STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÓ
821
szabb földekkel bíró kolhozok és szovhozok felvásárlási árkiegészítést kapnak (1983-tól).
A jövedelemszabályozás árszférán kivüli eszköze a megtermelt nyereség adóztatása.
Célszerűnek látja a szerző ezen a téren egyes KGST-országok gyakorlatát felhasználni, amely optimális rentabilitás esetében adó- mentességet biztosít, míg a magas nyere—
ségeket progresszív adó terheli.
A mezőgazdasági termékek optimális ter- melői (felvásárlási) árainak megállapításá- nál feltétlenül figyelembe kell venni az élel- miszerek és a mezőgazdasági alapanyagok kiskereskedelmi (piaci) árait. A Szovjetunió- ban — szociálpolitikai megfontolásokból kí- índulva — az élelmiszerek állami kiskereske- delmi árai stabilak, az elmúlt 15—20 évben az árak nem, vagy csak nagyon kis mérték- ben emelkedtek. Ez természetesen szüksé- gessé teszi az élelmiszer-termelés és— keres- kedelem nagyarányú állami támogatását.
ltt felvetődik az a kérdés, hogy milyen kis—
kereskedelmi árstabilitás kívánatos, az abszo- lút vagy a viszonylagos. A szerző véleménye szerint csak a viszonylagos árstabilitás lehet a megoldás, Elsősorban a mezőgazdaság csökkenő erőforrásaira hivatkozik, a termelés növelése jelentős többletkiadásokat igényel, amit a termelői (felvásárlási) árak emelésé—
vel lehet csak ellensúlyozni. A mestersége—
sen alacsonyan tartott kiskereskedelmi élel—
miszerárak (abszolút stabilitás) nem szün- tetik meg az egyes termékek hiányát, ugyan- akkor az olcsó termékek fogyasztásánál pa- zarláshoz vezetnek.
Ebből a szempontból — a szerző vélemé—
nye szerint — figyelmet érdemel az a ma- gyar gyakorlat, amelyben az élelmiszerárak emelkedését a lakosság jövedelmének növe- kedése ellensúlyozza. ismertetése szerint Ma- gyarországon — 1947—től számítva — az évi átlagos élelmiszerár-emelkedés 1.4 százalék volt, ezen belül az 1979 és 1981 évek kö- zött 7,5 százalék. Az utóbbi három év alatt a termelői árak évi 5.7 százalékkal emelked—
tek. Bár magyar közgazdászok véleménye szerint a jövőben is évi 5 százalékos ár- emelkedést kivánatos tervezni, az eddig ho- zott intézkedések reálisabbá tették az alap—
anyagok és élelmiszerek termelői, valamint kiskereskedelmi (piaci) árviszonyait.
Az árpolitika alapjának az olyan közgaz- dasági feltételek megteremtésének kell len- nie, amelyek a termelői (felvásárlási) ára—
kon keresztül biztosítják a termelés renta—
bilitását és a bővített újratermelés önfinan—
szírozásának alapjait. A jövedelmezőségnek mint a gazdálkodás hatékonysága meghatá- rozó tényezőjének előtérbe helyezése előse- gítheti az agráripari komplexum egyes ága—
zatainak kiegyensúlyozott fejlesztését.
(ism.: Almásy Sándor)
ESSIG, H.:
A PÉNZUGYI STATISZTIKA
A NÉMET SZÖVETSÉG! KUZTÁRSASÁGBAN (Erfassungs— und Auswertungsprogramm der Finanzstatistik.) —- Wirtschaft und Statistík. 1984. 10.
sz. 835—844. p.
A cikk áttekintést nyújt a Német Szövet- ségi Köztársaság pénzügyi statisztikájának felépítéséről, az adatgyűjtés jogi szabályo—
zásáról, a feldolgozás módszertani és elem- zési kérdéseiről. A pénzügyi statisztika alap—
vetően az államigazgatás és a helyi köz- igazgatás dokumentumaira épülő másodla- gos statisztika, ezért figyelembe kell venni a vizsgált körben már kialakult rendszereket és ezek jogi, intézményi, szakmai és szerve- zeti összefüggéseit.
A pénzügyi statisztika adatszolgáltatóinak körét jogszabályok írják elő. Az adatszolgál- tatók jelentik kiadásaikat. bevételeiket, tar- tozásaikat, valamint létszámukat. Az adat- szolgálatási körbe tartoznak többek között a helyi céltársulások, a társadalombiztosítás költségvetésből fenntartott intézményei, a köztestületek. valamint azok az ellátó és köz—
lekedési vállalatok, amelyeket túlnyomórészt vagy teljesen közpénzekből tartanak fenn.
