Az ítélet

MB 190.108

Bojtor Istv án

Az ítélet

BojtorIstván

Az ítélet

The Judgment

Följegyzések és dokumentumok

néhánymagyarországi református egyházi döntésről 1948 és 1998 között

Lektorálta:

DR. CSOHÁNY JÁNOS dr.TiboriJános

A borítón:

A Debreceni Református Kollégium

A kiadást gondozta a Kazinczy Ferenc Társaság

Felelős kiadó.

FehérJózsef,

a Kazinczy Ferenc Társaság elnöke

ISBN 963-85293-9-3

B ojtor I stván

Az ítélet

Sátoraljaújhely 2003

Jézus mondta nekik:

Tudakozzátokaz írásokat, mert azthiszitek, hogyazokban van a ti örökéletetek.

És ezek azok, amelyek bizonyságottesznekrólam.

És nemakartok hozzám jönni, hogy életetek legyen!

Dicsőségetemberektőlnem nyerek.

Haén dicsőítem magamat, azén dicsőségem semmi.

Az én Atyám az, Akidicsőít engem.

János evangéliuma 5:39-41, 8:54.

Előszó

Dixi et salvavi animam meam. Szóltam és megnyugtattam lelkiisme­

retemet, mondották a latinban még járatosabb eleink. Ezt cselekedte Boj­

tor István jelen könyvével, amikor újra áttörte a hallgatás falát és ismé­

telten kivált a „vétkesek közt cinkos” némaságába burkolózók soraiból.

Cselekedhetik-e jelentősebbet valaki napjainkban ennél, amikor az egy­

házi és társadalmi tömegek belső szabadságának, lelki egyensúlyának a helyreállítása érdekében még mindig rendezetlen múltunk fölszámolása szerepel a napirenden?

Az ítélet annyit törleszt ebből az adósságból, amennyit törleszthet. Ez az írás jól egészíti ki a szerző egyik korábbi, Misszió a Tiszán innen cí­

mű könyvének az anyagát.

Amikor szerzőnk tollat fogott, már régen túl volt a hosszú évek imádságos tusakodásain, magányos tépelődésein, a lopva összehozott

„miért”-ekre választ kereső testvéri beszélgetéseken. Nemzedéke szenve­

dő alanya volt az ellenségnek sem kívánt megrázó események sorozatá­

nak. Sokan belepusztultak, voltak akik beleroppantak az ateista diktatúra rájuk nehezedő nyomásába. Talán a szerző, és gyülekezetei is hasonló­

képpen jártak volna, ha nem tapasztalják a hitben, fölülről kapott meg­

tartó erőt, amely nemcsak a megmaradásban segített, hanem ráadáskép­

pen megengedte a kiváltságosaknak, hogy örvendezéssel menjenek to­

vább az úton, mert méltókká tétettek arra, hogy Jézus Krisztus nevéért gyalázattal illessék őket. (Cselekedetek.5, 41.)

A szerző és testvéri közössége olyan szenvedéseket, mellőzéseket, hátratételeket, igazságtalanságokat dolgozott fel, amelyek őket érték.

Idővel, mint a tengeri kagyló belsejében lévő szennyeződés, a szenvedé­

sek gyöngyszemekké kristályosodtak. Ma már gyöngysorrá fűzhetők a nyomorúságban fogant hitvallások, a történelmi adalékká szelídült ta­

pasztalatok, az irodalmi köntösbe öltözött tanulságos emlékezések, derűs anekdoták formáit fölvett egykori átélések. A megérett sorsfordító élmé­

nyek kiforrottan, mindenki számára könnyen érthető előadásban kerül­

nek az olvasó elé.

Az egyházi emberek önéletírásai sajátos műfajt teremtenek. Itt most olyan témák bukkannak felszínre, amelyekről évtizedeken át tilos volt beszélni. A könyvben olyan jelentéktelennek tűnő apró részleteket olvas­

hatunk, amelyekkel csak a személyes, hiteles tanúk szolgálhatnak. Ami­

kor a szerző magánjellegű feljegyzéseiben lapozgatunk, szinte a leikébe látunk és a belső világába kopogtatva találunk rá a hitet építő, hitet mé­

lyítő olvasmányokra.

Ez az önmagát kiszolgáltató feltárulkozás egyetlen oldalon sem ön­

célú. Mindegy, hogy mire keresi a választ. Mindegy, hogy miért csapnak ki jeles diákokat a Rákosi-korszakban jeles egyházi iskolából? Miért kap fegyelmit az ifjúsággal többet és jobban foglalkozó lelkipásztor? Lénye­

gében ugyanarról a bolsevista világról rajzol képet, amelyben közel fél évszázadig kényszerültünk élni. Akik ebben az időben éltek, azok nehe­

zen teszik le ezt a könyvet, míg végig nem olvasták. A fiatalok talán el sem hiszik, hogy ez a világ annyira abszurd és irreális volt, mint ami­

lyennek a kórképek ábrázolják. A könyv lapjain megjelenő figurák, ar­

cok, szituációk mintha olyan szándékkal gyűltek volna össze a lelkipász­

tori naplóban, hogy egyszer majd bemutassák, illusztrálják, mérlegre ten­

ni segítsék ezt a korszakot. Olyan évtizedeket, amelyben pusztították a belső értékeket, idegen megszállók állomásoztak Magyarországon, Ál­

lamvédelmi Hatóság és Állami Egyházügyi Hivatal ellenőrzött, fenyege­

tett, drasztikusan ítélt. Békepapság, besúgók és szocialista bürokrácia szolgálta ki őket.

Annak ismeretében, hogy kik, miért, hogyan kaphattak doktori és egyéb kitüntető címeket a diktatúra idején, egy pillanatig sem kétséges, hogy Bojtor István disszertációjának megírása nélkül is teológiai mun­

kásságára tekintettel megérdemelte volna az elismerést. Tanúságtévő szolgálatai, tudományos munkái azonban sokkal többek annál, mint ame­

lyet gyarló emberektől osztogatott cím megmérhet. Viszont a felülről va­

ló elismerésben, mely őt mennyei jutalomként megilleti, nem biztos, hogy osztozhat számos rangokban és címekben bővelködő pályatársa.

Az Istentől megítélt, de már a világ szerint is bukott politikai rend­

szerben nem volt könnyű dolga azoknak, akik ,jól őrizték szívüket ”, és nem tudták sem megfélemlíteni, sem megvásárolni őket. A kommunista rezsim nem bánt kesztyűs kézzel azokkal, akiket képtelen volt diktatóri­

kus céljainak megfelelően integrálni. Krisztusnak azokat a szolgáit, akik a Biblia zsinórmértékéhez szabták magukat és döntéseiket, nem lehetett, vagy nehéz volt megalkuvásra kényszeríteni. „Mert most embereknek en­

gedek-e avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-e tetszeni? Bi­

zonyára ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék. ” (Galata 1, 10.)

A hitvallóknak emléket állítani nemcsak érdemes, szükséges, hanem feltétlen kötelessége a magyar keresztyénség minden hivatott őrállójá­

nak.

A szerző, a Léleknek engedve megírta mindazt, amit meg kellett írni.

Egzisztenciális bizonyságtételével a lelkiismeretének engedelmeskedett.

Üdvözöljük a könyv megjelenését, mert megtörte az ismét ránk telepedő némaságot, folytatja rendezetlen múltunk fölszámolását, kevesbíti egy­

háztörténelmünk fehér foltjait és tanítja a fiatalokat. De mindezeknél fontosabb az, hogy a látszólag mögöttünk hagyott istentelenség korsza­

kában tanúsított evangéliumi hitvallásra és az ott szerzett tapasztalatokra nem lesz-e hamarosan nagyobb szüksége a következő nemzedéknek egy hasonlóképen istentelen korszakban?

Sárospatak, 2003. január hava.

Kiss Endre József

A SÁROSPATAKI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM

Elsőrész

A debreceni teológusok fegyelmi ügye

1. Egyházavilágban Az elhivatás

Keresztyén életem „kalandja” 1945 február közepén Debrecenben kezdődött. Az utcákat még temetetlen emberi végtagok, elhullott állatok, kilőtt ágyúk fertőzték és csúfították. Romok között botorkálva ocsúdni kezdtünk az ijesztő félelemből, hogy elvesztettük a második világhábo­

rút. Takács Mihály nagyapám malomtulajdonos, később „osztályidegen”

fogadott bennünket az otthonába. Se villany, se fűtés, se élelem, csak sú­

lyos csalódás bennem, mert állami vezetők, tanáraim és lelkészek néme­

lyike éveken át azt sulykolták belénk, hogy a magyar fegyverek legyőz­

hetetlenek. Én ezt elhittem. És most minden összeomlott bennem. Mint­

ha letaglóztak volna. Elveszett nagy diák szerelmem is. Érdemes így to­

vább élni?

Debrecen Bánffy út 2. szám alatti szép villalakásunk mellett óriási bombatölcsér. Február közepén az orosz katonák kiköltöztek szobáink­

ból. Egyik helyiségben aludtak és fűtöttek, másik szobát szabad WC-nek használták. Melegvizes mosdásukat praktikusan oldották meg. Szájukba vették a vizet, tenyerükbe köpték és szétmázolták az arcukon.

Elkezdődött az új „1944-45-ös” csonka tanév. Óraszünetben magá­

nyosan dideregtem a Kereskedelmi Középiskola folyosóján. Nem érde­

keltek a társaim, sem a tanulás, semmi más, mert nekem már mindegy.

