nemcsak technikai, módszertani problémák nehezen megoldhatóságát jelenti, hanem azt is, hogy csak ne- hezen magyarázhatók meg a felhasználóknak és bi- zonytalan lenne elfogadtatásuk. Mindezek azonban nem zárják ki, hogy a COLI közelítése érdekében ebben az irányban is folytassák a kutatásokat.
Gyakran emlegetett igény az adatgyűjtési tech- nika korszerűsítése, a vonalkódok, a szkenneradatok felhasználásának bevezetése. Ily módon nemcsak a nagyon részletes árak, hanem az eladott mennyisé- gek is hozzáférhetők lennének. Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy jelentősen egyszerűsödne és ki- bővülne az adatgyűjtés. Egyrészt számos helyről nem kaphatók szkenneradatok, tehát összeírókra azután is szükség lenne. Másrészt a vonalkódokat nem árstatisztikai célra alakították ki, s így számolni kellene sok olyan változással, ami a vállalkozások mindenkori céljainak megvalósítása érdekében kö- vetkezne be. Ugyanakkor az összeírók hiánya a mi- nőségi változások kezelését is megnehezítené. Végül feltehetően költséges megoldás lenne.
Rövid távon nem várható áttörés ezen a téren, de feltétlenül vizsgálni kell néhány területen, hogy mi- lyen tapasztalatokkal, előnyökkel járna a szkennerada- tok gyűjtése a hagyományos összeírások helyett.
További információk forrása lehet a CES, amely egy 67 oldalas naplóból, valamint egy 143 oldalas kérdőívből áll, melyet az összeírók az interjú során töltenek ki. A kérdések jellege, a válaszok pontossá- ga több különböző okból vitára adhat okot. Kutatá- sok folynak azzal a céllal, hogyan lehetne a válaszo- lók terheit csökkenteni, s a válaszok pontosságát nö- velni. Szóba jöhet más források felhasználása is a súlyrendszer javításához. Így például a Personal Consumption Expenditure (Személyes Fogyasztási Kiadások) becslése is segíthet, de azt sem szabad el-
felejteni, hogy annak is megvannak a nehézségei, melyek főként a bolti felvételekből származnak.
Némely termékcsoport esetében (például az alkohol és a dohány) azonban hasznosak lehetnek.
A CPI a fejlesztés szakaszában van. Sok olyan kezdeményezés várható kívülről, tudományos kö- rökből, melyeket kellően értelmezni kell a statiszti- kusoknak. Várható a valódi COLI kiszámítása, de a különböző elgondolások alkalmasak lehetnek a CPI módszertani javítására is.
*
Mindezek után az ismertető saját véleményeként megjegyzi, hogy az árindexeket – mint ismeretes – (akármiként is értelmezzük azokat) a termékek és az elárusítóhelyek, vagy egyéb források bázis- és be- számolási időszak reprezentatív mintájából kapott p ár és q mennyiségi adatokból számítjuk ki. Vagyis a célsokaság reprezentatív részéből következtetünk annak egészére. Így létezik egy „véletlen” mintavé- teli hiba is. A Boskin-jelentés alapján kibontakozott vita a mintavételi tervvel, a minta nagyságával, a mintavételi hibával nem foglalkozik. A megfigyelt bázis- és beszámolási időszakra vonatkozó adatokat adottnak veszi, azt „teljes” sokaságként kezeli.
Csak az a kérdés, hogy a két időszak között végbe- ment, a rendelkezésre álló adatok szerinti ár- és egyéb, például minőségi változások vagy súlyeltoló- dások miként értelmezhetők, számszerűsíthetők.
Az ismertetett cikkekben nem esik szó arról a fontos kérdésről sem, hogy milyen legyen a havon- kénti indexek és az éves árindexek kapcsolata. A rendszeresen kiszámított és publikált „alapindexek”
ugyanis havonkénti adatok.
Marton Ádám
NEMZETI FEJLESZTÉSI PROGRAMOK ÉS A STATISZTIKA
A Magyar Statisztikai Társaság 2003. október 30-án megrendezett balatonfüredi konferenciáján áttekintette az operatív programokat elsősorban abból a szempontból, hogy tervezésükhöz, illetve végrehajtásuk nyomon követéséhez milyen mutató- számok szükségesek, s ezek milyen mértékben áll- nak rendelkezésre. A mutatószámok döntő része statisztikai adat. A statisztikusok számára ezért nemcsak a mutatószámok körének pontos ismerete, hanem az azok kidolgozásában való aktív részvétel is fontos. Dr. Soós Lőrinc, a Magyar Statisztikai Társaság elnöke, az ülés elnökeként megnyitójában a következő összefüggésekre hívta fel a figyelmet.
