A MAGYAR KIRÁLYSÁG APPONYI ALBERT GRÓF

A MAGYAR KIRÁLYSÁG ABPONYI ALBERT GRÓF

BESZÉDEIBEN

ж

KIADJA

A MAGYAR FÉRFIAK SZENT KORONA SZÖVETSÉGE

>_ J

APPONYI ALBERT GRÓF

A MAGYAR KIRÁLYSÁG APPONYI ALBERT GRÓF

BESZÉDEIBEN

KIADJA

A MAGYAR FÉRFIAK SZENT KORONA SZÖVETSÉGE

V

М 1 ‘ -=> i 1 ь

ín мин rihmei

PALLAS ÍROD. ÉS NYOMDAI R.-T. Budapest, V., Honvéd-u. 10.

(Felelős: Tiringer K.) — Távbeszélő: 20-5-67, 20-5-68, 20-5-69.

Előszó.

„Vannak ajkak, amelyek nem némulnak el soha“ — mondta a magyar országgyűlés felsőházában Glattfelder Gyula Csanádi püspök úr, Apponyi Albert fölött mondott búcsúbeszé­

dében.

Hadd szóljon hozzánk léikének egész idealizmusával a szó­

nak legnagyobb mestere, hirdesse a síron túl is összegyűjtött beszédei révén a királyhüség eszméit, a magyar alkotmányos­

ságnak teljességét és folytonosságát. Nemzetünk legtragiku­

sabb korszakában maradjon'tanítómesterünk, ihlesse meg kö­

vetőit, győzze meg azokat is, akik máskép képzelték a magyar jövendőt, fakadjon az ő szavainak nyomán új élet, új remény a mai szomorú nemzedékre, ébredjünk annak tudatára, hogy amit a nemzet ideig-óráig hiába vár, azt a jó sors és a jobb idők visszahozhatják, de amiről a nemzet önként lemond, az, — Deák Ferenccel mondom — nem tér vissza soha!

Budapest, 1933 április havában.

Károlyi József gróf.

1*

Tiltakozás Trianon ellen.

Azzal a beszéddel kezdjük, amely talán a legnagyobb cselekedet volt az új magyar politika történetében. Harcba szállni a győzelem mámo­

rában ujjongó világgal, küzdeni reménytelenül egy ítélet ellen, hinni a hihetetlenben és egész szívet, egész embert adni ahhoz, aminek a meg­

valósításában remélni nem lehet — ezt a felada­

tot vállalta Apponyi Albert gróf 1920 január 26-án, mint a magyar békedelegáció vezetője a Legfelsőbb Tanács előtt. Elmondotta a beszédet franciául, aztán angolul, majd olaszul és elindí­

totta — micsoda erővel, isteni adománnyal! — a békerevizió nagy művét.

Igen tisztelt Elnök Űr, Uraim!

Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem, hogy alkalmat adtak nekünk álláspontunk kifejtésére. Tulajdon­

képpen szóbeli tárgyalást kívántam, mert nézetem szerint ez az egyedüli eszköz, amely bennünket a megértéshez és az előt­

tünk fekvő szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. A Legfelsőbb Tanács azonban akaratát más irányban már megállapította, így meg kell ez előtt hajolnom. Elfoga­

dom tehát az elém állított helyzetet és hogy idejüket túlsá­

gosan igénybe ne vegyem, egyenesen a tárgyra térek át.

A mi szemünkben a tegnapot a mai naptól a béke­

feltételeknek hivatalos megismerése választja el. Érzem a felelősség roppant súlyát, amely rám nehezedik abban a pilla­

natban, amikor Magyarország részéről a békefeltételeket ille­

tőleg az első szót kimondom. Nem tétovázom azonban és nyíl­

tan kimondom, hogy a békefeltételek, úgy, amint önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosí­

tások nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszé­

lyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásá­

ból származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választani kellene ennek a békének elfoga­

6

dása, vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes e öngyilkosnak lennie, nehogy meghaljon?

Szerencsére még nem tartunk ilyen messze, önök fel­

szólítottak bennünket, hogy tegyük meg észrevételeinket, Ezek közül bátrak voltunk már egynéhányat a békefeltételek átvétele előtt átnyújtani. Meg vagyunk győződve, hogy önök a már átnyújtott és a jövőben átnyújtandó megjegyzéseinket a viszonyok nehézsége által követelt komolysággal és lelki­

ismeretességgel fogját áttanulmányozni. Reméljük tehát*

hogy megfogjuk győzni önöket. Reméljük ezt annál is inkább mert nem áll szándékunkban sem ma, sem későbben érzel­

meinkkel kérkedni, vagy kizárólag azoknak az érdekeknek szempontjára helyezkedni, amelyeket feladatunk megvédel­

mezni. A legjobb akarattal iparkodunk keresni oly álláspon­

tot, amely a kölcsönös megértést lehetővé teszi. És, Uraim!

ezt az álláspontot már megtaláltuk. Ez a nemzetközi igazsá­

gosságnak, a népek szabadságának nagy eszméje, amelyet a Szövetséges Hatalmak oly fennen hirdettek, továbbá a béke közös nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója biztosítékainak keresése.

Ezeknek az elveknek és érdekeknek szempontjából vizs­

gáljuk meg a nekünk felajánlott békefeltételeket.

Nem titkolhatjuk el, mindenekelőtt, megütközésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága felett. E megütközés könnyen megmagyarázható.

A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal.

Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei minden­

esetre szintén szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott a nemzet életére lényeges oly területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak.

Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területé­

nek kétharmad és népességének majdnem kétharmad részét, és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes felételei megvonassanak. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva határaitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányáinak legnagyobb részétől, épület­

fájától, olajától, födgázforrásaitól, munkaerejének jórészétől, alpesi legelőitől, amelyek a marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen középső rész, mint mondottam, meg lenne

7

fosztva a gazdasági fejlődés minden forrásaitól és eszközétől ugyanakkor, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen Ily nehéz és különös helyzet előtt állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben?

Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben?

önök, Uraim, akiket a győzelem a bírói székhez jutta­

tott, önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség foká­

val arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújt­

ják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételek­

kel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen ő az, aki az összes nemzetek közül a legbűnösebb. Uraim! Anélkül, hogy a kér­

dés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmá­

nyaim fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéle­

tet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes fügetlen séggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák- Magyar Monarchia ügyeire és amely nemzet ezt, mint a leg­

utóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, ame­

lyeknek a háborút elő kellett intézniök.

Nem hiszem továbbá, hogy ítélettel állunk szemben, mert hiszen az ítélet oly eljárást tételez fel, amelyben a felek egyforma körülmények között hallgattatnak meg és egyfor­

mán tudják érveiket érvényre juttatni. Magyarországot azon­

ban mindeddig nem hallgatták meg; lehetetlen tehát, hogy a békefeltételek ítélet jellegével bírjanak.

Vagy talán a nemzetközi igazságosság elvének oly alkalmazásáról van szó, amelynek célja a poliglott állam alakulatok helyett, amelyek közé Magyarország is tartozik, oly új alakulatokat létrehozni, amelyek igazságosabban old ják meg a területi kérdést a különböző nemzetiségek között és amelyek hatásosabban biztosítják azok szabadságát? Ha a tényeket tekintem, úgy kénytelen vagyok kételkedni, hogy ezt a törekvést eredményezte a kérdés ilymódon való meg­

oldását.

8

Mindenekelőtt a Magyarországtól elszakítandó tizen­

egymillió léleknek harmincöt százaléka magyar, amely három és félmilliót jelent akkor is, ha a mi érdekeinkre leg­

kedvezőtlenebb számítást vesszük is alapul. Elszakítanak még a békefeltételek körülbelül egy és egynegyedmillió németet, ami a magyarság százalékszámával együtt az egésznek negyvenöt százalékát jelenti. Ezekre nézve a nemzetiségi elv ilyen alkalmazási módja nem előnyt, hanem a szenvedések sorát jelentené. Ha feltesszük tehát, — amitől távol állok — hogy a nemzetiségi elv alkalmazása a fennmaradó 55 száza­

lékra nézve előnyösebb állapotot teremtene, mint a törté­

nelmi Magyarországon, még mindig az elszakítandó népesség majdnem felére nézve ez az elv nem vonatkozhatik, vagy ha vonatkozik, úgy fordított értelemben. Nézetem szerint pedig, ha elvekről van szó, úgy azokat egyenlő módon kell alkal­

mazni mindazokra, akiket a szerződés rendelkezései érintenek.

