A 15. század, akárcsak az előző század, az éghajlatváltozás átmeneti időszakának tekinthető.
Európa nyugati (flandriai gazdaság élénkülése) és közép-keleti (élelemtermelés) térségeiben a század első felében a létfenntartás tekintetében többnyire kedvező időszakok az 1415–1435 közötti két évtizedben voltak, amit néhány rendellenes év (1420, 1432) szakít meg, illetve követ (1438). A század második felében pedig a közepes és rossz terméshozamok váltakozá-sai a kontinens nyugati térségeiben a hűvös, csapadékos, a Kárpát-medence régióiban pedig a száraz, aszályos évek gyakoribbá válásával kapcsolatosak. A század második felében az átlagtól eltérő kivételt képez kontinensszerte a létfenntartási zavarokat kiváltó 1473-as erő-sen száraz, aszályos év a Magyar Királyság régióiban, Nyugaton pedig a nagyobb térségeket érintő 1480–1481. évi hideg tél, s az esős, árvizekkel járó nyár.
A létfenntartásban jelentkező működési zavarok a 15. században csak néhány esetben vannak szinkronban földrészünkön, ott is csak a forrásadatolt lokális esetek párhuzamban állításával mutathatók ki. A nyugati- és a germán közép-európai térségekben 1385–1450 kö-zött a nyári hónapok (június, július, augusztus) átlagos hőmérséklete 16,3 Celsius fok, ezt követően a század végéig (1450– 1500) fokozatos hűvösebb lett (16,0 Celsius fok). A század éghajlatának átlagait időnként és szétszórtan a létfenntartásban zavart kiváltó évek szakítják meg: 1407–1408 hűvös, nedves év, közepes élelemhiányt idéz elő Dél-Angliában, Flandriá-ban, az Északi és a Balti- tenger vidékén (porosz területen). Száraz, aszályos év 1420, amely nagyobb térségeket érint (Északdél- Franciaország, Észak-Itália, Németalföld, a Német-római-Császárság nyugati régiói). Hideg tél, nedves, esős nyár volt 1432-ben, hasonlóan rossz terméssel járó ínséges esztendő 1438 Nyugat-Európa több térségében.159
A 15. század első felében a hidrometeorológiai katasztrófa kiváltotta tényleges létfenntartási válság a kontinens északnyugati térségében történt: 1421. november 19. haj-nalán, Németalföldön, a tengervíz áttöri a gátat, s a Maas és a Waal megduzzadt vize 72 falut sodort el, mintegy 100 ezren fedél nélkül maradtak, 20 falu teljesen eltűnt, 10 ezer ember álmában fulladt meg.160 Tehát lokális katasztrófáról van szó, azonban egy szűkebb térben a meglepetés erejével ható, hirtelen, pontszerű rombolás, pusztítás nagyságrendje, a
159 Le Roy Ladurie, E. 2004. 128, 133–134.
160 Hoffmann T. 1998.I: 171.
demográfiai veszteség az 1315–1317 közötti, szintén Németalföldet sújtó hasonló intenzitású eseményekkel állítható párhuzamba.
A németalföldi katasztrófahelyzetekhez (1421) hasonló hidrometeorológiai események nem fordultak elő a 15. században, viszont kisebb nagyobb lokális áradások, főleg a század második felében működési zavarokat váltottak ki főleg a Francia Királyság egyes részein.
A század első felében, Nyugat- és a német Közép-Európában, az Adriai-tenger térségében nagy havazások, hidegek, esőzések jellemzik 1432 első nyolc hónapját: a gabonaárak, az aratást követően mintegy 50%-kal emelkedtek az előző évekhez képest (Franciaország, Anglia, Flandria, Németország).161 Velencében a befagyott lagúna jege „kocsival, lovakkal járható volt.” Weikinn a továbbiakban megjegyzi, „ilyen nem volt emberemlékezet óta”.
