A magyarországihoz hasonló traumatikus elemi csapások az 1814–1819-es évek kivételével, Erdélyben nem mutathatók ki. A század első évtizedében, a szebeniek hirtelen időjárás- vál-tozásról tudósítottak: 1805-ben a februári meleg márciusban hirtelen hidegre váltott, amely 170 ember halálát okozta, főképp a 30–60 év közötti korosztályban. Országosan az esztendő esős, a legelők vizes volta miatt sok ezer szarvasmarha pusztult el Erdély-szerte.442
441 Term.Tud. Közl. 1900. 723., Bruckner-krónika., Abonyi, L. Abony. II. 435-439, 442, 474., Szabó József, 154, Term Tud. Közl. 1901. 723., Csánki Dezső, Somogy vármegye, 567-568., Hannusz,II. (Idézi: Réthly A. R. I.
1998. 520– 550.)
442 P. Z.1805. ápril.23. (Idézi: Réthly A. 1998. I. 49.)
A Körösök, a Maros, a Küküllők mentén, valamint Csík- és Háromszéken 1810. május – június hónapokban havazások és hidegek voltak, majd esőzések követték. A kortárs megfigyelő szerint „amit Orbán napja (május 25.) elmulasztott az jún.1-6 kipótolta, … meg-indulván a kemény hideg szelek sok helyeken pásztánként esett a jégeső, s mezőt, erdőt, szőlőt pusztított… makk az erdőben, gyümölcs a kertekben majd éppen semmi sem maradt.” A „her-nyóknak” a gyümölcsösökben, erdőkben tett kártevéseire panaszkodnak az 1811, 1812, 1813-as évek dél-erdélyi beszámolói.
Székelyföldön és Barcaságban 1812 áprilisában is térdig érő hó alatt „didereg a föld.”
A brassói piacon, a (napóleoni) háborús idők miatt is, egy véka tiszta búza váltó czédulában 10-14 , a törökbúza egy és fél rajnai forint. Egy mázsa dohány 21-22 rénus forint, egy kupa bor 24 forint, egy font hús 78 forint.443
Szamos környékén „ebben az esztendőben (1813), fél annyi gabona lett mint előtte, egy öreg cseber (100 icce) bor 2 forinton is nehezen kelt el, gabona sem volt drága, mert az előtte való esztendőből még a szegényeknek is maradt gabonájuk.”444
Magyarországon is érezhető volt az 1814. április végével kezdődő „hidegnek ártalmas ereje.” Erdélyben „annyival szomorúbb volt ezen időváltozás, mivel nem tsak havas eső volt nálunk, hanem másfél arasznyi hó lepte el a föld színét, és oly hideget hozott maga után, hogy május első napján félsingnyi (31 cm) jégcsapok lógottak az eszterhán.(..) A tavalyi (1813) rossz termés következése, s ezen késő hideg kettős súllyal terheli a szegény népet,…
kivált Hunyad vármegyében majd éhen hal. Sok boldognak tartja magát, ha a tengerinek szárát megőrölheti, s korpával keverve kenyér helyett eheti.” Biharban, Belényes járásban
„az elbágyadott szegénység az utakra menvén a pénzt el nem veszi, hanem kenyeret kér, mivel pénzért kenyeret nem kaphatnak.” Kolozsvár (Egerbegy), Nagyenyed, Gyulafehérvár és a Küküllők vidékén „még nagyobb hó” volt (1814. április/május), és borúlátóan jegyzik meg, hogy „gyümölcs nem lesz, sőt bor se, pedig a bor már most is méregdrága, a gabona ára is, a hideg után egyszerre felhágott.” Az őszi vetések és szőlők károsodása mellett, megtudhatjuk mi idézhette elő az állatbetegséget: „a vastag hó befedvén a legelőket a takarmány nélkül való emberek, marháikat az erdőbe hajtották, hogy ott tsere-levelet ennének, melyből olyan veszedelem következett, hogy néhány falukból majd minden marha kidöglött.”
A meteorológiai tényező (a lehűlés) kiváltotta veszélyhelyzet az aratás előtti hónapokra utal, és folytatása az 1813-as évnek, amikor országszerte a május vége száraz, hideg, szeles.
Ezt követően szinte egész esztendőben a hidrometeorológiai tényezők (áradások) a meghatá-rozóak: az esőzések miatt a folyók megáradtak, a víz a gabonaföldeket ellepte, a vetéseket el-sodorta, tönkretette: kukorica kevés lett, lencse, bab, borsó alig termett, bor kevés és savanyú volt, „semmi gyümölcs” nem termett. A feljegyzések elvándorlásról számolnak be: „százával hagyják el” falvaikat, munka és kenyér végett „messze földre vándorolnak.” Helyenként a hatóságokhoz fordultak segítségért (Szatmárnémeti), mivel a rossz időjárás és háború miatt a „hegyi lakósok közt éhínség” tört ki, „egy-egy köböl búzát kértek a várostól fejenként, de a
443 Hazai és Külf.Tud, 1810. márc.14, 31., P. Z.1810. okt. 2., Nemzeti Gazda,1814. 314. (Idézi:Réthly A. 1998. I.
76– 91.)
