G lasner Mózes Sám uel (1856-1924):
1878 és 1923 között kolozsvári orthodox főrabbi
Conscriptio-kban és egyéb hivatalos iratokban találkozunk az A m igo, Marco, Barukh, M u sa fia , Coronet, Hananel, N issim nevekkel, amelyek mind spanyol-széf árdi eredetre vallanak.2 18
1739-ben gr. Georg Olivier Wallis táborszernagy {General- Fel dmar schal), Szerbia kormányzója Belgrád város elestekor oltalomleveleket adott a spanyol-szefárdi zsidóknak Temesvárt való letelepedésére. Dicséri őket mindenkor bizonyított hűségükért és szolgálataikért: a spanyol zsidók "{haben sich) jederzeit besonders treu bewiesen". Kéri a temesvári katonai hatóságokat, hogy vegyék őket pártfogásukba, és adják meg nékik a lehetőséget kereskedelmi ügyleteik folytatására ("in Treibung ihres H andels und Wandels"), minthogy hasznos szolgálatot tettek a császári érdekek ügyében. Maga a bécsi udvari Haditanács 1737-ben privilégiumot adott nemcsak a temesvári: a bánáti
"Spanische Judenschaft" részére is. Semmiképpen ne háborgassák őket szabadságukban, jogaikban.
E dokumentumokból kiderül, hogy a 18. század elején m ár nagyobb számú zsidó élt a Bánát területén. Mindenesetre, 1716-ban, amikor Savoyai Jenő herceg (1663-1736) Temesvárt visszafoglalta a törököktől, a városban 144 zsidót talált, és megadta nékik a választás lehetőségét, hogy ottmaradnak-e, vagy — ha úgy tartja kedvük — ingóságaikkal együtt eltávoznak.219 Nincs tudomásunk a döntésükről, de tény, hogy a Bánátban Temesváron kívül ebben az időben zsidókat találunk: 1717-ben Aradon, 1721-ben Lúgoson,220 Facsádon,221 1723-ban Újpalánkán,222 Karánsebesen, 1727-bcn Zarándon223 és Péterváradon (amely 1748-ban sz. kir. város lett).224 1728-ban egy Belgrádból származó zsidó, Sámuel
218 Singer Jakab, "Temes megye és a zsidók polgárosítása", in: Évkönyv (Budapest: IMIT, 1907), kül. pp. 148-149; Temesvári rabbik a X V I I I . és XI X. században (1928), pp. 1-2; uő, "Aus der Vergangenheit der Temesvarcr J uden", Sinai, 2 {1929), p. 97.
219MZsO III, pp. 748-749, no. 458 (bánáti zsidók privilégiuma, 1737);
pp. 776-777, no. 477 (gr. Wallis kormányzó oltalomlevele a Temesvárott és egyebütt letelepülő belgrádi zsidóknak, 1739). — Singer Jakab, "Aus der Vergangenheit der Temesvarer Juden", Sinai, 2 (1929), p. 96; Temesvári rabbik a X V I I I. é s XI X. században {1928), p. 1.
220 Lugos: Krassó-Szörény vm., ma: Lugoj, R.
221 Facsád / Facset: Krassó-Szörény vm., ma: Faget, R.
222 Újpalánka: Bács-Bodrog vm., ma: Backa Palanka, H.
223 Zaránd: Arad vm., ma: Zarand, R.
224 Pétervárad: Szerém vm., ma Újvidék / Novi Sad, J. (Sz.).
Niszim, Szivác225 községben élt. Az ott élő zsidóknak nem volt könnyű a helyzete, nemcsak Szivácon, hanem a már említett egyéb helyeken sem. A Bánátban is, mint Erdélyben, sok zsidó pálinkafőzéssel, termény-, borkereskedéssel, házalással kereste meg kenyerét.
A Bánátban mindamellett nehezen tűrték meg a zsidókat. A hatóságok, a vármegyék elöljárói mindannyian igyekeztek megakadályozni a zsidó lakosság számának növekedését, lehetetlenné tenni a bevándorlást. Sőt, sokan a már ott élőket is ki akarták űzni. "Túl sok a kereskedő" — hangoztatták. Korlátozzák a nem zsidó lakosság lehetőségeit. Bécs többször is felvilágosítást kért a zsidók számát illetően. Kéri összeírásukat. Ennek fő célja az adókivetés volt. Bécsnek szüksége volt a pénzre, de nem a zsidókra.
