A
három légnaszád siklik előre a vízi utak végtelenében, messze kiterjedő árterületeken és ingoványokon, néha országúti felüljárók alatt és mire leszáll a sötétség, óriási mocsárvilág közepén vannak, és többet semerre sem látják a civilizáció jeleit.— Még két óra, — Diana mondja, — és megérkezünk az Okefenokee mocsárvidék természetvédelmi területre, egy másik államba.
Néha a naszádot keresztül kell, hogy nyomják száraz területek emelkedőin és a folyók folyásának iránya megfordul és déli irányból északira változik. A levegő nedvességét kisöpri az Appalachia hegyek magasságából lezúduló hidegfront, és a telehold és csillagok milliói sápadt fényt vetnek és éles kontrasztú fekete-fehér képeit festik a képzelet teremtményeinek, amik formájuk változtatva néha eltűnnek és a titokzatosság megannyi formájában újra képződnek.
Éjfél borul a fák koronájára, amikor Diana megállítja a vezérnaszádot, leereszkedik a magas ülésről és bejelenti. — Megérkeztünk. Most már csak várnunk kell, amíg kezdenek előjönni.
Berni körbenéz. Idő koptatta gigantikus mészkősziklák, zsíros erdei talaj közöttük, göcsörtös öreg fák, meghajlott és kitekeredett ágakkal és a spanyol moszat megannyi lelógó fürtjei, mintha valaki színpadot tervezett volna, ahol Lucifer születésnapját ünneplik.
— Hol vagyunk? — Berni kérdezi és a többiek aggódva rejteznek a háta mögé. A hely halálra ijeszti őket.
— Ez az Ocheese sziget, — Diana a csoport minden egyes tagjának a szemébe néz, ahogy széles karmozdulatokkal előadja és demonstrálja, és szemeiben tüzes izzás lobog. — Ez az a hely, ahova a Creek indiánok száműzték elfogott ellenségeiket, és idehozták azokat, akiket elmebetegeknek gondoltak. Az indiánok mélyen hiszik, hogy itt van a pokol tornáca, ahol az alvilág kapcsolatba lép az élőkkel. A modern tudomány is megmagyarázza a hely jellegét, és mérgezett levegőjének tulajdonítja. Hiedelem azt tartja, hogy még soha senki vissza nem tért erről a helyről. Terjedelmes kénkő lerakodások rejlenek a felszín alatt, ahol a pokoli elem levegővel és oxigénnel érintkezik, és gőze állandó jelleggel párolog elő a földalatti kavernák és sziklarepedések hézagjaiból.
Négylábú állatok csoportja szédeleg elő egy sáros ingoványból. Szőrös lábaik és sárga hasuk megszáradt iszappal van borítva és vastag nyakon ülő fejeik és hosszú ormányaik kutatják a talajt és keresik az ehetőt és fehér elefántcsont agyaraikkal ássák ki a gumókat és gyökereket.
Kövér púpjukból kinőve egy emberi torzó látszik ülni a hátukon. Szomorú és szakállas férfiarc, erős vállak és hosszú karok, amikkel a szerencsétlen lény megállás nélkül szedegeti a bokrokról a
bogyókat és tépi a leveleket, ahogy lassan legelgetve a csoport az egyik helyről a másikig sodródik.
— Félresikerült laboratóriumi kísérlet az 1930-as évekből. — Diana követi a többiek hitetlenkedő szemeit. — A korai Petri csésze gyakorlat és in vitro megtermékenyítés eredménye, ami a többi mutánssal együtt elszabadult egy óriási hurrikán alatt, és soha nem volt szándékozva, hogy megéljen és szaporodjon. Ellenőrzés nélküli és összefuserált őssejt kutatás, a saját kénye-kedve szerint növekénye-kedve, és a saját útján keresve boldogságát és prosperitását.
— Tehát, semmi köze az ördöghöz és ehhez a helyhez. — Wes rázza a fejét. — Nagyon sajátságosnak találom, hogy megélnek éppen ezen a különleges helyen, amit a fekete mágia követői és a gonosz varázslók tartanak szent oltáruknak.
— Az ördög kellett, hogy meghiúsítson minden erőfeszítést, hogy mind elfogják és elpusztítsák a mutáns rémeket. — Lulu teszi hozzá. — Én hiszek a létezésében.
