( 18 . század)
V.
Bethlen Gábor kiváltságlevelével jóra fordult a gyulafehérvári zsidók helyzete, s mint láttuk, részt vettek az ország belső és külső kereskedelmében. A külföldről: Törökországból, Moldvából, a Havasalföldről, Lengyel- és Németországból behozott árut Erdélyben piacra dobták. Az iparban is megtették első lépéseiket (Porumbák, Temesvár). A városoktól távolabb eső vidékekre rendszerint zsidók ju ttatták el a termelők, iparosok, kézművesek áruit, termékeit, már amennyire a körülményeik erre módot adtak — mert korlátozva volt ez a közvetítő szerepük is. Az árukészítők jobbára saját maguk vitték piacra készítményeiket. Adatunk van azonban arról is (1724), hogy a zsidók részt vettek az árucserében. Szoldobágyi265 üveghutájából gr. Károlyi Sándorné üvegárut ad el Deutsch Salamon budai "császári fizetőmester"-nek, 356 frt értékű áruért cserébe.
Korcsmabérlet, pálinkafőzés A 17-18. században, de még a 19. század elején is, a falvakhoz kötött erdélyi zsidó lakosság foglalkozása egyelőre főként a kiskereskedelem volt, illetve az árendázás: korcsmatartás és pálinkafőzés. Faluhelyen, de másutt is, például, hidak közelében, a földesurak a korcsmáikat, amelyeknek tartására csak nekik volt joguk, bérbeadták zsidóknak. Még a jobbágyok is csak meghatározott időben árulhatták a község határában term ett borukat.
Csupán a földesúrnak volt joga egész éven át bort vagy szeszt párolni és kimérni (educillatio). E jogukat bizonyos feltételek mellett és magas bérletösszeg ellenében átruházták a birtokukon vagy m ásutt lakó zsidókra.
Idők folyamán azután a zsidót vádolták meg, hogy a pálinkával, borral megmérgezi a parasztságot. Ezt a vádat úton-útfélen hangoztatták.
Berzsenyi Dániel ír ta :"(...) majd minden birtokos bor- és húsáruló zsidókat tartván, a sok korcsma által a nép erkölcse fölötte romlik (...)."266 Fényes Elek írta: "A pálinkafőzést, és ennek kimérését, számos helyeken szinte kirekesztőleg [zsidók] gyakorolják, s a köznépet hiteladás által a szeszes
265 Szoldobágy: Bihar vm., ma: Saldabagiu de Barcau, R.
266 A magyarországi mezei szorgalom némely akadályainál (1833).
italok könnyelmű italára csábítván, ezt testileg, vagyonilag, erkölcsileg megrontják. "267 Fényes azonban megfeledkezett az imént idézett megállapításáról, mert máshol meg azt írja, hogy Erdélyben, meg a Bánátban (Kraszna, Szatmár, Temes, Krassó, Arad, Bihar, Közép-Szolnok vármegyékben) a nem zsidó lakosság jövedelmét szilvapálinka főzése adja.
Az italt Erdély és a Bánát területén összesen 12063 üstben párolták, gabona, rozs, burgonya nyersanyagból. Bihar vármegyében, Bél26® vidékén égetett szeszt állítottak elő cseresznyéből. A «Conscriptio educillatorum», az italmérések összeírása (1770) alapján megállapítható, hogy "a lakosság minden csoportja, német, görög kereskedők, nemesek, még a leghatalmasabb főrendek és a legszegényebb vincellér is foglalkozik bor és alkohol előállításával."269 A 18. század végén egész Erdélyben összesen csak mintegy 100 italelőállítást szolgáló üst volt zsidók kezében. Tehát nem a zsidók azok, akik megmérgezték a népet. Őket állították azonban oda bűnbakul, mint nem egyszer a történelem folyamán.
