A bécsi kormány kémekkel vette körül Rákóczit. Minden lé
pésére ügyeltek és minden elejtett szaváról tudomást szereztek a hatalom intézői. Nagyon jól meg kellett tehát választani az időt és alkalmat, hogy feltűnés nélkül érintkezésbe lépjen a főurakkal, kik a haza felszabadítására vele szövetkezni hajlandók voltak.
Mikor végig száguld az őszi szél a mezei tarlón és a nagy urak a vadászat kedvteléseinek élnek, Rákóczi is ellátogat munkácsi várába. Jól tudja, hogy itt is nyomában vannak a besúgók és ezért itt is nagyon óvatos környezete megválogatásában. 0 , de mennyi ifjúkori emlék zavarja itt is a nyugalm át! A termekben, a kápolnában, az udvaron lépten-nyomon megjelenik előtte imá
dott édes anyjának, Zrínyi Ilonának magasztos alakja, ki keserves számkivetésben, török földön, gyermekeitől távol viselte az élet terheit. Bosszúért kiált az imádott anya emléke, de az ész taná
csára még inkább kell hallgatnia, mert hiszen nemzetének, hazá
jának felszabadítása forog kockán. A merész, minden kockáztató vállalatba nem lehet vakon rohanni, lassan, de biztosan kell a hatalmasokra mérni a csapást, melytől megszédüljenek.
Ma azonban nagy társaság van együtt Munkács várában. Ott van Bercsényi Miklós gróf, Ungmegye főispánja. Tüzeslelkü főur, egykorú a huszonöt éves Rákóczi Ferenccel. Fellobbanó természetű, rettenthetetlen és mikor a lakomák fölött tele serlegek mellett megoldódik a nyelv, feltárul a kebel, kiönti szive keservét és el
ragadó szavakkal ecseteli hazája sorsát és nem leplezi terveit.
Eljöttek a Hornonnayak, a Csáky grófok és ott vannak még számo
sán, kik most a kürt szavára nyugtalan paripákon fényes sorban indulnak, hogy az erdők rengetegében hajtsák a nemes vadat. Ki erre száguld, ki amarra, magára marad egy-egy a társaságból és Rákóci is immár fáradtan ledől egy hatalmas fenyő árnyékába. De nem marad ideje, hogy gondolataival foglalkozzék, mert ott
terem mellette hirtelen B e r c s é n y i M i k l ó s és letelepedik melléje.
— Ez a vén fa nem adja talán tovább, a mit itt beszélünk,
— kezdi a szót Bercsényi — ha ugyan azt hiszed, hogy megi.
bizható embered vagyok. De látod, régóta keresem az alkalmat, hogy veled négyszemközt beszélhessek a haza sorsáról. Ó, tudod e Rákóczy, mit szenved szegény magyar népünk, tudod-e mint sanyargatják az adóvégrehajtók, tudod-e mint zsarolja, üti-veri a szegény parasztot a katonaság, tudod-e mint tiporja lábbal nem
zetünk jogait a német kormány. Tudod-e mit irtják, pusztítják ki népünket e szép magyar földről, tudod-e mint van összegyötörve, összegázolva az egesz ország. S ha látod, ha tudod mindezeket, van-e lelked, hogy mindezeket tétlenül szemléled!
— Igazad van, a vén fa nem adja tovább amit itt beszélünk, ezért elmondom hát neked szivem titkos gondolatát. Feláldoznám véremet, odadobnám vagyonomat, mint koldus mennék kéregetni a kifosztott zsellérhez, ha szolgálni tudnék hazámnak, népemnek, de midőn azt látom, hogy a magyart az egyetlenség, a pártosko
dás juttatta idáig, nincs elég bizalmam, hogy a kitűzött zászlót diadalra vigyem.
— És azt hiszed, hogy öregapád, György erdélyi fejedelem ezeket nem tudta? És vére, mely ott a fenesi ut szélén omlott, midőn a csatában leesett a lováról, azt hiszed, nem kiált bosz- szuért ? Országát, életét vesztette a haza szent ügyéért, és te, az ő unokája, méltatlan volnál hozzá ? Vagy azt hiszed, hogy atyád, Ferenc, ki részt vett Wesselényi nádor összeesküvésében és majd
nem vagyona romlásának árán kerülhette ki a vérpadot, azt hiszed, ő nem ismerte a veszélyeket, melyek reá leselkedtek?
