Az írott források már a XIV. századtól emlegetik Kétkőszeget, legelőször 1327.
augusztus 29-én, majd 1327. december 10-én, amikor is Kőszegi János négy legerősebb várát (quatuor castra munícióra), úgymint Sárvárt, Újvárt és Keth- kuseg-et, districtusaikkal (várkerületi tartozékaikkal), prédiumaikkal és falvaik
kal együtt Róbert Károly király visszavette és ezek elfoglalásával megbízta Köcski Sándor országbírót (judex Curie nostre). Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy ekkor már létezett az óházi felsőváron kívül a Gyöngyös-parti alsóvár is, amelynek éppenúgy Kőszeg volt a neve, mint a fenti várnak és településnek. Ál
talános nézet szerint 1291-ben a kőszegi felsővárat lerombolták, mivel „And
rás, Isten kegyelméből egész Magyarország fenséges királya és Albert ugyana
zon kegyelemből Ausztria és Stájerország hercege, Krajna, a vend őrgrófság és Portenau ura” ebben - a Hainburgban 1291. augusztus 28-án kelt békeszerző
désben - megegyeztek. A vonatkozó rész így hangzik: „Albert herceg úr vissza fogja adni az összes várat, amelyek királyi jogon közvetlenül a királyhoz és az országhoz tartoznak, tudni illik a pozsonyi várat a várossal és minden királyi tartozékával, valamint Nagyszombat városát minden hozzátartozóval egyetem
ben. A nemesek és bármely egyéb állapotú emberek összes egyéb váraival kap
csolatban pedig, melyeket a herceg hatalmában tart, s amelyek korábban a civó- dások gyúanyagául szolgáltak, úgy határoztak, hogy el kell pusztítani (majd a jövőben! B.K.), hogy eltűnjenek a föld színéről. A Sopron megyéhez tartozó Kabold várát, valamint az új várat Vas megyében, amelyet Guzynknak (Német
újvár = Güssing) hívnak, magától értetődően és teljesen vissza fogja kapni a ki
rály úr ...mások várait Magyarországon, melyeket a herceg hatalmában tart, le
gyenek azok akár nemeseké, akár bármi egyéb állapotú embereké, maradékta
lanul le fogják rombolni.”
Ez az egyezség egy kívánt jövendőbeli állapot rögzítése volt, amelyek telje
sítésére - az ásatásokkal feltárt felsővár anyaga alapján bizton mondhatjuk - nem került sor! A kőszegi felsővár virágzott a XIII. és a XIV. században is,
ugyanakkor bizonyos, hogy az alsóvár is létrejött legkésőbb a XIII. század utol
só harmadában, de valószínűbb, hogy valamivel korábban. Ma még nem tudjuk biztosan, hogy a felsővár mellett létesült-e település (nagy valószínűséggel, igen) s ezt kik lakták, de nagyon is hihető, hogy - akárcsak Sopron esetében, ahol a Szent Mihály templom és a Bécsi domb közötti avar telepet még 1330- ban is Burgnak nevezték s amelynek lakóit Károly Róbert király erővel költöz
tette be a fallal védett városba, s akiknek a településéről kapta Sopron az oeden Burg, azaz Ödenburg nevet is! - a kőszegi hegyen épült korai felsővár környé
kére a VIII-IX. században felhúzódtak az itteni avarok (lukácsházi avar teme
tő!), akik - minden bizonnyal - magyarul beszéltek s egyben megőrizték Gun-
1248-ban Osi comes fia Herbord ispán, apja neve (Oslu-Osul jelentése bölcs, okos) alapján avar-besenyő ember volt s éppen Kőszeg várának visszavételekor tüntette ki magát. De Kőszeg város pallosjoga kapcsán (1353-ban) is hallunk Besenyő István (Stephanus bissenus) fiáról, akit rablás miatt akasztófára ítéltek (patibulo suspensi extiterunt) a kőszegi polgárok (per judicem juratos et univer
sos cives nostros fideles de Kuzeg). Volt itt tehát, ha gyérebb lélekszámmal is, avar-besenyő-magyar lakosság, elvégre képtelen gondolat volna azt hinni, hogy 350 éven át (!) ez a fontos táj senki
földje volt. De a betelepítések is megindultak már a korai időben, az elsők egyike éppen Wolfer és testvé
re Héder (Wolfer cum Hedrico), akik a houmburgi német grófoktól vették az eredetüket. A Héder-nemzetség (de genere Hedruh) alapítója igen hamar országos főméltóság (előbb soproni főispán, majd nádor), Hé- dervárott létesítvén központot, meg
őrizte a nevét, a Wolfer-ág azonban, amelyik N ém etújvárott (Küszin, Güssing) alapított kolostort 1157- ben, később Wolfer fiáról, Henzről
„Henrik bán fiaiként” híresült el 109. kép - Kőszegi Henrik bán pecsétje
(filii Henrici báni). Henrik fia Henrik 1245-ben vasi főispán, 1254- ben országbíró, 1260-ban nádor, mindvégig IV. Béla király (1235 -1270) hűséges embere. S ő az, aki
vel Kőszeg város története valójában kezdődik. Jogos és helyes őket Kő
szegi grófoknak nevezni, hiszen nemcsak a kőszegi felsővár (castrum Kwszug) birtokába kerültek 1260 körül, hanem Kőszegi Henrik II.