— Igaz, — Diana egy mély földüregre mutat. — Az ördög létezik, és az a luk ott a kívül rekedt bélsérve. A mutáns lények ártalmatlanok, és nem terjeszkednének tovább ennél a
szigetnél. Képtelenek a rendes levegőt beszívni. Metabolizmusuk kénsavgőzökön alapul és a levegő oxigéntartalmát nem tűrhetik el hosszabb ideig.
— Nem válunk mi is mutánsokká, ha mi is beszívjuk ezeket a veszélyes vegyszer gőzöket? — kérdezi Berni rettegve és arca szokatlanul sápadt és hamuszürke.
— Nem, ha abbahagyod a vitatkozást és tizenöt perc alatt elintézzük, amiért jöttünk. — Diana rosszallóan pillant feléje, sietteti és ösztönzi, hogy próbálja elfojtani bénító félelmét.
Egy csoport nagytermetű majom ereszkedik alá egy hatalmas vadcseresznyefa magasabb ágairól. Keresgélve és gyűjtögetve az alfahímek tartják a rendet és szopós kicsinyek lógnak a nőstények mellbimbóin. Közelebb jőve arcuk emberinek látszik és beszélgetnek, szótöredékeket váltanak egymással, nyelveikkel gyorsan csettentgetnek, ami furcsán keveredik érthetően
intelligens beszédjükkel és kifejezéseikkel.
Egy férfi lép elő két fehér szikla közötti sötét hasadékból. Vonzó külsejű emberpéldány, finom vonásokkal és dús hosszú haja leér mezítelen válláig. Szomorú arckifejezés látszik az arcán és kezeit előre tartja, mintha könyörögne és kérlelné a látogatókat, hogy mentsék meg. A koponyájából kinőve a feje tetején két szarv van, előre görbülve, mint valami zergének a magas Alpokban, és nője követi és annak is ugyanolyan, bár kisebb méretű kinövés van a fején.
— Miért hoztatok ide? — Joe kérdezi. — Semmi közöm ezekhez az eltorzult lényekhez.
— De igenis van. — Diana int Joe-nak, hogy lépjen ki a légnaszádból és kövesse őt. — Magad is közéjük tartozol.
— Én a halál vagyok. Aratásomhoz az élőkre van szükségem. Semmire sem tudom használni ezeket a torz mutánsokat.
— Nem. Te az ijesztgető rém vagy. Vagy inkább voltál az ijesztgető rém és most egy zombi lesz belőled. Az emberiségnek nincs szüksége többé rád. A halál az orvos és a család közötti ügy. A halál nem létezik. A halál a végtelen, amit minden mértékben megközelíthetünk, de soha el nem érhetünk. Ha gondoljuk, hogy elértük és közel vagyunk hozzá, elménk megszűnik létezni és képtelenek leszünk megtapasztalni, tudományosan és lélektanilag leírni, mert az
értelem birodalma, ami kitalálta a halál fogalmát megszűnik és semmi nincs miután eltávoztunk,
se halál, se mennyország, de még az ördög sem. Kivéve a végtelen sötétség, amit nem tudunk érzékelni, szagolni és megtapintani, mert többé nincs szemünk, nincs orrunk és nincsenek érzékeink és értelmünk, hogy feldolgozza a bejött információt és új gondolatokba és
véleményekbe formálja. Nem kell, hogy rettegjük a halált, létezésünknek a végét, és nem kell, hogy rettegjünk téged.
— Értelmetlenség. — Joe kiabál és lábát megvetve nem hajlandó mozdulni.
— Gyerünk, Mr. Halál, — Diana lekicsinylő mosolyt vet Joe felé. — Lépjen közelebb és álljon ide ennek az üregnek a szélére. Ne féljen. Ne rettegje saját halálát. Kezdjen lefele
ereszkedni azon a létrán, csak az első lépést nehéz megtenni.
— Mi ez? — Joe megretten. — Hova vezet ez a lyuk?
— Nem emlékszik? Ez az ahonnan maga jött. Vagy maga soha nem hallott Jákob létrájáról? Ez éppen az ellenkezője. Ez az a létra, amin a bukott angyalok leereszkednek és előmásznak a poklok mélyéből.
— Nem vagyok bukott angyal. — Joe lefele tekint a mélységbe, ami kéngőzös köddel van teli és kavarog és gomolyog és húzza lefelé, mint egy erős örvény a sötét folyó közepén.
