I r ta : FARKAS EMŐD.
Bottyán János apót, amikor még labanc-ezredes volt, nagyon megszorította Nyitra alatt gróf Bercsényi Miklós kuruc seregevei.
Futottak a német labancok s emiatt roppant haragra gyűlt az öreg félszemü hős, akinek még a török háborúkban lőtték ki a balszemét.
Sarkantyúba kapta lovát, magasra emelte a kardját, aztán Ocskay László kuruc-ezredes elé rugatott.
— Van-e bátorsága velem kopját törni? — kiáltotta kihívóan a haragos hős.
— De van ám, öreg apó, — felelté hetykén Ocskay, a rette
gett viléz, Rákóczi villáma, akit gyakori égetései miatt a németek a tűz fejedelmének neveztek.
Erre rögtön leszálltak a lóról fegyverhordozóik s kopját adtak
kezükbe, a szemben álló két sereg pedig lélekzetét visszafojtva leste, hogy ki lesz a győztes.
A labancok nagyon aggódtak az öreg hatvanéves Bottyánért, a császár hű katonájáért, mert tudták, hogy a zömök, szélesvállu, acélmellü Ocskaynak roppant erő van a karjában, győzhetetlen bátorság a szivében.
De a kurucok is tudták, hogy micsoda mesés erő rejlik a öreg Bottyán apóban s erősen bíztak abban, hogy ő lesz a győztes.
A két híres vitéz egymásnak rohant a kopjákkal, de egyik se tudta a másikat kivetni nyergéből.
A kopják összeértek anélkül, hogy a hősök megsebesültek volna.
— Döntsön a pisztoly! — kiáltotta Bottyán apó s azzal mind
ketten pisztolyt ragadtak.
Az öreg Bottyán volt a frissebb, célba vette Ocskayt s úgy mellbe lőtte, hogy annak orrán-száján eleredt a vér.
Ocskay megingott nyeregében, de már a következő pillanatban összeszedte minden erejét, fölkapta pisztolyát s Bottyán apót úgy meglőtte, hogy fegyverhordozója emelte le nyergéből.
Ocskay golyója csípőjét találta, ahol nem födi be a nehéz páncéling.
— Kutyateremtette, ördöngös fickó ez az Ocskay! — mor
mogta az öreg, amint bevitték sátorába s bekötözték folyton vérző sebet.
Az öreg sokáig hordozta testében a .golyót, de azután is sán
tított egész haláláig, amikor már sikerült kivenni belőle.
Ocskaynak is hónapokig kellett feküdni az ágyat, mig annyira magához jöhetett, hogy kocsin követhette a sereget.
Bottyán apó Zolyom várába szorult csekelyszámu labanc—- őrségével, amelyet Bercsényi gróf kurucai kéményén ostromoltak.
Egyszer -csak Bottyán apó megfuvatja trombitát s Bercsényi azt hitte, hogy már most mindjárt megadja magát a labanc őrség.
Jött is a városból a futár bekötött szemmel, oldalán a trom
bitással s egy levelet adott át Bercsényinek, aki mihelyt átfutotta, harsogó kacagásban tört ki.
Azt irta az öreg sebesült csataoroszlán, hogy a kuruc tábor
ban amúgy is bőviben vannak a jóféle magyar borocskáknak, ebben az istenverte fészekben pedig egy kortyot se lehet kapni, küldjön tehát neki egy átalaggal a kegyelmes úr, aztán megint lövetheti a várat.
Bercsényi küldött is neki egy egész hordóval, „hogy az a német is ihassék belőle.“ Aztán megint folyt az ostrom, de Bottyán apó végre is feladta a várat s haza vonult esztergomi birtokára.
De Kuckländer várparancsnok, aki a hős jószágaira vágyott, feladta Bécsben, hogy titkon egyetért a kurucokkal, azért játszotta kezükre Zólyom várát.
Nosza, tüstént jött Bécsből a szigorú parancsolat, hogy el kell fogni Bottyán apót s Bécsbe szállítani.
Éjjel császári katonaság fogta körül házát, kihurcolták laká
sából s fegyverek közé fogva, aznap Nyerges-Újfaluig kisérték.
A falu népe nagyon szerette a jólelkü Bottyán apót s elhatá
rozta, hogy megmenti a német fogságból.
Néhány legény lóra kapott s bevágtatott Esztergomba, ahol elmondták tervüket Lakatos Juditnak, az ezredes hőslelkü nejének.
Ez nyomban átadta nekik férjének széles kardját, pisztolyát s velők küldte lovászát, két nyergeit paripával.
A legények késő este visszaérkeztek a faluba, aztán nagy csöndben a községházához surrantak, ahol a német őrség már mély álomba merült, csupán a tornácon állt egy fegyveres őrszem.
A falubeliek ásókkal, kapákkal jöttek, aztán a kert felől a legnagyobb csöndességben ásni kezdték a ház falát.
