1925-ben a király születésnapja megünneplésé
nek különös jelentősége volt. Két nappal ezelőtt hangzott el a Társadalmi Egyesületek kormányzó
elnök választó ülésén a sokat vitatott és nagy fel
tűnést keltett kérdés, az új főherceg-elnökhöz:
— Te vagy-e, aki eljövend, vagy mást vár
junkf
Mondseei titkos szabadkirályválasztó tárgya
lásokról szállingóztak hírek.
Ebben a hangulatban kétszeres visszhangja volt Apponyi Albert szavának. Az Ottó-vacsorán mondotta ezt a beszédet.
— Összejöttünk — úgymond — ifjú királyunk születése napjának előestéjén, hogy bizalmas körben, akik éppen talál
kozni tudtunk, a nap jelentőségéről elmélkedjünk. Akik pedig ezt a találkozást tervezték, engem tiszteltek meg azzal a meg
bízással, hogy elmélkedésünket szavakba öntsem, engem, mint az eszme közismert hívei között a legöregebbet, aki talán ennél
fogva alkalmas arra, hogy éppen azt mondjam el, csak ezt — ami mindnyájunk érzelmeiben közös. Holnap az Isten oltára előtt fogunk a királyhű tömegek soraiban imádkozni; holnap az Isten szolgája fogja e földi hitünknek túlvilág! támpontjait és vonatkozásait előttünk kifejteni. Ma, midőn barátságos lakoma keretében szólalok fel, gondolataim kifejezése ilyen magasra nem szárnyalhat. De érzem, hogy állandóan be vagyunk kapcsolva abba a legmagasabb gondolatvilágba és hogy világi eszmekörükkel e világi eszmekörünk magaslatain kell időznünk, ahol legragyogóbb a fény, legtisztább a levegő és legtágabb a látókör; innen nézve álláspontunkat a törvé
nyes királyság mellett, vájjon minek ismerjük ezt felt Talán misztikus rajongásnak, avagy romantikus érzelmi ömlengésnek
egy tragikus sors és annak áldozatai, egy, az élet magaslatairól száműzetésbe taszított fenkölt érzésű özvegyasszony és gyer
mekei iránt? Hűségnek a balsorshoz, ragaszkodásunk nagy emlékekhez? Még ha csak ez volna, még akkor is magasan állana a sikerimádó opportunizmus, a mindenkori hatalom előtt hajlongó szolgalelkűség, a politikai napraforgós fölött.
— De nem csupán ez. Sőt, ez az értelmi vegyülés, mely más értelmi áramlatokkal amugyis küzdeni kénytelen, csak mellékes szerepet játszik a magyar királyhűségben. Lényegileg ez egészen mást jelent, olyant, amiben ész és szív, hideg meg
fontolás és mélységes érzés, szóval mindaz, ami akarásunkat és cselekvésünket befolyásolja, teljes összhanggá olvad; jelenti a magyar múlt és jövő egybekapcsolását, tehát a magyar élet jogfolytonosságát és a folytonosságnak meg nem alkuvó kul
tuszát.
— Többször fejtettem már ki ezt a gondolatot, mint jog
folytonosságot. Merem állítani, hogy átment a köztudatba az a tétel, hogy a jogfolytonosság egy és oszthatatlan. És hogy ennél fogva épp oly kevéssé lehet cselekvő erő a királyi jogoknak, mint a nemzeti jogoknak folytonossága nélkül: mert alkotmá
nyunk fejlődése ezt a kettőt csak mint elválaszthatatlan szervi egységet ismeri.
— Állásfoglalásunknak megdönthetetlen alakja ez a tétel.
Legfőbb erőnk a mi belekapcsolódásunk a jogfolytonosság elvébe, melyet kizárólag a törvényes királyság hívei képvisel
nek tudatosan és következetesen, mely ösztönszerűleg tábo
runkba vonzza a tömegeket, melyek hazánk további történeté
ből félredobni, ha jól meggondoljuk, ugyan kinek volna bátorsága?
— De az ősi fa, mely ebben a neki egyedül való talajban gyökerezik, sokfelé ágazik el és gyökerein kívül ezekből a tere
bélyes elágazásokból is szív magába erőt, amint a következők
ből ki fogjuk érezni.
— Ha azok gondolatvilágába helyezkedünk, akik a jogfoly
tonosságot a trónöröklés tekintetében megszakítottnak tartják és ezen az alapon, melyet a jogi megokolására irányuló szánal
mas kísérletek dacára másnak, mint forradalminak nem nevez
hetek, szabad elhatározási jogot vindikálván a nemzetnek:
akkor végig is kell gondolnunk ezt a gondolatot és minden következményével leszámoltunk. Én ma ezekből csak egyet
40
akarok kiemelni. Nem szólok arról, hogy alig volna lehetséges a jog gyakorlásának olyan alapját megállapítani és olyan biz
tosítékokat szerezni, hogy a nemzet akaratnyilvánítási sza
badsága és őszintesége minden kétségen felül álljon, nem szólok egy tekintély nélküli, sőt a tekintély romjaira épített hatalom
nak a gyengeség és erőszak között való vergődéséről, a lelkek meghasonlásárúl, a jogbizonytalanságról. Mert bár mindezek a veszedelmek okvetlen reá zúdulnának szegény hazánkra, van egy kérdés és van egy következmény, amely mellett még ma is eltörpülnének: a kérdés pedig ez: Vájjon micsoda magyar nemzet volna az, mely félrelökve törvényt, hagyományt, jog
folytonosságot, tehát csak a maga akaratát téve jogalappá, éppen a főhatalom betöltése körül új kezdést próbálna eszkö
zölni, a véglegesség igényével?
