Az El Chichón-vulkán 1982-es kitörése óta a vulkanológusok, geokémikusok körében egy-öntetű a vélemény, hogy a globális éghajlat módosítását nem a levegőbe kerülő hamuanyag okozza (az hetek alatt kimosódik), hanem a felszabaduló kén-dioxid, főleg akkor, ha a ki-törési felhő a sztratoszférát (magas-légkört) is eléri. „A kén-dioxid a légkör nedvességével reakcióba lépve kénsavvá alakul, s ez hosszú ideig – akár évekig – megmaradó, szulfát-szemcsékből álló felhőt képez, amely viszonylag gyorsan szétterül Földünkön.”60 A vulkáni működések környezetalakító hatását illetően kémiailag legaktívabb a kén-dioxid, amelyet kis magasságban (a troposzférában) az esők viszonylag gyorsan kimosnak. Ha a kén-dioxid feljut a sztratoszférába (és legalább 1–50 millió tonna kén-dioxidot bocsát ki 8–15 km ma-gasságba), ott több éven keresztül is megmaradhat. „A kén-dioxid reakcióba lép a vízgőzzel, és ezáltal kénsav – aeroszol felhők jönnek létre. A nagy területen eloszló kénsav-aeroszol felhő éveken át visszaveri a bejövő napsugarak egy részét, ami csökkenti a földfelszín közeli levegő hőmérsékletét. A hőmérséklet-csökkenés a néhány tized foktól a több fokig terjedhet, és mindez néhány évig eltarthat. Ezt a hatást ’vulkáni télnek’ nevezik. Ha viszont a vulkáni gázokkal teli kitörés a troposzférában marad (ez a sarkokon 10 km, a trópusokon kb. 14–15 km magasság), akkor a vulkáni anyagot a csapadék hamar kimossa, és ezáltal nincs éghajlat módosító hatása.61
A 16. század végének öt vulkánkitörése közül, a perui (1600. februrár 19.) eseményről maradt ránk leírás a spanyol gyarmati irodalomban: a vulkánkitörés 20 kilométeres körzetben pusztított. A hamueső Peruban, Bolíviában, Chilében volt tapasztalható, a légkörben pedig a kitörést követő időszakban („globálisan”?) csökkent a naptevékenység, aminek következté-ben a nyarak hűvösebbek voltak.62
A 18. és 19. századi európai és ázsiai vulkáni tevékenységek a kettős kitörések csoport-jába vonhatók, vagyis egy évtizeden belül két olyan vulkán is aktív, amelyek időbeli közel-sége miatt hatásuk összeadódott és befolyással volt az éghajlatra. Ugyanakkor, mint Harangi megjegyzi, nemcsak a nagy vulkáni kitöréseknek lehet éghajlat- módosító hatása, hanem a kisebbeknek is: például 2000 óta a kisebb globális hőmérséklet emelkedés kapcsolatba
60 Karátson D. In: Élet és Tudomány. (Hozzáférés: 2015. 06. 30.)
61 www.historia.hu/userfiles/files/2010-04. /Harangi.pdf (Hozzáférés: 2015. 06. 30.)., Behringer, W., 2010. 119–120.