Mint ismeretes Magyarország 2004 és 2006 között
jogosulttá válik az EU elmaradott térségeinek fel- zárkóztatását segítő, támogató ún. Strukturális és Kohéziós Alapjából származó mintegy 1100-1600 milliárd forintnyi fejlesztési forrás felhasználására.
A fejlesztéseket, valamint a források fogadására alkalmas környezet kialakítását a Nemzeti Fejlesz- tési Terv (NTF) keretében, öt operatív program fogja össze: a humánerőforrás, a gazdasági ver- senyképesség fejlesztése, az agrár- és vidékfejlesz- tés, a környezetvédelem és infrastruktúra, valamint a regionális operatív program. A konferencia célja, e különböző operatív programok tartalmának, helyzetének mérési problémáinak feltérképezése volt.
Dr. Baráth Etele, politikai államtitkár, az NFT és az EU Támogatások Hivatalának vezetője nyitó előadásában elsősorban arra helyezte a hangsúlyt, hogy olyan intézményrendszert kell kialakítani, amely alkalmas a források szabályszerű, hatékony és eredményes felhasználására. Ehhez a progra- mokban részt vevő szervezetek körének pontosítá- sa, a felkészülés folyamatának és fő eszközeinek rögzítése szükséges. 2002–ben az EU-bizottság számára átadott úgynevezett Közösségi Támogatá- si Keret (KTK) tanulmány foglalta össze az intéz- ményrendszer kialakításával és folyamatos tovább- fejlesztésével kapcsolatos koncepcionális kérdése- ket. Hangsúlyozta fontos, hogy a kiválasztott muta- tószámok alapján a tervek, a kitűzött célok, vala- mint a megvalósítás menete és az elért fejlődés jól leírhatók, mérhetők legyenek. A monitoring-bizott- ságok kialakításakor lényeges szempont volt, hogy a gazdasági és a társadalmi partnerszervezetek fo- lyamatosan részt vegyenek a stratégiai jellegű dön- tések meghozatalában, az operatív programok vég- rehajtásának figyelemmel kisérésében.
A források hatékony felhasználása érdekében az igénylő szervezeteknek előzetesen tanúságot kell tenniük felkészültségükről. Ennek három sza- kasza van: a hiányfelmérés, a hiánypótlás és a záróaudit. Csak a záróauditot sikerrel teljesítő szervezetek vehetnek részt a támogatási keretek felhasználásában. Baráth Etele felhívta a figyelmet arra, hogy ha nincs mérhető haszna az EU- támogatásoknak, akkor megvonhatják azokat.
Ezért is van nagy szerepe az indikátoroknak. Tuda- tosította, hogy a 2007-ig érvényes megállapodás- ban számos olyan kötelezettségvállalás van, ame- lyik végrehajtása átnyúlik 2015-ig, determinálva az akkori lehetőségeket. Befejezésül megjegyezte, hogy mindannyiunknak meg kell tanulni „uniós módon” élni, dolgozni, gondolkodni, mert ez a csatlakozás után mindannyiunk létérdeke.
A következő két előadás a Gazdasági Verseny- képesség Operatív Programjához kapcsolódott. A versenyképesség sokféleképpen értelmezhető, méré- se ezért nehéz feladat elé állítja az országokat, noha napjainkban az egyik leggyakrabban használt foga- lom, gyakran előfordul, amikor a gazdaságok telje- sítményértékelésről, vagy gazdaságpolitikai célokról van szó.
Az Európai Tanács 2000 márciusában Lissza- bonban tartott ülése is fő gazdaságstratégiai cél- ként fogalmazta meg, hogy az Európai Unió váljon a „világ legversenyképesebb gazdaságává” kezdte előadását dr. Bagó Eszter, a KSH elnökhelyettese.
