1925 június 21-én volt Sigray Antal gróf be
számolója Körmenden, ahol a keresztény politikai élet igen sok tényezője megjelent. A beszámolónak egyik eseménye Apponyi Albert gróf deklaráció
szerű nyilatkozata volt a jogfolytonosság politi
kájáról.
— összejöttünk itt nemcsak, hogy a kerület képviselője iránt igaz magyar barátságunknak és becsülésünknek kifejezést adjunk, hanem azért is, hogy hitvallást tegyünk amellett a sarkalatos elv mellett, amely minket, kik talán több tekintet
ben eltérünk egymástól, egy, bár formátlan, de szilárd kötelék
ben egyesít: a jogfolytonosság elve mellett. Ennek az elvnek tántoríthatatlan fenntartásán nyugszik ezeréves nemzeti létünk biztossága, a nemzet erkölcsi egysége, a nyugodt és bátor fej
lődési munka lehetősége. Ma ez az elv első sorban a törvényes királysághoz való ragaszkodásban nyer kifejezést, éppen úgy, mint más időkben az alkotmányos nemzeti jogok védelmében nyilvánult meg, azaz: a Szent Korona alkotmányának, mely fejedelmi és népjogot egy felbonthatatlan szerves egységbe foglal össze, azon a pontján, mely éppen megtámadtatik. A ki
induló pont és az elv ugyanaz: a jogfolytonosság elve. Ez a magyar legitimizmus lényege; nem egyoldalú királykultusz, hanem az ősi alkotmány kultusza, melyből mint ennek az egész történelmi hagyománynak és élő jogtudatnak egy része, folyik a királyhűség. Enélkül nincs jogfolytonosság, valamint nincs jogfolytonosság, mikor a királyi hatalom átlépi alkot
mányos korlátáit és megsérti a népjogokat. Mert a jogfolyto
nosság egy és oszthatatlan, mert a jogfolytonosság egy élő szer
vezet, mely csak a maga egészében él, nem pedig különvált és ezzel halottá vált egyes szervekben. Nem az a döntő, hogy az új intézmények hasonlítsanak a régiekhez; ez lehet a konzer- vatizmus kérdése, de nem a jogfolytonosságé. Az 1848-iki intéz
mények oly gyökeresen különböznek a 48 előttiektől, amilyen
26
gyökeresen csak lehet; a jogfolytonosságot mégsem szakították meg. Miért? Mert az alkotmány és törvény által arra rendelt közhatalmi tényezők törvényes működése útján jöttek létre; a jogfolytonosságnak pedig ez a kritériuma.
— Tudjuk, hogy a törvényes király uralkodása tényleges helyreállításának ez időszerint legyőzhetetlen akadályai van
nak, amelyeken a nemzet biztosságának kockázata nélkül nem tehetjük túl magunkat és Deák Ferenccel mi is valljuk, hogy a hazáért mindent lehet kockáztatni, de a hazát semmiért.
Tudjuk, hogy éppen ezért, mivel a nemzet anarchiában nem élhet, szükség volt és van a közhatalmak ideiglenes szervezé
sére és e szervezet tiszteletben tartására, a nemzeti szükségjog alapján. Ezt a tiszteletet neki megadjuk és hirdetjük. De vall
juk azt is, hogy ezek az intézmények erkölcsi erejüket éppen ideiglenességükből merítik, mely megállapítja köztük és a jog
folytonosság elve közt a harmóniát.
— Ha véglegeset akarnánk alkotni, mást, mint a jogfolyto
nosság tényleges helyreállítását, forradalmi térre lépnénk és ezzel erre a szerencsétlen nemzetre reázudítanák a forradalmi szervezkedés egész bizonytalanságát, tekintélyhiányát, ebből eredő erőszakosságát, a nemzetnek reménytelen megosztását, végeredményben: pretoriánus uralmat. Van-e érett és lelki- ismeretes elme, amely a hazát végszükség nélkül ilyen kocká
zatnak kitenni merné?
