MAILÁTH GYÖRGY TUDOMÁNYOS PÁLYÁZAT
2019
DÍJAZOTT DOLGOZATOK 1055 BUDAPEST, SZALAY U. 16.
TELEFONSZÁM: +36 1 354 4100 A KIADVÁNYT
AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL SZERKESZTI ÉS ADJA KI.
A KIADÁSÉRT FELELŐS:
DR. SENYEI GYÖRGY
AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE WWW.BIROSAG.HU
ISBN 978-615-81326-1-9
KÖSZÖNTŐ
Az Országos Bírósági Hivatal 2014-ben hirdette meg először a Mailáth György országbíróról elnevezett pályázatot, hogy a gyakorlatban felmerülő kérdések megvitatásához egy verseny keretei között tudományos színteret biztosítson.
A jogtudomány és a joggyakorlat állandó kölcsönhatásban vannak egymással, kiválóan kiegészítik egymást, képviselőik ösztönzőleg hatnak a másik munkájára. A tudományos munkák előmozdítják a széles körű ismereteken alapuló, magas színvonalú ítélkezést, a jogalkalmazásban felmerülő kérdések tudományos igényű kidolgozása hozzájárul a joggyakorlat fejlesztéséhez.
A beérkező pályaművek témái a hazai, a nemzetközi jog, illetve az Európai Unió jogának széles körét ölelik fel, amelyek mellett megjelennek a bíróságok igazgatási feladatainak bemutatását célzó tanulmányok is. A szerzők a választott témákat elméleti oldalról is megalapozottan, de mindig a gyakorlat szempontjait szem előtt tartva mutatják be.
Az utóbbi években egyre nagyobb az érdeklődés a pályázat iránt, külön öröm, hogy a joghallgatók és a bírósági szervezetben dolgozó kollégák is aktívan részt vesznek a bíróságokhoz kapcsolódó tudományos munka és kutatási tevékenység folytatásában.
A díjazott pályaműveket az OBH immár ötödik alkalommal e-book formájában is elérhetővé teszi.
Ajánlom e kötetet mindazoknak, akik otthonosan mozognak az igazságszolgáltatás területén, de szeretnének tudományos alaposságú ismeretekkel gazdagodni. De azok is haszonnal forgathatják, akik csak ezután szeretnének a bíróságok munkáját érintő kérdésekben elmélyülni.
Dr. Senyei György az OBH elnöke
TARTALOMJEGYZÉK
Polgári jogi szekció - Bírósági tagozat dr. Tahin Szabolcs
Bírói jog a magyar bíróságokon - avagy az ítélkezési gyakorlatra történő közvetlen hivatkozások a polgári bíróságok határozataiban ... 7 Császárné dr. Mucsi Brigitta
A gyermek meghallgatásakor érvényesülő gyermekközpontúság a családjogi perek során ... 41 dr. Baratiné dr. Boda Gréta
A végrehajtási eljárás felfüggesztésének esetei a bírói gyakorlat tükrében a nemperes és a peres eljárásokban, különös tekintettel az adós oldalán
figyelembe vehető méltányolható körülményekre ... 85 Polgári jogi szekció - Joghallgatói tagozat
Csatári Orsolya
Nincs egyenlőbb a törvény előtt egyenlőknél – a „gyengébb” fél védelme a polgári perrendtartásban ... 130 Frank Máté
Mulasztási ítélettől a bírósági meghagyásig, avagy az alperes perbeli pozíciója az új polgári perrendtartás tükrében ... 158 Nagy Luca
A gyermektartásdíj megállapításának gyakorlata ... 195 Büntető jogi szekció - Bírósági tagozat
dr. Bagossy Mária
A hatályon kívül helyezés megváltozott szabályai. Jogorvoslat a hatályon kívül helyező végzés ellen ... 245 dr. Tóth Géza
Az idem fogalma az Európai Unió Bíróságának jogértelmezése fényében ... 297 dr. Csépány Kristóf Gergely
A nyílt forrású adatszerzés keretében az interneten beszerzett bizonyítékok
jelentősége és felhasználhatósága a büntetőeljárásban ... 347
Büntető jogi szekció - Joghallgatói tagozat Simon Alexa
A bírói meggyőződés és az indokolási kötelezettség szerepe a hatályon kívül helyezés árnyékában ... 383 Szijártó István
A közös nyomozócsoportok európai jogintézménye hatékonyságának kulcsa Az Europol és az Eurojust szerepe a közös nyomozócsoportokban ... 417 Munkajogi, közigazgatási és európai jogi szekció - Bírósági tagozat
dr. Vörös Viktor
A „sharing economy” jelensége, és annak munkajogi vetületű problémái,
kitekintéssel Magyarországra és az Európai Unióra ... 458 dr. Dánielné dr. Kiss Ildikó
Változások a közszolgálati perekben az önálló közigazgatási perrendtartás
alapján ... 495 Munkajogi, közigazgatási és európai jogi szekció - Joghallgatói tagozat
Herdon István
A joggal való visszaélés a munkaügyi bíróságok ítélkezési gyakorlatában ... 547 Fazekas Cintia
A fellebbezés és a bírósági felülvizsgálat fejlődése, valamint egymáshoz való viszonyuknak változása 1957-től napjainkig ... 601 Bírósági igazgatási szekció - Bírósági tagozat
dr. Bertaldó András
Quo vadis, nyitott bíróság program? ... 635 dr. Richter-Kobza Anna
Elérhető, megérthető, avagy a bíróságok megjelenése a közösségi médiában . 686 dr. Boda Zoltán
Szervezeti karrierstratégia és élménymunka mint a teljesítménymenedzsment 21. századi eszközei ... 722 Különdíj:
dr. Majorosné dr. Köck Ildikó
A kollúziótól a megállapodásig... 780 Bírósági igazgatási szekció - Joghallgatói tagozat
Schlachta Boglárka Lilla
Adalékok a bírói hivatás történetéhez... 817
POLGÁRI JOGI SZEKCIÓ
BÍRÓSÁGI TAGOZAT
DR. TAHIN SZABOLCS
BÍRÓI JOG A MAGYAR BÍRÓSÁGOKON -
AVAGY AZ ÍTÉLKEZÉSI GYAKORLATRA TÖRTÉNŐ KÖZVETLEN HIVATKOZÁSOK A POLGÁRI BÍRÓSÁGOK HATÁROZATAIBAN
ELŐSZÓ
A magyar terminológiai hagyományban használt bírói jog kifejezés félrevezető lehet. E fogalom használatának egyik hozadéka, hogy a hatalmi ágak elválasztásáról szóló alkotmányjogi vitát provokál, mert azt sugallja, mintha a törvényhozó hatalom helyett (mellett) a bíróság is jogot alkotna. A jelentéstartalom bizonytalanságait jól mutatja, hogy az Alkotmánybíróság a jelenséget hol intern normának, hol quasi normaalkotó tevékenységnek, hol „bírói jogalkotásnak” nevezete, míg más helyen a szerzők bírói szokásjogról, precedensjogról, vagy egyfajta kvázi jogforrásról beszélnek. Valamennyi kifejezés eredője az az előfeltevés, hogy jóllehet nem jogalkotásról van szó, de ahhoz mégis valami hasonlatos tevékenységről. Úgy tűnik tehát, mintha a bírói jog terminusa a kontinentális jogrendben kevésbé lenne alkalmas arra, hogy a jelenség lényegét megragadja.
Nem vitás, hogy az angol judgemade law kifejezés tényleg bírói jogot jelent, hiszen az angolszász jogforrásrendszerben a precedensjog valóban bíró-alkotta jog, a bíróságok pedig közvetlenül a case law-ra alapíthatják a döntéseiket. Ezzel szemben a kontinentális jogrendszerben a jogalkotás a törvényhozó monopóliuma maradt és a római jogban kimondott praetor ius facere non potest maximája az irányadó. Ahogy azt Ződi Zsolt egy tanulmányában tömören megfogalmazta: a kontinentális jogrendben a bírónak „[a] jogszabályokat legfeljebb értelmezni lehet, de félretolni sosem.” A bíró tehát soha nem oldhatja el magát a jogszabály szövegétől, mert ezzel már ő maga alkotna jogot.
Mindezek ellenére a bírói jog problematikája a kontinentális jogrendszerekben sem kerülhető meg. A fogalom azonban nem a bírói jogalkotására, hanem a bírói jogértelmezésre tereli a figyelmet. A politikai törvényhozás jogi normái ugyanis a bírói jogalkalmazáson keresztül, a bírói hatalom által értelmezett formában válnak a jog részévé. Ezért helyesebb lenne bírói jog helyett ítélkezési gyakorlatról, vagy - még inkább - értelmezési gyakorlatról beszélni.