— Válasz: a trianoni csonka nemzet, azaz a históriai magyar nemzetnek egy harmada, a fajmagyarságnak kétharmada.
— Hát dönthet-e ez a csonka nemzet? — az elszakított testvérek nevében is őket kötelező erővel? Világos, hogy nem.
A régi jog folytonossága, annak elismerése és mihelyt a körül
mények engedik, újbóli életbeléptetése nem kíván új jogi cse
lekményt; föl sem veti tehát ezt a kérdést; minden új kezdés igen. Világos tehát, hogy forradalmi alapon Csonkamagyar- ország csak úgy dönthet véglegesen alkotmánya fölött, ha ezt a csonkaságot véglegesnek fogadja el. Minden ilyen döntés tehát egyszersmind Trianonnak alkotmányba iktatása. Ezen nem változtat semmiféle irredentista frazeológia.
— Akarhatja-e ezt magyar ember? Mi nem vagyunk elég erősek arra, hogy az igazságtalan béke által reánk rakott bilincseket lerázzuk, mi jól tudjuk, hogy türelemmel, de nem tétlenül kell vámunk a viszonyok jobbrafordulását. De arra sem vagyunk hivatva, hogy a szakadékok közt és elszakított testvéreink közt magunk tágítsuk, hogy a nehézségeit öreg bítsük, hogy úgy viselkedjünk, mintha nekünk azokhoz a test
véreinkhez és nekik mihozzánk többé semmi közük sem volna.
Szóval: Nem szabad a nemzetközi jogi elválasztást alkotmány- jogivá is tenni, nem szabad a megmaradt, bár csak ideális alkotmányjogi köteléket az ideában is megszakítani. A köz
jogi tabula rasa az alkotmányjogi újból kezdés elmélete a tria
noni diktátumok közjogi kiegészítése és véglegesítése; a jog
folytonossághoz való ragaszkodás ellenben a tételes nemzet
41
közi jog szerint való feldarabolás mellett is a közjogi egység fenntartása.
— Ezt a közjogi egységet nem bonthatja meg semmiféle békediktátum, valamint nem bonthatja fel az érzelmi összetar
tozást. Csak gyakorlati érvényesítését teszi lehetetlenné úgy az egyiknek, mint a másiknak. És csak azt követelheti tőlünk, hogy erőszakos eszközökkel ne törekedjünk megvalósításra;
de magát a köteléket csak magunk bonthatjuk meg, belső válaszfalakat csak magunk állíthatunk fel és fel is állítunk, mihelyt a jogfolytonosság területét elhagyjuk, tegyük ezt akár nyíltan és bevallottan, akár átlátszó jogi szofizmák burkola
tában.
— Ezek az elmélkedések is meggyőzhetnek mindenkit, hogy milyen nemzeti kincseket őrzünk, amikor a törvényes király
ság eszméjét őrizzük, mely egyúttal az egyedüli nemzeti királyság. Mert semmiféle sallang nem tehetne nemzetivé olyan királyságot, amely keletkezésében a magyar jogfejlődés meg
tagadása, következményeiben a magyar nemzet megosztása volna.
— Azt kérdezték, miért beszéltem Jászberényben a kalan- dorkirályságról. Azt hiszem, ma már senki sem kérdezné ezt.
— Mi nem tűzzük ma napirendre a helytelenül úgyneve
zett „királykérdés“ (mert jog szerint nincs itt „kérdés“) gya
korlati megoldását, nem tesszük ezt, mint ahogy még nem tehet
jük hazánk veszélyeztetése nélkül. De nem dughatjuk strucc- madárként fejünket a homokba, midőn közfigyelmet keltő moz
golódások s más irányú kísérletezések képét tárják élénkbe.
Mikor nagytekintélyű férfiak átlátszó evangéliumi rejtélyekkel példálóznak anélkül, hogy a várva várt nyilatkozat, vagy fér
fias szó az ekként keletkezett homályt eloszlatná. Ilyen körül
mények közt legalább nekünk kell világosan szólnunk és ten
nünk is kell róla, hogy harcunk minden kalandos vállalkozás
tól, mely pillanatnyi siker esetén sem változtatna a jogi hely
zeten, megkíméltessék.
— Aki pedig ma a törvényes magyar nemzeti királyság
nak, a monarchikus elvnek Magyarországon egyedüli szemé
lyesítő je, az a gyermek és az ifjúkor mesgyéjén állva készül a nagy hivatásra, amelyet a magyar alkotmány értelmében egye
dül ő tölthet be. Készül korát meghaladó komolysággal, szigorú alkotmányos felfogással és a magyar nemzet iránt érzett forró
42
szeretettel, függetlenségi igényének teljes átérzésével. Készül, amint egy töviskoszorút viselt király fiához illik, nem mint gyermekes becsvágy kielégítésére, hanem mint súlyos feladat elvállalására.
— Az Úristen végtelen irgalmasságában tartsa meg és vezé
relje tovább ezt az ifjút, Szent István koronájának örökösét, adja meg neki, hogy ennek a koronának terheit viselhesse, kötelességeit teljesíthesse és akkor megtanulhatja, amit ma nem láthat, az uralkodás gyönyörűségeit is: hű magyar nem
zete boldogságát, dicsőségét, feltámadását!
— Éljen II. Ottó király!