A lkatai Hal Shelomo:
1831 és 1863 között temesvári szefárdi hakham
A törökök sorra elpusztították Erdély városait, várait. A felégetett helységek között volt Szászváros,32 Gyulafehérvár,33 a Körös vidéke, Szamosújjvár,34 Bánffyhunyad35 környéke, Kolozsvár,36 Nagyvárad,37 Szatmár,38 Nagykároly39 és vidéke.
Jellemző mondat egy fontos forrásból, amely egy hadjáratról tudósít: 'A következő nap négy várost felgyújtottunk, s elpusztítottunk néhány falut
is." A Tisza mentén egészen Belső-Szolnok vármegyéig haladtak előre,
"néhány száz falut és várost felgyújtva."40
Evlia Cselebi török világutazó, akit fentebb, és az imént is idéztünk, naplójában beszámol a törökök és a tatár csapatok erdélyi pusztításairól, fosztogatásairól, gyújtogatásairól az 1660-1664. esztendőkben.
A török birodalom európai hódításai nyomán a magyarországi hódoltsági területeken, s az erdélyi fejedelemségben is, megnyílt a lehetőség a törökországi gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok előtt. Ebben az élénk kereskedésben a megszállt Magyarország, a forma szerint önálló Erdély, a török uralom alatt lévő balkáni területek és Törökország, kivált a főváros, Konstantinápoly / Isztambul zsidósága egyaránt erőteljesen részt vett. Brassó, Szeben városok mellett megemlítendő Karánsebes szerepe a dél-erdélyi kereskedelmi hálózatban. A vámregiszterekben szereplő zsidó nevek bizonyítják, hogy a zsidó kereskedők élénk forgalmat bonyolítottak le a megnevezett városok és a külföld (Munténia, Moldva, Törökország) között.43
*
32 Szászváros: Hunyad vm., ma: Orastie, R.
33 Gyulafehérvár: Gyulafejérvár / Álba lulia / Károlyfehérvár / K arlsburg/Carolopolis stb., Alsó-Fehér vm., ma: Alba lulia, R.
34 Szamosú jvár: Szolnok-Doboka vm., ma: Gherla, R.
35 Bánffyhunyad: Kolozs vm., ma: Huedin, R.
36 Kolozsvár: Kolozs vm., vm., ma: Cluj / Cluj-Napoca, R.
37 Nagyvárad: Bihar vm., ma: Oradea, R.
38 Szatmár / Szatmárnémeti: Szatmár vm., ma: Satu Mare, R.
39 Nagykároly: Szatmár vm., ma: Carei, R.
40 Evlia Cselebi, id. kiadás (1985), p. 118.
41 Samuil Goldenberg, "Kolozsvár kereskedelme a l ó . században", in:
Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára (Bukarest: Tudományos Könyvkiadó, 1957), pp. 229-305. — Lásd még:
Izvoare, I, pp. 49-52, no. 65; p. 101, no. 139; II/1, p. 13, no. 16.
A zsidó kereskedők nemcsak árucikkeket hoztak ki Törökországból: egy alkalommal, ha igaz, holttestet is. Nem akárkinek a földi maradványairól van szó: jelentős személyiség, Majláth István (1502-1550/51) erdélyi vajda teteméről. Majláth Istvánt, aki a fejedelmi hatalomra tört, a moldvai vajda 1541 -ben elfogta és Konstant inápolyba vitte, ott török kézre adta. A becses foglyot a Héttoronyba zárták, s ott 1550 legvégén vagy a következő év legelső napjaiban elhunyt. Felesége 1551 májusában levélben kérte Rusztán pasa engedélyét, hogy férje holttestét hazaszállíthassa. A levelet bizonyos "Ferenc pap és Ábrahám zsidó" közvetítésével küldte el, ők azonban a levelet nem adták át a pasának, mert féltek, hogy jelentős Összeget fog kérni az engedély fejében. Ezért tervet dolgoztak ki, hogy amikor Erdély nevében az adót elviszik a pasához, mások segítségével éjnek idején majd kicsempészik a holttestet is, szekrénybe zárják, a szekrény ajtaját leszögezik, és így mint bútordarabot minden akadály nélkül hazaszállítják. Hogy a vakmerő tervet sikerült-e megvalósítaniuk, a dokumentum nem árulja el.