62 Keith R. B., et al., In: Nature, 393 (1998), 450– 455.
hozható a (Kaszatocsi, Szaricsev és Nabro) vulkánok működése nyomán légkörbe került gá-zokkal.63
Vulkánkitörések a 15– 19. században
Tér/helyszín kitörés ideje jellemzője – hatása
Grönland/Vanuatu/Kuwae 1452/1453
Ázsia/ Kína 1450-es évek ? naptevékenység
Melanézia/Billy Mitchell 1580 ? naptevékenység
Jáva/Kelute 1586 ? naptevékenység
Jáva/Raunge 1593 ? naptevékenység
Kolumbia/Ruiz 1593 ? naptevékenység
Peru/Huaynaputina 1600. február 19. robbanásos / naptevékenység
Vezúv 1707. július 29. robbanásos/ naptevékenység
Santorini sziget 1707. május 23. robbanásos/ naptevékenység Fujiyama/Japán 1707. december 16. robbanásos/ naptevékenység Réunion sziget/Indiai-óceán 1708. február 24. robbanásos/ naptevékenység Lak-Igar/Izland 1783. június 8. robbanásos/ naptevékenység Tambora/Indonézia 1815. április 10. robbanásos/ naptevékenység
Forrás: Harangi Sz. 2010., Karátson D. 2015. adatai alapján szerkesztett
Tény viszont, hogy a Santorini szigeti és a Vezúv vulkánok kitörését követően, az 1708/1709. év hosszú európai telének első jelei 1708. októberi fagyokkal köszöntöttek be és 1709. március közepéig tartottak. A dél-európai régiókban a hőmérséklet mínusz 10– 20,5 Celsius fok között ingadozott 1709. január-február hónapokban. Társadalmi elhelyezke-déstől függetlenül, sokan fagyhalálban hunytak el, a szőlők, az olajbogyó-ültetvények, és a hótakaró nélküli gabonavetések elfagytak. A Kárpát-medencében Magyarországon és Er-délyben 1709 telén, „emberemlékezet óta fel nem lépett hideg volt” január hónapban. A sop-roni a pincékben „a legerősebb szeszt és a hordókban a bort részben megfagyasztotta,” a he-gyek, völgyek talaja megfagyott. Eperjesen a kemény hideg mellett nagy havazások voltak, amelyek akadályozták kurucok és a császári hadak mozgását. A magyarországi és erdélyi–
főleg városlakóktól, katonáktól, birtokosoktól, papoktól– származó feljegyzések 1709/1710 telét mindenütt keménynek jellemzik, a tavaszokat és nyarakat változékonynak (esős, hűvös, szeles, helyenként száraz). A károk nagyok juh –, ló – és szarvasmarha- állományban, a hideg tél miatt még a „gazdagon szénázott” állatok is elhulltak.64
Pfister nem a Santorini szigeti és a Vezúv- vulkánkitörésekkel magyarázta a kis jégkor-szak átlagát meghaladó hirtelen lehűlést, hanem az 1709. januári szibériai típusú hideggel (tiszta kék ég, fagyott talaj, metsző hideg légáramlat), amelyet Európában az utóbbi 500 év leghidegebb hónapjának tartott. Szerinte a Balti-tenger (Botteni öböl) térségéből terjedt szét
63 www.historia.hu/userfiles/files/2010-04/Harangi.pdf. (Hozzáférés: 2017. 03. 5.)
64 Réthly A. 1970. 42–49, 51–53.
a hideg áramlat, és éreztette hatását a kontinens szinte minden szögletében: főleg Gdansk és Riga vidékén, de Spanyolországban, Konstantinápolyban, Észak-Franciaországban, Hollan-diában, a Mediterrán térségében, Közép-Kelet-Európában, a Balkán félszigeten. A szibériai tél főleg légúti és tüdőbetegségeket (bronchitist) idézett elő. A téli fagyhalálozást követően a tavaszi hónapokban az elhalálozások oka az alultápláltság, s az egyéb járulékos betegségek voltak. A klíma- geológiai(?) eredetű demográfiai veszteség 1709–1710-ben mintegy 800 ezer Franciaországban, viszont itt is a leginkább érintett térségek az északi régió és a Közép-hegység vidéke.65 Az 1709. telét követő évben, 1710-ben a tavasz – nyár – ősz esős, hason-lóan 1711 tavasza is. Az öt hónapig– februártól júliusig– tartó esőzések, a márciusi áradások (Loire, Rajna, Majna, Szajna, Rhône), ismét élelemhiányt idéztek elő. Ezt követően 1714 és 1715 a jó termés évei voltak. Pfister éghajlatcentrikus megfontolásai feloldhatók, feltéve, ha a szibériai hidegáramlatot összefüggésbe lehetne hozni főleg a Fujiyama, s részben a Vezúv és Santorini sziget vulkáni tevékenységek okozta klímamódosító hatásával. Ugyanis az általa megjelölt hirtelen lehűlés az európai földrészen nem déli, hanem észak-dél irányba haladva éreztette hatását.
