. / ^ BAKAY KORNÉL KŐSZEG EVEZRED

A? S

lum« guttßostMitoi ' - >

f>F5uc<* ÎÊT^F^voCtu *V?w~tt-

^ K a 0 M * ^ ' iXf ** *

\ k fifo n o&i

& /* * & » . i f s \ t » , jî.’t<-y|t‘M'l*n ftcpiïi xm9

wtl »né»»t

(fri1 w ô

A'oWa

'J Ww >n XXXctwmTpßimi

KŐSZEG EVEZRED

\

■ ..- V S K » r f i > X - £7^{. * R »}

,C» ÍV* KvfíwírOr \r u r k tp * fp '

_____ _ (io lU» tc/v*n -CJWïVi’tV i>-'V&>' iV

S S T3^{B . *} 0. . . . O . . . ...

r.»<TV USfW

(VOlUvi ft/vîll

>(VR hoi9 w 9 >U ruujiiÿjMc;oi^

Srvmit« â ttt

vvcfpfH 9k« © v <-\}M m o(R»n » w

cftitß vmtttßw&f?'

(ífttrA í^' 1O m n e » -Anw -putwcin vnS /uiTrtißfH rtltS 1__ ui dcnvWJH Vn9i«»É

*TIV j+\yv v*Hi£ri v»»«T U.tf». vnS Vh9u»;

v , . 9 u ö t k ^ . » g

\»ufe Íx»í>c Air Â’ftfmMt^- ! Q irt«>

lV es^

11 . ⁸⁷⁴ / ¹ ^ BAKAY KORNÉL

KŐSZEG ÉVEZREDEI I.

:«ttíi%Or ! ü ÍV- í)i;.i3^ín J f ' r t Á

■

■

A kötet megjelenését támogatta:

Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Kőszeg Kultúrájáért Közalapítvány

és Bánházy István, Budapest

BAKAY KORNÉL

A KÖZÉPKORI KŐSZEG

Kőszeg, 2001.

A címlapon:

Kőszeg szabad királyi város 1446. évi kiváltságlevele A hátoldalon:

A kőszegi, ún. Biblia Sacra (1479) Szent Ambrus képe

A fotókat és a grafikákat készítette:

Gálig Zoltán Mészáros András

Székely Anikó

A felméréseket készítette:

Rákóczy Péter

Az archív anyagok a kőszegi Városi Múzeum adattárából,

ISBN 963 007395 1Ö ISBN 963 007396 X

Felelős kiadó: Pócza Zoltán igazgató, Jurisics Vár Művelődési Központ

Készült az S & W Nyomdában Nyíregyházán, 2001-ben

Felelős vezető: Csutorás György és Molnár Béla Bakay Kornél

Derdák Ferenc Foky Éva

fotó- és rajztárából valók

TARTALOM

Bevezetés ... 7

I. Egy barokk palástba burkolt, alig ismert királyi város ... 27

Utak a város fe lé ... 27

Történeti utcaszintek ... 39

Magyarhóstád ... 49

Sziget ... 52

II. A fallal védett város ... 55

Az Alsókapu-torony (Undters Statthor, Unterthor, Unteres Stadttor) ... 55

Felsőkapu-torony (Oberthor, Obristes Statthor, Oberes Stadttor) Ausztriai kapu ... 67

Öregbástya, Öregtorony (Alte Bastei, Zwinger) ... 74

Molzer-torony (Molzerthum), Csigás-torony, Börtön-torony . 78 Rókafok-bástya (Fuchszagl), Hohár- vagy Hóhér-torony . . . . 83

Fürdős-torony (Padstubn), Halász-kapu (Fischrer Thierl), Középső-torony ... 86

Lombai-torony (Lobnwein, Laubenwein) ... 87

Újtorony (Neuthum), Sarkos-bástya (Eckthurn), Kiszwinger . 98 III. Az alsóvár és a város ... 105

A XIII. századi K ő s z e g... 132

Az Anjou-kori Kőszeg ... 159

Kőszeg a XV. században ... 169

IV. Kőszeg középkori tem plom ai... 179

A Szent Jakab templom ... 179

V. A legendás ostrom évszázada ... 213

VI. Városi élet a XVI-XVIL században ... 273

A protestáns Kőszeg ... 294

A kézművesek városa ... 317

Források ... 327

Felhasznált irodalom ... 334

A képek jegyzék e... 357

A színes táblák jegyzéke ... 367

BEVEZETÉS

Kiknek írtam ezt a könyvet? Elsősorban a Kőszegen élőknek, a kőszegi szárma­

zásúaknak, a Kőszeget szeretőknek és természetesen a szakembereknek is, noha formájában oldottabb ez a kötet a korábbiaknál. Tudatosan választottam az elbeszélő stílust, jóllehet tartalmilag mindenütt ragaszkodtam a szakszerűség­

hez. A cím meghatározza a tárgyalt időszakot. Kőszeg középkora az államalapí­

tás korától a XVII. század végéig tart, kerekítve tehát hétszáz esztendőt ölel fel.

A XIII. század utolsó harmadáig a mai városra vonatkozó írott forrásunk nin­

csen. Az Óház-tetőn feltárt felsővár, noha első említése csak 1248-ból ismert, a régészeti leletek alapján kora-Arpád-kori eredetű s minden bizonnyal helyes a felsővár azonosítása az Anonymus által említett Guncil-lal. Minderről a Cast­

rum Kwszug c. könyvemben írtam, amely 1996-ban jelent meg. Lényegesen gazdagabb a rendelkezésünkre álló forrásbázis a XIV. századot követően, a XVI. századtól pedig az írott kútfők garmadája segíthetné a kutatást, elvégre Kőszeg város levéltárában páratlan értékű dokumentumok tömegét tárolják, így a királyi adomány és szabadalomleveleket (1341-1841), városi okleveleket (1328-1925), a városi közgyűlés iratait (Inbreviatür etlicher bürgersachen vagy más néven Protocoll der Stadt Güns) 128 kötetben (1572-1850), valamint to­

vábbi 236 kötetnyi Adnexa Protocollorum c. anyagot (1781-1850) s mindehhez 33 kötetben mutatókat (Index Protocollorum). De gazdag irattári anyag van a le­

véltárban a kőszegi lakosság nyilvántartásáról (1575-1850), ide értve a kőszegi polgárkönyveket (1651-1947), a városi országgyűlési követküldésekkel kapcso­

latban (1655-1865) keletkezett iratokat, a városbírói, hegymesteri és a céhekre vonatkozó iratokat (1528-1855) és számadásokat (1529-1849), a végrendelete­

ket (1529 - 1607), a formulás könyveket és a városi statútumokat (1560-1871), az ingatlan eladások és vételek anyagait (1646-1844), gazdasági iratokat (Wirtschafts-Protocoll), közte a hetivásárok árjegyzékeivel (Marktpreis), kon­

venciókat (1609-től), a szőlőtermeléssel kapcsolatos hegyközségi összeírásokat (1552-1954), közte a nevezetes kőszegi hegykönyvekkel (Regestrum Liber Pro-

montorialis, Pergbüch der königlichen Statt Günss 1567, Berg-Buch der Statt Guns 1573, Perg-Buch von neuem Aufgerichtet 1654), a bordézsma-lajstro- mokat, a városi kamarási számadásokat (1580-1854), a városbírói számadáso­

kat (1600-1702), a céhmesteri szám adásokat (Zechm esiter Rechnung 1602-1641), a téglaégetési számadásokat (1657-1806), adóösszeírásokat (1669- től). Igen fontos források a népesség összeírások (conscriptiók) és a városi te­

lekkönyvek (1570, 1776, 1838/39, 1845/46), valamint a térképek, az utóbbiak azonban nem kerültek Kőszegre, a városi fiók levéltárba, hanem Szombathelyen maradtak, illetve részben a bécsi Hadilevéltár anyagai. Egyetlen kivétel a város .1838/39. évi térképe, amely a kőszegi múzeumban van. A Telekkönyvi Hivatal

(Grundbuchsamt) iratai csak 1850-től léteztek.

A felsorolt dokumentumok között nem szerepelnek a XVI11. század utáni anyagok, mert bár az 1700-as években még nagyon is „sötét középkori” dolgok történtek Kőszegen is, elég talán a boszorkányperekre és máglyahalálokra gon­

dolni, ez már az újkor világa. A közigazgatási iratok (1787-1860), árvaválaszt­

mányi iratok (1835-től), a királyi biz­

tosok jegyzőkönyvei, a bírósági peres iratok (1760-1849), a pozsonyi tárno­

ki szék jegyzőkönyvei (1737-1837), sörházi számadások (1719-1780), a városi pincemester számadásai ( 1764—

1786), fakiterm elési számadások (1721-1821), a városi kórház szám­

adásai (1700-1859), a katolikus egy­

ház anyagai: Visitatio Canonica Paro­

chia Günsiensis, 1780-tól, Der Stadt Gunss Kirchen-Buch, 1728-tól, (a kő­

szegi plébánia H istoria Domusa /1670-1740/ sajnos elkerült Kőszegről 1963-ban, amikor is Móricz Lajos plé­

bános eladta az Országos Széchenyi Könyvtárnak!), a régi anyakönyvek, (noha ilyet a középkorban nem vezet­

tek!), alapítványi iratok, népösszeírási adatok, 1857, a kőszegi járásbíróság büntetőperes iratai (1850-től), a városi törvényszék iratai (1861-től), a város­

kapitányi hivatal jegyzőkönyvei I. kép -K ő szeg címere 1821-ben

(1865-től), és nem utolsó sorban a híres-neves kőszegi Szőlő Jövés Könyve (1740-től), amely a kőszegi Városi Múzeum kincse. A felsorolt források mind­

mind érdekes és fontos anyagokat tartalmaznak a város egykori életére vonatko­

zóan, ám kétszeresen is kívül esnek ezen könyv illetékességén.

