Grünwald Lázár (Eliezer) Dávid (1868-1928):
1912 és 1921 között felsővisói, majd 1921 -tői szatmári orthodox rabbi
VI.
Adóterhek
(16-18. század)
A háromkötetes Erdély története (1987) — természetesen — illusztrációkat is közöl. A régi képek, egy 18. századi viseletkönyv színes lapjai,277 a legtöbb férfiút bottal a kezében ábrázolják, csupán a zsidó (az eredeti aláírásban: "Ein Siebenbürger Jude") lépdel pénzeszacskóval a bal kezében. Ez a kép mindennél pontosabban jelzi az erdélyi zsidóság helyzetét a 16-19. században. A zsidónak fize tn ie kellett. Adót fizetni, kölcsönt adni, s ki tudja, visszakapta-e akár a kölcsönt is. Nem ö volt az egyetlen a teherviselésben. Adót fizettek a szászok, örmények, görögök is.
Megfizették a maguk részét a jobbágyok, verejtékes munkájukkal, termésük egy hányadával. A kérdés csupán az, hogy arányos volt-e a zsidók fizetési kötelezettsége?
A zsidók alapvetően — a középkor óta — a királyi kamarának tartoztak adót fizetni. Nem családonként — háztartásonként — adóztak, mint a nemesek és földesurak, hanem családtagonként. Fejadót fizettek. De ezenkívül rendszerint fizettek védelmi (katonai), kincstári és közadót;
fizettek annak, aki befogadta őket: a földesúrnak, a városnak, a vármegyének, a püspöknek. Nem telt el egyetlenegy esztendő sem, hogy ne emelték volna a zsidók terheit mindenféle módokon és címeken. U. Lajos 1521-ben elrendelte, hogy "az ország bármelyik területén lakó zsidók"
fejenként 1 frt "zsidóadó'-t kötelesek fizetni. A 17. században a fejadó összegét évente az országgyűlés határozta meg, külön a "residentiás" és a
"residentiátlan", azaz letelepedési engedéllyel rendelkező, illetve nem rendelkező személyek számára.278 Az 1 frt hamar történelemmé lett. A 18.
277 E rdély története (19872), II, színes képmellékletek, no. 65 (Országos Széchényi Könyvtár, Quart, germ. 892, no. 65). [A jelen könyv hátsó kötéstábláján ez a kép áll.]
278 MZsO I, p. 313, no. 264 (1521); MZsO II, pp. 113-114, nos. 126-127 (1662,1664); p. 142, no. 154 (1685); MZsO XVI, p. 76, no. 97 (zsidók, akik nem adóznak a fejedelemnek, 5 tallér adót fizessenek, 1665); MZsO XVIII, p. 76, no. 97 (1665); pp. 76-80, nos. 99-101, 103, 106, 107-109 (zsidók adója, 1668, 1669, 1670, 1678, 1687, 1689 resp.); p. 175, no. 386 (gyulafehérvári zsidók adója, 1691); p. 213, no. 500 ^gyulafehérvári "sidók portiója'', 1693-1694); pp. 215-216, nos. 503-505 (gyulafehérvári zsidók adója, 1698,1699). Stb.
században az adó személyenként 40 és 400-500 frt között mozgott, az évi 5- 5 tallér / frt fejadón kívül. A szegényekre eső adót rendszerint a vagyonosaknak kellett megfizetniük: a zsidókra kivetett adókért a községet kollektiv felelősség terhelte. A kivetett összeget sokszor a kivetés időpontjától számított két hónapon belül kellett leróni. Vármegyék, városok, földesurak kedvük szerint döntöttek az időpont és a nekik járó összeg felől. 1702-ben a rendek azt kérték, hogy a gyulafehérvári zsidókra a kincstári adókon kívül vessenek ki közadókat is; ez kétszeres adófizetési kötelezettséget jelentett volna.279 Voltak esetek (például, Gyulafehérváron, Aradon), hogy a zsidók kérelme, akik nehéz helyzetükre hivatkoztak, először meghallgatásra talált, de később az illetékesek megbánták engedékenységüket és könyörtelenül behajtották a kivetett adót. Nem csoda, hogy a zsidók valósággal menekültek az adóbehajtás elől.