A fentiekkel szemben az izlandi Lak-Igar (1783) és csendes-óceáni japán Asama (1783), az indonéziai Tambora (1815) kettős vulkánkitörések klímamódosító hatása egyértelmű. Az éghajlat módosításában – úgy tűnik – egyéb más természeti tényezők (anticiklon, óceáni áramlatok stb.) nem játszottak közre, ezeket tisztán geológiai tényező váltotta ki.
Lencsés Antal 1829-ben, tehát utólag, így ír az izlandi vulkánkitörésről: „1783-ban a Skaptar Jökul (az Izland-szigeti Hekla vulkán egyik ága) irtóztatás robbanást tett. Izlandra nézve ez vala a legirtóztatóbb, és legpusztítóbb. Még a tengerből is lángok lobogtak fel, s amint ezek lecsillapodtak, a hegy kezdett dühödni. Láva folyamok zúdultak belőle. Egész esztendeig egy füst-és hamufelhő fedte a szigetet, barom megbetegült és elveszett. A bajhoz éhség és himlő nyavalya járult, és sajnos időben 11 000 ember múlt ki a világból.”66
Az izlandi laki vulkánkitörést – 1783. június 8. – az indonéziai Tambora vulkánkitörés (1815. április 15.) mellett a történelem második „legnagyobb lávaöntő kitörésének” tekintik.
A vulkáni tevékenység Izlandon nyolc hónapon át tartott, s a „lassan fojtó köd” egész Euró-pát beborította. A szemtanú, Jón Steingrímsson lelkész naplójából ismert a vulkáni működés folyamata és domborzatmódosító tevékenysége is.67 „Izland déli részén 25 km hosszan nyílt meg a föld, és abból ömlött ki a bazaltos láva. A vulkáni működés során 130 kis vulkáni kúp épült fel, amelyek közül néhány hatalmas robbanással jött létre. A vulkáni hamufelhő 10–15 km magasságba is feljutott, azaz elérte a sztratoszférát.” Az izlandi VEI 4-es erősségű68
vul-65 Le Roy Ladurie, E. 2004. 516– 517.
66 Lencsés Antal. 1829. (Idézi: Réthly A. 1970. 302.)
67 Összegzi:Harangi Sz. (2006–2009): Vulkanizmus 8. Vulkánkitörések klimatikus hatásai .Megjegyzés: itt és a továbbiakban Harangi Szabolcs leírására támaszkodom (lásd: idézőjelbe tett részeket.)
68 A vulkánkitörési index (Volcanic Explosivity Index = VEI) mérőszám a vulkánkitörések erősségének becslé-sére. A 8 fokozatú VEI skálát 1982-ben vezették be Chris Newhall és Steve Self amerikai geológusok. A vul-kánkitörések erősségét három tényező együttese szerint mérik: a) magnitudó, a piroklasztok teljes mennyisége, b) szétszóróképesség a kiszórt anyaggal elborított terület, c) erupciós ráta, a kiáramló magma mennyisége másodpercenként (m³/s). Ha a fenti tényezők mérőszámai nagyok– azaz a kitörés termékei erősen töredékesek, sok anyag nagy területen szóródik szét– akkor heves, robbanásos kitörésről van szó. Ez nem kvantifikálható, csupán a „szelíd”, lávaöntő (effuzív), és a „heves”, robbanásos (explozív) működése közötti átmenet
intenzi-kánkitörés nyomán a haszonállatok, a szarvasmarhák fele, a juhok 80%-a, a lakosság 40
%- a (50 ezerből 20 ezer ember) pusztult el a szigeten. Az elhalálozások okai közt említik a legelők tönkremenetele miatt az állatállomány pusztulása nyomán támadt éhínséget, mivel
„igen nagy mennyiségű fluor került a levegőbe”, az erősen fluor- és szulfátpárás levegő be-lélegzését. A hidrogén-fluorid gáz rátapadt a vulkáni hamura, ami beborította a legelőket.
A legelő állatok szervezetébe nagy mennyiségben jutott be a fluor, ami megtámadta a fogakat és a csontokat.” Európában 1783 nyara szokatlanul meleg volt. Júniusban furcsa, sűrű, fojtó, száraz köd telepedett a kontinensre, Pest-Budát június 23-án érte el. „Egy hónapon belül a szmog már nemcsak Európában volt jellemző, hanem Alaszkában és Kínában is.”
