VILÁGGAZDASÁGI FOLYAMATOK ÉS KOORDINÁCIÓS MECHANIZMUSOK
AZ „ÁLTALÁNOS RENDSZERELMÉLET” NÉHÁNY ALAPELVE
Miben tud segíteni a tudományos köztudatba immáron több mint félévszázada berob-bant – leginkább L. von Bertalaff y nevével fémjelzett – általános rendszerelmélet? Min-denekelőtt a ma is aktuális szemléletével és néhány hasznos fogalmával.
Az általános rendszerelmélet kidolgozásának egyik hajtóereje – például a közgazdász Boulding szerint az a törekvés volt, hogy „egyesítse a tudományt, létrehozza az általános érvényű hallóképességet, amely leküzdi a specializált süketséget”3. Erősen leegyszerűsítve az alábbi hasznos perspektívákat kínálja.
3 Boulding (1985): 155. oldal.
1. A rendszerek általános elveinek és törvényeinek megfogalmazása függetlenül az ele-mek és a rendszerek sajátos alakjától és természetétől.
2. A biológiai és a társadalmi (behaviorális) rendszerek, mint különös viselkedést mutató organizmusok elemzése és általánosan jellemző logikai azonosságaik kimutatása.
3. A rendszerszemléletű gondolkodás elősegítése a tudományos ismeretekben rejlő tu-dás izomorfi áinak (logikai azonosságainak) kimutatása révén.
A rendszerek általános jellemzésére – Bertalanff y (1962) alapján – a következő sajátos rendszer-tulajdonságokat lehet megkülönböztetni.
•
A totalitás: bármelyik elem megváltozása kihat a rendszer valamennyi elemére, így a rendszer megváltozásához vezet, és fordítva, azaz bármelyik elem változása függ a rendszer többi elemétől.•
A szummativitás: bármelyik elem megváltozása kizárólag tőle, önmagától függ, és az egész rendszer megváltozása egymástól nem függő elemek megváltozásának összege (a kölcsönhatások összege nulla).•
A mechanizáció: a rendszer a totalitás állapotából a szummativitás állapotába való át-menetének folyamata, amely során a rendszer mindenegyes elemének a „kölcsönhatás együtthatói” csökkenek, és az idő függvényében a nullához konvergálnak.•
A centralizáció: a kölcsönhatási együtthatók növekedése a rendszer egy részében vagy egy elemében. Ennek nyomán jelentéktelen változások a rendszer egészében lényeges változást idéznek elő.•
A hierarchikus szerveződés: egyes elemek alacsonyabb rendű, mások magasabb rendű csoportokba szerveződnek.A rendszerek osztályozása tekintetében, fi gyelmét főleg a nyílt rendszerekre összpon-tosítva, Bertalanff y (1968) a következőt ajánlotta.
1. A részek dinamikus kölcsönhatásán alapuló rendszerek ekvifi nális rendszerek.
2. A visszacsatolás sémáján működő rendszerek.
3. Az Ashby-féle „homeosztát”-típushoz tartozó kibernetikai rendszerek.
A kérdés az, vajon hasznosíthatók-e ezek a rendszerjellemzők a gazdasági rendszerek esetében?!
A fenti, röviden defi niált és meglehetősen általános rendszer-attribútumok – a tota-litás, a szummativitás, a mechanizáció, a centralizáció és a hierarchikus szerveződés – a defi níciók teljes szigorával aligha húzhatók rá a fejlett ipari országokban modern piac-gazdaságként emlegetett gazdasági rendszerekre.4 Mégis van egy kísértés, hogy esetleg
4 Ezen „általános rendszerjegyek” azonosítása bizonyos egyszerűsítő feltételezésekkel ugyan, de talán nem is olyan nehéz a közgazdaságtanban sem. Erre egy-két példa!
• Totalitás: Ha például elfogadjuk, hogy a makroökonómiában meglehetősen gyakran hivatkozott és korlá-tokkal ugyan, de alaplogikáját tekintve helyesnek ítélt I. Fischer-féle csereegyenletet, azaz M × V = P × Y, ahol M a pénz mennyisége, V a pénz forgási sebessége, P az árszínvonal, Y az outputot jelöli volumenben, akkor igaznak tetszik az állítás, mely szerint az ilyen rendszer totális. Ugyanis vagy az árszínvonal-változás váltja ki azonnal a másik oldal, tehát a pénzoldal változását; vagy fordítva, a pénzoldal változásai indukálnak vál-tozást az árszínvonalban. Ez a makrofolyamatoknak a monetarista iskola által proponált alapmechanizmusa.
e komplex, modern piacgazdasági rendszerekről is úgy kell gondolkodni, mint speciális nyílt és önszervező rendszerekről, amelyek dinamikus kölcsönhatásban vannak környe-zetükkel, azzal anyagot és energiát cserélnek, s netán valamilyen dinamikus egyensúly felé törekednek. A gazdasági rendszereknek „végső célja”, olyan például, amely az élővilág organizmusaihoz hasonlóan az evolúció által „programozott valamilyen végpont”, egy-általán nincsen. Ennek ellenére ezek a rendszerek is a totalitáshoz, a szummativitáshoz, a mechanizációhoz, a centralizációhoz és a hierarchikus szerveződéshez nagyon hasonló működési jegyeket mutatnak. A rendszeranalógiák keresése tehát bíztatónak tűnik, de – amint látni fogjuk – számos buktatóval és komplikációval jár.