A középbirtokos nemesek a parasztság rossz helyzetének okát a falvakban "megtelepedett zsidóság" pálinkafőzésében és annak árulásában látták, és nem abban, hogy elhanyagolták a marhatenyésztést — írja bizonyos Sombory Julianna és Ketzeli Mihály a Gubemiumhoz intézett beadványban.270 A mérgezést meg lehetett volna állítani, ha a földbirtokosok hajlandók lettek volna lemondani jövedelmük vonzó kiegészítéséről. Nem tették, hanem a magas bér reményében, amely bért évről évre felemeltek, korcsmákat tartottak.
A zsidók még ezt a foglalkozást sem űzhették nehézségek nélkül. A korcsmárosság sok zaklatással járt. A nyolcgyermekes Herskovits Jakab
"szathmári árendátor" a következőket írja a pénzügyigazgatósághoz:
"Transactió szerint tartozott volna [a földesúr] mind sörfőző és pálinka házat is jó alkalmas rekeszben tartani (...). A németi híd mellett való korcsmaházat is úgy annyira fedetlen hagyta, a németi árendás is ide hordócskákkal adja a pálinkát és sört is, mégis semmi zabolázása nincsen
267 Fényes Elek, Magyarország statistikája, I (1841), p. 83.
268 Bél: Bihar vm., ma: Beliu, R.
269 Lásd Péter Hanák, "Jews and the Modernization of Commerce in Hungary, 1760-1848", in: Jews in the Hungarian Economy, 1760-1945 (1992), pp. 34-35.
270 Levéltári iratból idézi Miskolczy Ambrus, in: Erdély története (19872), III, p. 1219. — Lásd még Fényes Elek, M agyarország sta tistiká ja, I (1841), pp. 210-211; Péter Hanák, in: Jews in the Hungarian Economy,
1760-1945 (1992), pp. 34-35.
(...). Mostani vásári alkalmatossággal bíró uram ugyan megengedte, hogy az esős idő m iatt az új boltban áruljak, de a főesküdt kihajtott belőle (...). Vay kapitánnyal levő katonák (...) elmenetelekkel úgy fizettek, amint csak maguk akartak, korcsmárosaimnak nagy kárával." Mindennek a figyelmességnek az 1747. évben Herskovits Jakab számára 2000 frt bér volt az ára.
Csupa keserűség a M áramaros vármegyei zsidók 1767. évi levele, amelyben a vármegyéhez folyamodtak helyzetük megjavítása érdekében. A nem zsidó korcsmárosok italt akár gabonáért, fáért is árusíthatnak, sőt, ha maguk a földesurak mérnék ki a pálinkát, megtehetnék ők is. Zsidóknak, akik a türelmi adót fizetik, ugyanezt nem engedik meg. A köznép pedig nem rendelkezik készpénzzel, és csak hitelbe tud vásárolni. A zsidó korcsmáros, minthogy az italért nem fogadhat el még paszulyt sem, vagy tojást, üzletét nem folytathatja; élelmiszert ő maga is csak pénzen vásárolhat, s felemelték a türelmi adójukat is. Helyzetük tarthatatlanná vált, "éhhalálra vannak ítélve". A zsidóság — folytatják a máramarosi zsidók — nem kereskedhetik
"boltbéli portékával", sem arannyal, ezüsttel vagy drágakövekkel — kérik tehát a türelmi adó terhét csökkenteni, és azt, hogy tegyék lehetővé számukra, hogy legalább pálinkafőzésből megélhessenek. Kérésüket a vármegyei közgyűlés részben orvosolta, vásárolhatnak gabonát, de nem italért. Húsért, bocskorért és vasért szintén elfogadhatnak gabonát.271
Zsidó árendások a Szatmár várm egyei Károlyi-birtokon Gr. Károlyi Sándor (1669-1743), Szatmár vármegye főispánja, nagy kiterjedésű uradalmának megmívelésére az 1726-1734. években németországi r. katholikus svábokat telepített le — az ottani protestáns lakosság nem nagy örömére. Sok baja volt a svábokkal, mert nehezen illeszkedtek be az új környezetbe. A részükre kijelölt házakkal nem nagyon
271 Vö. Singer Jakab, in: Calendarul Evreesc — Jüdischer Kalender — Zsidó N aptár, IV (Cluj — Oradea, 5699 — 1938/39), pp. 87-90. — Lásd MZsO XVI, pp. 214-215, nos. 502-503 (rácoknak, zsidóknak, örményeknek tilos "gorolyka vagy dühötke" [pálinka] főzése gabonából, szőlőből, malátából stb., 1697, 1698); pp. 415-418, no. 63 (máramarosi zsidók panaszai, 1767); pp. 420-421, no. 65 (máramarosi zsidók beadványa a vármegyéhez pálinkafőzési lehetőségeik, illetve a türelmi adó tárgyában,
1767).
