Alig több, mint egy évszázada futnak vasúti sínek Szombathelyről Kőszeg felé.
A XIX. század derekán, amikor megépült a Bécs - Trieszt közötti fővonal, Kő
szeg polgárai még nem sejtették, hogy jövendő sorsuk szomorú jelképe lesz ez a szárnyvonal. A nagyütemben fejlődő megyeszékhely ebben is maga mögé utasí
totta hajdani riválisát. A vasúti pálya megépítéséhez részvénytársaságot kellett alapítaniuk, de a több, mint 17 km-es vaspályát 1882. október 12-től a rákövet
kező év augusztus 15-ig elkészítették. Az egykori állomások: Szentmárton, Ká
inon, Herény, Németgencs, Apáti, Seregélyháza, Ludad, Nagycsömöte, Kiscsö- möte, Lukácsháza, később erősen megváltoztak. A középkori faluneveket a tele
pülés egyesítések felfalták. Az első, „Jurisics” és „Kőszeg” nevű gőzös 46 perc alatt ért Kőszegre, manapság 30 perc a menetidő. Egyszer, 1935-ben gyorsvonat is robogott errefelé. Az első kőszegi indóállomás, a vasúti pályaház szerény, földszintes épület volt, amelyet három évtizedes bővítgetés után végre 1913-ban egyemeletesre javítottak. A 30-as években ismét átépítették, mígnem a közel
múltban egészen modernizálták. 1943-ban vámhivatali részleget is toldottak hozzá, amelynek ma már nyoma sincs. Az első világháború előtt, némi jóindu
lattal, vasúti csomópontnak is címezhették az állomást, hiszen 1908-tól Sopron felé, 1913-tól Bükön, Sárváron át Zalabér felé is utazhattak. S persze Ausztria felé is. A felpezsdülés néhány esztendejét hamarosan a trianoni bénultság kor
szaka váltotta fel. 1920 után 36 községet szakítottak el Kőszeg város természe
tes vonzáskörzetéből (a kőszegi járásnak 52 települése volt) s így a vasút aláren
delt kis szárnyvonallá vált. 1945 előtt még élt a soproni vonal, de az oda igyek
vőt Rendeknél és Kopházánál is vámvizsgálatnak vetették alá, mert osztrák te
rületen is futott a vonat. 1947-től azután Kőszeg, mindmáig, végállomás
lett.Vajon meddig? A még mindig hangulatos vasútállomásnak nevezetes vendé
gei is voltak, elsősorban abból az időből, amikor még az automobil sem volt sokkal gyorsabb a vonatnál. 1893. őszén I. Ferencz József magyar király, Vil
mos német császár és Albrecht szász herceg érkezett ide a monarchia századvé
gi legnagyobb hadgyakorlatára. 29 év múlva Horthy Miklós kormányzó kiilön- vonata futott be. A Túrán harminc kocsiból álló szerelvénye két ízben időzött a kőszegi állomáson: 1932. május 29-én és 1945. márciusában. A nevezetes török ostrom 400. évfordulójára városunkba érkező kormányzó látogatása országos ünnepség része volt, Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezető jövetele nem fényes fe
jezete a város újkori történetének.
A Kőszegre látogatók javarésze még manapság is vonattal érkezik, de a Szombathely felől autóval kirándulók is lényegében ugyanazon a nyomvonalon haladnak. Az utak általában évszázadokon keresztül megmaradnak. Nem vélet
len, hogy a vasútállomás előtti Gyöngyös-híd északi oldalán állt az egyik vám
ház (ma vendéglő). Régen ugyanis vámot szedtek az út, a híd, sőt a kövezet használatáért is.
Csak gyaníthatjuk, hogy a természetes közlekedési nyomvonalakat már az őskorban is kihasználták, bár őskori emlékek Kőszeg város vidékén alig ismer
tek. A Pintér-nyeregnél található Ördögtányémál került elő 1841-ben 41 bronz
kori bronz sarló, Küttel Dezső régi Szent Imre herceg utcai szőlőskertjében (ko
rábban Kayszrál Károly, ma: Hunyadi János utca) pedig 1911-ben egy koravas
kori lándzsa. Mindkét leletről beszámoltam a Castrum Kwszug c. könyvemben.
