A kis jégkorszakban is Erdély éghajlata kontinentális, hangsúlyosan hegyvidéki, és jórészt a nyugati, atlanti ciklon befolyása alatt állt.215 Ugyanakkor Erdélyben az erős domborzati fragmentáltság, vízrajzi sűrűség, a mély medencék, a dombos vidékek, nagy hegységek stb.
változatos tájegységeiben a mikroklíma változatok sokszínűsége jellemző. A 16. században viszonylag kiegyensúlyozott Erdély éghajlata, egy sor jó és bő terméssel járó éveket (1534, 1538, 1565, 1566, 1570–1573, 1582, 1583, 1584, 1598) jegyeztek fel a lokális terekben.
A brassói krónikás (1534) hálaadó formulája szerint: „a mennyei Atyánk a gabonát, bort annyira megáldotta”, hogy 1 hordó erdélyi bor (legalább 40 veder) 6 forint, 1 köböl gabona 18 dénár. „Az Isten oly kegyelemteljes és olcsó idő hozott”, hogy a medgyesi piacon 1 köböl gabona 12 dénár, Nagyszebenben 14 dénár, Magyarországon 6 forint. 216
Néhány árvizes évet követően 1538-ban ismét „minden kitűnő és olcsó volt egész Erdélyben”, egy hordó erdélyi bor „csak” 4-5, és egy köböl gabona 6 asper (1 asper 2 dénár), s a zab 2 asperbe került. De ebben az évben is „borzalmas árvizek is voltak”– jegyzi meg Trausch.217 A medgyesi krónikás (1549) „mindenben nagy” olcsóságra emlékezett: egy köböl gabona 12 dénár, egy hordó (Kuffe) bor 3,75 forint, „egyedül” a kender magja volt drága (1 forint).218
Erdélyben 1564-ben a májusi fagyok, a júliusi jégverések okozta gyenge terméshozamo-kat követően, két jó esztendő kárpótolta a hiányt: 1565-ben „áldásos termés volt gabonában és borban,” egy köböl gabonát 10 dinárért, egy pint bort egy dinárért lehetett venni. Egy má-sik helyen szintén Bielz azt írja, hogy ebben az évben „pompás őszünk volt”, egy hordó bor ára 2 forint volt. Az összes földi termények jól sikerültek,s így egy köböl gabona 25 dénárba került. Egy további beszámoló szerint az 1565-re forduló tél a „leghavasabb és leghidegebb telek egyike vala, utána oly bő nyár lett 1565 és 1566-ban, hogy 1 forinton 20 Pesti véka Tiszta Búzát lehetett venni Erdély országban, 1 pénzen 3 meszely finom bort. Ezen bőséget
215 Erdély éghajlatának alakulásában meghatározóak hegységek, hegyvonulatok (Érchegyég, Keleti- és Déli – Kár-pátok), amelyek jórészt megakadályozzák, hogy a kelet-európai síkságokról a fagyos, lehűlt nehéz levegő Er-dély alacsonyabban fekvő medencéibe áramoljon. ErEr-délyben a hideg, hűvös hónapok tartósan a mélyen fekvő medencékre (Csík,-Gyergyó, Háromszék, Barcaság, Fogaras, Szeben stb.) jellemzők. Az Atlanti – óceánnak a hőmérsékletre gyakorolt hatása Erdélyben is érezhető, ha nem is olyan mértékben, mint Magyarország dunántúli területein. Az évi középhőmérséklet (a tengerszintre redukálva) Erdély déli és középső részeiben is átlagosan 10 Celsius fok, azaz nem alacsonyabb az alföldinél. Erdély többi tájain a közepes évi átlag nem emelkedik 9 Celsius fok fölé. A hőmérséklet-ingadozások Erdély kontinentális éghajlatának megfelelően általában majdnem olyan nagyok, mint az Alföldön, sőt egyes medencékben még magasabbak is. Különösen Erdély déli részeiben fordulnak elő rendkívül magas és rendkívül alacsony hőmérsékletek. Erdély szárazföldi jellegű éghajlatának másik sajátossága, hogy a késő tavaszi fagyok és a kora őszi fagyok is erősen veszélyeztetik a vegetációt.
