A RÉSZTVEVŐK ÁLTAL KELTETT BONYODALMAK

A nem kifejezetten társadalomtudósként, de újabban fi lozófi ai munkásságáról egyaránt ismert pénzügyi szakember, Soros György a maga abszolút élő közegében – tehát nem laboratóriumban vagy könyvtárszobában, hanem a nemzetközi pénzpiacokon (!) szer-zett tapasztalatai alapján – egy merész gondolati konstrukcióval állt elő.¹³ Arról a sajá-tos viszonyról értekezett, amely a megfi gyelő, annak módszere és tárgya között alakul ki a tőzsdén, a szabad piacok egyik legjobb „laboratóriumában”.

Soros merészen új gondolati konstrukciója, a „visszahatás-elmélet” lényege rendkívül egyszerű, és talán ekképpen fi gyelemkeltő is. Jóllehet, mint általános elmélet kiforratlan és közel sem teljes körűen igazolt, mégis a megfi gyelő-megfi gyelt jelenség logikájának vizsgálatát illetően kifejezetten izgalmas.¹⁴ E gondolatok a társadalomtudomány és ezen

12 Ezt a dilemmát empirikusan is igazolva először Cumby, R. E. – Obstfeld, M. (1984) ismerték fel. A magyar szakirodalomban leginkább Darvas Zsolt foglalkozott e kérdéssel, Darvas (1999).

13 Soros (1996)

14 Lehet elfogadni vagy elutasítani, de mindenképp fi gyelni kell rá, megfontolásait érdemes komolyan ven-ni. Egyszerűsége és újszerűsége, bizonyos területeken demonstrált helyénvalósága nem teszi ildomossá a gondolat félredobását, ahogy azt néhány kritikusa tette. A pénz alkímiája című, magyarul csak 1996-ban

belül a közgazdaságtan vezető nemzetközi szakfórumain is komoly visszhangot kaptak, sőt, némi felzúdulást ugyancsak kiváltottak.

Mit mond Soros visszahatás-elmélete?

Először ajánlott a Soros által használatos alapfogalmak és megfontolások számba véte-le! Az első kérdés, amely újszerűen vetődik fel Soros György logikájában, az a gondol-kodó résztvevőknek – tehát esetében a pénzpiaci szereplőknek – a valóságról alkotott képének torz vagy végletesen hamis volta. Az általa vizsgált intézmények – a tőzsde és általában a pénzpiacok – kitűnő terepet jelentenek mind a piaci – és így az ármechaniz-musok –, mind pedig a gondolkodó/megfi gyelő résztvevőkkel kapcsolatos jelenségek tanulmányozására. Ezeken a piacokon a résztvevőket nyilvánvalóan zavarja a helyzet megértésében az a tény, hogy saját gondolkodásuk, valamint az általa kiváltott cselek-vésük befolyásolják magát a helyzetet, amelyet megérteni kívánnak. A résztvevők gon-dolkodása olyan ok-okozati összefüggést idéz elő, amelyre a dolog tisztaságát illetően valószínűleg tényleg nincs példa a természettudományokban. Értelemszerűen nemcsak a résztvevők gondolkodása hat a piacokra, hanem sok más egyéb tényező egyaránt. De a gondolkodó spekuláns befolyásának ereje egyenértékű lehet a külső tényezők erejé-vel, sőt, erősebbnek is bizonyulhat. Ezt a speciális egymásra hatást, mint alaphelyzetet, nevezi Soros tökéletlen tudásnak és az abból eredő tökéletlen magatartásnak. E foga-lommal a továbbiakban nem könnyű dolgozni, mert a tökéletlenség konkrét, szám-szerű megragadása, és így – szükségszám-szerűen- mérése, valamint hatásának értékelése komoly nehézségbe ütközik. Az egyén gondolkodása része annak, amit megfi gyelni kíván, és fordítva, a megfi gyelt jelenség befolyásolja az egyén gondolkodását. Nem le-het tehát egyértelmű megfelelésről – függvénykapcsolat vagy hozzárendelés – beszél-ni gondolkodás és cselekvés között. Egy bizonyos halmaz, döntési, cselekvési helyzet egymás mellé rendelhető, de a megfelelés és a hozzárendelés időben egyértelműen nem defi niálható. A két „mozgó” halmaz a gondolkodás eredményei és a befektetési lépések között dinamikus kölcsönhatás, egymásra hatás van, amelynek iránya és ereje az idő függvényében változhat. Soros György szerint – a dolog egyszerűsítése végett – a pénzpiaci résztvevők gondolkodásában rejlő, eredendő torzítást – amelyet szintén determinál a kétirányú kapcsolat –, mint állandó attribútumot kell számon tartani, és így a résztvevők/megfi gyelők a priori torz szemléletéről javallott beszélni. A torzítás mértékéhez azonban nem lehet igazán jó mérőszámot ajánlani. A bizonytalanság va-lamilyen mértékére értéket adni lehet, például jelezhető a várakozások és a tényleges kimenetek, események, árak közötti különbség. A baj az, hogy noha a tényleges