A versenyképesség tudományos értelmezését azonban nehezíti, hogy az egyes szerzők sokféle,
saját definíciót használnak. A versenyképesség megfogalmazható ugyanis makro- és mikroszinten, keresleti és kínálati oldalról, de a hatékonyság, a tőkevonzó képesség és az innováció oldaláról is. A ma legelterjedtebb megközelítés a versenyképessé- get komplex fogalomként értelmezi, amely magába foglalja mindazokat a jellemzőket, amelyek egy gazdaság teljesítményét, növekedési és alkalmaz- kodóképességét befolyásolják. A versenyképessé- get az eredmény, a növekedés, valamint a foglal- koztatottság alakulása oldaláról közelítette, előre- bocsátva, hogy a versenyképesség méréséhez, elemzéséhez több mutató egyidejű vizsgálata szük- séges. A GDP-növekedés például csak a verseny- képesség változását mutatja, a versenyképesség szintjéről már az egy főre jutó GDP összehasonlít- ható árakon mért mutatója nyújt jobb megközelí- tést. A versenyképességnek, a termelékenység mel- lett, szintén fontos mutatója a foglalkoztatás alaku- lása. A különböző mutatószámok között jelentős szerepe van a munkaerőköltség nagyságának, mert hatással van a külföldi tőke mozgására. Itt sem szabad megfeledkezni annak vizsgálatáról, hogy a termelékenység és a bérek változása milyen vi- szonyban vannak egymással. A versenyképesség jellemzésére összeállított World Competitiveness Index (WCI) része a növekedés versenyképességi indexe, a mikrogazdasági versenyképességi index, az innovációs és eredményjelző táblák. Az Unió versenyképességi céljainak előrehaladását méri az ún. strukturális indikátorok rendszere. A nagy számú (107) strukturális indikátor együtt nehezen értelmezhető, ezért létrehoztak egy 14 mutatóból álló, szűkített listát is. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyre növekszik az igény a soktényezős ver- senyképesség-elemzések iránt. A statisztikai ada- tok a makroszintű versenyképesség méréséhez, egy-egy tényező részletes vizsgálatához nyújtanak információkat. A programok értékelésénél a ren- delkezésre álló statisztikai (számszerű) adatok mel- lett célszerű vezető szakértők értékelését is figye- lembe venni, például a kormányzati és egyéb in- tézkedések hatékonyságáról, a verseny gyakorlati érvényesüléséről. Befejezésül az előadó megje- gyezte, hogy hosszú idő szükséges azoknak a stan- dardoknak a kialakulásához, amelyek végül jól le- írják a versenyképesség alakulását, bár az adat- szolgáltatások megbízhatósága szempontjából fon- tos lenne, hogy ez minél előbb megtörténjék.
Jól egészítette ki Bagó Eszter előadását dr.
Oblath Gábornak, a Magyar Nemzeti Bank Mone- táris Tanácsa tagjának „A nemzetgazdaság nem- zetközi versenyképessége: eltérő értelmezések, mutatószámok és néhány hazai tanulság” című elő-
adása. Ő elsősorban a versenyképesség mérésének megközelítéseit vizsgálta. Kiindulópontja az volt, hogy a gazdasági és a politikai megnyilatkozások- ban fontos helyet kapott a versenyképesség han- goztatása, de értelmezésében nincs szakmai egyet- értés. Az előadó először azzal kapcsolatos vélemé- nyét fejtette ki, hogy a különböző viták és elméle- tek ellenére a nemzetgazdasági szintű versenyké- pesség értelmezhető, értelmes és releváns fogalom.
Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy két közke- letű értelmezéssel nem ért egyet. Véleménye sze- rint a folyó fizetési mérleg (illetve a külkereske- delmi mérleg), valamint a működőtőke-beáramlás versenyképességi mutatóként nem alkalmazhatók.
