelmezési probléma⁷⁵ abban állt, hogy a bíróság köteles-e a meghagyás elleni ellentmondás alapján kitűzött következő tárgyaláson a meghagyást hatályában fenntartani, abban az esetben is, ha az alperes az ellentmondásban vagy azt követően érdemi védekezést terjesztett elő és kifejezetten kérte a tárgyalás távollétében történő megtartását, egyáltalán kéhette-e ezt. A korábbi álláspont alapján a Pp. szövege csak a felperes számára biztosítja a tárgyalás távollétében történő megtartásának lehetőségét. tehát az alperes akkor is elmulasztja a folytatólagos tárgyalást, ha annak távollétében történő megtartását kéri, ugyanis ilyen tartalmú nyilatkozatot nem terjeszthet elő, mindezzel nem mentesítheti magát a hátrányos jogkövetkezmények alól.⁷⁶ Ez az értelmezés azonban korántsem volt összahangban az 1952. évi Pp.-nek a bíróság feladatai között kijelölt alaptételeivel (1952. évi Pp. 2-8. §), különösen a fegyverek egyenlőségének polgári perbeli követelményével. A III. Ppn. bírósági meghagyásra vonatkozó szabályinak céljában a hanyag, ügyei vitelében nemtörődöm, perelhúzó alperes szankcionálásának kívánalma és ezéltal az aktív pervitelre való rászorítása volt megfigyelhető. Ebből következően nincs olyan jogi érdek, ami a bírósági meghagyás hatályában tartását indokolná abban az esetben, amikor az alperes részéről pozítív elmozdulás (például: ellentmondással egyidejűleg előterjesztett érdemi védekezés) figyelhető meg, ami mellett értelemszerűen bírósági meghagyás kibocsátására nem is kerülhetett volna sor. Az 1952. évi Pp. 136. §-ának (2) bekezdése eleve kizárja az első tárgyalás elmulasztása esetén a bírósági meghagyás kibocsátását, abban az esetben, ha az alperes terjesztett elő írásbeli védekezést. Logikátlan tehát, ezt a következményt alkalmazni a második tárgyalás esetén, ha az előtt már védekezik írásban az alperes. E tekintetben annak van jelentősége a mulasztás megítélésének szempontjából, hogy az alperes válaszolt-e érdválaszolt-embválaszolt-en a kválaszolt-erválaszolt-esválaszolt-etrválaszolt-e, azaz válaszolt-ellválaszolt-enkérválaszolt-elmét írásban válaszolt-előtválaszolt-erjválaszolt-esztválaszolt-ettválaszolt-e-válaszolt-e és mindválaszolt-ez

75 WOPERA (szerk.), Kommentár a polgári perrendtartáshoz, i.m. 473. o.

76 WOPERA (szerk.), Polgári perjog általános rész, i.m. 346. o.

független attól, hogy van-e az alperes részéről a tárgyalás távollétében történő megtartására irányuló nyilatkozat.⁷⁷

1972. óta a bírósági meghagyás intézményének, - némi változtatásokkal ugyan -, de kialakult egy nagyjából konstans szabályrendszere, amelynek hatékony alkalmazását a kikristályosodott bírói gyakorlat is elősegítette. 2018. január 1-ével hatályos, új polgári perrendtartásunk azonban ezt az ’állóvizet’ mondhatni felkavarta, hiszen, hozott néhány fundamentális változást a mintegy ötven év perrendi gyakorlat eredményeképpen letisztult bírósági meghagyás szabályrendszere tekintetében. A következőkben kitérek az új eljárási kódexünk által eszközölt kardinális változásokra és a jogösszehasonlító elemzés módszerével vizsgálom a bírósági meghagyást az 1952. évi Pp., valamint a 2016.

évi CXXX. törvény viszonyrendszerében, és ennek eredményeként vonom le

évi CXXX. törvény viszonyrendszerében, és ennek eredményeként vonom le