— Nagyságos ezredes u ram ! — súgta halkan Bottyán apónak, aki egy széken ülve szundikált.
— Ki az! — kerdezte felriadva.
— Csak csendesen, nagyságos uram. Mi meg akarjuk men
teni. Itt van a kardja és a töltött pisztolya, a Dunaparton halász
bárka, a túlparton nyergeit paripa várja.
Bottyán apó a mécsvilág mellett tüstént megismerte Tóth uram fejét s most már tudta, hogy igazat beszél.
Azonnal átvette a kardot es pisztolyt, az emberek tovább húzódtak, aztán Bottyán apó lehajolt, hogy kibújjon a résen.
Bottyán apó szerencsésen kibújt a résen, aztán kihúzta a kardját.
Az udvaron kellett keresztül mennie, ahol szanaszét hevert és hortyogott a német őrség.
A hold szépen világított a csillagos égbolton s megismerte parancsnokukat.
Pisztolyát reá szegezte, aztán agyonlőtte.
Ekkor karddal vágott a rémülten felugráló németek közé s nyakra-főre kaszabolta őket.
A tornácon álló őrszemnek kiment az álom a szeméből s lekapta a fegyverét, hogy keresztüllője Bottyán apót, de abban a pillanatban úgy fejbevágta Bottyán apó, hogy halva rogyott össze.
Ekkor aztán sietett a Dunapartra, hogy a csónakba ugorhasson.
A megmaradt németek rémületükből felocsúdva lovukra pat
tantak s kardjukat villogtatva utának eredtek, de már ekkor Bottyán
apó a csónakhoz ért s a halászok éppen eloldozták s kezükbe kap
ták az evezőt, amikor a vasasok a partra robogtak.
— Siessetek, — buzdította őket Bottyán apó, — mert utánunk ugratnak.
— Ezek a nyavalyás németek, — vetette oda az egyik halász
ember egykedvűen, — nem mernek azok hideg fürdőt venni.
— Megálljatok! — kiáltott rájuk az egyik vasas német s karabélyát lövésre emelte.
— Itt a hátam, lőjj bele! — kiáltotta a vakmerő halász s azzal olyan lökést adott lapátjával a csónaknak, hogy az vagy másfél ölnyire szaladt be a hömpölygő hullámokba.
A lövés eldördült, de a golyó az előbbi helyre pattant be és sisteregve vágta föl a habokat.
Bottyán is kezébe kapta az evezőt s villámgyorsan siklottak a hullámokon.
A halászok folyton jobbra-balra lökték a csónakot s le
lekapták a fejüket, mert a golyók egyre süvöltöttek felettük.
De még át sem értek a túlsó partra, a mikor teljes csöndes
ség lett.
A vasasok karabélyaikból mind ki lőtték a golyókat, pisz
tolyaikat is elsütögették s most azzal vesződtek, hogy újra tölt
senek.
De mire fegyvereik újra töltve voltak, a halászcsónak túlpar
ton már üresen himbálózott.
Bottyán apónak pedig nyoma veszett. Tüzes lovára szök
kent s egy szempillantás alatt tüskön-bokron túljárt vele.
Nyargalt egyenesen Bercsényihez.
A gróf nagyon meg volt lepetve, amikor bejelentették neki a labanc ezredest.
— Méltóságos uram, — szólt Bottyán apó, — kardomat és csekély tehetségemet fölajánlom az igaz ügy szolgálatának.
— Kuruc akarsz lenni? Igazán? — örült meg neki Ber
csényi.
— Az, főtábornok uram. A gaz németek hűségemért álnok
sággal fizettek. Eddig is csak esküm tartott közöttük. De mostan
tól kuruc leszek, ha a vitézlő fejedelem kardomat elfogadja.
— Az ilyen nagyhírű vitézt, mint te, mindig örömmel látjuk táborunkban,
Aztán Bercsényi Bottyán apót a maga hintáján vitte Rá
kóczihoz.
A vitéz fejedelem megölelte az egyszerű szolgalegényből lett hős katonát, rögtön tábornokká nevezte ki s egy hadosztályt bízott kezére.
Ettől fogva retteget ostora lett a németnek és rácnak, akik már nevének puszta hallatára is vad futásnak eredtek.
A németek elkobozták összes birtokait, amelyeket . még a török ellen vívott győzelmes hadjáratokban szerzett, de a fejedelem gazdagon kárpótolta érte.
Gyönyörű paripákat, drága mivti fegyvereket s két uradalmat ajándékozott Bottyán apónak.
Derék feleségét a németek tehetetlen dühökben fogságra ve
tették s a hűséges asszony a börtönben halt meg.
Hős Bottyán mindenfelé diadalmasan villogtatta kardját. Leg
először is bevette az érsekujvári erősséget, amire a labancok úgy megrémültek, hogy tömegben állottak a szabadság zászlai alá.