Összefügghetnek az alakulásával, de nem azono- síthatók vele. Ezután a versenyképesség értelmezé- sének és mérésének négy megközelítését ismertet- te. Az első a szélesebb megközelítésen alapuló komplex mutatók köre, melyet jól reprezentál a World Economic Forum (WEF) „The Global Competitiveness Report” (GCR) című kiadványá- nak megközelítése. E kiadvány szerzői arra töre- kedtek, hogy kombinálják a közgazdaság- tudomány és az üzleti szemlélet szempontjait. A kiadvány, eklektikus megközelítése ellenére, hasz- nos ismereteket nyújt arról, hogy egyes országok hol állnak egymáshoz viszonyítva a versenyképes- ségük alakulását befolyásoló jellemzők tekinteté- ben. A második a következmények oldaláról törté- nő megközelítés, amikor a versenyképességet feke- te doboznak tekintik, s az outputjából következtet- nek arra, hogy mi történt a doboz belsejében. Tehát a jelenséget annak következményei felől igyekez- nek megragadni. Itt az a fő kérdés, hogy mi az out- put? Legtágabban az ország termelése (GDP-je) világgazdasági részesedésének változásával azono- sítható, szűkebben pedig az ország kivitelének nemzetközi piacirészesedés-változásával. A kelet- közép-európai országok versenyképességének vál- tozásáról az EU extern áruimportjában való része- sedésük alapján igyekeznek képet adni. Egy adott ország kivitelének változása három komponensre bontható: a piacbővülésre (az exportnak a külső pi- ac méretének változásával való szorzatára), a strukturális és a versenyképességi hatásra. A har- madik módszer a lehetséges okok felől közelítve az ár- és a költségoldalú versenyképesség változásá- val azonosítja a versenyképességet. A negyedik közelítési mód a „minőségi” versenyképesség, amely – véleménye szerint – lazán körülírható ugyan, de közelebbről a piaci részesedésváltozás, valamint az ár-, illetve költség-versenyképesség változása kombinációjaként értelmezhető. A minő- ségi versenyképesség legfontosabb üzenete, hogy
hosszú távon a különböző tényezők közül kiemel- kedik a kutatás-fejlesztés és az oktatás színvonala, a fizikai és intézményi infrastruktúra állapota. Az előadó a különböző módszerek eredményeit saját számításai alapján vizsgálta és elemezte, felhíva a figyelmet a különböző figyelembe veendő pontosí- tásokra, a szükséges kiegészítő megjegyzésekre és az esetleges félreértésekre. Az előadó megjegyezte, hogy a különböző közelítéseket a termelékenység kapcsolja össze, tehát a termelékenység alakulása kulcskérdés.
A versenyképesség módszertani kérdéseinek át- tekintése után a humánerőforrás-fejlesztés, illetve annak mérési módszerei kerültek terítékre. Dr.
Garzó Lilla, a Foglalkozáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára a Humánerőfor- rás Fejlesztés Operatív Program részleteit, a program mérésénél alkalmazott mutatószámrendszert ismer- tette. A program célja nem egyszerűen a munkahe- lyek számának bővítése, hanem a foglalkoztatottsági szint emelése, a munkaerő versenyképességének ja- vítása és a társadalmi beilleszkedés segítése. A prog- ram prioritásai: az aktív munkaerő-piaci politika tá- mogatása, a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, az egész életen át tartó tanulás és az alkalmazkodó- képesség támogatása, oktatás, szociális és egészség- ügyi infrastruktúra fejlesztése és ezekhez csatlakoz- va a környezet védelme, valamint a férfiak és a nők esélyegyenlősége. Ezek megfigyelésére, eredmé- nyességük mérésére mutatószámrendszert dolgoztak ki. A programmutatók a következők szerint csopor- tosíthatók: kontextus, forrás (input), output, ered- mény (result), hatás (impact). A fő célkitűzések megvalósításához kijelölték a szükséges intézkedé- seket, mint például: a munkanélküliség megelőzése és kezelése, a roma népesség foglalkoztathatóságá- nak javítása, a hátrányos helyzetű tanulók esély- egyenlőségének biztosítása az oktatásban, a szak- képzés és a felsőoktatás tartalmának és struktúrájá- nak fejlesztése, felnőttképzés, a szükséges infrast- rukturális háttér fejlesztése, vagy az egészségügyi informatikai rendszer fejlesztése a hátrányos helyze- tű régiókban. Az indikátorok felsorolásánál a 2002.
évi tényadatokból kiindulva megjelölték a 2008-ra elérendő célokat, az adatok forrását valamint az adatszolgáltatás gyakoriságát. A mutatószámokkal mérik a támogatások felhasználásának hatékonysá- gát, eredményességét, az egyes országok fejlettség- ének közeledését, illetve az operatív programok eb- ben játszott szerepét. A mérés sok problémát vet fel, a mutatószámok egy része statisztikailag nem meg- határozható, vagyis egzaktan nem leírható, ún. puha mutató. Ezek megfigyelése, változásuk követése ese- tenként nagyon nehéz. Az előadó felhívta a figyel-
met arra, hogy nagy jelentősége van a bázisadatok stabilitásának, mert az Eurostathoz egyszer már ki- küldött mutatószámok beépülnek a rendszerbe, s az azoknak esetleg ellentmondó újabb információk je- lentős zavart okozhatnak.