Kiabálások és fogcsikorgató nyögések hallatszanak fel alantról, rettenetes jajgatások és fertelmes nevetések visszahangzanak, mintha ezer akós hordókat görgetnének egy véget nem érő barlang hosszában. — Nem vagyok a Halál Kaszása, — Joe könyörög elgyengült, nőies hangon. — Soha nem is voltam. Valójában ateista vagyok, egy agnosztikus, egy liberális, és egyedül az arany középútban, a megegyezésben hiszek.
— Ne siránkozz, — Diana mellbe löki Joe-t és Joe megbotlik, szinte arccal előre bezuhan a záptojásszagú hasadék mélyébe. — Most nevezed magad halandónak, egy alázatos emberi lénynek? Hol volt ez az éned, az utolsó tizenkét hónap alatt? Vádoltál, hogy megölöm a
betegeimet. Pénzért elrabolod az embereket és családjukat zsarolod a váltságdíjért? Hazugságok, hazugság után. Igazad van, mégis egy emberi lény vagy, de a legrosszabb fajtából, aki nem érdemli, hogy együtt járjon az élőkkel.
Diana erősebben meglöki Joe-t. Joe hátrafelé tántorog, és támasz után kapkod az üres levegőben. A lába megcsúszik és alábukik, ahogy hatalmas rovarok, mint méhek egy
megbolygatott kasból özönlenek elő a lukból és beborítják testét, és kiszívják vérét és kénsavas nyálukkal helyettesítik. Körülötte örvénylő tölcsér formálódik és Joe távolodik és egyre kisebb lesz, ahogy forgása gyorsul és szívódik le az ismeretlen mélységbe.
— Bevégeztetett, — Diana visszafordul a többiek felé. — Tűnjünk el innen, mielőtt a mester feljön és panaszt tesz kézbesítési módszerünk ellen.
Nem szükséges, hogy kétszer mondja. Mind rohannak a naszádok felé és az iszapos partról a víz irányába hátrálva visszavonulnak. Oda, ahol ismét lélegzeni tudnak, ahol a rothadó mocsárvegetáció bűze életmentő, ózondús hegyi levegőnek érződik.
Diana vezet ismét és egy sebesen folyó patak mentében gyorsan haladnak előre keleti irányban, egyenesen ellenkezőleg, amerről eredetileg jöttek. Órákkal később, még mindig sötét van, mint a Kentucky szénbányák legmélyebb tárnájában, a távolban meglátnak egy haloványan pislákoló fényt, és egy másik félórán belül elérik.
— Barátaim. — Diana mondja. — Kerekekre van szükségünk. Ott látok egy benzinkutat és egy szervizműhelyt az út mellett. Odamegyek, felébresztem a tulajdonost és megpróbálok beszélni vele. Ti maradjatok hátra, hogy senki ne lásson benneteket, főleg a naszádokat ne vegyék észre. Nem szeretnénk, hogy bármi éjszakai rendőrjárőr kérdőre vonja, hogy honnan került három halott test a tulajdonunkba.
—
A
benzinkút tulajdonosa felettébb nem örvendezik, amikor álmában hallja, hogy valaki veri az ajtót és vadul rázza javítóműhelye felhúzható redőnyének kilincsét. Magához veszi sörétes puskáját, és még mindig csak alsógatyájába öltözve az ablakhoz lábujjhegyezik és kiles rajta.Egy magányos fiatal nőt lát kint, egyedül, nincs semmi férfikísérője; talán még mindig álmodik, gondolja és megcsípi magát, hogy ébredjen. A nő zöldes selyemszoknyába és lenge zöldes blúzba látszik öltözve. Ruhája itt-ott szakadozott és sáros, és a hajnali fuvallatban repkedő hosszú haja is zöldes és alakja magas és sovány, és ruházata alig takarja pőreségét. Pontosan olyanfajta nőnek látszik, akiket a legjobban kedvel.
Kilép az ajtón, fegyverét félig csípője fölé emeli és kikiabál.
— Ki az? Mit akar?
— Lerobbant a kocsim. — a zöld jelenés, mert jelenés kell, hogy legyen, előlép a félárnyékból és elébe áll, alakja élesen kirajzolódik az ajtófeletti reflektorlámpa fénye alatt, és a nő csodálatosan szép és fenséges, és nyilvánvalóan súlyos szükségben szenved.
