EGY RENDSZER „BELSŐ, LÉNYEGI VILÁGA”  AVAGY A BONYOLULTSÁG PRIGOGINEI FOGALMA

A kémiai tudományokban Nobel-díjat kapott I. Prigogine is észrevette a társadalomtu-dományos gondolkodásnak azt az általános gyengéjét, amelyről eleinte saját, a kémiai folyamatok dinamikáját vizsgáló kutatásai során – később tudományfi lozófi ai és isme-retelméleti munkáiban is – szólt. Eszerint a gazdasági törvényekbe vetett bizalom so-káig ugyanazon leegyszerűsítő felfogáson nyugodott, mint amely a Galileivel kezdődő tudományos elmélkedést sokáig jellemezte.⁷

Következzék néhány olyan példa a leegyszerűsítő, mechanikus gazdasági törvény-szerűségek bő tárházából, amelyek alapvető jelenségeket próbálnak leírni mindössze két kulcsváltozó felhasználásával. Ehelyütt kettő, gyakran modellezett gazdasági jelenség választandó, amelyekről a későbbi tanulmányokban szintén szó lesz. Tipikusan ilyen, alapvetően igaz, mégis „mechanikus” – azaz a részletek dolgában túlságosan leegysze-rűsítő – modell-szemléletet tükrözött a gazdasági növekedést leíró, a szakirodalomban sokáig uralkodó és a lényegi logikát illetően a mai felfogásoknak is alapjául szolgáló Harrod-Domar-féle formula:

g = s/k

E tetszetős, kétváltozós kifejezés azt fogalmazza meg, hogy a gazdasági növekedés üteme (g) egyenesen arányos a megtakarítási rátával (s-sel), valamint fordítottan arányos ún.

tőke-koeffi cienssel (k-val) – tőke/termelés hányadosa, amelyet a termelés tőkeigényé-nek is szokták nevezni. Az összefüggés szerint tehát egy gazdaságban minél nagyobb a megtakarítási ráta (s), annál gyorsabb növekedést lehet elérni – feltételezve, hogy k változatlan. Illetve azonos s mellett minél nagyobb a k értéke, annál kisebb növekedés realizálható.

E formulával, amelyben ugyan egy valóban időtálló, erős tétel került megfogalma-zásra – növekedni csak megtakarításból, tőkefelhalmozásból lehet –, a valóságban nem

7 Prigogine így fogalmaz: „A gazdasági törvényekbe vetett bizalom, a tisztán gazdasági működésre – amely akadály nélkül hatna mindaddig, amíg az adott helyzet az e törvények által meghatározott optimumot el nem éri – való hivatkozás látszólag megfelel a Galileivel kezdődő tudományos látásmódnak. Galilei habozás nélkül elvetette a súrlódást annak érdekében, hogy meg tudja magyarázni a testek zuhanásának lényegét.

A fi zikai-kémiai folyamatokat, így egy egyszerű hőcserét (a melegebb kamrából a meleg levegő a hidegebb kamra felé áramlik, és előbb-utóbb kiegyenlítődés jön létre), a hőáramlások egyszerű termodinamikai je-lenségeit is megfordítható (reverzibilis) eseményeknek ítélték meg. … Megfordíthatóság a termodinamikai jelenségek esetében sem eleve feltételezhető, mint eljárásmód, mert nem módszer, hanem fogadás (gambling, azaz játék, kiemelés M. I.) A Galilei által leírt mozgások, mintha valóban lehetővé tennék az egyszerűsítést, a súrlódás fi gyelembe vétele bonyolítja az egyenleteket, megváltoztatja a formájukat, de nem zárja ki a le-hetőségüket. A termodinamikai folyamatok lényegi belső megfordíthatatlanságától, valamint a valóságban tapasztalt emberi viselkedések és a „homo oeconomicus” közti néhány egyéb különbségtől való eltekintés esetén joggal merülhet fel az egyensúlyi termodinamika egyenleteinek a racionális gazdaságtanra való alkal-mazásának a lehetősége. Ebben az esetben a manapság megkérdőjelezett eszmény, a szabályszerű törvények keresése fogja igazolni, hogy másodlagosnak tekinthetjük azt, aminek kiküszöbölése lehetővé teszi az eff éle törvények létét.” – Prigogine, Y. – Stengers, I. (1995): 306. old.