Gárdos Éva, a KSH főosztályvezetője az egész- ségügy erőforrásainak statisztikai rendszerét ismer- tette. Az egészségügyi ellátás fő kérdése az, hogy megfelel-e a lakosság szükségletének. Az ellátás na- turális mutatóinak statisztikai megfigyelése nagy múltra tekint vissza. Ezek a mutatószámok az egész- ségügyi ellátó hálózat befogadóképességéről jó tájé- koztatást nyújtanak, de arra nem adnak választ, hogy az erőforrások felhasználása megfelelő-e, illetve, hogy javítható-e az ellátások hatékonysága. Az egészségügyi ellátórendszerek általában három pil- lérre épülnek: a háziorvosi ellátásra, a járóbeteg- ellátásra, valamint a kórházi ellátásra. Ezek súlya or- szágonként eltérő lehet, de miután a kialakult rend- szert számos tényező befolyásolhatja, e strukturális jellemzők alapján nem lehet összehasonlítani és rangsorolni az egyes országok ellátó rendszereit. Az összehasonlítás alapja az lehet, hogy mekkora anya- gi ráfordítással működnek ezek az ellátó rendszerek, s mekkora egészségnyereséget érnek el. A Nemzeti Egészségügyi Számlák (NESZ) rendszere egy olyan nemzetközileg egységes módszertan, amely lehetővé teszi az egészségpolitika megalapozását, a közpén- zek felhasználásának átláthatóságát mind a döntés- hozók, mind az állampolgárok számára. A NESZ egy olyan statisztikai rendszer, amely alkalmas az egészségügy pénzügyi és naturális (humán és tárgyi) erőforrásai keletkezésének és felhasználásának elemzésére, biztosítva az ehhez szükséges adatok összegyűjtését, rendszerezését és közzétételét. A rendszer az ellátás iránti szükségletek számszerűsíté- sére is törekszik, vagyis egészségi állapotra vonat- kozó adatokat is tartalmaz.
A KSH 1999 elején létrehozott egy munkacso- portot, amely a meglevő adatbázisok feltérképezé- sével a metaadatbázis-koncepciójának kialakításá- val és a meglévő adatok összegyűjtésével meg- kezdte munkáját, melynek első eredményét kiad- ványban tették közzé. Az előadó azzal a gondolat- tal zárta előadását, hogy a gazdaságstatisztika és a társadalomstatisztika a jövőben egyre inkább ösz- szemosódik.
A következő két előadás a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) előké- szítésében és értékelésében szerepet játszó statisz- tikai mutatókkal foglalkozott. Csanády R. András, a Környezetvédelmi Minisztérium osztályvezetője jelezte, hogy a közelmúltban kiadott kiadványuk jól összefoglalja Magyarország környezeti állapo-
tát. Több példával, grafikonnal ábrázolta a helyze- tet, s többek között felhívta a figyelmet arra, hogy a légszennyezés és a GDP alakulása közötti olló szétnyílt, de a légszennyezés visszaesésének az oka elsősorban a termelés csökkenése és nem a javuló környezetvédelem. Ismertette a környezetvédelem szerepét a NFT és a KTK-ban, majd részletesen bemutatta a KIOP szerkezetét, az EU értékelési rendszerének legfontosabb elemeit, a beavatkozás logikáját és az eredményesség mérésének módját.
Hangsúlyozta, hogy a fenntartható fejlődés egyik eleme, az életminőség javításának meghatározó té- nyezője, a környezetvédelem. A jobb környezet, jobb életminőséget biztosít. A NFT speciális célja a környezet állapotának javítása, ennek érdekében környezetvédő szolgáltatásokat, környezetkímélő energiát és infra-strukturális beruházásokat kell megvalósítani. A közlekedési infrastruktúra fej- lesztésénél is szem előtt kell tartani a környezetvé- delmi szempontokat. Míg azonban az infrastruktu- rális feladatok teljesítése jól mérhető (például az épített autópálya hossza), addig a környezet és a természetvédelem fejlesztése nehezebben írható le mutatószámokkal.