"(...) ut in dies severam executionem superveniendam metuant (...)" — állapította meg Bran Elias gyulafehérvári judex primarius 1724. november 19-én.280 Bran igazolta azt is, hogy a helybeni zsidók — a törökök miatt — annyira elszegényedtek, hogy ha végrehajtanák rajtuk az adót, ez teljes elszegényedésüket jelentené. Haan Ignác városbíró mindezt nem vette tekintetbe, az erdélyi Gubemium sem, és az adót végrehajtották. Pedig "az Erdélyben lévő Sido Compania" — mint maga a Gubernium megállapította (1720) — "elpusztult és megfogyatkozott állapottyában is a közönséges contributiokba esztendőnként maga censusit béadni eddig is el nem mulatta", s ezért "elébbeni szabadságoknak, immunitásoknak és kereskedéseknek usussába restituáltatik."281 1727-ben Moskovits Salamon, "az egyetlen zsidó" is elhagyta Szatmárnémetit, és családjával együtt Lengyelországba távozott, mert az árenda 400 frt összegét nem tudta megfizetni. A szatmári zsidók türelmi adóként 4 frt-ot, a nagykárolyiak 2 frt-ot fizettek. 1732-ben adóhátralékuk 480 frt-ra rúgott.
1799-ben a náznánfalvai (Maros-Torda vm.) zsidókat maguk a földesurak vették védelmükbe. Tiltakoztak a rájuk kivetett magas adók ellen 282
279 MZsO II, p. 491 (1702); MZsO Vili, p. 325, no. 409.
A szatmári zsidók adóját 1743-ben a korábbi háromszorosára emelték. szeptemberében kérték a Helytartótanács segítségét, hogy miután az előírt adót beszedték a zsidóktól, őket "a megye területéről űzzék ki", m ert káros működést fejtenek ki "a gabonák olcsó megvétele, akár a jó pénznek és ékszereknek kicsempészése által."284 1745 januárjában rendelet ment a bánáti hatóságokhoz is a zsidók kiűzése tárgyában. Chananel Mózes lugosi zsidót pedig, valamint Sara (Újpalánka) askenázi zsidóit, miután adóhátralékukat (82 frt és 56 kr) kifizették, tegyék ki az országúira.
Gyulafehérvárt, mint már megjegyeztük, a 18. század elején megfogyatkozott az ott letelepedett zsidók száma, mert többen elmenekültek a városból a reájuk kivetett adó miatt, és 1724-ben a zsidó lakosság összesen 35 lélek volt.
Az adó összegének nagyságára a 18. század végén egy adókimutatás vet fényt, ez összegezi az 1777-1783. évek restanciáját. A zsidók száma Gyulafehérvárt ez időben körülbelül 150 lélek volt, és fennálló adósságuk 108 frt és 36 kr-t tett ki. A városban lakó zsidók közül valaki (egy bizonyos Ábrahám Izsák) egymaga 1778-ban 104 frt 36 kr-t fizetett. Ez azt jelentené, hogy — 100 adófizetővel számolva, és az adó összegét fejenként átlagosan 75 frt-ra becsülve — a fehérvári zsidók évi adója összesen mintegy 7500 frt-ot tett ki. A szóban forgó kimutatásból nem tűnik ki, hogy milyen adóhátralékról van szó; egyébként a zsidók adót fizettek a városnak, a vármegyének, a püspöknek stb.
Vessünk egy pillantást a bánáti zsidók (Arad, Lippa) teherviselésére, ugyancsak a 18. században. A fejadó itt is, mint Erdélyben, 2 frt volt évente.
1743-ban Bécs elrendelte, hogy a Bánát térségében lakó összesen 84 zsidó 283 MZsO III, pp. 655-656, no. 402 (Szatmár megyei zsidók türelmi adó hátraléka, 1732); M ZsOVI, p.215,no. 1;M ZsOXHI,pp. 138-139,no. 112 (Szatmár megye közgyűlése nem tartja indokoltnak a zsidókra kirótt háromszoros adót, 1743).
284 MZsO XIII, pp. 169-170, no. 146 (1745).
család legalább 100 frt rendkívüli adót köteles befizetni. Ellenkezés esetén azt, aki nem fizet, ki kell űzni az országból. Jellemzésül idézzük a lippai hatóságok 1746. évi jelentését, amely közli, hogy az Új-Aradon lakó Izsák József kifizette türelmi és kivetett rendkívüli adóját, összesen 95 frt összegben. Tehát egyetlen egy zsidó évi adója a városi és egyéb adókon kívül körülbelül 100 frt volt. íme, mit fizettek az aradi zsidók 1770-ben: türelmi adóként 110 frt, a királyi kamarának 120 frt, a vármegyének 60 frt. Nem csoda, hogy kéréssel fordultak a vármegyei hatóságokhoz, hogy segítsék őket "anyagi helyzetük megjavításán", mert különben képtelenek eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek. Egy adókimutatás az 1780-1786.