Mostoha atyád Thököly, ki messze Törökországban hontalanul bolyongott, azt hiszed biztos győzelemre számított, mikor a durva erőszak megtörésére fegyveres seregeinek élére állt ? Ok mindnyá
jan tudják, hogy életök, nyugalmuk, családi boldogságuk lesz a kudarc ára és még sem haboztak, midőn a legszentebb kötelesség szólította őket. Ki volna hivatottabb mint te, hogy élünkre állj. A másik öregapád, Zrínyi Péter, kinek vérét Bécsújhelyen ontotta ki a bakó, öreganyád Frangepán Anna, ki félőrülten halt meg a gráci kolostorban, anyád Zrínyi Ilona, ki oly sok szenvedés után török földön halt meg, nagybátyád Zrínyi János, ki puszta gyanú alapján Spilberg börtönében pusztult el, mindezen áldozatok szel
lemszárnyai nem jelennek-e meg előtted és nem figyelmeztetnek-e kötelességedre, nem figyelmeztetnek-e, hogy folytatnod kell a mü
vet, melynek alkotásában ők dicsőn elbuktak!
— Óh, ha ismernéd lelkem vergődését, bizony máskép be- 2*
szélnél, Bercsényi. Hiszen én még folytathatnám a szenvedések sorát, melyekről neked nincsen tudomásod. Égeti véremet mikor rágondolok, hogy az embertelen bécsi gyülevész nép mint dobálta sárral, a fegyveres őrök hahotája mellett, szent életű anyámat, hogy tépték le gyermekeit vérző kebléről. Mint akarták belém oltani a gyűlöletet nemzetem és hazám iránt, mint vettek körül kémekkel, és ha tudnád Miklós, mennyit szenvedek, és mégis, mégis meggyógyíthatja az idő a sebeket, melyeket az erőszak nemzetemen ütött, de egy újabb balsiker biztos halálát jelentené;
ez a tudat tart vissza engemet.
— Ó, nemes sarja egy dicső nemzetségnek, beszélj, beszélj!
Öntsd ki előttem lelked keservét, mert mindenre a mi szent előt
tünk, esküszöm, hogy utolsó csepp véremig számíthatsz reám és inkább fenevadaktól engedem széttépni testemet, semhogy valaha megszegjem irántad a hűséget, melyet itt Isten szabad ege alatt neked' fogadok.
Rákóczi meghatottan hajtotta le fejét és két könypatak om
lott végig nemes arcán. Eltűnődött egy darabig, aztán szótlanul borult Bercsényi keblére.
A kocka el volt vetve.
A tölgy koronáján pedig átrepült az őszi szél és a sárguló lomb zizegése szellemhangokhoz hasonlított, mintha a sok vér
tanú helyeselné a méltó utód végső szándékát.
Az áruló.
Még egy nagy veszedelmen kellett átesnie Rákóczi Ferenc
nek, mielőtt a hazáért és szabadságért fegyvert foghatott. Bercsé
nyivel abban állapodott meg, hogy levelet fog intézni XIV. Lajos francia királyhoz, melyben neki szövetséget ajánl a magyar nem
zet nevében az esetre, ha a szabadságharcot pénzzel és fegyveres erővel támogatja. Előre volt látható, hogy a francia király öröm
mel veszi ez ajánlatot, mert ha a spanyol örökségért háborúba akar elegyedni Lipóttal, már félig nyert ügye van, ha az osztrák sereg egy részét Magyarországhoz köti. Csak az volt most a leg
fontosabb kérdés, honnan vegye azt a megbízható embert, ki elég ügyes arra, hogy Rákóczi levelét a francia király kezeihez juttassa és vele a szövetséget megkösse. Csak egy ember látszott erre alkalmasnak. Ott állomásozott Eperjesen egy Longvál nevű francia származású kapitány, ki, mert hazájában nem tudott boldogulni, osztrák szolgálatba szegődött. A bécsi kormány azért küldte őt
Eperjesre, hogy folyton szemmel tartsa a belföldi főurakat és mihelyt valami gyanús mozgalmat vesz észre, titkos jelentést küldjön Bécsbe. Longvál értett is ehhez az alávaló mesterséghez.
Kedves modorával behízelegte magát a főurak bizalmába. Mula
tozás közben gyakran ócsárolta a bécsi kormányt, elégedetlensé
get színlelt s nem egyszer kifakadt, hogyha a magyar urak fegy
vert ragadnának, hozzájok állna, mert ő esküdt ellensége az osztrák zsarnokoknak. A magyar urak hittek neki és mikor Rákóczi nagy vadászatait rendezte, magukkal vitték és bemutatták a fejedelemnek. A müveit francia behízelgő modorával csakhamar
Bercsényi György.
teljes bizalmát birta Rákóczinak, ki módfölött örült, hogy ily alkalmas követet küldhet a francia királyhoz. Beavatta titkába és miután Longvál szabadságot nyert, hogy hazájába utazzék, ma
gával vitte Rákóczi levelét. Csakhogy a cselszövő kalandor Be
csen keresztül vette útját, hol Rákóczi levelét és tervét a kor
mánynak elárulta. Ott azután azt a rendeletet kapta, hogy vigye csak el a levelet a francia királynak, annak válaszát pedig hozza vissza. így is történt. Bécsben nagyon jól értettek a levelek titkos felbontásához. A bécsi kormány eleget tudott, de nem mindent.
