A KOMPLEX GAZDASÁGI JELENSÉGEK HAYEKFELFOGÁSA

Az egyszerűség és a komplexitás megkülönböztetése komoly fi lozófi ai nehézségekhez vezet.

F. A. von Hayek nagyszerű meglátása szerint azonban akad egy meglehetősen egyszerű és alkalmas eljárás annak mérésére, hogy milyen mértékben komplexek az elvont alakzatok különböző fajtái. Eszerint rá lehet találni egy alighanem egyértelmű kritériumra: azoknak az elemeknek a minimális száma révén, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valamely konkrét alakzat rendelkezzék a szóban forgó alakzatok osztályának minden jellegzetes tulajdonságával.

Ekképpen némileg közelebb lehet kerülni annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy „vajon az élet, a szellem vagy a társadalom jelenségei valóban összetettebbek-e a körülölelő anyagi, fi zikai világ jelenségeinél?”. Bár Hayek szerint ez a kérdésfeltevés így egy kicsit sántít, mert összekeveredik benne a jelenségek sajátos fajtájára jellemző komplexitás foka és azon mértéke, amellyé bármelyik fajta jelenség átalakítható ösz-szetevőinek kombinálása révén. Ezen utóbbi módon bármely fi zikai jelenség elérheti a komplexitás tetszőleges mértékét. Amennyiben azonban a kérdés annak fényében vizsgálható meg, hogy egy formulának vagy modellnek:

„minimálisan hány különböző változóval kell rendelkeznie ahhoz, hogy képes legyen rep-rodukálni a különböző területek struktúráinak jellegzetes alakzatait (vagy felmutatni azokat az általános törvényeket, amelyekhez ezeknek a struktúráknak igazodniuk kell), úgy meg-lehetősen nyilvánvaló, hogy a komplexitás az élettelen természet jelenségeitől, az élővilág és a társadalom („magasabb szervezettségű”) jelenségei felé haladva egyre fokozódik.”⁵ A továbbiakban ez az állítás tekintendő a gazdasági rendszereket a maga totalitásában szemlélő elemzés kiindulópontjának.

Hayek a komplexitás szempontjából egyénileg látja a „zárt” és a „nyílt” rendszereknek a problémáját is. Szerinte e megkülönböztetés némileg félrevezető. A világegyetemben ugyanis szigorú értelemben véve egyáltalán nincsenek zárt rendszerek. Ezért úgy gondol-ja, helyesen csak arra lehet rákérdezni, hogy kis vagy nagy számban vannak-e olyan kap-csolódási pontok, amelyeken keresztül az univerzum egyéb részei hatnak a szóban forgó rendszerre, amelyet környezetéből ajánlott kiemelni, s amely az elmélet számára adattá válik. Az ilyen adatok vagy változók tetemesebbek a komplex rendszerek esetében, vala-mint sokkal nehezebben mérhetők, és ellenőrizhetők, vala-mint amire az egyszerű jelenségek lehetőséget nyújtanak.⁶ Ebben a felfogásban tehát a rendszer komplexitása, a rendszert

5 F. A. von Hayek (1967): 274. oldal.

6 Hayek egyéni látásmódja itt is több mint fi gyelemreméltó, így fogalmaz: „Az a hit azonban nem igazolható, hogy az ilyen egyszerűbb szabályosságok fölfedezésének mindenkor lehetségesnek kell lennie, s hogy a fi -zika azért fejlettebb tudomány, mert ezt már sikerült teljesítenie, a többi tudomány viszont még nem jutott el idáig. Sokkal inkább épp ellenkező a helyzet: a fi zika azért oly sikeres, mert – a szó általunk hasynált ér-telmében – egyszerű jelenségekkel foglalkozik. A természetüknél fogva összetett (vagy ha előnyben

része-befolyásoló változók számának a függvénye. A társadalmi-gazdasági jelenségek esetében azonban roppant nagy számban vannak olyan kapcsolódási pontok, amelyek mindegyi-ke fontosnak ítélhető a rendszer egészének viselmindegyi-kedése szempontjából. A társadalmi je-lenségek komplexitását tehát egyfelől a rendszert befolyásoló tényezők sokasága jelenti.