Erdély keleti peremén a szárazföldi éghajlat a domináns. A csapadékot (eső, hó) főleg nyugatról kapja és csak igen kivételesen jutnak Erdélybe a Fekete-tenger felől kiindult csapadékot hozó szelek. A csapadéknak az év egyes szakaiban való megoszlása nem mutat olyan szélsőséges ingadozásokat, mint az Alföldön, hiszen ebben a tekintetben a hegyvidéki jelleg jótékony hatása kiegyenlítő. Az évi csapadéknak átlag 40 százaléka nyáron esik Erdély földjére. A legtöbb esőt júniusban kapja Erdély, de bőven esik általában májustól szeptemberig. Viszont a legszárazabb hó nélküli hónapok– egyes kistérségeiben – a január és a február. Az Alföldtől eltérően nyarak rövidebbek, a telek általában hosszabbak Erdélyben. (Lásd: Fodor F. 1937. 49–50. (Hozzáférés:2016.06.6.)
216 4a Bielz 8., Lurtz 4., Sigler 69. (Idézi: Réthly A. 1962. 67.)
217 Trausch, I. 52., Bethlen F. I. 235., Hain, D. 7., 3. 10. Bielz 9. (Idézi: Réthly A. 1962. 69–70.)
218 3. 4a. 13.10. 14. Bielz 11, 12, 13. (Idézi: Réthly A. 1962. 76.)
előre megjelentette a kígyóknak temérdek sokasága, mert 1564-ben annyi kígyók támadtak, hogy még az asztagokat is elemésztették… A föld népe még mostan is bő esztendőt vár, ha igen sok a Kígyó: ez talán minden balvélekedés nélkül igaz lehet, ha úgy gondolkodunk, hogy ilyenkor a föld kebele el van vízzel telve, mely a kígyókat lyukaikból kiöntvén kényszeríti a száraz helyek keresésére: midőn pedig a föld vízzel megtelik, igen természetes dolog, hogy bőv termés legyen.”219 Magyarországon is „oly bő aratás, hogy 30 pozsonyi mérő búzát egy forinton lehetett venni.” Az évértékelést megerősíti a Székely Krónika és Bielz: amikor Já-nos Zsigmond Tokajt megszállta, „nagy olcsóság volt Erdélyben: 5 köböl kolozsvári búza 1 forint, nagyon olcsó volt a hal és a hús.” Sopronban viszont az év nedves volt, kevés bor, gabona lett.
A csapadékos, nedves évek után, három éven át (1570–1573) ismét bő termés és olcsó volt a bor, a nagyszebeni piacon 2 nyolcad jó bort mértek 1 dénárért, Segesváron pedig egy dénárért egy hordó bort adtak. A brassói piacon, a pestises nyarat követően (1572) ősszel
„minden kitűnő volt.” 220
Az előző évi (1581) meteorológia aszályt követő változásról Borsos Tamás így írt: „vol-tam bírája a városomnak (Marosvásárhely), és ez esztendőben (1582) és az 1583-k esztendő-ben s 84-esztendő-ben is mindenféle gabonának nagy bővsége vala úgy annyira, hogy a búzának köble járt négy és öt maros köblével egy forinton, a rozsnak járt köble dénár 16, azaz vékája két pénzen.” Nagy Szabó is feljegyezte, hogy 1583, 1584 Erdélyben nagy a bőség borban, gabo-nában, néhány helyen 1 hordó bor 2-3 forint, 1 köböl (4 véka) búza 10 dénár: kedvezett a nyár gyümölcsösöknek is. Marosvásárhelyen a szép búza „maros köble” 1 forint, elegyesebből 6 köböl 1 forint, a rozs 16 dénár, az árpa 12 pénz, egy köböl zab 8 dénár. 221
Medgyesen (1598) „igen jó ízű bor termett nagy bőségben, mégis magas maradt az ára, mert az előző évi bor igen rossz volt: 1 hordó bor 150 forint volt, 1 köböl búza 13 forint.”
Hain vélhetően általánosít, amikor azt jegyezte fel, hogy „minden tekintetben termékeny esz-tendő, bor, búza nagy mennyiségben és kiváló minőségben termett.”222 Nagybányán (1599) a város szőlőhegyein bor bőven termett, a „város részére járó dézsma tett 6403 köböl bor.”