Menjünk azonban tovább és tekintsük a Magyarország romjain megnövekedett államokat. Megállapíthatjuk, hogy faji szempontból ezek is éppen úgy, vagy talán még jobban részekre lesznek darabolva, mint az egykori Magyarország.

Nem célom Önöket, Uraim, kifárasztani azoknak az adatoknak a felsorolásával, amelyeket ez e kérdésben benyúj­

tandó okmányaink különben is tartalmazni fognak. Addig is azonban, amíg ezeket megismerhetik, kérem Önöket, fogadják el állításaimat, hogy követhessék következtetéseimet, amelye­

ket levezetni bátor leszek.

Nem látom be, hogy a nemzetiségi elv, a nemzeti egység elve nyerne azáltal a feldarabolás által. Egyetlen következ­

ménye volna ennek, amelyet bátor leszek megemlíteni, anél­

kül, hogy bárkivel szemben is támadó szándékom lenne. Csak egyszerűen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy e követ­

kezmény a nemzeti hegemóniának átruházása volna oly fajokra, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kultúrális fokon állanak.

Következtetésem igazolására egy pár számadatot idézek.

A magyarságnál az írni és olvasni tudók arányszáma megközelíti a 80 százalékot; a magyarországi németeknél a 82%-ot; a románoknál a 33%-ot; a szerbeknél az 59 és egy­

néhány tizedet, majdnem a hatvan százalékot.

9

Ha a felsőbb társadalmi osztályokat tekintjük és szá­

mításba vesszük azokat, akik gimnáziumot végeztek és letet­

ték azt a vizsgát, amely Franciaországban a Baccalaureat- nak felel meg, úgy megállapíthatjuk, hogy a magyarok arány­

száma azok között, akik ily tanulmányokat végeztek, vagy az érettséginek megfelelő képzettséget értek el, nyolcvannégy százalék, jóllehet a magyarok az összes népségnek csak 54.5%-át teszik; a románok arányszáma az ily tanulmányokat végzettek között 4%, pedig az egész népesség 16%-át alkotják;

a szerbeknél 1%, jóllehet, számuk az egész népesség 2.5%-a.

Ismétlem, hogy ez a megjegyzésem nem bír senkivel szemben bántó éllel. Ennek a helyzetnek egyedüli oka, hogy ezek a szomszédos népek történelmük szerencsétlen eseményei folytán későbben léptek be a művelt népek családjába, mint mi. A tény azonban tagadhatatlan. Nézetem szerint azonban a nemzeti hegemóniának alacsonyabb kulturális fokra való átruházása nem közömbös az emberiség nagy kultúrálj s érdekei szempontjából. Ebben az irányban már most vannak bizonyítékaink. Szomszédaink, akik területünk egy részére törnek, már legalább egy éve hatalmukba kerítették azokat;

a fegyverszüneti szerződés értelmében joguk lett volna ezek­

nek a területeknek katonai megszállására, de ők kisajátítot­

ták a kormányzás egész gépezetét. Ennek látjuk már a követ­

kezményeit. Külön okmányban fogjuk bemutatni, hogy ez alatt az egy év alatt mily nagy kultúrális értékek romboltat­

tak le. Látni fogják, Uraim, ezekben az okmányokban, hogy két egyetemünk, amelyek a kultúra legmagasabb fokán álla­

nak, a kolozsvári, a magyar kultúra egyik régi székhelye és az újabb keletű pozsonyi egyetem, tönkretétettek. A tanárok elűzettek és szeretném, ha megtudnák önök, hogy kiket ültet­

tek helyükbe. Felhívom Önöket, hogy küldjenek ki tudósok­

ból álló bizottságokat, hogy a való helyzetet megismerjék és hogy az összehasonlítást megtehessék. Lehetetlen, hogy ezek az egyetemek és ezek a tanári karok, amelyeknek történelme a messze múltba visszanyulik és amelyek most megsemmisít­

hettek, pótolhatók legyenek a megszálló nemzetek szellemi erőtartalékaiból. Ezek a nagy kultúrális intézmények belát­

ható időben nem pótolhatók.

Hasonló a helyzet az egész közgazdasági gépezetnél és a tanítótestület mindegyik fokánál.

10

Csupán a román megszállott területeken több mint két­

százezer gyermek az utca porában nevelődik a tanítóhiány folytán, mivel a magyar tanítók kiutasíttattak és pótolni őket nem bírják.

Uraim! Azt hiszem, hogy az emberiség nagy érdekei szempontjából nem lehet sem közömbösen, sem megelégedett­

séggel szemlélni azt a körülményt, hogy a nemzeti hegemónia oly fajokra száll át, amelyek, ha a legjobb reménységgel kecsegtetnek is a jövőre nézve, de ma még a kultúra alacsony fokán állanak.

Láttuk már, hogy a szigor, amellyel Magyarországot sújtják, nem eredhet az ítélkezés tényéből.

Láttuk, hogy a nemzetiségi elv sem nyerne ezáltal semmit.

Talán akkor oly jó szándékkal állunk szemben, amely a népek szabadságának eszméjét követi?

Ügy látszik, hogy ennek a szándéknak kiindulópontja az a feltevés, amely szerint Magyarország idegennyelvű lakosai szívesebben tartoznának oly államhoz, amelyben az államfentartó-elemet fajrokonaik alkotják, mint Magyar- országhoz, ahol a magyar hegemónia érvényesült.

Ez azonban csak feltevés; és ha a feltevések útjára lép­

tünk, úgy bátor vagyok megjegyezni, hogy e feltevés fordí­

tott értelemben alkalmazható arra a 45% magyarra és németre, akik most egy új államhoz csatoltatnak és akikről feltehető, hogy szívesebben maradnának a magyar állam pol­

gárai. Ez az okoskodás nem jelentene mást, mint hogy az elő­

nyöket a másik oldalra helyezzük. De miért induljunk ki sejtésekből és miért helyezkedjünk feltevésekre, amikor a valóság megállapítására rendelkezésünkre áll az eszköz, egy­

szerű, de egyetlen eszköz, amelynek alkalmazását hangosan követeljük, hogy e kérdésben tisztán lássunk. És ez az eszköz a népszavazás.

Amidőn ezt követeljük, hivatkozunk Wilson elnök úr által oly kiválóan szavakba öntött nagy eszmére, amely sze­

rint az embereknek egyetlen kapcsolata, az államok lakossá­

gának egyetlen része sem helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj, egy idegen állam fenható- sága alá. Ennek a nagy eszmének nevében, amely különben

11

az erkölcsi alapon nyugvó egészséges emberi felfogásnak egy axiómája, követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag, amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak.

Kijelentem, hogy előre is alávetjük magunkat e népszavazás eredményének, bármily legyen is az. Természetesen követel­

jük, hogy a népszavazás olyan körülmények között tartassék meg, hogy annak szabadsága biztosítva legyen.

A népszavazás annál is inkább szükséges, mivel a nem­

zetgyűlés, amely végső fokban hivatott a javasolt békefeltéte­

lek fölött dönteni, csonka lesz. A megszállott területek lakói nem lesznek itt képviselve. Nincsen olyan kormány, vagy nemzetgyűlés, amely jogi, vagy erkölcsi szempontból jogosult volna dönteni azoknak sorsa fölött, akik ott képviselve nin­

csenek. Különben a békeszerződés e tekintetben oly kifejezé­

seket tartalmaz, amelyekben e nehézség sejtelme rejlik.