Polipként szorított az a gondolat, hogy megölök két oroszt és azután vég­

zek magammal. Öngyilkosság az egyetlen megoldás számomra. Keserű­

en néztem a semmit, amikor Horváth Zoltán diáktársam hozzámlépett és csöndesen, de nagyon határozottan arra biztatott, hogy térjek meg. Sza­

vai napokon át kavarogtak bennem és úgy éreztem, hogy Isten beszélt hozzám. Volna valami más újrakezdés? Megadtam magamat. Azon a csütörtök délután egyedül vívódtam parányi hideg szobámban, míg nehe­

zen, de saját szavaimmal mondtam el életem első imádságát: „Fogadj el Uram Jézus. Engedd, hogy kövesselek Téged.” Ezután nagy békesség, csöndes öröm járta át a szívemet, és másnap, amikor Horváth Zoltán di­

áktársam ismét rámkérdezett, határozottan válaszoltam, hogy: „Igen.”

Megtérésem óta minden bűnöm, gyöngeségem ellenére, győzelmek, bátorítások és fenyegetések közepette „nékem az élet Krisztus, és a meg­

halás nyereség. ” Filippi 1:21. Életem vezérigéje: „Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. ” Filippi 2:11.

Isten a Bethánia Szövetség (CE) testvéri melegében erősítette hite­

met. Közösségünk vezetője a szeretet, bölcsesség, lelkigondozás és ige­

hirdetés lelkűidével megáldott dr. Szabó Mihály debreceni táblabíró volt. Három református egyházi tisztségbe választották be: a Debrecen Kistemplomi Református Egyházközség főgondnoka, a Tiszántúli Refor­

mátus Egyházkerület tanácsbírója és az Országos Zsinat tagja lett.

Megtérésem után hívő társaimmal együtt arra kényszerített a Szent­

lélek Isten, hogy mindig, mindenütt és mindenkinek, utcán és házakban, iskolában és templomban, fiatalnak és öregnek hirdessük Krisztus sza­

vát: Térjetek meg! Hitben való elindulásom idején a Cselekedetek köny­

ve 22:16. verseit kaptam Istentől, amit Pál apostolnak mondott az Úr:

„Azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendel­

jelek, úgy azokban, amiket láttál, mint azokban, amikre nézve meg fogok néked jelenni. ” Keresztyén testvéreimmel arra is számítottunk, hogy szenvednünk is kell a Jézus nevéért, de: „Senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között, mert... arra rendeltettünk. ” I. Thess. 3:3. Ak­

kor fiatal keresztyének nem vettük szívünkre, hogy a hitetlenek áskálód­

nak, csúfolnak, vagy támadnak bennünket, néha derültünk rajtuk és kihí­

vó viselkedésünkkel még ingereltük is őket.

Megtérésem után tanulmányi eredményem gyorsan emelkedett. Isten jól átsegített először a szakiskolai, azután a gimnáziumi érettségin és ze­

nei tanulmányaimon. Előtte és utána egyre sűrűbben foglalkoztatott az a kérdés, hogyan tovább. Átsuhant bennem a lelkészi szolgálat is, de úgy döntöttem, hogy gépészmérnök leszek. Ami biztos, biztos, ügyemet ke-

resztyén kifejezéssel „az Úr elé vittem”. Kettőt kértem Tőle, először azt, nehogy a lelkészi pályára hívjon, mert annak nincs jövője. Másik kíván­

ságom volt, hogy soha ne kerüljek falura, mert ott elsüllyedek a szürke­

ségben.

Édesapám 1938-ig Bihar vármegye tűzoltó parancsnoka, mai rangso­

rolásban tűzoltó alezredes volt. Miután nyugdíjba vonult, Takács Mihály nagyapám debreceni Hungária Hengermalmának főkönyvelője lett.

Nagyapám mind a három malmát 1948-ban államosították, vagyis elvet­

ték. Ezek után adóját fizetni nem tudta, amiért bútorait a végrehajtók el­

szállították, két ágyat és egy szekrényt hagytak meg. Édesapámat 1945- ben Biharkeresztes mellé, Told községbe nevezték ki főjegyzőnek. A kis falu határa mellett terült el 66 kát. hold földünk, jó karban lévő tanyasi épületekkel. Debrecenből 1946 nyarán kerékpáron látogattam szüleim­

hez vakációzni. Megnyugtatott a falusi csend, a simogató napfény, szü­

leim gondoskodó szeretete és a széna illat. Végig olvastam Szikszai Béni

„Mécsvilág” című könyvét. Olyan hatással volt rám, hogy még gépész­

mérnöki szándékomban is megingatott. „Uram, közeledik az iskolai év, adj bizonyosságot arról, hogy a mérnöki karra iratkozzam be.”

Megtérésem óta sorba olvasom a Bibliámat. Szűk másfél év aiatt mindig elejétől végig. Toldon a szénakazal tövén éppen a 110. Zsoltár következett. De mi ez Uram? Mintha a 4. vers belém hasított volna. Min­

den betűje felém kiált, mint egy szigorú, végleges parancs.„Megesküdött az Ur és meg nem másítja, pap vagy te örökké a Melkisédek rendje sze­

rint. ” Tudtam, hogy ez a Zsoltár Melkisédek papról szól, aki meglá­

togatta Ábrahámot, de jövendölés a Jézus Krisztus megváltásáról is. Ab­

ban a pillanatban halálos biztosra vettem, hogy engemet igéje és Lelke által a lelkészi pályára hívott az Úr. Augusztus végén beiratkoztam a Debreceni Tudományegyetem Hittudományi Karára.

Jól sikerült érettségink után diadallal álltunk iskolánk erkélyén, le­

néztünk a városra azzal a csiklandozó érzéssel, hogy mienk az egész vi­

lág. Mi vagyunk a mindenség középpontjában. Még a megtérésem után is úgy képzeltem, hogy Isten csak most velem, velünk nyit egy olyan korszakot, ami eddig soha nem létezett a történelemben. A teológián Is­

ten nyitogatta szememet, kiszélesítette látókörömet, hogy „nincs semmi új a nap alatt, ” mert már öt, tíz, húsz, sőt évezredekkel ezelőtt is csudá­

latosán és hatalmasan cselekedett az Úr. Arról van szó csupán, hogy rö­

vid emberöltőnyi időre most mi lépünk fel a színpadra. Teológus diák­

éveim alatt összezsugorodott az önbecsülésem és világos lett előttem,

hogy legföljebb csöpp vagyok a tengerben, porszem a földön, esetleg annyi sem. Ugyanekkor egyre fényesebben ragyogott föl előttem Krisz­

tusunk dicsősége.

Sok hitvalló diáktársammal léptünk be a teológiai tudomány csarno­

kába. Azzal a reménnyel hallgattuk kiváló professzoraink előadásait, hogy megerősítenek a Krisztusba vetett hitünkben és felkészítenek a megtérés evangéliumának hirdetésére. Délelőtt rendszeresen, délután rit­

kábban vettünk részt az előadásokon. Tanulmányi feladataink elvégzése után minden időnket a keresztyén közösségben és az igehirdetéssel töl­

töttük. Hetenként két-három nap végeztünk evangéliumi szolgálatot.

Csütörtökön a Kistemplomban kétezres tömeg közepette hallgattuk Sza­

bó Mihály evangélizációit. Pénteken a Piac út 64. szám alatt közösségi órán vettünk részt. Vasárnaponként előbb tanyákon, később rendszeresen Hosszúpályiban szolgáltam evangélizáción.1

A kommunista diktatúra ereje 1947 végén felmorajlott. A bethánis­

tákat rendőrségre citálták, fenyegettek, elengedtek. Újságcikkben kifogá­

solták, hogy miért éneklünk kórusban a debreceni ócskapiacon (zsibo- gó). Állami iskolákban nem igényelték többé sem a hitoktatást, sem az ifjúsági bibliaórát. Sejtettük, hogy áldások után hosszú időre megszo­

rítások következnek. „De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk. ” Zsidók 10:39.

A nézőpont

Kazinczy Ferenc így írta latinul, hogy: „punctus visus”. Nézőpont.

,A Debreceni Teológusok fegyelmi ügye ” című dolgozatot és dokumen­

tumait többféle szempontból lehet vizsgálni. Lássuk először a kommu­

nista történetírás alapelveit. A materialista-kommunista történetírás min­

dent abból a szempontból vizsgál, hogy a szóban forgó személy, az ese­

mény hogyan viszonyul a marxizmus-leninizmushoz? Elfogadja-é a ma­

terializmus tételeit vagy sem? Aki elfogadja, az helyesen döntött, ju­

talmat érdemel, aki kibújik alóla, vagy netán szembefordul vele, az sar­

latán és büntetni kell. Kelet-Európábán 1950-1990 között még az egy­

házi történetírásban is marxista mércét használtak. Alapvető nézőpont volt, hogyan viszonyul az egyház és benne a lelkipásztor a szocializmus-

1 Bojtor István'. Misszió a Tiszán innen.Miskolc. 1996. 56.

hoz? Aki elfogadta a kommunizmus felsőbbrendűségét és aszerint szólt, cselekedett, azt haladó szelleműnek mondták. Aki kételkedett vagy ellenállt a marxista-leninista ideológiának, arra rásütötték, hogy reakciós.

