VÁLSÁGTANULSÁGOK: RENDSZERHIBÁK ÉS AZ ELŐREJELZÉS NEHÉZSÉGEI
GLOBÁLIS ASZIMMETRIÁK ENYHÍTÉSE ÉS KONJUNKTÚRAKILÁTÁSOK A VILÁGGAZDASÁGBAN, 20102011
A következő évek világgazdasági folyamatainak, illetve a növekedés esélyeinek a megíté-lésében leginkább a Valutaalap tapasztalatára lehet támaszkodni, noha korábban látható volt, hogy a tévedhetetlenség monopóliumával ez a szervezet sem rendelkezett. Mégis a Valutaalapé az egyik lehető legmegbízhatóbb adatbázis, tudás és tapasztalat együtte-se. A világgazdasági folyamatok egységes szemlélete szintén ebben az intézményben halmozódott fel, amely ráadásul a gyakorlatban, mint működő pénzintézet is „teszteli”
a saját módszereit, receptjeit és véleményét. Ebben az értelemben a világgazdasági vál-ságot követően vitathatatlanul egy különleges, egyben újra mértékadó és a nemzetkö-zi gazdasági folyamatok proaktív befolyásoló szereplőjévé vált, snemzetkö-zinte reneszánszát éli a 2008–2009 válság nyomán hirtelen tovább romló globális egyensúlyok helyrebillen-tésének elősegítésében.
A Nemzetközi Valutaalap 2010. évi Világgazdasági Kilátások (World Economic Outlook) című kiadványa szerint a világ 2010. évi teljes kibocsátása nagyjából 4,5 szá-4.0.7. ábra • Fogyasztói árak, CPI és energiaárak alakulása a városi lakosság körében az USA-ban, 1950–2010 (éves változás az előző évhez képest, %)
Forrás: St. Louis Fed kutatói részleg, www.research.stlouisfed.org 50
40 30 20 10 0 –10 –20 –30
20 17 14 11 8 5 2 –1 –4 1960
1950 1970 1980 1990 2000 2010 2020
Energiaárak CPI
zalékkal fog bővülni szemben a 2009. évi félszázalékos csökkenéssel. A világ vezető gazdaságainak makroökonómiai alkalmazkodó készségének és a szuverén adósság-állományok tartós csökkentésének előfeltétele egy tartósnak ígérkező fellendüléshez, úgyhogy a gazdaságpolitikák támogató jellege (supportive thrust) még 2010-ben is meg kell, hogy maradjon, nem is beszélve a foglalkoztatás és az elinduló fellendülés fenn-tartásának igényéről.
A növekedési kilátások eltérőek lesznek az iparilag fejlett országokban, valamint a világgazdaság feltörekvő régióban és a fejlődő országok viszonylatában. Eltérő vagy többsebességű növekedési folyamatokkal lehet majd számolni a 2010–2011-es években.
A fejlett világnak minden jelenleg (2010. szeptember) rendelkezésre álló információ sze-rint meg kell elégednie a 2,25 százalékos, illetve 2,5 százalékos GDP-bővüléssel, amely a 2009. évi átlagos 3 százalékos csökkenést is számba véve nagy előrelépésnek nevezhető.
A világgazdaság feltörekvő, a növekedés szempontjából a válság által is kevésbé sújtott régióiban nagyobb mértékű outputbővülés valószínűsíthető, amely az 5-6 százalékot is elérheti jelentősebb külső sokkok be nem következése esetén. Nem látszik elkerülhe-tőnek azonban a válság nyomán széles körben foganatosított fi skális és monetáris eny-hítések fokozatos visszafordítása, vagyis a szigorítás, az esetlegesen kialakuló infl ációs nyomás elkerülése végett. A feltörekvő gazdaságokban a nemzetköz áru és pénzfolya-matok logikája azt igényli, hogy ahol jelentős fi zetési mérleg-többletek halmozódtak fel, ott (mindenekelőtt Kínában) a nominális valutaárfolyam-felértékelődés álljon be a külföld import túlkeresleti nyomásának enyhítésére. Más fi zetési mérleg-többlettel bíró országokban azonban a monetáris szigorítás nem járható út, amennyiben a fokozott tőkebeáramláshoz s vele a valutaárfolyam-felértékelődéshez és az export-versenyképes-ség csökkenéséhez vezethet. Ha a valutaárfolyamok mozgásában jelentős túlszaladás (overshooting) mutatkozik, akkor fi skális oldali lépések az indokoltak. A tőke-behozatali vagy -kiviteli korlátok bevezetése átmenetileg indokolt lehet.
