A természeti és antropogén jelenségek, jelenségcsoportok történeti vizsgálata az adott kor-szak emberének közvetlen/közvetett megfigyelésein alapszik, amelyek aszerint is csopor-tosíthatók, hogy a megfigyelések a műszeres mérések korából, vagy az azt megelőző idő-szakból származnak. Az általunk vizsgált kis jégkorszak forrásainak túlnyomó többsége nem műszeres megfigyelés, hanem a természetes láthatóság, hallhatóság határáig terjedő észlelés, melyeket az esetek többségében utólagosan, tehát az emlékezetre hagyatkozva jegyeztek le.
A narratív szövegek – akárcsak a levéltári anyagok – egyrészt közvetlen (látta, részvevő, érintett), másrészt közvetett (valahol hallotta, olvasta) típusú feljegyzések. Az emberi ész-lelésnek, megfigyelésnek, tapasztalatnak ez a természet adta módja csak akkor és azáltal változott meg, amikor a látást, hallást valamilyen eszköz, műszer segítségével horizontálisan és vertikálisan egyaránt ki tudták terjeszteni, illetve a jelenségek ismétlődését valamilyen rendszerbe tudták foglalni.
Ezek a kérdések a tudományok fejlődésének folyamatával kapcsolatosak, ezért nem ér-dektelen néhány, témánkat érintő eset felidézése. A biológia, medicina területén az általunk tárgyalt korszakban (14–19. század 90-es évei) nem ismerték a járványok (pestis, kolera) bakteriális hátterét, így a gyógyítás módját sem. Ennek oka a műszerezettség hiánya, vagyis a betegségeket szabad szemmel a láthatóság határán belül tudták azonosítani, illetve tüneteiket leírni. A pestisbaktériumot csak 1894-ben fedezték fel (Alexandre Yersin), az első pestis-vakcinát pedig 1896-ban állították elő. Az indiai eredetű kolera kórokozóját is csak 1884-ben ismerték fel (Robert Koch). A kései felfedezések hátteré1884-ben az állt, hogy noha három holland szemüvegkészítő megépítette (1590–1608 között) az első mikroszkópot (górcsőt), korai példányai az eszköznek durvák, lencséinek minősége gyenge volt, torz képet (10–20 szoros nagyítást) adtak. Nem beszélve arról, hogy hosszú ideig nem nagyon tudták értel-mezni a természet s az ember mikrovilágában látottakat.40 A szabad szemmel nem látható világ láthatóságában a nagy áttörést Ernst Abbe (1840–1905), a jénai Carl Zeiss- üzemben előállított optikai mikroszkópja (1847) hozta, amely 200-300 szoros nagyításra volt képes.
Ettől fogva a mikroorganizmusok kutatása már nagyobb lépésekben haladt előre, de még
40 A sebészet valamivel jobban állt, azonban az európai kéziműszer-gyártásban és fejlesztésben a 17–18. századig kevés érdemleges történt. Továbbra is nagyjából az ógörögök által vallott útmutatást követték: „amit a gyógy-szer nem gyógyít, azt gyógyítja a kés, amit a kés nem gyógyít, azt gyógyítja a tűz, amit a tűz nem gyógyít, az gyógyíthatatlan.”