Az őszi betakarítás, több forrás szerint is, kiváló volt: lett „jó- és bő bor,” a búzát is „kiváló”
minőségűnek tartották.223
A 16. században Erdély tájegységeiben, főleg a szász- és székelyföldi feljegyzések alap-ján, nagyjából 10-11 jó és bő terméssel számolhatunk. Ez több, mint a magyarországi ha-sonló terméssel járó évek száma, ami vélhetően a forráshiánnyal indokolható, – például a hódoltsági területekről alig van az éghajlat alakulásáról adat.
A jó és bő termésű évek csak részben egyenlítették ki a meteorológiai és hidrometeoroló-gia rendellenesség előidézte rossz éveket: 1503 kemény szigorú, hosszú telét, forró, száraz,
219 Pap, 1882. I. 219., Term.Tud.Közl. 1891. 84. (Idézi: Réthly A. 1962. 87.)
220 14. Bielz 15. 16., Bencsik, Villámcsapások 1901. 296., Péterfy 206., Székely – krónika 1880. 648., Bruckner.
(Idézi: Réthly A. 1962. .84, 86, 87, 89.)
221 Borsos 25., Nagy Szabó I. 39. (Idézi: Réthly A. 1962. .92.)
222 Hain, D. 11, 12. (Idézi: Réthly A. 1962. 101– 105.)
223 Hain, D. 11, 12.., 3. 10. 8. 12. 3. 6a. 6b. 13. Bielz 23. 21. 22. 24. 25. 26., Trausch, I. 105, 134., Chron. Rer.
Trans.5., Szamosközi II. 74., Fábián, I.199., Szirmay Antal, Szatmár I. 226. (Idézi: Réthly A. 1962. 101–105, 109, 110–112.)
eső nélküli hidrológiai aszályos nyár követte, majdnem minden falevél, a fűszál elszáradt, folyók, kutak – a „mi Szeben patakunk is elapadt, minden széna kisült.” Az évtized végén, 1508. május – augusztus hónapokban, és 1509-ben „megszakítás nélküli” esőzésekről és ára-dásokról tudósítanak. Ezt követő két évtizedben a feljegyzésekben párhuzamosságok szere-pelnek: Szebenben döghalál van (1510), akárcsak Erdély, Magyarország más részein, 1516.
november 24-én Brassóban a földrengést szigorú fagyok követték. Erdély-szerte 1529–1533 között az élelemhiány mellett „a pestis hevesen dühöngött.”224
Az Olt folyó áradása okoz zavarokat 1533-ban, mint írják, „oly nagy vizek” voltak a Bar-caságban, hogy Szent Bertalan templomától az Olt folyóig csak víz volt látható, nagy károkat okozott a brassói földeken. Az Olt valószínű a székelyföldi szakaszán (Csík-, Háromszék) is áradt, nemcsak Barcaság, Fogaras és Szeben vidékén. „Szokatlannak” tartották a hegyi patakok által felduzzadt Olt áradását, amely 1533-ban „nagy ínséget hozott Szebenre, a bor-zalmas nagy áradás az Oláhország felé lévő városfalakat is szétrongálta, a város falak tekin-télyes részét lerombolta.” 225 A nagyszebeni feljegyzés összetettebb működési zavarra hívja fel figyelmet: nemcsak terméskieséssel járt az Olt áradása, hanem a közlekedés, a balkáni kereskedelem szünetelésével, s az ország fontos déli védelmi rendszerében is károsodás tör-tént. A következő évben, 1534-ben a brassói, medgyesi feljegyzésben, mint láttuk, bő termés-ről és nagy olcsóságról írtak. Ezzel szemben a Székely krónikában azt jegyezték fel, hogy az 1534. évben „lőn az nagy drágaság, kiben az búzának köble adása harmadfél forintra felment vala, az árpának köble egy forintra, az zabnak köble ötven pénzre.”226