Tipikus és empirikus tanulmányokban gyakran megszokott felfogás, hogy a társadal-mi jelenségekkel kapcsolatos komplexitást nétársadal-miképp fel lehet oldani a nagy számok tör-vénye alapján, mert (megfelelő hibahatárok mellett) a statisztikailag értör-vényesülő tenden-ciák numerikus módszerekkel megfoghatók. Hayek szerint azonban a statisztika a nagy számok problémáját lényegében úgy kezeli, hogy kívül rekeszti a komplexitást. Ugyanis azon felvetés alapján jár el, hogy valamely jelenségegyüttes eltérő összetevőinek számszerű gyakoriságával kapcsolatos információ elegendő a jelenség magyarázatához. Ebben az értelemben jobbára nincsen szükség az elemek összefüggéseire, vonatkozó információra, s a számba vett individuális összetevőket úgy lehet kezelni, mintha nem volna közöttük szisztematikus összefüggés. E módszer tehát megkerüli a komplexitás problémáját azáltal, hogy az individuális összetevőkre vonatkozó információt felcseréli az annak gyakoriságát jelző információval. Ekképpen a különféle tulajdonságok az ilyen elemek osztályaiban je-lentkeznek, s tudatosan fi gyelmen kívül marad az a tény, hogy a struktúrában fontos lehet a különböző elemek egymáshoz mért (esetleg változó) viszonya. A statisztikai módszer (Hayek szemében) csak ott bizonyul hasznosnak, ahol ezek a viszonyok vagy szándékosan fi gyelmen kívül hagyhatók, vagy tényleg nincsenek ismeretek arról, hogy az eltérő tulaj-donságokkal rendelkező individuális összetevők milyen kapcsolódásban vannak. Figyel-men kívül ezért csak ott hagyhatók elemek, illetve ezeknek a kapcsolatai, ahol nem ismer-hető egyetlen olyan struktúra sem, amelyben ezek az elemek rendszerré szerveződnek.

Ilyen esetekben a statisztika valóban segítséget jelent az egyszerűség visszanyerésében, továbbá egy feladat megoldásához szükséges képességben egyaránt – egyszerű tulajdon-ságokkal cserélvén föl az együttesben szereplő bizonytalan individuális tulajdonságokat.

Hayek sajátos felfogásában tehát a statisztikai szemlélet irrelevánsnak bizonyul olyan problémák azonosításakor, amikor a különböző tulajdonságokkal rendelkező individu-ális rendszerelemek változó összefüggései mérvadóak. Márpedig a társadalmi-gazdasági jelenségek jó része ilyen.

Hayek rendkívüli képességű gondolkodó. E minősítést jól illusztrálja az a sajátos éles látása is, amellyel az evolúciót, mint az élő rendszereket vezérlő általános elvet tekin-ti. A természetes kiválasztódáson alapuló evolúció elmélete számára olyan folyamatot jelent, amely független földi megvalósulásának konkrét feltételeitől. Mint ilyen, igen eltérő körülmények között zajló eseménysorra is alkalmazható, s ez az élő szervezetek teljességgel eltérő arculatához is vezethetett volna. Az evolúciós mechanizmus alapvető jelentése Hayek számára igen plasztikus:

„a szaporodás mechanizmusa a struktúrák olyan sokféleségét eredményezi, amelyek alkal-masak arra, hogy folyamatosan igazodjanak a környezethez és egymáshoz”.⁷

sítünk egy másik megfogalmazást: a magasabb szervezettségű) jelenségekkel foglalkozó egyszerű elmélet valószínűleg azonban szükségképpen hamis – legalábbis egy olyan konkretizált ceteris paribus fölvetés nélkül, amelynek teljes kifejtésével az elmélet immár nem volna egyszerűnek tekinthető.” – Hayek (1967): 276. oldal.

7 Hayek (1967): 280. oldal.

Az élő szervezetek esetében tehát készséggel elismeri, hogy létezik egy olyan általános mechanizmus, amely e rendszereket vezérli.