Az okmányokból gyakran értesülünk zsidók megadóztatásáról, megbüntetéséről. 1596-ban és 1597-ben a zsidóknak fejenként 20 dénárt kellett fizetniök a Portának. Ez még hagyján lett volna, ha olykor nem egyenesen életükkel kellett volna fizetniök. Becsületsértést követett el egy Lassel nevű brassói zsidó egy helybeni hölgy ellen (1566). A városi tanács Lasselt bűnének megfelelő módon elítélte ("schuldmessig geurteilt").42
1534. augusztus 27-én az erdélyi magyar nemesek fellázadtak a török Porta bizalmasa és hadiszállítója, Lodovico Gritti ellen, akit Szapolyai János magyar király (1526-1540) Magyarország kormányzójává nevezett ki (1531). Körülvette magát görög és zsidó kereskedőkkel. Nagyvárad püspökét, János király egyik hívét Brassó mellett megölték, ezért a nemesek G riltit Medgyesen43 elfogták és erős harc után megölték. A nemesek kiadták a rendeletet, hogy "Judeos et Gre{g}cos in simul exterminare debeant", a zsidókat és görögöket egyaránt ki kell végezni.44
Az 1594 és 1601 közötti háborúk és csatározások idején, amelyek Somlyói Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem (1581-, illetve ténylegesen 1588-1597, 1598-1599, 1601-1602), s a másik oldalon Mihály (vagy ahogyan később nevezték: Vitéz Mihály / Mihai Viteazul) havasalföldi vajda (1600), Giorgio Basta (1544-1607) osztrák tábornagy, 1598 óta kassai főkapitány és Szinán pasa, nagyvezér között folytak, sok zsidó
42 MZsO V /1, p. 203, no. 415(1566).
43 Medgyes: Nagy-Küküllő vm., ma: Médiás, R.
44 MZsO XII, pp. 71 -72, nos. 8-9 (1534). (Idézet az utóbbiban.)
vesztette életét. Mihály vajda, aki 1593-ban a török Porta segítségével lett Havasalföld — a déli román fejedelemség — fejedelme, a hadviseléshez szükséges hatalmas összeget a törököktől, illetve a Konstantinápolyban lakó görögöktől és zsidóktól kapta. Hálából összehívatta és egytől egyig legyilkoltatta őket. Mihály vajda 1601. augusztus 11-én Bastával együtt bevonult Kolozsvárra, megsarcolták45 és lemészárolták az ott lakó anabaptista és zsidó lakosságot, a várost meg felgyújtották. (Magát Mihályt Basta tisztjei néhány nappal később megölték.) A zsidók szenvedtek Báthori Zsigmondtól is, mert — az ő véleménye szerint — Basta és Mihály vajda mellé álltak.46
Akármint alakult is a politikai és katonai helyzet az 1600-as években — a zsidók mindig megszenvedték. Városokban, Gyulafehérvár kivételével, nem lakhattak, nem beszélve a bányavárosokról, amelyekből Erdélyben nem egy volt. A bányavárosokból még I. Lipót magyar király és császár is kitiltotta a zsidókat (1700. január 19), azoknak még a közelében sem tartózkodhattak.
Igen jelentős változás következett majd be az erdélyi zsidók helyzetében a 17. században, Bethlen Gábor fejedelem uralkodásával.
45 MZsO V /1, p. 228, no. 465 (anabaptisták és zsidók Kolozsvárt, 1601).
46 Lásd még Izvoare, I, pp. 64-65, nos. 84, 86; pp. 68-71, nos. 89-94; p.
72, no. 96; p. 86, no. 113.