444 Hazai és Külf. Tud. 1812. ápr. 1, 29, jún.17, 27. szept. 9., okt.17., 1813. jan. 27, május 19., dec. 28., Nemzeti Gazda,1814. II. 129 (Idézi: Réthly A. 1998.I. 94–112.)
város nem adhatott,” mert nem volt miből. A termés azonban 1814-ben sok helyen jobb, de a búza „üszögös, a rozs eresztős, léhás s a kalászok csorbák,”, mint megjegyzik, „ez mind a májusi hó miatt.” Csak reménykednek, hogy a törökbúza, „ha az ősz jó lesz, beérik.” A jobb adottságú vidékeken, mint például az „áldott” Szilágyságban is, mely a „bornak és gyümölcs-nek igazi hazája, a pincék üresek, tíz fogadót is meglátogathat (az utas), amíg egy pohár bort kap.” Erdély más tájegységeiből nincsen információnk hasonló fejleményekről. Úgy tűnik, hogy többnyire a meteorológiai, és részben hidrometeorológiai rendellenességek, inkább lo-kálisak, térben szétszórtak és különböző változatokban mutatkoztak meg. Például Doboka vármegyében 1815-ben 1646 óta nem tapasztalt nagy éhségről tudósítanak, aminek kiváltó tényezőjét nem ismerjük. Közvetlen térbeli környezetében, Kolozsváron, a figyelmet az égi jelenségek kötik le. Ezzel szemben 1815 júniusában, kártékony esőzések, jéggel, záporral, forgószéllel (a bodzai szoros felől) jött, „hosszában megjárta Háromszéket” s az ojtozi szoro-son át távozott Moldvába, – 40-50 faluban felforgatta az épületeket, a kerteket, az erdőket.445 Az erdélyi vármegyékben, székekben a Tambora vulkánkitörést (1815. április 15.) meg-előző években (1813, 1814) a meteorológiai rendellenségek miatt az élelemháztartások kész-letei szűkösek. Az indonéziai Tambora vulkánkitörés kiváltotta időjárás-változás, az előző évek élelemhiányát tovább súlyosbította: „a köznép legtöbbnyire Zab és Alakor, Tönköly ke-nyérrel él, de azt is felette szűken és drágán kapja.” Különösen súlyos volt a helyzet Kolozs, Belső-Szolnok vármegyékben, a Szilágyságban és a Mezőségen. Az élelemhiány elhúzódott 1819-ig, a négyéves traumatikus ciklusról, a „nagy erdélyi éhínségről,” külföldi lapok is említést tettek. A tudósítások arról számoltak be, hogy 1816-ban az egész nyár, három hét kivételével, homályos, hűvös, esős, szeles, a „köpenyeget el lehetett szenvedni.”
Átfogóbb képet az erdélyi fejleményekről ezekben az években a székely Újfalvi Sán-dor, karrierhivatalnok Emlékirata nyújtja.446 „Jött az 1817-iki sanyarú év, az erdélyi nagy éhség...a terméketlen négy év után bekövetkezék az éhhalál szokott borzadalmaival, aminek Erdély lakósai közül oly sok áldozatja lön és sok eddig vagyonosabb embert is vég ínségre juttata. (…) A bécsi udvari cancelláriai szolgálatom évei alatt szenvedé át Erdély az 1815-től 1817-ig tartó éhhalál borzadályait. Még honn voltam 1814-ben, midőn a rendkívül terméket-len év a szükség bekövetkezését kezdé sejtetni. Ez év telén hó és fagy egyszer sem volt még, az eső szünetlenül szakadt. Március elején páratlan szép és meleg tavaszra derült az idő.
A tavaszi vetéseket korán el lehete vetni, már március harmad hetében a törökbúza vettetett.
Április eléjével nyári forróságok álltak be, a fák zöldülni, a szőlők hajtani kezdének. Május második hetében másodján kapálták a törökbúzát s ily korán és ily dúsan kivirult természetre a legrégibb emberek sem emlékeztek. Május 14-én, szombaton atyám törökbúza kapásaival a kaczkói határon voltam, a rendkívüli hőséghez mérve, nyárilag öltözve. Délután 4 órakor igen vékony és hideg szél kezde lengedezni, mely egy óra múlva oly kiállhatatlan lőn, hogy felső öltözetünk nem lévén, kénytelenénk a munkát félbehagyni és hazatakarodni. A szél mind fagylalóbban dühönge, s éjjelre kelve orkánná fajult. Éjfél tájt atyám felköltött s mutatá,
445 P. Z. 1805. ápr.23., Nemeti Gazda, 1814. 314., Hazai Tudosítások 1806. 141., Hazai és Külf. Tud. 1810. jún.
20., P. Z. 1814. nov. 30., dec. 17., jan. 11., P. Z. 1814. ápr. 22., Hazai és Külf. Tud. 1815. nov. 8., P.Z. 1815.
nov.17., Hazai és Külf. Tud. 1815. jan. 15. (Idézi: Réthly A. 1998. I. 49– 128., Réthly A. 1998. II. 1209.)