Vannak a múzeum adattárában is értékes várostörténeti kéziratok a XIX. század elejéről, elsősorban az 1825-ben összeállított Kurzge­

fasste Beschreibung der Königl. Frey Stadt Güns von ihrer Entstehung bis zum Jahre 1821. Carl Schubert címer-metszetével, a szer­

ző, valószínűleg Schneller Lajos, akinek fenn­

maradt a Beschreibung der Königl.Freystadt Güns in Nieder-Ungarn c. kézirata is, 1821.

szeptember 28.-i kelettel. Továbbá J. Wellner, Chronica der Günser Stadt c. kézirata, és egy német nyelvű várostörténeti összegzés, a szer­

ző megnevezése nélkül.

A kőszegi Levéltár hallatlanul gazdag anya­

gát e könyv szerzője közvetlenül, sajnos, csak kis mértékben tudta hasznosítani, mert régész

lévén nincs kellő kiképzése a régi okiratok ol- 2. kép - Chernél Kálmán vasására. Igen sajnálatos, hogy más városokkal

ellentétben, mint például az erdélyi Brassó, ahol még a régi (1503-1526) számadásköny­

veket is kiadták, vagy a felvidéki Bártfa (1319-1526), Eperjes (1245-1526), vagy Deb­

recen és Gyöngyös, sőt a közeli Sopron, ahol szinte az egész vonatkozó levéltári anyagot közzétették, vagy Csepreg, amelynek városi könyvét már a múlt században kiadták, Kőszeg archívumából mindmáig csak szemezgettek.

Kőszegnek nem volt Iványi Bélája, Házi Jenő­

je, Csatkay Endréje vagy Mollay Károlya, mint Eperjesnek vagy Sopronnak. Mindazt, amit a levéltári források kutatásában kevéssé járatos kutató az elmúlt 150 esztendő alatt a kőszegi történeti dokumentumokból megtudhatott, el­

sősorban Győry János kőszegi plébánosnak, 3. kép - Auguszt János

Garády-Fabó Andrásnak, szopori Nagy Imrének, Chernél Kálmánnak, Auguszt Jánosnak, Barcza Leandernek, Horváth Detrének, Suhajda Lajosnak, Horváth Ferencnek, Kiss Máriának, Szövényi Istvánnak és Bariska Istvánnak köszön­

hette. Ám a feldolgozott anyag csak nagyon kicsi hányada a ha­

talmas irattömegnek, s ráadásul sokszor ugyanazt a témát dolgoz­

ták fel többször, mint például Kő­

szeg 1532. évi ostromát vagy az 1647. évi szabad királyi várossá válását.

A városi ProtocoIIumok több száz kötetnyi anyaga 1572-től tárgyalja a városi közgyűlésen tárgyalt ügyeket (Sopronban 1391-től!), 1649-ig ném etül,

majd - kicsi időszaktól eltekintve 1848 után - magyar nyelven. A ProtocoIIu­

mok legrégebbi köteteit, kivált a XVI. századiakat, régen közzé kellett volna tenni, hiszen a korábbi időszakokra, az okleveleken kívül csak az 1532-es ost­

rom leírása áll rendelkezésünkre. így csakis a régi iratokból volna megtudható a várostörténet sok fontos részlete, mint például a kőszegi házak históriái. Erre vonatkozóan történtek ugyan eredményes kísérletek, a teljességtől azonban ir- tóztató messzeségben vagyunk. Mindaddig nem is lesz áttörés, amíg a városi jegyzőkönyvek teljes anyaga nyomtatásban nem jelenhetik meg ! Természetesen a feladat igen bonyolult és nehéz. Az volna a legszerencsésebb, ha a város telek­

könyvi adatait dolgoznánk fel először, mégpedig időben visszafelé haladva, kezdve a XIX. századi adatokkal, amikor még megvolt a belváros régi ház-szá­

mozása, majd egyre régebbi korokba nyúlhatnánk vissza. Kőszeg legrégibb te­

lekkönyve 1570-ből maradt fenn, Sopronnak megvan az 1379. évi is, amikor is a belvárosban 94 ház, a külvárosban 101 ház állt s bennük kétezer ember lakott!

Az 1480-1553 közötti soproni telekkönyet pedig Mollay Károly - követendő mintaként - 1993-ban teljes egészében közzé tette!

Az 1570-1586, ill. 1609 közötti kőszegi Grundbuch adatai igen tanulságosak és fontosak, de nehezen azonosíthatók. A XVIII. századból kilenc összeírás (Conscriptio Liberae Regiae que Civitatis Kőszeg) anyaga áll a rendelkezésünk­

re (1715, 1716, 1720, 1726, 1727, 1728), sőt 1737-ben összeírták a házakat is (Classificatio Domorum in Libera ac Regia Civitate Keőszegh seu Ginsz). A korábbi összeírásokra alapozott 1880 körüli házszám-jegyzék (Haus Nr. Proto-

' g t y j y f f j y 11 v - » r i p y 111 ■

rras?

; ;

V iilF l.

5. kép - Kőszeg város térképe lK3H/39-ben

ijT_n_n_n_r / S S h n n n

□ □ o E D o m

CD o H o

ÛOQ H E

u v

0 ^O

7. kép - XIII-XIV-XV. századi német háztípusok

koll) Kőszegen 835 épületet, illetve telket tüntet fel, az 1838/39. évi térkép és telekkönyv számozásával megegyezően. Százhúsz évvel ezelőtt a városban 915 épület állt. 1785-ben 602 ház, 1743-ban 458, 1723-ban 455 ház (ebből 239 na­

gyobb, 178 kisebb lakóház és 41 elpusztult hajlék), 1720-ban a városban 370 ház állt, még korábban az 1600-as évek elején 364 házról tudunk, a XVI. szá­

zadban (1568) a belvárosban 73 ház volt (ma sincs sokkal több!), a Magyarhós- tádban (Hungermarkt) 140, a Szigetben 125 ház állott. 1556-ban 312 házhely (behauste Güter) után kellett adót fizetni, 1551-ben 284 házhely szerepelt, 1526- ban az úrbér-kivetés 178 házhely alapján történt.

Két kérdésre azonban egyelőre nem tudjuk a választ. Az egyik: milyen és mennyi ház épült a XVI. század előtt, a másik: fellelhetők-e a XIV-XVI. száza­

di épületek maradványai? A Protocollum telekkönyvei elmondják például, hogy 1570 és 1609 között a Felsőkapu közelében, ahol egykor egy kis utca volt, állt Schun Jakab háza, az Obemgasse-ban Cseke Fülöp, mellette Thanay Pál háza és a feleségének, Magdolnának a háza a Felső utca sarkán, közvetlenül Ygl János városbíró házának szomszédságában, amely viszont a városháza közelében épült meg. Arról is hírt kapunk, hogy például Inkhofer Erhard 1556-ban a Ba­

logh Jánosné háza melletti üres telken építkezett, amelynek épületei korábban leégtek s ezért Hollósy Márta asszony eladta a portát. A telkek azonosításához is akad támpont, ebben a példában az, hogy Inkhofer háza Kalmár Tamás háza mellett állt, amely ház mellett két üres udvartér vezetett a Zsidó utcába (ma:

Kelcz-Adelffy u.), tehát a Jurisics tér keleti házsora a szóban forgó térség. Arra azonban ásatások nélkül nem lehet választ adni, hogy a ma álló épületek alatt és között mi maradt meg ezekből az épületekből és azok milyenek voltak? Olya­

nok, mint a német városok XIII-XV. századi épületei vagy olyanok, mint ami­

lyeneket Sopronban tártak fel? A kőházak száma még a XV. században is cse­

kély volt, erre jó példa Miskolc, ahol 1504-ben a fő utca északi oldalán összesen hét kőház állott.

A legrégebbi, 1570-es kőszegi telekkönyvben elöl, a keresztnevek abc-sor- rendjében, felsorolják szépen a kőszegi ház-, a föld- és szőlő-birtokosokat, kü­

lön az óvárost, a Magyarhóstádot és a Szigetet. A Szigetben, a vártól északra, az 1950-es években elhordott várkertben állt Marton András háza, mellette már szőlők virultak, odébb Bedőcs Pál háza, a régi Lutschen (ma: Hegyalja u.) sar­

kán Paur Benedek háza. A Felsőkapuval szemben (ma: a Cserkúti-ház) magaso­

dott Porkoláb Gergely háza, a Badstuben (Fürdős kút) keleti oldalán Veres Péter ács háza, odébb a Halászkapu tornya közelében Wydman Gábor pintér háza volt található. A városárkán (ma: a Várkör) túl pedig Klein Tamás házát jelölték.