raink (fideles hospes seu cives nostri de Kwzeg) előttünk megjelenvén, alázato
san Felségünkhöz /királyi házunkhoz/ folyamodtak (ad nostram presen- ciam....nostro culmini humiliter supplicarunt), hogy mi nekik ugyanazokat a szabadságjogokat (ut ipsis easdem libertates) adjuk meg, mint amelyekkel egykor régen (olim) a várost (civitatem) Henrik bán és fia János nádor (Herricus banus et Iohannes palatinus filius suus) megtervezték, alapították és megépítet
ték (construxerunt et fundaverunt sive statuerunt). Kőszegi János (Iwan) nádor és apja 1270-től Kőszegen is lakott, mert a V. István (1270-1272) királyi kancel
láriája azzal vádolja Henriket, hogy a kőszegi végvárából (castro suo finitimo Kuzeg vocato) dúlja és fosztogatja a király híveit. 1271-ben járunk, amikor az elhúnyt Béla király híve, Kőszegi Henrik és fia, János - az öreg király óhaja szerint - Ottokár cseh királyhoz pártol és átadja neki a kezén lévő várakat. Az apjával is hadba szálló új király, V. István sereggel ront Ottokárra, akit megállít a hódításokban, sőt Bécsig és Brünnig nyomul előre. A cseh király Pozsonyban 1271. július 3-án békét kötött a magyar királlyal. A békeszerződés hosszú szö
vegében Kőszegről is szó esik, mégpedig olyan megfogalmazásban, mintha Kő
szegi Henrik erőszakkal ragadta volna el a birtokait, holott IV. Béla királytól kapta őket: „léteznek országunk határain belül bizonyos várak, amelyek fejedel
mi uralma minket illet (castra intra limites Regni nostri constituta, quorum prin
cipale dominum ad nos pertinet), tudniillik Kőszeg, Szentvid, Szalónak,
Boros-tyánkő, Kertes várak (Kuzeg videlicet, de Monte Sancti Viti, Slomuk, Perstan, de Chertes), valamint Farkas zagorjei várai (ac Farkasii de Zaguria), melyeket Henrik (Henricus), a két Sztrigónak nevezett vár, melyeket ezen Henrik fia, János (Johannes filius eiusdem Henrici), Dobra vára, amelyet Pál fia Miklós és István, és végül Ravó, amit Jánur fia Mérk tőlünk átállva Csehország királyához (a nobis transfugentes se ad Regem Boemie), elragadtak és megszállva tartanak (transtule
runt, detinent occupata) ....s amelyeket nekünk vissza kell szolgáltatni.”
Városunk alapítóját már ekkor gonoszsággal (in sua malicia) vádolta a ma
gyar király s a későbbiek igazolták a vádakat. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a Gyöngyös Kwszug” c. könyvemben szereplő 1273-as adat a két vár említéséről téves. Sőt,
111. kép - Az alsóvár és környéke
amikor a Kőszegi testvérek között osztozkodásra kerül sor 1279-ben, akkor is vízi várnak mondják, ismeretlen okból. A „kétszigetes”-nek nevezett vár, a ma
ga nemében, valóban különös építmény és igazán ma sincs megoldva számos rejtélye. Ennek természetesen az az egyetlen és alapvető oka, hogy a kőszegi al
sóvár területén is alig folyt régészeti kutatás.