A huszadik század második felében a társadalomtudományokban egyre inkább előtérbe került a értelmezés valóságra gyakorolt hatásának vizsgálata.
Hangsúlyozni kezdték, hogy a társadalmi jelenségek létmódjához szorosan hozzátartozik annak konstruktív értelmezése, e jelenségek azáltal artikulálódnak és azáltal veszik fel az alkatukat, hogy valamely megértési szituációba kerülnek.
Ezért bármilyen jelenségről is legyen szó, a létezésének feltétele maga az értelmezés lesz. Hans Georg Gadamer univerzális hermeneutikája azzal az igénnyel lépett fel, hogy e konstruktív megértő folyamatot a megértés és a gondolkodás alapmodelljévé tegye. Az ennek nyomdokaiból induló jogi hermeneutika tanait a hazai jogbölcseletbe Peschka Vilmos vezette be, aki a megértés konstruktív hatását már a jogszabályok értelmezése kapcsán is hangsúlyozta. „A jogszabályok, amelyekkel a jogalkalmazó munkálkodik, nem objektumok, hanem csak nyersanyag, amelyből a jogot ki kell dolgozni, a megértendő egyáltalán csak a megértési folyamatban állítódik elő, a megértő és a megértendő a hermeneutikus szituációban integrál.” - írta az Appendix “A jog sajátosságához” című tanulmányában. E megállapítások lényegében arra mutattak rá, hogy a törvényhozó által kihirdetett jogi szövegek a valós jog részévé azáltal és olyan formában válnak, ahogy azokat a bíróságok a jogalkalmazás során értelmezik. Másképpen szólva: a jogi normák a bíróság értelmező tevékenysége folytán kelnek életre, ezáltal képződnek meg.
Van, hogy ez az értelmező tevékenység egyáltalán nem, vagy kevésbé látszik, mert a jogszöveg különösebb értelmezésre nem szorul, de van amikor a jogértelmezés már-már jogalkotásnak tűnik. Egy korábban készült statisztikai felmérés szerint az első és a harmadik legtöbbet idézett elvi bírósági határozat az EBH2004.624. és EBH2000.302. számú határozat volt. Mindkét elvi döntés személyiségi jogi perben született, ami egyáltalán nem véletlen. A Ptk. ilyen tárgyú rendelkezései ugyanis olyannyira szűkszavúak, hogy annak tartalmát a bírói jogértelmezésnek kell kitöltenie. E normák ugyanis önmagukban nem jelentenek semmit (vagy épp ellenkezőleg: bármit jelenthetnek), ezért azok konkrét tartalmát a megértési folyamatban kell előállítani. Ilyen esetekben a bírói jog létezése kifejezetten látszik, és a bírói jogra való közvetlen hivatkozás nélkül magalapozott döntés nem is hozható. Ha ugyanis az elsőfokú bíróság eltér a bírói jog által meghatározott értelmezési kánontól, jó eséllyel számíthat arra, hogy a jogorvoslati bíróság a döntését meg fogja változtatni.
A bírói jog különös jelensége tehát az, hogy nem a jogi norma szövege önmagában, hanem a bírói jogértelmezés vesz fel normatív jelleget. Ez a jellegzetesség időnként határozottan látszik a döntések szóhasználatából is. A BH1999.211. számú döntésével a Legfelsőbb Bíróság több korábbi eseti döntésére visszautalva változtatta meg a jogerős ítéletet. E döntését a „[j]ogerős ítélet anyagi jogi szabályok téves alkalmazása miatti jogszabálysértő jellegére” alapozta. Vagyis a korábbi eseti döntéseket nem követő ítéletet nem egyszerűen precedens sértőnek, hanem jogszabálysértőnek tekintette.
Ezek a példák azt mutatják, hogy a jogalkotás és a bírói jogértelmezés határvonalai erősen relativizálódtak. E megállapításommal azonban azt állítanám, mintha a két jelenség között valamiféle határvonal húzódna. Hogy egyfelől van az írott jog és ezzel szemben (contra legem) vagy emellett (preater legem) létezhet a bírói jog.
Úgy vélem éppen ez az elgondolás ad helytelen keretet a bírói jog valódi helyének kijelöléséhez. Ugyanis nem két külön jelenséggel van dolgunk, hanem egyetlen dologról: az „élő jogról”. Azt állítom, hogy a jog valóságát kizárólag a bírói jogértelmezésen keresztül ismerjük fel, vagyis a jog nem a kihirdetett jogszöveggel azonos, hanem azzal az értelemmel, amilyen értelmet a bírói jog annak tulajdonít.
Paul Ricoeur szellemes aforizmája szerint az irodalomolvasás olyan piknik, ahova a szerző hozza a szavakat és az olvasó a jelentést. Az irodalomolvasásnak főként esztétikai és nyelvi tétje van, ami a szöveg „lezserebb” olvasatait is eltűri. Ehhez képest a jog értelmezéséhez a szavakat a jogalkotó azért hozza, hogy a szándékolt jogalkotói célja megvalósuljon. Ezért a bírónak a jogértelmezés során minden esetben alá kell rendelnie magát a jogszabályi szöveg uralmi igényeinek, az értelmezést e normatív funkcióhoz kell hozzárendelni. Szó sincs tehát arról, amit a szabadjogi iskolák vallottak, ellenkezőleg: ebben a megértési szituációban a bíró a jogszövegektől soha nem oldhatja el magát. A bírói jogértelmezés során képződő élő jog nem a szabadosságról szól, hanem pontosan arról, amit az Alaptörvény 26.
cikk (1) bekezdése fogalmaz meg: „[a] bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatók.”
A dolgozatom szövegei az Alaptörvény e rendelkezése szerinti szabad-függelmi viszonyról szólnak. Azt a területet járják be, amely a jogszabályok uralmi helyzete és a bíróság függetlenségét biztosító önálló értelmezési jog metszéspontjában jön létre. Másképpen szólva: azt az önálló értelmezési tartományt írják le, ahol a bíróságok „bírói joga” alkotmányos keretek között megképződhet.
Ludwig Wittgenstein nyelvfilozófus javaslata szerint a nyelvből olykor ki kell vonni egy-egy kifejezést, beadni, hogy kitisztítsák, hogy azután újra visszakerüljön a forgalomba. Magam is arra teszek kísérletet, hogy leírjam, vajon a mai hazai jogrendszerben a bírói jog kifejezés milyen értelemmel kerül forgalomba, hol húzódnak a jelentésének határai, miért érdemes a bírói jog védelmére kelni, a bírói jognak milyen haszna van, és végül, a bírói jog elismerése milyen feladatok elé állíthat minket. A dolgozat szövegei nem minden esetben dogmatikai igénnyel íródtak, helyenként lazább szövedéket mutatnak. Ennyiben a bírói jog alkatára is hasonlítanak. A bírói jognak is vannak erőteljesebb és puhább szövedékű részei.
Megjelenési formái változatosak, a testületi állásfoglalásoktól az angolszász precedensekhez közelítő kúriai jogegységi határozatokig terjedően széles spektrumon helyezkednek el.
Kelt, 2019. szeptember 25.
A BÍRÓI JOG RÖVID JOGBÖLCSELETI TÖRTÉNETE. AZ ÉLŐ JOG DOKTRÍNÁJA ÉS AZ AÉRTELMEZÉSI TARTOMÁNY.
Az egyes jogtörténeti korszakok jogforrási rendszerei különböző státuszt adtak a bírói jognak. A múlt század első felében uralkodó jogpozitivista szemlélet a jog zártságát hangsúlyozta, azt minden hézagtól mentes szövegkorpusznak képzelte el. Azt vallották, hogy a jog tisztán, önmagában áll, így ahhoz nincs is mit hozzátenni. E szemléletet képviselete Somló Bódog és tanítványa, Moór Gyula is.
Szerintük: amit a jogalkotó nem szabályozott, az nem is tartozik a jog területére, az ilyen a joghézag a kitöltése legfeljebb jogalkotói feladat lehet, de semmiképp sem bírói.1 A bírák és a jogértelmezés aktív szerepének hiányát a pozitivista jogelméletek tehát tisztán kimondták.
E szemlélet sokáig igen erőteljesen uralkodott a jogtudományi diskurzusban. Ezt jól mutatja Moór Gyula és a jogot szociológiai aspektusból megközelítő Horváth Barna vitája. Horváth Barna – a mai szemmel azt mondhatjuk, hogy a korát megelőzve – a bírói jognak igen jelentős szerepet tulajdonított a jogrendben.