A társadalmi-gazdasági rendszerek, az élő organizmusok és a nem élő rendszerek össze-vetése során kínálkozó legfontosabb azonosságokat és rendszerelvű különbséget egyszerű formában megragadni igen nehéz, de talán érdemes megkísérelni. A továbbiakban annak taglalása következik, hogy a társadalmi-gazdasági rendszerek bonyolultsága (és komplexi-tásának foka) miért nagyobb, mint a természet egyéb rendszereié. Továbbá, hogy bizonyos szempontból miért nehezebb a modern gazdasági jelenségek fi x törvényekkel leírható rend-szerbe kényszerítése, mint akár a fi zika, a kémia, sőt, a csillagászat jelenségeinek az esetében.
E merész állítást némiképp alátámaszthatja a tekintélyes gondolkodó, F. A. von Hayek, aki e témában tett korszakos meglátásaival nemcsak a közgazdaságtant, hanem a tudo-mányfi lozófi a tudományos gondolkodással és megismeréssel foglakozó fejezeteit is gazda-gította. Ezen a területen kiemelkedő (bár kevéssé ismert) „A komplex jelenségek elmélete”
• Szummativitás: Egy modern piacgazdaságban a teljes nemzeti forrásképzés alakulásának mechanizmusát lehet úgyis tekinteni, mint a három fő komponens, azaz a belföldi magán, a közösségi (kormány) és a min-denkori beáramlott külföldi megtakarítások összevont (szummázott) mérlegét. Az említett komponensek mögött egymástól lényegében független mozgatóerők és motivációk állnak. Mégis a jövőbeli gazdasági nö-vekedés szempontjából csak az összegük számít, amely nevezhető belső nemzeti felhalmozásnak (national asset formation). A makrogazdaság a külső és a belső pénzfolyamatok egybeolvadását tekintve tehát ilyen, azaz lényegében szummatív rendszer jellegű.
• Mechanizáció: A pénz- és árviszonyok felbomlása hiperinfl áció esetén a pénzmennyiség és a pénztartaléko-lás – mint rendszer-befolyásoló változók – szerepe felfüggesztésre kerül, előtérbe jönnek a naturális, barter kapcsolatok, a rendszer „mechanizálódik”. Ennek egy sajátos változata, amikor a nemzeti valuta pénzfunkciói teljesen kiszorulnak, szerepüket átveszi egy erős, egy teljes övezetet kiszolgáló külföldi valuta (USD) vagy éppen a mesterséges (szintetikus) valuták (euró).
• Centralizáció: Bizonyos rendszerelemek jelentőségének hirtelen felértékelődése nagyon gyakori a gazdasági rendszereknél is. Így például az erősen exportorientált, külgazdaságilag nyitott országok esetében a valutaár-folyam-változások vagy a legfőbb felvevőpiacok konjunkturális problémái is nagyobb, centrális sokkot okoz-hatnak az exportáló országokban. De ilyen centrális, sokkszerű hatással járhat nagyfokú importfüggőség – pl.
nyersanyag, energia- esetén a legfontosabb importtermékek hirtelen árváltozása nyomán kialakuló, kívülről jövő erős infl ációs hullám. A piaci rendszereknek a tulajdonosi és a jövedelmi koncentrációk növekedésének irányaiba való „természetes” törekvései szintén ilyennek tekinthetők.
• Hierarchikus szerveződés: A piacok és általában a munkamegosztás, de a vállalat szerveződése is bizonyos méreten túl ilyen, azaz hierarchikus mintát követ. De ugyanez megfi gyelhető a nemzeti bankrendszerek esetében is, ahol a kétszintű, hierarchizált bankrendszerben a Központi Bank kiemelt, a pénz teremtésért egyedül felelős funkciója minden modern piacgazdaságra jellemző. A hierarchikus szerveződés már nem-zetközi szinten is megvalósult például a nemnem-zetközi pénzpiacok fokozott integrációja nyomán, valamint az 1999. január 1-jével éles üzemmé vált Európai Monetáris Rendszer (EMS) életbelépését szentesítő szintén hierarchikus elvek alapján létrejött az Európai Központi Bank, mint központi felügyelő szerv beiktatásával.
Sikeres koordinációs mechanizmusok szempontjából a hierarchikus szerveződés igen gyakori, és feltehetően globálisan szintén elkerülhetetlen.
(Th e Th eory of Complex Phenomena) című munkájában Hayek merész egyértelműséggel állította, hogy a társadalmi jelenségek komplexebb problémákat jelentenek a megismerés számára, mint például a fi zika „viszonylag csekélyszámú” változóval leírható jelenségei.