Apáczai Csere János az 1534. év történéseiről drámai képet festett: „Mindkét magyar test-vér hazában oly rendkívül nagy drágaság és éhség volt, hogy emiatt mindenfelé csak halvány ábrázatokkal lehetett találkozni, és félig holt emberek ténferegve zörgettek ajtóról ajtóra, egy falat kenyérért, de alamizsna helyett csak az éhség áldozatait látták egymásután kivitetni a temetőbe. Különösen a felső vidékeken a döghalál és drágaság miatt az anyák gyermekeiket ették meg.”227 Erdélyben, miközben Kolozsvárról is nagy árvizekről (Szamos) tudósítanak, a gabonahiányt jelző áremelkedés 1535-ben is tartott: „nagy drágaság van”, 1 köböl búza ára 6 forint. Bethlen Farkas is históriájában jegyezte fel, hogy „ugyanebben az évben (1535) hal-latlan éhínség volt Erdélyben, annyira, hogy mindenkorú és mindkét nemű emberek eszüket vesztetten majdnem mezítelenül jártak, és tisztátalan dolgokkal táplálkoztak. Ennek következ-tében néhány ezer ember éhen pusztult: a nyílt utcákon, sok halottnak szájában füvet találtak, egyesek saját magzatjukat falták fel.” A szász krónikák szintén országos „nyomorúságról”
számoltak be: 1535 tavaszán olyan nagy drágaság lépett fel Erdélyben, hogy egy negyed köböl gabona ára 3 forint volt– „aminek háborús okai vannak.” Szintén Bielz írta: „Erdély-ben oly nagy drágaságban éltek az emberek, hogy l köböl gabonát 6 forintjával fizették meg, sokan az éhségtől elvesztették az eszüket, fűvel táplálkoztak, amíg holtan le nem rogytak.”
224 13, 3, 4a, Bielz 6. 3, 8., Trausch, I. 44., Sepsi Laczkó III. 15, Gyulafy, Tört.Tár. 1891. 68. (Idézi: Réthly A. 1962.
59, 60, 62, 65.)
225 4a Bielz 8., Lurtz 4., Sigler 69., Bethlen, F..I. 207. (Idézi: Réthly A. 1962. 67.)
226 10, 14, 6, 6a Bielz 9, 8., Trausch, I. 51., Székely Krónika, 636., Gyulafy 1893. 115., Sepsi Laczkó, III. 15., Hain D. 8., Rerum Hungaricum 630. (Idézi: Réthly A. 1962. 68, 67.)
227 Apáczai Csere János, Ruisz gyűtjése. (Idézi: Réthly A. 1962. 67, 68.)
Fogaras vidékén is „nagy éhínség és drágaság dúlt” 1535-ben, a „szegény emberek éhségük-ben megették a döglött kutyákat és macskákat.” Erdélyéhségük-ben 1536 – ban is tart az élelemhiány s a drágaság: a „fiatal vágómarha– bőre nélkül– 60 ezüst dénár, bárány 8, juh 12, csibe 1, malac 2, lúd 2, egy oldal szalonna 80, egy köböl zab 10 (néha 4-5 dénár), a széna egy lónak 24 órára 1 forint, egy jármos ökör vagy fejős tehén pedig 6 forint. 228
A problémát az okozza, hogy nem egyértelmű az éhínség helyzetet kiváltó éghajla-ti/időjárási tényező: elhúzódó szárazság és/vagy gördülő aszály, vagy pedig szélsősége-sen csapadékos évszakok. R. Hennig katalógusában (1800) Európa-szerte 1533/1534 tele szigorú, nyara meleg. A soproni 1539, és lőcsei feljegyzésekben, mint láttuk 1539, illet-ve 1532 éillet-veket ítélték aszályosnak. Nyugat-Európában pedig szép, meleg nyarak voltak 1532–1567 közötti évtizedekben (kis meleg korszak), melyet néhány száraz nyár szakított meg 1534–1536, 1540 és 1556–1559-es években. Valószínű a délkelet-erdélyi áradásokról lehet szó, amikor a termesztett növényeket tartósan víz boríthatta, erre utalhat, hogy „fűvel táplálkoztak,” „sok halottnak szájában füvet találtak.” A fű, egyáltalában a termesztett és vadon élő növények is rendszerint erős szárazság, aszály idején kiégnek. Az egyéb tisz-tátalan dolgok (kutya- , macskahús) fogyasztása, azonban aszályos időkben is előfordult, tehát a hivatkozott éhínség reprezentációk alapján bizonytalan a traumahelyzetet kiváltó klimatikus tényező azonosítása. A drágaság a piaci árak ismertetése, azt is jelzi, hogyha szűkösen is, de valamennyi eladható élelem csak volt, ami arra is