A kommunizmus - a diktatúrákra és diktátorokra jellemzően - azt hirdette magáról, hogy világmegváltó eszme. Megvalósulásakor lépünk be a Kánaánba, ahol mindenki boldog lesz. A kételkedőket vagy más vé­

leményen levőket lesöpörték. Ebben a világmegváltó harcban akadály volt az „idealista” egyház. Eldöntötték, hogy fel kell számolni a múltat, eszmevilágával, művelődésével, épületeivel, képviselőivel és a reakciós egyházzal együtt. Semmi nem akadályozhatja a marxista-leninista eszme győzelmét. A Kommunista Párt szempontjából a debreceni teológusok fegyelmi ügye sikerrel végződött, mert öt makacs, agresszív fiatalt ki­

dobtak az egyetemről. Ugyanebben az időben más karokról is kizártak hallgatókat. A debreceni teológusok fegyelmi ügye marxista szempont­

ból sikertörténet.

Vizsgáljuk meg a fiatal, új Péter János püspök döntőbírói nézőpontját és helyzetét. Azt mondta magáról, és általában úgy fogadták a Tiszántú­

lon, hogy hívő, megtért püspök. Hamar kiderült róla, hogy nem az ébre­

dést képviselte, nem az egyházunkat építette, hanem kívül való érdekeket szolgált. 1949 végén lett püspök, és az első pillanattól az állam és egyház kedvére igyekezett cselekedni. Elsősorban a Kommunista Párt érdekeit vigyázta. Mi volt az őszinte szándéka? Kétségtelen, hogy az egyház ja­

vára is cselekedett, de mindent a Párt iránymutatása szerint. Saját karri­

erje lebegett a szeme előtt, amikor egy rendkívül bonyolult politikai helyzetben eltávolított hitvalló teológusokat? Viszont a tanulmányi költ­

ségeiket a Tiszántúli Egyházkerület fizette. Nyilvánosan sajnálkozott a diákok távozásán, mert szerinte nem így kellett volna történni. Sajnos az eseményeken már nem változtathatunk. A debreceni teológusok fegyel­

mi ügye Péter Jánost dicséri. Bár ez a Kommunista Párt utasítására tör­

tént, de még a kicsapott diákok is köszönetét mondtak neki érte.

Péter János püspök egy év múlva egészen másként viselkedett. A sá­

rospataki diákok Debrecenből való jól szervezett „exodusa ”, távozása után azt üzente nekik, hogy jöjjenek vissza Patakról. Semmi bántódásuk nem lesz. Mikor ezek a diákok Sárospatakról visszatértek Debrecenbe, irgalmatlanul lekaszabolta őket. Megtiltotta nekik, hogy bármilyen egy­

házi munkát vállaljanak. Még takarítást vagy harangozást se! Péter János

pozíciója ekkor már az állami apparátusban és az egyházban jól megerő­

södött, keménykezű püspök lett."

Mi volt a tanári kar nézőpontja?

Természetesen ők is látták a közeledő vihart. Hogyan védekezzenek ellene? Úgy, hogy a „felsőbbség sugallatára” kicsaptak öt teológust. Ez nem túl nagy szám, hiszen maradtak még kilencvenen. A diktatúra egy­

házpusztítói támadása ellen úgy védekeztek, hogy felajánlották a teoló­

giai fakultás épületeit. Kivonultak az egyetemről, de maradt az öreg Kol­

légium. Azt gondolták, hogyha ilyen áldozatokkal kielégítik az állam és egyházkormányzat igényeit, akkor kissé leszűkítve, de megmaradnak.

Szándékukban nincs semmi új mozzanat. Jézus idejében Kajafás főpap így bölcselkedett, „Jobb, hogy egy ember haljon meg, mint az egész nép elvesszen. ” János 11:50. Kajafás véleménye úgy magyarázható, hogyha egyházunkból és intézményeinkből eltávolítjuk Krisztust, vagyis a meg­

tértek és pietisták kicsiny csapatát, akkor az állam kiengesztelődik irá­

nyunkban és megmaradunk. A megmaradásra, túlélésre törekedjünk. A professzorok behunyták a szemüket, bedugták a fülüket és így nem vet­

tek tudomást Rákosi Mátyás pártvezér „szalámi politikájáról”, aki vilá­

gosan megmondta, hogy az egészet nem kell egyszerre lebontani, hanem apródonként kell az ellenséget felszeletelni.

A tanári kar nézőpontja szerint helyes ítéletet hoztak öt teológus fel­

áldozásával, mert véleményük szerint az egyház érdekében cselekedtek így. Fogadjuk el, hogy igazuk volt. Valamiben azonban vétettek. Abban, hogy mielőtt a megalkuvó méd Dárius király főhivatalnokai félreveze­

tése miatt Dánielt az oroszlánok martalékául dobatta, így bátorította:

te Istened, Akinek te szüntelenül szolgálsz, Ő szabadítson meg téged. ” Dániel 6:16. Vagyis egy pogány, Isten segítségét kérte a halálra ítéltre.

És a pogány hajósok, mielőtt a tengerbe vetették volna Jónás prófétát, imádkoztak: „Kérünk Uram... ne háríts reánk ártatlan vért, mert te Uram, úgy cselekedtél, amint akartad. " Jónás 1:13. A tanári kar imád­

kozhatott volna kicsapott diákjaiért, hogy az Úr szabadítsa meg őket.

Mondhatták volna, hogy fiúk nem volt más lehetőségünk, csak az ítélet, amire kényszeríttettek. Bocsássatok meg. Imádkozunk értetek, hogy Is­

ten áldjon és segítsen mindnyájatokat. Ehelyett önmagukat igazaknak tartották, a kicsapottakat pedig bűnösöknek.

Mi volt a hivatalos egyházkormányzat, a békepapság nézőpontja?

A Vallás és Közoktatási Minisztérium 1949 február 16-án kelt le­

iratában értesítette a Hittudományi Kar dékánját, hogy az alakítandó Ter­

mészettudományi Fakultás elhelyezése miatt szükség van a Teológia he­

lyiségeire. A Hittudományi Kar kész volt átadni helyiségeit azzal a kí­

vánsággal, hogy továbbra is az Egyetem keretében működhessék. Állami ígéretet kaptak reá, hogy a Teológia továbbra is az Egyetem része. De ha nem ajánlották volna fel helyiségeiket, akkor is elvették volna tőlük, mint az egyházkerületek, egyházmegyék, egyházközségek javait, föld­

jeit, épületeit, gyűjteményeit. Bereczky püspök a misszió fontosságát ta­

nította, aminek érdekében mindenkit és mindent, személyeket és javakat fel kell áldozni, csakhogy az igehirdetés biztosíttassék. A diktatórikus ál­

lam könyörtelen volt. A Hittudományi Kar és az egyházkormányzat

„döntése” jól beillett az akkori helyzetbe. Kirakatpereket rendeztek ne­

ves egyházi, állami, társadalmi személyek ellen, akiknek az volt a bűne, hogy nem tudtak beilleszkedni a „modem” gondolkodásba, vagy éppen a munkahelyüket, vagy lakásukat szerette volna valaki elbirtokolni.

Az egyházkormányzat büntetett, meggyőződésből, önvédelemből vagy a nagyobb fizetésért és pozícióért? A tekintélyes, közismert, tehet­

séges Bereczky Albert püspök irányításával csinálták meg a „szolgálat teológiáját”. Mialatt párhuzamba állították a szocializmust és az egyhá­

zat, azalatt „felismerték”, hogy a megváltó szocializmus magasabbrendű az egyháznál, tőle tanulni, őt szolgálni kell. A „szolgálat teológiájának”

az volt a lényege, hogy Isten 1944-ben megítélte a bűnös egyházat és ál­

lamot. Megbüntette őket, mint a zsidó népet a babiloniak által. Az állam és egyház bekövetkezett ítéletét megjövendölték a próféták, vagyis a mostani egyházkormányzók. A szovjet hadsereg bevonulása egyben Is­

ten büntetésének és kegyelmének jele. Fölszabadítottak bennünket. A szolgálat teológiájának célja, hogy a református dogma és a kommunista ideológia feladása nélkül az egyház segítsen a szocializmus felépítésé­

ben. A Biblia világosan mondja, hogy minden lélek engedelmeskedjék a felsőbb hatalmasságnak, mert nincs államhatalom csak Istentől. Róma 13. A szocialista állam Istentől való és aki szembeáll vele, az Istennek ellensége. Jézus világosan megmondta, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré, vagyis a tiszteletet, az engedelmességet és az adót. Jere­

miás próféta világosan biztatott arra, hogy a zsidók munkálkodjanak Ba­

bilon jólétén. Jeremiás 29:7-14. "Engedelmeskedjetek azért minden em­

beri rendelésnek az Úrért, akár királynak, mint fellebbvalónak, akár helytartónak... ” I. Péter 2:13-14.

A béketeológiával a hitvalló, konfesszionális teológia néhány pont­

ban megegyezett. Innen élesen szétválnak az utak, éppen az ellenkező irányba. Miért? Mert a béketeológia párhuzamba állította a szocializ­

must, az egyházat és a kommunizmust, hogy pünkösdkor Jeruzsálemben forradalom történt és nem a Szentlélek kitöltetése. A szovjet erőt világ­

megváltónak hirdette. Nem Krisztushoz, hanem a szocializmushoz hívo­

gatott. Ha nincs szocializmus, akkor nincs egyházi megújulás, nincs újre­

formátori teológia. Csak a földiekre, „realitásokra” tekintett. Az egyház köteles az igazságos társadalmat és a békét szolgálni. Minden hatalom a dolgozó népé és nem Krisztusé. Az Isten-szeretet és szocialista ember­

szeretet, elválaszthatatlanok.