E nem mindennapi mondanivaló lényege talán úgyis összegezhető, hogy a zavaró részletektől való elte-kintés bizony veszélyes lehet akár a természeti, akár a társadalmi-gazdasági törvényszerűségek megfogal-mazásakor.

lehet sokra jutni, több okból sem. Túl azon, hogy nem vesz fi gyelembe más, a növeke-dést jelentősen befolyásoló tényezőt, egyéb fogyatékossága is van. Nem beszél ugyanis a korlátokról. Senki sem gondolhatja, hogy a megtakarítási ráta határtalan növelésével a gazdasági növekedés mértékét is tetszőleges magasságba lehet emelni. Ez nyilvánvaló szamárság. Ha egy földműves minden gabonáját a következő évi vetésre tartogatja, éhen hal. Nem lehet tehát a megtakarítást végteleníteni, a fogyasztást is biztosítani kell.

Továbbá nem szól a formula az időtartamról sem, amely alatt a növekedés megva-lósulhat. És nem szól egy sor egyéb tényezőről sem. Ennek dacára nagyon sok gyakorló gazdaságtervező és gazdaságpolitikus komolyan vette alapjelentését, és bátran állította, hogy a fejlődő, illetve harmadik világbeli szegény országok többsége azért szegény, és azért marad is az, mert gazdaságuk nem növekszik, megtakarításuk szintje túl alacsony.

Tehát a gazdaság kellő mértékű növekedése azért nem lehetséges, mert túl alacsonyak a megtakarítások.⁸ A gazdasági növekedés soktényezős jelenségének vizsgálatakor az egyéb körülményektől való eltekintés tehát akár veszélyes is lehet. Kialakulhat egy olyan circulus viciosus, amely szerint egy ország azért szegény, mert nem tud megtakarítani, illetve azért nem tud megtakarítani, mert szegény. Ezt a fájó leegyszerűsítést igazolhatják a kelet-európai, volt szocialista tervgazdaságok 1950–1960-as években felnőtt fogyasztói is, akiket a „primitív” növekedési szemlélet éppen az ellenkező, túl felhalmozó végletbe szorítottak bele. Amikor a növekedési formula megtakarítási hányad oldalának logikáját erőltették rá a fogyasztókra, azt sugallták, hogy az intenzív felhalmozás (megtakarítás) és a takarékos, szerény fogyasztás majd meghozza gyümölcsét. Mint ismeretes, nem hozta meg. Sőt, már akkor is kisebb-nagyobb társadalmi lázadásokat szült.

Egy másik példa a mechanikus, leegyszerűsítő, két- vagy háromváltozós logikára!

Minden, a közgazdaságtanhoz esetleg roppant keveset értő, de felvilágosult elme hallott a monetarizmusról és a mennyiségi pénzelméletről (MPE). Ez a pénznek a gazdaságban betöltött kitüntetett szerepét megfogalmazó fundamentális logika – amely egyéb iránt több mint ötszáz éve született – lenyűgöző egyszerűséggel ragadja meg a valóságot, és a következőt mondja.

A nominális pénzmennyiségben bekövetkező változások hasonló mértékű változást indítanak el az árakban és a bérekben, de nem befolyásolják a termelés és a foglalkoz-tatottság szintjét.

Az MPE alapvetése és egyenlete:

MV = PY

Ez az egyenlet az árszínvonal (P) és az output (Y) szorzatát – ahol az output ezen ösz-szefüggés szempontjából konstans – a pénz mennyiségével (M) és annak forgási se-bességével (V-vel) egyenes arányban látja mozogni – feltéve, hogy V, a pénz forgási sebessége, valamint hogy a termelés szintjei adottak. Az MPE logikája eredendően he-lyes, csak nagyon leegyszerűsítő, a gyakorlat számára pedig alig-alig használható. Két komplikáló tényezőre kell felhívni a fi gyelmet. Egyfelől, hogy az adottnak, változatlan-nak feltételezett pénz forgási sebessége (V), amely mögött készpénztartási hajlandóság áll – előbbi ugyanis az utóbbinak a reciproka –, meglehetősen változékony természetű.