utal, hogy a népesség rendszerint „nyomorú, nyomorúságos,” tartalékokkal nem rendelkező részének soraiból szedte az éhezés az áldozatait. Ugyanakkor a három térségből– Szászföld, Székelyföld, és egy vármegyei (Kolozsvár)–származó tudósítások mellett Bethlen Farkas, Apáczai históri-ája és a piaci árak, azt is jelzik, hogy az elhúzódó élelemhiány területileg a Mohács előtti Erdély gazdasági-katonai bázisát– a székelyek és szászok lakta– térséget érintette, ami időben az országrész területén átfedésben volt a Szapolyai és Habsburg politikai-katonai csatározásokkal. Bármekkora lehetett a hiány 1534–1536 közötti években, mint említettük, a helyi piacok árlistái arra utalnak, hogyha nem is a megszokott mennyiségben, de volt valamennyi piacra vihető többlet. A helyi piacok ármozgását a későbbikben is az ilyen és hasonló helyzetekben a készletek visszatartása is befolyásolta, amely szintén felhajtó hatással volt az árakra. Tovább súlyosbította helyzetet, igaz, térben szétszórtan, a szóban forgó években a pestis és a sáskajárás. Ebben az esetben is fennáll a tudósítóktól származó helyzetek megítélésének a bizonytalansága, ugyanis vagy általánosítottak, vagy pedig túl-becsülték a látottakat/hallottakat.
Az erdélyi feljegyzések emlékezetének előterében az 1537–1550 közötti években az is-métlődő sáskajárások, hirtelen jött és tovatűnő erős zivatarokat kísérő villámcsapások állnak.
Bethlen Farkas emberáldozatokkal és épületek lerombolásával járó „bámulatos” viharról tesz említést, amely 1537 augusztusában Gyulafehérvárt sújtotta. Erdély-szerte „Urunk színevál-tozásának napján” (1539. augusztus 6.), az Oláhországból jött sáskák elpusztították a vetése-ket, kaszálókat, veteményesevetése-ket, szőlőket Medgyes, Szeben vidékén s a Barcaságban. A sás-kajárások ismétlődnek a következő években is (1541, 1544, 1545, 1546), rendszerint a meleg
228 3, 10, Bielz 9., Trauschenfels. 10. , Horváth M. Kisebb., III. 109. (Idézi: Réthly A. 1962. 69.)
nyári (júliusi–augusztusi) hónapokban, s a Kárpátok nem képeznek akadályt vonulásukban.
A lakosság élelmesebb részei, mint írják, a „sáskákkal disznókat hizlaltak.”229
A brassói feljegyzés 1549-ben, úgy tűnik, hidrológiai aszályra utal: „száraz időjárás áp-rilisban kezdődött, egész éven át tartott, sok kút és folyó kiszáradt, erdőtüzek keletkeztek.”
Mindezt összefüggésbe hozták a „rettenetes” napfogyatkozással (1549. április 7.), ugyanis, amikor „a Nap a bika képében haladt át, ezt követően hatalmas hőség” keletkezett. A szá-razság országos lehetett, mert más források is említik az áprilistól év végéig tartó aszályt.
Az 50-es évek feljegyzéseiben ismét a pestis a fő téma, ami Brassóban 1553-ban együtt járt a nagy drágasággal, majd 1554-ben az újabb földrengés, amit „vastag büdös köd” követett:
az emberek „sok fantasztikus szellemeket láttak.” Az év tavaszán Szeben, Kolozsvár vidé-kén a pestissel párhuzamosan (1554, 1555), főleg a sertéseket pusztító „állati dögvész” is dühöngött. Marosvásárhelyen 1554/1555-ben az árvíz elvitte a város malmát. Erdély-szerte himlőjárványról (1555), majd Szebenben (1556) áprilisban nagy melegekről írtak, az év vé-gén (karácsony napján) pedig a villámcsapások miatt egész falvak leégéséről tudósítanak.230 Az évszakok időjárásáról továbbra is Bielz rendszeres feljegyzései az eligazítóak: 1560.