évekből egyenesen megdöbbentő. A jegyzék 12 zsidó nevét tartalmazza, ezek 158 frt és 20 kr adóval maradtak hátralékban. A Megjegyzés rovatban csupán egy mondat áll: "Meghaltak szegénységben." Egyiküket, Kurtitsch Jakabot, rablók ölték meg.
Adót fizettek a nem helybenlakó ("residentiátlan") zsidók is, méghozzá jövedelmük "század részét", azaz 1 %-át. Továbbá kötelesek voltak hozzájárulni a vármegye közterheihez. Sokan mégis azt mondogatták, hog’
a legjobb megoldás az lenne, ha egyáltalán nem engednék be a zsidókat. Só leghelyesebb lenne az egész országban csökkenteni a számukat, anélkiii hogy abból kár származnék.285
"Királynő pénze": A türelmi adó Minden korábbi és későbbi adónál terhesebb volt azonban a már I. Lipót és III. Károly által tervbe vett, de valójában csak Mária Terézia által meghonosított "türelmi adó" {taxa tolerantialis / Toleranztaxe), illetve
"malke-geld" ("királynő pénze"), ahogyan a zsidók nevezték.
Ennek az adónak hosszú és szövevényes története van. Maga az elnevezés, latinul és németül egyaránt, a jogi helyzetre utal: az uralkodó — a középkori gyakorlat folytatásaképpen — megtűri az országban a zsidókat, azaz megengedi, hogy megtelepedjenek, s a türelmi adó tulajdonképpen a zsidók ellenszolgáltatása volt a királyi "tűrés“-ért. I. Lipót 1698 november- december hónapokban, illetve III. Károly az 1719, 1725, 1727/28, 1731 és
285 MZsO II, pp. 113-114, no. 126 (a medgyesi országgyűlés határozata a tartozások behajtásáról, 1662); vö. Ember Győző, in: MZsO VII (1963), pp. 58-59. — Lásd még ízyoare, I I /l, p. 34, no. 49; p. 41, no. 59; pp. 48-49, no. 68; p. 50, No. 72; II/2, p. 262, no. 169; pp. 405-406, no. 277; p. 533, no.
23; p. 535, no. 25.
1735. években elrendelték a magyarországi zsidóság összeírását, vagyonuk feltüntetésével, egy reájuk kivetendő "türelmi adó" bevezetése céljából.286 Mária Terézia már 1743 februárjában foglalkozni kezdett a tervvel, de végül csak 1749. május 16-án közölte a Helytartótanáccsal, hogy megvalósítja I. Lipót és Hl. Károly elgondolását. Közvetlenül arra hivatkozott, hogy az örökösödési háborúban, amelynek során — a
«Prag mat ica s a n a io» értelmében — a trónra való igényét érvényesítette, a zsidók nem teljesítettek katonai szolgálatot. A szolgálat pénzbeli megváltásaképpen vetette ki a türelmi adót a magyarországi zsidóságra, beleértve az Erdély- és a Bánátban lakókat is, anélkül azonban, hogy ellentételezésül mentesítette volna őket a vármegyéknek, városoknak, földesuraknak fizetendő szokásos illetékek alól. Maguk a vármegyék is ellenezték a zsidók újabb megadóztatását. M ária Terézia elrendelte, hogy alakítsanak vegyesbizottságot az 1724-ben felállított Helytartótanáccsal és a királyi kamarával együtt, hogy megtalálják a legcélravezetőbb módozatot ennek az adónemnek a kivetésére és behajtására. Ez volt a döntő lépés a
286 Az 1767/68. évi országos zsidóösszeírás: MZsO XVI, pp. 13-367 (az összeírás); p. 419, no. 64 (Mária Terézia felszólítása az összeírási adatok mielőbbi benyújtására, 1767); pp. 435-436, no. 79 (Mária Terézia leirata a türelmi adó emelésének előkészítésére, 1768); p. 440, no. 85 (a zsidóösszeírás befejezésének sürgetése, 1768); pp. 459-460, no. 108 (bizottságösszehívása a türelmi adóügyében, 1768); pp. 460-469, no. 109 (a felvétel pontatlansága m iatt új zsidóösszeírás volna szükséges, 1769); pp.
501-502, no. 142 (sürgetés az előző javaslat ügyében, 1769); pp. 510-512, no. 153 (Mária Terézia elrendeli az újabb zsidóösszeírást, 1769); pp.