Szerinte „[a] törvényhozás csupán a jogképződés irányába vivő azon fejlődés kezdetét jelenti, amely csak az alkalmazással zárul le. (…) [a] jog azon szervezetek aktusaival jellemezhető, amelyek által realizálódik”2 Ezt röviden „szinoptikus”
(„együttlátó”) szemléletnek nevezte, ezzel hangsúlyozta, hogy a jog valóságát nemcsak a szövegjog, hanem az azt realizáló eljárás együttese adja. Moór Gyula az egykori tanítványát, Horváthot nemtelen hangnemben szorította ki a tudományos közbeszédből: szemléletét – parodikusan - „panoptikusnak”, ,„anglománnak”
bélyegezte, és azzal vádolta, hogy elbagatellizálja a jogot. E vita a mintázata is jól mutatja, hogy a jogpozitivisták a jogot kizárólag a szövegjoggal azonosították, ami azonban ezen kívül esett, nem sorolták hozzá a jog valóságához.
A korszakot felváltó szocialista jogtudomány sem vélekedett másként a bírói jogról. A kezdeti időszakban, főként ideológiai okokból, mindenfajta bírói jogot tilalmazott. E jogforrás ugyanis direkt módon kevésbé volt irányítható és nagyobb önállóságot biztosított a jogalkalmazónak.3 Ez a szemlélet az enyhülés időszakában sem változott, a hetvenes évek hazai jogtudománya is elutasította a bírói jogot, de legalábbis minimálisra kívánta redukálni.4
1 MOÓR Gyula, Jogfilozófia, Püski Kiadó, Budapest, 1994, 214-215.o.
2 HORVÁTH Barna, Jogszociológia, Osiris Kiadó, 1995, 19., 339.o.
3 HORVÁTH Attila, A szocialista állam- és jogtudomány, A jog tudománya. Tudománytörténeti és tudományelméleti írások, gyakorlati tanácsokkal. (szerk. Jakab András-Menyhárd Attila) HVG Orac, Budapest, 2015, 562.o.
4 PESCHKA Vilmos, A törvény és a bírói jog, A modern jogfilozófia alapproblémái, Gondolat, 1972, 262, 286, 302.o.
A jogszemlélet lassú átrendeződését jelezte, hogy a hetvenes években a bírói jogot még elutasító Peschka Vilmos a nyolcvanas és kilencvenes évekre már a jog hermeneutikai fordulatára és a bírói jogértelmezés jelentőségére hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy „[a] jogi hermeneutika nóvuma (...) abban áll, hogy (…) a jogi normát nem a jogszabály alkotójának aspektusából vizsgálja, hanem a jelen, a megértő és alkalmazó nézőpontjából.” Ezért nem is lehet vitás, hogy a
„[j]ogalkalmazói megértés és értelmezés hozzátartozik a jogi norma létéhez.”5 Később ugyanő ismertette meg a hazai jogtudománnyal a német Fikentscher esetnorma-tanát is. Fikentscher szerint a valós jog nem a pozitív jog, hanem a bírói úton továbbképződő jog, azaz a bírói határozatokban testet öltő esetnormák összessége. Így „[a]z, ami végül is köt, csak az esetnorma.”6
Ugyancsak a kilencvenes évekre Pokol Béla dolgozott ki egy olyan egységes jogelméletet, amelyben a bírói jog szintén kitüntetett szerepet kapott. Elméletének kimondott célja a hazai jogászság gondolkodását öntudatlan módon is meghatározó szocialista-jogpozitivista szemlélet meghaladása volt. E szemlélet mögött az a reflektálatlanul hagyott néma tudás húzódott meg, ami szerint a jog kizárólag az arra illetékes állami szerv megfelelő formában létrehozott jogi normáinak szövegével lenne azonos. Pokol szerint a politikai jogalkotó (törvényhozó) által létrehozott szövegjog azonban a jognak csupán az egyik rétege, emellett húzódik a bírói jog, a jogdogmatikai rend és ezek fölé magasodik az alapjogok rétege. Az érvényes jog e rétegek együtteseként írható le, azok egymásra vetülésének eredményeképpen konkretizálódik.7 A valós jog az egyes rétegek érintkezési pontjaiban képződik meg és ennek a hálónak az egyik metszéspontja az, ahol a bírói jogértelmezés találkozik a szövegjoggal.
A kortárs jogirodalom mérsékeltebb álláspontját képviselő Jakab András a magyar jogrend jogforrásainak leírásakor a bírói jogot bírói szokásjogként tárgyalja.
Szerinte a bírói jog „jogként követett értelmezési gyakorlat”, amit a bíróságok a jogalkalmazás során figyelembe is vesznek, ezért az valójában jogként funkcionál.
Ami e szemléletből kiemelendő, hogy hangsúlyozza: a bírói szokásjog Magyarországon nem szabályozó, hanem értelmező jellegű, ami azonban kötelező
5 PESCHKA Vilmos, A jog mint a hermeneutika modellje, Appendix “A jog sajátosságához”, KJK, 1992, 145, 151.o.
6 PESCHKA Vilmos, Az esetnorma, avagy a jogszabály és a jogeset kapcsolatának problémája, Állam- és Jogtudomány, 1985/2., 241, 246.o.
7 POKOL Béla, A jog elmélete, Rejtjel Kiadó, 2001. Továbbá: Pokol Béla, Jogbölcseleti vizsgálódások, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994, 76-78.o.
jogértelmezés, így formailag ugyan nem, de tartalmilag valójában jogalkotásról van szó.8
A hazai jogi gondolkodásban fordulatot hozó jogirodalmi munkák mindegyike arra hívta fel a figyelmet, hogy a bírói jog a magyar jogrendnek is jelentős, megkerülhetetlen rétege. A kilencvenes évek hazai joggyakorlata pedig mintha igazolni kívánta volna a fenti jogszemléleti változásokat.
Az Alkotmánybíróság nem sokkal a felállítását követően, már az 57/1991 (XI.8.) AB határozatában kimondta, hogy „[a]z alkotmányossági vizsgálatnak abból a tényből kell kiindulnia, hogy a jogszabály tartalma és értelme az, amit annak az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlat tulajdonít.” Ezért „»élő jog« alatt a jogszabályt értelmezett és alkalmazott tartalmával együttesen kell érteni.”9 A testület által kimunkált élő jog doktrína tehát már erőteljesen magán viselte annak a hermeneutikai fordulatnak a jegyeit, amely a jogot a jogszöveghez elválaszthatatlanul kötődő értelmezési gyakorlattal azonosítja.
Az Alkotmánybíróság a doktrínát a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 44. § (1) bekezdés második fordulatának normakontrollja kapcsán dolgozta ki. Az akkor megsemmisített jogszöveg szerint a teljesen cselekvőképtelen jogosult helyett az apaság vélelmének megdöntése iránti pert a törvényes képviselő (eseti gondnok) is megindíthatta. A rendelkezésnek a „teljesen cselekvőképtelen” fordulata vetett fel alkotmányossági aggályokat. Az Alkotmánybíróság a panasz elbírálása előtt elsődlegesen a Csjt. 44. § (1) bekezdéséhez tapadó bírói jogot tisztázta.
Meghallgatta a Legfelsőbb Bíróság elnökét, aki megerősítette, hogy az ítélkezési gyakorlat a teljesen cselekvőképtelen jogosult alatt nemcsak a nagykorú cselekvőképtelen személyt értette, hanem a kiskorút is.10 Az Alkotmánybíróság az alkotmánysértő normatartalmat abban látta, hogy ilyen jogértelmezés mellett lehetőség nyílik a gyámhatóság által kirendelt eseti gondnok korlátlan perindítására már az érintett kiskorúságának idején is. Ez azonban a kiskorú gyermeket később, nagykorúvá válása esetére megfosztja attól a legszemélyesebb jogától, hogy pert indítson és az önazonossága kérdésében maga döntsön.
Mindezt súlyosította, hogy a kiskorú gyermek sorsát érintő ítéletet perújítással
8 JAKAB András, A magyar jogrendszer szerkezete (PhD értekezés), (letöltve: 2019.09.13.), 165.o. A szerző szemlélete láthatóan azonos Szladits szemléletével. Szladits Károly, A magyar magánjog I., Budapest, 1941, Grill Könyvkiadó, 127-130.o.
9 57/1991 (XI.8.) AB határozat IV. 1.1 pontja.
10 A Legfelsőbb Bíróság által hivatkozott esetnorma a P. törv. 22.703/1956 számú határozata volt.
Vö: 57/1991 (XI.8.) AB határozat III. pontja. Eszerint ez az értelmezés adja a jogalkalmazásban elfogadott, töretlen, általánosan alkalmazott normatartalmat, sőt a sérelmezett rendelkezésnek jogtudomány is ilyen értelmezést tulajdonított.
sem lehetett megtámadni, mert ezt a régi Pp. 293. § (2) bekezdése kizárta. Ezért a rendelkezést 1992. március 31. hatállyal megsemmisítette.