így is, jó pár évtizedig tartott az említett járványbetegségek vírusainak azonosítása, illetve a járványbetegségek gyógyítása.41
A földtanban (geológiában) is hosszú út vezetett addig, amíg Harry Hess (1906–1969) lemeztektonika elmélete a litoszféralemezek vándorlásával magyarázni tudta a kontinensek, óceánok és hegyláncok keletkezését, a földrengéseket, a vulkanizmust és egy sor más folya-matot.42
A műszerezettség-hiány, illetve annak kezdetleges volta jellemezte hosszú ideig a légkör fizikai, kémiai folyamatainak és jelenségeinek megfigyelését is. Az embert – létfenntartását meghatározó évszakok időjárásának mindennapos kitettsége miatt– a legkorábbi idők-től foglalkoztatta az éghajlat alakulása. Arisztotelész különálló munkát írt az időjárásról, Meteorologica címmel, melyben akárcsak Empedoklész a „4 őselem” mindegyikéhez (víz, levegő, tűz, föld) két tulajdonságot rendelt (hideg vagy meleg és száraz vagy nedves), „ha egy elem tulajdonsága megváltozik, akkor átalakul.” Megfigyelései alapján leírta a felhőkép-ződést, a csapadékfajtákat, a szél, villámlás, légköri – optikai jelenségeit. Munkája egészen a 16–17. századig egyedülálló volt. A légkör állapotának mérésére az első lépést Galileo Galilei tette meg, 1592-ben a hőmérséklet változást jelző termoszkóp elkészítésével. Majd Santorio Santorio (1600-as évek elején) skálával látta el a termoszkópot (a hőmérő őse).
A 18. században Celsius, Fahrenheit/Kelvin létrehozták a hőmérsékletmérés máig elterjedt skáláit. Evangelista Toricelli 1647-ben kikísérletezte a légnyomásmérő (higanyos barométer) működésmódját. Időközben a légköri viszonyok (légnedvesség, csapadék, szél stb.) mérésére is műszereket állítottak elő. A mérések egységesítése és az időjárás mérésére alkalmas esz-közök végett alapították Firenzében a rövid életű (1667) Kísérlet Akadémiát (Accademia del Cimento). A 18. században Európában a nagyobb városokban a csillagvizsgálók keretében műszeres meteorológiai méréseket végeztek. A mérőállomások méréseinek egységesítésére az első rövid életű (1724–1735) kísérletet a Londoni Királyi Társaság meteorológiai mérő-hálózat létrehozásával történt, ennek Európában, Észak-Amerikában, Indiában is voltak ál-lomásai. Karl Theodor Mannheimben (1780) megalapította az első meteorológiai társaságot (Societas Meteorologica Palatina), célja egy európai mérőhálózat kiépítése volt. Ehhez csat-lakozott a budai csillagvizsgáló is, ahol 1780-ban kezdődtek a meteorológiai mérések (csapa-dék, légnyomás, felhőborítottság, szél). A 19. század második felében sorra alakultak a nem-zeti meteorológiai társaságok, céljuk „a mérőrendszerek fejlesztése és az állomáshálózatok bővítése.” Magyarországon 1870. április 8-án ellenjegyezte Ferenc József a Meteorológiai és Földdelejességi Magyar Királyi Központi Intézet (a mai Országos Meteorológiai Szolgálat elődjének) alapító okiratát. Az intézet vezetésével a bencés paptanárt, Shenczl Guidót bízták meg. Az országok közötti adatcsere elősegítése végett 1873-ban hozták létre a Nemzetközi Meteorológiai Szervezetet (IMO– International Meteorological Organizations).43
Témánk időkeretei között (14–19. század 60-as évei) a természettudományok terü-letén beállt változásokat, mint a vázolt néhány adattal is érzékeltettük, nagymértékben a
41 Róbert E. 1984. 25–30.
42 Balla Z. 2004. In: Molnár B. (szerk.). 45–51.
43 Mészáros R. 2013. 1– 2. ELTE. (Hozzáférés 2016. 05. 6.)
műszerezettség, a vizsgálati eljárások, módszerek, a szervezés fokozatos tökélesedése stb.
segítette. Azonban az eszközök, műszerek stb., alkalmazása kontinentális, illetve nemzetközi rendszerbe illesztése csak a 19. század második felében történt meg, ami nagyjából egybe-esett a kis jégkorszak végével. Azonban vizsgálódásainkban nem ez indokolta a műszeres mérések adatsorainak zárójelbe tételét, hanem az a törekvésünk, amely a természeti környe-zetbe ágyazódott társas életgyakorlatok mindennapjait átszövő történések, események háló-zatába bonyolódott emberi cselekvést, viselkedést, illetve magatartás reakcióit állítja előtér-be. És mindennek nyomon követését a narratív, elbeszélő források, naplók, feljegyzések stb.