voltak megelégedve. Talán ez is az egyik oka annak, hogy gr. Károlyi szívesen fogadta a zsidókat, akik Lengyelországból, Morvaországból menekültek, és boldogan vetették alá magukat az általa előírt feltételeknek, követelményeknek. A gróf és közöttük létrejött szerződések, pénzügyi elszámolások, egyetlen egy kivételével, mind magyarul íródtak, s képet adnak a zsidó árendások — "zsellérek" — vallási, kulturális és gazdasági helyzetéről.272 Lélekszámúk növekedésével bírót választhattak, rabbit, tanítót, metszőt (sakter / shahter) alkalmazhattak, kóser mészárszékük és borkimérésük volt, zsinagógát,27^ iskolát állíthattak fel, természetesen a jóindulatú földesúr engedélyével; de a gróf valóban jóindulatú volt.
Az első árendás 1722 februárjában lépett Károlyi grófnál szolgálatba.
Neve: Móse, Jekuthiél fia. Nevét héberül írta alá, mint ahogy héber betűsek az évek folyamán készített szerződések, pénzügyi elszámolások aláírásai is.
Többen a nevük mellé biggyesztették származási helyüket is (mint Brody, 272 Scheiber Sándor, in: MZsO VU (1963), p. 26-27; továbbá MZsO Vili, p. 379, no. 451 (korcsmabérlet, 1722); pp. 379-380, no. 453 (szeszfőzde stb. bérlet, 1723); pp. 382-383, no. 456/7 (házbérlet, 1723); p.
389, no. 459 (nyugta, 1724); pp. 391-394, nos. 462-463 (számadás és leltár, 1724); pp. 397-398, nos. 466-468 (bérleti szerződés, nyugta, 1725); pp.
401-406, nos. 473-475/a (bérlet, 1726); pp. 406-410, nos. 477-479/480 (vallatási jegyzőkönyv, bérlet, egyezség, 1726-1727); pp. 413-415, nos.
485-486/487 (kérvény, 1728); pp. 417-419, no. 490 (héber nyelvű levél fordításának ügye, 1728); pp. 423-426, nos. 497-498 (szerződés, 1731); pp.
429-432, nos. 503-506 (bérleti iratok, ezüst és ló eladása, ár bérleti díjba beszámítása, 1734); pp. 433-438, nos. 508-513 (panasz a türelmi adó körüli visszaélések tárgyában, 1734); pp. 434-438, nos. 509-513 (elszámolások, 1734-1735); pp. 443-446, nos. 516-518 (elszámolás, zsidóbíró kinevezése stb., 1736); pp. 453-456, nos. 523-525 (korcsmabérlet, kérelem, vásárlási jegyzék 1738); pp. 457-458, no. 527 (levél, 1738); pp. 464-465, no. 529 (mészáros szerződése, Erdőd, 1740); pp. 465^478, nos. 530-534 (szerződések, a nagykárolyi és oroszvári zsidók Összeírása, 1740, 1743);
MZsO X, pp. 530-532, no. 632 (Josephovics bérlő számadása, Nagykároly, 1737) stb.; MZsO XI, pp. 479-481, no. 1048 (Josephovics és társai négy évre bérbeveszik a nagykárolyi stb. "bor, ser, pályinka korcsmákat", " p á lin k a főző házat" stb., kezelik a szárazmalmot, a vámnál keresztény embereket kell alkalmazniuk, 1741); pp. 485-487, nos. 1058 (Josephovics elszámolása, 1741). Valamennyi magyarul íródott, esetenként héber betűs aláírásokkal.