Az Alkotmánybíróság döntésének szemléletbeli fordulata az volt, hogy a normaszöveg tartalmát annak bírói értelmezésével azonosította. Kifejtette, hogy
„[a]mennyiben valamely jogszabály több lehetséges értelme közül a jogalkalmazási gyakorlatban csak egyféle tartalommal realizálódik, akkor ez a normatartalom szolgálhat az alkotmányossági vizsgálat alapjául is.”, „[h]a pedig ez a Legfelsőbb Bíróság iránymutató döntésén alapszik, (…) a joggyakorlatban kialakult, egységes értelmezésből kell kiindulni”, így „[c]sak ez a normatartalom szolgálhat az alkotmányossági vizsgálat alapjául is.”11 Valójában tehát az történt, hogy az Alkotmánybíróság a Csjt 44. § (1) bekezdésének „teljesen cselekvőképtelen” fordulata objektív szövegértelmével nem foglakozott, ehelyett a rárakódó bírói jogértelmezésből indult ki. Azaz: elfogadta azt a tényt, hogy a jogszabály értelme nem önmagában áll, hanem azt a bírói jogértelmezés „alkotta meg”.
E szemléletbeli újítást a határozathoz fűzött különvélemény eltérő érvelése még inkább láthatóvá teszi. A kirajzolódó különbségek mintha a Pokol Béla által hangsúlyozott régi és új szemlélet közötti ellentétet tematizálták volna. Szemben a többségi véleménnyel Kilényi Géza alkotmánybíró – Pokol terminológiájával szólva – a jogot teljességgel a szövegjoggal azonosította. Szerinte „[a] jogszabály a jogalkotásra felhatalmazott szervek megfelelő formában kinyilvánított és kihirdetett akarata, nem pedig a jogalkalmazó szerveknek a jogalkalmazási gyakorlatban testet öltő gyakorlata. A jog a Magyar Közlönyben kihirdetett szöveg, nem pedig annak a jogalkalmazási gyakorlat által korrigált és ezáltal eltorzított változata. Az ettől eltérő értelmezés törvényrontó és törvénymódosító szokásjog létjogosultságának elismerését jelenti.”12 Hozzátette, hogy az élő jog doktrínája összeegyeztethetetlen országunk jogával és a jogállamisággal, az inkább az angolszász jogrendet jellemzi.
Annak a megválaszolásához, hogy adott esetben az élő jog doktrína elismerése miért volt hatékonyabb eszköze az alapjogi sérelem orvoslásának, mint az különvélemény szerint „szövegjog doktrína”, a kérdést fordítva kell feltennünk. Ha ugyanis az Alkotmánybíróság a rendelkezést nem semmisíti meg, a Csjt. 44. § (1) bekezdésére rakódó élő jog további alapjogi sérelmeket okozott volna. Éppen azért, mert ennek a rendelkezésnek az értelmét a bírói jog alkotta meg, így a normatartalom azzal szervesen összefonódott.
11 57/1991 (XI.8.) AB határozat, IV. 1.3. pontja.
12 57/1991 (XI.8.) AB határozat, dr. Kilényi Géza alkotmánybíró különvéleményének c) pontja.
Különös egybeesésnek tűnik, de ugyanezt a határhelyzeti dilemmát mutatják Peschka Vilmos ugyanekkor megjelent esszéjének a kérdésfeltevései is. A szerző ugyanabból a határhelyzeti bizonytalanságból szólal meg, mint az Alkotmánybíróság határozata. Egyfelől a jogi normát, azaz a szövegjogot, mint
„önálló objektivációt” meg kívánja védeni attól, hogy az a jogértelmezésben feloldódjon. Másfelől elismeri, hogy „a jogszabály minden értelmezése, amely valamilyen konkrét, egyedi jogi objektivációban (pl. bírói ítéletben) ölt testet, individuális jogi érvényességében a jog világának részévé válik”, a jogi norma értelmezése pedig „nem pusztán reprodukáló, hanem egyben alkotó viszonyulás is.”13 Előbbi megállapításával Kilényi Géza különvéleményhez csatlakozik, míg utóbbi megállapításai az Alkotmánybíróság többségi álláspontjához közelítik az érvelését. Peschka végül a dilemmát azzal oldja fel, hogy - feltéve de nem megengedve -, a jogot ne úgy képzeljük el, mint a jogpozitivizmus, vagyis jognak
„ne csak a jogi normák összességét tekintsük,” hanem valamennyi jogi objektivációt.14 Így arra a végső következtetésre jut, hogy a jog nemcsak a a társadalmi viszonyokat általános jogi érvényességgel kifejező jogi normákból, hanem a konkrét, egyedi jogviszonyokat átfogó jogi objektivációkból is áll.
Márpedig az utóbbiba beletartoznak az egyedi bírói döntések is. Ebben a gondolati keretben Peschka már a derogatórius bírói szokásjog létezését is elismerte, bár azt a jogszabály tudatos félreértésének nevezi.
Úgy tűnik, hogy az élő jog doktrínájának későbbi alkotmánybírósági gyakorlata az utóbbi elképzeléseket igazolta. A testület a doktrínát a bírói jog szélesebb körű elismerésének irányába gazdagította, olyannyira, hogy a contra legem jogértelmezés lehetőségét pedig kifejezetten elismerte. Egy határozatában kifejtette, hogy az élő jog nem más, mint „[a]z egységes bírói gyakorlat normává szilárdult változata”. Eszerint az élő jog a bírói/ítélkezési gyakorlattal azonos, ami a rendes bíróságok önálló jogszabály-értelmezésén alapul. Kiemelte, hogy ez olyan önálló tevékenység, amely alkotmányos védelem alatt áll, mert a „[f]olyamatos és rendszerképző törvényértelmezés és jogalkalmazás” biztosítja a másik két hatalmi ágtól való függetlenséget.15 E jogértelmezés pedig mindaddig alkotmányos, amíg a „[j]ogszabályok értelmezésén alapul.”
Az Alkotmánybíróság szerint az önálló jogértelmezés során az is természetes, hogy a jogszabályok tartalma az esetekhez igazodóan szűkítő, vagy bővítő értelmezést kap.16Az Alkotmánybíróság erre a keretre visszatérően alkalmazza az „értelmezési tartomány” terminust. Ezt, a rendes bíróságok számára fenntartott önálló
13 PESCHKA, im. [1992], 165., 170.o.
14 PESCHKA, im. [1992], 169.o.
15 42/2005 (XI.14.) AB határozat III. 2.3. pontja, 38/1993 (VI. 11) AB határozat
16 42/2004 (XI.9.) AB határozat IV. 1.2. pontja.
mozgástartományt – a saját pozíciójának megjelölésével - számtalanszor meg is erősítette. Több határozatában kifejtette: nem tekinti feladatának, hogy a rendes bíróságok „szuperbíróságává” váljék. Eszerint még akkor sem avatkozik be a bíróságok önálló jogértelmezésébe, ha a jogértelmezés contra legem jogértelmezés, csak akkor, ha az egyúttal contra constitutionem, azaz alaptörvény- ellenes jogértelmezéssé válik.17 Az Alkotmánybírósági határozatokból tehát az olvasható ki, hogy a bírói jog ebben a megengedett értelmezési tartományban képződik meg, vagyis az élő jog valójában azonossá válik ezzel az értelmezési tartománnyal.18
A magyar jogrendben a bírói jog önálló helytalálása tehát nehezen vitatható, azt nemcsak a jogelméleti szövegek írták le, de az Alkotmánybíróság jogi érvelései is alátámasztották. Felvetődik a kérdés, hogy a bírói jog megengedése vajon miért jár több haszonnal, mint a bírói jog teljes kisatírozása a jogrendből. Kétségtelen, hogy a jog kiszámíthatóságának legfőbb biztosítékai lehetnek a „néma bírák”, akiknek nem feladatuk a jogértelmezés, csak a mechanikus jogalkalmazás. A túlzott jogszabályi hűség azonban indokolatlanul formalistává, rigiddé tenné a jogalkalmazást. Egy jogrendben a jogbiztonság mellett éppoly fontos érték lehet a jog rugalmassága is. Azt a szocialista jogirodalom sem tagadta, hogy egyetlen érv biztosan felhozható a bírói jog megengedése mellett: „a bírói jog és jogalkotás rendkívüli hajlékonysága, fluiditása, és az, hogy a bírói jog rendkívül jól tudja követni a társadalmi viszonyok változásait.”19 A bírói jog mozgékonyságát, alkalmazkodó képességét adja az a tulajdonsága is, hogy csak addig áll fenn és addig tarja fenn quasi normatív jellegét, amíg azt a bíróságok helyesnek és követendőnek tartják.20 Az Alkotmánybíróság által kidolgozott élő jog doktrína tehát ezért lehet elvi jelentőségű.