Természetesen réges-régen közzé kellett volna tenni a kőszegi telekkönyve­

ket, nemcsak az 1575. évi un. Musterregistert, noha erre is csak 1986-ban került sor! A mai város házai ugyanis csaknem kivétel nélkül a XVII. századnál későb­

biek, hiába sejttetik az útikönyvek az épületek ódon régiségét. A valóban korai házak nyomait kizárólag régészeti ásatás révén találhatnánk meg, mint például Sopronban történt az 1440-ben lebontott három ház esetében, vagy igen alapos épület-kutatás révén, ugyancsak soproni példák szerint. Ámbár Sopronban is a művészettörténeti kutatás több épületet túl korai időre (XII1-XIV. század) kel­

tezett (a Kolostor és Templom utcában) azon az alapon, hogy gótikus részletek jellemzik a házakat. Csakhogy Magyarországon a gótikus elemek a XVI-XVII.

században virágzanak. A soproni un. oltárjavadalmas ház feltárt maradványai azonban valóban a XV. századból származnak.

Szombathelyen, a Fő téren is feltártak három XIV-XV. századi kőház-alapo­

zást kemencék maradványaival, ám ez minden az elmúlt félszáz év alatt, s ha ar­

ra gondolunk, hogy a szombathelyi Savaria Múzeumban féltucat régész dolgo­

zik, jelentős költségvetési támogatással, akkor ezt roppant szerény eredménynek kell tekintenünk. Az un. műemléki falkutatások e vonatkozásban nem sokat ér­

nek, amint tapasztalhattuk Kőszegen több helyen, például a Jurisics-téren, a Chemel utcában, a Rajnis utcában vagy a Kelcz-Adelffy utcában, vagy éppen­

séggel a Tábornokháznál. Mert a városi protocollumok, ház-összeírások és a telekkönyvek alapján meg lehet állapítani a legrégebbi plébánia helyét (Rajnis utca), a német imaház feltételezett helyét (Bálház), a magyar protestánsok paró­

kiájának valószínűsíthető helyét (Rajnis u. 1.), Ráday Mátyás egykori házának elképzelt helyét (Schneller u.), avagy a XVII. századi evangélikus kisgimnázi- um vélhető épületét (Kelcz-Adelffy u.), a ma álló épületek falai azonban nem őriztek meg semmit a XIV-XV-XVI. századi előzményekből. Két okból sem. Az egyik: akárcsak Sopron 1676-ban, Kőszeg is, a számos alkalommal (1605, 1619, 1620, 1684, 1700, 1705, 1706, 1710, 1720, 1723, 1730, 1777, 1778, 1799) pusztító hatalmas tűzvészekben gyakorlatilag megsemmisült, legalábbis ami a lakóházakat illeti, noha a kőházak régen is tetemes értéket képviseltek, például 1609-ben Stampff István házát 2300 ezüst tallérra becsülték. Elég arra gondol­

nunk, hogy 1684. április 21-én, egyetlen nap alatt a Szigetben 242 ház hamvadt el, 1700. január 30-án délelőtt teljesen leégett a belvárosban a Szent Jakab templom, a Szent Imre templom, a jezsuita (később bencés) székház, a katolikus plébánia, az iskolák, etc., 1705-ben a Magyarhóstádban és a Szigetben összesen 12 ház maradt épen, 1710. szeptember 27-én „az belső Városban egy háznál több megh nem maradott.”, 1720. augusztus 11-én „az egész belső várost, nem különben az egész Magyar Hostádot, a kovácsok utczájának egy részén kívül,

8. kép - A Szent Jakab templom, a rendház és a lebontott régi gimnázium

íppen a gyöphig porhamuvá tette”, 1777. június 29-én „a rohonczi kapunál dél­

utáni negyedfél órakor tűz támadott és 209 házat hamvasztott el, a belváros fele része, a quártély ház (a mostani tábornoki lak), a városház, a herczegi vár, a Lu- cson utcza, a fölső kapun kívüli utczának mindkét sora (Rózsa utcza) egész a Fapiaczig elégett.” 1778. március 27-én „reggeli nyolczadfél órakor Czetl János szűcs mester Sziget utczai házában tűz támadott, mely 360 házat, 29 kalmárbol­

tot, 17 pajtát, a tanácsházat, városi majort, plébánia házat, kis iskolát, hajdúk há­

zát, vásárbíró házát, a mesterek (tornyosok) házánál lévő tornyot (Alsó kapu), a szombathelyi és csepregi kapuknál lévő őrházakat s több más magánházat emésztett meg.” Az 1820-as években írt kéziratos várostörténetben (Lelt.száma VM A 1164.) erről ez olvasható: „Ismét új égést szenvedett (a város) 1778 és 1799-es esztendőkben, de boldog emlékezetű Therézia Királynőnek segítségvei még szebben megépült. Az 1777-ik égéskor a Hertzegi Váron kívül 208 házak égtek el s Gróf Zsigray Uraságnak 24 ezer forintot érő könyvtára is elégett, kü­

lönféle nevezetes régiségekkel egyetemben, az utolsó égéskor pedig 83 házak és 24 emberek szerencsétleníttettek.”

A másik ok: a gazdag vagy legalább is módosabb főnemesek-nemesek nagy­

arányú betelepülése a városba a XVII. század eleje utáni időszakban, akik jelen­

tősen megváltoztatták a város korábbi arculatát, elbontva és felszámolva még azokat a maradványokat is, amelyeket a tűz megkímélt, kivált sok pusztítást vé­

gezve a pincék megépítésekor. 1554, illetve 1686 és 1696 után 1835-ben készült egy nemesi összeírás Vas vármegyében, és Kőszegről az alábbi neveket olvas­

hatjuk: Eszterházy Pál, Bezerédy György, Csörgő Ferenc, Chernél Ferenc, Ig- mándy Antal, Sérley Elek, gróf Hugonay Gusztáv, gróf Venkheim József, Fiáth Péter, Hegedűs Antal, Hrabovszky Sámuel és János, Málik János, Skerlecz Fe­

renc, Pál János és fia, Artner János és fia, Fügh Zsigmond, Dongó Pál és Ká­

roly, Gaál József, Nagy Károly, Stettner Károly, Ferencné és Mihályné, Antal és Vilhelma, Mecséry Teodor, Vidos Lajos, Ludvig Sámuel és fia, Kubovits Lajos, Laky Antal, Tóth Bálint, Saly Sándor, Martony Imre, Harra Rudolf, Dómján Fe­

renc, Györgyfalvay Sámuel és Dániel, Jánossá István, Nagy János, Mémyi Já­

nos és Pál, Moró Mihály, Koczor István, Sámuel, Péter, Gottlieb és János, Cső- gör János, Balikó György, András és Mihály, Szabó József, Cseke József és Mi­

hály, Börzsek János, Börcsök János, Seper János, Dómján Ferenc, Bogáth Sá­

muel, Kreiszmér Mihály, Velekay György, Takács Ferenc, Győry János, Omisi Mátyás, Németh János, Őr János, Boros József, Schneller Lajos, Michaelis Fri­

gyes, Turcsányi Lajos, Cseke Mihályné, Nagy Borbála.

Később még fényesebb nevű famíliák is betelepültek részben házasság ré­

vén, amint például Chemel Dávid és Grass bárónő esetében történt, részben a

kerületi tábla (létrejött 1724-ben) vonzása követ­

keztében, amint történt ez például Festetics Kris­

tóf fiával, gróf Festetics Pállal, aki jogi gyakorla­

tát 1735-től Kőszegen végezte, részben a kőszegi jezsuita gimnáziumban (létrejött 1677-ben) tanu­

lás kedvéért. „Nem kevéssé nevezetesíthi e Vá­

rost a benne lévő Collegium és Gymnasium is, melly a Jesuitáknak eloszlások után a Piaristák rendén lévő Szerzeteseknek adatott által. Már az 1689-ik esztendőben, ámbár ekkor tsak a Gram­

matikáig taníttat- 9. kép - Festetics Pál

tak az ifjak itten, mindazáltal 201 tanítvány szám­

lá lta to k benne, minek utána pe­

dig még két Taní­

tók rendelteiének ide, közel 600-ra is fel ment a tanu­

lóknak száma.

Méltán dicskede- hetik tehát ez a híres oskola, ho­

lott mastan is tel- lyes serénységgel taníttatik az ifjú- 10. kép - Festetics Julianna ság, hogy falai

között számos ne­

vezetes és nagy férfiak nevekedtek. Itten tanul­

tak Eszterhaziak, (1695-től herceg Eszterházy Pál a kőszegi vár és uradalom birtokosa), Batt- hyániak, Erdődiek, Révaiak, Sigraiak, s.a.t. Eb­

ben tanult ama néhai nevezetes Fekete György, és Nitzky Kristóf is, kik idővel Ország Bíráivá lettek. Ebben tanult Hadik András, aki sok nagy érdemei által a hadi Tanácsnak Elölülője volt.