Átfogó értelmezés szerint a pénzügyi sta- tisztika valamennyi pénzforgalmi ügyletre ki- terjedhet a pénzügyi rendelkezésekben meg- határozott tartalommal, a gyakorlatban azonban a forgalom szűkebb értelmezést kap, és az államháztartás (beleértve a helyi költ—
ségvetéseket) kiadásaira, bevételeire és tar- tozásaira korlátozódik. Ennek megfelelően a más statisztikák által részletezett (például munkaügyi, oktatási stb.) kiadásokat, pénz- ügyi folyamatokat vagy az adózással kap- csolatos pénzmozgásokat nem a pénzügyi statisztika tárgyalja.
A pénzügyi statisztika megfigyelési elveit tekintve, az első probléma a szektor, illetve a közösségi pénzügyek elhatárolása.
A besorolásokhoz elsődlegesen az ad ala- pot. amit ezekről a szervezetekről a benyúj—
tott éves költségvetések tartalmaznak; a megfigyelt körbe tartoznak a közpénzeket rendszeresen felhasználó intézmények, társu- lások, bizonyos kivételekkel. Sajátos feltéte- leikre tekintettel nem tartoznak a pénzügyi statisztika megfigyelési körébe például a rádió— és televíziótársaságok, a pénzintéze- tek, az alapítványok, a kereskedelmi és ipar- kamarák, az akadémia és több más hason- ló intézmény. Az egyes szervezetek besoro- lását nehezíti, hogy a magángazdaság, va- lamint a szorosan vett közintézmények között széles átmeneti sáv húzódik. A vitás esetek- ben egyedileg kell mérlegelni, hogy egy meg-
határozott közkiadás mikor szerepeltethetőa pénzügyi statisztikában, illetve mikor nem.
A megfigyelés a fontosabb közkiadásokra terjed ki, ami jelenleg évi 300 000 márka
822
költségvetési hozzájárulás feletti tételeket tartalmaz. A pénzügyi statisztika külön sza- bályozza egyes közintézmények (színházak, adatfeldolgozó intézmények. sportlétesítmé- nyek, hulladékteldolgozó telepek, felsőokta- tási intézmények stb.) jelentésbeli kötelezett- ségét: ezek csak akkor vehetők figyelembe, ha az állami költségvetés vagy a helyi köz- igazgatás keretében bruttó finanszírozásban
működnek.
A pénzügyi statisztika másik kiinduló fel- tétele, hogy a feldolgozandó alapbizonyla- tokat egységes tartalommal. azonos időpont- ban, illetve időszakokra vonatkozóan töltsék ki az adatszolgáltatók, az érvényes számvi- teli előírásoknak megfelelően. A Német Szö- vetségi Köztársaságban háromfokozatú (szö—
vetségi, tartományi, helyi) közigazgatási rendszer alakult ki, s az egyes szintek adat- gyűjtéseit egymásra építhető tartalommal kell megszervezni. A különböző szintű költ- ségvetések összevethetősége szab bizonyos tartalmi kereteket, de a költségvetések konk- rét tagozódását a mindenkori szervezeti a- dottságok szabják meg, például (: megfi- gyelt feladatcsoportokra, a bevételi és ki—
adási jogcímekre vonatkozóan.
Az általános szabályokon túl esetenként szükség lehet más elszámolási rendszerekből származó adatok bevonására. Megfelelő for- dítókulcsok alakultak ki, hogy az ilyen téte- lek is összesíthetők legyenek a többi költ—
ségvetési adattal. Országosan egységes elő—
írás van néhány közintézmény (például a ki- adásaikat számlázó közkórházak) elszámolá—
si rendjére.
A negyedéves statisztikák közé tartoznak a pénzforgalomról, a beruházásokról, a köz- intézmények tartozásairól szólójelrentések, a-
melyek a szövetségi. a tartományi és a helvi
közintézmények adatait tartalmazzák. A sző- vetségi pénzügyminisztérium írja elő a havi pénzforgalmi adatszolgáltatásra kötelezettek számára a jelentendő adatok körét, amelyet elsősorban a gazdaságirányítás szükségletei
szabnak meg.
Hosszabb ideje megoldatlan az a mód—
szertani kérdés, hogy bár részletesen ismert a közintézmények hitelállománya, ennek el—
lenére, a vagyoni helyzet felmérése nincs megoldva. Az egyes szervezetek eltérő mód- szerrel értékelik vagyontárgyaikat, úgyszól- ván áttekinthetetlenül szövevényesek a kő';- íntézmények ipari és egyéb vagyoni érde- keltségei. A pénzügyi statisztika ezért jelen- leg semmilyen információt nem szolgáltathat az érintett területek jövőben várható beru-
házási döntéseiről.