Szintén Weikinn számol be arról, hogy 1432. február 26-án Regensburgnál a „jég megin-dult”, elvitte a malmokat, a Duna mentén „sok pusztítást okozott”, és „nagy árvizek vol-tak.” A továbbiakban az 1432. július 21-iki bejegyzésében az áll, hogy „igen nagy árvíz volt Bajor-, Morva –, Osztrák – és Magyarországokban. Mária-Magdolna napja előtt hétfőn falvakat és városokat pusztított el, és Prágában a (Moldva) hidat és a malmot is elpusztítot-ta.”162 A Duna áradása a szokásosnál nagyobb lehetett a következő (1433) évben is, ugyanis Bertrandon de la Broquiére francia utazó is arról számolt be, hogy 1433 tavaszán Belgrádnál
„keltem át a Dunán. Ekkor a folyam annyira megáradt, hogy kb. 12 mérföld széles lehetett.
Emberemlékezet óta nem áradt meg olyan nagyon.”163 A Duna magyar szakaszán 1432 és 1433 tavaszán az áradások főleg a folyó mentén élők létfenntartási bázisát károsíthatták.
Ezzel szemben 1432-ben a soproni feljegyzésben jó gabona –, bortermésről számolnak be, ami szinkronban volt a nyugati térségekben 1415–1435 között évtizedekben hasonló ter-méshozammal járó nyarakkal. Viszont az 1432-ben és 1433-ban a kontinens több térségében tapasztalt hidrometeorológiai események nem váltottak ki a németalföldihez (1421) hasonló következményekkel járó katasztrófahelyzetet, tehát a németalföldi eset kivételesnek tekint-hető a 15. században.
Erősebb létfenntartási zavarokkal járt a kontinens nyugati térségében, főleg Franciaország egyes régióiban az 1438. év, amikor a hideg telet fagyos tavasz és esős nyárelő követte, majd a nyár többi részében, főleg augusztusban voltak nagy melegek. Az aratás utáni hónapokban a gabona és egyéb élelmiszerárak megugrottak (Párizs, Rouen piacain). Franciaországban a helyzetet súlyosbították a százéves háborút kísérő rablások, fosztogatások.164 A francia eset-tel párhuzamos meteorológiai eseményről nincs feljegyzés a Kárpát-medencében, de a né-met Közép-Európában sem. Annyit tudunk, hogy 1438. június 24-án Sopronban „hatalmas felhőszakadás” volt, általában nedves volt az év, gyenge lett a gabona- és bortermés. Viszont a következő év, 1439 tavaszán árvizek voltak: sőt Bécsben „böjt napja éjjelén” (február 17.),
161 Le Roy Ladurie, E. 2004. 136.
162 Weikinn, 333– 336. (Idézi: Réthly A.1962. 48.)
163 A francia krónikát közölték Legrand (1804), Schefer (1892), Marczinkó , akik 10-12 mérföld szélesre becsülték a megáradt Duna kiterjedését. Egy földrajzi mérföld =7,420 km, osztrák mérföld = 8,350 km (Idézi: Réthly A.
1962. 20., 48/1. lbj.)
164 Le Roy Ladurie, E. 2004.106–137.
„amikor az emberek aludtak” a Duna a „városfalakat áttörte, Steinben és Kremsben sok gyer-mek megfulladt, s a jég nagy károkat tett az emberek vagyonában.”165
A hivatkozott események azonban komolyabb létfenntartási zavarokat nem váltottak ki a megáradt folyók part menti térségei kivételével. A feljegyzésekből is inkább az derül ki, mint azt Van Engelen adatgyűjtése is mutatja, hogy kis jégkorszak éghajlatának az átlagától vannak ugyan eltérések, ezek többnyire lokálisak, és többé – kevésbé megszokottak is az ott élők körében. A 15. század második felében, az 1436-tól 1499-ig terjedő időszakban az éghajlat- ingadozás mutatói mint például az Alpok gleccsereinek előretörése is (1455–1461 között) viszonylag szerények. A dendrokronológiai adatok szerint az 1473. év nagyon aszá-lyos, a fák évgyűrűi erős vízhiányról tanúskodnak. Van Engelen mégis úgy látta, igaz egy hosszabb idősorban, hogy a nyugat-európai kései szüret évei (1445–1497) tizenhat esetének ugyanannyi hűvös, nedves nyarak (1436–1497) a kiváltói.166 A közép-európai (főleg német) és magyarországi feljegyzések csak néhány esetben mutatnak egyidejűséget Van Engelen adataival.
