A toldalékokat több szempontból is szokás osztályozni.
6.3.1. A toldalékok osztályozása
Derivációs—inflexiós
A tipikus derivációs toldalék („képző”) új szótári tételt hoz létre (amelyről általában el tudjuk dönteni, hogy „hallottuk-e már valaha”), pl. -mány/-mény, -alom/-elem. Az inflexiós toldalék („jel” és „rag”) ezzel szemben egy már létező szónak egy alakját hozza létre (általában nem tudjuk eldönteni, hogy éppen ebben az alakban „hallottuk-e már valaha” a szót). Sokszor nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik esetről van szó, különösen a termékeny toldalékoknál (ld. alább): hogyan lehetne eldönteni például, hogy az Egy szemétládányi szemetet vittem le mondatban a -nyi toldalék derivációs vagy inflexiós?
Egy másik közkeletű meghatározás szerint az inflexiós toldalékok inkább csak a szavak mondatba fűzésének kellékei, a kifejezések jelentéséhez nem járulnak hozzá. Ennek a meghatározásnak is nehéz pontos értelmezést tulajdonítani, és nagyon sok ellenpélda van a hagyományos besorolásra is: a magyarban a -ban/-ben toldalékot inflexiósnak szokták tekinteni, pedig igenis van jelentése, hiszen ki tagadná, hogy a bennem vagy akár a belseje szónak is van jelentése, és hogy ezek lényegében azonosak a -ban/-ben jelentésével például abban, hogy a szobában van? Másrészt a helyet jelölő főnevekhez illeszthető -i toldalékot derivációsnak szokták tekinteni, holott, ha úgy vesszük, épp hogy csak a helynév mondatba fűzésének kelléke, például ebben: budapesti lakosok, pontosan annyira, mint a birtokos szerkezet ebben: Budapest lakosai.
Egy-egy tőnek a különböző inflexiós toldalékos alakjait (legalábbis a leggyakoribb toldalékokra vonatkozóan) paradigmának (ragozási sornak) nevezzük. Így beszélhetünk például az ad ige paradigmájáról (adok, adsz, . . . , adtam, . . . ), de szűkebb értelemben is használhatjuk a szót (például az ad ige feltételes módú paradigmáját az adnék, adnál, . . . szavak alkotják), és tágabb értelemben is: a magyar igéknek van jelen és múlt idejű, tárgyas és alanyi stb. paradigmájuk. A magyar főnevek esetragos alakjait is tekinthetjük paradigmának, de már sokkal kisebb az egyetértés abban, hogy mely toldalékos alakok tartoznak bele.
A tövek paradigmája általában jól elkülöníthető, termékeny mintázatokat ad ki, ami lehetővé teszi, hogy új szóalkotással vagy egyéb újítás révén a nyelvbe került új töveket tetszőlegesen ragozhassuk. Azt, hogy egy tő mely más tövek paradigmájának mintájára ragozódik, szintén szokták paradigmának nevezni. Mondhatjuk például, hogy a kutya és a macska azonos paradigmába tartozik (azonos minta szerint ragozódik). A szófajokról szóló
83
6.1.3. részben említettük, hogy a szófaj fogalmát a tövek toldalékolt alakjaival lehet leginkább megragadni. Egy adott szófajhoz tartozó toldalékolt alakok rendszerét szintén paradigmának nevezik, így beszélhetünk főnévi paradigmáról, vagy mondhatjuk, hogy a többes szám tárgyeset része a főnévi paradigmának.
Áttetsző és nem áttetsző
A toldalékolt alakok esetén is beszélhetünk áttetszőségről. Ez azt jelenti, hogy a toldalékolt alak jelentése megjósolható a toldalék és a tő jelentéséből, pl. -tat/-tet (több szótagú tövek esetén): hallgattat; illetve lehet nem áttetsző, pl. adandó (alkalom), ugrat.
Nem arról van szó, hogy egy-egy toldalék természete szerint áttetsző vagy nem áttetsző alakokban szokott előfordulni, ugyanaz a toldalék mindkét fajta alakban előfordulhat.
Például az utóidejű melléknévi igenév toldaléka, az -andó/-endő előfordul a nem transzparens adandó-ban, de a transzparens megírandó-ban is.