A fentiek alapján talán leszögezhető, hogy nem létezik minden helyzetben biztos és pláne egységes „tudományos” recept a tartós konjunktúrát és vele stabil munkahelyeket kínáló növekedési pályára való navigációhoz a világ legfejlettebb gazdaságában sem. Ez a bizonytalanság az elmélet, valamint a múltat magyarázó tapasztalatok szintjén egyaránt fennáll. Ekképpen pedig az előrejelzésekben megfogható bizonytalanságok mértéke még tovább növekszik, legalábbis a globális gazdasági folyamatok pontos irányait és a válto-zások arányait tekintve. Ami nemzetgazdasági szinten is nehezen előre jelezhető, nos, – és ez majdnem bizonyos – az globálisan még több fejtörést okoz. Ennek mindenkor tudatában kell lenni, és ezen a téren semmilyen elbizakodottság nem indokolt.
ÖSSZEGZÉS
Arra a nehéz, de megkerülhetetlen kérdésre, hogy „vajon az amerikai típusú kapitalizmus végéről volt/van-e szó, avagy egyszerűen jól azonosítható emberi és intézményi hibák sorozatáról?” – ez utóbbi mellett történt érvelés. Megállapítást nyert, hogy az USA-ból induló és rövid úton globálissá váló pénzügyi válság során a piaci és kormányzati ku-darcok együttese állt fenn, és nemcsak az egyik vagy csak a másik. A pénzpiacok régről ismerten csak kellő felügyelet és szabályozás mellett tudják a pénzügyi-forráselosztó
szerepüket betölteni. Ez nem vadonatúj ismeret. A 2008-as válság során súlyos elégte-lenségek mutatkoztak mind a banki termékek árképzése, mind a tényleges helyi, illetve a továbbgyűrűző, az amerikai jelzáloglevelek nemzetközi terítése során a globális koc-kázatok megítélése szempontjából az amerikai szövetségi állam, valamint a felügyeleti hatóságok lépéseit tekintve. A világ és annak pénzügyi rendszere azonban jó eséllyel bíz-hat abban, hogy Amerika viszonylag gyorsan és jó eredménnyel tanul a hibákból, piaci és kormányzati oldalon egyaránt. A piaci fundamentalizmus visszatéréséről pedig azért nem érdemes beszélni, mert a pénzügyi szférában ez a zabolátlan piacra lépést támogató környezet amúgy sem volt jellemző: az USA a pénzügyi innováció és reguláció tekin-tetében mindig élenjáró volt a világgazdaságban. Noha a nagy bajok eredeti forrása az Egyesült Államok jelzálogpiacán alakult ki (pontosabban az abból kinőtt CDO-piacon), a pénzügyi válság globálissá válásához számos egyéb, közöttük véletlen tényezők ugyan-csak hozzájárultak. Ezek együttes hatásait, továbbá a nemzetközi tovaterjedést időben és méretben pontosan előre jelezni igen nehéz volt, ha nem lehetetlen. Ezért, még ha utólagos bölcsességgel is, de nyugtázható: az amerikai bankrendszerben, illetve annak nemzetközi csatornáiban tömegessé váló bizalomvesztés mértékének és időbeli kiter-jedésének megítélése rendkívüli feladatot jelentett, amelyekkel sem a kormányok, sem a központi bankok, de a legnagyobb kutatóintézetek sem tudtak megbirkózni. Az elő-rejelzés nehézségét az állandó (az adott helyzetben racionálisnak nevezhető) viselkedési minták hiánya, valamint a monetáris folyamatok és kockázatok állandónak tekinthető függvényszerű, így kellően kvantifi kálható természetének hiánya jelentették leginkább.
Az előrejelzési defi cit – ennek tudatában – majdhogynem természetes következmény.
Mindazonáltal nagy számban voltak olyan szakemberek, akik időben és kellő eréllyel fi gyelmeztettek bizonyos veszélyekre, csak a döntési kompetenciaszinteken senki sem hallotta meg ezeket a fi gyelmeztetéseket. A kritikus döntéshozói szinteken hibák soro-zata súlyosbította a helyzetet. Ekkora mértékű és ilyen gyors lefolyású válságot azonban senki sem prognosztizált.
Az amerikai szövetségi kormány gazdaságélénkítő és bankmentő csomagjainak kö-szönhetően, amelyek – sok megfi gyelő értékelésével ellentétben – nem jelentettek sem valamilyen ködös pénzügyi szocializmusba való menekülést, sem egy tartós államo-sítást. A konjunkturális kilátásokat érdemben javították, a kilábalás jelei 2009 nyarán már bíztatóak voltak, 2010 őszén pedig már megszilárdulni látszódtak. Ezért az állami közbelépés egyértelműen stabilizáló jellegű, de azonnal hozzá kell tenni, hogy csupán ideiglenes funkcióval bírt.