520-522, no. 158 (a kiküldött bizottság az újabb zsidóösszeírás tervével kapcsolatban nehézségeket lát, 1769); pp. 522-523, no. 159 (a Helytartótanács támogatja a bizottság véleményét, 1769); pp. 529-548, no.
169 (az utóbbi időben Magyarországra beköltözött zsidók statisztikai kimutatása, megye-, járás-, község-, uradalmanként, a nevek, foglalkozás, adó stb. feltüntetésével). — I. Lipót összeírási rendelete: MZsO II, pp.
296-300, no. 270 (1698); III. Károly összeírási rendelete: MZsO ID, p. 503, no. 302 (1727). A már említett adatokon kívül M ária Terézia javaslatai:
MZsO XIII, p. 118, no. 94 (1743); pp. 121-122, no. 97 (1743); pp. 124-125, no. 100(1743); pp. 130-131, no. 105(1743); p. 133, no. 107(1743); p. 166, no. 143 (1745); pp. 190-192, no. 165 (1749); pp. 264-271, no. 261-262 (türelmi adóval kapcsolatosan zsidók kimutatása megyénként, 1749); pp.
285-286, no. 268 (1749).
zsidóságra egy évszázadon át súlyos teherként nehezedő adó bevezetésében/87
1749. június 3-án a vegyesbizottság indítványozta M ária Teréziának, hogy az országban lakó zsidókra türelmi adóként az első három évben évi 20 000 frt-ot vessenek ki. Továbbá a kerületekből összesen 6, és rajtuk kívül még 2-3 jobbmódú zsidó jelenjék meg a vegyesbizottság előtt, meghatározott időben, hogy megtárgyalják velük a türelmi adó végleges összegét, és megállapodjanak. M ária Terézia elégedetlen volt a tervvel, ő maga a türelmi adó összegét évi 30 000 frt-ban akarta volna megállapítani, tekintettel arra, hogy a fejadók 1746-ban összesen 29 694 frt-ot jövedelmeztek. Kívánta azt is, hogy a zsidó küldöttség több tagból álljon, mint a javaslat szerinti 8-9. A megbeszélés eredményeképpen a királynő végül elfogadta a vegyesbizottság által javasolt összeget, a 20 000 frt-ot. Ez a labda-dobálás a királynő és a királyi kamara meg a vármegyék között hosszabb ideig folyt.288 A magyar hatóságok ellenezték a türelmi adót, mint ahogy nem fogadták el M ária Terézia úrbéri rendeletéit sem, mert mindkettő gyengítette volna az ország pénzügyi helyzetét. De közrejátszottak politikai okok is. A királynak nincs joga adót kivetni. Adót csak az országgyűlés szavazhat meg. A vármegyék és városok ezért nem tettek eleget a felszólításnak, vagy késedelmeskedtek a zsidók összeírásával, és amikor 1769 januárjában a vegyesbizottságnak a beérkezett listák alapján végül sikerült javaslatot tennie a türelmi adót illetően, javaslatuk nem volt használható. A vármegyék különféleképpen értették, vagy akarták érteni, az utasításokat. Nem adtak világos választ a zsidók vagyoni helyzetére vonatkozóan. A vizsgálatnak egyetlen haszna volt. A jelentések hatalmas statisztikai anyagot tartalm aznak az országban lakó zsidók számát, foglalkozását illetően. Eszerint az 1768/69.
esztendőben összesen 21 000 zsidó élt Magyarországon.289 A kudarc nem tudta M ária Teréziát megakadályozni abban, hogy a közben eltelt évek során ne szedjen be többféle rendkívüli adót a zsidóktól. Most m ár azonban rendszeressé vált a türelmi adó. Összegét évről évre emelték.
A türelmi adónak az erdélyi zsidóságra cső részét nehéz kiszámítani, mert a vonatkozó 1735/39, 1743/45 és 1746/48. évi összeírásokból Erdély és a Partium hiányzik. Néhány vármegye (Arad, Szatmár, Máramaros,
287 MZsO XIII, pp. 190-192, no. 165(1749).
288 Vö. Ember Győző, in: MZsO VII (1963), pp. 64 skk. — Lásd MZsO XIII, pp. 285-286, no. 268 (1749).
28(7Szabó Dezső, A megyék ellenállása M ária Terézia úrbéri rendeletéivel szemben (Budapest: M. Tud. Akadémia, 1934).