A Kárpát-medencében, a 15. század első felében a létfenntartás – élelemháztartás – klíma reláció tekintetében csak néhány, térben szétszórt adattal rendelkezünk. Kivételt képez Sopron, ahol a krónikás a város és vidékének időjárás-termés alakulását rendszeresen évvé-gén összegezte. Feljegyzéseiből tudjuk, hogy Sopron térségében 1411–1414-ben állandóan esett az eső, áradások voltak, a termés a földeken rohadt, az élelem megdrágult. Viszont 1415–1424 között viszonylag jó, sőt 1424-ben bő termés volt mindenből. Hasonlóan jó évek voltak 1418–1420 között a Szepességben, s az erdélyi Barcaságban is. Brassóban jegyezték fel (1420), miután a „tél abbahagyott szigorával, minden termék korábban ért: márciusban a fák, áprilisban a szőlők virágoztak.”167
A soproniak és vidékükön élők számára az 1426. év traumatikus: „nagy ínség volt ebben az esztendőben”– jegyzi meg a krónikás. „Majdnem naponta esett, annyira, hogy a földeken, szőlőben nem lehetett dolgozni. Emberben és állatban hiány volt, a gabona, szőlő rosszul termett, minden megdrágult.” Az 1429. év nyara viszont nagyon meleg volt, „nappal nem lehetett dolgozni,” gabona kevés lett, a bor viszont jó volt.168 Szintén a soproni krónikás fel-jegyzésében olvasható, hogy 1432, 1434, 1437, 1439–1442, 1445, 1446. években a gabona és bortermés jó volt, sőt 1448-ban bő termésnek örvendeztek. Nedves év 1443 a gabona rossz, a bor „gyalázatosan savanyú.” Az 1447-ben a nyár forró, marhavészben több ezer állat elhullott, a gabona-, bortermés közepes volt. Az erdélyi medgyesi– 1449 júliusában kelt–
feljegyzés szerint hideg, kemény dér miatt a gabona, szőlő, gyümölcs elfagyott. Sopronban pedig az 1449, 1451–1452, 1453 évek nedvesek, sok volt a zivatar, kevés, gyenge gabona termett, a bor savanyú lett, „egy icce savanyú bor” ára 4 krajcár volt. A jó gabona- és borter-més mellet nagy hiány volt 1453-ban marhahúsból, Bécsben lóhúst ettek még 1454-ben is,
165 Weikinn 365. (Idézi: Réthly A. 1962. 49.)
166 Le Roy Ladurie, E. , Van Engelen, 2004. 140, 154.
167 Bruckner., 6. Bilez 10., Hanusz, Ruisz, (Idézi: Réthly A. 1962. .47.)
168 Bruckner. (Idézi: Réthly A. 1962. 48.)
mivel az állatjárvány csak 1456-ban kezdett csökkeni mindaddig elmaradtak az állatvásárok is Sopronban. 169
A rossz termés évei szinte egy az egyben az árvizekkel, a csapadékos, a száraz téli, tavaszi fagyokkal, aszályos, nedves nyári évszakok időjárásával hozhatók összefüggésben, melyek többnyire évközi (tavaszi, kora nyári) változások, és rendszerint az őszi vetésekre voltak ha-tással. A terméshozamok minőségének/mennyiségének a jelzői (jó, bő, rossz, savanyú, gya-lázatos stb.) azonosak, becsléseken alapultak, amelyeket a krónikás vagy érintettség, vagy a látottak, vagy a hallottak alapján ítélt meg. Ebben nem mellékes szerepe van annak is, hogy a természeti-társadalmi környezetében milyen összetevőkből áll a létfenntartás alapja, mire kellett figyelni. A gabona és a bor (helyenként a sör is) kontinensszerte az élelemház-tartásban a táplálkozás alapja. Hogy miért a gabona (főleg a búza) és a bor (mediterrán tér-ségben az olívaolaj) – a görög-római kultúra és kereszténységnek erre az aspektusára majd visszatérünk. Általánosabb értelemben, a továbbiakban is a szövegekből az derül ki, hogy az évszakok időjárásának figyelését, nyomon követését, lejegyzését a termés, főleg a napi táplálkozás alapját képező gabona (vagyis a kenyér) és a bor minőségének/mennyiségének alakulása iránti állandó aggodalom motiválta. A termés minőségének/mennyiségének alaku-lása a lokális terekben, Sopron kivételével forráshiányos, így országos általánosításra nem alkalmas. Sopron esetében a rendszeresített időjárás – feljegyzés már lehetővé teszi a város és környékének agrármeteorológiai idősorainak összegzését. Eszerint gyérebbek a bő, a gaz-dag hozamú évek, a jó és közepes évek gyakoriak, szemben a rossz terméssel járó évekkel.