„Magyarország a maga részéről lemond, amennyiben számot tarthatna...“; ezek körülbelül á békeszerződés szavai. Való­

ban, nem érezzük magunkat feljogosítva oly határozatok hozatalára, amelyek akár jogi, akár morális kötelezettségeket rónának a lakosságnak arra a részére is, amely a nemzet- gyűlésben képviselve nem lesz.

Maga az eszme kívánja, hogy ezt a követelésünket a békekonferencia elé terjesszük. Ha egykori területünk, a tör­

ténelmi Magyarország érdekében felhozandó érveink az Önök szemében nem lesznek eléggé döntőek, úgy azt javasoljuk, hogy kérdezzék meg az érdekelt népességet. Előre is alávetjük magunkat ítéletüknek.

Ha pedig mi ezt az álláspontot foglaljuk el és ha ellen­

feleink követeléseiket és aspirációikat nem merik a nép íté­

lete alá bocsájtani, úgy vájjon kinek a javára szól a feltevés?

Még egy szempontból vehetjük tekintetbe a népek ön­

rendelkezési jogát. Megkockáztatható volna az az állítás»

hogy talán a nemzeti kisebbségek jogai hatásosabban lenné­

nek biztosítva az új államok területén, mint ahogyan Magyar- országon voltak.

Ez alkalommal nem akarok védőbeszédet tartani azon eljárás fölött, amelyet Magyarországon a nem magyar fajok állítólagos elnyomása tekintetében követtek. Csak annak állí­

tására szorítkozom, hogy nagyon örülnénk, ha a tőlünk el­

szakított területeken magyar testvéreink ugyanazon jogoknak

12

és előnyöknek birtokában lennének, amellyel Magyarország nem-magyar ajkú polgárai bírtak.

Erre a kérdésre lesz alkalmunk még visszatérni. Ebben a pillanatban nem vagyok hivatva erről beszélni, már csak azért sem, mivel nem állanak rendelkezésemre a nélkülözhe­

tetlen okmányok. De kész vagyok bármikor és bárkivel szem­

ben e kérdést behatóan megvitatni. Állíthatom azonban, hogyha az egykori Magyarország nemzetiségi politikája még annál is rosszabb lett volna, mint azt legelkeseredettebb ellenségeink állították, még akkor is jobb annál a helyzetnél, amelyet szomszédaink és csapataik a megszállt területen teremtettek.

Elő fogunk terjeszteni, Uraim, egy egész sorozat ok­

mányt, különösen azokra a tényekre vonatkozólag, amelyek Erdélyben történtek. Szigorúan megvizsgáltuk az összes jelentéseket, amelyek e tekintetben beérkeztek és jóllehet, ezeknek az okmányoknak hitelességét az erdélyi három ke­

resztény egyház, a katolikus, kálvinista és az unitárius egy­

ház vezetői erősítik meg, mégsem kívánjuk, — nem kíván­

hatjuk — hogy puszta állításunknak hitelt adjanak, mert hiszen szavaink ellentétben állanak más oldalról származó nyilatkozatokkal. Kérjük azonban önöket, hogy vizsgálják meg a helyszínen a történteket, küldjenek ki a végső döntés előtt a helyszínre szakemberekből álló bizottságot, hogy meg­

győződhessenek azokról a tényekről, amelyek az említett terü­

leten végbe mennek. Egyedül mi követeljük, Uraim, hogy a helyzetet borító homály eloszlattassék, egyedül mi törekszünk oly döntésekre, amelyek a kérdés helyes ismeretéből fakadnak.

Kérjük még továbbá azt is, hogy abban a végső esetben, ha területi változtatásokat fognak reánk kényszeríteni, a nemzeti kisebbségek jogainak védelme hatásosabban és rész­

letesebben biztosíttassék, mint azt a nekünk átnyújtott béke­

javaslat tervbe veszi. A mi meggyőződésünk szerint a tervbe­

vett biztosítékok elégtelenek. Erősebb biztosítékokat kívá­

nunk, amelyeket Magyarország területén megmaradó idegen­

ajkú lakosokkal szemben mi is készek vagyunk alkalmazni.

Etekintetben meghatalmazottjaikkal már teljes egyetértésre jutottunk. Azt hisszük azonban, hogy szomszédainknál erő­

teljesebb biztosítékok elérése nehézségekbe fog ütközni, mert hiszen elfogultságuk fajtestvéreikkel szemben ismeretes.

13

A mult tanulságai is kényszerítenek bennünket arra a fel­

tevésre, hogy e kérdésben szívós ellenállásra fogunk találni.

A román csapatoknak a demarkációs vonalra való vissza­

vonása tekintetében, amelyet több ízben kértünk és amelyet kormányunk a békedelegáció Párisba való kiküldésének fel­

tételévé tett, a Szövetséges Hatalmak oly erélyesen léptek fel a román kormánynál, hogy lehetetlennek látszott, hogy ne teljesítsék a Szövetséges Hatalmak követelését. És mégis így történt. Azt hiszem, megértik tehát, Uraim, aggodalmainkat, testvéreinket illetőleg, ha ők ezen idegen uralom alá kerül­

nének.

Sorra vettem, Uraim, az elveket, amelyek a békefeltéte­

lek megállapításánál számba jöhetnek és megállapíthatom, hogy nem tudtam a nemzetközi igazságosság, a nemzetiségi és a népek szabadsága elvének oly alkalmazását megtalálni, amely a nekünk felajánlott béke indítóokait kellőleg megvilá­

gította volna. Talán a fejtegetéseim bevezetésében már emlí­

tett érdekek, a béke nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója sugalták őket?

Uraim! A magyar probléma az általános problémának nem oly kis része, mint azt a statisztika nyers számaiból következtetni lehetne.

Ez a terület, amely Magyarországot alkotja és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet jászott Európában, különösen Középeurópában a béke és a biztonság fentartása tekintetében. A magyar hon­

feladást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését megelőző évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biz­

tonság. Középeurópa a legkülönbözőbb barbár népek támadá­

sainak volt kitéve. A biztonság csak attól a pillanattól fogva áll fenn, amikor a magyar védővonal kialakult. Az állandó­

ság és a béke általános szempontjából rendkívül fontos, hogy a zavarok keleteurópai főfészke ne nyerjen tért és ne terjesz­

kedjék ki Európa szívéig. A történelmi fejlődésnek azonban gátat vetett a Balkán-félszigeten a török hódítás és így az egyensúly ott nem állott helyre. Adja az Ég, hogy ez mielőbb bekövetkezzen. De ma rendkívül fontos, hogy e zavarok, ame­

lyek Európa békéjét sokszor háborították meg és amelyek bennünket már többízben a háború küszöbére sodortak, onnan ne terjedhessenek tovább.

A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy oly államot tartva fenn, amelyben egyensúly és bizton­

ság uralkodott, megvédte Európát a Keletről fenyegető köz­

vetlen veszedelmek elől. Ezt a hivatását tíz századon át töl­

tötte be és erre egyedül organikus egysége képesítette. Idézem a nagy francia geográfusnak, Reclus Elyséenek szavait, ame­

lyek szerint ez az ország oly tökéletes földrajzi egység, amely Európában egyedül áll. Folyóit és völgyeik rendszere, ame­

lyek a határokról kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által kor­

mányozható. Részeinek gazdasági függése szintén a legtelje­

sebb, miután a középhatalmak gazdasági üzemet alkot, a szé­

lek tartalmazzák pedig mindazt az anyagot, amire a gazda­

sági fejlődés szempontjából szükség van.

A történelmi Magyarország tehát Európában egyedül álló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik.