segíthetik, amelyek tartalmaiban az adott korszak megfigyelőjének nézőpontja, beállítódása – ahogyan látta, megítélte a dolgokat– érvényesült. Másfelől a kis jégkorszak időkeretei kö-zött a számokkal való munkát nehezíti, hogy a tudományos, modern statisztika megalapo-zása, intézményesülése a 19. század közepe táján történik kontinensszerte, az azt megelőző időszak, a prestatisztika korszaka, amikor a forrásokban ismertetett számszerűsített adatok becsléseken alapultak, tehát hasonló bizonytalanság hordozói, mint az elbeszélő források.
Az általunk használt műszeres, statisztikai mérések, megfigyelések előtti időszakból származó forrásokban, nem találjuk az események térbeli együttesének, pontszerűségé-nek, aktuális állapotának jelzőszámait, átlagait stb. 44 Ellenben a korábbi megfigyeléseket számon tartották, összehasonlították, hogy az adott tájegységben, régióban, megyében, te-lepülésen stb., az események azonosak vagy eltérőek voltak-e vagy sem – az aktuálishoz képest. A lejegyzett események hol láncszerű, hol epizodikus és/vagy lineáris alakzatokban szerkesztettek, időben tartalmaik az előtte-utána perspektívát követik. Az adott eseményt, történést megelőző, illetve az aktuális állapotok, helyzetek közötti azonosságok vagy kü-lönbségek nemcsak becsült nagyságrendjére, hanem a kiváltó tényezők sorrendjére is fel-hívják a figyelmünket, arra, ahogy a megfigyelő a látottakat/hallottakat milyen érték/érdek mentén rangsorolta.
Forrásainkban a megfigyelések előterében a tényezők kiváltotta helyzetek egyenletlenül oszlanak meg, mivel egy részük nagyobb időközönként jelentkezett (vulkánkitörések, föld-rengések, éhínség), mások rövidebb, ismétlődő jellegűek (szárazság, aszály, áradások, jár-ványok, sáskajárások, ínség, marhavész, tűzvész, háború). Állandó témájuk az évszakok időjárásának változékonysága és ingadozása, illetve a termés alakulása, az adózás, a piaci árak. Viszont mindezek, és egyéb más megfigyelések, melyekről majd bőven szó lesz, tér-ben és időtér-ben szétszórtak. Nemcsak azért, mert az adott lokális tértér-ben nem volt mindig, aki lejegyezze a dolgok alakulását, hanem ténylegesen is a tényezők kiváltotta események, tör-ténések lokálisak, pontszerűek, térben és időben egyenletlenül érintették a társas csoportok mindennapjainak életgyakorlatát.
A kiváltó tényezők következményeinek térbeli általánosításában nagyobb nehézségek az állandóan változó klíma esetében merülnek fel, ezzel szemben az epidemológiai, biológiai, geológiai tényezők hatása bizonyos séma mentén összegezhető. A vulkánkitörések, földren-gések és egyéb természeti csapások pontszerűek, hatásuk következményei a katasztrófától
44 A statisztikai mérőszámok viszonyítási alapja az ún. éghajlati normálidőszak, mely az utolsó lezárt három év-tizedre meghatározott normálértékeket tartalmazza. Az éghajlati normálértékek általában egy nagyobb térséget jellemeznek, de vonatkoztathatjuk őket egy-egy adott pontra is.(Mészáros R., 2013. 2. Hozzáférés: 2016. 05 .6.)