Kérdés itt az lehet, hogy kortárs krónikás mit tekintett rossz termésnek, rossz évnek, ugyanis gyakran előfordul, éppen Sopron esetében, hogy a Bruckner és a Payr- krónika ugyanazt az évet másként ítélte meg. Viszont a hivatkozásokból az derül ki, hogy a rossz és jó terméssel járó évek egymást kiegyenlítették, a krónikások nem panaszkodnak élelemhiányra.
A Kárpát-medencéről, Magyarországról szóló feljegyzésekben, akárcsak a nyugatiakban, az 1450-es évek végétől a század végéig kontinensszerte gyakori száraz nyarakról számolnak be.170 Sopronban és vidékén 1458/1459 tele száraz, a szőlők elfagytak, kevés, de jó bor és gabona termett, vélhetően az éghajlat évközi változásának köszönhetően. A következő évek (1460, 1461,1464) nyarai forrók, aszályosak, nyáron nem esett az eső. A krónikás feljegy-zésében (1460) arra emlékszik, hogy nagy szénahiány volt, a Fertő tó nádját takarmányként használták, a búza, rozs, bor kevés lett, árpa nem termett. Kevés gabona és szalma lett 1461-ben is, hasonlóan bor is, de „jó erős, szinte égetett.” Az aszály miatt a vízhiány sem ritka a városban. Európa- szerte 1466-ban szokatlan forró nyárról írnak, Sopronban is a szárazság takarmány- és élelemhiányt idézett elő, főleg a gabonából, borból lett szűk a termés. Ezt követően jó bor és gabona termett 1468-ban és 1469-ben. Kései aratásra (Jakab napja, július 25.), kevés gabonára, s „gyalázatosan savanyú borra” panaszkodtak 1471-ben.
Európa-szerte 1471-től 1473-ig rendkívül száraz meleg, „legforróbb” nyarakról írtak a feljegyzésekben. Hennig a kontinensen az aszály, a szárazság beálltát 1473. június 20. és szeptember 29. közötti időpontban jelölte meg. A Duna annyira leapadt, mint írja, hogy lábbal
169 14. Bielz.6., Bruckner. (Idézi: Réthly A. 1962. 50–51.)