IH. Károly már 1719. szeptember 26-án, majd 1725. június 28-i rendeletében ismét felkérte a Helytartótanácsot, hogy vármegyénként írassa össze a zsidók számát, azt, hogy mennyi adót fizetnek, s szeretné tudni, mi a vármegyék javaslata a zsidók számának csökkentése tárgyában.
A vármegyék, úgy látszik, nem nagyon igyekeztek teljesíteni ID. Károly kérését, mert a király 1727 folyamán három ízben is kénytelen volt hozzájuk fordulni és követelni, hogy egy éven belül terjesszék fel a zsidók összeírását lakhelyeik és adójuk feltüntetésével. Hiába volt minden erőlködése, az 1725/28. évi összeírásban Erdély és a Bánát vármegyéinek zsidósága (Közép-Szolnok, Kraszna és Zaránd vármegyék kivételével) nem szerepel. Ez azonban nem akadályozta meg Hl. Károlyt abban, hogy behajtsa a kivetett adóknak legalább egy részét. A Bánátban inkább, mint Erdélyben.
A bécsi hatóságok, jelesül gr. Hamüton, 1736 decemberében a bánáti közigazgatás fejének, Neffzemnek írt levelében csodálkozásának adott kifejezést, hogy a zsidók száma megnőtt és "el fogják venni a keresztény kereskedők szájától a kenyeret." Egyszersmind elrendelte, hogy mindazok, akik nem szerepelnek a gr. Mercy Florimund kormányzó (1716-1733) idején összeállított listában, űzessenek ki.226 1 727-ben Újpalánkán állandó
225 Szivác: Bács-Bodrog vra., ma: Sivac, H.
226MZsO IH, pp. 466-467, no. 271 (VI. Károly elrendeli a zsidók összeírását, 1725); p. 503, no. 302 (VI. Károly elrendeli a zsidók összeírását, 1727); p. 523, no. 317 (a magyarországi zsidókat egyénileg kell összeírni, 1727); p. 524-525, no. 318 (felszólítás a még hiányzó zsidóösszeírások pótlására, 1727); pp. 749-750, no. 459 (Máramaros megye hatósága két zsidónak nem engedte meg a türelmi adó behajtását, 1737). — Lásd még Izvoare, H/2, p. 525, no. 13, n. 2; p. 528, no. 198; p. 529, no. 20, n. 2; pp.
viszály ("ewiges Gezänk") volt zsidó és német bőrkereskedők között; Lázár zsidónak nem adtak engedélyt bőrüzem felállítására, mert "bűzt terjeszt"
vele, Jakab zsidónak sincs szerencséje ilyszerű tervvel, mert a már meglévő, nem zsidó kézben levő bőrüzem vallaná kárát.
A 18. században a bánáti területen rablóbandák garázdálkodtak. Nem telt el hét vagy hónap, hogy emberek ne estek volna áldozatul. Lopások, betörések, gyilkosságok voltak soron. Szenvedett ez az országrész természeti csapásoktól is (sáskajárás, pestis, árvizek stb.). A rossz közállapotok m iatt zsidók élete sem volt biztonságban. 1724-ben valahol Karánsebes és Mehádia227 között nyolc rablógyilkos megölt egy spanyol (szefárdi) és egy askenázi zsidót. Utóbbit családostul együtt. A spanyol zsidóról lehúzták még a ruháját is. 1738 novemberében pedig Új-Arad mellett öltek meg három spanyol (szefárdi) zsidót.228
Nem meglepő, hogy 1743-ban maguk a bánáti zsidók folyamodtak védelemért M ária Teréziához. Kérésük alátámasztására két zsidó nevét említik mint a zsidók hasznosságának példáját; ezek: Bachrach Sámson, a temesvári császári posztógyár bérlője, és üzlettársa, Wolf (Farkas) Mänz / Mänzer (Menczer). De folyamodványukban hivatkozhattak volna Keppich (Kepesh) Jákobra és Ábrahámra is, akik királyi hűségük m iatt már 1715- ben kiváltságlevelet kaptak III. Károlytól.