Végezetül szólni kell a társadalmi-gazdasági jelenségekkel összefüggő komplexitás valamiféle kvantitatív megjelenítése, a számszerűsítés természetes igényével összefüggő problémáról. Jogos a kérdés: „Tudományosnak nevezhető-e egy eljárás, ha azt nem lehet konkrét adatokkal, de legalább számszerűsíthető fogalmakkal megtölteni?” A társada-lomtudományok művelőinek gyakran szegezett kellemetlen kérdés kapcsán Hayeknek – gondolkodói nagyságára újfent jellemző – bátor, eredeti meglátásai voltak. Őszintén beszélt arról, hogy a valóságot illetően komoly aggodalmak vannak a közgazdászok egyenletei körül. Nem rejtette véka alá személyes negatív élményit és tapasztalatait:

fi zikus ismerőseit például gyakran zavarta az, hogy a közgazdászok miért építenek föl egyenletrendszereket, ha bevallottan nem látnak esélyt azok paramétereinek számszerű meghatározására. Illetve arra sem – és ez jóval fontosabb –, hogy ezen értékek révén lehetővé válhatna az egyes stabil változók számszerű értékeinek a „fi zikai konstans”

mennyiségekhez hasonló levezetése egyaránt. Hayek elismeri:

„ezek az egyenletrendszerek nem jól meghatározott eseményekkel kapcsolatos konkrétum felé vezetnek, hanem elméleti erőfeszítéseik végeredményei. Mindössze ama rend általános jellegének a leírását adják, amellyel megadható feltételek teljesülése esetén találkoznánk, so-hasem vezethetők át azonban e rend konkrét megnyilvánulásainak előrejelzéséhez.”⁸ E gondolatban különösen lényeges annak beismerése, hogy a közgazdászok által kreált összefüggések nem vezetnek előre megjósolható eseményekre, valamint főként tetszőleges számban megismételhető, egy és ugyanazon eredményre vezető kísérletre. De őszinteségé-ben Hayek még tovább megy, és kifejezetten azt állítja, hogy a komplex társadalmi jelenségek bizonyos fajtájáról egyszerűen be kell vallani, hogy a szó hétköznapi értelmében nem ismer-hető olyan egyszerű törvény, amelynek az eff ajta jelenségek engedelmeskednének. Ekként ír:

„…bár rendelkezünk társadalmi struktúrák elméleteivel, igencsak kétlem, hogy ismerünk-e akár egyetlen olyan „törvényt”, amelynek a társadalmi jelenségek engedelmeskednének. En-nek fényében rá kell ébrednünk, hogy a törvények fölfedezését célzó vizsgálódás nem igazi ismérve a tudományos kutatásnak, mindössze az egyszerű jelenségek elméleteit fémjelzi (a ko-rábban defi niált értelemben); s hogy a komplex jelenségek mezején a „törvény” terminus nem használható – mint ahogy az ok és az okozat fogalmai sem alkalmazhatóak – a szokványos jelentésüket lehántó ilyen módosítás nélkül.” ⁹

Ez a megismerés korlátait eleve beismerő gondolat tulajdonképpen már érzékelteti a tár-sadalomtudományi törvényeknek, mint maradandó összefüggéseknek, a megismerés szempontjából lényegesnek tekinthető dilemmáját, és talán némileg közelebb hozza a gazdasági rendszerekben rejlő komplexitás sajátos értelmezését is.

A gazdasági rendszerekben rejlő immanens komplexitás elfogadását, valamint a vele való együttélés szükségességét, és ezáltal a teljes megismerhetőség korlátait ismeri el az

8 Hayek (1967): 284. oldal.

9 Hayek (1967): 290. oldal.

olyan rendszerelvű megközelítés is („systems approach”), amely a gazdasági rendszert speci-ális kibernetikai rendszerként (részben specispeci-ális fekete dobozként) értelmezi. A gazdasági rendszerkutatás, mint fi atal tudományterület, az egészről való gondolkodás alapvető felfo-gásaként ezt a megközelítést követi. A továbbiakban erről a kibernetikai felfogásról lesz szó.