Németh Ferenc, a KSH főosztályvezető- helyettese bevezetésként hangsúlyozta, hogy korunk uralkodó fejlődésfelfogása a fenntartható fejlődés, mely fogalomkörben a gazdasági fejlődés, a társadal- mi haladás és a környezet védelme összefonódik, egymást erősíti. A jelen nemzedék szükségleteit úgy kell kielégíteni, hogy azok ne veszélyeztessék a jövő nemzedékének életesélyeit. Ebben nagy szerepe van a környezet védelmének. Előadásában elsősorban arra kívánt választ adni, hogy a környezetstatisztika ho- gyan segíti, illetve tervezi segíteni a környezetvédelmi fejlesztési célkitűzések megvalósítását, előrehaladá- sunkat a fenntartható fejlődés útján. A környezetsta- tisztika elsődleges célja, hogy tárgyilagos, megbízha- tó, térben és időben összehasonlítható információkat nyújtson a környezetet terhelő káros hatásokról, a kör- nyezet állapotáról a környezetvédelmi célú intézkedé- sekről. A környezetstatisztikai információs rendszer, az ún. DRSIR-modell, az oksági összefüggésekre épít, logikus keretbe foglalva a környezeti problémák ere- detét és azok következményeit. Az előadó elmondta, hogy a környezetstatisztikai adatok gyűjtésével, fel- dolgozásával és publikálásával a KSH-n kívül több intézmény is foglalkozik, egymással szoros együttmű- ködésben, dinamikusan alkalmazkodva a változó kö- rülményekhez. A fejlesztések fő irányai: a primer sta- tisztikai adatok körének bővítése gazdasági ágazatok és régiók szerinti bontásban, intézkedésekre sarkalló mutatószámok kidolgozása, környezeti szatellit- számlák felállítása, becslési eljárások kidolgozása a
hiányzó adatokra, a nemzetközi összehasonlítások, a tájékoztatás fejlesztése és az együttműködés erősítése.
Az előadó befejezésül ismertette az elért eredménye- ket, s megállapította, hogy a magyar környezetstatisz- tika sokat fejlődött, s ebben a tekintetben nem kell szégyenkeznünk az EU-tagországokkal való összeha- sonlításban sem.
Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) összeállítói abból indultak ki, hogy a me- zőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás több szállal kötődik a nemzetgazdasághoz, s a mezőgazdaságra többfunkciós szerep hárul az országban meglevő te- rületi különbségek mérséklésében, a vidék szociális problémáinak megoldásában. Az AVOP a mezőgaz- daság és a vidék helyzetének elemzését, a célokat és a fejlesztési irányokat meghatározó stratégiát, vala- mint az intézkedések céljának és tartalmának rövid összegzését foglalja magába.
Dr. Nyujtó Ferenc, a Földművelésügyi és Vi- dékfejlesztési Minisztérium (FVM) kabinetfőnöke
„Az agrárium jelene és jövője” című előadását az- zal kezdte, hogy az agrárpolitika történelmi kor- szakváltás előtt áll, minthogy feltételeit Magyaror- szág már az Unióval közösen alakítja. Még nincs részletes uniós szabályozás a csatlakozó országok agrártámogatásaira, ennek ellenére a minisztérium három évre stabil, kiszámítható rendszert dolgoz ki. Az előadó röviden ismertette, hogy a koppen- hágai megállapodás értelmében mely területek ke- rülnek brüsszeli hatáskörbe (például egységes ver- seny- és piacszabályozás, támogatási rendszerek), s mely területek maradnak nemzeti hatáskörben (például adórendszer, társadalombiztosítási rend- szer, hitelezési szabályok, birtokpolitika, képzés stb.). Ezután bemutatta a 2002. és 2006. évi kor- mányprogram két fő elemének: a csatlakozási és az intézményi felkészülésnek a helyzetét, kitérve a rendkívüli tennivalókra. A program végrehajtásá- hoz szükséges intézményfejlesztési feladatok hely- zetének ismertetése után rátért a csatlakozás első évében esedékes agrártámogatások és pénzügyi források bemutatására. A 2004. évben 293 milliárd forint értékű forrás használható fel támogatási cé- lokra az FVM és a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) költségvetési fejezetében és az EMOGA-ból (Eu- rópai Mezőgazdasági Operációs és Garancia Alap).
Felhívta a figyelmet a támogatási rendszer szétosz- tásának problémáira és felvetette, hogy például a területi alapon működő egyszerűsített támogatás és a standard támogatás összevonását célszerű lenne megoldani. Jelenleg erről folyik a vita, s az érv- rendszerekhez jól felhasználható az Általános Me- zőgazdasági Összeírás (ÁMÖ). Befejezésül rövi- den szólt a vidékfejlesztés támogatási rendszeréről,
az agrárvidék-fejlesztési program és a nemzeti vi- dékfejlesztési program kapcsolatáról.
