2.2.1. Lateralizáció
Régóta ismert tény, hogy az emberi agy felépítése nem szimmetrikus. A test páros testrészeinél a jobb, illetve bal oldalhoz társított feladatokat a bal, illetve a jobb oldal irányítja; ezt lateralizációnak nevezzük. De a kognitív funkciók esetében a két félteke munkamegosztása érthető módon nem ilyen elven működik.
Agyunknak a nyelvhasználatért felelős része (a nyelvi központ) az esetek túlnyomó többségében a domináns féltekében (a domináns kézzel ellentétes oldalon) helyezkedik el, azaz a valódi jobbkezesek túlnyomó részénél a bal féltekében. A balkezesek több mint egyharmadánál viszont a nyelvi központ szintén a bal agyféltekében található.
Egy időben a corpus callosum, a két agyféltekét összekötő idegrostköteg elvágásával próbáltak gyógyítani igen súlyos epilepsziás eseteket, bár ezt a módszert ma már senki sem használja. Olyan betegeknél, akiknél elvágták ezt a részt, igen furcsa viselkedés volt tapasztalható. Például nyelvi szempontból érdekes, hogy ha a nyelvi központtal ellentétes kezükbe helyeztek egy tárgyat, meg tudták nevezni, de nem tudták használni; ha a másik kezükbe helyezték, akkor viszont használni tudták, de megnevezni nem.
2.2.2. Nyelvi károsodás és modularitás
A kognitív képességek és a nyelv egymástól való elválaszthatóságát (bizonyos fokú függetlenségét) leginkább speciális területeket érintő szerzett sérülések (pl. agyvérzés, baleset) vagy örökletes fogyatékosságok létével próbálták bizonyítani. Olyanokkal, amelyek más kognitív funkciókat érintetlenül hagynak, viszont a nyelvi központot érintik, vagy fordítva. Ilyenek lehetnének az afázia (ld. alább) különböző fajtái, melyeknek beható vizsgálata azért is érdekes és fontos, mert rávilágíthat a nyelvi modulon belül található további részfunkciókra, almodulokra.
Fogyatékos nyelvzsenik
A nyelvi modul kognitív függetleníthetőségét próbálták bizonyítani az ún. „idióta nyelvzsenik” szakirodalomban dokumentált híres esetei is. Laura például egy középsúlyosan értelmi fogyatékos lány, akinek nem-verbális intelligenciahányadosa 40, semmiféle számfogalma nem alakult ki. Laura mégis képes teljesen összefüggő mondatok, többszörösen beágyazott szerkezetek és gyakorlatilag bármilyen típusú jólformált nyelvi megnyilatkozás produkálására, illetve megértésére (természetesen tartalmilag az értelmi színvonalának megfelelően). Christopher egy intézetben élő férfi, nem-verbális IQ-ja 70, nem képes ellátni magát, viszont 16 nyelven folyékonyan fordít bármelyik irányba. Persze az, hogy ezeknek az embereknek a nyelvi produkciója „az értelmi színvonaluknak megfelelően” alacsony, nehezen megkülönböztethető attól, hogy bizonyos nyelvi
32
képességeknek (pl. a szavakhoz kapcsolódó finom jelentésbeli megkülönböztetés képességének) nincsenek a birtokában. A fentiekhez hasonló példák tehát arra utalnak, hogy a nyelvi képesség csak bizonyos fokig függetleníthető a többi kognitív képességtől.
Fecsegők
Azokat az eseteket nevezik „fecsegésnek”, tudományosabb néven Williams-szindrómának, amikor az egyén nyelvi képessége és általában kommunikatív hajlama kiemelkedő, ugyanakkor egyéb kognitív képességei, leginkább a térbeli emlékezete és tájékozódási képessége súlyos deficiteket mutat. Ez tulajdonképpen a fogyatékos nyelvzsenik esetére emlékeztet, csak éppen nem kapcsolódik idegen nyelvekhez. Azt azonban ebben az esetben is túlzás lenne állítani, hogy a kognitív károsodás érintetlenül hagyná a nyelvi képességeket.
Afáziák
Az agyban elkülöníthető nyelvi központ lokalizálása Pierre Paul Broca (1824–1880) nevéhez fűződik. Ő vizsgált először speciálisan nyelvi károsodással küzdő agysérülteket, és megállapította, hogy a sérülés mindegyiküknél a bal halántéki lebenynél lokalizálható.
Tehát „a bal félteke vezérli a beszédet” — született meg a felismerés. Megjegyzendő, hogy mostanában sok tudós állítása szerint a nőknek, akiknek egyébként fejlettebb a beszédkészségük, és korábban is érik el a nyelvi érettséget, valójában mindkét féltekéjükben van egy-egy nyelvi központ. Más tudósok szerint viszont — és ezt tűnik valószínűbbnek — a két félteke közti kapcsolatot létrehozó kérges test idegrostjainak eltérő száma okozza a férfiak és a nők beszédkészsége között kimutatható különbséget.
Később Carl Wernicke (1848–1904) fedezte fel, hogy az agy egy másik jól körülhatárolható területének sérülése is tipikusan nyelvi zavarokhoz (afáziás betegségekhez) vezet.
