TRANSZNACIONÁLIS ADÓZÁS

A nemzetközi adózást illetően az alapprobléma mindig az, hogy egy ország a hazai (to-vábbiakban belföldi) adóalanyainak (egyének és vállalatok) külföldi jövedelmét adózási szempontból ugyanúgy kezeli-e, mint a belföldi adóalanyok egyéb jövedelmi típusait.

Ha például a külföldi adóztatás szintje megengedőbb, alacsonyabb, mint otthon, akkor általában a belföldi adóhatóságok fenntartják maguknak a jogot a belföldön és a kül-5.0.2. ábra • FDI-beáramlás a világgazdaságban, 1980–2009: fejlett, fejlődő és átmeneti gazdaságok (milliárd dollár)

Forrás: UNCTAD, World Investment Report (2010) 2200

2000 1800 1600 1400 1200 1000 800 600 400 200

01980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 Fejlődő Fejlett

Átmeneti

földön adózandó jövedelmek adókülönbségének egészére vagy egy részére. Ezt azzal indokolják, hogy ha nem adóztatnák meg a külföldi jövedelmet a hazai szinthez ha-sonló mértékben, akkor túlzottan érdekeltté tennék a belföldi jövedelemtulajdonosokat jövedelmük jelentős részének külföldre való terelésében. Ha túl nagy tehát a külföldi jövedelemszerzés motivációja, akkor ez érthető. De mi számít túlságosan nagynak? Az adózás mértékének az eldöntése kizárólag a nemzeti kormányoktól függ.

A probléma jobb megértése érdekében egy, a világgazdaságban a kereskedelem és termelési tényezők áramlását szabályozó kompetitív modell tekintendő meg (vagy a ter-melési tényezők áramlásával korszerűsített ricardoi vagy a Heckscher–Ohlin-modell, a téma szempontjából mindegy, hogy melyik), ahol az egyes kereskedelemre lépő or-szágokban a tőke reálhozadéka egyenlő a tőke határtermékével!⁵ Ekkor a reálhozadékok alakulása megmagyarázza a tőkeforgalom irányát, ezáltal pedig mérni lehet egy-egy ország outputjának, illetve a világgazdaság egésze termelésbővülésének változását. Ha egy nemzeti gazdaság kormánya az adóztatást illetően – elemzéshez kapcsolt feltétele-zés!- közös, globális álláspontot követ, és a jövedelmeket nemcsak a hazai output, ha-nem a világgazdasági jövedelmek függvényében kívánja maximalizálni, akkor egy ilyen nemzetgazdaságokból álló világgazdaság biztosan jobban jár. Noha ez nagyon erős felté-telezés, arra mégis jó, hogy olyan keretet kínáljon, amelyben a nemzetközi tőkeáramlás nem korlátozott akkor sem, ha az egyes résztvevő országok között jelentős különbségek alakulnak ki a tőke reálhozadékában. Ha a tőke reálhozadéka A országban nagyobb, mint B országban, akkor a tőkeáramlás megindul a B-ből az A-ba, és ezáltal az output az A országban többel nő, mint amennyivel a B országban csökken.

Így tehát a világgazdaság kibocsátási szintje a tényezőáramlás nyomán növekszik.

Ez a szabadkereskedelmi, illetve tőkeliberalizációs doktrína legfontosabb elvi üzenete, amely az 5.1. táblázatban és az 5.1. ábrán is kifejezést nyert. Értelemszerűen, ha ennek az ellenkezője történik, tehát amikor a tőkeáramlás elé akadályokat gördítenek, ame-lyek elnyelik a reálhozadékokban meglévő különbségeket, akkor ezek a világgazdaság potenciális outputját csökkentik, és a tőkeáramlást elfojtják.

Ha azonban kellően jelentős különbségek vannak a nemzeti adózási szintekben, ak-kor a tőkeáramlások mégiscsak megindulnak, a kiaknázható különbségek mértékének függvényében. Ennek a részletei következnek!

Ha 100$ az A országban és a B országban egyaránt 10$-t termel, hozadéka így 10 százalék, de e jövedelem a két országban akkor sem egyformán adózik.

100$ befektetés A országban 100$ befektetés B országban adóalap (jövedelem) 10$ (adóalap) jövedelem 10$

A országban fi zetett adó 5$ B országban fi zetett adó 2$

adózott jövedelem 5$ adózott jövedelem 8$

Ez esetben tehát túl nagy a vonzerő a B országbeli befektetés iránt, hiszen itt 60 szá-zalékkal több adózott jövedelmet lehet ugyanakkora befektetéssel realizálni, mint az A országban. A kérdés ezek után az, hogy (tőkeelvándorlást kerülendő) A országban

5 E kérdést és a vonatkozó elméleti modellek részletes bemutatását lásd: Krugmann–Obstfeld (2003), Szentes (1999).

milyen adószintet kell megállapítani? Feltehetőleg olyat, amelyik adózás szempontjából legalább közömbösséget mutat, tehát se nem riasztja el, se nem vonzza a tőkét. Ezt a glo-bális outputnövekedést szem előtt tartó „kozmopolita” adóztatást az adóhitel intézmé-nye teszi lehetővé. A nemzetközi adóhitel intézméintézmé-nyeinek alkalmazása meglehetősen elterjedt gyakorlat a mai világgazdaságban, amelyet a nemzetközi tőkeáramlás egyik szervezőjeként, egyben katalizátoraként is tekinthető.

Ajánlott egy másik változatot ugyancsak megtekinteni!