A magyar hitvalló teológusok engedelmeskedtek a kommunista ál­

lamhatalomnak a Római levél 13. része szerint, de hozzáolvasták Jelené­

sek könyve 13. fejezetét is, ahol az államhatalom olyan mint egy öldöklő fenevad. Halálra üldözi a keresztyéneket, akik nem a megváltó kommu­

nizmust, hanem a megváltó Jézust imádják, Aki megadta a császárnak az adót, Istennek pedig dicsőséget és engedelmességet. Krisztus megparan­

csolta, hogy ne a szocializmust, vallási dogmát, okos filozófiát prédikál­

jatok, hanem az örömhírt, a győzelmi hírt, az evangéliumot. A hitvalló teológusok e földön járva fölfelé, Istenre mutattak, Jézushoz hívogattak.

A hitvalló teológia természetesen elfogadta Jeremiás próféta jöven­

döléseit a babiloni fogságról, mint Isten büntetését. De azt soha nem mondta, hogy a babiloniak (ad analógiám, a kommunisták) a megváltók és velük érkezett el a Kánaán. Nem Babilon az Isten választott népe, ő csak eszköz, hanem az anyaszentegyház. Ha választott népe megtér az Úrhoz, akkor kiszabadítja őket rabságukból. Nem azt mondták, hogy Je­

ruzsálem lerombolása fölszabadulás volt és Babilon a földi paradicsom, a boldog Kánaán. Nem prédikálták, hogy a babiloni kultusz világmeg­

váltói eszme! A hitvallók azt prédikálták, hogy jöjjetek Jézushoz! Tér­

jetek meg rövid földi életetek idején. A keresztyén ember célja dicsérni és szolgálni az Urat, szeretni és szolgálni a felebarátot e földön és oda­

fent a mennyben, ahol Isten számon kér minden cselekedetünkért. Egye­

dül Krisztus a közbenjárónk Isten előtt. Ahol nincs Szentlélek, ott nincs keresztyén, nincs egyház, nincs megújulás és nincs öröm!

A béketeológia a jó kapcsolat érdekében kiszolgálta az egyházellenes állami határozatokat. A hitvalló teológia célja volt, hogy jó kapcsolat le­

gyen Krisztus és az anyaszentegyház között. A béke teológia és hitvalló teológia összeütközése 1950 után Magyarországon pontosan úgy történt,

mint Thessalonikában, ahol a zsidók fellázították a várost Pál apostol el­

len. Vallási vezetők bíróság elé vonták Jézus tanítványait és azzal vá­

dolták őket, hogy „ezek az országháborítók itt is megjelentek... mind­

nyájan a császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivel hogy mást tar­

tanak királynak, Jézust. ” Cselekedetek 17:6.

Egyházkormányzók szerint az öt debreceni teológus kicsapása az egyház és társadalom rendjének megőrzése céljából helyes döntés volt.

Az egyház reformálását mozdította elő.

Mit szóltak hozzá a teológus társak, gyülekezeti tagok és lelkipász­

torok? Mi volt a nézőpontjuk?

Megoszlottak a vélemények. Az állami és egyházi vezetők számítot­

tak erre. A latin közmondás szerint „két veszekedő között a harmadik örül”. A teológusok, gyülekezeti tagok, lelkészek kis része elítélte a ki- csapottakat, akik nem fogadták el azt, hogy a széllel szemben nem lehet vitorlázni. A prófétára hivatkoztak, aki megmondotta, hogy „az okos hallgat ezekben az időkben.” Szerintük az egyházi bíróság jó ítéletet ho­

zott. Ma el kell fogadnunk a helyzetünket. Nem a prédikáció fontos, ha­

nem a munka. A bethánisták bomlasztják tradicionális egyházunkat. Ide­

je volt a szélsőséges, gőgös fiatalok megfékezése. Az ítélet után növeke­

dett a békepapok tábora. Meghajtották fejüket az állami és egyházi veze­

tők előtt. Az egyetlen megmaradt országos hetilap Út” első száma még az ébredés hangján szólt,3 de 1950-ben már nem Jézus Krisztusnak, hanem a népi demokráciának igyekezett olvasóit megnyerni.

A tétovázó lelkészekkel és békepapokkal szemben a hitvallók szerint nagyot vétett az egyházi bíróság. A hitvalló teológusok eltávolításával megtagadták a Krisztust, mert meg van írva: „ hirdesd az igét, állj elő ve­

le alkalmatos, alkalmatlan időben... szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd. ” II. Timótheus 4:2-5. A felébredteknek az volt a látása, hogy az ateista országokban élő emberek tömegének nemcsak testi, hanem lelki szükségeik is vannak. A hitvalló teológusok elűzése szégyenfolt a református egyház testén és megszomorították Krisztust.

Végül foglalkozzunk az elitéit fiatalokkal. Mi volt a nézőpontjuk?

Nem tartották magukat igaz embereknek, bevallották kísértéseiket, amikor a Sátán azt sugallta nekik, ki a nagyobb és ki térített többet. Az ördög éket verni akart közöttük. De abban bizonyosak voltak, hogy az Úr

' Morvay István főszerkesztő vezéreikké: Ordít a gyerek. - Hálát ad Istennek, hogy egyházunkban lelki ébredés kezdődött.

hívta magához és küldötte őket prédikálni. Mennyei erő kényszerítésére hirdették Krisztust. Nem tehettek mást.

A kicsapást nem fogadták tragikusan. Érdekes volt nekik, hogy az egész országban beszélnek róluk, püspök foglalkozik velük és Sárospa­

takon is - hol szívesen befogadták őket - az érdeklődés középpontjába kerültek. Míg Debrecenben és környékén szűkültek a lehetőségek és zá­

ródtak a kapuk, azalatt Sárospatakon és Tiszáninneni Egyházkerületben számtalan lehetőség nyílott az evangélium hirdetésére. Úgy fogadták el a fegyelmit, hogy Isten rendezett mindent, mert: „Ő tőle, Ő általa és Ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké Ámen. ” Róma 11:

36. Sem nekik, sem a korabeli üldözötteknek nem volt lehetőségük véde­

kezni. Egyetlen reménységük és szabadítójuk volt az Úr, Aki megnyug­

tatta őket és békességet adott nekik.

És mi volt az én nézőpontom?

A biblika teológia alapján, az egyház és világ minden tevékenysége, története az ige mércéje alapján vizsgálandó. Csak a Szentlélek segítsége által látunk világosan. A történelem kezdete, közepe és vége az örökké­

való Jézus Krisztus. A világesemények, valamint az egyének a makro­

kozmosz és mikrokozmosz Krisztustól függenek, Aki meghalt és feltá­

madott érettünk. Isten ítélt és ítél mindeneket. Ő a döntőbíró, most és a világvégén. A keresztyén történetírás módszere tehát nem lehet más, csak az, hogy Isten igéje fényében vizsgáljuk magunkat, a közösséget és világtörténelmet. Naplókat és írásbeli dokumentumokat használtam for­

rásul. Csoda, hogy az 1948-as debreceni csendesnap jegyzőkönyve és az alapiratok megmaradtak.

Szükség volt dolgozatom megírására?

Magyarországon 1990 óta két vélemény ütközik. Az egyik állítja, hogy takarjuk el a múltat, mert hamarabb begyógyulnak sebeink. A má­

sik állítja, hogy tárjuk föl a múltat, legyen bocsánatkérés, bocsánatadás, mert csak így építhetjük a jövőt! Református egyházunkban múltunk feltárásával szerényen foglalkoznak, pedig sokan igényelnék ezt. Szíj Rezső történész is.4 A keresztyén nézőpont és a keresztyén cél: Krisztus szolgálata, dicsőítése a testvéri szeretet kötelékében. A debreceni teoló­

gusok fegyelmi ügyében is az evangélium ragyog elő.

4 "Miért nem történt erre nézve a Zsinat és püspökségek részéről még csak kísérlet sem? Mert ami történt, az részben egyéni vállalkozás eredménye. Bojtor Istváné. Tibori Jánosé stb.” In: Meg­

Mit szól hozzá Isten?

Helyeselte, hogy az egyház rendje és tanfegyelme érdekében kitiltsa­

nak teológusokat? Vagy éppen az Ő küldöttei voltak ezek a fiatalok? „Az ítélet” című írásom parányi láncszem a történelemben. Tartalmát a Bírák könyve 11:27. alapján foglalom össze, Jefte szavaival: „Én nem vétettem te ellened, hanem te cselekszel gonoszul, hogy harcolsz ellenem. Az Úr a bíró tegyen ma ítéletet az Izrael és Ammon fiai között. ”

Magyarország politikai és egyházi vázrajza 1944-1990 között A második világháború befejezése után 1945 koratavaszán Debre­

cenben, a Református Kollégium Oratóriumában alakult meg a független magyar demokratikus kormány. Az ország népe nagy erővel és lelkese­

déssel fogott a romok eltakarításához, a lelki, szellemi, anyagi újjáépí­

téshez. Tildy Zoltán református lelkész ült a Magyar Köztársaság elnöki székében. Rákosi (született Róth) Mátyás visszatért a szovjetunióbeli

„száműzetéséből”, a Kommunista Párt főtitkára lett, később pedig mi­

niszterelnök. Az 1948-as programbeszédében bejelentette, hogy ez a

„fordulat éve,” vagyis a demokráciából átléptünk a magas szintű kom­

munizmusba. Megszüntették a kulturális, gazdasági, egyházi és minden­

fajta szervezeteket. Kizárólag a Kommunista Párt irányított. Kiszámítot­

ták, hogy az egyház 25 éven belül megszűnik. Az egyház felszámolása céljából, megfélemlítéssel, személycserékkel 1948-ban az „Egyezményt”

kikényszeríttették református egyházunkkal, ami egyszerűen diktátum volt. Az Egyezmény szövege hamar elavult, de állították róla, hogy a

„szelleme” él, és 40 éven át jól funkcionált. A római egyház sokkal ne­

hezebben és nagy késve kötött Egyezményt az állammal.