170 Bruckner, 10. Bielz 6., 70., Heltai 47., Ruisz-Hanusz., Komjáthy, 201. (Idézi: Réthly A. 1962..53–59.)
átgázolható volt.171 A lőcsei feljegyzés szerint 1473. június–november között (pünkösdtől mind-szentig) oly nagy szárazság volt a Szepességben, hogy az erdők a nap hevétől meggyulladtak, sőt a földben a gyökerek is kiégtek. Erdélyben a folyók mind elapadtak, ugyanakkor ebben az aszályos évben borzalmas mennyiségű sáska jött Erdélyből Magyarországra, majd innen Ausztriába. A soproni krónikás is száraz esztendőrre emlékezik: 1473-ban, mint írja, szalma, széna, bor, gabona kevés, minden drágább lett.172 A következő év, 1474 nyara is (Lőcse, Szepes-ség) hevesen forró, száraz: a házak, az erdők, a szenes szekerek kigylladtak. A folyók, a tavak, a kutak kiszáradtak, ami hidrológiai aszályra utal. A Szepességben, augusztusban „megjöttek a sáskák” is. Ezzel szemben Sopron vidékén 1474-ben közepes bor- és gabonatermő évről számol be a krónika, sőt az azt követő 1476, 1477. években gazdag bor- és gabonatermésről tudósít, de nyomban megjegyzi, „minden drágább lett a háború miatt.” 173
A soproni feljegyzésben hidrológiai aszály jellemzőit írták le (1479): a patakok, folyók, források kiszáradtak, a Duna hajózhatatlan, a Fertő tón gyalog át lehetett kelni, nagy ta-karmányínség volt, az emberek az állataikat eladták, nem volt széna, szalma, sarjú. Kevés gabona, bor lett, a vízimalmok nem működtek, az emberek kézimalmokkal őröltek. Országos csapásként jellemezték a feljegyzésekben a kialakult helyzetet.174 A 1470-s években a soro-zatos (gördülő) aszályos nyarak mellett a helyzetet háború, pestis, tárgyi környezetkárosodás (tűzvészek) és az ismétlődő sáskajárások súlyosbították. Sajnos a rossz termés kiváltotta tra-umahelyzetről, az egy élelem –, takarmányhiányon s a tűzvészen kívül, nincs adat az egyéb járulékos (megbetegedésekről, demográfiai) veszteségekről. Ennek ellenére nagyságrendileg az 1478–1480 évek veszteségei az élelemháztartásban, legalábbis a soproni krónika szerint, nem váltottak ki említésre méltó zavart.
A 15. század utolsó két évtizedében néhány szigorú, kemény téltől, száraz, aszályos nyár-tól eltekintve közepes és jó évekről is beszámolnak a feljegyzésekben. Emlékezetes Pozsony-ban 1484 tele: „Mikoron Mátyás király a télen PosonPozsony-ban volna, tél olyan igen nagy és erős vala, hogy a szömérem testeket megvöné az hideg az hadakozóknak táborában… a Dunán által vivén a jégen a sereget Klaustronamburg (Klosternauburg) alá menne.”175 A soproni fel-jegyzésekben 1486–1488-ban igen jó gabona- és bortermő évekről írtak, de mint megjegyzik
„mindennek ára is volt, a háború miatt”, vagyis drágaság volt. Közepes éveknek ítélte a krónikás 1489- 1493 közötti éveket, a nyarak szárazak voltak, a termések viszont váltakozva jók, közepesek176.
Erdélyből csupán néhány adat teszi szóvá, hogy létfenntartást veszélyeztető évek 1494, 1495, amit az elhúzódó hidrológiai aszály válthatott ki: nem volt eső, a folyók kiszáradtak, nagy ínségre és pestisjárványra panaszkodtak a Barcaságban.177
171 Hennig 40. (Idézi: Réthly A. 1962. 53.)
172 Hain G 14., Wagner, A. Seep.II.48., Ungr. Magazin II.1782, 371., 10. Bielz 6., 70., Bruckner., Heltai 47., Ruisz-Hanusz., Komjáthy 201. (Idézi: Réthly A. 1962. .53.)
173 Tört.Tár. 1891.47., Papp, I.1822. 197., Hain G.14., Bruckner. (Idézi: Réthly A. 1962.53–54.)
174 Brukcner (Idézi: Réthly A. 1962. 55.)
175 Heltai 498. (Idézi:Réthly A. 1962. .56.)
176 Bruckner. (Idézi: Réthly A. 1962. 56–57.)
177 8. Bielz 6. (Idézi: Réthly A. 1962. 57.)
