A 17. században kontinensszerte három éghajlat – tendencia volt jellemző: a) század első év-tizedeinek a kemény, szigorú teleit, a Skandinávia és a Baltikum felett kialakult anticiklonból kiáramló hideg, kontinentális légtömegeknek tulajdonítják. b) A század középső évtizedei-ben a szárazság uralta évszakokat, részévtizedei-ben a nyarak csapadékmennyisége pótolta. c) A század utolsó évtizedeiben, az 1670-es 80-as években állt be a kis jégkorszak második, erősebb le-hűlési periódusa. Feltételezik, hogy a lehűlés kiváltója a Maunder – napfoltminimum (1645–
1715), a Nap energiatermelésének csökkenése, valamint utolsó fázisában (1700–1715) a Vezúv, Santorini (1707) vulkáni tevékenységek. A lehűlés mértéke Nyugat-Európában való-színűleg meghaladta az évi 0,5° Celsius fokot a 20. századi átlaghoz képest. Ennek mutatói voltak: 1676 decemberében, majd 1684 februárjában a Temzén tartott „jégvásárok”, a La Manche csatorna és az Északi-tenger partmentén jégtenger képződése, a grönlandi inuitok kajakjaikon több alkalommal való megjelenése 1690–1728 között az Orkney-szigeteknél és Aberden (Skócia) közelében, valamint a norvég partoknál a heringek jelenléte a Dogger – pad környékén. Ezzel kezdetét veszi a kortárs holland történetírók által a „hering évszázadá-nak” nevezett 17. század. Szintén a lehűléssel, eljegesedéssel hozzák összefüggésbe a norvég királyi udvar Trondheimből a délre eső Oslóba történő átköltözését. 237
A korszakkal foglalkozó klimatológusok által képviselt eljegesedéselmélet számára a 17.
század klimatikus viszonyainak alakulása erős hivatkozási tényekkel szolgál. Ugyanis az eljegesedés, télies lehűlés nemcsak Északnyugat- Európában, Skandináviában jelentkezett, hanem a század elejének nagy havazásokkal és hideggel járó évszakai „hizlalták” az Alpok gleccsereit is: előrenyomulásuk 1616–1670 között maximális kiterjedést éri el. Nyugat- és Közép-Európában is az átlagos téli hőmérséklet november, december, január, február, márci-us hónapokban 1600– 1648 között hidegebb, viszont a térségben, ha nem is az eljegesedés, de a télies lehűlési tendencia végig jellemző a volt 17. században.238
A 17. században Nyugat-Európában a klímatényező elő idézte szétszórt, nagyságrendileg is eltérő működési zavar mellett, három nagyobb létfenntartási traumahelyzetet tartanak szá-mon, amelyek jelentősebb demográfiai veszteségekkel is jártak:
a) Az 1622. évi „nagy” jelzővel illetett éhínség, a Brit – szigeteken egyeletlenül oszlott meg, és tisztán meteorológiai fejlemény volt. A rossz termés, a magas gabonaárak előzménye az 1620/1621. évi nagyon kemény tél, az azt követő 1621. évi hideg nyár, majd 1621/1622 hi-deg tele, és az 1622. év száraz/aszályos nyara. Észak-Angliában 1618-1621 között 100 ezer, 1622-ben 119 ezer, 1623-ban 143 ezer ember halt meg az éhínségben és járulékos betegsé-gekben.239 A Lincolnshire-i úriember például elbeszéli, hogy sokan elhagyták földjeiket, lakóhelyüket, a szegénység pedig kutya–és lóhúson élt. Az élelemárak emelkedése 1622-ben volt a csúcson: az előző és azt követő évekhez képest négyszeresére nőttek az árak, ami
237 Vliert van De Evert, 2009. 138–140.
238 Pfister, C. Klimageschichte. 127.
239 Wrigley, E.A.– Schofield, R.S. 1981. 666, 676.
főleg a textilmunkások körében váltott ki elégedetlenséget. Angliában a forradalomból pol-gárháborúba való átváltás idején is, a klasszikus kiváltó tényezők és következményeik (klíma – háború – élelemhiány – járvány – demográfiai veszteség) összeadódása több szakaszban is-métlődik meg: az első (1642-1648), a második (1648 március-augusztus), a harmadik (1650-1651) polgárháború, illetve az angol-skót, az angol-ír háborúk. 240
b) Franciaországban az 1630–1631-ben pusztító nagy éhínséget megelőzően és azt köve-tően is, az ország különböző térségeinek létfenntartásában a zavarmentes évtizedek ritkák.