az észlelésig terjedő skálán mozogtak. A forrásokban a kiváltó tényezők külön-külön és együttes megnyilvánulásformáinak leírásai eléggé monotonok, nem mutatnak különösebb változatosságot a természeti tényezők kiváltotta rendellenességek elleni védekezésben, a megelőzésben. A földrajzi és mikroklíma – adottságok, a társas szerveződések környezeti beágyazottsága, informális és formális kötéseinek milyensége, az átörökített tudáskészlet, a vallásilag, etnikailag megoszló csoportok együttműködése, az elit igazgatástechnikája stb. a feljegyzések, narratívák reprezentációiban egyenetlenül oszlanak meg. Nagyobb teret szen-telnek az embertől független – vagy csak részben független – tényezők fékező, romboló/
ösztönző hatásainak, a közbiztonságot destabilizáló fegyveres konfliktusoknak, az ember-ben, anyagi erőforrásokban kifejtett elszívó hatalmi technikáknak, az infrastruktúrában, tár-gyi világban történt rombolásoknak stb. A tényezők lokális helyzetekben kifejtett hatása és az erre adott emberi cselekvés- és viselkedésreakciók forrásaink alapján nagyjából felvázol-hatók. Azért csak nagyjából, mert már az események, történések beszámolói is értelmezettek.
Mint említettük, folyamatosan kettős tendencia figyelhető meg bennük, egyrészt aktualizál-nak és párhuzamot vonaktualizál-nak a korábbi, az emlékezetben tovább élő hasonló és/vagy azonos események között, másrészt figyelmeztetnek a jövőt illetően, lehetséges előrejelzéseket fo-galmaznak meg arról, hogy mi várható még. Jól látják például az időjárási szélsőségek, a járványok, háborúk, adminisztráció, demográfia, gazdaság, társas élet, a közbiztonság közötti összefüggéseket, esetenként a működésük hátterében álló mozgatókat is. Ugyanakkor forrá-saink egy része (históriák, önéletírások, naplók, levelezések, számadások) az írástudó elittől, vagy az ahhoz közelálló személyektől származik, a források levéltári része pedig többnyire a hivatalnoki ranglétra valamelyik szintjén álló tisztségviselőtől. Lokális szinten a hivatáselit, a karrier- tisztviselői kar feladata volt az ilyen – olyan ügyek kivizsgálása, róluk jelenté-sek, beszámolók, számadások készítése. Az ilyen és hasonló – főleg a narratív szövegekben használt– fogalmazás nyelvezete, a stílusa, a tiszteletkörök, az adott helyzet ábrázolásának módja stb. a fogalmazó, író beállítódására hívja fel a figyelmet. Ennek megítélésében nem feledkezhetünk meg arról, hogy az emberi észlelés, véleményalkotás szubjektív, szelektált természetű, amelyet az egyén érdeklődési köre, társadalmi térben elfoglalt helye, az áthagyo-mányozott ismeretek, uralkodó világképek, esetleg az új ismeretek (tudások) stb. valamiféle keveréke alakít. A forrásainkban is a valóság észlelése, értékelése és a tapasztalat nem mindig fedik egymást, nézőpont szerint szelektáltak, motivációit átszövik a világról akkor és ott tudott ismeretek, képzetek, nem utolsó sorban az egyéni vagy közösségi, vagy pedig a lojali-tás megkövetelte érdekek. Kiegyensúlyozottabb beszámolókban a tudott tapasztalatokra való hivatkozás a gyakori, mivel a felhalmozott tapasztalatok orientációs, eligazítási készletek tára a jelen dolgainak értékelésében, megítélésében is. A tudásátadás, átörökítés értelmében a tapasztalat az emlékezetben rögzült szelektív, sűrített, melynek tartalmait és mintázatát ak-tualizálni lehet, ezáltal mérik fel a múlt és jelen történéseinek azonos, hasonló és különböző jellemzőit. Az aktuális megfigyeléseket a régebbi tapasztalatokba ágyazzák, esetenként az éppen uralkodó világról szóló ismeretekkel állítják párhuzamba, vagy ellenpontozzák azzal, vagy éppen azzal egészítik ki. Mivel a korszakban már sokféle egymással versengő, egymást kizáró spiritualitások borzolták a kedélyeket, így főleg a panasz – vagy szenvedésnarratí-vákban a negatív kimenetelű események torlódása, halmozódása világvége képzettársítással
párosult, aminek előidézésében, a külső tényezők mellett, rendszerint az eszmei, vallási, fe-lekezeti ellenlábas ördögi mesterkedését látták, illetve láttatták.