Ebben tanult ama nagy tudományú T. Rainich

11. kép - Nádasdy Ferenc

12. kép - Batthyány Adám

‘ ⁵ V v

i , f

i : ■ » .

V &

Jpgÿrp

' S i

13. kép - Eszterházy Pál József is, a ki egy a Magyar fő Poétáink közül.

Ebben tanult T. Fabchich József Királyi Profes­

sor Úr is...” De itt is építkeztek a Sigrayak, a Niczkyek, a Zichy-k, a Széchy-ek, a Batthyány- ak és a Nádasdyak.

A másfél - de legkevesebb egy évszázaddal - ezelőtt itt élt családok neveit is érdemes szem­

ügyre vennünk: Babuss, Börzsenyi, Kobelrau- sek, Bogdányi, Nagy, Müller, Dómján, Mar- kovits, Mollik, Waisbecker, Chernél, Fügh, Re- bentits, Toperczer, Benedek, Wierer, Vajda, Bo- nisch, Eszterházy, Rahehák, Stettner, Rosenek.

Hrabovsky, Plorváth, Kováts, Dreisziger, Nyu- lasy, Sághy, Szaivert, Bliemel, Dallos, Kelcz- Adelffy, Klein lein, Ozoly, Pados, Ege, Hornig.

Gabriel, Bottfy, Klügel, Mahorsich, Stégmüller.

Hirtenhuber, Stubenvoll, Klempt, Lauringer, Kö- berl, Jagits, Csácsinovits, Wagenhofer, Scheid- hauer, Frankenberger, Genthon, Gambert, Boros,

Neumann, Lenner, Janosa, Schneller, Pertorini, Freyler, Keinrath, Popper, Pert- ha, Händler, Paumstingl, Rúzsa, Riedl, Lemke, Szluha, Strausz, Smerzka, Ottlyk, Bindl, Ekker, Kehrn, Mahorsich, Kühn, Fischer, Németh, Pollók, Grosz- imgen, Smel, Ráth, Gintner, Maitz, Scherr, Knár, Slapfer, Loisbersbeck, Schwarz, Unger, Pászner, Sarang, Schlögl, Schermann, Bauer, Gürtl, Gerencsér, Schiefer, Kasztner, Piller, Landwehr, Csery, Szeybold, Kappel, Eberling, Frech, Szlaterits, Berecz, Groszman, Tomasits, Knár, Wagner, Bernhard, Klein, Varga, Hohensinger, Kaltenecker, Rodler, Klug, Bauer, Kohlman, Kálmán, Adlovits, Renner, Kuntner, Szupper, Schiefer, Pötzelberger, Nusser, Hutter, Nosseck, Hocheker, Glatz, Heilman, Hatz, Wallner, Schranz, Maurer, Hoycz, Martinko- vits, Schreiner, Schey, Weigel, Halper, Kováts, Kleinert, Karner, Oriovits, Wa­

genhofer, Herzogh, Deutsch, Gurth, Berghofer, Schrök, Kantner, Schmidt, Lovsz, Kurz, Marton, Bierbauer, Juszt, Völker, Gruber, Gregorius, Kohl, Sauf- nauer, Kasztner, Frühwirth, Ekker, Mülcz, Preisz, Keiling, Stahl, Nädl, Eitner, Oszwald, Lamp, lick, Guth, Brenner, Lindmayer, Gerhauser, Kirschner, Schwarzbach, Wölfl, Mikk, Kirchknopf, Wurtzer, Schlögel, Tompek, Karlovits, Gregorits, Schedl, Freygang, Prikopa, Gabriel, Roszner,Töpfer, Gombás, Wald­

mayer, Ulrich, Batsky, Eisingerits, Drescher, Karman, Edler, Novák, Róth, Blank, Holzhammer, Weber, Karner, Deckelman, Dorn, Kotzor, Schranz, Ziert-

hofer, Tuzenthaler, Szép, Szirch, Schök, Nagy Pál, Fiszinger, Kreuchel, Gamauf, Stuhl, Szabó, Kalcher, Windisch, Fekete, Blazizek, Schwahofer, Ringhofer, Feigl, Böhm, Klementis, Streit, Haiszam, Kuzsma, Baumgartner, Glatzhofer, Fuchs, Bruckner, Pfefferman, Haidenreich, Jesztl, Isehovits, Fehér, Schönbauer, Raab, Prenner, Tauber, Laasz, Zierfux, Pohlhammer, Dax, Pauly, Bubics, Snajrer, Bosch, Horváth, Hettlinger, Mayhofer, Engel, Frank, Krall, Kobsits, Szalay, Rabel, Mohr, Berkovits, Romwalter, Vajda, Reichlin, Memyi, Celler, Czike, Doll, Leitner, Rádeczka, Banner, Ernst, Csenár, Köpfer, Kasper, Schedl, Brandtner, Fal ly, Benedek, Pfistermeister, Kranz, Human, Szwoboda, Freyberger, Tóth, Torda, Czeke, Kindl, Rigler, Hürtler, Laufnauer, Böröczky, Sagmeister, Munár, Gratser, Németh, Knausz, Mrazek, Tremmel, Tegelits, Dávid, Oszdényi, Rauchmauer, Gerencsér, Spitzer, Paller, Stubenwohl, Fischer, Jagits, August, Dillman, Gneisz, Lasits, Bencze, Kleininger, Theuringer, Grubánovits, Wanger, Schmidt, Schumets, Benyáts, Lakner, Peczöly, Kager, Krötzl, Szenekovits, Varga, Haiden, Predl, Paraisz, Randweg, Bertók, Gamauf, Csery, Draskovits, Biegner, Schönfeld, Molnár, Brückler, Haberl, Zierthofer, Marth, Tiszauer, Mayer, Geröly, Wenczel, Merle, Polster, Stettner, Angyal, Frankl, Hubitska, Reymeyer, Förster, Wernitz, Ramershofer, Netter, Matits, Küttel, Kühn, Hacker, Vidt, Pálfy, Pesenleehner, Brezovits, Petróczi, Schöll, Weinberger, Ruzitska, Kluge, Schindler, Papszt, Pasztler, Simon, Stampf, Schmidt, Merschits, Csögör, Frölich, Möszl, Ritter, Babel, Höffer, Farkas, Weiszenbek, Paar, Ornik, Albert, Unger, Gintner, Zobtsák, Lerner, Szovják, Gullner, Bischof, Netter.

1954-ben Sághegyi Ferenc elkészítette Kőszeg lakónyilvántartási jegyzékét, amely igen sok és részletes adatot tartalmaz, s ebből jól látható, hogy a száz év­

vel ezelőtti családok java itt élt akkor is és itt él ma is. S látható a lakosság túl­

nyomó részének német eredete. Ezt 1821-ben Schneller Lajos így fejezte ki:

Kőszeg város lakói németek és néhány magyar, számuk 5373 fő. Az 1823-as népszámlálás szerint Kőszegen lakott 381 magyar, 5013 német, 122 szláv, 9 olasz. 2599 férfi, 2927 nő, 3606 római katolikus, 1829 evangélikus, 14 reformá­

tus, 1 görögkeleti, 76 zsidó, 147 nemes, 1753 polgár és 3626 plebejus. A lakos­

ság összlétszáma: 5526 fő. Mindez a város történelméből is következik, kezdve azzal, hogy maga Kőszeg - amint majd látni fogjuk - német telepesek beköltöz- tetése révén alapíttatott a XIII. században, majd 1491-től 1647-ig valóságosan is Alsó-Ausztriához tartozott. A németek betelepülése általános volt Nyugat-Ma- gyarországon, ahol Trianon után 694 német lakossággal bíró település volt (1930-ban a létszámuk 278 326 fő volt, míg az Ausztriához csatolt területen 292 000 fő élt) s ebből 92 községben, illetve városban ezernél több németajkú

élt. A második világháború előtt a legtöbb német polgár Sopronban lakott, számszerűleg 17 318 fő. Kőszegre és Kőszegfalvára (Swabendorf) jelentős szá­

mú német költözött be a XVIII. század elején Württenbergből, Hessenből, Würzburgból és Mainzból. A drasztikus 1946. évi kitelepítés jelentősen csök­

kentette a német származású polgárok számát. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem volt magyar lakossága a városnak. Elég volna csak a polgárjogot nyert személyek névsorát végig böngészni. Régen ugyanis, lényegében a kiegyezésig, a szabad királyi városok polgárainak esküt kellett tenniük (1607-ből már fenn­

maradt ilyen eskü-szöveg!) és „bizonylevelet” kaptak, ilyesféle szöveggel: „Mi szabad és királyi Kőszeg városának főbírája, polgármestere, és Tanácsa adjuk emlékeztetőül: hogy e jelen bizonylevelünk felmutatója, Freyler Jósef kebelbeli posztós mester mai alolírt napon ezen szabad királyi Kőszeg városa polgárjának elfogadtatott. Melyről néki a'végett, hogy országszerte minden vám adózástól szabadon és mentien bocsátassék, úgy a polgárok egyéb kiváltságait élvezhesse, ezen erősítő levelünket kiadtuk. Kelt Kőszegen 1845. évi Szentmihály havának 19-én tartatott tanács-ülésünkből. Raab István, szab. kir. Kőszeg város híres fő­

jegyzője.”