Területén seholsem hozhatók természetes határok és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem tíz száza­

don át megőrizte ezt az egységet. Önök visszautasíthatják a történelem szavait, mint elvet, egy jogi konstrukció megépí­

tésénél, de a történelem tanúságát, amelyet az ezer éven át hangoztatott, figyelembe kell venniük. Nem véletlen, hanem a természet szavai beszélnek itt. Magyarország az organikus egység minden feltételével rendelkezik, egyet kivéve és ez a faji egység. De azok az államok, amelyeket a békeszerződés értelmében Magyarország romjain építenek fel, szintén nem rendelkeznének a faji egységgel. Az anyanyelv egysége hiányzott egyedül Magyarországon az egység feltételei közül és hozzáteszem, hogy az alakítandó új államok az egység egyetlen alapelvével sem fognak bírni. Az átalakítandó új államok átvágnák a földrajz természetes határait, megaka­

dályoznák a hasznos belső vándorlást, amely a munkást a kedvezőbb munkaalkalmak felé irányítja; megszakítanák a tradíció fonalait, amelyek a századokon át együttélőket közös mentalitásban egyesítették, akik ugyanazon eseményeket, ugyanazt a dicsőséget, fejlődést és ugyanazokat a szenvedé­

seket élték át. Jogosult-e félelmük tehát, hogy itt az állandó­

ságnak kipróbált oszlopa helyett a nyugtalanságnak újabb fészkei fognak keletkezni? Nem szabad magunkat illúziókban

15

ringatnunk. Ezeket az új alakulatokat az irrendentizmus aknázná alá, sokkal veszedelmesebb formában, mint azt Magyarországon egyesek felfedezni vélték. Ez a mozgalom, ha létezett is Magyarországon a műveltebb osztály egy részénél, a nép nagy tömegeit sohasem hatotta át. Az új alakulatokat azonban oly nemzetek irrendentizmusa aknázná alá, amelyek nemcsak idegen hatalom uralmát éreznék, de az övékénél alacsonyabb kultúrájú nemzet hegemóniáját is. És itt organi­

kus lehetetlenséget kell megállapítanunk. Mindenesetre fel­

tételezhetjük, hogy még egy magasabb kultúrális fokon álló nemzetiségű kisebbség is képes a hegemónia gyakorlására egy alacsonyabb fokon álló többséggel szemben, de hogy egy ala­

csonyabb kultúrális fejlettséggel bíró kisebbség, vagy egy igen csekély többség hegemóniával bírhasson, elérhesse a fel- sőbbség önkéntes elismerését és a morális egybeolvadást egy magasabb kultúrális fokot elért nemzetiséggel szemben, Uraim, organikus lehetetlenség.

Előszeretettel vádolnak meg bennünket azzal a szán­

dékkal, hogy a kérdések nekünk nem tetsző elintézését erő­

szakkal fogjuk megváltoztatni. Távol állunk, Uraim, az ily kalandos tervektől. Mi reményeinket az igazságnak és azok­

nak az elveknek morális erejére alapítjuk, amelyekre támasz­

kodunk és amit nem tudunk elérni ma, annak megvalósulását a Népek Szövetségének békés akciójától várjuk, amelyeknek egyik feladata lesz orvosolni azokat a nemzetközi helyzeteket, amelyek a béke fennmaradását veszélyeztethetnék. Ezt kije­

lentem, nehogy szavaimban gyermekest és feleslegest lássa­

nak. De kijelentem azt is, Uraim, hogy olyan mesterkélt ren­

delkezésekkel, mint amilyeneket a békeszerződés tartalmaz, Európa ennek az általános béke szempontjából oly fontos és sokat szenvedett részében alig lehetséges békés politikai hely­

zetet teremteni. Középeurópát a Keletről jövő veszedelmek­

kel szemben egyedül a történelmi magyar terület stabilitása tudja megőrizni.

Európának szüksége van gazdasági rekonstrukcióra.

A gazdasági fejlődés azonban az új alakulatok bizonyára meg fogják gátolni. Ez a körülmény a megmaradt Magyarországon szükségképpen be fog következni. De hasonló lesz a helyzet az elszakított részeken is. E területek alacsonyabb kultúrájú nép alacsonyabb fokú adminisztrációja alá rendelve, elszakítva

16

ennek az organikus egységnek többi részeitől, amelyekkel kapcsolatban újból virágzásnak indulhatnának, de nélkülök a stagnálásra, vagy valószínűleg a visszaesésre vannak kár­

hoztatva.

Európának szüksége van szociális békére. Önök jobban ismerik azokat a veszélyeket, amelyek ezt a békét fenyegetik.

Önök jobban tudják, mint én, hogy a háború következményei megzavarták és egyensúlyából vetették ki a gazdasági élet szellemét és feltételeit. A múlt szomorú tapasztalataiból tud­

juk, hogy a felforgató elemek sikerei mind annak a követ­

kezményei, ami aláásta a társadalom morális erejét, tehát mind annak, ami meggyengítette a nemzeti érzést és előidézte a munkanélküliség nyomorát. Ha Európának ebben a részé­

ben, amely még mindig közel áll a bolsevizmus égő fészkéhez, megnehezítik a munka feltételeit, megnehezítik a munka újból való megkezdését, ezáltal csak a társadalmi béke veszélyei nyernek újabb tápot. Védővonalak tehetetlenek a járványok, különösen a morális járványok ellen.

Mindezekkel a teóriákkal szemben Önök felhozhatják, mint döntő tényezőt a győzelmet és a győzők jogait. Elismer­

jük ezeket, Uraim. Elég reálisan gondolkozunk politikai kér­

désekben, hogy ezzel a tényezővel kellőképen számoljunk. De ez lenne az újjáépítésnek egyedüli elve? Az erőszak volna az egyedüli alapja az építésnek? Az anyagi erőszak lenne az egyedüli fentartó eleme annak a konstrukciónak, amely össze­

omlóban van, mielőtt az építés befejeződött volna? Európa jövője igen szomorú lesz ebben az esetben. Nem hisszük, Uraim, hogy a győztes hatalmaknak ez volna a mentalitása;

ezeket az elveket nem találjuk meg azokban a nyilatkozatok­

ban, amelyekben önök megállapították azokat az eszméket, amelyeknek győzelméért harcoltak és amelyekben megjelölték a háború céljait.

Ismétlem, nem hisszük, hogy ez volna a győzelmes nagy nemzetek mentalitása. Ne vegyék rossz néven, hogy a most győzelmes Franciaországon, Anglián és Olaszországon túl meglássam a körvonalait annak a másik Franciaországnak, amely mindig a nagylelkű törekvéseknek előőrse és a nagy eszméknek szócsöve volt, annak a másik Angliának, a po­

litikai szabadságok szülőanyjának és annak az Olaszország­

nak, amely a reneszánsznak, a művészeteknek és a szellemi

17

fejlődésnek bölcsője volt. És ha duzzogás nélkül ismerem el a győző jogát, úgy azzal a másik Franciaországgal, Angliával és Olaszországgal szemben egész máskép érzek; hálával haj­

lok meg előttük és szívesen fogadom el őket mestereinkül és nevelőinkül. Engedjék meg, Uraim, hogy azt tanácsoljam: ne veszélyeztessék örökségünknek ezt a legjobb részét, ezt az erkölcsi fölényt, amelyre önöknek joguk van, az erőszak fegy­

verének alkalmazásával, amely ma az önök kezében van, de amelyet holnap más ragadhat meg, míg amaz megmarad.

Bízva ezeknek az eszméknek erejében, a bennünket környező minden nehézség, minden rosszakarat és minden akadály dacára, amelyeket utunkba felhalmozni iparkodnak, bizalommal lépünk arra az útra, amely végre megnyílt előt­

tünk, hogy részt vehessünk a béke munkájában: és tesszük ezt a legteljesebb jóhiszeműséggel. Bízunk azoknak az eszméknek őszinteségében, amelyeket önök kijelentettek. Jogtalanság volna Önökkel szemben másképen gondolkozni; bízunk az erkölcsi tényezők erejében, amelyekkel ügyünket azonosítjuk és kívánom önöknek, Uraim, hogy a győztes fegyvereknek dicsőségét szárnyalja túl a béke megteremtésének dicsősége, amellyel önök az egész emberiséget megajándékozzák.

Csak egy pár szót kívánok még, Uraim, némely részlet- kérdést illetőleg megjegyezni.