446 Mezőkövesdi Újfalvi Sándor, 1941. Emlékírata. Budapest. 65.
hogy a sűrűn hulló hó mindent elborított. Rögtön szánakba fogattunk és egy távoli tanyáról szánon szállítók be a kisborjukat és bárányokat. A havazás reggelig tartott rendkívüli hi-degben. A kilevelezett és virágzott fákra a hó tömegesen ráfagyott. Hol e hó lerázása elmu-lasztatott, az élő fák mind kiszáradtak, a szörnyű terhe alatt többnyire mind összehasadván.
A térden felül érő nagy hó három napig állott meg. A sanyarú nap után a hó hirtelen elolvadt, a fák virágai levelei elhullván, komor fekete gyászt öltöttek. A térdig érő törökbúza elolvadt, mintha sohasem is virított volna, az őszi magos gabonák fehéren s száradtan álltak; csakis a tavaszi szalmás gabonák élhették túl a pusztító nagy veszedelmet. A következő két évben a szüntelen esőzések miatt újra semmi élelmiszerek nem termettek s e hosszas terméketlenség 1817-ben éhhalált szült. Az országutak rakva voltak éhen elhullott,vagy vonagló emberekkel:
s a városok utcáin alig győzték a hullák eltakarítását. Borzasztó látvány volt, miként szaggatá fogaival az éhhalállal küzdő a véletlenül kapott darab kenyeret, mint farkas ragadományat, mit alig költhetett el, midőn összerogyott és szörnyű halált halt. Gyengébb közigazgatás mellett borzasztó rablás és gyilkolás jönnek vala napirendre: de gr. Bánffy György erélyes kormánya által élénkségben tartott megyei tisztek ernyedetlen szorgalmának sikerült a szenvedélyeket annyira féken tartani, hogy a négy szűk év alatt csak egyetlen egy rablásért kivégeztetés történt. Ezen körülmény fontosságát növeli az, hogy 1815-ben a franczia háború megszűnvén, igen sok katona bocsáttatott el s maradott kenyér nélkül, s hogy mind emellett kihágások nem történtek, okát egyfelől... mondom... az akkori közigazgatás helyes szervezésében, másfelől kormányzó gr. Bánffy György erélyében találhatni. Az 1817-ik év őszén Ferencz császár a császárné kíséretében beutazá az éhhalál kínai közt vonagló Erdélyt.
El akará űzni ő az éhhalál rémeit, de a későre ébredett akaratot kevés siker koronázta volna, ha a jóltévő természet nem jön vala segélyére a sínylődő emberiségnek. A bekövetkezett ter-mékeny év csodát tett: s egyszerre felemelé az elalélt országot. Alig lehet valakinek fogalma e termékenységről. Az igavonó marhákból kipusztult földész, szántás helyett törökbúza földjén hegyes fával szúrt lyukat, s abba egy szem törökbúzát tévén, földdel betakará, s e hiányos kezelés után is ritka törökbúza kapáltatott meg másodjában, de mind e hiányok daczára és szalmás gabona oly nagy bőségben termett ez évben, hogy a búza vékája 30 forintról 2 forint-ra és a törökbúza 25 forintról 1 forint 30 kr(ajcá)forint-ra szállott. Ferencz Császárnak kőrútjában tizenegyezer-hatszáz kérlevelet nyujtának be az Erdélyiek, miket is magával Bécsbe vivén, az udvari cancelláriához téteti át tárgyalás végett. Magam is egyik lévén kezelői közül, emléke-zem, hogy kivétel nélkül mind a mennyi eredménytelen maradott.”447
Újfalvi Sándor, mint szemtanú és érintett (földbirtokos) az Erdélyben gyakori májusi hőmérséklet- és csapadékváltozás hatását, következményeit a vetésterületek vegetációjának évszakonkénti alakulása szerint írta le. Láthatóan, a változás jeleit nem a Tambora vulkán-kitöréstől (1815) számította– nem is említi–, hanem 1814-től. A két évig (1815–1817) tartó szüntelen esőzések kiváltotta „hosszas terméketlenség” következménye az éhínség, melynek tetőződését 1817 telén és tavaszán, tehát az aratás előtti félévben jelölte meg. A „jótevő ter-mészet” 1817 őszén bő termést adott, annak ellenére, hogy igavonó állathiány miatt, akárcsak Magyarországon, a szántást sok helyen kézi eszközökkel (karó, kapa) helyettesítik. Némi
447 M. Újfalvi Sándor, 941. 159– 162.