Heller Ágost 1888-ban megjelent munkájában Muncke, heidelbergi egyetemi tanár nyo-mán az izlandi vulkánkitörés kísérőjelenségének, a szmog terjedésének időrendjét ismerteti:
„Az 1783. évi száraz vagy magas köd (égbolt homályossága) legkorábban jelentkezett május 24-dikén Koppenhágában: június 6 – és 7-én Franciaországban La Rochelle vidékén lépett fel, de csakhamar ismét elmúlt. Június 18-án néhány napig tartó zivataros idő és hideg sze-lek után sokkal erősebben jelent meg. Június 9-én Hollandiában Franerkerben, 23-án Szent – Gothárdon és Budán, a Várpalotán lévő csillagvizsgáló tornyon észlelték: június 24-én Moszkvában és a hó utolsó napján Kis-Ázsiában is érezhető (látható) volt. A norvég és hol-land partok között az egész tengert elborította: egész Angliában, sőt messzire ki az Atlanti-óceánon mindenütt megfigyelték. Voltak a kik jelenlétét Szibériában és Éjszak-Amerikában is észre akarták venni. A köd (a légköri szennyezettség) erőssége és magassága helyenként igen változott: némely helyeken időközönként teljesen megszűnt, de voltaképen csak szeptember 16-ikán tűnt el végkép… Ahol alkalom nyílt a köd keletkezésének tanulmányozására, ott fel-tűnt, hogy a köd a légkör magasabb rétegéből száll le, így Szent – Gothárdon, a Saléve-n és Ventous-on ahol tenger felett 1800 méter magasságig ereszkedett le.”69
A szmog, a forróság, a kénes levegő leginkább Nyugat- és Észak-Európában éreztette hatását: Angliában a vulkánkitörés nyomán tömeges volt az intoxikáció, és 1784 májusától (plusz 5%-kal) nőtt az elhalálozások száma, hasonlóan Norvégiában, Franciaországban, Hollandiában is. A vulkánkitörést követően nagy hőség támadt, 1783/84 tele pedig nagyon hideg volt, majd hatalmas áradások keletkeztek 1784. február- március hónapokban.70 Mourguede Montredon volt az első aki, a fojtó ködöt a vulkánkitörésnek tulajdonította. Ha-sonlóam Franklin Benjamin is, aki 1783 nyarán Párizsban tartózkodott, és az izlandi vulkán-kitörés hatásáról feljegyezte, hogy a „kékes, hideg, száraz köd, (...) ami nem engedi át a nap sugarait, (...) vajon egy izlandi vulkán kitörésének a következménye?”71 A vulkanológusok, klimatológusok nekik (Montredon, Franklin) tulajdonítják az „első” megfigyelését annak, amikor a vulkánkitörés idéz elő éghajlat – módosulást, vagyis az évszakok időjárásának változását.
tásmutatója. A VEI skála esetében, figyelembe vesznek más mennyiségi (kitörési időtartam stb.) és minőségi (leírás, légköri hatás stb.) mutatókat is. (Lásd: Newhall, Christopher G–Self, Stephen.1982. In: Journal of Geophysical Research 1982..(március 13). 87 (C2). 1231–1238.
69 Heller Ágost.1888. (Idézi: Réthly A. 1970. 303.)
70 Le Roy Ladurie, E. 2007. 23– 25, 89– 91.
71 Vulkánkitörések klimatikus hatásai. (Idézi: Harangi Szabolcs, Vulkanizmus 8. (2006– 2009).
A korabeli magyarországi s az erdélyi feljegyzésekben az izlandi vulkánkitörésről, annak a napfolttevékenységre – klímára gyakorolt hatásáról, valamint az egyéb furcsaságokról vi-szonylag részletes elbeszélések szólnak.