év „is igen aszályos és száraz volt, kevés esővel és harmattal”, a mezőkön, kertekben a nö-vényzet levelei és füvek elszáradtak. Nagy drágaság lett, egy köböl gabona ára 1 forint 32, egy hordó bor 14 forint volt: karácsony körül javult a helyzet. Sopronban is száraz évre pa-naszkodtak, viszont a bor és gabona „sikerült.” Szintén ennek az évnek nyarán Nagybányán villámcsapás érte az „ősi Szent István templom díszes tornyát”, annyira megrongálta, hogy csak 58 év múlva tudták helyreállítani.
Főleg a klimatikus tényezők előidézte váltakozó terméshozamú évek folytatódnak a szá-zad második felében: 1569-ben a medgyesi krónikák arra panaszkodnak, hogy a sok eső miatt a termények a földeken rohadtak, segesváriak szőlői elfagytak. A brassói piacon viszont a pestis miatt 1572 nyarán nagy drágaság lett, az ősz azonban országszerte kitűnő volt. A pes-tises években (1573, 1574, 1575, 1576) a drágaság, a nyári szárasság és a „sok hadi nép”
után, 1578-ban „vízáradások jöttek, a földeken a vetőmag s a kerti vetemények elromlottak.”
Csíkszékben nagy „kőeső lőn”, akkorák mint egy „öreg dió”: házakat, istállókat rongált meg,
„lovakat, disznókat, barmot, juhot ölt. Szent Jakab napján (1578. július 25.) délután három órakor, a tavaszi vetést mind elveré.” Erdélyben 1578 júliusában gyakoriak voltak a viharok, zivatarok, jégesők, árvizek. Hasonlóan 1580-ban is: Gyulafehérváron júniusban a villám be-lecsapott a felső toronyba, a „370 mázsa puskapor” meggyulladt, a „tornyot széthányta, sok embert, lovat más állatot megölt. Egész városban nem volt ház, amely ne károsodott volna.”
Erdélyben a tél száraz volt 1580-ban, „hó húshagyó keddig (február 16.) nem lett, amikor márciusban lunáció (holdváltozás) volt, meghozta a meleget, száraz nyár jött, a szemek ned-vesség híján elaszottak, jó néhányszor lángolt az ég, ősszel a legtöbb helyen nem lehetett szántani,” viszont „aki vetett, szárazságban vetett, de azután igen jó gabona lett.” A feljegy-zés arra is utal, hogy a tudósító a meteorológiai aszály kialakulását nagy pontossággal írta le:
229 Kadocsa 90., Rodiczky I, 1894. 27., Gyulafy, 1893. 115., 8. 14. 3. 4a. Bielz, 10., Trausch, I.53. Gereisch, I. 234.
(Idézi: Réthly A. 1962. 69, 70, 71, 72, 75.)
230 3. 4a. 13.10. 14. Bielz 11,12, 13, 70., Hain, D. 8., Hennig 48, 49., Gyulafy 1893. 116., Waschsmann 93., Rerum Hungaricum 630. (Idézi: Réthly A. 1962. 76, 79, 80, 81.)
hó nélküli telet követő száraz tavasz, nyár, ősz. Azonban akik a szárazság ellenére mégis el-vetették az őszieket, vagyis kockáztattak, a következő évben (1581) jól jártak. A tudósítónak ez a megjegyzése fontos, mert az adott helyzetben az emberi tényező belenyugvó, elfogadó beállítódásának egy másik változatára hívja fel a figyelmet.