Az ateista diktatúra kívülről és belülről támadta meg az egyházat.

Először kívülről úgy, hogy államosította az iskolákat, egyházi épüle­

teket és a földeket, hogy megnyirbálja az egyház anyagi bázisát. Neves egyházi és világi vezetők tűntek el nyomtalanul, vagy népbírósági tár­

gyalásokon ítélték el őket halálra is. „Humanitásból” bántak el az úgy­

nevezett deklasszált elemekkel, akiket legtöbbször éjszaka némi csomag­

gal deportáltak. A Tiszántúli Egyházkerületben 1948 júliusáig 30 lelki­

pásztort vontak rendőri vagy népbírósági eljárás alá. 1951. május 21 és június 15 között 12704 személyt telepítettek ki városokból és lakóhe­

lyekről. Budapestről 1300 lakost. A városligeti római katolikus templo­

mot 1951-ben bontották le, hogy „ne zavarja kommunista ünnepeken a

hömpölygő tömeg hangulatát.” Az Állami Egyházügyi Hivatalt 1951- ben állították fel, hogy „naprakészen” ellenőrizze az egyházat.

Másodszor belülről bomlasztották az egyházat. Vezető férfiak „ön­

ként mondtak le” tisztségükről, vagy bírósági eljárással félreállították őket. (Ravasz László budapesti, Révész Imre debreceni, Enyedy Andor miskolci református püspököt; Túróczy Zoltán és Ordas Lajos evangéli­

kus püspököket is drasztikusan távolították el.) A római katolikusok el­

len folytatott „eljárásban” messze kimagaslik Mindszenty József bíboros és Grősz József kalocsai érsek személye. Helyükre „békepapokat” vá­

lasztottak. Egyházi vezetőkkel számolták föl az egyházat a római kato­

likusoknál, evangélikusoknál és izraelitáknál is. Az új vezetőség azzal dicsekedett, hogy elkezdődött az egyház megújulása. Betiltották az egy­

házi újságokat. A hetilapok „Az Út” című lapba olvadtak bele. Lelkészek számára egyedül a „Református Egyház” szakfolyóirat maradt, ami né­

hány évig havonta kétszer, azután havonta egyszer jelent meg. A kis val­

lási közösségeket államilag beszüntették. Bevezették a fakultatív, önkén­

tes hitoktatást, és ellenőrizték, fenyegették azokat, akik hittanra jelent­

keztek.

A magyarországi református egyház vezetői világosan felismerték, hogy az eddigi egyházi élet sem lelkileg, sem jogilag, sem szervezetileg, sem tradicionálisan nem folytatható. Például 1945-ig az egyházi adót az állami adóval együtt hajtották be. Vallásosnak és vallástalannak kötelező volt az egyházi adó fizetése. Egyházi vezetőségünk 1945 után a kötelező egyházi adó helyett „egyház fenntartói járulék” fizetését szorgalmazta.

Évszázadokon át kialakult gyakorlat volt, hogy egyházközségi, egy­

házmegyei, egyházkerületi és zsinati tisztségekre gazdagokat, illetve ma­

gas társadalmi, állami pozíciókban lévőket választottak be és nem a Krisztusban való hitüket vizsgálták. Ilyenek voltak a nagybirtokosok, gyártulajdonosok vagy a minisztérium dolgozói. Egyházi vezetőink 1945 után azt kérték a gyülekezetektől, hogy választáskor ne a társadalmi ran­

got, vagyoni állapotot vizsgálják, hanem az illetőnek református egyhá­

zunkhoz való hűségét.

Egyházi vezetőink 1945-48 között más módokon is próbálták a gyü­

lekezeteket megtartani. Az egyháztagság kérdéséről úgy határoztak, hogy nyilatkozatot fogalmaznak meg. Ebben arra kérték a népegyház, a hagyományos gyülekezetek tagjait, hogy Krisztusban való hitüket írás­

ban vallják meg, és kézjegyükkel kötelezzék el magukat a református egyházhoz való tartozásra, anyagi áldozatok vállalására és megajánlások

befizetésére. Volt gyülekezet ahol ezt nagytöbbségben aláírták, de orszá­

gosan nem volt jelentősége. A lelkészek nagyobb száma nem hirdette és nem osztotta szét. Az ébresztő, megújító szándék hatástalan maradt.

Református püspökeink nem zárkóztak el az evangélizációtól sem, és buzdítottak az evangélizációk rendezésére. Ennek is inkább adminisztra­

tív, mint lelki jelentősége volt. A hitvalló lelkészek buzdítás nélkül vál­

lalták és végezték az evangélizációt, aki pedig ellenállott az igének, azt nem lehetett megtérésre kényszeríteni.

Magyarországon az 1940-es évektől hatalmas református lelki ébre­

dés bontakozott ki. Határainkon belül és azokon kívül, Felvidéken, Kár­

pátalján, Erdélyben és Délvidéken. Az anyaországban és elszakított terü­

leteken élő testvérek között 1948-ig élő kapcsolat volt. A biblikus ébre­

dés Isten Szendéikének olyan kiáradása, amikor tömegek hiszik el és fo­

gadják be Jézus Krisztust személyes Megváltójuknak. Határozott döntés­

sel szentelik oda magukat Isten dicsőítésére és szolgálatára. A megtértek bevallják bűneiket, de hiszik azok bocsánatát és az üdvösséget. Életcél­

juk Krisztus követése, az anyaszentegyház és a nemzet építése. A hívők egyáltalán vagy alig foglalkoztak politikai és egyházi kérdésekkel. „ Jé­

zusra néztek.” Zsidók 12:12. Hangoztatták, hogy minden elmúlik, de

"Jézus Krisztus tegnap, ma és örökre ugyanaz. ” Zsidók 13:8.

Az 1945 után fellángoló, kibontakozó ébredés Isten Szentlelkének munkája volt. A háború okozta veszteségben, létbizonytalanságban, po­

litikai eszmeváltásban, az örökkévaló Istent keresték. A kommunisták 1949-ig azért szimpatizáltak az ébredéssel, mert a hívők bírálták a kép­

mutató üres vallásosságot. A Kommunista Párt rábólintott, hogy a feléb­

redtek élesen bírálják a képmutató, üres, erőtelen történelmi egyházakat, mert a hívők és nemhívők vitája is gyöngíti az egyházat. De amikor a hitvallók a megváltó kommunizmus helyett a megváltó Jézust hirdették, ez már ingerelte őket. Oltogatni kezdték az ébredés tüzének lángjait. A fegyelmi ítéletet azzal indokolták, hogy diákok professzori engedély nél­

kül prédikálni mertek. Holtbiztos, hogy a kicsapottak szolgálata egyálta­

lán nem zavarta sem az egyetem, sem a Lelkészképző Intézet rendjét.

A diktatórikus állam senkit, semmit nem tűrt maga mellett. Sztálin generalissimust istenként dicsőítették és hódoló himnuszokat írtak neki.

A magyar Kommunista Párt parancsot kapott Moszkvától az egyház fel­

számolására, amit úgy végezzen, mintha kizárólag egyházi belügy volna.

Megbélyegezték őket, hogy Isten-, vallás-, egyház-, ember-, munka- és társadalomellenesek. A magyar református ébredés zászlóvivője a Bethá-

nia Egyesület volt, központjai: Budapest, Debrecen, Szabolcs megye és Miskolc. A dunántúli Alcsúton tartott ifjúsági konferenciákon 1945 és

1949 között nyaranként 5000 fiatal gyűlt össze.

Az új egyházi vezetés kollaborált a kommunista államhatalommal.

Döntésüket teológiailag megmagyarázták, amely a következőképen vál­

tozott: az útkeresés teológiája (1945-1948), a keskeny út teológiája (1948-1950), az engedelmesség teológiája (1951-1955) és a szolgáló egyház (diakónia) teológiája (1956-1989). A második világháború utáni hivatalos egyházi tanításnak az volt a lényege, hogy Isten megítélte az egyház múltját. Új vezetőket, prófétákat választott, ezért minden lelkész és egyháztag kötelessége a „profetikus felelős őrállóknak” engedelmes­

kedni. Ők igazítanak el a szocializmusban. Az ellenszegülőket ki kell rekeszteni református egyházunkból. A lelkészeket és gyülekezeteket a szocializmushoz való viszonyuk alapján kell vizsgálni.