rész-az Európa Kiadónál megjelent munkája – eredetileg 1987-ben látott napvilágot – előszavában Soros már né-miképp visszavonulót fújt újszerű tétele jelentőségének megítélését illetően, és elismerte: „Amikor a vissza-hatás általános elméletét javasoltam, túl hamar, túl messzire mentem. Tévesnek minősítettem a közgazdasági elméletet és megtévesztő metaforának a társadalomtudományt. Ez túlzás. Mivel az egyensúlytól távoli feltételek csak időnként fordulnak elő, s a közgazdasági elmélet is csak időnként hamis. A természet és a társadalomtu-dományok közötti választóvonal nem olyan világos és egyértelmű, mint ahogyan könyvemben feltüntettem.”

– Soros (1996): 22. oldal. Némileg árnyaltabban, de lényegében újrafogalmazza a refl exivitás alaptételét a Glo-bális kapitalizmus válsága – A veszélyeztetett nyílt társadalom című 1999-ben megjelent munkájában.

vény- vagy értékpapírárak mindig adottak, a várható ár (expected price) mértéke ép-pen annak sajátos visszahatásszerű formálódása miatt – a várakozás mindig múltbeli és jövőbeli kalkulált eseményektől egyszerre függ – nem kényszeríthető semmilyen előre adott formulába.

Nehezen vitatható, hogy a tőzsdéken és a valutapiacokon ténylegesen kialakult piaci árak és az eredetileg elvárt árak különbségéből tanulva a résztvevők módosítják az elvá-rásaikat. De hogy a módosítást követő új helyzetben mi lesz a tanulási folyamat ered-ményeként kialakuló új, elvárt ár, az nem egyértelmű. A résztvevők tökéletlen tudása és sokszor torz szemlélete kifejeződik az eredmény (piaci ár) és a várakozások (elvárt ár) különbségében, a mindenkori valóságos áralakulásban. Ezt az időben és intenzitá-sában is változó, oda-vissza ható kettős meghatározottságot, analitikusan (matematikai fogalmakkal) elkülöníteni még nem sikerült. Az élesben játszó, profi tőzsdei befekte-tők ezt jól tudják, és nem is nagyon törik magukat, hogy ilyet találjanak, mert tudják, hogy a véletlent generáló algoritmusok hosszútávon és kellően nagyszámú részvény esetén ugyanolyan jó eredményt produkálnak, mint bármely más eljárás. Ily módon a véletlenszerű választás a valósághoz legjobban illeszkedő elméleti keretek egyike.

Ez az úgynevezett „random walk” (véletlen bolyongás) teória, amely a legfejlettebb, tehát a magaskapitalizációjú és több ezer részvényt forgalmazó piacokon számtalan empirikus bizonyítást nyert. Eszerint a tényleges jövőbeli tőzsdei áralakulást – pl. az emelkedő és süllyedő részvények arányát- vagy a piac átlagos áremelkedését mutató portfoliót – azaz részvényegyüttest – véletlen eljárással ugyanolyan jól (értsd: hasonló hibahatár mellett) ki lehet választani, mint bármely más eljárással! Nem létezik tehát törvény vagy formula a jó választáshoz. És persze, a tőzsde, akárcsak a kaszinó, ettől izgalmas.¹⁵

Miután azonban a tőzsdéken és a valutapiacokon gazdát cserélő összegek a világ megtermelt GDP-jénél, illetve exportjánál nagyságrenddel nagyobbak, nem lehet lemon-dani e piacok működésének jobb megértéséről és a negatív véletlenszerűségek ellen némi biztosítás kereséséről. Ettől a gondolattól vezérelve és egyáltalán nem a tőzsde spekuláns látószögéből próbált Soros is a visszahatás/refl exivitás jelenségére rámutatni, valamint ezáltal valamilyenfajta nemzetközi szabályozás és biztosítás szükségessége mellett érvel-ni. A visszahatásnak/refl exivitásnak nevezett sorosi jelenség ugyanis éppen ezt a drasz-tikus – sok negatív bonyodalom kiváltására képes – kölcsönhatást próbálja közelebbről leírni és a piacok szintjén azonosítani, amellyel szemben némi biztosítás kell.