Produktivitás
Fontos fogalom a produktivitás vagy termékenység. Ha egy toldalék egy nyílt szóosztály minden tagjára szabadon alkalmazható, akkor termékenynek mondjuk. Ilyen pl. a -ható/-hető toldalék, amelyet bármilyen tárgyas igéhez, a -ság/-ség, amelyet szinte bármelyik melléknévhez, vagy a már említett -nyi, amit bármilyen szóhoz, amely mértékegységként értelmezhető, hozzáilleszthetünk. Nem produktív (terméketlen) toldalékok például a -nok (van pohárnok, kincstárnok, de nincs *jegynök ’jegyárus, jegyszedő’). Fontos megjegyezni, hogy egy-egy toldalék leginkább csak egy bizonyos jelentésben lehet termékeny; ilyenkor a vele alkotott szavak egyben áttetszőek is. Például a -ság/-ség termékeny abban az értelemben, hogy ’az a tény, hogy valaki a tőben jelzett tulajdonsággal, foglalkozással stb. rendelkezik’, de nem termékeny abban az értelemben, hogy ’a tőben jelzett közszolgálati funkciót ellátó személyek testülete, ennek épülete stb.’, amely jelentés előfordul a rendőrség, tűzoltóság stb. szavakban, de nem képezhető
*mentőség.
Nincs precíz módszer annak megállapítására, hogy termékeny-e egy toldalék, hiszen ehhez azt kellene megítélnünk, hogy egy-egy új szó elképzelhető lenne-e mint újítás.
Például nehéz megítélni, hogy elterjedhetne-e a pattogékony melléknév annak jelölésére, hogy egy teniszlabda jól pattog. Ezért nehéz megmondani, hogy az -ékony/-ékeny toldalék termékeny-e. Az inflexiós toldalékolás mindig termékeny, vagyis egy tő mindig ragozható a szó paradigmájának megfelelően (bár lehetnek kivételesen hiányzó alakok, ld. 6.3.2.). A termékenység fogalma nemcsak a toldalékolásra, sőt nem is csak az alaktanban használatos.
Ha van produktív szóalkotás, akkor az a nyelvtudás része, és szabályokkal vagy analógiákkal minden nyelvelméletnek el kell számolnia azzal, hogy a mentális lexikon nem véges és statikus. Valójában a termékenység graduális fogalom, bizonyos mintázatok termékenyebbek, mások kevésbé. A modern nyelvelmélet és főleg alaktani kutatások középpontjában áll az, hogy hogyan lehet ábrázolni egy szabály produktivitását, vagy meg lehet-e jósolni egy mintázat produktivitásának mértékét, például olyan tényezőkből, mint a mintázatban résztvevő tövek száma, gyakorisága, a mintázat jelentésének áttetszősége,
84
általánosíthatósága stb.Analitikus—szintetikus
Végül a toldalékokat osztályozhatjuk morfofonológiai szempontból is. Például a toldalék szintetikus, ha kiválthat tőváltakozást, pl. a többes szám -k-ja: tó—tavak, de analitikus, ha nem, pl. a datívusz -nak/-nek toldaléka: tó—tónak.
6.3.2. Hiányos paradigmák, kivételes alakok
Mivel paradigmának azokat a ragozási sorokat nevezzük, amelyekbe elvileg egy tőosztály bármelyik tagja beilleszthető (pl. az igék múlt idejének ragozási sora paradigmát alkot, és elvileg bármelyik igének van múlt ideje), néha előfordul, hogy egy tő paradigmája hiányos (defektív). A magyarban például a zajlik, csuklik stb. igéknek nemigen van felszólító módjuk, szemben a hasonló alakú oszlik igével; az eszik igének nemigen van határozói igeneve (?éve, ?eve), a jön igének nemigen létezik az egyes szám első személyű alanyú, második személyű tárgyra utaló alakja a jelen időben (noha a múlt időben van): eljöttelek meglátogatni, de ?eljőlek meglátogatni.
Az viszont nem ritka, hogy egy lexéma paradigmájában kivételek, kivételes alakok legyenek. Ezek főleg a leggyakrabban használt igéknél találhatók meg (a magyarban például: megyek, mész, ment). Újonnan (pl. kölcsönzéssel) létrehozott igéknek soha nem hiányos vagy kivételes a paradigmájuk. Ha a paradigma valamelyik alakjában még a szótő sem hasonlít a szabályoshoz, akkor szuppletív alakról beszélhetünk: ilyen például a magyarban a van (vö. lehet, lenni stb.).
6.3.3. Nyelvosztályok toldalékolás szempontjából
A nyelveket osztályozni lehet abból a szempontból, hogy a toldalékok mennyire különülnek el a szóalakokban (ezek a típusok persze keveredhetnek és a nyelv változása során egymás irányába változhatnak, ld. 8.3.):
(3) Nyelvosztályok a toldalékolás használata szerint
a. Az izoláló nyelvekben a szavak egyalakúak, nincsenek toldalékok, a morféma és a szó fogalma egybeesik (legfeljebb az összetett szavak többmorfémásak);
ilyennek mondható a vietnami vagy a kínai, de nagyrészt az angol is. Például az angol (s)he could have gone négy szóban fejezi ki a magyar mehetett volna jelentését; e négy szó közül történetileg toldalékolt alak ugyan a could és a gone, de a jelenlegi nyelvállapotban ezek már nem tekinthetők toldalékoltnak.
