Másnap 1928 november 20-án Ottó király szü
letése napján díszvacsora volt a Gellért-szálló márványtermében, amely ez alkalommal zsúfolá
sig megtelt. A vacsorán csak férfiak vettek részt.
Apponyi Albert gróf volt az ünnepi szónok.
— Uraim! Magyarország törvényes örökös királyának születésnapját ünnepijük, akinek koronázása nem az ő hibájá
ból, hanem külső körülmények legyőzhetetlen akadálya foly
tán nem történhetett meg a törvény által megszabott határ
időn belül, de ki az egyetlen, akinek fejére Szent István koro
náját, közjogi szempontból a jogfolytonosságot megszakító al- kotmány-tiprás, egyházi szempontból pedig szentségtörés nél
kül és valóságos joghatállyal helyezni lehet. Mi, akik ma itt
hon, a száműzetésben lévő királlyal és királyi családdal együtt elválaszthatatlan lelki egységben ünnepelünk, nem vagyunk Ottó-párt, vagyis olyanoknak gyülekezete, akik az úgynevezett királykérdés különböző elgondolható megoldásai közt Ottónak trónralépése mellett foglalnak állást, hanem azok vagyunk, akik ilyen értelemben vett királykérdést nem ismernek, bár nem zárkóznak el az elől, hogy a gyökeresen változott viszo
nyok számos közjogi kérdésnek újjárendezését követelik, de akiknek meggyőződése szerint a pragmatica sanctionak, vagyis az 1723. évi I. és II. t.-c.-nek a trónöröklésre vonatkozó intézkedései ma is teljes jogerőben állanak fenn és így minden más úgynevezett megoldás nem lehetne egyéb, forradalmi kísérletnél, mely a körülmények szerint bírhatna több, vagy kevesebb politikai komolysággal, eshetnék enyhébb, vagy súlyo
sabb erkölcsi elítélés alá, de minden körülmények közt nélkü
lözné a törvényes alapot, a jogilag kötelező erőt és csupán arra a külső erőszakra támaszkodhatnék, amelynek eszközeit sike
rült volna elnyernie.
— Hát ennek nem szabad megtörténnie, nem szabad, hogy a Szent Korona alkotmánya, a magyar nemzeti géniusznak ez a páratlan alkotása ekképp csúffá tétessék, nem szabad, hogy
63
a nemzeti erő, amely ebben az alkotmányban és annak megsza
kítás nélkül való jogi folytonosságában rejlik, amely évszáza
dok viharaival dacolt, éppen a megpróbáltatás legsúlyosabb óráiban béníttassék meg, nem szabad, hogy ennek a nagyszerű boltozatnak záróköve: a királyi hatalom gránitkocka helyett kétes anyagokból összetákolt cementkészítmény legyen, azok
hoz hasonló, amelyeknek könnyelmű alkalmazása okozta az utóbbi időben szinte divatossá vált házösszeomlásokat. Pedig minden forradalmi királyság, vagy bármi néven nevezendő fő
hatalom, cementvegyülék, mely csak hosszú időn át keményed- hetik valódi kővé és csak akkor, ha alkotó részei történelmi szükségességek, nagy eszmék, nagy emberek és mindenekfölött nagy nemzeti elhatározások. Minden meg volt a francia forra
dalomnál a legmagasabb fokon, mégis két császárságon, két királyságon, három köztársaságon kellett Franciaországnak keresztülmenni, míg egy század múlva a cement kővé vált. El
bírná ezt a magyar nemzet? De még ilyen perspektíva sem kecsegtetne, mert a mi forradalmi cementünk összetételében hiányzanék az említett alkotó részekből úgyszólván minden:
a történelmi szükségesség, a nagy eszme, a nagy emberek, a nagy nemzeti elhatározás. Legyen elég ez a negatív megállapí
tás: ez a cement igazán azokból volna, amelyek az öszeroskadá- sokat készítik elő.
— Jóhiszemű ellenfeleink a királyság nemzeti jellegét fél
tik egy Habsburg-ivadék restaurációjától. Én ebben csak tör
ténelmi anakronizmust láthatok. Közvetlen tudomásom alapján állítom, hogy a levegőben lógó trón jelöltségek közt egyik sem lehet teljesebben magyar nemzeti királyság és senki sem lehet teljesebben magyar király, mint amilyen lelkileg már ma a mi törvényes királyunk.
— Könnyű és a mai hatalmi viszonyok közt igen olcsó dolog folyton reámutatni a Habsburg uralkodóház magyar
országi történetének elvitázhatatlanul sötét lapjaira, melyek súlyos voltát az egyoldalúságoktól és túlzásoktól ment tárgyi
lagos történelmi ,kritika sem vonhatja kétségbe. De a törté
nelem lefolyásának megfigyelése és az abból levonandó meg
állapítások azt az átalakulást is mutatják, melyen e dinasz
tiából származó uralkodóink iránya az utolsó félszázadban keresztül ment és amely annál megbízhatóbb, minél inkább nyugszik reálpilitikai alapokon.
