• Nem Talált Eredményt

ÖNKÉNTES SZEREPVÁLLALÁS A HALLGATÓK KÖRÉBEN

In document Tanulás és művelődés (Pldal 152-159)

Köz- és felsőoktatási kutatások

ÖNKÉNTES SZEREPVÁLLALÁS A HALLGATÓK KÖRÉBEN

Egyre több lehetőség áll a hallgatók rendelkezésére, hogy szakmai, tanulmányi és szociális szinten kielégítsék igényeiket, és kiteljesedjenek. A sok lehetőség és a folyamatosan változó környezet okozhat olyan nehézségeket, melyeket egyedül nem mindig tudnak megoldani.Az Erasmus ösztöndíj program nemrégiben ünnepelte 25.

születésnapját, és egyre kiterjedtebb tevékenységrendszert tart fenn.

A program egyik szerves része a „hallgatók a hallgatókért‖ elvre épülő Erasmus Student Network és annak Buddy programja, melynek tagjai önkéntes diákok, akik nemzetközi szinten összekapcsolódva próbálnak segíteni hallgatótársaiknak a kiutazásban, illetve az idegen országban tartózkodók számára a beilleszkedésben. (Forrás: ESN HU és ESN ORG) A Debreceni Egyetemen nem régiben kapcsolódott össze a nemzetközi Erasmus szervezet és a külföldieket segítő diákok köre. A szervezet tagjait 2012 elején önkéntes attitűdjeik, jelentkezési szándékaik és más tényezők tükrében vizsgáltuk. Kutatásunkból kiderült, hogy mi motiválja a jelentkezésüket, illetve hogy milyen jövőbeni terveik vannak hasonló munkák terén, és még sok olyan tényező, mely a későbbi szervezetekbe való jelentkezések meghirdetésénél segítheti a hallgatók toborzását.

Az önkéntesség szakirodalomban megerősített feltételeinek a program tökéletesen megfelel. Komoly különbségeket lehet felfedezni ezen tevékenységben is más szabadidős programokhoz hasonlóan kor, nem, társadalmi státus, illetve települések alapján.

Négy fontos kritériummal körülhatárolható fogalma (Fényes-Kiss, 2011): 1. anyagi ellenszolgáltatás nélküli (csak a munka kapcsán felmerülő költségek megtérítése, nem családi vagy rokoni, illetve önállóan szervezett és koncepcionált munkavégzés sem) (Beck, 2003); 2. Mások (egyén, csoport) számára vagy a közjó, ill. egy „ügy érdekében‖ végzett anyagi-, szellemi javak, szolgáltatások előállítása, Önkéntes tevékenység a „politikáért élés‖ (pl. új társadalmi mozgalmakban való részvétel), de nem az a „politikából élés‖ (honorált politikai tevékenység pl. képviselőség); 3. Önként, szabad elhatározásból, szabad akaratból végzett, nem kötelező

Tanulás és művelődés

153 bármilyen kötelező jellegű közösségi munka (pl. a most tervezett érettségit megelőző kötelező közösségi munka); 4. Belső (szubjektív, értékorientált) és/vagy külső (instrumentális, de nem közvetlenül anyagi) indíttatású vagy motivációjú. (Fényes-Kiss, 2011) Az önkéntes tevékenység a szabadidő eltöltésének egyik leghasznosabb formája. A leglényegesebb pontja, hogy mások javára fordítja azt a tevékenységet, melyet végez, ebben tér el egy átlagos szabadidős programtól. Bár ettől függetlenül az önkéntesség Van Til szerint kétoldalúan lehet hasznos. Egyrészről mert segítünk valakinek, a társadalomért vagy tagjáért teszünk (altruista motiváció), másrészről önmagunk megsegítése (örömelv, érdekelv) is teret kap. Az önkéntességen belül ez a két rész általában nem válik el egymástól.