Lássunk néhány XVI-XVII. századi névsort. 1532-ből: Erdős Pál, Csói Mi­

hály, Vörös Benedek, Bedőcs Miklós és András, Forintos Mátyás, 1575: Hóstódi Tamás, Aranyas Szabó Ferenc, Kádas István, Zámbó István, Mihály Imre, Veres Balázs, Rátz Balázs, Tunya Demeter, Szabó István, Vas Tamás, Szabó András és Mihály, Varga Máté, Kádas Sebestyén, Fábián Bálint, Szili Miklós, Veres Máté, Urbán Bálint és Péter, Veres Berták, Molnár György, Sárvégi András, Kis Imre, Szabó Pál, Nagy Miklós, Hajdú Péter, Tunya Benedek, Árpás Lőrinc, Kis Mol­

nár, Fekete Benedek, Lada György, Tanai Pál, Tót Mátyás, Pintér Gábor, etc.

1595: Földy Bálint, Taschner Wilibald, 1608: Beke György, Grübien György, Léderer Pál, Olasz János, Pintér János, Szentgyörgyi Kovács Péter, Weigelt Menyhért, 1609: Csirib Szabó Pál, Dávid Tamás, Tapper János, 1617: Braun György jegyző, Wiederman Leonhart kocsigyártó, 1618: Bandy Gergely szabó, Born Jeromos Walschlebenből, Joklin István, Kiss Mihály, Majoros Tamás szabó, Püelich Mátyás köteles, Thanbeck Sebestyén Eggenfeldből, 1630: Here György, Khaimer György pintér Brünnből, Nyeregjártó János, Riedthuber János pék Neuhofból, 1633: Balogh András szűcs Doroszlóból, nemes Dragonics Francsics Márta, Göndörházi Szabó Mihály, Kanicsár György szűcs Bozsokról, nemes Petroviai Luscniak Szabó Lukács, Nagy János Ikervárról, 1634: Fogas János szűcs, Légrádról, Kretschmar Donát pintér, etc. Az 1651-től vezetett Kő­

szegi Polgárkönyvben ilyen neveket olvashatunk: 1651: Balog Márton, Töttösy Imre, Erdős Balázs, Bónyay János, Küllős Gergely, Gyulay István, Nagy István;

1652: Szilly Imre, Dóka János, Göncz Márton; 1653: Györkei Mátyás, Márton István, Molnár György, Füstös Jakab, Szijjártó György, Komlósy Péter, Illés La­

jos, Tőky Albert; 1655: Deömötör Márton, Mogyorósy Mihály, Gombosy Má­

tyás, Somogyi Endre, Móricz János, Szabó Márton, Vajda György, Kádos Mi­

hály; 1657: Zombor György, Somogy Vida, Baranyay István, László János, Kál­

mán János, Doby György, Kosa György, György Gábor, Pál Pista, Biczó Ger­

gely; ...1668: Fügh János, Torniczay István, Horváth Péter, Kokas György;

1669: Török Ferenc, etc. Az 1838/39. évi telekkönyvi jegyzékben a 282-560 közötti telkek, illetve házak tartoztak a Magyarhóstádhoz s az itt felsorolt csa­

ládnevek közül ma­

gyarnak nevezhető, bizony, eléggé ke­

vés: Barabás, Nagy, Salamon, Mérnyi, S zép, M en y h é rt, Molnár, Eszterházy, D om onkos, K ék, D ávid, P öretzky, Tóth, Foky, Pogo- nyi, Varga, Haramia, Benedek, Rátz, Si- t/1 i , j , , , , , , , mon, Novák, Cseke, 14. kép - Juristes ter 12. Az Ambrozy-haz udvara ’ Marton, Györgyfal- vay, Csőgör, Zaka, Palo-

tsay.

A németek hatása ter­

mészetesen jól érzékelhető Kőszeg város küllemén is, elsősorban a lakóházak vo­

natkozásában. Számos he­

lyen láthatóak gótikus vagy reneszánsz hatású megol­

dások (loggiás kis udvarok, plasztikus homlokzatok, aj­

tó- és ablak-kiképzések, or­

sós lépcsők, etc.) ezek azonban nem középkoriak,

hanem a barokkos német 15. k é p - A városháza

építkezési stílus emlékei, döntően a XVII. századból.

A jelenleg álló belvárosi házak között egyetlen egy sincs, amelyről biztosan ál­

lítható volna, hogy 1600- nál korábban épült! Nem kivétel a Jurisics tér 5., 7., 9., 10., 12. és 14. számú ház (noha töredékes év­

szám is van rajta: 156?) és a városháza sem, sőt még az Úri (Chernél u.) keleti fele sem. Annak ellenére állíthatjuk ezt, hogy a mű­

emléki kutatási beszámo­

lókban mind a Jurisics tér 5.. 7., mind a 14. és 15. szá­

mú ház esetében ezt „való­

színűsítik”. XVI. századi boltokról, kapunyílásokról, armírozásokról beszélnek,

ugyanakkor a legkorábbi háztulajdonosi adatok és a szgrafittós ház homlokzati felirata is a XVII. század közepéről (1668) valók!

Az egykori Hauptgasse - Fő utca (Rajnis u.) ún. sarkos házai sem középkori védelmi megoldások (lőréses ablakokkal), hanem a régi utca ősi nyomvonalá­

nak és a telek-kiosztásoknak a következményei. Ez természetesen nem azt je­

lenti, hogy maga az utcahálózat, a város alaprajzi szerkezete nem középkori.

Sőt, biztosan az, hiszen a telkek szinte változatlanok maradtak, a telekhatárok változtatásáról vagy telekösszevonásokról alig tudunk, leszámítva a Oberngasse - Felső- később Úri utcát (Chernél u.) és a Judengasse, azaz Zsidó utcát (Kelcz- Adelfly u.).

A levéltárban őrzött írott forrásokban szereplő templomok, házak, telkek, táblaház, fogadók, fiirdős házak, boltok, patikák, malmok, halastavak, hidak, erődítmények, árkok valós és fontos adatok, azt igazolják, hogy Kőszeg egykor valóban Magyarország jeles városa volt (1743-ban a városok rangsorában a ma­

ga 3200 fős lakosságával a l l . helyet foglalta el, maga mögé utasítva például Pestet!), ám sem a XIII-XV. századi, sem a XVI. századi épületekre vonatkozó

JO. Ké p - A jurisics-teri szgrajittos naz

M A G YA R O R SZ Á G 19 14 -B EN

17. kép - Magyarország települései 1914-ben

0 / 2 Jm

18. kép - Középkori lakóházak

adatokat nem vehetjük azonosnak azzal, amit ma látunk. Valószerűnek tűnik az a feltevés, hogy például a Jurisics tér 7. számú ház helyén egykoron agyagfalú faszerkezetes ház állott, ám sajnos, alapos régé­

szeti kutatás itt sem folyt.

A külvárosok szalma (zsupp)fedeles kis házait pedig részben elemészette a sok tűzvész, részben elporlasztotta az idő.

Sokkal többet tudnánk, ha a város fontosnak tartotta volna a régészeti kutatá­

sokat, ha az illetékesek betartották volna a vonatkozó előírásokat, azaz az épít­

kezések és földmunkák közben elsőrendű védettséget kapott volna a múlt min­

den emléke, ha az országos szervek (OMH, MNM, minisztérium) nemcsak fal­

kutatásokat végeztettek volna és végeztetnének ma is. Ugyanakkor nemcsak kis méretű ásatásokra biztosítottak volna pénzt, elvégre Kőszeg város területén az elmúlt másfélszáz esztendőben, amióta Magyarországon régészet van, a történe­

ti óváros 7 ha-os területén mindössze talán kétezer négyzetméternyit vizsgálha­

tott át régész s ez bizony nagyon kevés.

: im - *$97' - al ^m 1*7 C-W

EGY BAROKK PALÁSTBA BURKOLT, ALIG ISMERT KIRÁLYI VÁROS

I.

Utak a város felé

Alig több, mint egy évszázada futnak vasúti sínek Szombathelyről Kőszeg felé.