Miután számos tényező és körülmény befolyásolja, ezért a valóságot durván

leegysze-8 E témáról részletesen lásd: Szentes, T. (1995, 1999).

rűsítő feltételezés lenne állandónak, például a fi zikai konstansokhoz hasonlóan pre-cízen mérhetőnek tekinteni. Másfelől pedig a pénztömeg defi niálása és mérése sem egyértelmű. Sőt, napjainkban az elektronikus „pénzhelyettesítők” és a spekulációs célt szolgáló, erősen felpumpált származékos értékpapírpiacok megjelenésével kifejezetten bonyolulttá vált. A téma szempontjából az MPE alaplogikáját kifejező ún. általános csereegyenlet („equation of exchange”) által kifejezett valóság természetét vizsgálva végül is arra a konklúzióra lehet jutni, hogy bárcsak a valóság is ilyen egyszerű lenne!

Noha a mennyiségi pénzelmélet alaplogikája erősen vitatott, befolyása mégis elsöprő erejű. A zavaró részletektől való eltekintés komfortjának igénybevétele, miként a csere egyenletnél egyaránt, a közgazdaságtanban bizony gyakori. De le kell szögezni, hogy mégiscsak egészséges kényszer visz rá a fundamentális logikai összefüggések találásá-ra. Ennyiben viszont az egyszerűsítési törekvés egyáltalán nem káros, sőt, előremutat.

A kár mindig abból származik, ha valaki több jelentőséget tulajdonít egy összefüggés-nek, mint amit az valójában kínál.⁹

Mit mond még a körültekintőbb társadalomtudományi gondolkodás számára Ilya Prigogine, a kémikus?!

Prigogine a kémiai rendszerek tanulmányozásának szentelt munkásságával nagyon lényeges ismeretelméleti szemléletváltást provokált. Alapvetően arra világított rá, hogy a tudományos megismerésben igen komoly lelkiismeret-furdalást ébresztenek a nem maguktól értetődő, valójában csak leegyszerűsítő feltételezések, a tisztázatlan, bonyo-dalmas helyzetek, a határesetek. Nem a leegyszerűsítő, modellszerű gondolkodást kell száműzni. E nélkül a tudomány sohasem lesz meg. Hanem azt, hogy a törvények az egyszerűsítések meghagyásával állandósulhassanak. Figyelembe kell venni, hogy a jövő és a múlt hogyan vesz részt a jelen meghatározásában. Saját kutatási területén elért eredményein túl Prigogine a szélesebb tudományos közvéleményben azzal vált iga-zán híressé, hogy bevezette az általa vizsgált kémiai termodinamikai rendszerben az instabilitáshoz kötődő belső lényegi bonyolultság fogalmát. E defi níció bevezetéséből következik, hogy a folyamatok eredményének előre jelezhetősége, pontosabban az ese-mények kimenetének előre ki nem számítható volta más megvilágítást kap, mint vala-ha is kapott. Sokan próbálták Prigogine gondolatának lényegét értelmezni és fi lozófi ai értelmét a társadalomtudományokban is „alkalmazni”, miközben eredeti gondolatát némiképp elferdítették.

Prigogine korszakalkotó meglátása az emberi világ és a társadalomtudományok szemszögéből nézve abban áll, hogy nem az a fontos ismeretelméleti kérdés, miszerint az emberi újítások és a társadalmi rendszerek változásai megmagyarázhatók-e a fi zikai-kémiai világ tudományainak segítségével – vagyis a módszerek és a szemlélet adaptálha-tók-e. Ennél sokkal fontosabb az, hogy az emberi társadalmak újításai, fejlődése, elága-zásai és saját törvényeihez való alkalmazkodása vajon szembeállítják-e őt a világ többi részével; valamint hogy nem válik-e az ember idegenné egy olyan világban, amelynek változásai megbízhatóan nem megjósolhatók.¹⁰

9 A 4. fejezet bemutatja az amerikai gazdaság példáján keresztül a pénzmennyiség, adósságállomány és a gazdasági növekedés közötti átváltás (trade off) összefüggéseit.