Az általánosan elfogadott nézet szerint az alsóvárat Kőszegi II. Henrik 1261-112. kép - Az alsóvár északi szárnya dél felől
113. kép - Az északi szárny nyugati ablaksora
1290 között építtette, mégpedig úgy, hogy az északi oldalon egy reprezentatív palotát emelt 1279-1290), amelynek az udvar felé néző déli homlokzata meg
maradt. Ezen a falszakaszon, az első emelet magasságában „sikerült kibontani a későbbi barokk beépítések kusza rendszeréből” egy gótikus stílusú kőrácsos ab
lakkal és ajtóval ellátott tornyot, továbbá négy, vakívekkel tagolt csúcsíves abla
kot, valamint három tölcséres körablakot. Az ablakok körül falfestés és feliratok láthatók. A feliratok közül mindeddig csak GRAVE IWA olvasat értelmezése je
lent meg, a többi szövegtöredék feloldása mindeddig nem sikerült: INI... palota udvari hom lokfala volt, amelynek épülettömege a faltól északra eső udvar te- rületét foglalta magában, szeméttel és hulladékkal fel- előkerülése 1960-ban
töltötték. Maga a palota - állítólag - a rendkívül igényes és díszes kő és tégla un. homlokfallal és az erős és díszes kőtoronnyal ellentétben, „favázas, agyag
gal tapasztott, fo
nott v álaszfalak kal”, „belsejükben f a g e r e n d á k b ó l vagy később desz
kákból ácsolt... la- k ó k a m r á k k a l ” épült meg, és az első szintet fa osz
lopok tartották, pa
dozata pedig egy
sze rű l e d ö n g ö l t agyagréteg volt.
K u t a t á s a i m alapján, amelyeket 1987-ben a délke
leti toronybelsőben és attól délre vé-116. kép - Az alsóvár 1808-ban kelet felől gezhettem ,
vala-mint az un. északi kistorony és kisudvar területén végrehajtott ásatásaim 1995- ben, továbbá a helyszíni többszöri ellenőrzés nyomán, a leghatározottaban kije
lenthetem, hogy mind a régészeti ásatás értékelése, mind a műemléki értelmezés következtében végrehajtott sok bontás, téves helyzetmegítélésen alapult és hibás történeti következtetések levonását eredményezte.
Az északi fal, az ablakokkal és a falfestményekkel (feliratokkal) hátfal volt, amelynek ablakai az északi udvarra néztek. Ezt bizonyítja az, hogy mind a rés
ablakok, mind a tölcséres kerek ablakok, mind a csúcsíves ablakok észak felé, tehát kifelé szűkülnek, vagyis a déli oldaluk volt belül. Teljes képtelenség an
nak feltételezése, hogy a szobák (a palota) ablakainak belső oldalán szűk nyílá
sok készültek vol na, ugyanakkor kívül tágas nyílásokat falaztak. Az ellenke
zője azonban nemcsak szabályos, de a középkorban teljesen törvényszerű. A falfestmények és a feliratok természetesen az épületbelsőben fogaltak helyet s a torony is az épülettömegen belül állt. Ilyen gondosan elkészített, igényes falfest
ménysorozatnak és feliratozásnak csakis akkor van értelme, ha azok az építmé
nyen belül állanak. Nyilvánvalóan mind a régészt, mind a műemlékes építésze
szik a külső, alacsonyabb várfal-koszorú, sőt nyugaton, északnyugaton és délke
leten egy külső torony is. Nyilván az 1777. évi súlyos tűzvész okozta változások tükröződnek Carl Schubert képén. De ezt bizonyítja a XVIII. század végén ké
szített alaprajzi felmérés is. Azonban maga az ásató is számos bizonyítékot so
rol fel a saját hipotézise ellen. Azt az ásató is evidensnek tartja, hogy először
épült meg az északi várfal, amely azonban nincs kötésben az északkeleti toronnyal. A XIII. századi szintben talált ke
rámia és egyéb leletanyag kö
zött I. Albert (1282-1308) és Ottokár (1261-1276) érméje is előfordult, valamint ezen a já
rószinten hevert hat kőgolyó.