A római kori úthálózat a legújabb vizsgálatok szerint is elkerülte Kőszeget, bár egy Bozsok és Velem felé tartó bekötő utat a legújabb vizsgálatok is feltételez
nek, de sem a Savaria - Scarabantia (Borostyánkő-út), sem a Savaria - Arrabo- na közötti nagy út nem érintette e tájat s ezt az is hitelesíti, hogy Kőszeg térsé
géből eddig semmiféle hiteles római kori leletet vagy településnyomot nem is
merünk. Régóta ismert a várostól délre, 4 km-nyire fekvő Pogányok dűlőben
korában készített, (1618 után létesült Inkhófer Gáspár földjén, a régi Sas ispotály épülete mellett, ennek emlékét őrizte a régi Friedhofgasse, Temető utca, ma:
Ady E. u.), noha ismereteink sze
rint, az építkezők soha semmiféle sírbolygatást nem jelentettek). Ez az igen fontos főút Muraszombat azonban a helyzet alapvetően meg
változott, mivel I. Ottokár
hozzá-kezdett a Semmeringen útvonal volt, amelyen - az út viszonylag jó állapota ellenére, esős időben - még 1736-ban is három óra hosszat tartott az utazás. Sárvár felé is vezetett út Patyon és Váton át, amely azután továbbhaladt Karakó felé. A XVI. századi térképek határozottan feltüntetik a Kőszeg - Felsőkőszeg, Ókőszeg (Altgüns, azaz a ké
sőbbi Óház) irányába haladó utat is, Nagy Lajos király 1354. évi oklevelében pedig, amikor is egy bizottság kijelölte Kőszeg város birtokainak határait, a Kő
szeget Lékával, illetve Rohonccal összekötő Várút és a Lovaggyalogút is emlí- tődik. Ez a lékai út Hosszúszegen (Langeck), Lantosfalván (Bubendorf) és Pör- gölényen (Pilgersdorf) haladt Kirschlag felé.
Az északnyugat - délkeleti irányban hosszan elnyúló város déli részei a leg
fiatalabbak. Nemcsak a lakótelepi típusházak miatt, hanem a Rohonci utca és a vasútállomás közötti házsorok miatt is. A XIX. századig ez a terület teljesen la
katlan volt, hasonlóképpen a Gyöngyös patak balparti árteréhez. Még a XVIII.
század elején is az Alsókapu hídja előtt, a déli oldalon nagykiterjedésü rétek zöldelltek. Ugyanebben az időben az egész déli külvárosban alig több, mint száz faépület szerénykedett. Nincs is különösebb látnivaló ma sem a vasúti Gyön
gyös hídtól a mai Fő-térig.
Az egykori Király utcát (ma Rákóczi Ferenc utca) az 1893. évi király látoga
tás emlékére keresztelték el. Akkoriban a vasútállomáson megépített alkalmi díszkapun kívül csak a Király utca legelején, a Fő-tér előtt tartották ildomosnak felállítani a második díszkaput, annyira jelentéktelen volt ez a városrész. Ekko
KlR-CHiSCHLAG
21. kép - Kirschlag
riban, tehát jó száz év vízvezetékhálózata, szilárd burkolatú járdája s téglából épített, tágas szennyvíz- csatornák is csak a belvárosban üzemeltek. (Javarészük ma is megvan.). De még
1930-ban is Kőszegen csak féltucat házban volt vezetékes folyóvíz!