Laczka Sándorné, a KSH főosztályvezetője
„Mezőgazdaságról a mezőgazdaságért” című elő- adását a mezőgazdaság helyzetének felvázolásával vezette be. Az elmúlt évtizedben a magyar mező- gazdaság teljesítménye jelentősen visszaesett, és el- maradt az európai átlagtól. Az agrárstatisztika az EU-nak a csatlakozó országokkal szemben szigorú követelményeket támasztó, legfejlettebb rendszere.
A KSH és az FVM ezeknek a követelményeknek igyekszik eleget tenni a feladatokat megosztva, de szorosan együttműködve. A feladatokat jogszabály- ok, megállapodások írják le, pontosan rögzítve a fe- lelősségi köröket. Nagyrészt harmonizált például a LUCAS (Land Use Change and Analysis System – a fölhasználat változását rögzítő és elemzését végző rendszer), a gazdaságszerkezeti összeírás, a gyü- mölcstermelés, növénytermelés és állatállomány sta- tisztikája, valamint a Mezőgazdasági Számviteli In- formációs Rendszer. A részben harmonizált rendsze- rek továbbfejlesztése mellett új feladat az élelmi- szeripar mezőgazdasági szemléletű statisztikájának kidolgozása. Összességében azonban megállapítha- tó, hogy a magyar agrárstatisztika jól harmonizált, lényegében megfelel az uniós előírásoknak.
Ezután az előadó bemutatta a nemzetiszámla- rendszerben szereplő termelési, jövedelemelosztási és felhasználási számlákat, amelyek a jövőben adatfor- rásként használhatók. A mezőgazdasági háztartások jövedelmi Mezőgazdasági Háztartások Jövedelme szektorszámláinak ismertetése mellett kitért a gazda- ság fogalmának értelmezésére is. Ismertette a meglevő adminisztratív források, különböző nyilvántartások felhasználási lehetőségeit, hangsúlyozva, hogy azok nem pótolhatják, hanem csak kiegészíthetik a statisz- tikai adatokat. Megemlítette, hogy a különböző admi- nisztratív nyilvántartásokat akkor lehet igazán jól fel- használni statisztikai célokra, ha már kialakításuknál is figyelembe veszik a statisztika igényeit. Előadása hátralevő részében az előadó beszélt a mezőgazdasági árstatisztikáról, a környezeti szatellit számlákról, és a jelenleg még gyermekcipőben járó vidékfejlesztési statisztikáról. Előadását Magyarország és az Európai Unió mezőgazdaságát összehasonlító néhány statiszti- kai adattal színesítette. Az egyéni gazdaságok szerke- zetét bemutató grafikon egyértelművé tette, hogy je- lenleg Magyarországon a saját fogyasztásra termelő gazdaságok vannak túlsúlyban, a piacorientált gazda- ságok aránya alacsony.
Kovács Tibor, a KSH főosztályvezető-helyettese
„A regionális fejlesztési programok és a területi sta- tisztika” címen tartott előadást. Bevezetésként emlé- keztetett arra, hogy a NFT nem a nemzetgazdaság
átfogó, mindenre kiterjedő társadalmi-gazdasági programja, hanem azoknak a céloknak, projekteknek a gyűjteménye, amelyeket az EU támogatni szándé- kozik a strukturális, illetve a nagy infrastrukturális beruházásokat finanszírozó kohéziós alapból. Az operatív programok ötödik tagja a regionális fejlesz- tés (RFOP – Regionális Fejlesztés Operatív Prog- ramja), de az előzőkben tárgyalt négy program is tar- talmaz területi fejlesztési előírásokat. A régiófejlesz- tés valójában úgy értelmezhető, hogy azokat a regi- onális kihatású célokat gyűjti össze, amelyeket az előző négy operatív program a megkötöttségek miatt nem tartalmazhat. A feladatokat a program négy ki- emelt fejlesztési célban, azon belül tizenegy intézke- désben foglalja össze. Az első a turisztikai potenciál erősítése, az ország turisztikai vonzerejének és foga- dóképességének fejlesztése. A második a térségi inf- rastruktúra és a települési környezet fejlesztése. A harmadik cél a régiók humánerőforrásának fejleszté- se, a helyi foglalkoztatottságnak, a területi igények- hez alkalmazkodó felsőfokú oktatásnak és szakkép- zésnek a támogatása. A negyedik cél a technikai (szakmai és RFOP-technikai) segítségnyújtás. Az EU szigorúan ellenőrizi a támogatási eszközök fel- használását, eredményeit, ezért valamennyi cél ese- tében fontos követelmény az ezt lehetővé tevő, lehe- tőleg számszerűsíthető indikátorok meghatározása.