15 A véletlen bolyongás (random walk) elméletének képviselői szerint a részvényárfolyamok mozgása a múltbeli időszakok alapján nem jelezhető előre, mivel az egymást követő árfolyam-ingadozások független, azonos el-oszlású véletlen valószínűségi változók. Az elmélet tehát két alapvető hipotézisen nyugszik; az ingadozás füg-getlenségének, illetve az azonos elosztás szerinti viselkedésének hipotézisén. Meg kell vizsgálni, mit is jelent valójában a függetlenség. A statisztikailag azt jelenti, hogy t-edik periódus árfolyamváltozásának valószínű-ség-eloszlása teljesen független az árfolyam-ingadozások múltbeli, t_-1-ik adataitól. Pontosabban fogalmazva:

P(x₁=x/x_1–1,x_1–2,…) = P(x₁=x),ahol a baloldal annak feltételes valószínűségét jelöli, hogy az árfolyam múltban felvett értékei mellett a t-edik időperiódusban az árfolyam (x₁) egy adott x értéket vesz fel, míg a jobboldal annak feltétel nélküli valószínűsségét jelöli, hogy az árfolyam a t-edik periódusban az x értéket veszi fel. Elfogadható a függetlenség hipotézise, ha az csak egy itt meghatározó minimális szint alatt sérül.

Természetesen az elfogadhatóság minimális szintje más egy statisztikus és más egy értékpapír-kereskedő szempontjából. A tőzsdei szakember számára az elfogadható szint az, ami alatt a múltbeli árfolyamok vizs-gálatával nem lehet a jelenben nyereséget elérni.

Soros gondolatmenetének megértéséhez, illetve az arra való reagáláshoz kiindulás-ként szükséges feltételezni, hogy esetleg mégis létezik valamilyen függvényszerű kap-csolat a tényleges és az elvárt ár között. Ez azonban a negatív indukcióhoz hasonlóan – amint a továbbiakban látni lehet – ellentmondásra vezet. Ezért az lesz a következtetés, hogy a visszahatás jelenségének absztrakt, algoritmust reprezentáló formulába (függ-vénybe) való kényszerítése nem járható út. De miért?!

Az egyszerűsítés végett legyen az egyik, a piaci mechanizmust leíró függvénybe

„kényszerített” változó, az elérhető ár (expected price). Ebben az árvárakozásban testesül meg az a feltevés, amit tökéletlen vagy torz tudásnak nevezhető. A pénzpiaci résztvevő ugyanis a megfi gyelt jelenségről, a piac aktuális helyzetéről alkotott képet fordítja le egy, az általa „reálisan elképzelhető” vagy elvárt (expected) ár formájában. Ebben az esetben tehát a résztvevők megfi gyelését, gondolkodását a megfi gyelt jelenség determinálja, és befolyásolja, azaz a résztvevők „tanulnak”, de tudásuk tökéletlen marad. Formálisan és a Soros György általi jelölést alkalmazva legyen:

y = f(x), [1]

ahol y a részvény eladását vagy vételét jelöl x-nek, vagyis az adott helyzetben reálisan elvárható árnak a függvényében. Nevezzük ezt passzív tanulási folyamatnak vagy re-lációnak. Ebben az egyén például saját tapasztalatából tanul. Ha például x-et tartósan meredek pozitív trend jellemzi, akkor y az általában helyes cselekvési sorozat vagy ra-cionális magatartás – a tapasztaltak szerint – eladás-/nyereségrealizálás egy előre meg-határozott árszinten.

Az y = f(x), tehát egy döntési (eladási-vételi) lépéssorozat a reálisan elvárható ár-alakulás függvényében.

Ezzel szemben a piac szempontjából aktívnak, résztvevőnek Soros azt a helyzetet nevezi, amikor a résztvevőknek a valóságra gyakorolt hatásáról, azaz az egyéni lépés-sorozatok áralakító funkciójáról van szó.