Beláthatják, hogy nem térhettem ki a nekünk felaján­

lott béke részletes tárgyalására. Egyelőre a területi kérdéssel foglalkoztam, mert ez a kérdés magában foglalja a többieket.

Fel szeretném hívni azonban figyelmüket még egynéhány pontra, amelyeknek megoldása, nézetem szerint, rendkívül sürgős.

Mindenekelőtt a humanizmusnak egyik kérdése, a hadi­

foglyoknak kérdése áll előttünk.

A békeszerződés szavai szerint a hadifoglyok hazaszál­

lítása csak a béke ratifikációja után történik meg. Kérem önöket, Uraim, ne vegyenek tekintetbe egy formalizmust, amely miatt annyi ártatlan család szenvedhetne.

A szerencsétlen szibériai hadifoglyok ügyében külön beadvánnyal fordultunk a Legfelsőbb Tanácshoz. Ennek a kérdésnek megoldásánál hivatkozom az önök emberies érzé­

sére: oly érzések ezek, amelyeknek, még háborús időkben is,

2

18

fölötte kell állania a politikának. Még egy megjegyzést kívá­

nok tenni a pénzügyi határozatokra vonatkozólag.

Nézetem szerint a békeszerződés nem veszi eléggé figyelembe Magyarország különleges helyzetét. Magyar- országnak két forradalmat, a bolzevizmus négyhónapos dü­

höngését és többhónapos román megszállást kellett átélnie.

Ily körülmények között lehetetlen, hogy a szerződés által tervbe vett pénzügyi és gazdasági határozatokat végre tudjuk hajtani. Ha a győztes hatalmak polgárai által részünkre folyósított hitelek a béke aláírásának pillanatában — mint ezt a javaslat kimondja — felmondhatok lesznek, ez a fizetés- képtelenséget, a csődöt jelenti, amelynek visszahatását két­

ségkívül a győztes hatalmak éreznék. Elismerem, hogy sok hitelezőnk van az Önök országaiban. A hitelek visszafizethe­

tek lesznek, ha erre nekünk időt engedélyeznek, de nem lesz­

nek visszafizethetek, ha azonnal követelik azokat tőlünk.

Azt követelik továbbá tőlünk — és ez is igazolja, hogy mennyire célravezetőbb lett volna bennünket előzőleg meg­

hallgatni, —, hogy mi Ausztriának vasércet szállítsunk. Mivel magunk is abban a helyzetben vagyunk, hogy ércet kell importálnunk, ezt a rendelkezést nem tudjuk teljesíteni.

Hasonló a helyzet az épületfa tekintetében.

Ezekre a részletekre nézve kérem az Önök jóakarata megfontolását, amelyet már az önök képviselői részünkre ki­

látásba helyeztek.

Mielőtt szavaimat befejezném, hálásan köszönöm, Uraim, hogy alkalmat adtak nekem álláspontomnak élő szó­

val való kifejezésére és hogy beszédemet jóakaratú és állandó figyelemmel kisérték.

Deklaráció a trónfosztó törvény ellen:

a törvény jogilag hatálytalan.

A nemzetgyűlés 1921 november d-iki Ülésén tárgyalta az ú. n. trónfosztó javaslatot. Soha ne­

hezebben javaslatot kormány még nem képviselt,

mint Bethlen István gróf kormánya ezt a javas­

latot, amelynek elfogadását csak azért kérte, mert nem akar fejjel menni a falnak".

Apponyi nagy beszédet mondott a javaslat ellen. Beszédéből idézzük az alábbi részletet:

— Nem bocsátkozom a törvényjavaslat közjogi diszkusszió­

jába, az én jogi meggyőződésem szerint ennek diszkussziójával nem is foglalkozhatom. Annak megvitatásában és az abban való határozathozatalban nem vehetek részt.

— Méltánylom azt a kényszerhelyzetet, mely alatt a kor­

mány cselekedett. A kényszerhelyzet reám is azzal a hatással van, hogy ne tegyek semmit a törvényjavaslat határozattá emelésének megakadályozására, sőt hátráltatására.

— De vannak egyéb kötelességeink is, mélyen tisztelt Nem­

zetgyűlés, nekem és azoknak, akik úgy éreznek, mint én. Köte­

lességünk, hogy az a csapás, amelyet ez a törvényjavaslat tör­

vényerőre emelkedése esetén évezredes alkotmányos fejlődé­

sünk folytonosságára mér, legalább erkölcsileg elhárittassék, hogy a jövőbe átmentsük azokat a nagy erkölcsi értékeket, amelyek az én hitem szerint, amint ezer éven át e nemzet fennállásának biztosítékai voltak, ma is, ezentúl is a legfőbb biztosítékai. Kell, hogy átmentsük a jövőbe a jogfolytonosság­

nak elvét, kell, hogy szembeszálljunk a teóriával, aminthogy az 1920. évi I. t.-c.-nek, amelyet a maga helyes felfogásának és magyarázatának körében épp úgy, mint minden más jogot, tisztelek és előtte meghajlok, ne adjunk annak olyan magya­

rázatot, amely a mű alkotásánál sem volt meg az alkotóinak lelkében, amely jelentőségével azonban jogilag nem is bírt,

2^*

20

hogy tudniillik véget vessen az egész alkotmányunk évszázados fejlődésének. Ezeket az értékeket, amelyeknek megtartásától meggyőződésem szerint a nemzetnek jövője függ; ezeket az ér­

tékeket, amelyeket ma nem használunk fel, ezeket az értékeket, amelyeknek megvalósításától talán igen távol esünk, a mai pillanat örvényében, nem szabad elveszni engednünk.

— Attól a felfogástól indíttatva, a következő nyilatkozatot vagyok bátor felolvasni:

— A napirendre tűzött törvényjavaslat szakítást jelent ősi alkotmányunkkal; a koronás király trónvesztése kimondásával annak legerősebb pillérét, a magyar nemzeti királyság intéz­

ményét támadja meg; a király és nemzet megegyezése alapján törvény által megállapított trónöröklési rendnek egyoldalú megszüntetésével pedig bizonytalanságba sodorja a nemzet jö­

vőjét. Az 1920. I. t.-c. erre nem ad jogcímet, mert ez a törvény kifejezetten nem arra irányul, de semmi estre sem bírhatott azzal a joghatállyal, hogy ezeréves alkotmányunk folytonossá­

gát megszakítsa, annak törvényes intézményeit megdöntse és merőben új, az eddiginél független jogfejlődésnek kiinduló pontja legyen.

— Ez a törvény, amint egyébként bevezető részéből is ki­

tűnik, csak kisegítő jogot alkotott szükségjog alapján, az ősi alkotmányban gyökerező közhatalmi intézmények működésé­

nek, különösen a királyi hatalom gyakorlásának tényleges és rögtön el nem hárítható szünetelése miatt, e szünetelés idejére és abból a célból, hogy azok működésének visszaállítása a nemzet közreműködésével és lefolyásával történjék. Ezen a ha táron belül az 1920. I. t.-c. valóságos jog, amely feltétlen tisz­

teletet követel. De annak továbbmenő értelmezése és minden kísérlet arra, hogy azt az erősebb jogforrásnak, a jogfolytonos­

ságnak és így a jogfolytonosságot ma életteljesen egyedül kép­

viselő törvényes királyságnak föléje helyezzük, a jog terének elhagyását és a forradalmi térre lépést jelenti.

— Ami pedig ezen a területen alkottatik, az, ha törvény­

alakját nyeri is, jogilag hatálytalan. A jogi meggyőződésünk folytán a törvényjavaslat megvitatásában és efölött való hatá­

rozathozatalban részt nem vehetünk, hanem ezzel szemben, a nemzetre nehezedő kényszerhelyzet súlya alatt, tiltakozásunk bejelentésére szorítkozunk.

A király meghalt — éljen a király!