Mindenesetre, Bachrach Sámsonnak és Mänzer Farkasnak Bécs valóban hálás lehetett az osztrák—török háború (1736-1739) idején tett szolgálataikért. Ők látták el élelemmel az orsovai várban levő császári hadsereget. A folyamodványban a bánáti zsidók megemlítették Bachrach és Mänzer érdemeit a katonai ellátás, a Törökországból importált gyapjú szállítása körül.229 A két kereskedő gyapjút is szállított Törökországból az orsovai katonai tábor részére. A hajó teljes rakományával elsüllyedt.
Ámbár e szállításokat a császári kormányzat megbízásából végezték,
533-534, n. 3. — Vö. Angelika Schaser, Südost-Forschungen, 2 (1990), pp.
72,74,83; Hans Herrschaft, Das Banat (Berlin, 1940), pp. 55,135.
227 Mehádia / Miháld: Krassó-Szörény vm., ma: Mehadia, R.
228 Báróti Lajos, A dattár Dél-M agyarország X V I I I . századi történetéhez, V (Temesvár, 1900), pp. 23 -25 ,3 2 ,4 3,4 0,86 ,98. — Lásd még
Izvoare, II/2, p. 524, no. XI.
229MZsO; XIII, pp. 150-151, no. 128 (a bánsági zsidók M ária Teréziához intézett folyamodványukban Bachrach Sámson és Wolff Mänz érdemeiről, 1743). — A Bachrach Sámsonra vonatkozó adatokhoz lásd a jelen könyv egyéb helyein is; Keppichre nézve szintén.
kártérítésben nem részesültek. Bachrach és Manzer később Temesvárt és a Bánát más városaiban sör- és pálinkagyárakat is alapítottak.230
Mária Terézia zsidóellenes politikája A bánáti zsidók naivak voltak, ha Mária Terézia megértését, jóakaratát keresték. A királynő uralkodása idején helyzetük inkább súlyosbodott.
Megrendítő a félelem, amelyet az 1756. december 22-én, a prágai A l t n e u s c h u lEzekiel Landau (1713-1793) főrabbi által felolvasott excommunicatio árult el. Felhívja benne a zsidók figyelmét, hogy legyenek elővigyázatosak, nehogy a kémkedés legkisebb gyanúja vetüljön reájuk.
Mária Terézia kémkedéssel vádolta őket. Tegyenek meg mindent és imádkozzanak Mária Terézia hadseregének győzelméért. Ezekiel Landau, korának leghíresebb rabbi tekintélye,231 már 1756 szeptemberében elrendelte, hogy a zsidó közösség templomaiban, reggel és este, a szokásos mindennapi imarend után húsz zsoltárt mondjanak el, és az általa szerkesztett külön imát, Mária Teréziáért, családjáért és a hadsereg által vívott harcnak győzelmes befejezéséért.
A főrabbi által szerkesztett excommunicatio szövege az imával együtt nyomtatásban is megjelent. Valószínű, hogy megküldték más zsidó gyülekezeteknek is. Ezekiel Landau mindezzel a zsidók hűségét akarta bizonyítani. M ária Terézia azonban maradt, aki volt.
Zsidók iránti gyűlöletét megmutatta már a kezdet kezdetén. 1742-ben 50000 rhénus frt-ot követelt a morvaországi zsidóktól, mert különben lemészárolják őket Csie sämtlich geplündert und nieder gemacht werden würden"). 1744/45-ben elrendelte a prágai zsidók kiűzését, mert azok, úgymond, a porosz háború idején nem viselkedtek rendesen, az ellenség iránt voltak barátsággal. Prága városa azonban gazdasági okok m iatt nem hajtotta végre a rendeletet.
230 MZsO XIII, pp. 93-98, nos. 76-80 (Bachrach Sámson gyapjúszállításaira vonatkozó iratok, 1731); pp. 99-100, no. 82/a (ua., 1731); pp. 150-151, no. 128 (1743). — Lásd még Izvoare, II/2, p. 525, no.
13. — Büchler Sándor, "A Bachrach család Magyarországon", M agyar Zsidó Szem le, 27 (1910), pp. 82-102.
231 Lásd róla Richtmann Mózes, "Landau Ezékiel prágai rabbi (1713- 1793) és a magyar zsidók", Magyar Zsidó Szemle, 22 (1905), 298-341; és külön is (Budapest, 1907).