A rendszerváltás óta napjainkig (1990-2003) nincs kialakult reformá­

tus teológiai irányzat. Tapogatózás folyik az állam, a társadalom és mű­

velődés irányába. Nagy építkezések folytak, hála Istennek, alapítványo­

kat hoztak létre, de sajnos igen csekély az evangéliumi misszió. Az 1990 óta megjelent teológiai tanulmányok pontosan megállapítják a diagnó­

zist, az egyházunk betegségeit, de tanácstalanul hallgatnak a terápiáról, hogy Solus Christus-, egyedül Krisztus segít rajtunk és általunk a világon.

A „Missziói Szabályrendelet” és „Testvéri Izenet” 1950-ben jelent meg azért, hogy az evangélium terjedését korlátozzák. Divatba jött az úgynevezett univerzális teológia, aminek alapigéje János 3:16-nak a fele:

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érette.”

Ide pontot tettek. Elhagyták a vers második részét, hogy „aki hisz Őben­

ne, el ne vesszen, hanem örökélete legyen." Nincs szükség a Krisztusba vetett hitre. Úgy magyarázták a Bibliát, hogy Isten elítélte a múltat, de szereti a mai világot, vagyis a szocializmust és a mostani egyházi veze­

tőket. Nincs szükség misszióra, mert mindenki üdvözül. Pedig a szoci­

alizmusban is voltak betegek, gyászolók, haldoklók, boldogtalanok, akik nem egy filozofikus teológiától reméltek megoldást, hanem bűneik és nyomasztó lelki terheik közepette Istentől. Örömmel fogadták az evan­

géliumot még a képzetlen igehirdetőktől is.

1950-től a harmadik világháború fagyos szele süvöltött végig Ma­

gyarországon is. Ezért erősebben nyirbálták az egyház lecsonkolt élet­

fáját. Megszüntették a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumot és 1951-

ben felállították az Állami Egyházügyi Hivatalt, a szigorú ellenőrzés, valamint az egyház gúzsbakötése céljából.

Egyetem - Lelkészképző - Akadémia

A Debreceni Gróf Tisza István Tudományegyetem állami hozzájá­

rulással, de nagyobbrészt Debrecen város és a Tiszántúli Református Egyházkerület költségén épült Horthy Miklós kormányzósága alatt. Köz­

ponti épületének ünnepélyes megnyitása 1932 májusában történt. Akkor költözött be a teológia, bölcsész és a jogi kar, az orvostudományival, a dékáni és rektori hivatalokkal együtt. Az építés történetét márványtáb­

lába vésték „örök emlékeztetőül”. Amint beléptünk az épület hatalmas ajtaján, az előcsarnok lépcsői után balra, a Hittudományi Kar mellett helyezték el az emléktáblát, amit még 1947-ben is olvashattunk. Azután letakarták, majd végleg eltüntették „az átkos múlt más csökevényeivel”

együtt. Az impozáns egyetemi épület előtt csinos, széles park, vízmeden­

céjének közepén szökőkút, jobb és baloldalon magyar reformátorok szobrai gyönyörködtették az érkezőket.

A Teológiai Fakultás egyenrangú volt az orvosi, jogi és bölcsésztu­

dományi fakultásokkal, sőt még tekintélyesebb is volt azokénál. Az egyetemi rektor tisztes feladatát szabályos időközökben református teo­

lógiai professzor látta el. A hittanhallgatók bizonyos szaktárgyakat, mint például filozófia, pedagógia, orvos-egészségügy az illető kar diákjaival együtt közösen hallgatták, és velük együtt vizsgáztak.

A lelkészképzés problematikája időnként a nagyvilágon, főképpen Európában és Magyarországon színre kerül. Az a kérdés, hogy a teoló­

giát szaktudománynak, vagy egyházi képzésnek tekintsük-e? Az úgyne­

vezett „tudós világiak” amellett törnek lándzsát, hogy a lelkészképzés szigorúan állami, egyetemi tudományos feladat, függetlenül attól, hogy a hallgatónak van-e hite vagy nincs. A „tudós egyháziak” azzal érvelnek, hogy a teológus diákok gyülekezetből jöttek tanulni és ugyanoda térnek vissza, tehát a lelkészképzés nem állami, hanem egyházi feladat tudo­

mányos szinten. A lelkészképzés 1950-ben Debrecenben még az egyház­

tól független állami egyetemen történt. Budapesten, Pápán és Sárospata­

kon viszont református Teológiai Akadémián, ahol jó kapcsolat volt a professzorok és a diákok, az Akadémia és a gyülekezetek között. A gyü­

lekezet volt az Akadémia lelki és anyagi háttere. Hívták és szívesen fo­

gadták az odalátogató, igehirdető professzorokat és diákokat. Debrecen

is ragaszkodott az egyházi képzéshez, de a teológiai professzorok mint egyetemi tanárok még az istentiszteletek látogatását is mellőzhették.

Állami egyetem vagy lelkészképző? Debrecenben úgy oldották meg a kérdést, hogy az állami egyetem alapítása után létrehozták a Lelkész­

képző Intézetet. Alakulásakor 1914-ben Kiss Ferenc professzor kifejtette, hogy Isten országának elsősorban nem tudósokra, hanem alkalmas mun­

kásokra van szüksége; A Lelkészképző igazgatóját a Hittudományi Kar­

ból választották három évre. Ezt a tisztséget 1949. szeptember 1-től dr.

Czeglédy Sándor töltötte be. A Lelkészképző Intézetben csak egyházi jellegű tárgyat tanítottak, az 1949-50-es tanévben összesen hármat, heti egy-két órában délutánonként. Ezek: homiletikai gyakorlat (Czeglédy Sándor), gyakorlati egyházi munkák (Illyés Endre), ének és zene (Szi- gethy Gyula). Itt tervezték a gyülekezeti kiszállásokat, hittanóra látoga­

tásokat. Az Egyetem és Lelkészképző egymástól abszolút függetlenül működött, teljesen önálló szabályzattal. Egyik sem szólhatott bele a má­

sik dolgába. A debreceni teológusok fegyelmi ügyében súlyos műhiba volt az, hogy a Lelkészképző Intézet döntött egyetemi hallgatókról. Az Egyetemnek nem volt joga felvenni vagy eltávolítani lelkészképző inté­

zeti hallgatókat. A Lelkészképzőnek nem volt joga fölvenni, vagy eltá­

volítani egyetemi hallgatókat. A fegyelmi eljáráskor csak a Lelkészképző Intézetből távolíthatták volna el őket. Törvényesen az egyetemi hallgatók beiratkozhattak a Lelkészképzőbe, ha pedig lelkészi oklevelet is kívántak szerezni, csak abban az esetben kaptak, ha Lelkészképző intézeti bizo­

nyítványukat lezárták. Czeglédy Sándor volt az egyetlen, aki az Egyete­

men és a Lelkészképzőben is tanított.

A magyar állam és a Magyarországi Református Egyház 1948. októ­

ber 7-én kötött egyezménye után mint a füst, úgy fojtogatott a csüggedés lelke. A Kommunista Párt ideológiával és fizikai erőszakkal nyomult előre, hogy minden módon gátolja az evangélium hirdetését. A Hittudo­

mányi Kar sorsa 1948-tól beámyékolódott. A szellemóriás Révész Imre tudós püspök, egyháztörténész 1949-ben lemondott az egyetemi katedrá­

ról. A bölcs lelki ember előre látta az egyház és teológia Bibliától elhajló irányvonalát, amihez nem kívánt segédkezni. Félreállott.

A materialista ideológia mellőzte, vagy eltörölte a szellemtudomá­

nyokat. A nagy orosz októberi forradalom után a tudományok sorából tö­

rölték a pszichológiát és magasra emelték a reáltudományokat. A Debre-

5 Tibori János. A Debreceni Református Lelkészképző Intézet története 1914-1950. Debrecen. 1996.

ceni Tudomány Egyetemen Természettudományi Kart indítottak. De hol helyezzék el? Legjobb lesz a Teológiai Fakultás helyén, kerülve az erő­

szakosság látszatát. A kiköltözésről szóló megbeszéléseket nem egyen­

rangú felek folytatták. A teológiai tanárokat nem tekintették azonos ran­

gú partnernek, hanem diktáltak nekik. Ok meg azzal is leplezték a presz­

tízsveszteséget, hogy 1949-ben éppen „Sztálin generalisszimusz 70-ik születésnapján”6 a Teológiai Fakultás helyiségeit felajánlották a Termé­

szettudományi Karnak. Az egyház és állam ,jó barátságát bizonyította”, hogy az állam „elfogadta az egyház segítségét”. Egyben garantálta, hogy a Teológia továbbra is az Egyetem keretében működik, csupán egy má­

sik helyen, a Református Kollégium épületében, ami úgyis kihaszná­

latlan, mert a református tanítóképzés megszűnt. Rákosi Mátyás minisz­

terelnök-helyettes változatlanul érvényben látta „a Református Hittudo­

mányi Kar, valamint a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium közötti jó viszonyt. ” A Teológiai Fakultás eszközi és dologi kiadásait természe­

tesen ezután is az illetékes Minisztérium fizette az eddigi jogviszony alapján. Mivel a Kollégium épülete háborús viszonyok miatt is leromlott állapotban volt, ezért a renoválásra 100.000 Ft támogatást ígért az állam.

(Kb. 14.000 dollár.) Sajnos az ígért összeget folyamatosan csökkentet­

ték. Nehéz helyzetbe jutott a Teológia, mert például 32 kályhát kellett fűteni. A Teológia berendezéseit kihozhatták ugyan az Egyetemről, ám bérleti díjat kellett fizetni érte, amire haladékot adtak.