A Király út déli részét 1893 előtt Új utcának nevezték s az 1838/39. évi ka
taszteri térkép szerint tucatnyi ház állott csak benne. A középkori Magyarhóstád (Hungermarkt) nyomait a felszínen csak utcanevek őrzik: Tüskevár utca, Sánc utca és Sáncárok utca. A városi jegyzőkönyvek 1705-ben azt írták: „a külső Vá
rost nem lehet oltalmazni, mert küfala nincsen, a köröskörül való sövények pe
dig rosszak, mindenütt az ellenség bejöhet...” Ha azonban, ásatások révén, le- hánthatnánk a feltöltődött rétegeket, sokminden felszínre bukkanna, mint aho
gyan történt az egykori Schmiedgasse, azaz a Kovácsok (ma Kossuth Lajos utca 14.) utcájában, ahol árokásás közben edénydarabok, vas eszközök kerültek elő, igaz valamennyi lelet a XVIII. századból való. A régebbi korok emlékei 160- 180 cm-rel mélyebben rejtőznek, amint ezt a Kossuth utca 7. számú ház előtt 1977-ben meglelt dorongutak járószintje is, valamint a Kossuth utca 3. számú ház pincéjében (Rm= -150 cm) 1983-ban talált vas ágyúgolyó egyértelműen megmutatta. De ugyanezt tapasztaltuk a Sziget utcában is 1999-ben, közvetle
nül az Árpád-tér északi oldalán, ahol a nyugat-keleti irányban lefektetett fage
rendák szinte ép állapotban voltak 140 cm mélységben, ám az árokásók - többszöri figyelmeztetés és kérés ellenére - büntetlenül szétverhették a ma
radványokat.
22. kép - A Fő-tér 1860 körül
Mivel a szombathelyi postaút a mai Rákóczi utcába torkollott bele, érthető a vendéglősök ide telepedési kedve. Még a XIX. századból való volt az „Angyal”, az „Arany oroszlán”, a „Zöldfa” vendéglő, a „Fehér bárány”, az „Arany szar
vas” és az „Arany kereszt” fogadók. Az 1838/39-es várostérképen az Új és a Magyar utcában ezek a fogadók így szerepelnek: Oroszlány, Kert, Zöldfa, Bá- rán, Szarvas, Fehér Ló. Hírmondó is alig maradt belőlük, bár a közelmúltban felépült az „Arany sárkány” szálloda és étterem. Az egykori „Fehér bárány”
(Bárán) helyén működött egy darabig a Dorner-borozó, manapság azonban itt is (Rákóczi u. 120.) és a Rohonci utca sarkán is, az egykori „Zöldfa” homlokzatán, csak a régi, zöldre festett szőlőfürtős cégért verdesi a szél - mementóként. A cé
gérek kedves színfoltjai városainknak, Sopron is, Kőszeg is mindig kedvelte őket, de sem a kereskedői, sem a vendéglősi típusok nem régebbiek a XVIII.
századnál.
A Gyöngyös patak, amely a várostól északra, a Rőti völgyben két ágra sza
kad, (a jobboldali mellékágnak Malom-árok /Mühlbach/ a neve), jobb partján még a XIX. század derekán is szántók és rétek sorjáztak, ott ahol a nemezgyár (alsógyár) állt. Olyannyira kietlen vidéknek számított ez a táj, hogy 1850-ben itt állították fel a bitófákat a horvát hadifoglyok megölése miatt elítélt kőszegiek számára. A XX. század elején Soukup Hugó nevezetes hímzőgyára épült ide s két évtizeden át kiválóan prosperált, majd az első világháború után ezeket az épületeket megvette az Első Magyar Nemez-, Posztó- és Fezgyár Rt, amely má
ra szintén tönkrement.
A Gyöngyös jobbparti mellékága, a Malom-árok nyugati szegélye százado
kon át jobbadán ártéri legelő volt, itt rendezték a baromvásárokat s itt létesült a XIX. században a lóiskola is. Kőszegnek a középkorban is és az újkorban is ne
vezetes malmai voltak, de nemcsak a városon kívül, hanem a külvárosokban, ahol Malom utca is volt, sőt a malomvám a kőszegi lelkészeket illette. A XVII.
században a Tábor-malom elzálogosítása és az eltömődött malomárok rendben tartása sok bonyodalom okozója volt. Még víz-elvezető biztosokat is kihívattak Schwechátból a kőszegi malmok megszemlélésére! A régi malmok nyomairól Gusztáv nevű tagja (született 1866-ban Kőszegen). A Czeke-féle gőzmalom fél
évszázad alatt tönkrement, a helyén 1928-ban - a bécsi Rudolf Hohenberg
gyá-rossal együtt - Czeke József megalapította a Magyar Ágyterítő és Bútorszövet
gyárat, amely - az átalakulás tisztátalan lázában - mára teljesen átformálódott.