A XIX. század derekán, amikor megépült a Bécs - Trieszt közötti fővonal, Kő­

szeg polgárai még nem sejtették, hogy jövendő sorsuk szomorú jelképe lesz ez a szárnyvonal. A nagyütemben fejlődő megyeszékhely ebben is maga mögé utasí­

totta hajdani riválisát. A vasúti pálya megépítéséhez részvénytársaságot kellett alapítaniuk, de a több, mint 17 km-es vaspályát 1882. október 12-től a rákövet­

kező év augusztus 15-ig elkészítették. Az egykori állomások: Szentmárton, Ká­

inon, Herény, Németgencs, Apáti, Seregélyháza, Ludad, Nagycsömöte, Kiscsö- möte, Lukácsháza, később erősen megváltoztak. A középkori faluneveket a tele­

pülés egyesítések felfalták. Az első, „Jurisics” és „Kőszeg” nevű gőzös 46 perc alatt ért Kőszegre, manapság 30 perc a menetidő. Egyszer, 1935-ben gyorsvonat is robogott errefelé. Az első kőszegi indóállomás, a vasúti pályaház szerény, földszintes épület volt, amelyet három évtizedes bővítgetés után végre 1913-ban egyemeletesre javítottak. A 30-as években ismét átépítették, mígnem a közel­

múltban egészen modernizálták. 1943-ban vámhivatali részleget is toldottak hozzá, amelynek ma már nyoma sincs. Az első világháború előtt, némi jóindu­

lattal, vasúti csomópontnak is címezhették az állomást, hiszen 1908-tól Sopron felé, 1913-tól Bükön, Sárváron át Zalabér felé is utazhattak. S persze Ausztria felé is. A felpezsdülés néhány esztendejét hamarosan a trianoni bénultság kor­

szaka váltotta fel. 1920 után 36 községet szakítottak el Kőszeg város természe­

tes vonzáskörzetéből (a kőszegi járásnak 52 települése volt) s így a vasút aláren­

delt kis szárnyvonallá vált. 1945 előtt még élt a soproni vonal, de az oda igyek­

vőt Rendeknél és Kopházánál is vámvizsgálatnak vetették alá, mert osztrák te­

rületen is futott a vonat. 1947-től azután Kőszeg, mindmáig, végállomás

lett.Vajon meddig? A még mindig hangulatos vasútállomásnak nevezetes vendé­

gei is voltak, elsősorban abból az időből, amikor még az automobil sem volt sokkal gyorsabb a vonatnál. 1893. őszén I. Ferencz József magyar király, Vil­

mos német császár és Albrecht szász herceg érkezett ide a monarchia századvé­

gi legnagyobb hadgyakorlatára. 29 év múlva Horthy Miklós kormányzó kiilön- vonata futott be. A Túrán harminc kocsiból álló szerelvénye két ízben időzött a kőszegi állomáson: 1932. május 29-én és 1945. márciusában. A nevezetes török ostrom 400. évfordulójára városunkba érkező kormányzó látogatása országos ünnepség része volt, Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezető jövetele nem fényes fe­

jezete a város újkori történetének.

A Kőszegre látogatók javarésze még manapság is vonattal érkezik, de a Szombathely felől autóval kirándulók is lényegében ugyanazon a nyomvonalon haladnak. Az utak általában évszázadokon keresztül megmaradnak. Nem vélet­

len, hogy a vasútállomás előtti Gyöngyös-híd északi oldalán állt az egyik vám­

ház (ma vendéglő). Régen ugyanis vámot szedtek az út, a híd, sőt a kövezet használatáért is.

Csak gyaníthatjuk, hogy a természetes közlekedési nyomvonalakat már az őskorban is kihasználták, bár őskori emlékek Kőszeg város vidékén alig ismer­

tek. A Pintér-nyeregnél található Ördögtányémál került elő 1841-ben 41 bronz­

kori bronz sarló, Küttel Dezső régi Szent Imre herceg utcai szőlőskertjében (ko­

rábban Kayszrál Károly, ma: Hunyadi János utca) pedig 1911-ben egy koravas­

kori lándzsa. Mindkét leletről beszámoltam a Castrum Kwszug c. könyvemben.

A római kori úthálózat a legújabb vizsgálatok szerint is elkerülte Kőszeget, bár egy Bozsok és Velem felé tartó bekötő utat a legújabb vizsgálatok is feltételez­

nek, de sem a Savaria - Scarabantia (Borostyánkő-út), sem a Savaria - Arrabo- na közötti nagy út nem érintette e tájat s ezt az is hitelesíti, hogy Kőszeg térsé­

géből eddig semmiféle hiteles római kori leletet vagy településnyomot nem is­

merünk. Régóta ismert a várostól délre, 4 km-nyire fekvő Pogányok dűlőben 1828 táján talált Bachus-szobrocska töredéke és egy, ma is a múzeumban meg­

lévő római terra sigillata-darab, valamint egy ólom szobor maradványa, ezek azonban részben szórvány leletek, részben nem is római koriak. Maga a Pogá­

nyok elnevezés is Árpád-kori (villa Pugan). Hasonlóképpen semmit sem bizo­

nyít az, hogy Rómer Flóris Ferenc a kőszegi bencés székházban római sírköve­

ket és bélyeges téglákat látott.

A középkorban a Székesfehérvár - Veszprém - Vasvár - Itália-i nagy hadi út (Via Ungarorum) sem itt húzódott. A mi térségünkben a legjobban használt út­

vonal délnyugat, tehát Rohonc felől érte el a várost, ez lényegében a Graz - Sopron közötti út volt, amely éppen itt ágazott el. A II. József császár és király

korában készített, illetve befejezett 1 : 28 800-as lépté­

kű térképszelvényen jól nyomon követ­

hető, hogy még 1 784/87 táján is a rohonci út két ágra szakadt. A főág a szombathelyi posta- úthoz kötött be, míg a másik, a déli kül­

város (Ungermarkt) délnyugati sarkán épített Rohonci-ka- puhoz vezetett. (Ez a külvárosi kapu a mai Velemi u. sarká­

nál lévő Nepomuki Szent János szobor­

ral átellenben állt, a szabóhegyi út déli

20. kép - Ottokár pecsétje

oldalán, ahol régen temető volt (1618 után létesült Inkhófer Gáspár földjén, a régi Sas ispotály épülete mellett, ennek emlékét őrizte a régi Friedhofgasse, Temető utca, ma:

Ady E. u.), noha ismereteink sze­

rint, az építkezők soha semmiféle sírbolygatást nem jelentettek). Ez az igen fontos főút Muraszombat­

ból kiindulva - Körmenden és Szombathelyen át - haladt Sopron és Bécs felé. A XIII. századig ezen bonyolódott le a Bécs - Itália kö­

zötti forgalom zöme, 1160 után azonban a helyzet alapvetően meg­

változott, mivel I. Ottokár hozzá-

kezdett a Semmeringen átvezető út megépíté­

séhez, majd ennek ré­

vén 1194-ben megala­

pították Bécsújhelyi s ezzel végérvényesen elvesztette korábbi je­

lentőségét a régi nagy út. A kőszegiek meg­

szokott útja Bécsbe a következő volt a kö­

zépkorban: S.Martin - Siggraben - Marters­

dorf - Siglitz - Eben- furt - Münchendorf - Hohan-Wien, vagy Sopron felé: Hornstein - Himberg - Bées, ámbár ez az út a Protocollum 1607. december 7.-i bejegyzése szerint, két mérfölddel hosszabb volt. A Kőszeg és Szombathely közötti út alárendelt útvonal volt, amelyen - az út viszonylag jó állapota ellenére, esős időben - még 1736-ban is három óra hosszat tartott az utazás. Sárvár felé is vezetett út Patyon és Váton át, amely azután továbbhaladt Karakó felé. A XVI. századi térképek határozottan feltüntetik a Kőszeg - Felsőkőszeg, Ókőszeg (Altgüns, azaz a ké­

sőbbi Óház) irányába haladó utat is, Nagy Lajos király 1354. évi oklevelében pedig, amikor is egy bizottság kijelölte Kőszeg város birtokainak határait, a Kő­

szeget Lékával, illetve Rohonccal összekötő Várút és a Lovaggyalogút is emlí- tődik. Ez a lékai út Hosszúszegen (Langeck), Lantosfalván (Bubendorf) és Pör- gölényen (Pilgersdorf) haladt Kirschlag felé.

Az északnyugat - délkeleti irányban hosszan elnyúló város déli részei a leg­

fiatalabbak. Nemcsak a lakótelepi típusházak miatt, hanem a Rohonci utca és a vasútállomás közötti házsorok miatt is. A XIX. századig ez a terület teljesen la­

katlan volt, hasonlóképpen a Gyöngyös patak balparti árteréhez. Még a XVIII.

század elején is az Alsókapu hídja előtt, a déli oldalon nagykiterjedésü rétek zöldelltek. Ugyanebben az időben az egész déli külvárosban alig több, mint száz faépület szerénykedett. Nincs is különösebb látnivaló ma sem a vasúti Gyön­

gyös hídtól a mai Fő-térig.

Az egykori Király utcát (ma Rákóczi Ferenc utca) az 1893. évi király látoga­

tás emlékére keresztelték el. Akkoriban a vasútállomáson megépített alkalmi díszkapun kívül csak a Király utca legelején, a Fő-tér előtt tartották ildomosnak felállítani a második díszkaput, annyira jelentéktelen volt ez a városrész. Ekko­

KlR-CHiSCHLAG

21. kép - Kirschlag

riban, tehát jó száz év­

vel ezelőtt, az ünnepi alkalomra üzemeltetett villanyvilágításon kí­

vül, a városnak sem­

miféle közüzeme nem volt, sőt a városi köz- világítást még 1908- ban is mindössze 12 ívlámpa és 220 izzó­

lámpa képezte. Az ál­

lami távirda 1880-tól állandó kapcsolatot tartott Szombathellyel, az első hat „messze- szóló távmondó”, azaz

telefonkészülék pedig 1896. decemberében szólalt meg. Nem volt a városnak vízvezetékhálózata, szilárd burkolatú járdája s téglából épített, tágas szennyvíz- csatornák is csak a belvárosban üzemeltek. (Javarészük ma is megvan.). De még

1930-ban is Kőszegen csak féltucat házban volt vezetékes folyóvíz!