64
— Néhány rövid hét előtt volt alkalmam az ifjú király lelkivilágába bepillantani. Ismételt bizalmas eszmecserék során, amelyek természetesen kizárólag magyar nyelven foly
tak, ebben a tizenhatéves ifjúban a lelki érettségnek korát messzi túlhaladó fokát észlelhettem; az ítéletnek olyan önálló
ságát, a mély vallásosságból fakadó kötelesség- és felelősség- érzetnek olyan komolyságát, az egész érzelmi világnak olyan fönköltségét és a legjobbra és legnemesebbre irányított ener
giáját, hogy azt kellett magamban mondanom: Íme, egy királyi lélek. Ami pedig magyar nemzeti érzését illeti, az szinte elemi erővel tört ki belőle, midőn beszélgetések során nyomatékosan emeltem ki azt az alapvető igazságot, hogy a mi időnkben csak annak a királyi hatalomnak van létjogosultsága, amely a maga teljességébe veszi fel magába nemzete érzelmi világát, öncélú- ságát és természetes aspirációit. Ifjú királyunk ezeknél a fej
tegetéseknél a meghatottság és az elszántság hangján szólt közbe: „Ez csak magától értetődik!“ Most pedig, midőn ma
gyar történelmi ismereteinek mélyítésére kerül sor, midőn bele kell hatolnia azokba a részletekbe is, amelyek reánézve dinasz
tikus szempontból kényesek lehetnek, gondoskodás történt arról, hogy elsőrendű magyar tekintélyek irányítsák: felfogá
sát, fenkölt lelkű királyi anyjának azon utasítása szerint, hogy tudjon meg mindent és igazodjék el saját ítélete szerint;
én ettől az ítélettől nem félek.
— Ez a valóság ifjú királyunkat illetőleg, amely mellett mindazon elvbarátaimmal együtt, akik arról szintén bírnak közvetlen tudomással, a nemzettel szemben reám nehezedő súlyos felelősségteljes átérzésével teszek tanúságot. П. Ottó magyarsága egy történelmi processzus eredménye, mely benne személyes élménnyé vált, úgy hogy nincs összeütközés a felismert objektív szükségesség és a szubjektív érzelmi világ közt. E kettőnek összhangja alakítja ki teljes egyéniségét, egy magyar nemzeti király egyéniségét, amely visszafejlődést nem enged.
— És hála Istennek, hogy ez így van, hogy az indoknak még árnyéka sincs arra, hogy a jognak szilárd talaját el
hagyva, az ötletszerű kísérletezések ingoványába tévedjünk, az onnan felénk pislogó lidércfények között válogassunk. E válogatás közben mindent meg lehetne találnunk, csak nem
zeti királyságot nem. Mert a nemzeti királyság fogalmában
65
épp úgy bennfoglal tátik a magyar államalkotás alapgondola
tához való ragaszkodás, mint a teljes nemzeti érzés követel
ménye.
— Az alapgondolat pedig a joghoz való ragaszkodás, mely nemzetünk életében nagyobb jelentőséggel bírt, mint bármely más nemzetében, mely pajzsunk volt legsúlyosabb nemzeti küzdelmeinkben, melyet végkép legyőzni sohasem lehetett, melynek a nemzeti öntudatban élő és mindenki által megértett hagyományos neve: jogfolytonosság. Ha ezt a folytonosságot megszakítjuk, nemzeti fennmaradásunk gerincét törjük szét és kétes, de mindenekfölött magyartalan jogcímű joghatalom
mal élünkön, belső meghasonlástól meggyengült energiával vesszük fel történelmünk legsúlyosabb küzdelmét Magyar- ország megújulásáért, talán fennmaradásáért. Aki ezért Isten és ember előtt, a történelem előtt, a nemzet előtt magára veszi még pedig kényszerítő ok nélkül a felelősséget, annak lelki
ismerete túl van az én megértésem határán. Nem mondom, hogy fölötte-e, vagy alatta-e, csak azt mondom, hogy túl van.
Nekem nem volna egy nyugodt pillanatom sem, ha ilyesmi ter
helné telkemet.
— A zászló, amely körül sorakozunk, tehát az egyetlen magyar nemzeti királyság zászlaja; a nemzeti élet folytonos
ságának, a nemzeti erők épségének és összefogásának zászlaja.
Ma legyőzhetetlen külső akadályok gátolják annak harcba- vitelét a törvényes királyság tényleges helyreállításáért. Az én gondolatvilágomtól, mindnyájunk gondolatvilágától távol áll bármely olyan fellépés, amely hazánkat kockázatnak tenné ki, a fennálló kisegítő jogrend szilárdságát megtámadná. De azt a kötelességünket nem hanyagolhatjuk el, hogy népünk lelkében ébren tartsuk a ragaszkodást nemzeti alkotmányunk alapjaihoz, hogy azt megóvjuk a sokak által részint nyíltan, részint suttogva terjesztett alkotmányellenes tanok és gonosz pietyák ellen. A lelkeket készen kell tartanunk a törvényes királyság befogadására és minden más kísérlet kérlelheteten visszautasítására. Nem egy dinasztiának, sőt nem is első
sorban egy szeretetreméltó ifjú királynak, hanem a nemzet fennmaradásának, tekintélyének, felemelkedésének ügyét szol
gáljuk, midőn törhetetlen hűséget vallunk Magyarország örö
kös királyának, II. Ottónak.
5