b. Az agglutináló („ragozó”) nyelvekben az egyes viszonyokat kifejező toldalékok jól elkülöníthetően egymás után helyezkednek el (nagyrészt analitikusak); ilyen például a magyar: egész+ség+es+ség+ünk+től;
85
c. A flektáló nyelvekben a szavak nehezen szegmentálhatóak, a toldalékok és a tövek egybeolvadnak, a toldalékok szintén nem tagolódnak további toldalékokra (nagyrészt szintetikusak); ilyen például a görög vagy a latin, pl. a latin ’iskola’
jelentésű schola (egyes szám, alanyeset), scholae (egyes szám birtokos vagy részes eset, illetve többes szám alanyeset), scholis (többes szám részes eset vagy ablatívusz).
6.3.4. A magyar toldalékok típusai
A hagyományos magyar nyelvtan a toldalékokat három osztályba szokta sorolni: képző, jel és rag. A legmegbízhatóbb ismérve annak, hogy egy adott toldalékot a hagyományos nyelvtan melyik osztályba sorol, az, hogy milyen egyéb toldalékok követhetik:
(4) A hagyományos magyar nyelvtan toldaléktípusai
a. Képző: követheti képző, jel, rag. Szóalkotási funkciót tölt be (például -ság/-ség).
b. Jel: követheti jel és rag. Nem szóalkotásra szolgál („inflexiós”), de mondattani jelentősége sem nagy (pl. a többes szám jele, az ige időjelei).
c. Rag: Nem követheti toldalék. Inflexiós, mondattani szerepe a domináns (pl. a tárgy -t ragja).
Megjegyzendő, hogy az európai nyelvek nyelvtanaiban általában a magyarban bevett három toldalékolási típus helyett csak a szóképzést (deriváció) és a ragozást (inflexió) különböztetik meg. Bár a besorolás szempontjai és céljai bármely elméletben igen problematikusak, a magyar nyelvtani hagyomány a múltban nemigen ismerte el a rendszer ellentmondásait. Az alábbiakban megadunk néhányat, amelyeket talán azóta már nem így tanítanak az iskolában.
A hagyományos megítélés, miszerint a ragok inkább a mondattani viszonyokat jelölik, nem biztos, hogy jól használható, hiszen például a szófajváltással járó képzések igen erősen hatnak mondattani viszonyokra. Erre láttunk már példát a helynevekből melléknevet képző -i képző esetében. Gyakran fontosabb lenne egyazon képző termékeny, illetve nem termékeny használatának (vagy áttetsző jelentésű, illetve lexikalizált jelentésű képzett alakjainak) a megkülönböztetése. Például a tojás mint ’madár petesejtje’
lexikalizált, míg ’a tojásrakás folyamata vagy ténye’ jelentésben a termékeny -ás/-és használatára példa.
Nem a ragokhoz, hanem a jelekhez állnak közel a szófajt nem váltó képzők, például a kicsinyítő képző. Ez teljesen termékeny, mondattani szerepe csekély, leginkább a többes szám jeléhez hasonló „jelentésmódosító” szerepe van.
A főnévi igenév -ni toldalékát képzőnek tekintik (mert „szófajt vált”), pedig csak a (valamiért ragnak tekintett) személyre utaló toldalék követheti (írni—írnom). Ugyanakkor domináns mondattani szerepe, a lexikalizálódás hiánya és áttetszősége vitathatatlanul a ragok (de legalábbis a jelek) közé sorolná. A határozói igenévképző -va/ve, mint neve is mutatja, képző, pedig nem állhat utána semmi, viszont a melléknévi -an/-en és -ul határozórag. A határozószók a magyarban nem toldalékolhatóak, tehát sem jel, sem képző megjelenését nem várhatjuk, ha a szó ilyen szófajú, de ennek nem kellene feltétlenül azt jelentenie, hogy az utolsó toldaléka rag. Például a -szor/-szer/-ször és -nként toldalékokat
86
gyakran ragnak tekintik, pedig még képzők is jöhetnek utánuk (ötszöri, ötszörös, hetenkénti), és nem állhatnak például többesjel után (*gyertyákonként, *milliókszor).
Felmerül a kérdés, hogy a hagyományos hármas besorolásnak mi a célja, vagyis milyen jelenségek, jelenségcsoportok magyarázatához van rá szükségünk. Lássuk be, hogy a l’art pour l’art osztályozás lényegileg nem különbözik a lelkiismeretes bélyeggyűjtő katalógusától, sőt, ha még ellentmondásokat is tartalmaz, akkor annyit sem ér.