Borsos, Bielz, Hain, Trausch, Szamosközi annak ellenére, hogy az évszakokat összeke-verték, abban az általuk leírtak megegyeznek, hogy a néhány jó évet követően 1585 trauma-tikus esztendő volt Erdélyben is, akárcsak Magyarország egyes részein. Tehát próbáljuk meg rekonstruálni az erdélyi történések időrendi sorrendjét: 1584/1585 tele Erdélyben meleg volt, Pál napja (január 25.) után beállt szárazság júniusig tartott, semmi eső nem lett. A júniusi és azt követő esőzések sem tudták pótolni a téli és tavaszi nedvességhiányt. Az 1584 őszén elvetett mag ugyan kikelt, azonban a gabona alig egy lábnyi magasságot ért el, igen gazos volt, tele volt konkollyal. A szőlő tőkéknek több mint fele a szárazság miatt tönkrement. Er-délyben hirtelen élelemdrágaság lépett fel, a búza köble 2,25 forintért, egy hordó bort pedig 5-4 forintért adták. Szamosközi, aki szemtanúja volt az 1585. évi terméskiesés miatt támadt éhínségnek, a traumatikus helyzetet az előzőekből ismert élelempótlékok használatával érzékeltette: „A káka és sás gyökereit szedik össze a mocsarakból, és megőrölve eledelt készí-tenek belőle az emberek.”231 A következő esztendő is szűkös: a besztercei feljegyzés szerint 1586 kezdetétől végig meleg tél volt, a gyümölcsfák kivirágoztak, de gyümölcs mégsem lett, mezei terményekben is terméketlenség keletkezett: egy véka gabona Beszterce piacán 5 forint. A gabonahiány miatt a piaci árak ide-oda mozogtak: a búza köble 2-3 forint, noha
„csodálatosan” aratás előtt köblét 60 dénárért adták, majd „80 dénár lett köble.” Az év gyü-mölcsben, szőlőben közepes. A kolozsvári feljegyzés arról írt, hogy (1586) májusában szűnni kezdett az ínség, estek a gabonaárak. Marosvásárhelyen, az előző évi nagy aszály miatt beál-lott drágaságot 1586 tavaszán hirtelen olcsóság váltotta fel: 3 forint a búza ára, sőt aratásig 2 forint lett. A krónikások helyzetértékeléséi ellentmondásosak, miközben Szamosközi töme-ges éhezést (éhínséget) állít, addig Marosvásárhely, Kolozsvár heti piaci árainak mozgása, arra utal, hogy az élelemhiány részleges, sőt aratás előtt az árak még csökkentek is. Aminek lehetséges oka, a kolozsvári tudósítás emlékezetre méltó leírásában, hogy 1586 májusában nemcsak viharos esők voltak, ami kedvezett a vetéseknek, és jó termést ígért, hanem május 18-án, vasárnap rövid időközben három villámcsapás érte a templom tornyát, „a harmadik csapásban, akiket felküldtek a toronyba, hogy tűzet eloltsák, félig megégtek, megsebesül-tek, karjuk, lábuk megbénult, szüleik félholtan vitték haza őket.” Ugyanabban az időpontban csapott villám a szent-péteri ariánus templomba is. „Hunyadi Demetert ariánus (unitárius) püspököt prédikáció közben érte a villámcsapás, 50-nél több embert ölt meg.”232
Rendszerint, mint a továbbiakban is szó lesz róla, az aratás előtti időszakok kritikusak, a tárolt készletek még a „szegénység” körében is kimerülhetnek. Fentebb már jeleztük, hogy a „nyomorú, nyomorúságos” helyzetek, abban élők, a tartalékokkal nem rendelkezők, a
231 Borsos,T I. 25., 8. 5c. 3b. 6a. 6b. 8. 10. 15. 2. 15. Bielz 20. 17. 18. 19. 20. Hain, D. 11., Borsos,T. I. 25, 35, 40.
Gyulafy 1893. 118., Szamosközi II. 181., Székely krónika, 1880. 644–645., Bethlen F. II. 439., Nagy Szabó, I.
39., Trausch, I. 74. (Idézi: Réthly A. 1962. .92, 96, 93, 95, 96, 97, 98, 99.)
232 Hain, D. 11., 3. 6b. .Bielz 21., Sepsi Laczkó, III.23., Veress I. 164., Borsos, II. 15. Szamosközi, I. 227. (Idézi:
Réthly A. 1962. 101, 100, 101.)
kölcsönöket munkával törlesztők csoportja, velük szemben a „szegény, szegénység” fogal-ma a korszakban, a tartalékokkal, takarékkal rendelkezőkre kis- és középbirtokosokra utal, akik nem dúskálnak a javakban, azonban szükségleteiket (élelem, ruha, ház, fesztív kiadások stb.), ha szerényebb körülmények között is, családi háztartásaik fedezni tudták, rendszerint
kölcsönöket munkával törlesztők csoportja, velük szemben a „szegény, szegénység” fogal-ma a korszakban, a tartalékokkal, takarékkal rendelkezőkre kis- és középbirtokosokra utal, akik nem dúskálnak a javakban, azonban szükségleteiket (élelem, ruha, ház, fesztív kiadások stb.), ha szerényebb körülmények között is, családi háztartásaik fedezni tudták, rendszerint