1922 április 1-én meghalt magyarország koro­

nás királya: IV, Károly, A gyász, a rettenet, amely a lelkekbe markolt, alig talált szavakat, Apponyi könnyes szemmel, zokogástól csukló han­

gon csak ennyit tudott mondani:

— Az első pillanatban nem lehet egyebet mondani, mint hogy nemcsak a mi legitimista érzelmi világunk szempontjából, hanem országos szempontból is rettentő az a csapás, amely a nemzetet érte, s ennek talán most tudatára fognak ébredni azok is, akik könnyelműen eljátszották azt a tőkét, amelyet koronás királyunkban bírtunk.

— Egyébként a közjogi következmény egészen világos, mostan Ottó főherceg Magyarországnak örökös királya és egye­

dül ez az egyetlen törvényes álláspont.

Van magyar király.

1922 április 28-án, annak a választásnak a ki­

írása napján, amelyen minden megtörtént a kor­

mányhatalom részéröl, hogy az egyre erősebb és érvényesülést akaró legitimizmus parlamenti kép­

viseletet ne kapjon. Apponyi nyilt levelet intézett jászberényi választóihoz. Ebből a levélből idézzük a következőket:

Áthidalhatatlan árkot von köztem és a kormány között a trónfosztó törvény és az árkot a miniszterelnök újabb nyilat­

kozatai még kiszélesítik. A kormány annakidején külső erő­

szakkal indokolta a törvényt, ma már azonban a miniszter- elnök programszerű nyilatkozatai alaptörvény jelentőségre emelik. Az antilegitimizmusnak ezzel a hirdetésével szemben hogyan hallgathatnának azok, akik politikai hitvallásuk alap­

ját az ősi alkotmányhoz és így a törvényes királyhoz való tör­

hetetlen ragaszkodásban látják. Hallgatásukkal átengednék a teret olyan doktrínáknak, amelyek legmélyebb meggyőződésük szerint forradalmi természetűek és forradalmi hatásúak.

A legitimisták elvi álláspontja nem változik és annak ereje nem gyengül a súlyos csapás által, amely a nemzet ügyét a király halálával érte. A királyról én bizonyítom, hogy négyszáz esz­

tendő óta ő lett volna az első valóban nemzeti király. Nemcsak egyénisége folytán vesztettünk sokat Károly király halálával, hanem azért is, mert most nincs koronás királyunk, aki a királyi méltóság teljességét személyesítené, de van a trónörök­

lés rendje szerint magyar király, akinek törvényes határidőn belül való megkoronázását nem a szabad akarat hiánya, hanem ezidőszerint leküzdhetetlen akadályok gátolják. A detronizációs törvénycikk nem gátolhat bennünket abban, hogy II. Ottót tör­

vényes királyunknak elismerjük, hanem csak abban, hogy ennek az elismerésnek tényleg érvényt szerezzünk.

A legnehezebb választások előtt.

Megindult a választási harc. Apponyi Albert gróf megjelent Sigray Antal gróf körmendi pro­

grambeszédén 1922 május 3-án, majd Sopronban Andrássy Gyula gróf programbeszédén. Ezután bejárta Szombathelyt, Bonyhádot, Jászberényt, Budapestet, Debrecent; nem volt legitimista jelölt, aki nem számíthatott volna támogatására. Hősi és nagyszerű volt a harc, amelyet az ősz politikus vívott a hatalom kíméletlen és erőszakos eljárá­

sával szemben. Sokszor berekedt, éjszakákat töl­

tött vonaton és rossz szállásokon, de fáradhatatlan hévvel agitált és beszélt. Ezekből a választási beszédekből való az alábbi idézet.

— Küzdeni akarunk Magyarország régi hatalmának helyre­

állításáért, küzdeni akarunk azért, amely ennek az alapja: a teljes jogrendért és jogbiztonságért, mert a nyugodt polgári munka, amelytől a nemzet élete függ, csak a teljes jogbiztonság mellett folytatódhatik és nem akkor, amikor felelőtlen elemek garázdálkodhatnak. Ezért vagyunk mi legitimisták és küzdünk a törvényes királyság helyreállításáért. A magyar szent korona a királyság és a nemzet összefoglalása, egyik a másik nélkül nem élhet. Minden királyunk trónja megingott, amikor nem­

zeti szabadságunkhoz hozzányúlt és mindig veszendőbe ment a nemzet szabadsága, amikor a törvényes királytól elpártolt.

Az 1921. évi XLVII. t.-c. megalkotása rettenetes végzetes lépés volt és nagy lecsúszás a lejtőn lefelé. A detronizációs törvény ahelyett, hogy a jogfolytonosságon alapuló jogrend visszatéré­

sét segítette volna elő, kimondta annak megszűnését s ezzel nyíltan forradalmi térre lépett. Ez mutatja, hogy mennyire süppedékes az az alap, amelyet az úgynevezett forradalmi tör­

vény nyújt. így fordulhatott csak elő, hogy amikor Andrássy, Sigray, Rakovszky és Gratz Gusztáv királyhűségük miatt bör­

tönben ültek, notórius gyilkosok felszabadultak és szabadon járkáltak az országban.

24

— A miniszterelnök és a belügyminiszter azt mondják, hogy most úgy sem hozhatjuk haza Ottó királyt, hagyjuk tehát ezt a kérdést nyugodtan és majd akkor fogunk határozni, amikor a külföldi beavatkozás veszedelme elmúlt. Akik ezt mondják, azok nem legitimisták. Akik ezt a kérdést nyílt kérdésnek tekintik, azok elhagyják az ősi alkotmány tiszteletét. Nem arról van szó, hogy majd valamikor Ottót megválasztjuk királyunknak, hanem arról, hogy az ősi jogfolytonosság fenn­

tartásával elismerjük az ő igényét a magyar trónra. Ottó királyt nem akarjuk ma visszahozni, nem akarjuk katasztró­

fába vinni az országot, de diplomáciánknak meg kell értetnie a külfölddel, hogy egész Európa nyugalmának érdeke, hogy Magyarország ne legyen alternatívák labdája. Nem szabad a nép lelkületét hozzászoktatni ahhoz, hogy a királykérdés nyílt kérdés. Köztársaság vagyunk? Azt akarjuk, hogy minden elnökválasztásnál agyonüssék egymást a magyarok, vagy párt­

királyt hozzunk, akit a kbályt csináló főkortesek ültetnek trónra?

A törvényes királyság és az igazi demokrácia.

1925 június 21-én volt Sigray Antal gróf be­

számolója Körmenden, ahol a keresztény politikai élet igen sok tényezője megjelent. A beszámolónak egyik eseménye Apponyi Albert gróf deklaráció­

szerű nyilatkozata volt a jogfolytonosság politi­

kájáról.

— összejöttünk itt nemcsak, hogy a kerület képviselője iránt igaz magyar barátságunknak és becsülésünknek kifejezést adjunk, hanem azért is, hogy hitvallást tegyünk amellett a sarkalatos elv mellett, amely minket, kik talán több tekintet­

ben eltérünk egymástól, egy, bár formátlan, de szilárd kötelék­

ben egyesít: a jogfolytonosság elve mellett. Ennek az elvnek tántoríthatatlan fenntartásán nyugszik ezeréves nemzeti létünk biztossága, a nemzet erkölcsi egysége, a nyugodt és bátor fej­

lődési munka lehetősége. Ma ez az elv első sorban a törvényes királysághoz való ragaszkodásban nyer kifejezést, éppen úgy, mint más időkben az alkotmányos nemzeti jogok védelmében nyilvánult meg, azaz: a Szent Korona alkotmányának, mely fejedelmi és népjogot egy felbonthatatlan szerves egységbe foglal össze, azon a pontján, mely éppen megtámadtatik. A ki­

induló pont és az elv ugyanaz: a jogfolytonosság elve. Ez a magyar legitimizmus lényege; nem egyoldalú királykultusz, hanem az ősi alkotmány kultusza, melyből mint ennek az egész történelmi hagyománynak és élő jogtudatnak egy része, folyik a királyhűség. Enélkül nincs jogfolytonosság, valamint nincs jogfolytonosság, mikor a királyi hatalom átlépi alkot­

mányos korlátáit és megsérti a népjogokat. Mert a jogfolyto­

nosság egy és oszthatatlan, mert a jogfolytonosság egy élő szer­

vezet, mely csak a maga egészében él, nem pedig különvált és ezzel halottá vált egyes szervekben. Nem az a döntő, hogy az új intézmények hasonlítsanak a régiekhez; ez lehet a konzer- vatizmus kérdése, de nem a jogfolytonosságé. Az 1848-iki intéz­

mények oly gyökeresen különböznek a 48 előttiektől, amilyen

26

gyökeresen csak lehet; a jogfolytonosságot mégsem szakították meg. Miért? Mert az alkotmány és törvény által arra rendelt közhatalmi tényezők törvényes működése útján jöttek létre; a jogfolytonosságnak pedig ez a kritériuma.