Azt azonban látni kell, hogy a bírói jog szabadabb mozgástartományának elismeréséhez nagyban hozzájárult a valódi alkotmányjogi panasz bevezetése.
Erre mutatott rá dr. Kiss László alkománybíró, amikor kifejtette: „[m]ára már a kontinentális jogrendszerekben sem az a kérdés, hogy a rendesbíróságok végeznek-e normaalkotást, hanem az, hogy az ítélkezés során történő normaalkotásuknak milyen korlátai vannak - különös tekintettel az alkotmánybírósági felülvizsgálat lehetőségére.”21 Valójában az absztrakt normakontroll keretében hozott 57/1991 (XI.8.) AB határozat is – burkoltan -
17 3280/2017 (XI.2.) AB határozat, Indokolás [38], IV/557/2018. AB határozat [28].
18 17/2019 (V. 30.) AB határozat [34] [107]
19 PESCHKA, im. [1972], 302.o.
20 OROSZ Árpád, Az egyedi ügyekhez igazodás magyar gyakorlata a polgári ügyszakban, Jogesetek magyarázata, 2012/3., 3.o.
21 2/2016 (II.8) AB határozat [60] dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye.
alkotmányjogi panasznak felelt meg. Ekkor az Alkotmánybíróságnak nem volt arra eszköze, hogy a bíróság egyedi határozatát azért semmisítse meg, mert az adott ügyben a bíróság jogértelmezése alaptörvény-ellenes volt, ezért csak a jogszabály megsemmisítését választhatta megoldásként. Az azóta bevezetett alkotmányjogi panasz azonban még inkább megerősítette az élő jog doktrínáját. Ezen indítványok elbírálásakor az Alkotmánybíróság ugyanis nem tesz mást, mint az adott döntésben megnyilvánuló élő jogot bírálja felül. Ha pedig a rendes bíróság által hozott döntésben kifejtett jogértelmezést alaptörvény-sértőnek tartja, ezt az értelmezést erga omnes hatállyal tiltja meg, azaz: „kiűzi” az élő jogból.22
A BÍRÓ „SZERSZÁMOSLÁDÁJA”. A BÍRÓI JOG TARTOMÁNYA ÉS NORMATÍV EREJE. MEGÉLÉNKÜLÉSE AZ ÚJ PP. KAPCSÁN.
Jogállami hagyományaink a montesquieu-i felfogásból nőttek ki. A hatalommegosztás e korai elméletében a bírákra mechanikus szerep hárult:
ebben látták annak a biztosítékát, hogy a bírói önkény elkerülhető legyen. A bíró csupán „a törvény szája” volt, aki a törvényszöveget kimondta, de nem értelmezte.
E szemlélet a jogértelmezésnek nem biztosított önálló mozgástartományt.
A mai modern jogállamban a bíróságok önálló értelmezési joga alkotmányos védelem alatt áll. Az előző fejezetben láthattuk, hogy a bírói jog éppen ebben a védett tartományban képződik meg. Az alábbiakban amellett érvelek, hogy a bírói jog mibenlétének megismeréséhez azoknak az értelmezési stratégiáknak a megmutatása is nélkülözhetetlen, amelyek e tartomány határvonalait kirajzolják.
Az ugyanis, hogy valamely jogrend vagy jogág a bíró „szerszámosládájába” milyen értelmezési eszközöket enged be, egyúttal meghatározza a bírói jog tartományát is.
Az ilyesfajta nézőpontot a társadalomtudományokban metadiszkurzív nézőpontnak hívják. A meta- előtag arra az újszerű, felsőbb nézőpontra utal, amellyel a kutatók nem pusztán a társadalmi jelenségnek leírására törekednek, hanem arra is rákérdeznek, hogy mik azok az értelemkonstituáló eljárások, stratégiák, amelyek az e jelenségekről szóló tudásunkat kialakítják. E metadiszkurzív szemlélet alkalmazása számunkra azért lehet termékeny, mert tudatosítjuk, hogy melyek azok a jogilag megengedett jogértelmezési módszerek, amelyeket a rendes bíróságok alkalmazhatnak. Ezzel egyfelől az értelmezési tartomány szélső pontjait felismerhetjük, így nem lépünk át a jogszabály szövegétől elszakadó bírói önkény területére, másfelől az eszközkészlet
22 CHRONOWSKI Nóra, Az alkotmánykonform értelmezés és az Alaptörvény, Közjogi szemle, 2017/4., 10.
ismeretében kiválaszthatjuk azt az értelmezési eszközt, amely a leghelyesebb döntésre vezet.
Érdekes, hogy ilyesfajta érvelést az Alkotmánybíróság is alkalmazott, amikor a jogágon belül megengedett interpretációs módszerek és meg nem engedett bírói jogalkotás összefüggésére mutatott rá. Eszerint: „[a]bban az esetben, ha a teleologikus értelmezést az adott jogág normáinak értelmezése során elfogadott egyetlen más interpretációs módszerrel sem lehet igazolni, úgy a jogalkalmazói döntés szinte szükségképpen átveszi a jogalkotó jogkörét.” Ugyanezt az álláspontot közvetíti a 19/2017 (VII. 18) AB határozat is, amely szerint valamely jogértelmezés akkor lép át a jogalkotás területére, ha ahhoz „[az] adott jogág normáinak értelmezése során elfogadott interpretációs módszer egyike útján sem lehet eljutni”23
A szöveghű jogértelmezéshez való végletes ragaszkodás értelmezési módszerei a pozitivista és a szocialista jogfelfogás jellemzői voltak. Ezek az értelmezési kánonok a bíróságok számára szűkebb értelmezési tartományt biztosítottak. A jogirodalom szerint a magyar bíróságok gyakorlata, érvelési habitusa, retorikai eszközkészlete, nyelvezete ma is inkább ehhez a hagyományhoz kötődik. Ezt az a másfél évtizede született kutatási eredmény is alátámasztja, ami Pokol Béla nevéhez kapcsolódik.
Pokol a ’70-es, ’80-as és ’90-es évekből 200-200-200, összesen 600 Legfelsőbb Bírósági határozatot vizsgált át. Arra a következtetésre jutott, hogy „[a] magyar bírói jogértelmezés alapvetően szöveghűséggel jellemezhető, és a törvényszövegtől a kisebb fokú elszakadást csak a jogdogmatikai fogalmak értelmezésbe vonásával hajtják végre, de ennél komolyabb fellazító jogértelmezést jelentő alapjogi, vagy általános jogelvi értelmezést nem jellemző a hazai bírákra. (..) Bár nem vitás, hogy a ’70-es évek kifejezetten szövegpozitivista jogértelmezéshez képest az utóbbi években a szabadabb jogértelmezés felé mentek el bíráink, (…) ez azonban egyáltalán nem kérdőjelezte meg alapjaiban a hazai bíróságok jogértelmezésénél a törvényszöveghez kötöttséget.”24 Más szerzők ezzel a kötődéssel magyarázzák azt a pejoratív közmeggyőződést, hogy a bíróságok inkább jogszolgáltatást és nem igazságszolgáltatást végeznek.25
Ezen a hagyományos érvelési habituson kívánt változtatni az Alaptörvény bíróságok fejezetének 28. cikke. Eszerint „[a] bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló
23 19/2017 (VII. 18) AB határozat [25] [51]
24 POKOL Béla, im. [2001], 284.o.
25 JAKAB András, A bírói jogértelmezés az Alaptörvény tükrében, Jogesetek magyarázata, 2011/4.
javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.”
A Kúria Elnöke által felállított joggyakorlat-elemző csoport e rendelkezést kifejezetten a magyar bíróságok érvelési kultúrájának átalakítását célzó rendelkezésként értékelte.26 A szakirodalom szerint, viszonylag ritka megoldásnak tekinthető, ha egy alkotmány értelmezési szabályt tartalmaz. Azt tehát, hogy e rendelkezés éppen az Alaptörvénybe került, olyan nyomatékos gesztusként kell értékelni, amellyel a jogalkotó a bírák kezébe rugalmasabb értelmezési eszközöket kívánt adni, mint korábban. A szocialista jogszemlélet a teleologikus (célelvű) jogértelmezést ugyanis a burzsoá jogirodalom nem követendő irányának tartotta, feltehetően e hagyatékkal kívánt megszabadulni a jogalkotó.27 Ugyanakkor ez a gesztus – a múlt század első felének jogirodalmából kiindulva - értékelhető a kontinuitás helyreállításaként is, hiszen az objektív teleologikus jogértelmező szemlélet korábban sem volt idegen a magyar jogelmélettől.28
Az Alaptörvény ma hatályos 28. cikke a célelvű értelmezésre két értelmezési elvet ír elő. Elsődlegesen a jogalkotói szándékot kutató “szubjektív teleológiai”
értelmezést, amely során a törvényjavaslat szövegét kell figyelembe venni.