Az éhínséget az egymást követő nyugat – kelet irányú atlanti áramlat előidézte rossz termés váltotta ki 1630-ban Anjou, Bretagne, Agen megyékben, s a Lorraine vidékén. Az élelemhi-ány okozta „hallatlan nyomorúság” mellett 1631-1632-ben a térségbe visszatér a pestis is.
Fr. Lebrun a halálról írt tanulmányában a tömegessé váló koldulásról számol be, és szerinte nem annyira a pestis, hanem a hideg és az ínség volt az elhalálozások oka. Az újabb éhínség-gel járó traumahelyzetet (1640– 1643) az esős, nedvesek nyarak rossz termései idézték elő.
Mindeközben súlyosan adóztattak, több helyen (1643 nyarán) adóellenes lázadások voltak (Villefranche-de Rouergue).241A század végén (1692–1695) helyzetet nemcsak az súlyosbí-totta, hogy az élelemhiány két egymást követő fázisban több tényező összeadódása váltotta ki, 1692 őszén, és 1693 tavaszán-nyarán, hanem ehhez hozzáadódtak a Napkirály háborúi.
Fénelon a királynak (XIV. Lajos) írt levelében az éhínség- elhalálozások, lakosság körében tapasztalt testi-lelki trauma okai közt a mértéktelen adóztatást és háborúkat említette.242
A helyzet „siralmas” voltát jelzi, hogy az 1692- 1695 között meghaltak 88%-a esetében, a hálálok a különböző növények, füvek, elhullt állatok tetemeinek fogyasztása előidézte be-tegségek mint a tífusz, vérhas, skorbut, amelyek a hideg időjárás, a rossz termés miatt alul-táplált, legyengült emberek szervezetét támadták meg. A klíma– rossz termés– éhínség– be-tegség– háborúk relációegyüttesében történt „nemzeti katasztrófa” méretét jól mutatja, hogy 1692–1913 között, tehát háromszáz év alatt 2,6 millió volt a demográfiai veszteség, míg 1693–1694-ben két év alatt volt 1,3 millió.243 Mindazonáltal az 1692-1694. évek demográ-fiai egyensúlyvesztés, megmutatkozott a demográdemográ-fiai változók alakulásában, mint például, a termékenység, a nupcialitás, valamint a fiatal katonák testméretén is, – a fiatal franciák mérete „akkora, mint a nőké.” A magasságuk áltagban 1,61 méter az 1690-1695 között szü-letett kohorszoknál, szemben az 1670-1680 között szüszü-letettek viszonylag magasabbak mé-retével, vagy pedig a későbbi 1711. évi 1,66 méterrel. Mindez korrelációba állítható a nagy hideg telekkel, az erősen esős őszi hónapokkal, s a magas gabona árakkal, az alultáplált-sággal stb. John Komlos antropometriai kutatásai három, a testméret alakulását befolyásoló körülményre hívják fel a figyelmet:244 1) A hideg tél, s általában a hideg befolyásolja az emberi testbe bevitt kalória anyagcseréjét, az 1693-1694. évek élelemhiánya idején a fo-gyasztott élelemben a szükséges kalóriamennyiség elégtelen volt. 2) Kapcsolat van az erős
240 Hoskins, W.G. 1968. (Idézi: Le Roy ladurie, E. 2004. 327.)
241 Le Roy Ladurie, E. 2004. 365.
242 Le Roy Ladurie, E. 2004. 476– 477, 479.
243 Le Roy Ladurie, E. 2004. 480.
244 Komlos, J. In: European Review of Economic History, Vol. 7. 2003. 159–189.
őszi esőzések és a hosszabb távú vagy „pillanatnyi” testméret alakulása között: 1692 ősze esős, nedves, tönkretette a vetéseket, ami 1693 nyarán éhínséget okozott, az alultápláltság, éhínség egyik következménye a fiatal férfiak (katonák) testméretének csökkenése. 3) Ehhez hozzájárult a még elérhető élelem magas ára, amit az alacsony bérek miatt a nagy többség nem tudott megfizetni. Mindez fokozta az alultápláltságot, a gyenge kalóriaértékű és kétes eredetű élelemfogyasztást a munkás, kézműves és más foglakozású családokban.
A 17. század utolsó évtizedének klímaeseményei és járulékos következményei nem csu-pán franciaországi fejlemények. Itália északi térségében, főleg Bolognában hasonló, klíma – rossz termés– éhínség – betegségek együttese sújtja 1693–1694-ben a lakosságot.
c) Észak-Európában a lehűlés főleg Skandináviában volt erős, például finnországi beszá-molok a „halottak éveinek” nevezik 1695–1697 között a hideg kiváltotta éhínség időszakát.