— Tudjuk, hogy a törvényes király uralkodása tényleges helyreállításának ez időszerint legyőzhetetlen akadályai van­

nak, amelyeken a nemzet biztosságának kockázata nélkül nem tehetjük túl magunkat és Deák Ferenccel mi is valljuk, hogy a hazáért mindent lehet kockáztatni, de a hazát semmiért.

Tudjuk, hogy éppen ezért, mivel a nemzet anarchiában nem élhet, szükség volt és van a közhatalmak ideiglenes szervezé­

sére és e szervezet tiszteletben tartására, a nemzeti szükségjog alapján. Ezt a tiszteletet neki megadjuk és hirdetjük. De vall­

juk azt is, hogy ezek az intézmények erkölcsi erejüket éppen ideiglenességükből merítik, mely megállapítja köztük és a jog­

folytonosság elve közt a harmóniát.

— Ha véglegeset akarnánk alkotni, mást, mint a jogfolyto­

nosság tényleges helyreállítását, forradalmi térre lépnénk és ezzel erre a szerencsétlen nemzetre reázudítanák a forradalmi szervezkedés egész bizonytalanságát, tekintélyhiányát, ebből eredő erőszakosságát, a nemzetnek reménytelen megosztását, végeredményben: pretoriánus uralmat. Van-e érett és lelki- ismeretes elme, amely a hazát végszükség nélkül ilyen kocká­

zatnak kitenni merné?

— De azt mondhatnák, hogy ebben az esetben is a nemzeti akarat határozna, melynek mindenki tartozik magát alávetni.

Ez azonban játék a szavakkal. A nemzeti akarat igenis ősi alkotmányunk alapgondolata szerint forrása a nemzet közjogi szervezetének, de nem a bármiként megnyilvánuló, tehát min­

dig kétségbevonható, hanem a szokásjog és a törvény által meg­

állapított formákban, tehát minden kétséget kizáróan megnyi­

latkozó nemzeti akarat és nem az óra szeszélye szerint változó, hanem az évszázados alkotmányozó tevékenységben kifejezésre jutott következetes akarás, a nemzedékek munkája, a mindig kitáguló, de mindig biztosan felismerhető népakarat ered­

ménye. Az óránként változó akarat ám intézze el — ezt is biz­

tosítékokkal körülvéve — az óra feladatait; ám módosítsa az alkotmány alappilléreit, ám építse ki, de szilárdságukban ne érinthesse az akaratnak elnevezett pillanatnyi szeszély még akkor sem, ha biztosítékunk volna — amint hogy nincs — hogy

27

legalább az a szeszély őszintén és illetéktelen nyomás nélkül érvényesülhet.

— Azt mondják, hogy a legitimista hitvallás ellenkezik a demokratikus felfogással. Ennél nagyobb tévedést alig tudok elképzelni. A demokrácia a népszervezet hatalma. De a demo­

kráciának csak úgy, mint minden hatalomnak, vagy talán még inkább, mint más hatalmi szervezeteknek, szüksége van korlá­

tokra, saját túlkapásai, szeszélyei, eltévelyedései ellen, korlá­

tokra ellensúlyzó, mérséklő tényezőkre van szüksége, melyek éppen azt vannak hivatva biztosítani, hogy a meggondolt és állandó nemzeti akarat érvényesüljön, nem pedig minden órának szeszélyei és talán pillanatnyi agitációval, mestersége­

sen előidézett izgalmak. Ezeknek az ellensúlyozó tényezőknek erkölcsi erejétől függ az, hogy a szabadság sérelme nélkül, tekintélyüknél fogva érvényesüljenek; ez a kritérium pedig egyetlen tényezőnél sem jut oly kétségtelen kifejezésre, mint a törvényes és alkotmányos királyságnál. Minél erősebben van egy hatalmi tényező erkölcsileg megalapozva, annál kevésbé kell félnie a szabadságtól, annál jobban fér meg a demokráciával.

— A törvényes királyságnak, mely mélységes gyökerekkel bír egész népünk lelkében, hagyományaiban, érzelmi világá­

ban, nincs oka félni a népnek, az egész népnek, alkotmányos joggyakorlásától, mert van ereje hozzá, hogy mérséklő befolyá­

sát erőszak nélkül gyakorolhassa. Ide is mutat Károly király politikai hagyatéka: a törvényes királyság helyreállítása, a magyar demokrácia legjobb, sőt állítom, egyetlen komoly esélye. Minden más út vagy az anarchiához, vagy a diktatú­

rához vezet. Az az elv tehát, amelyet vallunk, magába foglalja a magyar nemzeti jövőt, a magyar feltámadást, a magyar biztosság, a magyar haladás egyik nélkülözhetetlen erőténye­

zőjét. Addig is, míg tényleg megvalósítható lesz, őrizzük annak kultuszát, amint a magyar nemzet viszontagságteljes történe­

tének számos időszakában azzal szemben, ami tényleg volt, ragaszkodni tudott ahhoz, aminek lennie kellett volna. Ez most annál könnyebb, mert az, ami tényleg van, nincs ellentétben azzal, aminek lennie kellene, hanem provizóriumot jelent, melyet mint olyant tisztelünk, kint és bent tisztelni kívánunk és előkészítésre óhajtunk fejleszteni, de legalább az ellen eré­

lyesen tiltakozunk, hogy a jogfolytonossággal ellenkező irányba fejlődjünk.

„E hit nélkül magyar embernek nem érdemes élnie.“

1926 július 6-án Károlyi József gróf beszámo­

lót tartott Székesfehérvárott, amelyen több ország- gyűlési képviselő is jelen volt. Az egész magyar társadalom figyelme Székesfehérvár felé fordult,

ahol hosszú idő után először nyilatkozott Károlyi József gróf, aki két évet töltött a királyi család­

nál megosztván vele a számkivetés keserűségét.

Ezen a gyűlésen mondta Apponyi Albert gróf a következő beszédet:

— Az első szó részemről kötelességszerüleg a hála megnyil­

vánulása azokért az érzelmekért, amelyeket velem szemben ki­

fejezésre juttattak. Amidőn egy hosszú életnek alkonyatnap- jait élem és visszagondolok a múltra, bennem egy érzés domi­

nál minden mást: a mély és alázatos hála Isten iránt, akinek köszönhetem mindazt, ami bennem jó van, azt, hogy viszontag­

ság és megpróbáltatás mellett egészbenvéve boldog életet éltem, azt, hogy polgártársaimnak szeretetét és bizalmát bírom nagy mértékben és hogy maradt még bennem erő, amelyet utolsó leheletemig szegény nemzetünknek felmagasztalására és újjá­

születésére akarok felhasználni.