A Király út déli részét 1893 előtt Új utcának nevezték s az 1838/39. évi ka­

taszteri térkép szerint tucatnyi ház állott csak benne. A középkori Magyarhóstád (Hungermarkt) nyomait a felszínen csak utcanevek őrzik: Tüskevár utca, Sánc utca és Sáncárok utca. A városi jegyzőkönyvek 1705-ben azt írták: „a külső Vá­

rost nem lehet oltalmazni, mert küfala nincsen, a köröskörül való sövények pe­

dig rosszak, mindenütt az ellenség bejöhet...” Ha azonban, ásatások révén, le- hánthatnánk a feltöltődött rétegeket, sokminden felszínre bukkanna, mint aho­

gyan történt az egykori Schmiedgasse, azaz a Kovácsok (ma Kossuth Lajos utca 14.) utcájában, ahol árokásás közben edénydarabok, vas eszközök kerültek elő, igaz valamennyi lelet a XVIII. századból való. A régebbi korok emlékei 160- 180 cm-rel mélyebben rejtőznek, amint ezt a Kossuth utca 7. számú ház előtt 1977-ben meglelt dorongutak járószintje is, valamint a Kossuth utca 3. számú ház pincéjében (Rm= -150 cm) 1983-ban talált vas ágyúgolyó egyértelműen megmutatta. De ugyanezt tapasztaltuk a Sziget utcában is 1999-ben, közvetle­

nül az Árpád-tér északi oldalán, ahol a nyugat-keleti irányban lefektetett fage­

rendák szinte ép állapotban voltak 140 cm mélységben, ám az árokásók - többszöri figyelmeztetés és kérés ellenére - büntetlenül szétverhették a ma­

radványokat.

22. kép - A Fő-tér 1860 körül

Mivel a szombathelyi postaút a mai Rákóczi utcába torkollott bele, érthető a vendéglősök ide telepedési kedve. Még a XIX. századból való volt az „Angyal”, az „Arany oroszlán”, a „Zöldfa” vendéglő, a „Fehér bárány”, az „Arany szar­

vas” és az „Arany kereszt” fogadók. Az 1838/39-es várostérképen az Új és a Magyar utcában ezek a fogadók így szerepelnek: Oroszlány, Kert, Zöldfa, Bá- rán, Szarvas, Fehér Ló. Hírmondó is alig maradt belőlük, bár a közelmúltban felépült az „Arany sárkány” szálloda és étterem. Az egykori „Fehér bárány”

(Bárán) helyén működött egy darabig a Dorner-borozó, manapság azonban itt is (Rákóczi u. 120.) és a Rohonci utca sarkán is, az egykori „Zöldfa” homlokzatán, csak a régi, zöldre festett szőlőfürtős cégért verdesi a szél - mementóként. A cé­

gérek kedves színfoltjai városainknak, Sopron is, Kőszeg is mindig kedvelte őket, de sem a kereskedői, sem a vendéglősi típusok nem régebbiek a XVIII.

századnál.

A Gyöngyös patak, amely a várostól északra, a Rőti völgyben két ágra sza­

kad, (a jobboldali mellékágnak Malom-árok /Mühlbach/ a neve), jobb partján még a XIX. század derekán is szántók és rétek sorjáztak, ott ahol a nemezgyár (alsógyár) állt. Olyannyira kietlen vidéknek számított ez a táj, hogy 1850-ben itt állították fel a bitófákat a horvát hadifoglyok megölése miatt elítélt kőszegiek számára. A XX. század elején Soukup Hugó nevezetes hímzőgyára épült ide s két évtizeden át kiválóan prosperált, majd az első világháború után ezeket az épületeket megvette az Első Magyar Nemez-, Posztó- és Fezgyár Rt, amely má­

ra szintén tönkrement.

A Gyöngyös jobbparti mellékága, a Malom-árok nyugati szegélye százado­

kon át jobbadán ártéri legelő volt, itt rendezték a baromvásárokat s itt létesült a XIX. században a lóiskola is. Kőszegnek a középkorban is és az újkorban is ne­

vezetes malmai voltak, de nemcsak a városon kívül, hanem a külvárosokban, ahol Malom utca is volt, sőt a malomvám a kőszegi lelkészeket illette. A XVII.

században a Tábor-malom elzálogosítása és az eltömődött malomárok rendben tartása sok bonyodalom okozója volt. Még víz-elvezető biztosokat is kihívattak Schwechátból a kőszegi malmok megszemlélésére! A régi malmok nyomairól még szó lesz, hiszen a régi Pulverstampf, azaz Portörő (ma: Puskapormalom) utca (régebben Mecséry utca is volt) arról kapta a nevét, hogy a ma is álló Ár­

pád-tér (régen Fapiac volt a tér neve) 2. szám alatti házban - állítólag - vízima­

lom működött. A leghíresebb gőzmalmot 1880-ban építtette az 1648-től Vas vármegyében élő szentgyörgyi Czeke-család (az első ismert kőszegi ősük:

Czeke György puskaműves s egyúttal 1607-ben és 1620-ban városbíró volt) Gusztáv nevű tagja (született 1866-ban Kőszegen). A Czeke-féle gőzmalom fél­

évszázad alatt tönkrement, a helyén 1928-ban - a bécsi Rudolf Hohenberg gyá-

rossal együtt - Czeke József megalapította a Magyar Ágyterítő és Bútorszövet­

gyárat, amely - az átalakulás tisztátalan lázában - mára teljesen átformálódott.

Kőszeg a magyar királyság fénykorában, a XI-X1V. században hadászati szempontból nem volt kiemelten fontos hely, egyrészt azért, mert a határ messze nyugatabbra húzódott, másrészt azért, mert jelentős számú katonaság nemigen állomásozott a várban és a városban. Később a helyzet megváltozott, és a város évszázadokon át kemény harcot folytatott a beszállásolás, a bekvártélyozás el­

len, amely iszonyatos terhet és sok szenvedést hozott a polgároknak. Noha, elvileg, a katonák beszállásolási költségeit „méltányos áron”

megtéríteni tartoztak volna, erre általában nem került sor. 500 lovas katona ellátása koldussá tehette a várost, ezért minden időben megpró­

báltak fellépni a beszállásolás ellen. Igyekeztek a bebocsátandóktól pecsétes levelet kérni, vagy egyéb biztosítékokat, de nem sok sikert értek el, legyen szó császári vagy magyar hadakról.

Erre jó példa Bocskai István vagy Bethlen Gá­

bor hadjárata, amikor például 1620. januárjában Sennyei G áspár,

Bethlen fejedelem hadvezére szabadí­

tott a városra 500 katonát, ugyanakkor a bécsi király, II. Ferdinánd is küldött 200 katonát áprilisban. Az aulikus Nádasdy Tamás is Kőszegen tartja a mustrát ugyanezen év májusában s mindennek következtében a városban már semmi sincs, mindent felprédáltak a katonák.

Sok időnek kellett eltelnie, amíg a katonaság Kő­

szeg város éke és dísze lett. 1681-től állandó lovas helyőrsége volt a városnak (az utolsók a Radetzky huszárok voltak 1889-ig), de a városi házakban fő­

leg csak a tisztek laktak, a közemberek általában a környező falvakban, a „Soldatenkammerl”-ekben kaptak szállást és ellátást. A XVIII. század elején egy cseh dragonyos lovasdandár parancsnoksága is

Kőszegre került, ettől az időtől (1719) nevezik a Ju- 25. kép - III. Frigyes risics tér 6. számú házat Tábornokháznak, minthogy császár

24. kép - Bocskai István

a Nádasdyak hajdani épületében volt a dandárparancsnok természetbeni állandó szállása. Ezek a württembergi dragonyosok később visszakerültek és lényegé­

ben 1918-ig Kőszegen maradtak 11. számú dragonyos ezred néven. De hosz- szabb ideig állomásozott itt a 8. számú vértes ezred is, és sok más katonai ala­

kulat, akik parádés színfoltjai voltak a városnak, különösen a lovas zenekarok révén, amelyek 1868-ig az ünnepeken végigmasíroztak az utcákon. De volt Kő­

szegnek a régi Baromvásár-téren fedett lovardája (Reiterschul), sőt 1869 után megépült a honvédkaszárnya is a mai Rákóczi úton, ahol 1890-ig honvédhuszá­

rok állomásoztak. Ez a terület is lakatlan volt azonban még a XVIII. században is, ezért került ide a Fő-térről (ma: Jurisics-tér) 1739-ben a pellengér.