(Zárójelben meg kell jegyezni, hogy a kőgolyók megvoltak a udvar volt s az is maradt mind
végig. Ezen udvar északnyugati
sok az ásatás megkezdése előtt. A közzétett mélységadatok mindenütt csak rela
tiv (Rm) mélységek, mivel a 0 pontnak az északkeleti torony emeleti ajtóküszö
bétől mért 345 cm-t vették. (Megfejthetetlen, hogy miért így jártak el!) Ez a kü
szöb mai udvarszinttől 485 cm magasságban van, az ásatáskor azonban + 345 cm-nek adták meg. Ha tehát a megadott mélységadat (-570 cm) helyes, akkor az anyatalajnak tekinthető sárga agyagréteg közel hat méter mélységben jelent
kezett volna. Esetleg ez az 570 cm az emeleti küszöbtől értendő, mivel a 3. szá
mú rétegrajzon az emeleti ablakkönyöklőtől az agyagréteg 6 m-nyire van, akkor viszont az 1960/62. évi ásatási mélységadatok használhatatlanok.
A délkeleti toronybelsőben végzett ásatásunk során, 1987-ben mi az agyag
réteget az első emeleti köszöbszinttől mérve 760 cm mélységben találtuk meg, ami az 1962. évi 0 ponthoz viszonyítva—415 cm.
118. kép - A délkeleti torony kelet felől 1955 körül
Az északi udvar déli épületfala azért sem lehet egy feltételezett palota udvari homlokfala, mert az építés idejében a padló szintjében szabadtűzhelyek voltak, (három átégett folt maradt meg XII1-XIV. századi kerámiával), továbbá egy na
gyon igényes és gazdag kivitelű homlokfalhoz csakis hasonló minőségű és stati- kájú további falak tartozhattak, márpedig itt a keleti és a nyugati zárófalak sok
kal vékonyabbak, gyengék és alig alapozták őket, továbbá nincsenek bekötve egyik oldalon sem, sem a várfalba, sem a feltételezett épület főfalába ! (A keleti ki is dőlt.) Ugyanakkor nincs északi hátfal, a várfal ugyanis csakis akkor felel
hetett volna meg ennek a funkciónak, ha a/ igen erős gerendák számára per
selysor húzódna végig nyugat-keleti irányban, az elképzelt épület teljes, har
minc méteres (!) hosszában, b/ ha egy várfalhoz támaszkodó külön hátfal épült volna. Külön hátfal nincs, a várfalban van ugyan a nyugati oldalon a mai szint
től 80, illetve 370 cm magasságban 8, illetve 11 persely, ám egyrészt ezek kis
méretűek (nyilván az építési állványzat tartógerendáinak lyukai éppenúgy, amint a városfal több helyén ma is látható), másrészt az északi várfal mindössze földszint magasságig maradt meg eredeti formájában, a többi magasítás 24 m hosszúságban újkori kiegészítés. A l i m széles feltételezett épület áthidalása, állítólag, gerendákkal történt volna. Az emeleti helyiségek egykor favázasak let
tek volna, s a válaszfalak agyaggal tapasztott fonott sövényfalak (?!). A föld
szinti termet, állítólag, fa pillérek tartották. A feltételezett palota terében semmi
féle leomlott vagy alapjaiban maradt kőfalat nem találtak, találtak ellenben két emésztőgödröt és egy kamrát, valamint igen vastagon elterített istállótrágyát!
(Ezen réteg leírásakor ismét az emeleti ajtóküszöb a 0 pont: 380 - 560 cm).
Ha figyelembe vesszük az előkerült gazdag leletanyag tanulságait, akkor ala
pos okunk van annak a feltevésünknek a felvetésére, hogy a kőszegi alsóvár északi udvarában egykor istállók és emésztőgödrök álltak, s a hulladék és sze
mét évszázadokon keresztül ezért került ide, kezdve természetesen a XIII. szá
zaddal, a díszes épület pedig az un. ötödik toronnyal egyházi épület lehetett s ta
lán nem is a XIII., hanem a XIV. század vége - XV. század első felében lett megépítve a mai formájában.