A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium mint felügyeleti szerv megtartotta ígéretét, és az „eddigi jogviszony alapján” intézkedett. Elő­

ször is megszüntette a dogmatikai tanszéket, mint ami szemben áll a marxista-leninista ideológiával. A Kar egyhangú határozott kérésére nagy nehezen sikerült visszaállítani. Az illetékes minisztérium elhelyezte dr. Kondor Imre és dr. Karácsony Sándor professzorokat, ezért a teoló­

gusok filozófiai és pedagógiai oktatás nélkül maradtak. A Vallás és Köz­

oktatásügyi Minisztérium nem erősítette meg az orosz, német, angol, francia nyelvi lektorok megbízatását, amivel a nyelvoktatás válságba jutott. „Jogviszony alapján” beszüntette a könyvtárkezelői állást és a teo­

lógus hallgatók tanulmányi ügyeit kezelő hivatalt. Elrendelte, hogy a külföldről érkezett újságok bejelentendők, ezért a teológia dékánja az

„USA-ból érkezett propagandairatokat” felbontás nélkül a Minisztérium­

ba küldte.

6 Megörökítették a jegyzőkönyvben.

Dr. Simon Sándor miniszteri tanácsossal dr. Czeglédy Sándor pro­

fesszor kezdett tárgyalni, amit dr. Pákozdy László dékán folytatott. Az állami döntéseket 1949. április 22-23-án zárták le. „Jogviszony alapján”

azt is belefoglalták, hogy a dékánválasztási ülések „további intézkedésig halasztódnak”. Az Egyetem épületéből való kiköltözés bonyolult admi­

nisztrációját Pákozdy László Márton dékán végezte. Kissé dicsekedett is azzal, hogy az egyetemi bútorokat elhozhatta. Az egyetemről való kivá­

lás után 1950. szeptember 1-jétől a Református Egyházkerület kapta bér­

be ezeket a bútorokat, amelyekért 1958-ig 50.000 Ft megváltási árat kellett fizetni. Ugyanekkor az evangélikusok egyetlen szöget sem vihet­

tek ki a soproni egyetemből való kiváláskor. Dr. Erdős Károly professzor az 1949-50-es tanév első újszövetségi óráját derűs nyugalommal kezdte:

- Visszajöttünk a Kollégiumba, ahonnan annakidején elköltöztünk.

Az Egyetemből való kiválás lehangoló volt és sötét jövőt rajzolt elénk. Azonban néhány „pozitívum” is följegyzendő. Először is az, hogy ebben a zavaros, nyugtalanító helyzetben a Kar jogalap nélkül ugyan, de szigorú és példát mutató ítéletet hozott. Igehirdető diákjait kizárta, nem­

csak a debreceni, hanem az ország összes Teológiájáról. A hosszú ideje tartó feszültséget, idegességet, megaláztatásokat ezzel igyekezett felol­

dani. Szembeszállt a „rendbontókkal”, és nagy elszántsággal „tisztoga­

tást” hajtott végre. A Kar így mutatta meg haladó szellemét és erejét.

„Pozitívum” az is, amit az 1950 május 26-i jegyzőkönyvben fontos volt megörökíteni, hogy a május 1-jén rendezett vörös állami ünnepen a Kar tanszemélyzete, hallgatói és hivatali dolgozói teljes létszámban fel­

vonultak az utcán.

„Eredménynek” tekintették azt is, hogy a Hittudományi Kar 1950.

július 19-én levált az Egyetem kebeléről és megalakult a Debreceni Re­

formátus Teológiai Akadémia. Az Akadémia szervezeti szabályzatának 1. §-a szerint a megszüntetett Tudományegyetemi Hittudományi Kar és a megszüntetett Lelkészképző Intézet jogutódja a Debreceni Református Teológiai Akadémia. Mindez Péter János püspök személyes indítványára és ellenjegyzése alapján történt. Már az 1950-51-es iskolai év tanrendjét is ő hagyta jóvá. Döntéseit az egyházkerületi közgyűlés csak utólag hi­

telesítette. Alakulásakor a Teológiai Akadémia a Tiszántúli Református Egyházkerület tulajdona lett, később az országos Református Egyház is­

kolájaként működött.

A Teológiai Fakultás megszűnését nemcsak a Kommunista Párt he­

lyeselte, hanem a hivatalos egyház is. Már 1948-ban, az iskolák államo-

sításakor is kifejtették, hogy az egyház végre megszabadult felesleges terheitől, többé nem a természetrajz, matematika kémia stb. tanításával foglalkozik, hanem szabadon végezheti az egyetlen, sajátos feladatát, ami az igehirdetés. Végre az egyház önmagára talált, mert a lelkészkép­

zés nem állami, hanem szigorúan egyházi feladat.

„Haladásként” könyvelték el azt is, hogy „korszerűsödött”, „bővül­

hetett” a tanári kar olyan „időszerű ejtőernyős professzorokkal,” akikről nem tudták, hogy miért és hogyan kerültek az Akadémiára? Egyetlen ki­

vétel Békefi Benő nyíregyházai lelkész-esperes, ő ugyanis felajánlotta szolgálatát, hogy szívesen tanítana ökumenikát a Teológián. Bár az öku- menika szaktárgynak volt professzora, mégis „hálásan fogadták” fel­

ajánlkozását, mert így ez a fontos és modem témakör Jobban kibonta­

kozhat” a hallgatóság előtt.

További lépés, hogy maximálták a jelentkezők létszámát, nehogy fel­

híguljon a diákanyag, és fölösleges számú lelkészeket képeznek, akiket nem tudnak elhelyezni. Évenként 14-16 diákot vettek fel. Végül „ered­

mény”, hogy ideológiai és szakmai szempontból is vizsgálták a felvételi­

zőket. A következő kérdésekre kellett válaszolni:

1. Mit tehetnek az egyházak a béke érdekében?

2. Miért kell a parasztságnak a munkásosztállyal egyesülni?

3. Miben fejlesztette tovább Lenin és Sztálin a marxizmust?

4. Mi az új Magyar Népköztársaság alkotmányának jelentősége?

5. Mi a hazafiság helyes és helytelen értelmezése?1

A teológiai oktatásnak már nem az volt az irányvonala, hogy hit­

valló, Krisztust hirdető, dicsőítő, szolgáló lelkészeket neveljen és tanít­

son, hanem olyanokat, akik a szocialista társadalomba jól beilleszkedő békepapok lesznek.

Ezek után egyházi tudósok hozzáfoghattak a világbéke teológiájának kidolgozásához, az egyház megtisztításához, az emberiség javára. Pákoz- dy László Márton professzor készülhetett a Bethánia Szövetség elleni cikkek megírására, amelyek „Az Út” című hetilapban sorozatosan arról szóltak, hogy a bethánisták Isten-, ember-, egyház- és társadalom ellene­

sek. Ezekért a vádakért fej vesztés járt azokban az időkben.

A Tanári Kar szigorúan gyakorolta a felvigyázást, az Akadémia rendjének megőrzését. A Sárospataki Akadémia bezárása után, a Debre-

7 A Hittudományi Kar jegyzőkönyvei 1949-1951.

cenbe irányított pataki teológusok 1951 őszén visszatértek a „Bodrog- parti Sionba.” Tóth Endre dékán visszahívta őket Péter János püspök ígé­

rete alapján, hogy semmi bántódásuk nem lesz. Amikor visszatértek, ve­

zetőiket még a harangozói állásból és lelkészi hivatal takarításából is kitiltották. Erről az országos eseményről sincs kari jegyzőkönyv. (Meg­

írta Kotsis István „Exodus”, valamint Kőrössy József „A pataki teológu­

sok exodusa” címen.)

1955. augusztus 18-án Fekete Péter és Kovács Tibor segédlelkészek tiltakoztak a „mezőgazdasági teológia” ellen. Az Államvédelmi Hatóság letartóztatta őket. Szabadulásuk után Péter János visszavonta Fekete Pé­

ter tanársegédi kinevezését.

1957-ben Irlanda Sándor és Szabó Dániel lelkészképesítő vizsgán protestált Berényi József mártír lelkész érdekében, ezért kizárták őket a lelkészi szolgálatból.

1965-ben Fekete Péter doktorálásához ismételten nem járult hozzá Bartha Tibor püspök. Fekete Péter holta után, 1990-ben „elhárultak az akadályok”. Disszertációját a Református Sajtóosztály nyomtatta ki8

Az ítélet háttere

A debreceni teológusok megbüntetését négy tényező motiválta: Isten igéje. Önvédelem. Egyházvédelem. Politikai diktatúra.

Isten igéje beteljesedett, amikor hitvalló teológusok távozni kénysze­

rültek Debrecenből. Krisztust prédikálták, Aki feláldozta magát bűnein­

kért, föltámadott a halálból és Szentlelke által közöttünk van. Új életet ad azoknak, akik Jézus nevében hisznek. Krisztus követése dicsőséggel és szenvedéssel jár együtt. Az Úr előre mondta, hogy engemet üldöznek és titeket is üldöznek majd. Kirekesztenek a gyülekezetből. János 15:20, Máté 10:17. Az Ószövetségben is számtalanszor megtörtént, hogy szíve­

sen hallgatták a hamis próféták meséit, „időszerű” prédikációit, amit előre megrendeltek. Pál apostol figyelmeztet, hogy lesz idő amikor go­

nosz tanításokban gyönyörködnek, az igazságtól pedig elfordulnak. Me­

sékkel áltatják magukat. II. Timotheus 4:1-5.

