Szervezve volt már a felkelés az egész országban. Majd az Alföldön, majd a hegyes vidéken állt egymással szemben a kuruc és labanc tábor.
Igaz, hogy eddig mind a kettőnél csak abból kelt ki a háború, hogy a kuruc sereg hirtelen támadással szétriasztotta a gondtalan ellenséget, majd meg a labancok ütöttek a mitsem sejtő kurucokra.
Rákóci seregei rendszerint a rosszul védelmezett várakat támadták meg ostrommal, az ellenséges városokat meghódoltatták vagy el
pusztították. De most nagy feladat előtt álltak. Zólyom városa alatt először találkozott egymással szemben két nagy táborban a kuruc és labanc. Zólyom városa több mint hat méter széles kő
fallal van bekerítve, melybe erős kapukon át van bejárás, s a várossal egybekötve játszikba Hunyadi Mátyás által épített hatal
mas vár, pompás palotával, mely többször volt királyok lakása s a korona őrhelye.
Ezen város birtokáért mérkőzik meg most a két fél egy
mással.
Nagyobb részben lovasság mind a két tábor. Labanc is, ku
ruc is egyaránt magyar és tót. Csakhogy a kurucok közt még több a ruthén, mint a tót. Szabályos hadrendben áll egymással szemben a két egyenlő erejű hadsereg, nyílt csatában, kibontott lobogókkal, ütközetre készen.
A labancok íőerejét két ezred muskétás képezi, aztán néhány rác lövész, meg a dán dragonyosok.
A kurucok táborát a lengyel dragonyosok s néhány ezer gyalog hajdúság képezi, mely már a török háborúban megszokta az ág yutüzet; a többi mind felke’ő lovasság, a saját lován, saját öltözetben és saját fegyvereivel. — Ágyúik is voltak morva tüzé
rekkel, de nem igen lehetett bízni azokban az ágyukban.
Igen szép idő volt; ütközetre alkalmasabbat kívánni sem le
hetett. Korán reggel még csipős hideg, de délíelé már erősen be
melegedett. A lovakat bántotta a bögöly, a katonákat meg a szomjúság. Bercsényi folytonosan tartotta a haditanácsot a francia tisztekkel, de nem tudott megállapodásra jutni. Alig adta ki az egyik parancsot, rögtön utána küldötte a másikat és az előbbinek ellenkezőjét rendelte el. Nagyon jól akarta csinálni a dolgot. Az egyik alvezére, Károlyi kifogást emelt, a másik alvezére, Ocskay duzzogott, hogy a támadás nem egészen az ő terve szerint tör
ténik.
A labanc tábort pedig három magyar tábornok vezette:
Fór-gách, Bottyán és Eszterházy. Az első tanult katona, hadtudomá
nyokban járatos vezér. A másodikat a nép Vak Bottyánnak ne
vezte, mert csak fél szeme volt. A török háború alatt vitéz tet
teivel szerezte hirnevét és vezéri rangját. Eszterházy pedig kedves ember volt Bécsben, úgy jutott a vezéri ranghoz. Schlick, az osztrák tábornok bement Besztercére parádézni német csapatjával, miután épen Leopold császár-király névén apja volt.
A három labanc vezér sem tudott megegyezni a csatarend megállapításában.
Eközben eltelt az idő, már délután három óra felé járt. A két sereg megunta, hogy egymással farkasszemet nézzen, de arra sem volt kedve, hogy egymásra rohanjon. Tudták innen is, túl is, hogy magyarok. Akár melyik részen lesz is a győzelem, magyar vér fog folyni. Csak egy kérdéssel lehetett őket összekapatni, hogy ki hát a vitézebb ?
Vak Bottyánnak akkor eszébe ötlött a török háborúkban di
vatos szokás, hogy-egy hatalmas dalia kiugratott a hadsorból s odavágtatva a két hadsereg közötti térre, harsány kérkedéssel hívta ki személyes viadalra az ellenfélnek legvitézebb leventéjét. Egy ilyen párbaj vége aztán lelkesedést öntött a győztes dalia seregé
ben s gyakran eldönté az ütközet sorsát.
Mikor Vak Bottyán látta, hogy nem tud megegyezésre jutni két vezértársával, felcsapta a sisakját a fejére, sarkantyúba kapta a paripáját, kiugratott a hadsorból a harcmező közepére s ott el- kiáltá harsány hangon, hogy meghallhatta mindkét táb o r:
— No kuruchad, ha van lelked, szólítsd elő a csizmaszárból.