100$ befektetés B országban

jövedelem (adóalap) 10$

B országban fi zetendő adó (20%) 2$

A országban fi zetendő adó (50%) 5$

Le: adóhitel a B-nek fi zetett adó utáni 2$

tényleges adó (5–2) 3$

adózott jövedelem 5$

Ebben az esetben az adóteher közömbös, mert az adózás előtti jövedelmek egyenlősége esetén az adózás utáni jövedelmek is egyenlők. Ez azonban meglehetősen ideális helyzet.

Ennél jóval valósághűbb a következő példa, amikor az egyik, mondjuk A ország kor-mánya a nemzeti output növekedésében, valamint az ahhoz kapcsolódó adójövedelem növelésében érdekelt. Saját polgárait azonban nem gátolja, hogy B országban fektessenek be, ha az ottani befektetés jóval nagyobb hozadékkal jár, mint otthon. De feltehető, hogy A ország kormánya abban semmiképpen sem érdekelt, hogy B országban az adózás utáni jövedelem is magasabb legyen, mint az adózás előtti jövedelem A országban.

Erre is ajánlott venni egy példát!

Ha 100$ befektetés A országban 8$-t hoz, a B-ben 10$-t, az adókulcsok pedig ma-radnak az eredeti 50 százalékos szinten az A-ban és 20 százalékos szinten a B-ben.

100$ befektetés A országban 100$ befektetés B országban

jövedelem 8$ jövedelem 10$

fi zetett adó A országban 4$ fi zetett adó B országban 2$

adózott jövedelem 4$ adózott jövedelem 8$

Ebben az esetben az A országbeli adózatlan jövedelem megegyezik a B országbeli adó-zott jövedelemmel. Milyen, a globalizációt nem gátló, de a nemzeti adóérdekeket sem sértő adópolitika a helyes ebben a helyzetben A ország részéről?

Itt az egyszerű adóhitel már kevésnek bizonyul. Hiszen 8$ – 3$ = 5$, azaz az adó-zott jövedelem B országban még mindig 1$-al több, mint A ország 4$-os adóadó-zott jöve-delme. Ezért B ország még mindig vonzóbb. Így az adózás utáni jövedelmek közöm-bösségének biztosítására A országnak a saját, B országban befektető polgárai számára a B országban szerzett, adózott jövedelmét a saját adózási sávjával, 50 százalékkal még csökkentenie kell.

A példa szerint ez a következőt jelenti.

100$-os befektetés B országban jövedelem 10$

Le: B országban fi zetett adó (20%) 2$

A-ban adózandó jövedelmek

B-ből jövő jövedelem 10$

Le: B-ben kifi zetett adó 2$

A-ban adózandó jövedelem 8$

fi zetett adó (50%) 4$

adózott jövedelem 4$

Ebben az esetben A ország rendszere semleges, mert az azonos mértékű (100$-os) bel-földi és külbel-földi befektetések adó utáni jövedelemszintje is egyforma (4$, 4$).

A globális tőkebefektetések mind nagyobb jelentőségét elismerő modern nemzeti adórendszer tehát olyan, amelyik a máshol, más országban már megfi zetett adót még egyszer nem fi zetteti meg. Ez minimális követelmény. Vannak országok, amelyek ennél is tovább mennek, és megengedik a külföldön keletkezett jövedelem utáni adó meg-fi zetését addig kitolni, amíg az a jövedelem valóban „hazautalódik”, tehát ténylegesen befolyik. Ezáltal az ilyen jövedelem az anyaország adója alól mindaddig mentesül, amíg az a leányvállalatot befogadó országban újra befektetésre kerül. Az újra befek-tetett összegek ezért úgyis kezelhetők, mint az anyaország adóhivatala által a külföldi tevékenységnek nyújtott kamatmentes kölcsönök. Ez tehát egyfajta transznacionális kamatszubvenciónak tekinthető. Minél nagyobb egy ország nemzeti adókulcsainak szintje, annál jelentősebb ez a szubvenció. A vállalatokat érintő társasági adószintek között a világ legfejlettebb ipari országaiban viszonylag kis különbségek vannak, amely különbségek önmagukban nem generálnak jelentős tőkeáramlást. A globális tendencia mindenképpen az, hogy a társasági adók tekintetében a feltörekvő piacok, illetve a vi-lág fejlett részéből erőforrásokat bevonni igyekvő országok adóztatási szintjeit a vivi-lág fejlett részében kialakult adózási szintekhez kell közelíteni. 2009-ben a társasági adó szintje a feltörekvő országokban még mindig számottevően alacsonyabb volt, mint a fejlett országok átlaga.

A nemzeti adózás nemzetközileg is kellően illeszkedő mechanizmusain túl szólni kell a globális tőke- és jövedelemáramlásokban lévő hatásokat (előnyöket és kényszereket) az egyes nemzeti pénzpiacok felé közvetítő másik nagyon fontos nemzeti gazdaságpo-litikai eszközről egyaránt. Ez pedig a globalizációs folyamatok előtt a „transznacionális átjárást” és vele a tőkeforgalmi kapukat teljesen megnyitó vagy inkább a külső folyama-tokat csak fokozatosan beengedő, „zsilipelő” árfolyamrendszer, illetve az ahhoz kötődő árfolyam-politika. Amint az a továbbiakban megfi gyelhető, a nemzetközi pénzügyi fo-lyamatok és a globális pénzpiacok mind erősebb integrációjával szorosan összefüggő, sok országot érintő közös dilemma a megfelelő hazai valutaárfolyam-mechanizmusnak a kiválasztása.

PÉNZÜGYI GLOBALIZÁCIÓ ÉS AZ „ADEKVÁT” ÁRFOLYAMRENDSZER