Forbrig, G.: A termelékenység és az önköltség alakulása közötti összefüggés számszerű bizonyítása

(1)

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

789

Az alapvető iparstatisztikai kérdések az

alábbiakra terjednek ki: a foglalkozta—

tottak száma, megoszlása (például mun—

kások, ipari tanulók stb.), a teljesített munkaórák, a munkaidő, az üzemek meg—

oszlása a foglalkoztatottak száma szerint, a bérekre és fizetésekre, a forgalomra és a forgalmi adóra vonatkozó adatok, a be—

érkezett megrendelések, a termelés, az

anyagfogyasztás és a készletek, a bruttó

és a nettó termelési érték, a beruházások és értékcsökkenési leírások, az energia- fogyasztás és vízellátás.

Az ipari termelés indexét a Szövetségi

Gazdasági Minisztérium havonta, a tárgy- hónapot követő hónap 21—22—én teszi

közzé a sajtóban. Az index jellemzője az áralakulástól való függetlenség, valamint a konjunkturális helyzet megítélésére al—

kalmas áru— vagy ágazati csoportosítás. A

termelési index fő forrásául vezették be 1949-ben a havi termelési gyorsjelentést.

Az indexet a Szövetségi Statisztikai Hi—

vatal számítja a nettó termelési érték alapján, 1950. év : 100 bázison (a szerző megjegyzi, hogy bár az 1950—es bázisév ki-

választása a különleges befolyások — pél—

dául a koreai háború -— miatt nem volt

túlságosan szerencsés, azt belső gazdasági

okok indokolták); a háború előtti helyzet—

tel való összehasonlítás kedvéért kiszámít- ják az indexet 1936. év : 100 bázison is.

Az indexet a Szövetségi Statisztikai Hi—

vatal az alábbi képlet alapján számítja ki:

2 ((I—' . No )

], : Á;— -1oo EN,

ahol:

gi — a beszámolási időszakban termelt

javak mennyisége,

(10 — a bázisidőszakban termelt javak mennyisége,

No —- a bázisidőszak nettó termelési ér- téke.

Az index termékcsoportok és nem ipar- ágak szerint tagolódik.

Bár az index a nettó termelés fejlődését kivánja bemutatni, lényegében nem a

nettó termelést, hanem a termékkibocsá—

tást fejezi ki. Az index 384 sorából 373,

vagyis 97 százalék, 90 százalékos súllyal, a termékkibocsátást adja meg. (Nettó ter- melési érték : termékkibocsátás — anyagfogyasztás.)

Az index csak a 10 dolgozónál többet foglalkoztató ipari üzemekre terjed ki, a

kézműipari; és az ipari kisüzemeket az in—

dex számításánál nem veszik figyelembe.

Az index négy csoportra tagolódik: bá- nyászat, feldolgozó ipar, energiagazdaság,

építőipar. A feldolgozóipar termelési in—

dexét ismét négy —— a konjunktúra ala—

kulásának megfigyelése szempontjából lé—

nyeges — főcsoportra tagolják: alapanyag—

és termelési eszközöket előállító ipar, be- ruházási javakat gyártó ipar, fogyasztási javakat gyártó ipar, élelmiszer— és élve—

zeticikk—ipar.

Szerző foglalkozik az ipar hozzájárulá—

sával a nemzeti jövedelemhez. A hivatalos statisztika egik központi feladata a nem—

zetgazdasági mérlegrendszeren belül a nemzeti jövedelem kiszámítása. Ismerteti a nemzeti jövedelem különböző koncep—

cióit: bruttó nemzeti termék piaci áron számítva (Bruttosozialprodukt zu Markt—

preisen), nettó nemzeti termék piaci áron

számítva (Nettosozialprodukt zu Markt—

preisen), nettó nemzeti termék a termelési

tényezők költségén számítva (Nettosozial—

produkt zu Faktorkosten) és az ipar, ezen—

belül az egyes iparágak értékszerinti hoz- zájárulását az 1954. évi —- fenti különböző koncepciók alapján számított — nemzeti jövedelemhez.

A továbbiakban szerző a termelékeny—

ség—mérés, a különböző viszonyszámok, az ipar— és a külkereskedelmi statisztika ösz—

szefüggései és eltérései, az anyagmérle-

gek, az iparstatisztika és az input—output

elemzés összefüggései kérdéseivel és az

iparstatisztika területi problémáival foglalkozik.

(Ism.: Kármán Tamásné)

*

Forbrig, G.:

A termelékenység és az önköltség

alakulása közötti összefüggés

számszerű bizonyítása.

(Der zahlsenmássige Nachweis über den Zusam—

menhang zwischen der Produktivitáts- und Selbstk'nstenentwicklung.) —— Statistische Praxis.