10 E kérdés nem teljesen új keletű sem a nemzetközi, sem a magyar társadalomtudományi (jövőkutatá-si) szakirodalomban, lásd: László, E. (1974), Rapaport (1966), Rashevsky (1967), Nováky (1992, 1996),

Prigogine a kémiai folyamatok termodinamikáját tanulmányozva fi lozófi ai, ismeret-elméleti jelentőségű felfedezéseket tett az okságot, az ok-okozati összefüggések valódi természetét illetően. A termodinamikai és általában véve a bonyolult „rendszerek” eseté-ben kétféle, lényegéeseté-ben különböző állapotot különböztet meg. Az egyik az egyensúlytól távol lévő, a másik pedig az egyensúlyi vagy annak közvetlen közelében lévő állapot.

E két – minőségileg különböző és érdemben elkülöníthető – állapotban a rendszerre ható külső hatás (fl uxus), kényszer mást eredményez az egyensúlytól távol lévő és mást az egyensúlyhoz közeli helyzetben.

A dolgot erősen leegyszerűsítve Prigogine azt állítja, hogy normális egyensúlyi helyzetétől távol az anyag különösen érzékennyé válhat azokra a hatásokra, amelyek egyensúlyi állapotában (érdemben) nem befolyásolnák a viselkedését. Az egyensúlytól távol lévő pontban azonban a külső „kényszer”, a ráhatás fogalma is némileg átalakul.

A kémiai rendszer viselkedésében az „ok-okozat” láncolatának meghatározása maga is a rendszer tevékenységétől függ, tehát nem eleve meghatározott! Ezt, az anyag viselke-dését illetően újnak tekinthető látásmódot – egyben fi lozófi ai kérdést – Prigogine sze-rint jól illusztrálja az alábbi példa. A Földön minden testre, a fi zikai-kémiai rendszerek molekuláira egyaránt hat a gravitációs erő. Általános kényszerről van szó, mégis ami-kor egyensúlyban lévő fi zikai rendszereket vizsgálunk, ez a kényszer elhanyagolható.

A molekulák hőmozgása ugyanis képes a gravitációs mező hatását semmissé tenni. Az egyensúlytól távol, az instabilitás küszöbén túl viszont egészen más a helyzet. Ebben az esetben a gravitációs mezőt szintén számításba kell venni, hiszen az a rendszer lé-nyegi (belső) viselkedésének következményeképpen hihetetlen módon felerősödhet, s az elképzelhető folyamat-elágazások diagramjának lényeges módosulását válthatja ki. Ezt a jelenséget nevezi Prigogine rásegítéses elágazásnak. Két olyan tartomány van, amely tökéletesen egyenértékű lenne egymással, és adott fl uktuáció felerősödése folytán egyformán megközelíthető lenne, amelyek azonban mégis elválnak egymástól.

Az első tartomány számára a stacionárius tartomány stabil, a második számára pedig csupán metastabil.

A 3.0.2. számú ábra a rásegítéses elágazás (bifurkáció) Prigogine által leírt jelensé-gét mutatja meg egy külső mező jelenlétében. A pontozott vonal azt a szimmetrikus elágazást mutatja, amely a kémia rendszerben külső mező jelenléte nélkül alakult volna ki. A mező jelenlétében azonban a külső ráhatás nyomán az elágazás aszimmetrikus-sá válik, az a) ág folytonos módon alakul ki, ahogy az elágazási paraméter növekszik.

A b) ág viszont csak akkor valósul meg, ha a λ paraméter elér egy kritikus értéket, λ_c-t.

Vagyis, csak egy véges nagyságú zavar bekövetkezése után áll vissza az eredetileg is el-képzelhető helyzet.

Prigogine további jelentős felismerése, hogy a komplex rendszerekben az oksági összefüggések környezet- és állapotfüggőek – ekképpen változó jellegűek –, ami egy-ben a bonyolultság újfajta értelmezése is. Ez egy olyan új meglátás, amely kihívás jelent

Mérő L. (1996). A kémikus természettudósként az emberi társadalmat csak az állatvilággal való összehason-lításban kezeli külön kategóriának.