Ismerni akarta az összes urak névsorát, kikre Rákóczy számit.
Régi gyakorlat szerint ártalmatlanná akarta tenni egy szálig mind
azokat, kik az összeesküvésnek részesei.
Longvál el is hozta a francia király levelét Rákóczihoz Mun
kácsra, de azon szóbeli jelentéssel, hogy a íejedelen Írja Össze azon magyar uraknak a neveit, a kikre számíthat. Ezen kívánság hallatára Rákóczi lelkifurdalást érzett. Hiszen ha ez a névsor véletlenül a bécsi kormány kezei közé kerül, körülbelül száz előkelő családot juttat végtelen nyomorba, körülbelül száz derék hazafit juttat a földalatti börtön poklába. Az ügyes francia azon
ban minden rábeszélő tehetségét felhasználta, hogy Rákóczi min
den agályait szétoszlassa. Megirta a második levelet a francia királyhoz, egy másik levélben felsorolta mindazokat, kik a sza
badságharc szervezésében társai lesznek, de mégis, mintha a gyanú szikrát fogott volna lelkében, vagy, mert lelkiismerete han
gosan vádolta e második levelet, mely társainak névsorát tartal
mazta, ketté tépte. S mégis, mikor Longvál második útjában új
ból jelentkezett a bécsi kormánynál, nem csak a franczia király
hoz intézett levelet, de a széttépett névsort is bemutatta. A bécsi kormány megállapodása szerjnt Longvált Linzig tovább engedte utazni. így akarta az udvar elhárítani annak látszatát, mintha a francia kapitány az ő fogadott kéme volna. De Linzben elfogták és Bécsben azonnal intézkedtek, hogy Rákóczit kézre kerítsék. A fejedelem nénje, ki a bécsi udvari körökkel érintkezett, még az nap megtudta, hogy fontos levelet fogtak fel Magyarországból és miután öccsét féltette, gyorsfutárral megizente neki, hogy a meny
nyiben az összeesküvésben részes, futással mentse meg életét. A futár idejekorán is érkezett és Rákóczy még megmenekülhetett volna. Ámde a fejedelem oly vakon bízott Longvál ügyességében s becsületességében, hogy azt hitte, más levelekről van szó.
Azonfelül neje, ki szintén eljött vele Munkácsra, ott nagybetegen feküdt és Rákóczinak nem volt elég lelki ereje, hogy asszonyát ilyen állapotban magára hagyja. Pedig jobb lett volna menekülnie. Az eperjesi tábornok a hozzá intézett parancs szerint, még aznap este elfogta és alig maradt annyi ideje, hogy halálra rémült feleségét megnyugtassa. Egyenesen Bécsújhelybe szállítot
ták, hol ugyanazon penészes börtönbe zárták, honnan éppen harminc évvel ezelőtt nagyapja a vérpadra lépett. Bercsényi Miklós még elég korán értesült, úgy, hogy Lengyelországba szökhetett.
De alighogy Rákóczi neje felgyógyult, két kis fiával felvitték Bécsbe, hol őrizet alatt tartották.
Szomorú sors várt most Rákóczira és ott a börtön mélyén elkészülhetett közeli halálára. De nem a maga életét sajnálta, hanem mélyen nyilait át szivén a fájdalom, midőn hazája sorsára gondolt.
Csakhogy Rákóczi kétségbeesett nénje mindent elkövetett a drága élet megmentésére és ez sikerült is. A börtönre felügyelő
katonák Lehmann nevű századosát nyerték meg tervük kivitelére.
Egy napon Lehmann a fejedelemasszony levelét Rákóczi kezeibe juttatta és előkészítette a szökésre. Egy ködös novemberi estén odaszól Lehmann százados az egyik őrtálló katonának, hogy menjen a szomszédban levő szobájába és gyújtson gyertyát.
— Hogy mehetnék kapitány uram — szól az őr, — hiszen jól tudja, hogy nem szabad elhagynom helyemet.
— Igazad van fiam, — mond a kapitány, — de ne félj, mert addig őrt állok helyetted.