Továbbá: MZsO X, p. 519, no. 618 (németül).
273 MZsO XI, pp. 488-494, no. 1059 (1741).
Lemberg / Lvov, Kismarton / Eisenstadt). Az egymás közötti levélváltásban, a levelek héber vagy jiddis nyelvű záradékában fel-felcsülan bibliai tudásuk. Csupán az aláírók közt szereplő egyetlen nő volt kénytelen —
"írótoll-átadássaT — mást megbízni azzal, hogy nevét aláírja. Az évek folyamán az árendások között találjuk: Volfovics Mihályt, Josephovics Nagy Lázárt, Hersli Mózest, Lebel Aront, akik bérbe vették gr. Károlyi Sándor csanálosi, fényi, kaplonyi, mezőpetri, nagykárolyi, (nagy-)maj tény i, szamostói korcsmáit, a sör- és pálinkafőzőket, vámokat, im itt-amott a malmokat, mészárszéket is. A szerződések rendszerint 1 -4 évre szóltak. A feltételek rendszeresen a következőkből álltak:
A bérlő köteles a megállapodott bérösszeget (amely évi 1200-2000 rhénus frt volt) negyedévente fizetni. Azonfelül 100-150 icce pálinkát (mert hogy a csikók száját és a lovak lábát alkohollal mosták), 500-100 akó bort vagy sort, 200 kg-nyi faggyút, húst, a marha hátulját (ti. ezt a zsidók nem használhatják), Szent Márton napján pedig minden zsidó köteles volt egy jól hizlalt ludat meg fűszerszámot hozni ajándékba a földesúrnak.
Malomőrlés idején minden köbölért egy garast kellett lefizetniök. Ha a földesúr engedélyével földet míveltek meg, úgy kötelesek voltak beszolgáltatni a "szokott" dézsmát (azaz kilencedet). Házbéren kívül évente fizettek a földesúrnak türelmi és védelmi adót (620 rhénus frt). A zsellérek csupán 5 frt-ot voltak kötelesek beszolgáltatni. A terhek azonban nőt tön - nőttek. Például 1740/41 -ben 29 személy fizetett 700 frt, 24 személy 492 frt, és 13 személy 26 frt adót, továbbá összesen 3195 frt árendabért. Az adót, mint mindenütt, itt is erélyesen behajtották.
A zsidó bérlők panasszal járultak a földesúr elé, nemcsak az adóbehajtás szigora miatt, hanem bérenyhítésért is. Ártatlanul lefogják őket. Két zsidót, például, szekerestül-lovastul — írják. Nem csoda, hogy három jómódú zsidó 1728-ban eltávozott körükből, és mások is fontolgatják a nagykárolyi uradalom elhagyását — ezt különben csak engedéllyel tehették volna. Csupán a szegényebbek maradtak meg, pedig nekik a 620 frt védelmi adót mindenképpen meg kellett fizetniök. Kérik a bérleti díj csökkentését. 1741 -ben 66 család a számuk, körülbelül 300 lélek.
Gr. Károlyi megengedi újabb zsidók bejövetelét. A már ott lakó zsellérek saját költségükön 20 új házat építhetnek maguknak, ő maga pedig felépít tízet az időközben leégett tíz helyére.
A földesúr új szerződést is hajlandó kötni bérlőivel, de nem külön-külön mindenkivel, hanem a közösséggel, versenytárgyalásban, "ameddig egy gyertya ég". Bírájuk és esküdtek képviselték a közösséget. Közöttük Lázár Simon (azonos Josephovics Lázárral), akit gr. Károlyi Sándor nevezett ki adminisztrátornak. Új pont a szerződésben a bíró megválasztása, ennek újévkor kellett megtörténnie, a gróf "főbb tisztjei" jelenlétében. Eleddig a
bírót a földesúr jelölte ki, de sok baja volt vele. A bíró a rabbival és az esküdtekkel együtt a zsidó törvények szerint dönt peres ügyekben, amelyeknél a büntetés nem haladja meg a 12 frt-ot (később a 6 frt-ot).