Az aktív függvény pedig nála a következőképpen néz ki:

x = Ψ(y) [2]

Azaz x (tényleges áralakulás) az egyéni eladási/vételi lépéseknek (y) a függvényében alakul ki, tehát az x =Ψ(y) képlet szerint „determinált”. Így az x = Ψ(y) nem más, mint az áralakulás folyamata a döntési lépéssorozatok függvényében. Ezért Ψ(y) felfogható úgyis, mintha a résztvevők, az eladók/vevők preferenciákat rendelnének az adott lehetőségek tárházához, ily módon alakítva ki az árat. A résztvevő (gondolkodó) megfi -gyelő és az általa megfi gyelt jelenség kapcsolata a Soros-féle visszahatási modellben két

„függvényszerű” – de látni kell! – valójában nem egyértelműen hozzárendelt kapcso-lattal íródik le. Soros a résztvevők azon fáradozását, hogy megértsék saját helyzetüket, egyfelől egy úgynevezett kognitív vagy megismerő, passzív; másfelől egy aktív avagy résztvevő relációval jellemzi. A két kapcsolat egyszerre, egy időben fejti ki hatását. En-nek nyomán olyan kölcsönhatás jön létre, amelyet Soros után (egyéb elnevezés híján) az aktív és passzív függvényekben leírt visszahatásnak nevezhető, és egy ún. rekurzív függvénypárral jellemezhető.

Tehát miután

y = f(x) (1)

és

x = Ψ(y) (2)

ekképpen

y = f[Ψ(y)] (3)

és

x = Ψ[f(x)] (4)

Talán kissé közérthetőbben fejezi ki ugyanezt az alábbi összefüggés:

Szimbolikusan, nem a gyakorlat számára, egy értékpapír jövőben (n+1 időszak) elérni remélt árát a jelenben (n időszak) esetleg a következőképpen írhatjuk le:

x_n+1 = f(x_n) (2a)

és

x_n+1 = Ψ[f(x_n)] (4a)

Két rekurzív, azaz input paraméterért egymásba forduló és így kölcsönösen meghatá-rozott függvény azonban nem hoz létre egyensúlyi helyzetet, csak végtelen számú ki-menetet. A megoldási kísérletre még a legjobb komputer is hibát jelez.

Az egymásba forduló, függvényekkel leírt rendszer tehát nem hoz létre egyen-súlyi kimenetet, és így nyilvánvalóan olyan belső ellentmondást jelez, amely a függ-vénykapcsolat számára nem tartható. Így e kölcsönös meghatározottság a gyakorlat számára nem használható, mert nem algoritmizálható. Ez a sikertelenül formali-zálni próbált tipikus tőzsdei kölcsönhatás jelentősen különbözik a természettudo-mányokban előforduló klasszikus kölcsönhatásoktól. Mégpedig annyiban, hogy egy klasszikus természeti törvényben a kölcsönhatások sorozata eleve a felfedett tör-vényszerűségek szerint követi egymást. Azaz egy adott törvényszerűség érvényre jut anélkül, hogy a gondolkodás vagy a megfi gyelés aktívan és folyamatosan alakítaná, befolyásolná az események végső kimenetét. (Így van ez például a középiskolában megismert gáztörvényekkel, a tömeg, a térfogat és a hőmérsékletváltozások egysé-ges szabályaival.)

További jelentős különbség – a kvantumfi zikában meglévő bizonytalansághoz képest is –, hogy ott például a hőcserében résztvevő molekulák nem gondolkoznak, amikor a meleg kamrából átvándorolnak a hidegbe, ugyanakkor meghatározható valószínűség-gel bizonyosnak lehet lenni egy-egy molekula holléte és energiaállapota felöl. Ez a bi-zonyosság azonban precízebb és több mint az, amit a tőzsdei árakról tudható. Ebben az esetben ugyanis – ezt helyesen látja Soros Gy. – gondolkodó, cselekvő és beavatkozó megfi gyelőről van szó, aki menet közben ugyancsak módosíthatja szándékát. Körülbe-lül olyan ez, mint a hő mozgásában a vacilláló molekula, amelyik csak némi „fejtörés”

után dönti el, megy-e vagy marad.

Amikor a piaci folyamatokban gondolkodó résztvevő/megfi gyelők vannak, akkor az események menete nem eleve meghatározott. Az egymást követő események sorrendje, időbeli kiterjedtsége, a kilengések mértéke mind-mind megváltozhatnak. Az öntanuló

és a Soros által refl exívnek elnevezett események sorozata indaként fonódik egymásba, és az egész folyamat – térben és időben is – tart valahonnan valahová.¹⁶

A refl exivitáson nyugvó logika Sorost addig a következtetésig is eljuttatja, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés, ily módon a történelmi folyamatok egyaránt nyitottak, nem determináltak és fő hajtóerejük a résztvevők téves szemlélete.