A kőszegi múzeum raktáraiban őrzött régészeti leletanyag (amelyet az ásató, sajnos, 40 esztendő óta nem leltározott be !), az ásatási rétegek szerint lett dobo
zolva s így kiválóan nyomon követhető az igen erőteljes keveredettség, amelyre természetesen az ásató is utal a feldolgozásában, de nem egyértelműen. Úgy vé
li, hogy ez a XIII. században épült palota csak az 1532. évi ostrom idején pusz
tult el, ami után „nagyon nagy mennyiségű feltöltést végeztek a régi északi szárny területén, valamint a mellette lévő kis udvarban s ehhez nemcsak az ek
kor keletkezett szemétanyagot használták fel... (hanem) zömmel a korábbi,
máshol felhalmozott szemét- valamint istáilótrágyadombokat hordtak át.” Bár
mennyire is híjával volt a középkori ember a higiéniának, az 1586. évi várszem
le, amikor Choron János főispántól Nádasdyné Choron Margit, majd fiuk, Ná- dasdy Tamás tulajdonába került a vár, egy lakályos kastélyt állít elénk, a nyugati szárnyon szép ebédlővel, lovagteremmel, 15 nagyobb, tágas és 14 kisebb lakó
szobával, pincékkel, magtárakkal. Magyarán: mind ekkor, mind 1616 után, ami
kor a Széchyek birtoka lesz a várkastély, teljesen elképzelhetetlen ez a trágya- hordó-akció. Világosan látható, hogy a XIII. századi leletek számos esetben együtt szerepelnek XV-XVI., sőt XVII. századi leletekkel, amint ez minden hasonló esetben történni szokott. A leletközlő feldolgozásban elsikkad továbbá az a körülmény is, hogy a 69 ládányi lelet döntő többsége (!) XV-XVI. századi, tehát szó sincs egyenletes, rétegenkénti eloszlásról. Sőt, ha a legfelső másfél méteres réteg anyaga is megvolna, akkor a legtöbb anyag a XVII-XVIII. szá
zadból maradt volna meg. Maga az a tény pedig, hogy ilyen nagymennyiségű lelet került elő egy viszonylag kis területről (cca. 350 nm), önmagában is arra mutat, hogy ez az udvar évszázadokon keresztül szemét és hulladéktároló hely
ként (vö. két kiépített emésztögödör!) is működött, a lóistállók közelében. A vá
ros területén végzett nyolc ásatásom közül csak az un. északi kistorony és észa
ki kisudvar területén volt jellemző a nagyszámú leletanyag, ezek pedig ugyan
csak szemétlerakó, feltöltött helyek is voltak.
Az 1960/62. évi ásatás feldolgozásában a kerámiatöredékek keltezése álta
lában helyes, bár többször tetten érhető a túlmagyarázás annak érdekében, hogy az 1280-as évek várépítése kellően legyen dokumentálva. A XIII. századra jel
lemző típusok nagyobbrészt ugyanis továbbélnek a XIV. században is, szükség
telen tehát azt vélni, hogy az Anjou-korban „a vár szemétanyagát a falakon kí
vülre hordták s így az ásatási területünkön nem halmozódott fel.” Ha így tettek volna a XIV. században, miért hordták volna tele az északi szárnyat bűzlő istál
lótrágyával a későreneszánsz korában? nem emlékeznek meg, holott a szerző tárgyalja a X-XII. századi várakat (Szom
bathely, Ikervár, Sárvár-Óvár, Körmend, Vasvár, Pinkaóvár, Velem-Szentvid), arról nem is szólva, hogy a kőszegi felsővárról 1996-ban egy monográfia jelent meg.
1987. októberében az al
sóvár déli oldalán, a Diákút és a délkeleti vártorony kö
zött gázvezeték számára, 60-80 cm széles árkot ásva.
a mai felszíntől már 30-40 cm-nyire erős kőfalra buk
kantak. A megindított ásatás során napvilágra került egy nyugat-keleti irányú, felül 240-260 cm, legalul 250- 270 cm (másfél klafter) szé
lességű, habarcsba rakott kőből épített, erős fal. A fel
szín (277 Afm) alatt 250 cm-nyire mindenütt igen erősen feltört a talajvíz, ezért a kőfal alapozásáig nem lehetett leásni (pedig
119. k é p - A z 1987-ben feltárt kőfal délkeleti szakasza
MÉRÉSI PONT Sí . CSAP BF 277902
120. kép - A délkeleti toronyvár és a feltárt kőfal
szivattyúkat is alkalmaztunk!), ta amelynek délnyugati, illetve dél
keleti végében egy kerek alapraj
zú kőtornyot építettek. A XX.
században azonban ez a külső kő
fal nem állt, jelenlegi formáját az lejjebb XIX-XVIII. századi kis
számú hulladék után csaknem ki
zárólag XVII. századi leleteket ta
láltunk (cserépfedők, füles kor
sók, zöldmázas angyalos és nö XVIII. századi felmérésen tisztán látható ennek a falnak a nyomvo
nala, biztosra vehetjük, hogy
ma-121. kép - A műemléki munkálatok az 1960-as évek elején, valamint az 1987. évi leletek
gát a kőfalat az 1777. évi nagy fordul, igazodva a délkeleti vár
torony falsíkjához. A fal belső (északi) oldalát csak 110 cm mélységig tárhattuk fel, a várfa
lak közelsége miatt. Korhatáro
zó leletet sehol sem találtunk.