A XVIII. század végéig tehát az utazó csak a későbbi honvédlaktanyától északra találkozott a várossal. Aki Csepreg felől vagy Acsádon át Sárvárról ér­

kezett, a déli külváros (Ungermarkt) kapujához érkezett, amely a régi marhavá­

sártér (Viehmarkt, Baromvásár) utáni Csepregi kapun (ma: Petőfi tér) nyert be- bocsájtást. A Sopronból ide utazó Borsmonostoron keresztül az északi külvárost a Deutsche Vorstadt-ot, azaz a Szigetet látta meg elsőként, hacsak át nem kocsi­

zott az 1839 után Kolera-útnak nevezett bekötő úton a csepregi elágazásig.

A jelenleg 9504 kát. holdon elterülő város egykoron lényegesen kisebb volt.

A keleti városrészek, a Gyöngyös patak partjáig terjedően, egyáltalán nem léteztek a XVIII. század előtt, nem is szólva a Gyöngyös keleti oldaláról, ame­

lyet csak a XIX.

század második fe lé b e n v e tte birtokába a vá­

ros. Az 1 856- ban alapított ka­

tonai nevelőin­

tézet (a későbbi H u n y ad i M á­

tyás katonai re- á lis k o la ) , az 1 9 1 2 /1 3 -b án felépített MÁV Á rvaház és a Frigyes-lakta­

nya jelenleg is m e g h a tá ro z ó épülettömbök.

A város neve

Kőszeget az idegenek régtől Güns-nek (Gundes, Gunsa, Guns, Günß, Gunch, Günser, Gins, Ginzium) nevezik s máig sem tisztázott honnan ered ez a kettős­

ség? A Kőszeg szót általában két részre bontják: kő és szeg, a szeg szónak azon­

ban nemcsak sarok, szöglet, hanem csúcs jelentése is ismert, így a kőszeg talán kőcsúcsot jelenthetett egykor s eredetileg minden bizonnyal a hegyvidéki felső­

várra és a mellette kiépült településre vonatkozott. Többen úgy vélik - s koráb­

ban magunk is ezt a nézetet fogadtuk el - , hogy a felsővári Kőszeg nevét vette át a XIII. század második felében az alsóvár melletti település. Lehetséges azon­

ban, hogy eredetileg egymástól távoleső településeknek volt egyazon, azaz Kő­

szeg neve, nem szükséges tehát feltételezni, hogy a kőszegi felsővár és a mel­

lette létrejött település után alapított Gyöngyös-parti új település neve eredetileg más, például Gyöngyös lett volna. így el kell vetnem azt a korábban megfogal­

mazott nézetemet, hogy az 1360-ban, majd 1432-ben szerepelő Felső- és Alsó- Kőszeg (Obern Guns, Kewzeg superius et Kewzeg inferius) mindegyike a lenti városrészre vonatkozna. Éppen azt igazolta a felsővár feltárása, hogy a kőszegi felsővár, amelyet még a XVIII. században is „feu várnak” nevezgettek, javában virágzott a XIV. században s létezett még a XV. század első felében is. így mind a Kőszeg, mind a Guns megnevezés az egész területre vonatkoztatható.

A Güns elnevezést régtől a Gyöngyös patak nevéből vezetik le, amely a for­

rásokban 1217-től szerepel Gungus,Gyunges, Gyngus, Gyungus, Gywnges, Gungws, Gyingos alakban. Ezt régen is így tudták, például J. W. Valvasor 1689- ben azt írta: Güntz város neve egy folyóéval azonos (welches an einem Fliß- Wasser gleiches Namens). Nagy kérdés azonban, hogy valóban gond nélküli-e ez a levezetés? Az 1276/77-től olvasható Gundes, Guns, Gunsa, Güns névben ugyanis nincsen két g hang! Ezen súlyos aggály miatt, helyénvalónak látszik

27. kép - Kőszeg város pecsétjei

visszatérni a régiek álláspontjához, hogy tudni illik a Guns névalak a már 802- ben szereplő castellum Guntionis (Gunció vára)-ból ésszerűbben magyarázható.

Guncio - Gunsio nagyon közel áll az Anonymus által is említett Guncil hídjá- hoz (pons Guncil), amely elnevezés tehát ismert volt a XI. századot követően is.

Aligha helyes a Guncil nevet a magyar Göncöllel egynek venni, sokkal inkább a német Konrád - Kuncil változatáról lehet szó. Nincs ebben semmiféle „logikai

bakugrás”, elvégre a Gyöngyös-parti települést Kőszegi Henrik és János (Iván) alapította, nyilvánvalóan né­

met telepesek ide költöztetésével. Az elmúlt időszakban végzett régészeti feltárások alapján m e g a la p o z o tta n feltehető, hogy a magyar nagyfeje­

delemség és a ma­

gyar keresztény ki­

rályság első évszá­

zadaiban ez a vidék meglehetősen la­

katlan terület volt, s az avarkori lakos­

ság (vö. a lukácsházi nagy avar temető) a IX. század zavaros időszakában, fel­

húzódott a védettebb hegyvidéki területekre, amint ezt a kőszegi felsővár feltá­

rása során előkerült leletek is mutatták. De írott forrásaink is erről beszélnek, mint a németújvári (güssingi) bencés kolostor 1157. évi alapítólevele, amely la­

katlan és magányos helyként (in loco inhabitato et solitario) jellemzi a küszéni vidéket, ahol a győri püspök beleegyezett abba, hogy az elhagyatott vidék (!) új telepesei a tizedeiket az új monostornak adják. Az alsóvár melletti területre a XII. században betelepített német hospesek körében éledhetett fel a Guncio- Gunsio-Guncil hagyomány, hiszen a Lapines folyón túl ekkoriban már németek (Theutonicos) laktak. (A források a felsőnémet területekről származókat Theu- tonici néven, az al- és középnémet nyelvjárást beszélőket pedig Saxones néven

28. kép - Németújvár a középkorban

nevezik.) Amennyiben persze igazolható volna, hogy a németajkúak a Gyön­

gyös patakot korábban hívták Günsnek, mint a várost, és nem Zöbernbachnak, akkor a pataknévből kifogástalanul magyarázható volna a városnév. Ez azonban éppen fordítva van, amire éppen a Günseck falunév a bizonyság.

A II. Géza magyar király (1141-1162) uralkodási idejében a karinthiai Henn- burgból vagy a stájer Wildonból (ahogyan Kézai Simon tudja) betelepült Heid- rich és Wolfer lovagok első favárukat a későbbi Németújvárott építették fel, amelyet 1157-ben Quizun-nak, 1212-ben Cuzin-nak, 1225-ben Quizin-nek írtak, magyarul Küszén-nek (Kyscen) nevezünk, a XIII. század végefelé a leszárma­

zottaik, a Kőszegiek, 17 vármegyére kiterjedő, 110 birtokból álló területük köz­

pontját Kőszegre helyezték át. Felmerült az a lehetőség is, hogy nem a Kősze­

giek nevét vette-é át a település? Határozott nemmel válaszolhatunk és nemcsak azért, mert a Küszén névalakból a Kőszeg nem vezethető le, hanem azért is, mert a németség körében a középkorban az a szokás dívott, hogy a nemes csalá­

dokat ősi várukról nevezték el és nem fordítva.

Az elmúlt ezredév alatt az ősi víz- és hegynevek javarésze elenyészett, talán a Csarmas-kút (a mostani Herman-forrás) és az Irottkő tekinthető kivételnek.

Mindmáig az a nézet elfogadott, hogy az Irottkő újkori elnevezés, s ezt a 883 m magas hegyet a középkorban Fenyőhegynek (1354: fenyhedgy), a IX-X. század­

tól Uuitinesberc - Vütömnek, majd a XVII. század után Szálkőnek nevezték.

Geschriebener Stein-nek a XVII. század végétől mondják a megmaradt forrá­

sok, de amióta Közép-Ázsiában találkozhattam Irottkő hegynevekkel, megingott a hitem abban, hogy ez az elnevezés a Batthyány- és Eszterházy birtokokat el­

választó CBE vagy CEB monogramos határkő alapján keletkezett volna, legyen ezek jelentése Civitas (Kőszeg)-Batthány-Eszterházy vagy más kövek alapján:

D.R. (Dominium Rechnitz-Rohonc). A városi jegyzőkönyv szerint 1692-ben a határkövekre az alábbi betűk voltak vésve: D.L (Dominium Leuka), C.G. (Civi­

tas Ginsiensis), M-P. (Mariaperg vagyis a klastrom). S nemcsak a megfejtések ingatagsága miatt, hanem azért, mert a nagyszámú határkövet nem lehet egyes számmal jelölni. Keleten, Közép- és Belső-Azsiában ugyanis azokat a hegyeket hívják Irottkőnek, amelyeken írások (rovások) és ősi ábrázolások (sziklarajzok) vannak. Alapos kutatások nélkül e kérdés meg nem válaszolható, de ezentúl ke­

resni kell ilyen emlékeket is.

Kőszeg egykori kiterjedésének vizsgálatánál szükséges figyelembe venni a dűlő- és határneveket is, elvégre nagyon régi hagyományok őrzői lehetnek egyes elnevezések. A kőszegi dűlőneveket 1918-ban, 1926-ban, majd 1934-ben összegezték s ezen elnevezések egyike-másika történeti jellegű. Soroljuk fel