A 15. század utolsó éveinek lokális éghajlati viszonyairól szintén a soproni feljegyzések tájékoztatnak: 1496-ban a májusi fagyok miatt a szőlő, gabona közepes, de jó termést hozott a széna és a sarjú. Ezt követően 1498/1499 tele hosszú hideg, a nyár forró, száraz, a gabona közepes lett, 1500-ban pedig a szigorú tél márciusig tartott, gazdag bor- és gabonatermő év volt. Az országos helyzetet illetően viszont már éhínségről tudósítanak: a „jobbágyokat az élelmiszer hiánya és felélése oly mértékben elnyomta és elszegényítette, hogy kényszerültek bükkmakkból kenyeret készíteni és ilyen bükkmakkból készített kenyerekből táplálkozni.”178
A 15. században a Magyar Királyság ismertetett térségiben nagyjából 20-21 rossz termés-sel járó év jöhet szóba. Ezek közül, legalábbis a források szerint, az ínség évei 1429, 1473, 1478–1479, 1480, 1500 (?). A század második felében Magyarországon (1460–1463,1470–
1473,1478–1480), és Erdélyben (1494,1495, 1500) a rossz, szűkös terméshozamú évek kivál-tói többnyire a száraz, aszályos nyarak. Azonban azt is látnunk kell, hogy a rossz – közepes – jó terméssel járó évek többnyire kiegyenlítik egymást. A szűkös, rossz éveket rendszerint az azt előidéző természet regeneráló, rekuperációs mechanizmusai javítják ki. A 15. századi együtthatások, az aszály, szárazság és a sáskajárás, járvány, talán az erdélyi Barcaság kivéte-lével, nem idézett elő a létfenntartásban zavart: az élelemhiány kiváltotta nehézségekről alig esik szó, erre utalhat az is, hogy Mátyás király téli hadjáratra vállalkozhatott.
A 15. század második felében, legalábbis a francia, holland klímatörténészek szerint, a kontinens egészére kiterjedő szinkrón hidrometeorológiai események az 1481–1482 évek áradásai. Ebben az esetben, úgy tűnik, egy nagyobb nyugat-európai térségi fejleményről szó-ló feljegyzések általánosításával van dolgunk, ami gyakran előfordul a korszak időjárás- nar-ratíváiban, a klímatörténészek munkáiban is.
Az 1481–1482. évi nyugat-európai nagy áradások nem mutathatók ki a Kárpát-meden-cében, tehát nem beszélhetünk kontinentális kiterjedésű hidrometeorológiai eseményről.
Talán nem érdektelen itt szóvá tennünk, hogy a nyugati és közép-európai, de jórészt a Kár-pát-medencei híradásokból is szinte egészen kimaradtak a balkáni és kelet-európai térségek klimatikus eseményei, így az összehasonlítási adatok hiánya miatt sem beszélhetünk konti-nentális léptékű általánosításokról.179 Mindazonáltal a kérdés az 1481–1482. évi hidrometeo-rológiai eseményt illetően itt is az, hogy mi is történhetett– és hol.
Az 1481–1482 években Európa francia, német, itáliai térségeit pusztító nagy árvizek előzménye az 1480/1481 hideg, nagy hóval, fagyokkal járó tele, amely 1481 tavaszán a hó- és jégolvadás: nyáron, az aratás előtt, a szakadatlan esőzések miatt a víz elborította a földeket Lotaringia, Köln, Strasbourg, Fribourg-en-Brisgau, Baden, Frankfurt, Bern, Hesse térségé-ben. A Rajna, Moselle, Duna, Maina, Saale, Tiberis áradása épületeket, hidakat, malmokat rombolt le. Az érintett területeken elrothadt a termés, nem volt aratás, sőt helyenként (Dijon) még októberben is a tartós esőzések miatt, elmaradtak az őszi vetések.180
Úgy tűnik, hogy a Kárpát-medencét elkerülték az áradások. A Duna alsó szakaszán az áradás sem lehetett rendkívüli 1481-ben, hiszen azt a magyarországi források, érintettségük
178 Bruckner., Dessewffy okmánytár 450., Wenczel 305. (Idézi: Réthly A. 1962. 58–59.)
179 Weikinn, 333–336. (Idézi: Réthly A.1962. 48.) Vö. (Le Roy Ladurie, E. 2004.125–129.)
180 Le Roy Ladurie, E. 2004. 142, 146.
miatt sem hagyták volna szó nélkül. Viszont sem az 1432. sem az 1481. évi hidrometeoroló-giai rendellenesség nem volt az 1315–1320-as évekhez hasonló jelenség, sem nagyságrend, sem intenzitás, sem a létfenntartási válság, illetve válságciklus kiváltó hatásában. Bizonyos értelemben a tájékozódást az eseményekben nehezíti, hogy Le Roy Ladurie a francia eset-ből általánosít: 1481– 1482-ben Franciaországban lokális létfenntartási zavarok alakultak ki.