Módszertani nehézséget okoz a költségve- tési kapcsolatokban jelentkező több halmo- zódás; egyes kimutatásokból nehezen követ- hetők a központosított jövedelmek újraelosz- tásának a tételei. Ezért olyan módszerre
STATISZTIKAl IRODALMI FIGYELÓ
volt szükség, amely a bruttó adatokból ki- indulva kiszűri a többszörösen előforduló té- teleket, és áttekinthetően jelzi a nettó pénz-
ügyi adatok levezetésének menetét.
A költségvetések felépítéséhez, valamint az alapbizonylatokhoz igazodva, három cso- portosítási alapforma alakult ki a pénzügyi adatok összefoglalására. A cikkben számsze- rű példákkal is szemléltetett változatok kü- lönböző számviteli összefüggésekkel szűrik ki a halmozódásokat.
A helyi költségvetési intézmények adatai- ból a költségvetési szemléletet követő ösz- szesitések készülnek. Ezek forrás szerint el- különítik a működéshez. valamint a vagyon gyarapításához teljesített kifizetéseket. A nettó kiadásokat úgy számítják ki, hogy a halmozódásokat tartalmazó bruttó összegből levonják a helyi költségvetésben, a helyi számviteli rendszerben, valamint a más köz- intézmények nyilvántartásaiban egyszer már szereplő tételeket.
Ettől eltérő a népgazdasági szemléletű el- számolás. ahol a kiadások jellege szerint el- különítik a folyó ráfordításokat és a felhal—
mozás jellegű (állóeszközökkel kapcsolatos) kiadásokat. A halmozódások kiszűrése az előbbiektől eltérő sorrendben történik. A pénzügyi szemléletű elszámolás 0 pénzforga—
lom szokásos besorolásait veszi alapul, és egy harmadik korrekciós eljárást alkalmaz a
nettó összeg levezetésére.
A tartományi pénzügyi és számviteli elő- írások sokfélesége miatt közvetlen eavezte- tésekre van szükség az összesítések előkészí- tése során. ha az egységes számlakeretből ,,kilógó" tételek fordulnak elő. A módszertani útmutatásokat időnként ki kell egészíteni egy-egy új képzésű pénzügyi művelet egy-
séges kezelése érdekében.
Az éves pénzügyi terv ajánlott sémája 120 bevételi, illetve kiadási tételt tartalmaz, a kommunális költségvetésé 85, a helyieké pe- dig mintegy 30 félét.
Az adatszolgáltatókra és az adatokra vo—
natkozó teljességellenőrzést követi az össze—
sítés, a fontosabb statisztikai mutatók meg- határozása. Ekkor kerül sor azokra az át- kódolásokra is. amelyek a pénzügyi ,statisz—
tika országosan egységes feldolgozásához szükségesek.
Az eredményeket elsősorban a változás fő irányzatainak az előrejelzéséhez alkalmaz- zák, a közösségi pénzügyek várható alaku- lásáról adnak tájékoztatást, Ez az informá—
ció olyan mértékben veszít időszerűségéből, ahogy a közkiadások jóváhagyása során módosításokra, átcsoportosításokra kerül sor, illetve, ahogy az idő előrehaladtával ren- delkezésre állnak a pénzforgalom tényleges
adatai is.
A pénzügyi tervekre alapozott statisztika az év közepén készül el, s ezért fennáll an-
STATISZTIKA! lRODALMI FlGYELÖ
nak a kockázata, hogy az időközben reali- zálódott adóbevételek a tervezettől számot—
tevően eltérnek, s emiatt az év vége felé közeledve korrigálni kell egyes pénzügyiterv- fejezeteket. Ezek a statisztikák nem annyira a kiadások volumenét mérik, sokkal inkább az a feladatuk, hogy — reprezentatív jelleg- gel — a megfigyelt körben előrejelzést adja- nak a fontosabb fejlődési irányzatokról.
A három adatszolgáltató irányítási szint negyedéves pénzforgalmi jelentésein alap- szik az a statisztika, amelynek feldolgozása decentralizáltan történik. Ez a feldolgozás az államigazgatás két felsőbb szintjén 420 po- zíciót 120—féle kiadási és bevételi tétel sze- rint van össze: a helyi közigazgatás esetén 270 pozíciót 70 hivatkozási hely szerint. Az építkezések negyedéves pénzügyi adatait a rendszer elkülönítetten gyűjti a felhasználó intézménytípusok szerint.
A cikk részletezi az éves elszámolások sta- tisztikájának feldolgozási rendjét. utalva a helyi adatrögzítéseket ellenőrző automatikus javitókódokra, amelyek elősegítik a hiba-
mentes feldolgozást.