Közép-Szolnok) be sem küldte a jelentését, avagy tagadták, hogy területükön egyáltalán laknak zsidók. Imhol néhány adat, amely némi fényt derít az erdélyi és bánáti vármegyék türelmi adó befizetéseire.290 (Az összegek mindenütt frt-ban értendők.)
1732 1741 1742 1746 1760 1767
/43 /47 /1769
Arad vm. — ____ 150 56 274 647
+ vármegyei adó 573
Bihar vm. — . — — 252 888 618
M áramaros vm. — — — 1044 1125 6386
+ árenda 4310
Nagykároly és Szatmárnémeti (adóhátralék
+ árenda) 480
+ 3195 —
Nagyvárad 272 — — — — —
Szatmár vm. — — — 1038 1125 3801
Ebből a hiányos táblázatból is kitűnik, hogy az adóteher évről évre mind nehezebb lett.
Erdély zsidósága, mint a Magyarország más részein élő zsidók is, egyéb adókötelezettségük mellett képtelenek voltak teljes összegében megfizetni a rájuk kirótt türelmi adót. Haladékot kértek, lakhelyet változtattak, menekültek. Mária Terézia pedig hajthatatlan volt, és sürgette az adók mielőbbi behajtását. Ha szükséges, "katonai végrehajtást fognak elrendelni." A vegyesbizottság 1759 áprilisában intézkedett, hogy a Bihar vármegyéből megszökött vagy elköltözött zsidókat fel kell kutatni és a reájuk eső türelmi adót be kell hajtani. A nemeseknek, akik ellenkeznek —
290MZsO III, pp. 658-659, no. 404 (nagyváradi zsidók türelmi adó hátraléka, 1732); MZsO V m , pp. 471-475, no. 533 (Nagykároly, 1740);
MZsO XV, pp. 411 -413, no. 330 (Bihar vm.-i összeírás, 1768); MZsO XVI, pp. 26-29, nos. 2/1-2/2 (Arad vm.-i összeírások, 1767); pp. 100-106, nos.
22/1-22/6 (Máramaros vm.-i Összeírások, 1768); pp. 251-265, nos.
31/1-31/5 (Szatmár vm.-i összeírások); pp. 460-469, no. 109, kül. pp. 467- 469 (megyék összesítése). — Vö. Ember Győző, in: MZsO VII (1963), pp.
51-55.
vagy akár csak nem segítenek — a pénz felhajtásában, a nevét közölni kell a Helytartótanáccsal.29*
Országosan nézve, az 1749-ben kivetett 20 000 frt-ból két évtized alatt, 1768-ra, már összesen 48 313 frt összegű hátralék halmozódott fel. 1828- ban a hátralék elérte a 2.3 millió frt összeget. A zsidók kérték az adó és a hátralékok összegének eltörlését, mert képtelenek voltak eleget tenni ennek a kötelezettségnek. Végül 1846-ban V. Ferdinánd király és a magyarországi zsidóság képviselői megállapodtak abban, hogy a türelmi adó eltörlése fejében a zsidók 11 év leforgása alatt összesen 1200 000 frt-ot megfizetnek. 1849-ben azonban, a magyar szabadságharc leverése után, Haynau, a császári haderő főparancsnoka mégis az eredeti teljes összeget vetette ki hadisarcként a magyarországi zsidóságra.292
A türelmi adó terhe nyilván nem szolgált javára Erdély gazdasági helyzetének.
291 MZsO XIII, pp. 129-130, no. 104 (Ung megye a zsidók megadóztatása ellen, 1743); pp. 138-139, no. 112 (Szatmár megye a zsidók megadóztatása ellen, 1743); MZsO XV, pp. 128-132, no. 152 (türelmi adó hátralék vármegyék szerint, köztük Bereg, Máramaros, Szatmár, Ugocsa vm., 1755-1759); MZsO XVII, pp. 419-420, no. 419 (aradi zsidók panasza a türelmi adó összege miatt, 1770). — Lásd még ízvoare, 11/2, p. 262, no. 169;
pp. 405-406, no. 277; p. 415, no. 28; p. 533, no. 23; p. 535, no. 25.
292 MZsO XV, pp. 132-153, nos. 153-165 (beadványok stb. Mária Terézia zsidóösszeírási rendelkezései kapcsán, 1759); pp. 406-414, nos.
327-331 (türelmi adó hátralék vármegyék szerint, köztük Arad, Bereg, Bihar, Máramaros, Szatmár, Ugocsa vm., 1764-1767). — Vö. Zsidó lexikon (1929), pp. 914-915.