Az előadó ismertette az indikátorok tervezett listáját, melyet Brüsszel még nem hagyott jóvá. Az indikáto- rok két csoportja számszerűsíthető: az egyik csoport a statisztikailag mérhető mutatószámokat (például a területi GDP) tartalmazza, a másik pedig a mérhető,
de nem statisztikai adatokat foglalja össze. (Ilyenek például a turisztika növekedése által keletkezett új munkahelyek.) Az indikátorok harmadik csoportjába a nem számszerűsíthető információk tartoznak (pél- dául a rehabilitált területen élők elégedettségének javulása). A monitoring-rendszer feladata annak megállapítása, hogy az adott projekt megfelel-e ere- deti ígérvényeinek. Ez nem statisztikai feladat, de a statisztikának saját eszközeivel támogatnia, segítenie kell a programok megvalósításának figyelemmel kí- sérését, értékelését, a tévhitek és az illúziók eloszla- tását.
Balogh Miklós, a Magyar Statisztikai Társaság alelnöke zárszavában megjegyezte, hogy az előadá- sok az uniós követelmények statisztikai megközelí- tésén túl felhívták a figyelmet arra, hogy a harmoni- zációs folyamat nem tekinthető lezártnak, s a szigorú uniós igényeknek meg kell felelni ahhoz, hogy az ország hozzájuthasson a támogatásokhoz. Figyel- meztetett, hogy a statisztikusoknak nemcsak ismer- niük kell a statisztikai monitoring követelményeit, hanem ki kell dolgozniuk statisztikai vonatkozásait, s működtetniük kell a rendszert. A statisztikának az új alapokon szerveződő intézményeket is ki kell szolgálnia. Ehhez a decentralizált statisztikai rend- szereknek össze kell állniuk integrált rendszerré, s ebben a KSH-nak vezető szerepet kell játszania. Ér- tékelése szerint a konferencia teljesítette célkitűzés- ét, az előadások jól szemléltették a statisztika szere- pének változását a változó világban.
Jasperné Darvas Mária
MAGYAR SZAKIRODALOM
MELLÁR TAMÁS:
DINAMIKUS MAKROMODELLEK A MAGYAR GAZDASÁGRA
(Statisztikai módszerek a társadalmi és gazdasági elemzésekben. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest.
2003. 215 old.)
Az elmúlt évek közgazdaságtani szakirodalmát tekintve Mellár Tamás könyve igazi ritkaság. Ko- rábban megjelentek ugyan elméletileg igényes köte- tek, amelyek révén az olvasók a közgazdaságtan kü- lönböző irányzataival, modelljeivel ismerkedhettek meg, találkozhatunk ugyancsak színvonalas, de alapvetően empirikus elemzéseket bemutató írások- kal is. Jelen könyv azonban e két pólus között he- lyezhető el, azaz a szerző célja, hogy olvasóját a di- namikus makroökonómia absztrakt modelljeitől a
közeli múlt magyar gazdasági valóságáig vezesse. Ő maga meg is jegyzi a kötet előszavában, hogy a most megjelentetett munkát megalapozó tanulmányok döntő mértékben 1998 és 2002 között születtek, te- hát egy olyan időszakban, amikor az előző 20 év alatt már számos gazdaságelméleti írásokat publiká- ló szerző a korábbinál jóval aktívabb gazdaságpoli- tikai tevékenységet folytatott. Az említett szintézisre törekvés mellett ez is oka, hogy a magyar gazdaság dinamikus modelljeiről szóló kötetnek megkülön- böztetett figyelmet szenteljünk.
Nézzük tehát, hogyan kapcsolja össze Mellár Tamás az elméletet a magyar valósággal, mennyire jellemezhető a magyar gazdaság fejlődése az abszt- rakt közgazdaságtan megközelítése alapján, illetve fordítva: mennyire támasztják alá a magyar rend- szerváltás történései az általános érvényűnek tekin- tett gazdaságelmélet megállapításait.