Másodlagosan egy feltételezett jogalkotói szándékból kiinduló “objektív teleológiai” értelmezést, amely szerint a jogszabály helyes értelme a józanész, közjó, erkölcs, gazdaságosság igazoló elvei felől tárható fel.29 A szakirodalom szerint utóbbi esetben arról lenne szó, hogy „a jogszabály szövege okosabb az alkotójánál”, így a jogszabály értelme akár el is oldható a klasszikus értelemben vett jogalkotói szándéktól.30
A szubjektív teleológiai értelmezési elvet a 2019. január 1-től hatályos hetedik alaptörvény-módosítás iktatta be az Alaptörvénybe. Ez valójában a bíróságokat a
„komfortzónájukba” helyezte vissza, mert a gyakorlatban eddig is gyakran hivatkoztak a miniszteri indokolásra, törvényjavaslat szövegére, államtitkári
26 „Az Alaptörvény követelményeinek érvényesülése a bírósági ítélkezésben” Joggyakorlat-elemző Csoportja által készített összefoglaló vélemény 143. oldala;
http://www.kuriabirosag.hu/sites/default/files/ joggyak/ alaptorveny_osszefoglalo_velemeny.pdf (letöltés dátuma: 2018. április 12.)
27 SZABÓ Imre, A jogszabályok értelmezése, KJK Könyvkiadó, Bp., 1960, 8.o.
28 KISS Géza, A jogalkalmazás módszeréről. Dogmatörténeti és kritikai tanulmány a magánjog köréből, Bp. Atheneum 1909, 220.o.
29 A két értelmezés különbségeiről: Jakab, im., 94.o.
30 CHRONOWSKI Nóra-VINCE Attila, Az Alkotmánybíróság határozata a Magyar Nemzeti Bank kiadmányozási joga tárgyában, Jogesetek magyarázata, 2019/1., 6.2. pontja
tájékoztatásra, illetve a törvény preambulumára.31 Tény, hogy ez a módosítás a rendes bíróságok számára nyitva álló értelmezési tartományon valamelyest szűkített. Ennek a jogirodalomban van olyan kritikus olvasata is, hogy a módosítás előtti Alaptörvény által biztosított nagy fokú szabadságot korlátozza, így kérdés, hogy mennyiben fogja visszahozni azt a szemléletet, hogy a társadalmi problémákra adandó válasz csak a törvényhozó feladata és privilégiuma.32 Mindenesetre az Alaptörvény 28. cikke még ma is igen erős felhatalmazást ad a rendes bíróságok részére, hogy olyan generálklauzulákat vonjanak be az értelmezésbe, mint az erkölcs, a közjó, a józan ész és a gazdaságosság.
***
Ma a polgári eljárásjog területén a szemünk előtt zajlik az új Pp. rendelkezéseinek folyamatos értelmezése, azaz az új Pp.-re rakódó „élő jog” kialakítása. A lassan két éve hatályban lévő eljárásjogi kódex jogalkalmazói értelmezése összehasonlíthatatlanul kevés anyagot szolgáltat a régi Pp. fél évszázadában született értelmezési gyakorlathoz képest. Egy tendencia azonban már most látszik. A bíróságok a szakmai közvélemény által is helyenként formalistának tartott rendelkezések értelmezésekor az értelmezési tartomány szélesebb spektrumát járják be.
A különböző értelmezési stratégiák kifejezetten láthatóvá válnak a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 170. § (3) bekezdése d) pontjának értelmezése kapcsán. E normaszöveg szerint a keresetlevél záró részében „[f]el kell tüntetni a meghatalmazott perbeli képviseleti jogát megalapozó tényeket és jogszabályhelyet.” A Pp. 176. § (1) bekezdésének j) pontjának imperatív szabálya pedig előírja, hogy „[a] bíróság a keresetlevelet visszautasítja, ha az nem tartalmazza 170. §-ban előírt kötelező tartalmi elemeket.”
A két szövegrész szemantikai értelmezéséből egyértelműen következik: ha a keresetlevél nem tartalmazza a képviseleti jogot megalapozó jogszabályhelyet, a keresetleveletvissza kell utasítani.
A Pp. rendelkezéseinek értelmezésére nagy „autoritással” bíró Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácskozásán (a továbbiakban: CKOT), 2018. május 18-án elfogadott 14. állásfoglalása ezt az értelmezést fogadta el. Az állásfoglalás tautologikus módon megismétli a két jogszabályhelyből levonató logikai következtetést, eszerint: „[a] keresetlevelet vissza kell utasítani, ha a felperes csatolja a keresetlevélhez a jogi képviselő meghatalmazását, de elmulasztja a képviseleti jogot megalapozó jogszabályhely megjelölését.” A CKOT a 14.
31 SZIGETI Krisztina, A bírói jogértelmezés és a hetedik alaptörvény-módosítás, Eljárásjogi szemle, 2018/4., 16.o.
32 SZIGETI, im., 16.o.
állásfoglalását a későbbiekben megváltoztatta, a 27. állásfoglalásával már kilépett a jogszöveg puszta szemantikai-logikai értelmezéséből. Eszerint: „[h]a a fél perbeli képviseletére hivatott ügyvéd a keresetleveléhez a meghatalmazását csatolta és ennek tényét a keresetlevélben feltünteti, úgy a perbeli képviseleti joga egyértelmű, ez a képviseleti jogát magalapozó jogszabályhelyek feltüntetését is magában foglalja.” A később elfogadott állásfoglalás szerint ilyen esetben a keresetlevél visszautasításának nincs helye.
Alkotmányos értelemben itt arról van szó, hogy a CKOT olyan értelmezést fogadott el, amellyel eloldotta magát a jogszövegtől, hiszen a rendelkezésnek a szemantikai értelmmel ellentétes olavasatot adott. Az állásfoglalás nem tér ki arra, hogy ezt milyen értelmezési elvre tekintettel tette meg, ugyanakkor a jogérzék azt diktálja, hogy ebben az esetben a szöveghű értelmezés a iura novit curia elvével lenne ellentétes. Azaz: ilyen esetben a keresetlevél visszautasítása azt az érzetet kelthetné, minta a keresetlevelet vizsgáló bíróság nem ismerné a jogot, mert annak ellenére, hogy az ügyvéd meghatalmazása csatolásra került, további magyarázatot várna arra is, hogy a képviseleti jog mely jogszabályhelyen alapul.
A jogszabály szövegétől való eltérésre a BDT2018.3916. számú döntés indokolása azonban már magyarázatot adott. Az ügy tényállása szerint az elsőfokú bíróság – egyebek mellett – azért utasította vissza a keresetlevelet, mert a felet képviselő ügyvéd a meghatalmazását ugyan csatolta, de a záró részben nem jelölte meg a képviseleti jogát megalapozó jogszabályhelyet. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és a keresetlevél visszautasítását mellőzte.
Kifejtette: „[h]a a professzionális képviselet ellátására hivatott ügyvéd meghatalmazását a Pp. 171. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelően csatolja, és ennek tényét a keresetlevélben feltünteti, úgy a meghatalmazott perbeli képviseleti joga egyértelmű. A Pp. 170. § (3) bekezdés d) pontjában előírtakat így a józan észnek megfelelően úgy kell értelmezni, hogy a meghatalmazott perbeli képviseleti jogát megalapozó jogszabályhelyet akkor szükséges feltüntetni, ha az általánosan bevett gyakorlattól eltérően nem ügyvéd vagy ügyvédi iroda jár el, hanem a kötelező jogi képviselet ellátása az eljárásra jogosultak egyéb speciálisnak tekinthető esetei szerint történik.”33
A határozat indokolásában a bíróság az Alaptörvény 28. cikke szerinti józan ész igazolási elvére hivatkozott, vagyis olyan értelmezési stratégiát alkalmazott, amelynek a normatív alapját maga az Alaptörvény adja meg. Nyilvánvaló, hogy a fenti esetnorma a jogszabálynak contra legem jogértelmezést adott, ugyanakkor a megengedett értelmezési tartományból nem lépett ki. A bíróság jogértelmezése
33 BDT2018.3916. Indokolás [13].
tehát nem érte el a contra constitutionem szintet, hiszen az értelmezés a 28. cikk felől igazolható volt.