(Fényes – Kiss, 2011)

A felsőoktatási szocializáció a felnőtté válás egyik legmeghatározóbb része. (Pusztai, 2011) Ebben az időszakban történik meg a családtól való függetlenedés és elszakadás első szakasza. Kialakul a saját életritmusuk, -stílusuk. Megtapasztalnak egy új a felnőtt léthez hasonló bürokratikus és hierarchikus rendszert, mely új normákat, magatartásmintákat és nagyfokú önállóságot közvetít számukra. Ez egy újabb szocializációs színtérként egészíti ki eddigi élettapasztalataikat. (Pusztai, 2011)

A résztvevő megfigyeléssel és az adatbázis feldolgozásával szerzett információk vizsgálatával megállapítottuk, hogy a korábbi szakirodalmakban is beigazolt feltevéseink (Pusztai – Fényes, 2006) beigazolódtak, és a nők nagyobb arányban vesznek részt az önkéntes feladatokban, ahogy ez a korábbi kutatások is bizonyították, ám ez a fiúk felsőoktatásban megjelenő alacsony arányával is magyarázható.

1. ábra: Az önkéntes tevékenységben résztvevők nemek szerinti megoszlásának többi hallgatótársukkal való összehasonlítása

(N=2078)

Kiss Virág Ágnes Önkéntes szerepvállalás a hallgatók körében

A kutatásból az is kiderült, hogy a szakmai eredményességgel összefüggésben lehet az önkéntesség, hiszen felülreprezentáltságot találtunk az önkéntes csoporttagsággal rendelkezők a csoportjában.

2. ábra: Szakmai eredményesség az extrakurrikuláris eredmények alapján a vizsgált hallgatók

körében

Az ifjúság politikai elidegenedése egyre komolyabb fejtörést okoz nemcsak hazai, de nemzetközi szinten is. A probléma abban gyökerezhet, hogy az emberek alacsony százaléka gondolja, hogy a teljesen lokális (helyi, lakóhelyi és iskolai) szinten folyó eseményeknek, konfliktusoknak, illetve érdekütközésének politika jellegük van. (Boros,1989) Ez több mai tanulmányban is, továbbá előbukkan, mint jelenség az is a Civil Jelentés 2006-os felmérésébe, hogy a mai magyar fiatalok többsége nem hisz abban, hogy egyéni akarata, elszántsága révén helyi, regionális vagy országos folyamatok alkotójává válhat. (Ságvári, 2009) Az elemzett Erasmus Buddy csoportról kiderült, hogy intenzíven érdeklődnek mind a politikai, mind a társadalmi változások iránt, ami az országos és nemzetközi felmérések tapasztalataival szemben jó eredménynek bizonyulhat.

Tanulás és művelődés

155 3. ábra: Az Erasmus Buddy-k érdeklődése

a társadalmi változások iránt

4. ábra: Az Erasmus Buddy-k érdeklődése a politikai változások iránt

Hasonlóságot mutat viszont a mindennapokban tapasztaltakkal, hogy a politikai pártokhoz való tartozástól elzárkóznak, vagy nem szívesen nevezik meg sajátjukat. Ezen kívül ez az attitűd meglátszik a későbbi konkrét társadalmi feladat- és munkavállalási terveiken is. Szívesen vállalnának munkát a közigazgatásban, ám annál kevésbé szeretnének a politikai döntéshozatalhoz kapcsolódó foglalkozást választani, ami a szakirodalomban fontos problémaként merül fel, azaz hogy még a társadalmi felelősségvállalással járó feladatokat szívesen végző fiatalok se szándékoznak politikai pályára menni, ami az utánpótlás szempontjából fontos lehet.

Kiss Virág Ágnes Önkéntes szerepvállalás a hallgatók körében 5. ábra: Jövőbeli társadalmi szerepvállalási attitűdök (fő)

(N=72)

Az önkéntes munkát eleinte szkeptikusan kezelik a hallgatók, ám mikor részesei lesznek egy-egy programnak, és megtapasztalják a hasznát, szívesen vállalnak újabb és újabb hasonló feladatkört vagy szervezeti tagságot. A kutatásból az is kiderült, hogy az önkéntes segítő munkát végző Erasmus Buddy-k már a jelentkezésnél tudják, hogy milyen számukra hasznos tényezők miatt érdemes segíteni a külföldi hallgatóknak, és mit fognak profitálni a munkájukból, mint például a nyelvtudásuk fejlesztése, ami a legfontosabb számukra.