Ezzel a közkatona bement a százados szobájába, csakhogy mig ott el volt foglalva, hirtelen megnyílt a börtön ajtaja és Lehmann Rákóczit egy üres tiszti szobába vezette. Mire az őr visszakerült, már az üres fészket strázsált. A tiszti szobában Lehmann katonaöcscse, ki szintén be volt avatva a titokba, gyor
san közkatona ruhába bujtatta Rákóczit, ki süvegét mélyen szemébe nyomta, podgyász-zsákot vetett vállára, úgy indult a tizedes után, ki a kapun a szabadba.
Ott pedig Berzeviczy nevű apród kantározott paripával és a szükséges ruhával várta fejedelmi urát. A sötét éjszaka vette oltalmába a gyorsan tova vágtató fejedelmet és hü apródját, kivel szerencsésen elérte a lengyel határt. így hát kiszabadult a halálos veszedelemből. Ámde a szegény Lehmann életével lakolt. Hiába feszítették ki Rákóczi börtönének ablakvasát, hiább illesztettek oda kötélhágcsót, a vizsgálóbirák kisütötték, hogy Rákóczi a keskeny ablakon keresztül nem menekülhetett. De meg az is ki
tudódott, hogy Lehmann gyakran meglátogatta Rákócit börtönében.
A szerencsétlen Lehmannt kinpadra feszítették, úgy vették ki belőle a vallomást. A fejedelmi asszonyok hiába fáradoztak megmentésén, halálra Ítélték, fejét vették. Rákóci neje csak az árván maradt család gazdag megjutalmazásával róhatta le háláját, melylyel férje életmentőjének tartozott. Rákóczi szökése után pedig az elárult uraknak sem esett bajok. Kitört a háború és most a bécsi kor
mány kisebb gondja is nagyobb volt, semhogy az összeesküvőket vegye üldözőbe.
„A hazáért és a szabadságért".
Végig sepri a havát a lengyel rónaságon a téli szél, maga előtt kergetve ez elaszott kórót meg az árokparti bogáncsot. Fá
radtan üget az országúton a két paripa, melyeken Rákóczi Ferenc és hü apródja sebes vágtatásban értek az idegen földre. Valami csárdaféle épület áll ott a faluszélen, oda törekszik a két utas a
csikorgó hidegben. Az ut fáradalmainál sokkal inkább megtörte őket a folytonos izgalom, hiszen csak most lélekzenek fel szaba
don, midőn a halálos veszedelem torkából biztos földre léphettek.
A csapszék előtt Berzeviczyre bizza a fejedelem a hü állatok gon
dozását, úgy lép be egyedül az ivóba. A tágas helyiségben egye
dül egy lélek húzódik meg egy félreeső asztal mellett és könyö
kére ámaszkodva, észre sem veszi az idegen vendéget.
— Most már rendbe volnánk kegyelmes uram, csak továbbra is segítségünkre legyen a magyarok Istene, — igy szólt Berzevicy Rákóczihoz közeledve.
E szavak hallatára felüti fejét az idegen és meglepetésében összecsapva kezeit Rákóczi felé rohan, ölelésre tárja ki karjait, hogy üdvözölje az imádott fejedelmet, kit ott sejtett az újhelyi börtön mélyen.
— Én édes Bercsényim, itt kell találkoznunk! Áldott legyen az Ur, ki ide vezetett engemet. Most már erős a hitem, hogy a gondviselés szent nemzeti ügyünket pártolni fogja. Nem félek a poklok összes vészeitől és ki fogjuk bontani a lobogót, melyeken e jelszó ragyogjon: „A hazáért és a szabadságért.“
— Én jó fejedelmem, azért bujdosom itt az országunk hatá
rán, hogy kemeim által folyton értesüljek, mi történik odahaza.
Tudod-e, hogy otthon már csapatokba verődött a nép. Oda hagy
ták az erdők rengetegeit és néhány százával egy-egy csapatba álltak össze, hogy itt is, ott is megtámadjak a császár zsoldosait.
Fegyverekre, puskaporra is szert tettek már, csak a vezérek hiányzanak még, kik a felkelést országszerte szervezzék. Hát ha még megtudják odahaza, hogy csodás módon megmenekültél, láz
ban fog égni az egész ország népe, hogy lerázza magáról a gyű
lölt bilincseket, melyeket az osztrák kéz rárakott.
— Reménye pedig ne legyen hiú ábránd, a szabadság csil
laga ragyogjon nemsokára édes hazánk fölött.
— Ragyogni is fog, én jó fejedelmem, mert egyeb jó hírek
kel is szolgálok. A francia király kész megkötni velünk a szövet
séget és pénzsegélyt és kitűnő tiszteket, meg némi katonaságot is rendelkezésünkre bocsát. Fegyverekben sem lesz hiány. A többit pótolni fogja a magyar nép ősi erénye : a harci vitézség és az imádott haza szeretete.