— De azt mondhatnák, hogy ebben az esetben is a nemzeti akarat határozna, melynek mindenki tartozik magát alávetni.
Ez azonban játék a szavakkal. A nemzeti akarat igenis ősi alkotmányunk alapgondolata szerint forrása a nemzet közjogi szervezetének, de nem a bármiként megnyilvánuló, tehát min
dig kétségbevonható, hanem a szokásjog és a törvény által meg
állapított formákban, tehát minden kétséget kizáróan megnyi
latkozó nemzeti akarat és nem az óra szeszélye szerint változó, hanem az évszázados alkotmányozó tevékenységben kifejezésre jutott következetes akarás, a nemzedékek munkája, a mindig kitáguló, de mindig biztosan felismerhető népakarat ered
ménye. Az óránként változó akarat ám intézze el — ezt is biz
tosítékokkal körülvéve — az óra feladatait; ám módosítsa az alkotmány alappilléreit, ám építse ki, de szilárdságukban ne érinthesse az akaratnak elnevezett pillanatnyi szeszély még akkor sem, ha biztosítékunk volna — amint hogy nincs — hogy
27
legalább az a szeszély őszintén és illetéktelen nyomás nélkül érvényesülhet.
— Azt mondják, hogy a legitimista hitvallás ellenkezik a demokratikus felfogással. Ennél nagyobb tévedést alig tudok elképzelni. A demokrácia a népszervezet hatalma. De a demo
kráciának csak úgy, mint minden hatalomnak, vagy talán még inkább, mint más hatalmi szervezeteknek, szüksége van korlá
tokra, saját túlkapásai, szeszélyei, eltévelyedései ellen, korlá
tokra ellensúlyzó, mérséklő tényezőkre van szüksége, melyek éppen azt vannak hivatva biztosítani, hogy a meggondolt és állandó nemzeti akarat érvényesüljön, nem pedig minden órának szeszélyei és talán pillanatnyi agitációval, mestersége
sen előidézett izgalmak. Ezeknek az ellensúlyozó tényezőknek erkölcsi erejétől függ az, hogy a szabadság sérelme nélkül, tekintélyüknél fogva érvényesüljenek; ez a kritérium pedig egyetlen tényezőnél sem jut oly kétségtelen kifejezésre, mint a törvényes és alkotmányos királyságnál. Minél erősebben van egy hatalmi tényező erkölcsileg megalapozva, annál kevésbé kell félnie a szabadságtól, annál jobban fér meg a demokráciával.
— A törvényes királyságnak, mely mélységes gyökerekkel bír egész népünk lelkében, hagyományaiban, érzelmi világá
ban, nincs oka félni a népnek, az egész népnek, alkotmányos joggyakorlásától, mert van ereje hozzá, hogy mérséklő befolyá
sát erőszak nélkül gyakorolhassa. Ide is mutat Károly király politikai hagyatéka: a törvényes királyság helyreállítása, a magyar demokrácia legjobb, sőt állítom, egyetlen komoly esélye. Minden más út vagy az anarchiához, vagy a diktatú
rához vezet. Az az elv tehát, amelyet vallunk, magába foglalja a magyar nemzeti jövőt, a magyar feltámadást, a magyar biztosság, a magyar haladás egyik nélkülözhetetlen erőténye
zőjét. Addig is, míg tényleg megvalósítható lesz, őrizzük annak kultuszát, amint a magyar nemzet viszontagságteljes történe
tének számos időszakában azzal szemben, ami tényleg volt, ragaszkodni tudott ahhoz, aminek lennie kellett volna. Ez most annál könnyebb, mert az, ami tényleg van, nincs ellentétben azzal, aminek lennie kellene, hanem provizóriumot jelent, melyet mint olyant tisztelünk, kint és bent tisztelni kívánunk és előkészítésre óhajtunk fejleszteni, de legalább az ellen eré
lyesen tiltakozunk, hogy a jogfolytonossággal ellenkező irányba fejlődjünk.