Ezeket a változókat három csoportba soroltuk.

2. ábra: Az Erasmus Buddy-k jelentkezésekor motiváló tényezők (%) Megjegyzés: két tényező megjelölésére volt

lehetőség

A hallgatói világ egyre színesedő és táguló univerzumában rengeteg lehetőség kínálkozik a hallgatók számára, ha szakmai vagy egyéni kihívásra, tapasztalatra vágynak. Ám pont ez a sok lehetőség és a folyamatosan változó környezet okozhat olyan nehézségeket, melyeket egyedül nem mindig tud megoldani. Az expanzió hatására megsokszorozódott hallgatói létszám nem hozta magával az oktatók,

Tanulás és művelődés

157 nehezebb külön foglalkozni egy-egy hallgatóval. A különböző hallgatói szervezetek ezt a plusz terhet lennének hivatottak enyhíteni az intézmények vállán, segítve ezzel hallgatótársaikat is, akik ennek köszönhetően könnyebben veszik az akadályokat egyetemi pályafutásuk során. A kutatás adataiból jól látszik, hogy bizony különbséget kell tenni az egyes hallgatói csoportok között, hiszen más-más igényekkel érkeznek a felsőoktatásba, illetve differencia van a segítő hallgatók és hallgatótársaik között is. Valószínűleg a szervezet által biztosított korábbiakban kifejtett támogatás adja ezt a plusz érdeklődést, mely az attitűdjeik vizsgálatánál kiderült, továbbá az is, hogy az beállítottságuk a segítői munkakör iránt már az életük korábbi szakaszában is megjelent, és ezt folytatták egyetemi pályájuk során.

Az Erasmus Buddy szervezethez hasonló csoportosulásokban olyan tapasztalatot szerezhetnek a hallgatók, mely szakmai, személyi fejlődésüket meghatározza, megtoldja olyan elemekkel, melyeket ezek nélkül nem érnének el, továbbá egy olyan kapcsolati tőkét ad a kezükbe, hogy az akár hazai, akár nemzetközi szinten hasznosítható későbbi életükben.

Felhasznált irodalom

Beck, Ulrich (2003): A kockázattársadalom. Századvég Kiadó, Budapest.

Boros László (1989): Autonóm részvétel vagy szervezett részvétlenség? In. Boros László (szerk.): A tizenévesek politikaképe, MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet, Budapest.

Cohen, Albert K. (1969): A szubkultúrák általános elmélete. In:

Huszár Tibor – Sükösd Mihály (szerk.): Ifjúságszociológia.

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.

Fényes Hajnalka (2009): Nemek szerinti iskolai eredményesség és a férfihiány hipotézis. Magyar Pedagógia 2009/109. évf. 1. szám, 77-101. p.

Fényes Hajnalka – Kiss Gabriella (2011): 2011 – az Önkéntesség Európai Éve. Az önkéntesség társadalmi jelensége és jelentősége.

In: Debreceni Szemle, 2011/4., 360-368. p.

Pusztai Gabriella (2010): A hallgatói szocializáció megújuló perspektívában. In. Felszántatlan területeken (szerk.:) Fenyő Imre – Rébay Magdolna. Csokonai Könyvkiadó, Debrecen.

Kiss Virág Ágnes Önkéntes szerepvállalás a hallgatók körében Pusztai Gabriella (2011): A láthatatlan kéztől a baráti kezekig. Új

mandátum Kiadó, Budapest.

Pusztai Gabriella – Fényes Hajnalka (2006): Férfiak hátránya a felsőoktatásban egy regionális minta tükrében. In: Szociológiai Szemle, 2006/1., 40-59. p.

Ságvári Bence (2008): Közösség, politika, közélet. In: Új Ifjúsági Szemle 2008/2-3., 107-114. p.

Tanulás és művelődés

159 Madarász Tibor

„CSAK AZ JÖJJÖN KATONÁNAK…!”

A GÁBOR DÉNES ELEKTRONIKAI MŰSZAKI

In document Tanulás és művelődés (Pldal 152-159)