Fábián József a köznépnek írt természetismereti munkájában a Veszprémben 1783 má-jusában észlelt köd- és naptevékenység hatását magyarázta el: „A ködökhöz tartoznak az úgy nevezett száraz ködök is, ami néműek uralkodtak 1783-ik esztendőben, nemcsak itt Magyar-országon, hanem egész Európában s egyebütt is, a mikor májusnak utoljától fogva szinte augusztus végéig többnyire mindig homályában volt a levegő, és úgy látszott mintha valami füsttel volna öszve elegyedve: a nap mind mikor felkölt, mind mikor lement, olyan volt, mint a vér, halovány, úgy hogy minden baj nélkül bele lehetett nézni az embernek, és gyakran egy néhány óráig nem is látszott mikor felkölt. Míg a köd tartott, nem voltak fellegek az égen, mindig csendes volt az idő, meleg és száraz: éjszakánként pedig hidegek jártak… okozták ezt a száraz és vastag gőzök melyek az akkor sok helyeken uralkodó nagy földindulások, újon-nan kezdődő tűzokádó hegyek és rendkívül való nagy szárazság alkalmatosságával feljöttek a földből.”72
Budán megfigyelték, hogy 1783. június 23-án a „légkörpáraság ködszerű, és igen sűrűn terjedt el felettünk,” majd „igen erős köd vala.” Július 2-án pedig az jegyzik fel, hogy „ezen gyönyörűséges tájék (Buda) mintegy 12 naptól fogva oly sűrű köddel bé vagyon fedve, mell-yen a napnak sugarai nagy nehezen hathatnak által. Több helyekről hasonló dolgokról írat-tatik. Duna vize néhány napja igen megáradt.” Pásztón június-július hónapokban igen meleg volt és a „nappal nem teljesen világos, ún. félsetét, s a levegő oly sűrű, hogy szabad szemmel bele lehetett nézni a Napba.” Debrecenben 1783. augusztus 28-án: „a napnak homályossága csak éppen nem akar megszűnni, mely tiszta időben leginkább megtetszik, homályosban is mégyen le, és akkor gyakran lineára nyúló vékony felhőcskék is látszanak.” 73
Az erdélyi nagyszebeni feljegyzésben 1783. július 14-én, arról számolnak be, hogy a hosszan tartó szárazság és hőség „kb. 8 napig tartott. Ezen idő alatt a nap minden este vér-vörösen nyugodott le a sűrű párás levegőben. Ezek a párák egész éjjel megmaradtak a ma-gasabb légrétegben. A Nap reggel ugyancsak vérvörösen kelt s sugarainak minden reggel úgy kellett magát átküzdenie az erős párás rétegen.” Kolozsvár vidékén a ködöt „büdös kénes-szagúnak” érzékelték.74
Az 1707–1709 közötti években gyakoriak voltak a zivatarok, árvizek, villámcsapá-sok, savas esők. Noha még lesz szó róla, itt csak példaként néhányat említünk meg: erős zivatarokról, villámcsapásokról, tűzesetekről szólnak a feljegyzések Zemplén megyében, Szomotoron, Sátoraljaújhelyen, Pozsonyban, Kassán, Besztercebányán, Nagytapolcsán, Palocsán (Sáros megye) Kurimán, Sebesen, Nagysáros vidékén, Pozsonyban, Máramaros-ban, Csallóközben.75
72 Fábián József. 1803. (Idézi: Réthly A. 1970. 303.)
73 Magyar Hírmondó, 1783 szeptember 24.(Idézi: Réthly A. 1970. 305.)
74 Pressburger Zeitung, 1783. július 30. (Idézi: Réthly A. 1970. 304.)
75 Réthly A. 1970. 305.
Több helyen 1783 nyarát bő terméssel járónak ítélik meg, a meleg nyár ugyanakkor ked-vezett a szőlőnek, s a sáskajárásnak is. A Győrben, 1783 augusztusában kelt feljegyzés arról ír, hogy „rendkívül gazdag aratás, búza, rozs és zabban Moson, Győr, Komárom és Pest megyékben.” Temesvár környékén, Pozsonyban, Budán, Tokaj-Hegyalján. Szegeden és Bras-sóban 1783. szeptemberben egyaránt arról írnak, hogy a tartós szép időjárás után 3 napig az eső miatt a szőlő elrohadt, mégis bőséges aratás, szüret volt, gyümölcsben bőség, gazdag a termés. A szegedi beszámoló a jó termés kapcsán megjegyzi: „ezzel megerősítést nyer egyes természettudósok véleménye, hogy az oly hosszú idő óta Európa felett feküdt ködnek termést hozó ereje van.”76
Országszerte korai a tél: a beszámolók 1783. november – december hónapokban bekö-szöntő nagy havazásokról, erős hidegekről írnak. A folyók befagytak (Sopron, Buda, Szla-vónia, Pozsony , Pest, Temesvár, Nagyvárad, Szatmár), majd december végétől az olvadások nyomán árvizek vannak Erdélyben, árad a Maros (Lippa, Arad), a Duna, Debrecenben pedig sok az eső.