Úgy vélem, ez a példa igen jól mutatja, hogy miként alakul ki a „bírói jog”, vagyis - az alkotmányosan megengedett értelmezési tartományon belül - miként rakódik rá a szövegjogra a bírói jogértelmezés. Nem tisztem eldönteni, hogy a CKOT 27.
állásfoglalása és az azzal harmonizáló ítélőtáblai döntés lesz-e a Pp. 170. § (3) bekezdés d) pontjának élő joga, mert a saját törvényszékemen működő másodfokú tanácsok sem értenek egyet abban, hogy a BDT2018.3916. számú döntés helyes-e, vagy nem. Annyi azonban bizonyos, hogy a fenti ítélőtáblai határozat megfontolásait az illetékességi területéhez tartozó törvényszékek igyekeznek majd követni, hiszen el akarják kerülni, hogy a fellebbviteli bíróságuk a keresetlevél visszautasításáról szóló határozatukat megváltoztassa. Jó eséllyel várható tehát, hogy a BDT2018.3916. olyan esetnormává szilárdul, ami a későbbiekben meghatározza a bíróságok értelmezési gyakorlatát, vagyis az ténylegesen az élő jog részévé válik.
A magyar jogrendben sem a BDT, sem a CKOT állásfoglalása nem rendelkezik normatív kötőerővel. Ennek ellenére a joggyakorlatban mégis jogi norma gyanánt fognak viselkedni, hiszen az elsőfokú bíróság határozatának sorsa ezen fog múlni.
Vagyis: e bírói jogi tételek közvetlen alkalmazhatóvá válnak az élő jogban, annak ellenére, hogy nincs olyan jogszabály, amely annak alkalmazását akár erga omnes, akár a bíróságok számára kötelezővé tenné. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 42. §-a szerint a Kúria jogegység biztosítására szolgáló eszközei közül kizárólag a jogegységi határozat kötelező a bíróságokra.34 Emellett két „puhább” jogegységesítő eszközt is említ a Bszi. az EBH-t és EBD-t, de ezek már nem kötelezőek a bíróságokra. A Bszi. a BDT-t, a CKOT állásfoglalásait azonban meg sem említi.
Felvetődik a kérdés: ha a bírói jognak, különösen a BDT-nek és CKOT álásfoglalásának nincs normatív kötőereje, akkor honnan adódik az tulajdonsága, hogy normaként kezd el viselkedni. Bencze Mátyás szerint az esetnormák működése nagyban hasonlatos a tudományos paradigmák működéséhez.35 A bírói jog, akár a tudományos tudás, olyan konszenzuális háttér-tudás, amelyet egy speciális értelmezői közösség, a bírák alakítanak ki. Aki e közösséghez tartozik, e háttértudást elfogadja, annak a keretei között fogja a döntéseit meghozni. E közösség által kialakított tudás felépítése több pontban a tudományos
34 Ismert olyan törekvés, hogy a jogegységi határozat kötelező erejét is indokolt volna
megszüntetni. A német jogrend például a bírói függetlenség veszélyeztetését látja az ilyen típusú irányítási eszközben.
35 BENCZE Mátyás, Az esetnorma és annak érvényessége, in: Regula Iuris. Szabály és/vagy norma a jogelméletben. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004, 135-148.o.
paradigmák felépüléséhez hasonlatos: 1. elsajátításában és reprodukciójában nagy szerepe van a szocializációnak (a bíróságra érkező fogalmazók nem légüres térbe érkeznek, hanem eleve a „bírói szokásjoggal” találkoznak, azt sajátítják el), 2.
a tekintély fontos szerepet játszik benne (adott esetben a CKOT is ilyen tekintéllyel rendelkezik), 3. a konszenzus gyakorlati kérdésekre adott válaszként jön létre (a bírák a jogszabályt a jogvita eldöntésére használják), 4. létezik hierarchizál értékelési mechanizmus (a bírói szervezetben jogorvoslati és értékelési rendszer működik), amely szintén e közösségi tudást termeli újra.
A bírói jog normatív erejét tehát ezen jellemzők együttesen adják. A bírói jog érvényesülése, közvetlen alkalmazhatósága tehát nem kizárólag a jogszabályokon, hanem olyan attitűdökön, véleményeken, törvényszerűségeken alapul, amelyek kikényszerítik annak érvényesülését.
A BÍRÓI JOG VÉDELMÉBEN. A JOGHÉZAGOK KITÖLTÉSE.
A Magyar Királyi Curia 1898. január 19-én hozott harmadfokú döntésében kimondta, hogy a villanyáram ingó dolog, ezért arra a lopás bűncselekménye elkövethető. Az ítélet indoklása a villanyáram dologi természetét illetően meglehetősen szűkszavúan fogalmazott: „[a] feljelentő részvénytársaság által fejlesztett villanyáram vagyoni értéket képviselő dolgot képez.”36 A döntést nemcsak a kortárs jogirodalom fogadta gyanakvással, hanem a magyar jogtörténet-írás is a contra legem jogértelmezés iskolapéldájaként említi. A tiltott jogfejlesztést abban látták, hogy az akkor hatályos Csemegi-kódex 333. §-a szerint a lopás bűncselekményét kizárólag ingó dologra lehetett elkövetni, az ingó dolog dogmatikai jelentéstartományába pedig a villanyáram nem tartozott bele. A kritikai érvelések szerint itt olyan joghézagról volt szó, amelynek kitöltése kizárólag jogalkotói feladat lehetett volna, a bíróságok e hézagot azonban jogértelmezéssel nem pótolhatták.37
Az írott jog kilenc évvel később, a hazai ipar fejlesztéséről szóló 1907. évi III.
törvénycikk 2. §-ával tette egyértelművé az áramlopás büntethetőségét. Úgy rendelkezett, hogy „[a]z előállított villamos áram és technikai czélokra értékesíthető minden egyéb erő (energia) ugyanazon büntetőjogi védelem alá helyeztetik, mely az ingó dolgokra nézve fennáll.” A törvénycikk hatályba lépéséig a bírói gyakorlat azonban mindvégig következetes maradt az álláspontjához, így a
36 A Magyar Királyi Curia 9899. számú döntését lásd a Jogtudományi Közlöny 1898/12. melléklet, 75.o, 117. számú ügy.
37 WEISS Ödön, A hasznosított természeti erők jogi védelméről I., Jogtudományi Közlöny, 1898/2, 13-14.o., Moór Gyula, im., 214-215.o. és Blutman László, Bírói jogalkalmazás és szöveghű jogértelmezés, Jogesetek magyarázata, 2010/4, 102-103.o.
villanyáram büntetőjogi oltalma törvénycikk kihirdetése előtt már az „élő jog”
részévé vált. A büntetőeljárás vádlottja tehát hiába hivatkozott a Csemegi-kódex 333. §-ának „betű szerinti” értelmére, a Curia döntése már jogi normaként (esetnormaként) működött, amely az áramlopás visszaszorításának alkalmas eszközévé vált.
A Curia döntésének sebezhetősége nemcsak a természettudományos kételyekből adódott,38 hanem abból is, hogy a határozat nem adta részletes indokát a kiterjesztő jogértelmezésnek. Pedig döntése indokolásához a jogirodalomból is meríthetett volna anyagot. Dr. Heil Fausztin királyi közigazgatási bíró a Jogtudományi Közlöny 1897. december 17-ei számában megjelent cikkében már tett erőfeszítéseket az ingó dolog és a villanyáram közötti szemantikai távolság áthidalására. Megkerülve a természettudományos kételyeket – amely szerint a tudomány nem döntötte el, hogy a villanyáram anyag vagy nem -, azzal érvelt, hogy az elkövető az áramot nem eredeti alakjában veszi el, hanem „természettani hatásában”. Az áramot ugyanis anyagból (dologból) állítják elő, több áramhoz több anyag kell, így az áram jogtalan elvezetése valójában e többletanyag eltulajdonítását jelenti.39 Az csak jogtörténeti találgatás, hogy a Curia döntésének ilyen tartalmú indokolása mennyiben változtatta volna meg a jogászi közvélemény kritikai álláspontját. Annyi azonban bizonyos, hogy a Curia jogfejlesztése kiállta az idő próbáját. A joghézagot kitöltő jogfejlesztés indokoltságát ugyanis a jogélet a mai napig igazolja. Az 1907-től kezdődő szabályozás óta a büntetőjogi kódexek mindegyike büntette a villanyáram lopását. A lopás tényállásának értelmező rendelkezései között a ma hatályos Btk. 383. § a) pontja is kimondja, hogy dolgon a villamosenergiát is érteni kell.