A kiváltó tényező elsődlegesen meteorológiai jellegű volt, kifutásában viszont hidrometeo-rológiai jelleget öltött: 1480. december 26. és 1481. január 13. között nagyon hideg, heves északkeleti szél és nagy havazások okozta eljegesedés miatt a vetések megfagytak, a folyókat jég borította. Az emberek, a vad- és háziállatok „sokasága” fagyhalál áldozata lett. A hóban gazdag, hideg telet követő nagy esőzések 1481 tavaszán és július–szeptember hónapokban pedig az árvizek tönkretették a vetéseket, a gyümölcsfákat, mindenütt hidakat, malmokat romboltak le. A terméskiesés miatt a gabona és az egyéb élelmiszerek ára megugrott, a sze-génység Franciaország több régiójában rügyekkel, füvekkel táplálkozott.181 Az 1481. évi nyári árvizeket 1482 januárjában újabbak követték. Le Roy Ladurie a franciaországi éhín-ségben, betegségekben az 1481– 1483 három évében az elhunytak számát, az 1693–1664 és 1709 évek becsléseivel állította párhuzamba, amikor 1,3 millió, illetve plusz 600 ezer volt az emberveszteség. Ha nem is volt azonos az emberveszteség, kétségtelen az 1481–1483 három évében eléggé „durva” lehetett az éhínség, a betegségek okozta mortalitási többlet.182 Valószínű, hogy az 1481–1483-as évek franciaországi hidrometeorológiai eseményei és an-nak járulékos következményei, kivételes esetnek tekinthetők a 15. század második felében.
A francia esettel egy időben, 1480-1481-ben, mint láttuk, elhúzódó szárazságról számolnak be a magyarországi krónikások: a mezők „kiszáradtak, s a források kiapadtak.” Tehát a fran-cia eseményektől eltérően, de vele egyidejűleg az éghajlat egy másik szélsősége, a szárazság, az aszály idéz elő hiányt a Magyar Királyság térségeiben. Az aszály kiváltotta kollektív tra-uma jelentős lehetett, ugyanis Mátyás király felszólítására (1480) Gergely Amus pálos gene-rális s a kolostor tagjai, „számra 300-an, ünnepélyes körmenetben vonultak Budára a királyi várkápolnába, hol imákkal esedeztek az országos csapás megszűnéséért.”183 Ezzel szemben a soproni krónikás azt jegyezte le, hogy 1480-ban a korábbinál jobb év volt, a gabona, a bor jobb lett, a lakosság is jobban érzete magát. A következő években (1481–1483) arról tudósít, hogy a száraz idő miatt a Bécsi kapunál lévő szélmalom leégett, viszont ami lényeges volt, a bor, a gabona jó volt, sok gyümölcs, takarmány termett.184
Le Roy Ladurie azzal, hogy a későbbi (17. századi) „élelemválságokat” állítja párhuzam-ba az 1481– 1483. évi létfenntartási zavarokkal, és a természetes demográfiai veszteségeket meghaladó többletveszteségeket hangsúlyozza, némileg elrejti, hogy a Francia Királyságon belül is csak regionális, lokális traumáról volt szó, amely súlyos helyzetet váltott ki az érin-tett lokális terekben. A népességgörbe és az élelem (táplálkozás) között valószínűleg nem
Le Roy Ladurie azzal, hogy a későbbi (17. századi) „élelemválságokat” állítja párhuzam-ba az 1481– 1483. évi létfenntartási zavarokkal, és a természetes demográfiai veszteségeket meghaladó többletveszteségeket hangsúlyozza, némileg elrejti, hogy a Francia Királyságon belül is csak regionális, lokális traumáról volt szó, amely súlyos helyzetet váltott ki az érin-tett lokális terekben. A népességgörbe és az élelem (táplálkozás) között valószínűleg nem