Kőszeg a magyar királyság fénykorában, a XI-X1V. században hadászati szempontból nem volt kiemelten fontos hely, egyrészt azért, mert a határ messze nyugatabbra húzódott, másrészt azért, mert jelentős számú katonaság nemigen állomásozott a várban és a városban. Később a helyzet megváltozott, és a város évszázadokon át kemény harcot folytatott a beszállásolás, a bekvártélyozás el
len, amely iszonyatos terhet és sok szenvedést hozott a polgároknak. Noha, elvileg, a katonák beszállásolási költségeit „méltányos áron”
megtéríteni tartoztak volna, erre általában nem került sor. 500 lovas katona ellátása koldussá tehette a várost, ezért minden időben megpró
báltak fellépni a beszállásolás ellen. Igyekeztek a bebocsátandóktól pecsétes levelet kérni, vagy egyéb biztosítékokat, de nem sok sikert értek el, legyen szó császári vagy magyar hadakról.
Erre jó példa Bocskai István vagy Bethlen Gá
bor hadjárata, amikor például 1620. januárjában Sennyei G áspár,
Bethlen fejedelem hadvezére szabadí
tott a városra 500 katonát, ugyanakkor a bécsi király, II. Ferdinánd is küldött 200 katonát áprilisban. Az aulikus Nádasdy Tamás is Kőszegen tartja a mustrát ugyanezen év májusában s mindennek következtében a városban már semmi sincs, mindent felprédáltak a katonák. környező falvakban, a „Soldatenkammerl”-ekben kaptak szállást és ellátást. A XVIII. század elején egy cseh dragonyos lovasdandár parancsnoksága is
Kőszegre került, ettől az időtől (1719) nevezik a Ju- 25. kép - III. Frigyes risics tér 6. számú házat Tábornokháznak, minthogy császár
24. kép - Bocskai István
a Nádasdyak hajdani épületében volt a dandárparancsnok természetbeni állandó szállása. Ezek a württembergi dragonyosok később visszakerültek és lényegé
ben 1918-ig Kőszegen maradtak 11. számú dragonyos ezred néven. De hosz- szabb ideig állomásozott itt a 8. számú vértes ezred is, és sok más katonai ala
kulat, akik parádés színfoltjai voltak a városnak, különösen a lovas zenekarok révén, amelyek 1868-ig az ünnepeken végigmasíroztak az utcákon. De volt Kő
szegnek a régi Baromvásár-téren fedett lovardája (Reiterschul), sőt 1869 után megépült a honvédkaszárnya is a mai Rákóczi úton, ahol 1890-ig honvédhuszá
rok állomásoztak. Ez a terület is lakatlan volt azonban még a XVIII. században is, ezért került ide a Fő-térről (ma: Jurisics-tér) 1739-ben a pellengér.
A XVIII. század végéig tehát az utazó csak a későbbi honvédlaktanyától északra találkozott a várossal. Aki Csepreg felől vagy Acsádon át Sárvárról ér
kezett, a déli külváros (Ungermarkt) kapujához érkezett, amely a régi marhavá
sártér (Viehmarkt, Baromvásár) utáni Csepregi kapun (ma: Petőfi tér) nyert be- bocsájtást. A Sopronból ide utazó Borsmonostoron keresztül az északi külvárost a Deutsche Vorstadt-ot, azaz a Szigetet látta meg elsőként, hacsak át nem kocsi
zott az 1839 után Kolera-útnak nevezett bekötő úton a csepregi elágazásig.
A jelenleg 9504 kát. holdon elterülő város egykoron lényegesen kisebb volt.
A keleti városrészek, a Gyöngyös patak partjáig terjedően, egyáltalán nem