— Egyébként ne várják ma tőlem azt, amit nem tudom miért és nagy meglepetésemre sokhelyütt hirdették, a sajtó­

ban is. Ne várjanak tőlem úgynevezett zászlóbontást! Nem lehet minduntalan zászlót bontani. Az ember a szó szoros ér­

telmében zászlót bont, politikai cselekvésének irányát megálla­

pítja akkor, amikor megindul, vagy akkor, amikor azoknak a követelményeknek befolyása alatt, amelyeknek a becsületes és következetes embert is addig vallott politikájának megváltoz­

tatására bírják, új úton indul el, vagy akkor, amikor azon az úton, amelyen megindult és megmaradt, valamilyen akcióra készül. Ezeknek a körüményeknek egyike sem forog fenn. Én különböző körülmények által parancsolt különböző alakokban

29

mindenkor a jogfolytonosság zászlója alatt állottam, e zászló alatt indult meg politikai működésem. A jogfolytonosság a ma­

gyar alkotmány folytonossága, a magyar alkotmányban pedig, a történelmileg Szent Korona fogalmában organikus egységgé nőtt össze a törvényes és alkotmányos királyi hatalom és a nemzet jogai és hatalma. E kettő együtt alkotja a magyar alkotmányt. Amikor a nemzet joga támadtatik meg, egész erő­

vel a nemzet jogai mellé szegődöm, ugyanebből az alapból ki­

indulva most a megtámadott törvényes királyság jogai mellett állok, nem valami különleges királyimádásból, hanem azért, mert ez éppen olyan a magyar hagyományosságban kifejlődött magyar alkotmánynak egy része. Az ember azt védi, ami meg van támadva és ugyanebből az elvből kiindulva annak helyre- állítására törekszik, ami megszűnt.

— Nem pártügy az, amit legitimizmusnak szoktunk ne­

vezni, ami igazi magyar műnyelven szólva jogfolytonosságot jelent. Nem pártügy ez, hanem históriai légköre a magyar nemzetnek. Az biztosította a nemzet fennállását, hogy a szük­

séges átalakulásokat nem forradalmi felforgatás, hanem a jog­

folytonosság formájában tette. Az 1848,-i nagy átalakulás a tör­

vényes jognak alakítása között történt. Ez a nemzetnek egy nagy ereje. Lehetnek a nemzet életében pillanatok, amikor a megrögzött bajokat másképp, mint forradalom útján nem lehet eltávolítani, de mindig szerencsétlenség az, ha ez bekövetkezik, mert minden forradalom lerombol olyant is, aminek meg kel­

lene maradnia.

— Nekem tehát nincs szükségem arra, hogy zászlót bont­

sak, mert azalatt a zászló alatt állok, amely alatt egész poli­

tikai életem alatt állottam. De nincs szükség zászlóbontásra abból a szempontból sem, mintha most az életbe nem lépett elveinknek rögtöni életbeléptetésére valami akciót terveznénk.

Ennek akkor jön meg az ideje, amikor ez az ország érdekeinek veszélyeztetése nélkül történhetik meg. Ezt az időt idegesség nélkül, elszántsággal kell bevárni és addig nekünk egy felada­

tunk van, hogy egyesítsük és szemmeltartsuk azokat az erőket, amelyek majd a döntő pillanatban az akcióra felhasználhatók legyenek. Ez az értelme annak, hogy társadalmi szervezkedés történik a jogfolytonosság hívei szerint s még az is, hogy eset­

leg más irányú lehetőségnek, akciónak, esetleg kísérletnek út­

ját állhassuk és megakadályozhassuk.

30

— Megállapítom azt is, amit valamelyik napilapnak szen­

záció erejével hatni akaró cikkében láttam, amelynek az volt a felírása, hogy a legitimisták nem értenek egyet semmiben sem. Furcsának látszik, ha azt mondom, hogy ez nagyon ter­

mészetes. Éppen abból folyóan, hogy a mi jogfolytonossági hit­

vallásunk nem lehet egy pártnak a privilégiuma, hogy ez a magyar nemzetnek természetes atmoszférája s hogy ez a gon­

dolat, az alkotmányhűség gondolata az, amelyben a legkülön­

bözőbb irányzatok, konzervatívok és liberálisok, szóval törvé­

nyes alapon álló és törvényes eszközzel a megvalósítást kereső minden irány találkozna, lehetetlen, hogy ebben a táborban, amelyben a jogfolytonosság zászlója alatt az egész nemzetnek kell egyesülni, mindenben egy hitet valljon. Sőt ellenkezőleg, meg kell hogy férjenek ebben a táborban egymás iránt türe­

lemmel a legkülönbözőbb árnyalatok, politikai meggyőző­

désnek. S ha e tekintetben van különleges hivatásom, hogy nem csatlakozom a fennálló pártok egyikéhez sem, ez az, hogy e különböző politikai árnyalatokban, amelyekben ez a históriai egységesítő gondolat rejlik, e páortámyalatok mindegyikével tudjam képviselni ezt a gondolatot anélkül, hogy személyem­

ben, mint egy párthoz tartozóhoz ellenszenvet és bizalmatlan­

ságot keltsek. Ennek a kölcsönös megértésnek tovább kell ter­

jednie. Sohasem volt a magyar nemzet elég erős arra, hogy megengedhesse magának azt a luxust, hogy politikai ellentétek ellenségeskedéssé fajuljanak. Sohasem volt ilyen erős, mindig hiba, baj, átok volt, de ha valaha, úgy most, amikor ez az or­

szág ősi lakosságának egyharmadára zsugorodott össze és ami­

kor az újjáépítés kolosszális feladatai lebegnek előttünk, leg- kevésbbé szabad, hogy a nemzetnek kebelében jogosult nézet- eltérések és politikai ellentétek ellenségeskedéssé fajuljanak és oda vigyenek, hogy egymást megérteni nem tudjuk. Ahhoz, hogy a lelkeknek ezt a krízisét átéljük, szükséges, hogy min­

denki el legyen önmagában határozva teljes jóhiszeműséggel eljárni, a haza ügyét kétszeresen szentnek tartani, minden közérdekű kérdésben csak a tiszta lelkiismeret után indulni s addig, amíg az ellenkezője bebizonyítva nincs, ugyanezt felté­

telezni polgártársairól is. így megérthetjük egymást a politikai vitában és egyesíthetjük erőnket a szükségképpen elérendő célokban.

— Ha Károlyi József gróf hitet vallott a nemzet újabb

31

megerősödésében s abban, hogy ez a nemzet ismét képes lesz majdan istenadta hivatását a Duna-völgyében teljesíteni, ezt a hitet én is osztom. E hit nélkül a magyar embernek nem volna érdemes élnie. De azért nem hunyhatok szemet az előtt, hogy az országnak a helyzete most különösen nehéz és külö­

nösen válságos perceket él. Én ezekben a pillanatokban is tel­

jes elfogulatlansággal és objektivitással állok azokkal szemben, akik, mint az ország kormánya, felelősség mellett vezetik a nemzet ügyeit. Ennek az elfogulatlanságnak talpazatáról azt mondhatom csak, amit a nemzetgyűlésen mondottam. Ha a kormány nemcsak befelé, de kifelé is elég erősnek érzi magát arra, hogy a nemzet iránt — sajnos — megingott bizalmat helyreállítsa, ha elég erősnek érzi magát arra, hogy a nemzet­

nek megszerezze azokat a szükségképpen megszerzendőket, amelyek éppen a kormánynak szanálási politikája folytán kül földi befolyásoktól is függnek, ha elég erősnek érzi magát arra, hogy a szanálási kölcsön fennmaradó részének beruházási cé­

lokra való felszabadítását kérje, akkor ám tegye, én leszek az első, aki ennek az eredménynek örülni fog.

— Ha nem érzi magát a kormány elég erősnek, — s ezt csak maga a kormány tudja megítélni — akkor nem szabad a nemzetet egy presztízs-háborúnak kitenni, amelynek sikeres kiküzdésére ezidőszerint nem rendelkezünk erővel, kedvező külső körülményekkel. Hogy erre mi lesz a válasz, azt a leg­

közelebbi idők meg fogják mutatni. További magatartásom ettől a választól függ, mert ez a válasz meg fogja mutatni, hogy hová jutottunk, hol állunk, mitől kell óvakodnunk, fél­

nünk, mit lehet remélnünk, hogyan és ki által. Ennél többet ma a helyzetről sem itt, sem másutt mondani nem kívánok, mert tartózkodni akarok minden szótól, amely hozzájárulhat azoknak a helyzeteknek az előidézéséhez, amelyektől tartok és amelyek, hogy be ne következzenek, hazám érdekében szívem­

ből kívánom.