Nem példa nélküli, hogy a bírói jogfejlesztés megelőzi a jogalkotást, vagyis a jogélet változásaira a joggyakorlat előbb reagál és a jogalkotó ezt foglalja törvényszövegbe.40 A bírói jogot mégis gyakran övezi bizalmatlanság, ami úgy vélem, egy elhibázott előfeltevésből is adódik. Jól látható volt ez a Curia döntésére adott reakciókból is. Baumgartner Izidor az 1904-ben megjelent kritikájában hevesen bírálta a Curia döntését. Szerinte „[b]aj, ha a törvény elmarad a kor szelleme mögött, de kétségtelenül kisebb, mint ha a törvény őrei annak akaratát a saját akaratukkal helyettesítik.”41 (Kiemelés: tőlem) Ennek az előfeltevésnek a
38 A tudomány akkori állása az áram anyagtermészetét nem fogadta el. A perben kirendelt szakértők is nemleges választ adtak az ide vonatkozó kérdésre.
39 HEIL Fausztin, Villamos erő lopása, Jogtudományi Közlöny, 1897/53, 420.o.
40 Ilyen az új Ptk-nak a tulajdoni hányad elbirtoklására vonatkozó 5:44. § (4) bekezdése, vagy a Ptk. 6:18 §-a szerinti látszaton alapuló képviselet rendelkezései, illetve a DH1 törvény számos rendelkezése.
41 DR.BAUMGARTNER Izidor, Törvény és bíróság, Jogállam, 1904., 31.o.
nyomai a kortárs jogirodalmunkból sem hiányoznak. Blutman László ugyanezzel a retorikai fogással érvel, amikor a Legfelsőbb Bíróság kiterjesztő jogértelmezését támadja a BH1985.331. számú eseti döntés kapcsán.42 A bizalmatlanság mindkét szerzőnél abból a feltételezésből ered, hogy a bírák önkényesen érvényesítik a saját meggyőződésüket a jogi normákkal szemben. Az értelemadás során a jogalkalmazó azonban soha nem a saját akaratát engedi érvényesülni, hanem – éppen annak igazolhatósága miatt – a konvenciók sűrű hálójában kell meghoznia a döntését. Szó sincs tehát arról, hogy a jogértelmezés a szubjektív értékítéletekkel esne egybe.43
A bírói joggal szembeni bizalmatlanságon sokat enyhíthet, ha felidézzük Ronald Dworkin jogról vallott integritás elméletét (law as integrity). Dworkin szerint az
„[é]rtelmezéseinknek el kell érnie azt az átfogó integritást, amelyben mindegyik a másik alátámasztását nyújtja az értékek hálózatában.”44 Dworkin azt is hangsúlyozza, hogy a jog nem csak normákból áll, hanem jogon túli elvekből is, így az integráns döntések meghozatalában ezek is lényeges szerepet játszanak.45 Mindez egy olyan geodetikus kupola módjára áll össze, ahol az értékek, célok, elvek, normák egymásba kapaszkodnak.46 Ha jogértelmezés ilyen kötött hálóban születik, ez a bírói jog iránti bizalmatlanságot nagyban enyhítheti, hiszen a jogalkalmazó bíró nem a saját preferenciáit érvényesíti, hanem számos konvenció uralma alatt kell egy integráns döntést meghoznia. E folyamatban a logika, a jogdogmatika, a jogszöveg kötőereje, az érvelési szokások, a felsőbb bíróságok, a közvélemény, a józan ész, a méltányosság, stb. szempontjai egyaránt kötik őt.
Mindemellett a bírói jogfejlesztés iránti bizalmatlanság nem számol egy igen lényeges, célszerűségi szemponttal sem. Azzal a ténnyel, hogy esetenként a bírói jog megengedése kevesebb rosszal járhat, mint a jogszabályok betű szerinti alkalmazása. A Curia döntését előkészítő Heil Fausztin is e célszerűségi szempontot hozta fel a bírói jog védelmében. Szerinte mindaddig, amíg „[a]
villamos áram vagy erő anyagi vagy nem anyagi volta a szaktudomány által eldöntött kérdésnek nem tekinthető (…), a jogélet szükségleteit szem előtt tartó
42 BLUTMAN László, Bírói jogalkalmazás és szöveghű értelmezés, Jogesetek magyarázata, 2010/4, 96.o.
43 JAKAB András például amellett érvel, hogy a jogállamiság és a demokrácia elve a „társadalom erkölcsi elvárásinak figyelembe vételét várja el a bírótól.” Vö.: Jakab, im. [2010], 87.
44 DWORKIN, Ronald, Justice for Hedgehogs, 101.o., Idézi: Ficsor Krisztina, A formalizmus a bírói gyakorlatban, Gondolat Kiadó, Budapest, 2015, 167.o.
45 DWORKIN, Ronald, Vajon szabályokból rendszeréből áll-e a jog?, Jog és filozófia. Antológia XX.
század jogi gondolkodása köréből. (szerk. Varga Csaba), Szent István Társulat, Bp., 2001.
46 DWORKIN, A harti “Utószó” és a politikai filozófia karaktere, Miskolci jogi szemle, 2006/1., 110.o.
jogász nem tehet mást, mint hogy azt a nézetet fogadja el, amely a jogélet igényeit kielégíti, s elutasítja azt a felfogást, a mely a büntetőjogi oltalmat jogosan igénylő életjavak egyikét a kapzsiságnak, a jogtalan megtámadásnak kiszolgáltatná.”
Úgy tűnik, mintha a bírói jog iránti bizalmatlanság a mai joggyakorlatunkban is megmutatkozna. A továbbiakban az Alkotmánybíróság egyik döntésében mutatom ki, hogy annak előfeltevéseit is e bizalmatlanság határozta meg.
A 20/2017. (VII.18.) AB határozat hátterében is egy olyan hézagos jogszöveg állt, ami a bíróságoknak jogértelmezési kihívást jelentett. A vad védelméről szóló 1996.
évi LV. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 75. §-a 2014. március 15-től 2015. május 5-ig tartó időszakra nem tartalmazott utaló szabályt arra, hogy milyen anyagi jogi szabályokat kell alkalmazni a vadászható állat által okozott kárért való felelősség és a fokozott veszéllyel járó felelősség találkozásakor. A § (1) bekezdése csupán az új Ptk.-nak a vadászható állat által okozott kárért való felelősség szabályainak alkalmazására utalt, de a veszélyes üzemek találkozására nem. E hiányosság azért vált problematikussá, mert az ezt megelőző és az ezt követő időszakban a jogalkotó a Vtv.-ben elhelyezett utaló szabállyal az alkalmazandó szabályt egyértelművé tette. 2014. március 14-e előtt a Vtv. 75. § (3) bekezdése a régi Ptk.
fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályainak alkalmazását írta elő, míg a 2015. május 5-től hatályos Vtv. 75/A. § (2) bekezdése az új Ptk. veszélyes üzemek találkozására vonatkozó szabályait rendelte alkalmazni.
Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló tényállás szerint a felperes személygépkocsija ebben a joghézagos időszakban, 2014. október 24-én ütközött egy szarvastehénnel az alperes vadászterületén. Az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletével megállapította, hogy a vadásztársaság felelősségének jogalapja fennáll, indoklása szerint, hogy a vadásztársaság felelőssége objektív alapon állt fenn.
Kifejtette, hogy a Vtv. 75/A. § (2) bekezdése szerinti utaló szabályt alkalmazni nem lehetett, mert az csak később, 2015. május 5-én, a káresemény után lépett hatályba, ezért – utaló szabály hiányában – a veszélyes üzemek találkozására vonatkozó kárfelelősségi szabályok nem voltak alkalmazhatók. A másodfokú bíróság a közbenső ítéletet megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította.
Indokolása szerint a „visszaható hatály tilalma” alapján a 2015. május 5-től hatályos Vtv. 75/A. § (2) bekezdését valóban nem lehetett alkalmazni, de a bírói gyakorlat a joghézagos időszakban is veszélyes üzemek találkozására vonatkozó szabályokat alkalmazta a gépjármű és a vadászható vad ütközése estén. Vagyis a másodfokú bíróság az utaló szabály hiányából adódó joghézagot áthidalhatónak ítélte, azt a korábbi bírói gyakorlat szabályaival töltötte ki.
Az indítványozó a tisztességes eljáráshoz fűződő alapjogának sérelmét állította, mert a bíróság egy „[m]indenkire kötelező érvényű jogszabályt figyelmen kívül hagyott, és a ítéletét a bírói gyakorlatra alapította”, így „[á]ltalánosan kötelező magatartási szabályként a bírói gyakorlatot rendelte alkalmazni.” A panasz tehát