A kis jégkorszak századaiban kontinensszerte, az egyének és csoportjaik hol kénysze-rek miatt, hol önszántukból szinte állandó mozgásban voltak. A korszakra az általános érvé-nyesség gyanánt ráhúzott zárt, korlátozott érintkezés és kommunikáció hiányát bevett szte-reotípiáit fölülírják a forrásaink beszámolói. A szinte állandó hadiállapot mellett sok gond okozója, mint a kortárs Cserei Mihály megjegyzi, a „kommunikáció,” vagyis az informá-ciók, az emberek s a javak forgalmának csomópontjai, a vásárok, sokadalmak, különösen ami a járványok terjedését illeti. Többnyire azokat az eseményeket jegyzik fel, amelyeknek közvetlen megfigyelői voltak a lokális terekben, de sok olyan eseményről is tudósítanak, amiről közvetve, hallomásból értesültek. Az utóbbi csoportba tartozó információik köz-vetlen környezetükön túlmutató, azt alig – vagy egyáltalán nem – érintő országos, eseten-ként tágabb kontinentális híreket tartalmaznak, amelyekről a hírcsatornák, s a közlekedési eszközök lassúsága miatt is jóval az esemény megtörténte után értesültek, külföldet megjárt peregrinusok, katonák, követségjárások, postaszolgálat, hadjáratokban résztvevők stb. útján-módján. Volt tehát információáramlás, nagy érdeklődést mutattak mindenféle hírek iránt, függetlenül attól, hogy az közvetlen szomszédságukból, vagy attól távolabbról származott:
a híreket gyakran összefüggésbe hozzák saját helyzetük állapotainak alakulására gyakorolt esetleges hatásával. Emiatt, és amiatt is, hogy forrásainkban utalásokat találunk a földraj-zi elhelyezkedésből származó kitettségekre, geopolitikai összefüggéseiben is megpróbáltuk csoportosítani az ilyen és hasonló információkat. A könyvnyomtatás térhódításával a 16. szá-zadtól a nagyobb léptékű szerveződések összefüggéseit tartalmazó információkat átszövik a tudáskészletek hagyományos és új orientációi, korábbi tapasztalataikat értékelik át, állandó téma, illetve aggodalom tárgya a változások lehetséges következményeinek mérlegelése lo-kális helyzetük alakulására.
A feldolgozásban használt adattárak és levéltári anyagok tartalmai a mindennapok élet-folyamatainak egy- egy szeletét, töredékét rögzítették– konkrét helyzetekben– az egyének társas csoportjaiban. Látni fogjuk, hogy az említett tényezők külön-külön vagy együttesen életgyakorlatokat törhettek meg, kényszeríthettek „görbe pályára”, életútra, vagy éppen javí-tották további életkilátásaikat. Kutatói oldalról ezek az alternatív helyzeteket kiváltó tényezők kölcsönhatásából adódó események, történések következményeinek változatai, ismételten arra utalnak, hogy az egytényezős beállítódások önmagukban nem állnak meg. Esetünkben a tudományközi ismeretek felhasználása kiegészíti, pontosítja, kontextualizálja a narratív for-rások tartalmának értelmezését, többek között az elbeszélők eseményről-történetről szóló reprezentációik nézőpontját, megfigyeléseik jelentéstulajdonítását, az események-történések vélt/valós összefüggéseit, dolgokról, szavakról, tárgyakról, folyamatokról, körülményekről való ítéleteik, véleményeik hátterében álló tudáskészletüket.