A kiemelten megfigyelt közintézményekről negyedévenként készül statisztika, a teljes körre vonatkozóan pedig évenként. A köl- csönnyújtó szervek, valamint a kötelezettsé- gek jellemzői szerint összesített statisztikai adatok elkülönítve adják meg például a bankoktól, a biztosító társaságoktól stb. fel- vett összegeket, s ezen belül például a kü—
lönféle lejáratú hitelt, kölcsönt, az értékpa—
pírt, a kezességet, a zárolt számlákon tar- tott összegeket stb.
A Német Szövetségi Köztársaság pénz—
ügyi statisztikáit hat kiadványsorozatbante- szik közzé, ezek:
—— a közintézmények költségvetéseinek negyedéves pénzforgalma:
— a közkiadások költségvetési összesített eredményei;
—- a helyi költségvetések elszámolásainak eredmé- nyer;
— a közoktatás, a tudomány és a kultúra közki- adásai:
— a társadalombiztosítás, az egészségügy. a sport és az üdülés közkiadásai;
— a közintézmények költségvetéseinek adósságai.
elszámolásainak
Olyan adatok is szerepelnek ezekben (:
kiadványokban, amelyeket az évkönyvek és a kapcsolódó szakmai statisztikák is felhasz- nálnak. A tartományi statisztikai hivatalok és egyéb szervezetek rendszeresen kiegészítik az országos pénzügyi statisztikákat a saját adatgyűjtésükből származó adatokkal. A szövetségi bank, a pénzügyminisztérium és más testületek rendszeresen közreadják pénzügyi jelentéseiket. Ezek a pénzügyi sta—
tisztikában feldolgozott alapadatokat is tar- talmazzák. A szövetségi és a tartományi kormányok is kiadnak pénzügyi jelentéseket,
például a szociális kiadások alakulásáról, a
823
fontosabb támogatásokról. a kutatási meg- bízásokról stb.
A számítógépre alapozott országos statisz- tikai információs rendszerben (STATIS—
BUND) 2422 idősor áll rendelkezésre a pénzügyi statisztikákról. Az adatbankban tá—
rolt alapadatokból egyszerűen és gyorsan csoportosíthatók, számíthatók a mindenkori feldolgozási publikációs igény szerinti sta-
tisztikai jellemzők.
A pénzügyi statisztika feladatai közé tar- tozik a nemzetközi szervezetek részére tör—
ténő adatszolgáltatás is. Az országos sta—
tisztikai rendszerben alkalmazott csoportosi- tás és módszertan szerint nyilvántartott ada- tokból kell átszámítani az ettől eltérő szer- kezetben és tartalommal például a Nemzet—
közi Valutaalap, az OECD, az UNESCO. az Európai Gazdasági Közösség számára szol- gáltatandó adatokat.
(Ism.: Nádudvari Zoltán)
HUMPHRIES. ]. — RUBERY. J.:
A MUNKAERÖ—UTÁNPÓTLÁS RELATlV AUTONÓMIÁJA
(The reconstitution of the supply side of the la- bour market: the relative autonomy of social repro- duction.) — Cambridge Journal of Economics. 1984.
4. sz. 331—346. p.
A szerző a tágabb körű gazdasági elem—
zéseknek felrója, hogy bár nem csekély számban vannak elméletek, amelyek a csa- lád és a termelési rendszer közötti kapcsola- tokkal foglalkoznak, mégsem tudják meg- nyugtató módon tisztázni a munkaerő—re- produkció és a termelés kapcsolatát.
Az egyik módszer abban az elvben gyöke-
rezik, hogy mind a munkaerő társadalmi re-
produkcióját, mind pedig a termelési rend—
szert egymástól teljesen függetlennek, abszo—
lút autonómnak fogja fel. E felfogás szerint a két rendszer meghatározott korlátozott fel- tételek között, egymástól függetlenül műkö—
dik. A másik eljárás a redukciós—funkcioná- lis módszer. Eszerint az emberi erőforrások reprodukciója szen/es része a gazdaságiter—
melés szférájának, funkciója erre vezethető vissza, s így elemzése is ez utóbbinak kere—
tei között történik. Ez egyben azt is jelenti, hogy a család viszonylag jelentéktelen a többi gazdasági tényező között vagy lega—
lábbis csak egy a magyarázó változók kö—
zül. Az első felfogás szerint tehát a család a gazdaságon kívüli, exogén tényező, a má- sodik szerint viszont a gazdasági szféra egyik változója. A szerzők egyik állásponttal sem értenek egyet és a tanulmányban kifej- tett felfogásukat (: relatív autonómia rend-
szerének nevezik.
A tanulmány első három fejezetében a szerzők a munkaerő-utánpótlás és a gazda—