Pozsonyban 1784 telének leghidegebb napjai december 31. (mínusz 20,0), január 5. (mí-nusz 21,3), február 1. (mí(mí-nusz 12,5), március 3. (mí(mí-nusz 6,3).77 A feljegyzések megbetege-désekről is beszámolnak: Brassóban (1783. szeptember) „a hideg és forró lázzak a környező falvakban járványszerűen lépnek fel,” s ennek okát az „idén általános tartós ködös párás levegővel” magyarázzák.78
Az izlandi (és a japán Asama) vulkánkitörésekkel szemben globális hatása az indonéziai Tambora – hegy vulkáni tevékenységének volt.79 A Santorini Kr. e. 1630 körüli, minószi kor-szak (Kréta sziget) idejének kitörésével hasonlítják össze, mivel a robbanásos kitörés föld-történeti léptékkel mérve is hatalmas volt. A Tambora kitörése két fázisban történt: a) 1815.
április 5-én a kitörés két órát tartott, s a hamufelhő 25 km magasba emelkedett, és másodper-cenként 100 ezer tonna vulkáni anyag robbant a felszínre.
b)A tulajdonképpeni katasztrófa 1815. április 10-én (este 7 órakor) történt, a három órán át tartó újabb kitörés, az előzőnél hevesebb volt, a vulkáni felhő több mint 35– 40 km ma-gasba emelkedett, azután összeomlott, és az aláömlő izzó láva mindent letarolt: falvakat, állatokat, erdőket, és közvetlen környezetében 11 ezernél több ember halálát okozta. S a 3-4 napig tartó vulkáni működés nyomán teljes sötétség borította a tájat, még Jáva keleti részén is. A vulkáni hamu mindent vastagon betemetett, és elszennyezte a vizeket. Sumbawa
76 Réthly A. 1970. 305– 306.
77 Idézi: Réthly A. 1970. 307–310.
78 Idézi: Réthly A. 1970. 306.
79 1812-ben az indonéz szigetvilág keleti részén található Sumbawa-szigeten megmozdult a 4300 méter magas Tambora, amelyet a Flores-tenger hajósai által fontos tájékozódási pontnak tartottak. Az egyre gyakoribb föld-rengések után a Sanggar – félszigeten élők legnagyobb meglepetésére, kisebb robbanásoktól kísérve, hamu-felhő emelkedett ki a hegyből. Senki nem gondolta, hogy egy tűzhányó közelében élnek, hiszen a Tambora már legalább ezer éve nem működött: 1815. április 5-én hatalmas robbanás rázta meg a környéket. Több mint két órán keresztül tódult ki a vulkáni hamu a hegy gyomrából, de hirtelen vége szakadt. Öt nap múlva, április 10-én, este 7 órakor hatalmas erővel kitört a tűzhányó. A robbanások hangját még 1000 km-nél nagyobb tá-volságban is hallották. Az ágyúdörgésre emlékeztető morajlás miatt katonákat vezényeltek ki a vélt ellenséges támadás leverésére. (Lásd:Harangi,Sz./MTA, Magyar tudomány honlapja, Tudomány hírei.2015.04.08.-online.