Mivel azonban a délkeleti kerek bástyához túlságosan közel hú
zódik, attól korábban kellett megépüljön. E szerint az eredeti várárkot csak ezen kőfaltól dél
re, illetve keletre áshatták ki. A kérdés, hogy mikor?
A jelenlegi, elbontott falko
ronától 140 cm-rel mélyebben, 122. kép - Az alsóvár alaprajza meghiúsult, mivel 1988. nyarán a város akkori vezetői, az ásató tudta nélkül - esztétikai okokra hivatkozván - , betemettették a szelvé
nyeket!
Még 1987. október végén - november ele- 123. kép - A délkeleti kerek jén lehetővé vált a délkeleti vártorony belsejé- torony észak felől
nek feltárása, mivel az első emeleti parkettás padozat megroggyant a tartó ge
rendák elkorhadása miatt. A padozat felszedése után, a 4 x 4 bécsi öl külméretű (756 x 745 cm) és kb. 2 x 2 öl (azaz 11x11 láb) belvilágú toronyról nyomban kiderült, hogy egy szabályos toronyvárral, azaz lakótoronnyal állunk szemben, hiszen az első emelettől lefelé nem volt sem ablaka, sem ajtaja, a falszövet telje
sen sértetlen és zárt volt. A torony belseje nem egészen szabályos: az északi és a déli fal 357 cm széles, a nyugati 353 cm, a ke
leti viszont csak 350 cm-es. Az északi fal
nak, de csak annak, befelé fél lábnyi széles padkája van. A nyugati fal mellett, 530 cm (Rm) mélységben, az északnyugati sarok
tól egy ölnyire egy 23 cm átmérőjű és 60 cm mélységű cölöplyukat észleltünk. A re
latív mélység 0 pontját az első emeleti to
ronyszoba padlószintjénél jelöltük meg, te
kintettel arra, hogy 1960-ban az északke
leti torony melletti ásatásoknál is a torony első emeleti ajtajának köszöbét tekintették 0-nak. ( 1990-ben ez az adat tévesen jelent meg.)
A 0-450 cm-es szintben a toronybelső üres volt, a -450-550 cm-es mélységtől már földdel volt feltöltődve a toronybelső s
124. kép - Az alsóvár délkeleti tornyának és a feltárt kőfalnak a metszetrajza
125. kép - Sarkantyúk, lópatkók a toronyvár pincéjéből
ebben a rétegben
te, kézikorongolt, gyengén kiégetett fazék, amelyek szájukkal felfelé, szépen sorba rendezve álltak, vagyis nem elhajigált szemétről van szó, hanem a döngölt agyagpadlóra rakták le őket egykor, mégpedig úgy, hogy az egyikbe négy ezüst pénzt is tettek (egykor nyilván sokkal több volt benne, de ennyi maradt a csupor alján). Közülük három Albert osztrák herceg (1282-1308) verete, tehát igen fon
tos időhatározó leletegyüttes ez. Volt itt még néhány lópatkó, réz könyvfedél- kapocs és veret, csont csat, vas pecekkel, 8 db rombusz metszetű számszeríj nyílcsúcs és egy trapéz-alakú vadász nyílhegy, csont késnyél, sarkanytúk töre
dékei, cseppdíszes üvegedény kisebb darabkája, mindezek a XIII-XIV. század eszköztípusai közé tartoznak.
A -630/650-760 cm-es rétegből csont késnyél-borítások, tarajos forgójú sar
kantyú, számszeríjhoz való nyílvas, csikózabla, vas tőr, szíjra való csat és kerámia került elő, mindez eléggé egységesen keltezhető a XIII-XIV. századra.
kantyú, számszeríjhoz való nyílvas, csikózabla, vas tőr, szíjra való csat és kerámia került elő, mindez eléggé egységesen keltezhető a XIII-XIV. századra.