— Aha, — a benzinkút tulajdonos megvakarja a szakállát. Fiatal fehér-ember, százötven kiló körül és tele tesztoszteronnal. — Ez elég baj. Adjak egy kanna benzint, vagy be akar jönni és megvárni, amíg a kocsi-szerelő megérkezik és megnézi a járművét?
— Lenne egy kisteherautója? — A zöld csoda kérdezi, és egy mindent ígérek, de semmit sem adok, kacér mosollyal rákacsint a fiatalemberre.
— Igen, van egy pár. Miért? — a fiatalember kérdezi óvatosan.
— Akarok egyet venni. Mennyibe kerül egy olyan, ami megy és nem lesz semmi mechanikai zavar vele?
— Háromezer dollár készpénz. Hitelkártyát nem fogadunk el és a csekkekkel várunk, amíg a bank beváltja.
— Nem probléma. — Diana feleli, és vastag bankóköteget húz elő a szoknyaredői alatt rejtőző becipzárazott zsebből. — Itt a háromezer, megszámolhatja
A tulajdonos nem nyúl a pénz után. — Meg kell várnunk, amíg a Járműközlekedési Iroda Jacksonville-ben kinyit, — mondja, — és kiállítják az eladási dokumentumokat. Amíg maga vár, szépítkezik vagy harap valamit, a segédem beszerzi a rendszámtáblákat. Van érvényes gépjármű biztosítása?
— Másik rendszámtábla? A magáét szeretném használni és a teherautóját estére visszakapja. Majd később telefonálok, hogy hol találhatja meg.
— Tehát ki akarja kölcsönözni? — a fiatalember kerekre nyitja a szemeit, leereszti a puskát és egy lépést az épület háta mögötti elkerített rész felé tesz, ahol feltehetően van néhány nélkülözhető teherkocsija.
— Igen, kölcsönözni, úgy is vehetjük. — Diana bólint és kecses léptekkel az álmos, de szálkástermészetű tulajdonos után ered.
— Nem vagyok a kocsi kölcsönző businessben. — A fiatalember hátrafordul, és ellenséges pillantást vet a zöldruhás nőre. — Valami baja esett a törvénnyel?
— Dehogy esett. — Diana megrázza csinos fejecskéjét. — Semmi ilyesmire ne gondoljon.
— Mondok magának valamit. — a férfi hirtelen megáll és Diana beleütközik hatalmas vállaiba. — Hozza vissza ma estére a járgányt és másnap reggelig maradjon nálam, és
megegyeztünk.
— Igen, ajánlat elfogadva. — Diana előre tartja nyitott tenyerét. — Kérem a kulcsokat.
— Kaphatok valami előleget? — a férfi kérdezi és duzzadt gurulószemei majdnem kifordulnak üregükből, ahogy tetőtől talpig felméri Dianát, és hosszasan elidőzik a nő melleinél és lágyékának környékénél.
— Milyen előleget? — Diana rebegteti a szempilláit.
— Afféle gyorstalpalót a hátsó ülésen.
— Bár lenne időm ilyesmire. — Diana megsimogatja a fiatalember arcát és könnyű csókot lehel a homlokára. — De jelenleg sajnos késésben vagyok. Azonnal indulnom kell, ha azt akarja, hogy estére visszaérjek.
— Rendben, — a férfi reszket és lábai elgyengülnek, ahogy próbálja megmarkolni Diana derekát. — De nagyon kérlek, hogy siess vissza. Halálosan beléd szerettem. Egész életemben téged kerestelek.
— Igazi mintafiú, — Diana nyitott ajkakkal szájon csókolja a szerelmes tulajdonost, mialatt a kulcsokat kiszedi a kezéből. — Tehát akkor ma este. Olyan akrobatalovaglást kap tőlem, amilyent még életében nem kapott.
— Mi a neved? — a fiatalember Diana után szól, aki már ott ül a vezetői ülésben és indítja a motort. — Hogy komponálhassak hozzád egy éneket és eljátszhassam a bendzsómon.
— A nevem Csipkerózsika. — Diana feleli és egy őszinte, gyengéd és lehető legbecsületesebb mosollyal az arcán hozzáteszi. — De a barátaim csak Rózsikának hívnak.