Hozzáférés: 2015.10.5)
szigetén és a környező területeken mintegy 60 ezren haltak éhen.80 A kitörés globális éghaj-lati következményei miatt pedig éhínségben, járványokban több százezer ember veszítette életét, Észak-Amerikától Nyugat- és Közép-Európán át Kínáig, Indiáig. A veszteségek közt ott szerepelnek a Kárpát-medence területén meghaltak is – számuk több tízezerre tehető –, hiszen a kitörés utóélete, a klímamódosulás és annak következményei a mi térségünket is sú-lyosan érintették. Az északi félgömbön addig még sosem tapasztalt éghajlat-módosulás állt be, 1816 nyarának átlaghőmérséklete több fokkal csökkent, az évi középhőmérséklet 0,4–0,7 fokkal volt alacsonyabb az átlagosnál. Sok helyen nyáron is havazott, és fagyok voltak. Innen a „nyár nélküli év” (1816) elnevezés.81
Karátson Dávid írásából tudjuk, hogy az éghajlat-módosulás előidézéséhez megfelelő mére-tű vulkánkitörésre van szükség, robbanásos kitörés esetén a VEI-indexen legalább 6-os erősségű fokozatra.” Sumbawa szigetén a Tambora vulkánhegy kitöréserőssége VEI 7 volt. Az eredetileg 4000 méter körüli magasságú tűzhányó a kitörést követően több mint 1000 méterrel (2850 m) lett alacsonyabb. A vulkánhegy robbanása nyomán 6–7 kilométer átmérőjű, 1000–1300 méter mélységű vulkáni üst, kaldera keletkezett. A kitörés során távozott magma térfogatát 50 köbkilo-méterre becsülik. A kitörés tetőzésekor, feltételezik, hogy „éppen a vulkán beszakadása vezetett 1815. április 10-én a mélybeli magmaanyag nagy részének kipumpálásához.”
A trópusi vulkánkitörések esetén a vulkán környezetében a hűtő hatás azonnal jelentke-zik, a párolgás csökkentése révén a csapadék mennyiségét is mérsékelheti, a trópusi monszun gyengül, s a lehulló csapadék ott is kevesebb lesz, ami szárazságot idéz elő. Ez volt tapasztal-ható a Tamborát környező indonéz szigetvilágban, ami tömeges halálozással járó éhínséget okozott, amit kolerajárvány követett. Azonban, mint Karátson Dávid a továbbiakban meg-jegyzi, a vulkánkitörések és a csapadékváltozékonyság összefüggése kevésbé egyértelmű a hőmérsékleti változásokhoz képest.82 Mégis a tudósítások arról szólnak, hogy országosan több hónapon át árvizek voltak, például Szegeden a Tisza hat hónapon át áradt, és 1816 nya-rán egyik legnagyobb árvizet jegyezték fel.83
80 „A kitörés nyomán az egykor 4300 m magas hegy 2850 m-re alacsonyodott, és benne egy 6×7 km nagyságú, 1 km mély kaldera jött létre. Három napig sötétség telepedett a környékre, szökőárak pusztítottak a partvidé-keken. A lakosság Jáva szigetére igyekezett menekülni, ahol azonban az emberáradatot ellenségesen fogadták, és összecsapások alakultak ki. A vulkáni hamu mintegy 500 ezer km² területet fedett be, a korábban gazdagon termő rizsföldek elpusztultak. Az éhínség közel 100 ezer áldozatot okozott. A távoli következmények pedig szintén drámaiak voltak.”(www.historia.hu/userfiles/files/2010-04/Harangi.pdf. Vö. H. Sigurdsson (Ed.2000) Encyclopedia of Volcanoes, Academic Press. Hédervári P. Évezredek, vulkánok, emberek. Idézi: Harangi Sz.
(2006-2009): Vulkanizmus 8. Vulkánkitörések klimatikus hatásai. (Hozzáférés:2016. 03. 29.)
81 „A tényleges lehűlés mértéke, illetve lefutása, jellege igen izgalmas kérdés, szakmai berkekben világszerte ko-moly viták kísérik. Például már korábban is sejtették, ám csak a grönlandi és antarktiszi jégminták vizsgálata, a kénsav-felhalmozódás görbéjének elemzése tette egyértelművé, hogy a Tambora kitörése előtt néhány évvel–
valószínűleg 1809-ben– egy másik trópusi kitörésre is sor került, a Tambora csak erre „erősített rá”. Egy másik
valószínűleg 1809-ben– egy másik trópusi kitörésre is sor került, a Tambora csak erre „erősített rá”. Egy másik