„Az emberi közösség ugyanis a Föld egészét tekinti vonatkoztatási alapnak, s amikor -mindannyian tud-juk- destabilizált társadalmaink elágazási ponthoz érkeznek, a természettudományoknak a maguk részéről emlékeztetni kell a következő igazságra: az állati társadalmaktól eltérően az emberi társadalmak képesek maguk elé célokat tűzni. A jövő nem adott.”

bármely tudományágat művelő kutató számára a szűkebb diszciplínától függetlenül. Az okság és a bonyolultság ezen úttörő, környezetfüggő értelmezése nagy lendületet adhat számos, más tudományterület kutatásainak is. Különösen az élőlényeket – ideértve az emberi társadalmakat – vizsgáló tudományok nyerhetnek belőle új perspektívát. Ál-talában sem az élővilág, sem az emberi társadalom nem laboratóriumi körülmények között fejlődik, hanem ki van téve az őket körülvevő makrovilág változó környezeti ha-tásainak. Fejlődésüket saját történelmük biológiai-genetikai múltja és a külső tényezők állandóan változó hatása egyszerre determinálják. Miután ezért a környezeti meghatá-rozottságért és az alkalmazkodás bonyolultságáért felelős erők alapvetően ugyanazok az emberi világban, mint az anyagi (kémiai-fi zikai) világ egyéb rendszereiben, nincs komoly ok az feltételezni, hogy a rendszerek viselkedési változatainak lehetséges tere és fajtái alapvetően mások lennének.

Az okság elvéről ezen új felfogásban – lényegében Prigogine nyomán – azt lehet mondani, hogy az egyensúlytól távol az együttes működési rend függvényében és nem a priori, tehát nem eleve egyszer s mindenkorra dől el, hogy mi lesz jelentéktelen, mi pedig jelentős. A valóság történéseinek e forradalmian úttörő szemlélete, mint általános és mindenképen új tudományfi lozófi ai eredmény, esetleg a társadalomtu-dományokban, például a piacok viselkedésnek tanulmányozásában egyaránt haszno-sítható. Ha a kémiai-fi zikai jelenségek, rendszerek és atomi-molekuláris populációk világában sem lehet mindig biztosan eldönteni, hogy mire képes maga a rendszer, mint ahogy azt sem, mit kell feltétlen számításba venni, és mi az, ami elhanyagolható, akkor talán a társadalmi-gazdasági rendszerek megismerésében tapasztalt korlátok miatt sem kell szégyenkezni. Eddig a sejtésig eljutva biztosan megfogalmazható, hogy Prigogine felfedezése új megvilágításba helyezte a bonyolultság fogalmát, amelyből 3.0.2. ábra • A Prigogine által leírt bifurkáció, elágazási diagram egy kémiai rendszerben Forrás: Prigogine, I. (1995): 312. oldal

Állapotjelző

λc, λ Stabil tartomány

λ elágazási paraméter

a) folytonos S

b)

más tudományok szintén meríthetnek. Az anyagi világban ugyancsak világossá vált, hogy az még nem a tudomány csődje, ha az előre jelezhetetlenség kemény valósággá válik. Sőt, az sem, hogy a környezettel fenntartott kapcsolat leírása szintén nehézsé-gekbe ütközhet.

A kémiai struktúrák termodinamikájának tanulmányozása elvezette Prigogine-t a természet által alkotott bonyolultság új értelmezéséhez. Ebben az az újdonság, hogy a valósághoz hű, ténylegesen komplex megközelítést képvisel a redukcionista retoriká-val szemben. Az utóbbi mindig a „csupán” elvére és gyakorlatára lyukad ki, mert a té-nyezőket valamely önkényes elv alapján redukálja. A leegyszerűsítő szemlélet az elemi rendszereket és viselkedésformákat kívánja megragadni, és ennek alapján akar érdemben szólni az egész működéséről. Ezzel szemben a komplex megközelítés azt veti fel, hogy az adott viselkedés nem az egyetlen lehetséges viselkedési forma, és hogy más körülmé-nyek között az egyes anyagi szubmolekuláris vagy mikroszkopikus rendszerek vizsgálata is különböző eredményekhez vezethet. A komplex megközelítéstől távol áll az egysze-rű világ, az egyszeegysze-rű rendszerek képzete. Némi betekintést enged a bonyolultságba, és kételyeket ébreszt a mindenkori tudás abszolutizálható teljességével szemben. Nos, ez az a szemlélet, amely esetleg hasznosítható – például a bonyolult piaci hatásmechaniz-musok és a változó környezet interakcióinak megértésekor. Ennek belátására szükséges áttekinteni az alábbi valutapiaci példát, egy olyan piacét, amelynek a működésével járó bizonytalanság sok fejtörést és fejfájást okoz szinte minden szereplőnek.