Ennél nagyobb összegű ügyekben a földesúr fenntartja magának a döntés jogát. A keresztény ünnepeket meg kell tartaniuk. A komp, hidak, utak javítását a földesúr vállalja. A bérbeadott korcsmák, házak körül szükséges javításokat a bérlő köteles elvégeztetni, saját költségére, mely időnként komoly összegeket tett ki. A vámnál keresztényeket, a mészárszékben két keresztény segédet, a csanálosi és fényi italmérésben pedig korcsmárosként svábokat voltak kötelesek alkalmazni.
Az árendások között a legtehetségesebb és a legleleményesebb Josephovics Nagy Lázár volt. Ő viselte a bírói tisztséget is egészen 1740 májusáig, amikor is kénytelen volt lemondani. Irigység és más okok játszottak közre. Még a gyulafehérvári főrabbiságot is foglalkoztatta a nagykárolyi uradalomban élő zsidók egymás közötti viszálya. Végül békejobbot nyújtottak egymásnak az ellenfelek, de Josephovics lemondott, és helyére Jakab Herschlt választották meg. Josephovics Lázár árendási működését maga gr. Károlyi Sándor méltatta az egyik italmérési szerződésben: '(Nagy-) Károlyi jószágomban lévélt [levő]
arendátorságának ideje alatt a megalkudott árendát időről időre pontosan befizette, hozzám való igazságát kötelességének tartotta."
Josephovics Nagy Lázár nemcsak mint árendás tűnt ki: leleményes kereskedő is volt. Igazolják ezt a vásárlási jegyzékek, amelyekből kivüáglik, hogy például 1738-ban Nikolsburgból (Morvaország) hozott be Szigeti János közvetítésével: gyolcsot, selymet, ezüstgombot, cukrot, kávét, borst, gyömbért, szerecsendiót, szegfűszeget, citrust. 1736-ban pedig a debreceni vásáron nemcsak ruhaféléket szerzett be, padován posztó-tói kezdve gyermeknek való strim phli-ig (harisnya), hanem fűszereket, papírt és spanyolviaszt. Olcsón megvásárolt 200 mázsa dohányt. Nem csoda, hogy gr.
Károlyi Sándor kedvelte, és 1736-ban őt nevezte ki főbírónak:"(...) ítélem is arra alkalmatosnak (...), kit másként is mind jó erkölcse, mind maga jó viselése én előttem, úgy mások előtt méltán recommendálhatják."
Josephovics megkapta "a zsidó feö bíróság"-ot, s bérletbe a kóser mészárszéket, valamint a városi mészárszéket is.2 ' 4 A zsidóbírónak, "az Rabival és Sido Eskütekkel" megtanácskozván, 6 frt-ig büntetést kiróni is joga volt.
Amikor Josephovics Nagy Lázár 1740-ben lemondott a főbírói állásról, gr. Károlyi Sándortól "generalis passualis levelet" kért, hogy mint "udvari
274 MZsO VIII, pp. 444-446, nos. 517-518 ( 1736).
árendátor" mind maga, mind emberei "rév, vám és harmincad nélkül (...) szabadon járhassanak s kelhessenek." Továbbá, engedélyt kért, hogy a gombatermést csak ő gyűjthesse be az udvar számára.2 ' 5 Károlyi gróf valószínűleg nem tagadta meg Josephovicstól a "passzus"-t, meg a gombaszedés kizárólagos jogát, mert "(Josephovics) originale megmutatta, hogy semmivel nem tartozik, sem pénzül, sem serül, sem faggyúval, hanem kilencven icze (icce) pálinkával."