A gabonában amúgy is szegény északi térségben, a lehűlés, a korai fagyok 1695-ben és 1696-ban, a vegetációs időszakban tönkretették a termést, nem volt vetőmag a következő évre, amit tovább súlyosbított a közellátás szervezetlensége. Finnország lakosságát átlagosan 370 ezer emberveszteség érte, csak Kakisalmi tartományban a lakosság 30%-kal csökkent.245 A szomszédos Svédország szintén megszenvedte az 1696. évet: a tavasz kései volt, a nyár esős, augusztus hónapban éjszakai fagyok voltak, a gabonatermés nagyon gyenge lett, 1697 tavasza is rossz. Malar vidékén, az ország legtermékenyebb térségében rossz és kevés volt a termés. Három éven át (1696-1698) a királyi kincstár nem tudott adót szedni, a farmok 6%-a elnéptelenedett. XI. Károly 11 ezer tonna gabonát importál Rigából a svéd és finn szükségeltek fedezésére, amelyből több tonna hajótörés miatt odaveszett.246 Skócia éghajlatát is 1690– 1700 között évtizedben, a lehűlés, a gyakori esőzések és jegesedés jellemezték. Kri-tikusak az 1690- 1699 közötti évek, amelyeket a kollektívemlékezet „hét rossz évként” őrzött meg. A mostoha időjárás okozta éhínségben a skót demográfiai veszteség 5-15%-ra becsült, Aberden térségében pedig 25%-ra. Skócia lakossága 1691-ben 1 235 000, 1700-ban pedig 1,1 millió, tehát 135 ezer lehetett a veszteség, ami 11% körüli arány, azonban azzal is számol-nunk kell, hogy ebben az időben történik a skótok tömeges kivándorlása Észak-Írországba, amely a 17. század végére elérte a 100 000 főt.247
A 17. században, 1630– 1690 között a hidegebb tavaszok-nyarak éghajlatát a meleg (1630, 1660, 1680), illetve nagyon meleg (1635–1639) nyarak törik meg, amit a folyók alacsony vízszintje mutat, velejárói például Franciaország több megyéjében a fertőzött ivóvizek okoz-ta gyomorrontási járványok. A 17. század közepén a népességveszteséget kontinens szerte az emberi cselekvés szándékolt eseményei váltják ki: Franciaországban az 1650-es évek elején viszonylag jók, illetve közepesek voltak a gabonatermések, azonban a polgárháború (Fronde) Ile-de-France és a Közép-hegység térségében 400–500 ezerre becsült a veszteséget okozott, csak Párizsban 43 ezren halnak meg 1652-ben.248 Mellesleg a harmincéves háborút követően
245 Nordstrom, J. Bayron (ed). 1986. 475., Mead, W. R. 1981. 98.
246 Mead, W.R. 1981. 89– 90.
247 Outhwaite, R.B. 1978. 371.
248 Le Roy Ladurie, E. 2004. 375– 376.
Európa-szerte egy sor tömeg mozgalom zajlott: a katalóniai (1640 májusától 1652-ig), a portugál (1640 decemberétől, megszakításokkal 1668-ig), a nápolyi (1647–1648), az észak-németalföldi (1650), és az angol (1640–1659). A klimatológusok némelyike kapcsolatot vélt felfedezni az említett mozgalmak és az agrármeteorológiai viszonyok alakulása között.249
Láttuk, hogy 17. század évszakonkénti időjárását a nyugat-európai kutatások Maunder- minimum (1645–1715) előtti és alatti szakaszra osztják. Feltételezik, hogy a Maunder- mi-nimum előtti évtizedekben (1600–1645) viszonylag melegebb volt a kontinens évszakainak hőmérséklete, mint az azt követő hetven évben (1715-ig), amikor a napfolttevékenység csök-kenése újabb lehűlést vont maga után. A 17. század éghajlatának felosztása, a Maunder- minimum előtti és alatti időszakra északnyugat-európai viszonylatban sem általánosítható.
A Maunder-minimum előtti időszakban, mint azt a franciaországi esetek (1630–1631, 1640–
1643) is mutatták a lokális létfenntartási zavarok jórészt a lehűlést kísérő csapadéktöbblettel hozhatók kapcsolatba. Ténylegesen a 18. század elején (1709–1710) mutatható ki a nap-folttevékenység (a hőmérséklet) erőteljesebb csökkenése, amely a kontinens szinte minden térségében létfenntartási zavarokat váltott ki. A kérdés a továbbiakban az, hogy vizsgálódási terepünkön, a Kárpát-medencében a Maunder- minimum előtti és alatti időszakban hogyan alakult az éghajlat s a létfenntartás viszonya.