Róluk nevezték el a két nyelvi funkciókért felelős agyterületet, valamint az afázia két alapvető fajtáját, a Broca-afáziát és a Wernicke-afáziát.
A Broca-afázia akkor figyelhető meg, amikor a homloklebeny alsó, hátulsó része sérül. A Broca-afázia legjellemzőbb tünete az agrammatizmus, emiatt gyakran agrammatikus afáziának is nevezik. Jellemzői:
– a beszéd töredezett, akadozó;
– funkciószavak (pl. toldalékok) gyakran elmaradnak, felcserélődnek;
– csökken a tagmondathosszúság, egyszerűsödik a szerkezet: távirati stílus.
A nyelvi mechanizmus viszonylagos épségére utal, hogy az agrammatikus beszélők képesek az önkorrekcióra, valamint jólformáltsági ítéleteik viszonylag jók.
Az agrammatizmus forrása — egy feltételezés szerint — inkább a nyílt és zárt szóosztályok előhívásának különbségében keresendő. A zárt szóosztályok (funkciószavak, toldalékok, névelők, névutók, kötőszók) tagjait a rövid távú munkamemória általában
33
rövidebb idő alatt aktiválja, de hamarabb is felejti el. Normális esetben a két szóosztály aktiválása egyidejűleg folyik, agrammatizmus esetén azonban nem: a munkamemória sérülése miatt a két szóosztály előhívása nincs szinkronizálva. A Broca-afáziára (nem nyelvi szempontból) jellemző a figyelem, a tervezés, a szándékkialakítás, a célirányos és adaptív viselkedés, a problémamegoldó gondolkodás szétesése is.
A Wernicke-afázia a Wernicke-mező (a halántéklebeny felső, hátsó területe, a fali lebeny felé terjedő rész) sérülésével jár, jellemző tünetei:
– folyamatos spontán beszéd, szintaktikailag koherens szerkezetek;
– tartalmas szavak felidézésének, használatának zavara;
– nem létező, „halandzsaszerű” szavak produkálása;
– aszintaktikus értés (a mondattani viszonyok félreértése).
Az anómia, más néven megnevezési zavar szinte minden afáziának kísérőtünete, csakúgy, mint az alexia (szerzett olvasási zavar, az olvasási képesség zavara), és agráfia (szerzett írászavar, az írásképesség zavara).
Az ún. agnóziák, vagyis felismerési zavarok még sokkal kifinomultabb modularitást mutatnak. Számos kísérlet igazolta, hogy a fogalmak körében is különböző csoportok különíthetők el. Az egyes csoportokba tartozó fogalmak megnevezésének a képessége eltérhet egymástól, sérüléseik egymástól függetlenek lehetnek (például létezik külön arcfelismerési zavar, ún. proszopagnózia).
A neurológusok az agyi aktivitás pontos mérését lehetővé tevő modern műszaki eszközök (PET — pozitronemissziós tomográf —, EEG — elektro-enkefalográf az agyi elektromos hullámok mérésére —, MRI — mágnesesrezonancia-mérés — és ERP — a különböző események által kiváltott agyi potenciálok mérésére) segítségével egyre pontosabban képesek lokalizálni az egyes kognitív funkciókhoz vagy akár konceptuális kategóriákhoz tartozó (azokat tároló, azokon operáló) agyi területeket, illetve azok interakcióit.
Nyelvi gén?
Amennyiben az emberi nyelvtudás — legalábbis részben — függetleníthető a többi kognitív funkciótól, akkor a fenti megállapítások alapján az sem tűnik kizártnak, hogy annak felépítése, agyi megjelenítése részben genetikailag kódolt, velünk született és örökletes. Ilyen módon azon sem kellene meglepődnünk, ha léteznének és kimutathatók lennének csak a nyelvi működésekért felelős gének.
Tudunk olyan esetekről, hogy egy sajátos nyelvi károsodás egy családon belül a véletlennél szignifikánsan nagyobb gyakorisággal fordult elő. A beteg családtagok egyenletes eloszlása a különböző környezetben felnőtt unokatestvérek között, valamint az, hogy rendszeresen vannak egészséges és beteg testvérek, kizárja a csakis környezeti hatást.
A hibás gént azóta sikerült is azonosítani. Mivel a sérült családtagok kognitív nem-verbális képességei tökéletesek, sok nyelvész arra a következtetésre jutott, hogy az adott gén specifikus nyelvi gén, vagyis a nyelvi képesség mint mentális szerv genetikai kódjának része. Az esetet alaposabban megnézve azonban kiderül, hogy a sérült családtagoknak
34
nem-nyelvi, motoros koordinációt érintő károsodásuk is van. Továbbá az is kiderült, hogy az azonosított gén más fajoknál is funkcionális és hasonló mozgásos koordinációért felel.
Mindezek alapján valószínűnek tűnik, hogy ez a genetikus betegség nem szűk értelemben véve nyelvi természetű, sőt az sem kizárt, hogy a specifikus nyelvi gén keresése teljességgel zsákutcának bizonyulhat.