Önvédelem. A professzorok nem az Úrra bízták magukat, mint Eszter királyné az Ószövetségben, hanem megmaradásukért küzdöttek. Alap­

vető emberi kívánságunk, hogy megbecsüljenek. Valami fontosat szeret-

“ Fekete Péter A/ egyház és a szekta. Budapest. 1993. Az egyházi vezetés azt sem engedélyezte,

nénk alkotni. Sajnos gyakran magányosak és félretoltak vagyunk. A ta­

nári kar bizonyítani próbálta, hogy a fegyelmi eljárásban döntő szerepük van. Sütő András író hasonlata, hogy a fű meghajlik a szélben, a tölgyfa beletörik. A tanári kar önvédelemből meghajolt az állam ereje és Péter János püspök előtt. Melyik egyetemi tanár váltaná föl 1950-ben kated­

ráját egy falusi parókiáért, ahol nincs vasútállomás, hetente kétszer for­

dul meg az autóbusz? Petróleummal világítanak, kukorica csutkával fű- tenek és nincs vízvezeték. Téli hidegben a mosogatóvíz párája beleivó­

dik a tiszteletes asszony hajába és ruhájába. Reggelre befagy a mosdó­

tálban maradt víz. Létfenntartás miatt dolgozni kell a kertben és sertésól­

ban. Néha sáros csizmájú parasztok jönnek a parókiára, sohasem teoló­

giai kérdésekkel. Vasárnaponként semmibe nézők, vagy szundikálók ül­

nek a templompadokban. Tanácselnök és párttitkár állandóan piszkáló- dik a „klerikalizmus” és a beszolgáltatás akadozása miatt. A „befutott békepapok” lenézik a kis gyülekezetben élőket és elhatárolják magukat azoktól, akik „nem értették meg az idők szavát”. A professzorok tudo­

mányukat szeretnék gyarapítani és továbbadni. Külföldi kapcsolatokra és fizetésemelésre törekednek.

A teológiai kar úgy határozott, hogy hittanhallgató nem prédikálhat.

Csak a tanulás a kötelessége. Okos példákkal indokolták: mi lenne, ha az orvostanhallgató operálna, a gyógyszerész hallgató recepteket írna, a mérnökhallgató vasúti hidakat tervezne? A teológia azonban nem tárgyi, hanem hitbeli tudomány. Tanulni kell a teológiát, de az igehirdetésre még első éves teológust is küldhet az Isten. Sőt! Amikor a jeruzsálemi főpapok haragra gerjedtek a Jézust dicsérő gyermekek miatt, akkor az Úr megdorgálta őket: Sohasem olvastátok-e, a gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőséget. ” Máté 21:15-16. Jézus még gyermekeket

is fölhasználhat szolgálatára!

Egyházmentés. Az új egyházi vezetés azzal indokolta az állammal való kollaborálást, hogy megmentsék az egyházat. Ha ellenállnak, akkor Magyarországon kiirtják a keresztyéneket. Sztálin generalisszimusz véle­

ménye volt, hogy a magyar kérdés megoldása vagon kérdés. A kollabo­

rálást teológiailag igazolták. Tanították, hogy Isten az emberhez fordult és az ember testi igénye legalább olyan fontos mint a lelke. A szocialista világrészben szocialista ember él, őt kell szolgálnunk. Nem az igehirde­

tésre, hanem a jócselekedetekre van szükség!

Politikai diktatúra. A kommunizmus senkit, semmit nem tűr maga mellett. Sztálin generalissimust, Rákosi elvtársat istenként dicsérte és

tapsolta a nép. Moszkva parancsára, a Magyar Kommunista Párt hozzá­

fogott az egyház fölszámolásához. Az orosz hadsereg úgy zúdult ránk, mint a babiloniak Izraelre. Az államhatalom Isten akaratából, vagy enge­

délyével működik áldásként vagy büntetésül. A próféták meghirdették, hogy a babiloniak Isten ostoraként csattannak a zsidók hátán, de azt nem mondták, hogy Jeruzsálem elpusztítása fölszabadulás volt. Azt sem, hogy a babiloni kultusz világmegváltó eszme. De azt hirdették, hogy bánkódjatok bűneitek miatt, dolgozzatok a rabság földjén és az Úr het­

ven év múlva megszabadít.

A fogoly Pál apostol a zsidóknak és a pogányoknak Krisztust hirdet­

te. (Cselekedetek 24:24.) Nincs jogunk arra, hogy ítéletet mondjunk elő­

deinkről, de azt megkérdezhetjük, hogy Magyarországon a keresztyének hirdették-e ateistáknak, „ideiglenesen hazánkban állomásozó oroszok­

nak,” mindenkinek, hogy: Jézus a Krisztus?

Teológus csendes nap

A Debreceni Tudományegyetem Református Hittudományi Karának tanárai 1948. március 8-án délelőtt 9 órától 13.30 percig csendes napot rendeztek a Teológus Gyülekezet részére. Ez a gyülekezet 1942-ben ala­

kult. Lelkésze dr. Varga Zsigmond szenior, főgondnoka Berényi József, gondnoka Bütösi János. A Teológus Gyülekezet háromféle kegyességi irányzatot foglalt magába. A hitvallók csak Krisztusról kívántak tudni, még ha gúnyolták is őket. Az úgynevezett józanok a Bibliát vették ala­

pul, de szemben állottak a hitvalló bethánistákkal. Harmadik csoport a régi, polgári tekintélyes papi szellemet képviselte. A hitvallók Isten Szentjeikének sürgetésére minden államsegély és útiköltség térítése nél­

kül vasárnaponként Debrecenben és környékén negyven-ötven helyen hirdették az evangéliumot. A csendes napot éppen a „fordulat évében”, tartották, amikor a demokráciát kommunista diktatúra váltotta föl.9

Jelen voltak: dr. Czeglédy Sándor a gyakorlati, dr. Erdős Károly a bibliai, d. dr. Kállay Kálmán a bibliai, dr. Makkai Sándor a gyakorlati, dr. Pákozdy László Márton a bibliai, dr. Tóth Endre az egyháztörténeti tudományok tanára, aki Pápáról 1947-48-as tanévben jött át Debrecenbe, valamint d. dr. Illyés Endre, a Lelkészképző Intézet professzora. Az ifjú­

ság részéről jelen voltak kb. nyolcvanan.

9 A csendesnapon elhangzott előadásokat és hozzászólásokat lejegyezte Bojtor István II. é. teológus.

Dr. Török István dékán a rendszeres teológia tanára betegsége miatt maradt távol. A csendes napot azzal a céllal rendezték, hogy leállítsák a teológusok gyülekezetekben végzett szolgálatait. Az együttlétet feszült légkör jellemezte. Ének, majd Horsai Ede szenior igeolvasása és imádsága után Czeglédy Sándor bevezetője hangzott el.

- Miért jöttünk össze? Mert problémák vannak diákok és tanárok kö­

zött. Csak akkor oldhatjuk meg, ha őszinték vagyunk egymás iránt. - Mindenkitől kérte az őszinteséget.

Az első előadó Czeglédy Sándor volt. A teológiai stúdiumok kérdé­

seivel foglalkozott:

- A jövendő lelkipásztorainak tudományos felkészülésre van szüksé­

ge, amit semmiképpen sem szabad elhanyagolni. Akik itt vagyunk, Krisztus evangéliumát fogjuk hirdetni. Az evangélium a Bibliában van megírva, aminek nyelvét, íróját és korát ismernünk kell. A teológiát tel­

jes odaszánással kell végezni. Ebben a bonyolult szellemtudományban nem lehet könnyelműsködni. Sajnos voltak és vannak úgynevezett mini­

mum teológusok. Lanyhulás ma is tapasztalható, amit a mögöttünk lévő nehéz időkkel magyarázhatunk. A tanulmányi eredményt fokozni kell!

- Spekulatív vagy gyakorlati-e a teológiai tudomány? A kérdés meg­

vitatása helyett az igazságot keressük. Csak akkor lehet munkánkban előrehaladás, ha Jézusnak szánjuk oda magunkat. Régen nem kérdezték a teológust a lelkiállapota felől. Ma már túlvagyunk ezen. Ismernünk kell egymást, mert csak a közösségben lehet jó munka. Tanulmányaink ideje alatt kezdjük el a gyakorlati egyházi munkát, mert az elmélethez kap­

csolódik a praxis. Gyakorlati munkánkban a következő súlyos problémák vetődnek fel:

- A gyakorlati munkában való részvétel aránytalan. Egyesek majd beleszakadnak, mások nem végeznek semmit. A gyakorlati munkában való részvétel az elméleti tanulmány rovására megy. A túl korán és túl intenzíven végzett gyakorlati munkának káros hatásai vannak. A gyakor­

lati munkák sok esetben függetlenek a teológus gyülekezettől. Nincsenek koordinálva a lelkészképzéssel. Hiányzik a beszámolás és megbeszélés.

A gyakorlati munka nincs koordinálva az egyetemes egyház rendjével.

Valamelyik teológus megjelenik valahol, nem tudni, hogy ki az, és ki hívta meg? És az istentisztelet ideje alatt bibliaórát tart. Megmérettünk és híjával találtattunk. Nem arról van szó, hogy az egyesületi munkákat