Gr. Károlyi Sándor és családtagjai meg voltak elégedve nemcsak Josephovics munkájával, hanem a többi zsidó árendással is. Károlyi már letelepedésük idején, 1724. június 17-én közölte velük Pozsonyból, hogy
"az zsidóságh is csak elhiszem jó néven s örömmel fogadta az leküldött rabbit. Immár csak szaporodgyanak én nem ellenzem." Eszerint a földesúr még rabbiról is gondoskodott árendásai számára; "az leküldött rabbi"
alighanem Sámuel Ádám volt.
E gazdag dokumentációs anyag fényesen bizonyítja az erdélyi zsidó árendások hozzájárulását az uradalom gazdasági életéhez. Szerény körülmények között nehezen, de becsületesen dolgoztak. Gr. Károlyi Sándor és felesége, meg utódai (Ferenc fia), mindannyian elégedettek voltak Josephovics Nagy Lázár és a többi árendás tevékenységével.
Védelmükbe vették őket, ámbár a zsidókkal adót fizettettek ezért a védelemért. A zsidó bérlők pedig hálával voltak azért, hogy egy nyugalmas sarokhoz jutottak Szatmár vármegyében, s hogy itt szívesen fogadták őket.
Bizonyság erre, hogy 1791-ben, amikor gr. Károlyi Sándor rokona, gr.
Károlyi Antal (1732-1791) elhunyt, a nagykárolyi zsidóság testületileg,
"gyászruhába öltözötten" kivonult a temetésére, mert Károlyi Antal is, mint elődje, emberségesen bánt velük.276 korcsmabérletet, "hetivásárok és sokadalmak" idején bor, méz-sör és kívánságra sertéshús árusításának, valamint a pálinkafőzésnek jogát. Kóser bort mind "az zsidó Communitas", mind Josephovics áruitathat. 1740).
276 Scheiber Sándor, in: MZsO VII (1963), p. 26-27. — Lásd még Izvoare, n/2, p. 362, no. 246. — Vö. Yitzchok Yosef Cohen, Sages o f Transylvania, 1630-1944 (5749 [1989]), p. 278.
• t k*
Méir (Mayer) Yehuda Osztreicher (Österreicher): 1751-1774 Ösztreicher Mózes (Moshe Arye): 1774-1820
Yichak Frankl (Frenkel Ignác): 1820-1834
Peris Méir (Mayer) (1811-1894): 1834-1894. — Az 1868/69. évi kongresszust követő időkben országosan is R. Perls volt a status quo ante hitközségek legnagyobb tekintélye. Maga a hitközség is a status quo irányzat mellett döntött (1869). 1881-ben azonban kivált belőle egy orthodox hitközség
Fürth Ferenc Ephraim: 1895-1911
Schönfeld Lázár (Eliezer): 1911-1922. — 1922-ben R. Schönfeld kivándorolt Palesztinába. A status quo hitközség ebben az évben orthodox lett és csatlakozott az orthodox hitközségek szervezetéhez Friedmann Bernát (J issakhar Dov) (dayyan): 1923-1944
Orthodox hitközség (megalakult 1881 -ben):
Schwartz Jákob Moshe: 1881-1908 Brach Saul (1865-1940): 1910-1925
Yoel (Jajlis) Teitelbaum (1887-1979): 1925-1934. — Az orthodox hitközség R. Teitelbaum idején a haszid irányzathoz csatlakozott, szigorú orthodox lett. Maga R. Teitelbaum 1934-ben Nagykárolyból Szatmárra ment; 1944. június elején a Kasztner Rezső által összeállított csoportban menekült meg a deportálás elől
Horovitz Ábrahám (1897-1944): 1934-1944. — R. Teitelbaum távozása után a nagykárolyi orthodox (haszid) hitközség két részre szakadt. Az egyik, a szigorú orthodox irányzatot követő utód-hitközséget R.
Horovitz vezette. Nagy haszid yeshivá-1 tartott. Hitközségével együtt Auschw itzba vitték és megölték
Grósz Sámuel (1898-1944): 1934-1944. — A másik utód-hitközséget R.
Grósz vezette. Ő is tartott jeshivá-t Nagykárolyban. A Holocaust idején R. Grósz is mártírhalált halt