Én vagyok itt, a Vak Bottyán ! Ha van valakinek közületek bátor
sága megmérkőzni velem, egy kis vitézi bajvivásban szívesen látom — vacsorára!
Amint elhangzott a hetyke felhívás, innen is, túl is nagy volt rá a morgás. A labanc hetvenkedett, a kuruc ungorkodott: Vak Bottyánról az volt a hit, hogy annak a testét nem fogja sem kard, sem golyó, az ördög menjen azzal viaskodni.
De még nem volt ideje Bottyánnak a kihívást ismételni, amidőn kivágtat a kurucok sorából egy fiatal dalia s oda tart a kihívó elé.
Vak Bottyán megismerte a félszemével is a közeledő alakot.
Sokszor leírták már előtte a nyalka kuruc Ocskayt, elől befont szőke hajával, piros skarlát dolmányával, fehér-medve kacagá- nyával.
— Elmenj te nyáladék kölyök innen m indjárt! — kiáltá eléje a vén harcraedzett hős. — Ha nyakon kaplak, biz a holdba doblak ! Nincs köztetek különb ember, akit velem szembe állítsatok ?
De Ocskay sem maradt neki adós.
— Ha félszemem behunyom, akkor is vagyok olyan, mint kend !
— De hegyes a legény! No hát váltsunk egy pár golyót.
Azzal kihúzta Vak Bottyán a nyeregkápából az egyik pisz
tolyát, rásütötte Ócskáira. Ez is visszalőtt rögtön, de egyik sem talált.
Arra mind a ketten a másik pisztolyt vették elő. Ocskay kö
zelebb léptetett ellenfeléhez. Vak Bottyán pedig egy helyen topor- zékoltatta a lovát, úgy nehéz volt őt célba venni.
Egyszer aztán, amikor Ocskay közel jutott hozzá, a vén dalia biztos kézzel kisüté ellene a fegyverét s abban a percben Ocskay egyszerre olyan ütést érzett a mellén, hogy kék-zöld lett előtte az egész világ. Az acél sodronyingtől ugyan nem fúródhatott a golyó a testébe, de az ütés mégis oly hatalmas volt, hogy rögtön elbo
rította a száját a vér, s ő maga előre, a lova nyakára borult. Az okos állat egyszerre megállt csendesen.
— Hahahó! — kacagott Vak Bottyán. — Köpd ki, ha k eserű !
S azzal kezdte lovát íincoltatní, diadalmasan felemelt p isz to l
lyal mutatva a saját táborának, hogy ellenét legyőzte. Ocskayt azonban még nem hagyta el öntudata. Tudta ő azt jól, hogy Vak Bottyán is páncélinget visel dolmánya álatt, még pedig karikákból füzöttet, amiről lesiklik a golyó. Hanem eszébe jutott, hogy a páncélingnek van egy nyílása hátul, hogy fel lehessen venni. Amint Vak Bottyán nagy diadalában a lovát toporzékoltatta előtte s e közben háttal került feléje, Ócskái hiitélén összeszedte magát, fel
emelte végső erejével a pisztolyt, odacélzott és lőtt. A pisztoly három golyóra volt töltve; az egyik megtalálta a hasadékot a a páncélingen s a vitéz tábornok derekába hatolva, a háta gerincé
ben állt meg.
E lövésfe Vak Bottyán nagyot ordítva görnyedt hanyatt a nyeregben, s csak a kengyel tartá, hogy le nem bökött lo
váról.
Többet aztán Ocskay sem látott. A világ elsötétült előtte, nem tudta többé, mi történik vele.
Most pedig meg akarta mutatni mindkét tábor, hogy melyik hát a vitézebb? A csata kifejlődött. Dörögtek az ágyuk, a dán dragonyosok szembe kerültek a lengyel dragonyosokkal. Csatto
gott a kard, a gyaloghajduság pedig harci zajjal vetette magát a rác lövészekre s megfutamítva őket, a kuruc lovassággal a laban
cok muskétásait szorította. A kurucoknak kedvezett a szerencse.
Megverte a labancot, elfoglalta ágyúit és beszalasztotta az ellen
séget a városba, de az ott sem maradt veretlen. A kurucok meg
ostromolták a falakat és elfoglalták a várost. A labancok most le
futottak a várba és ott reteszelték el magukat. Ocskay csak
hamar felépült. Vak Bottyán pedig későbben átpártolt Rákóczy táborába.