1958. 10. sz. zzz—223. p., 11. sz. 249—252. p.

Az iparvállalati elemzéseknél gyakran jelentkezik az a látszólagos ellentmon—

dás, hogy a vállalatoknál a termelékeny—

ség kedvezőtlen alakulása esetén is ön—

költségcsökkentés mutatkozik. Ezt akként

szokták magyarázni, hogy a termelékeny—

ségcsökkenés önköltségemelő hatását az

(2)

790

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

anyagköltségeknél, illetőleg az értékcsök- kenési leírásoknál elért megtakarítás el—

lensúlyozta. Szerző bebizonyítja, hogy a

termelékenységemelkedés nem eredmé—

nyezi automatikusan az önköltség csök—

kenését. Kiemeli, hogy ha a termelékeny—

ség alakulását változó állományú index alapján vizsgálják, akkor erre a mutatóra

az egyes termékeknél jelentkező termelé—

kenységváltozáson kivül a termelés ösz-

szetételváltozása is hatással van, míg a

változatlan állományú indexszel megálla—

pított önköltségcsökkentés mértékét csak

az egyes termékek önköltségalakulása be—

folyásolja.

A pontosabb elemzés érdekében célsze—

rűbb kiindulásként az egyes költséghánya—

dok alakulását vizsgálni, a termelékeny—

ségi index helyett pedig annak recipro—

kát: a munkaidőfelhasználás indexét hasz—

nálni.

A bérhányadnak és a reciprok termelé- kenységi indexnek azonos arányban kell változnia, ha az egy munkásra jutó bér

változatlan marad. Ez az összefüggés kép—

let formájában felírva a következő:

SZI Ez0 (EL, za, zolp'zoop szl'zzo M'

Termelékenység reciprok _ Atlagbér

indexe index *"

E L1 ): L,,

" E 01 P " 2 o., P

Bérhányad indexe

ahol

Z — a termelő munkások számát,

L —- a termelő munkások munkabérét,

O — a termelt menyiséget,

P — a termék egységárát jelenti.

Az anyagigényes és munkaigényes ter—

mékek közötti választékeltolódás hatása

azáltal mérsékelhető, hogy fenti számítá-

sokat az ún. ,,tisztított" (anyagmentes) termelési érték alapján végzik el. Ehhez az egyes termékek árát csökkenteni kell

az anyagköltséggel.

Ha a választékeltolódás hatása még az anyagmentes termelés alapján számított indexeknél is jelentős, akkor célszerű az elemzést a változatlan állományú indexek felhasználásával folytatni. A termelékeny—

ségalakulás változatlan állományú indexét az ún. időösszeg—formula alapján nyerjük, melynek számlálójában a közvetlenül ter—

melő munkások beszámolási időszaki, a nevezőjében a bázisidőszaki termékegy—

ségre jutó órafelhasználása szerepel, a be—

számolási időszak termelt menyiségével súlyozva. Ez a mutató már összehasonlít- ható a — változatlan állományú indexen

alapuló -——- önköltségcsökkentési index—

szel, illetőleg utóbbinak olyan változatá—

val, mely az egyes termékek teljes önkölt—

ségváltozása helyett a közvetlen bérkölt—

ségben végbement változást fejezi ki.;

Teljesítménybérben végzett munkánál

a termelékenység emelkedésével párhuza—

mosan a munkabér összege is növekszik, kivéve, ha a normaidőket időközben csök—

kentették. Ennek a tényezőnek vizsgálatá-

nál a szerző a következő összefüggést használja fel:

Termelékenység

reciprok indexe :

Normaidők változásának indexe

* Normateljesítés indexe

Képletben:

): 91 tNi

E 91 tl __ ,, E 9 tNo

201 to 291tN1 _ 291 tNo

E 01 !; Z 91 to

(ahol t N a közvetlenül termelő munká—

sok termékegységre jutó normaóráit, t pedig a termékegységre jutó teljesitett munkaórát jelenti).

Az ismertetett számítások csak a köz—

vetlenül termelő munkások adatait ele—

mezték. A termelékenység változó állo—

mányú indexe viszont rendszerint a ter—

melő munkások számát veszi figyelembe,

így célszerű kiterjeszteni a vizsgálatot a

közvetetten termelő (segéd—) munkások, illetve a kieső idők (várakozási idő, sza—

badság, fizetett ünnep stb.) arányában be—

következett változásokra is.

További elemzési lehetőséget nyújt az

állandó, illetve változó jellegű költségek

vizsgálata. Az állandó költségek arányát változatlannak feltételezve megállapítható a termelékenység emelkedéséből szár- mazó termelési volumennövekedés költ—

ségcsökkentő hatása. Ez a számítás azon- ban általában csak közelítő pontosságú eredményt nyújt

(Ism.: Tűű Lászlóné)