Az alábbi fejezetekben, amelyeknek előterében a lokális életgyakorlatok mindennapja-inak egy-egy szelvénye áll, remélhetőleg lehetővé teszik – többek között – a hatótényezők összejátszásának nyomon követését is. Az együtthatás fogalmának bevezetésével tehát a ki-váltó tényezők (klimatikus, geológiai biológiai, epidemológiai, antropogén) térben és időben egymást követő, egymást átfedő, összeadódó hatásainak a létfenntartásra gyakorolt eseti
következményeit próbáljuk láthatóbbá tenni. Az együtthatást előidéző események, történések többnyire pontszerűek, viszont mint a forrásokból is kiderül, romboló, fékező és/vagy ösz-tönző hatásuk– intenzitásban, mélységben – meghaladta az egy tényezőre visszavezethető fejleményeket. Rendszerint az együtthatás 2-3, sőt 4 tényező összeadódása egy adott időben és térben, viszont előfordulhatnak helyzetek, mint látni fogjuk, hogy az egyidejű események térbeli léptéke hol szűkebb, hol tágabb.
A társas világok mindennapi életének nyomon követése, tehát nem szorítkozhat csupán a pestis-háború-éhínség együttjárását általánosító, igaz egyszerűbb, az elemzést jobban irányí-tó sémára. Ugyanis a séma alkalmazása során rejtett marad a kiválirányí-tó klimatikus, biológiai, geológiai, epidemológiai tényezők összjátékának járulékos következménye, csupán az ant-ropogén tényezők kerülnének előtérbe, mint például a háborúk okozta járványok, éhínségek.
Holott az esetek többségében a háborúk a már létező járványgócokból a fertőzés széthurco-lásában játszottak szerepet, akárcsak a távolsági kereskedelem. Hasonlóan az éhínségnek nemcsak a háború, a háborús állapot a kiváltója, hanem a vulkánkitörés klímamódosító ha-tása nyomán támadt rossz termésnek is. Az adott tér földrajzi fekvése, mikroklímája nem elhanyagolható adottságok a népesség létfenntartási feltételeinek alakulásában. A hadviselés, a járványok, az éhínség tekintetében sem mindegy, hogy a tér környezeti keretfeltételei, véd-hetősége, geopolitikai kitettsége egy adott időszakban milyenek.
A letűnt korok történéseiről mai ismereteink hiányosak: számtalan eseményről, történés-ről nincs tudomásunk, ugyanis az adott térben és időben nem volt, aki lejegyezze, vagy el-veszett a róla szóló leírás az idők sodrában, vagy pedig nem tartották fontosnak elmondását.
Az optikai csalódás abból adódhat, hogy a néhány lejegyzett – vagy éppen fennmaradt – lo-kális történésből országos vagy kontinentális érvényű következtetéseket vonunk le. Kétség-telen, mint jeleztük, volt néhány olyan veszélyes létfenntartási helyzet, amely a kontinens vagy az egyes országok nagyobb térségeit érintette, de ezek – a kis jégkorszakhoz fűzött képzettársítások ellenére – nem gyakoriak. A kis jégkorszak fő jellemezője a lehűlés mint tendencia tehát nem állandó, nem mindenütt volt egyidejűleg tapasztalható, vagyis a hőmér-séklet- és csapadékmegoszlás térben és időben változékony, ingadozó, szétszórt, az adott tér domborzata, mikroklímája erősítő vagy tompító hatása miatt is.
A Kárpát-medence, Magyarország, Erdély létfenntartása alakulásvizsgálatának for-rásai a 16. századtól egyre gyarapodók, mégis sok a fehér folt is, például a természeti, epidemológiai tényezők jószerével hiányosak a hódoltság területéről, ezt ellenpontozza a királyi Magyarország és Erdély viszonylag gazdagabb forrásadatoltsága. Ezekből egy mo-zaik áll össze, amely egy adott időben a lokalitásokban (városok és térségeik) közvetlenül észlelt, megfigyelt, vagy (vásári, piaci, utazók stb.) hírekből hallott és lejegyzett dolgok, melyek rendszerint és többnyire az időjárás-termésalakulás helyzetéről nyújtanak ismere-teket.
Az ember létfenntartását – az éghajlat alakulása mellett, illetve azzal együtt – mint már említettük, egész sor más fékező/ösztönző tényező is befolyásolta, közülük – a tel-jesség igénye– nélkül, a biológiai, geológiai, epidemológiai és az antropogén tényezőket emeltük ki.