„A biológiai evolúciót a genetikai mutációból eredeztetik, és azt állítom, hogy a történelmi folyamatokat az abban résztvevők téves nézetei, helytelen értelmezései alakítják, sőt, merem állítani, hogy a történelmet alakító eszmék ilyen termékeny tévedésekből állnak… Minden egyes tévedés, új kísérlet alapját veti meg, s a folyamat haladásként érzékelhető, méghozzá oly mértékben, amennyire az egyének okulnak tapasztalataikból.”¹⁷

Soros „tévedés” kifejezése némileg félrevezető, de a lényeget tekintve nagyon szemléletes.

Nevezetesen abban az értelemben, hogy a piaci egymásra hatásokban valóban mindkét résztvevő fél – az eladó és a vevő – oldalán egyaránt azonosítható egy lezárulatlan tanu-lási, hasznosítási, alkalmazkodási folyamat. A termékeny tévedés elve, legalábbis annak logikai alapjait tekintve, majdhogynem úgyis értelmezhető, mint a biológiai evolúció, ahol az elhullást, kipusztulást a sikeres alkalmazkodáshoz hasonlóan genetikai mutáci-óból eredeztetik. A mutáció pedig nem más, mint a környezeti változások hatására, az alkalmazkodás nyomán létrejött „eredményes” változat, ahol a változás és az alkalmaz-kodás sohasem véges, hanem éppen ellenkezőleg: mindig újrakezdődő folyamat. A ter-mékeny tévedés – némi természettudományos fantáziával – ezért valóban felfogható úgy is, mint szakadatlan nem tökéletes alkalmazkodás, amelyet újabb törekvésnek kell követnie. Mindenegyes tévedés egy új kísérlet alapját veti meg, amely a korábbi állítás-sal, lépéssel, alkalmazkodási kísérlettel ellentétes. A piaci folyamatokban ezt a gyakori tévedésekkel teli megismerési, alkalmazkodási mozzanatot egyaránt megfi gyelhetjük az egyén, a kisebb vállalati és érdekcsoportok, valamint a társadalom egésze szintjén is.

A visszahatás jelensége ebben a tágabb, „evolúciós” gondolkodási keretben tehát kife-jezetten érdekes, bár semmiképp sem új keletű megközelítés, amely értelmezhető a pi-acgazdaságok történelmét, a társadalom fejlődését – ha tetszik haladását – általánosan jellemző folyamatok egyikeként. Ezzel a meglátásával Soros lényegében a piaci folyama-tokat leginkább a sokak szemében népszerű evolúciós közgazdaságtani felfogásban látja értelmezhetőnek.¹⁸ Sorosnak kifejezett érdeme, hogy összekötötte a tőzsdei folyamatok

16 Soros György nem titkolta, hogy a tőzsdei logikában megragadható refl exivitást, mint a piaci és ezáltal a társadalmi-gazdasági folyamatok immanens logikáját leíró „alapvetését” szeretné felsorakoztatni olyan nagyok mellé, mint Hegel és Marx. Sőt, szeretné visszahatás-elméletét úgy tekinteni, mint a hegeli dialekti-ka és marxi történelmi materializmus szintézisét. Jóllehet, S. Gy. a dialektidialekti-ka kifejezést szándékosan kerüli, nem nehéz észrevenni, hogy jól látja: az események és az azokról alkotott képek dialektikus kölcsönhatásá-ról van szó. Számára ugyanis Hegel túlságosan elvont, Marxszal pedig semmiképp sem kíván azonosulni.

Bár történelmi determinisztikus felfogása miatt tőle teljes mértékben elhatárolja magát, Marx tudományos teljesítményét messzemenően elismeri.

17 Soros György (1996): 69. oldal.

18 Az evolúciós analógiának számos változata és összefüggése van a társadalomtudományokban. Sőt, évszá-zados hagyományai vannak a klasszikusoktól napjainkig: Boulding (1950), Young (1964), Rowan (1966), Rashevsky (1967), Dawkins (1976), Becker (1976). A bioökonómiai és szociálbiológiai irodalomról a könyv második részében található áttekintés, közgazdaságtani vonatkozásairól részletesen lásd: Hámori (1998).

speciális jelenségeit a piacgazdaság általános mechanizmusaiban egyaránt fellelhető bizonytalansággal, a piaci kiválasztásnak részben „evolúciós” természetével. Ennyiben pedig feltétlen közelebb vitt a modern piacok anatómiájának teljesebb leírásához.