A nemzeti és regionális/lokális rendszer szemléletmód között lényeges különbségek mutatkoznak mind minőségileg, mind mennyiségileg. A nemzeti szintű rendszerben területi szempontból a regionális, lokális tényezők nem kapnak kellő figyelmet, elnagyolt, elvont intézményrendszere nehezen átlátható. Ez az oka annak, hogy előtérbe került az innováció regionális/lokális szintű vizsgálata és fejlesztése, egyszerűen könnyebben megfogható a téma egy alacsonyabb, emberközelibb, átláthatóbb és homogénebb területi szerveződési szinten. A lokális problémák helyi szinten értelmezhetőek leginkább.
A térbeli távolság csökkenti az interakciók gyakoriságát és minőségét a mai kommunikációs infrastruktúra és technológiai lehetőségeitől függetlenül. A regionális/lokális gazdasági miliő közvetlen befolyásoló szerepe és a földrajzi közelség a tudástermelésben elengedhetetlen feltétel. Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem lehet mellőzni az egy adott térségre jellemző informális gyakorlatokat, rutinokat, normatív elemeket, amelyek hatással vannak az egyes szervezetek és intézmények működésére és együttműködési hajlandóságára (Csizmadia, 2009, pp. 73-76).
A regionális innovációs rendszer képes kiaknázni a helyben elérhető, létrehozott, az adott helyre jellemző tudáselemeket. Ennek azonban alapvető feltétele a térbeli közelség és az interperszonális kapcsolatrendszerek léte és használata (Gregersen – Johnson, 1996, pp. 479-490; Andersson - Karlsson, 2004, pp. 55-81).
A téma áttekintésével Dőry Tibor (2007, pp. 63-94) foglalkozott az Innovációmenedzsment a gyakorlatban című könyvben (szerk. Buzás), melyben az innováció szubnacionális szintjét vizsgálta. A kutatók és a gazdaságfejlesztési szakemberek szerint szubnacionális szinten lehet leghatékonyabban ösztönözni a specifikus, lokális és regionális erőforrásokat a vállalkozások és a régiók innovációs képességének és versenyképességének érdekében. A leggyakoribb érvelés szerint a vállalkozás-specifikus kompetenciák és tanulási folyamatok regionális versenyelőnyökhöz vezetnek abban az esetben, ha azok lokalizált képességekre, mint például specializált erőforrásokra, képzettségekre, intézményekre és közös szociális és kulturális értékekre épülnek (Doloreux - Parto, 2004 -idézi Buzás, p. 32).
Az innováció területén sikeres térségek vizsgálata során a kutatók megállapították, hogy az innováció nemcsak mikrogazdasági, hanem részben területi jelenség (Prange, 2002).
Ennek értelmében az egyes vállalkozások sikere nagyban múlik azok területi elhelyezkedésén, a specializált ipari agglomerációkban található, regionálisan koncentrált kisvállalkozások hálózatain és az ott található iparági klasztereken. Az empirikus vizsgálatokra támaszkodó elemzések megállapításai értelmében az innovációhoz vezető tanulási folyamatok és a tudás transzfere nagyban lokalizált (Dőry, 2007, pp. 37-61).
Doloreux Parto (2004 - idézi Buzás, 2007, p. 32) elemzése értelmében az innováció orientált területi fejlesztésnek a következő jellemzőket kell figyelembe venni:
1. Az innováció mindig adott intézményi, politikai és szociális környezetben jön létre, amely erős interakcióba lép a gazdasággal. Így a régiók (és a kisebb területi egységek) a gazdasági interakciók és az innováció
társadalmilag, politikailag, kulturálisan is formált színterének tekinthetők. A vállalkozások innovációs tevékenysége nagymértékben a helyi tényezőkön múlik. A legfontosabbak ezek közül a következő tényezők: specializált munkaerőpiac és képzett munkaerő; alvállalkozói és beszállítói rendszerek;
helyi tanulási folyamatok és tovagyűrűző (spill-over) hatások; helyi együttműködési hagyományok, vállalkozói hozzáállás; aktív támogatási intézményrendszer és hídképző intézmények.
2. Az innováció beleágyazott a társadalmi kapcsolatokba. A társadalmi kapcsolatok, különösen a kulturális kapcsolatok kialakulása jelentős időt vesz igénybe, amelyre alapvető hatást gyakorol a regionális/lokális környezet a meglévő szabály- és normarendszerével, illetve a kialakult szokásaival. Továbbá a térség különböző aktorai közötti bizalom elősegíti a helyi interakciókat az információáramlás és tudáscsere folyamatában.
Különösen nagy a jelentősége a személyes kapcsolatokon nyugvó informális tudásáramlásnak (helyi rendezvényeken, közös ismerősök által terjedő szakmai, üzleti információkon keresztül) olyan, pénzben nem kifejezhető érték, ami a munkahelyen, a vállalkozások vezetésében komoly anyagi haszonnal járhat, illetve az innovációk létrejöttéhez vezethet.
3. Az innováció könnyebben alakul ki földrajzilag koncentrált, egymás közelében lévő aktorok együttműködése és interakciói révén. Az innovációs tevékenységeknek kedvez, ha egy adott földrajzi környezetben számos hasonló vagy egymás tevékenységét kiegészítő vállalkozás található. Ilyen helyzetben könnyebben jöhetnek létre az információ- és tudásáramlás tovagyűrűző hatásai, amelyek azután különböző formában kerülnek alkalmazásra, így elősegítve a tanulási folyamatot és gyorsítva az innovációt.
Az azonos iparágakban tevékenykedő vállalkozások koncentrációja, valamint az olyan helyi ipari szerkezet, amelyben számos vállalkozás versenyzik és működik együtt, nemcsak dinamizálni képes a helyi gazdaságot, hanem tanuláshoz és innovációhoz vezet (Dőry, 2007).
A területi innovációs modellekből Cooke (2001, pp. 945-974), Dőry (2005) és Buzás (2007) esetében három csoportot lehet megkülönböztetni:
- Innovációs miliő, ipari körzetek és helyi termelési rendszerek modelljei:
- Az innovációs miliő a vállalkozások, döntéshozók, területi intézmények között megvalósuló kölcsönhatások, szinergiák rendszerét jelenti (Rechnitzer, 1998, - idézi Buzás, 2007, p. 34). A legnagyobb hasznot a kisvállalkozások húzzák ezekből az együttműködésekből, hiszen a méretükből adódó akadályozó tényezőket így le tudják küzdeni (Maillat, 1991, pp. 103-118).
- Az ipari körzetek térben koncentrált termelési rendszerek, amelyek többnyire azonos ágazathoz tartozó kis- és középvállalkozások gazdasági, társadalmi, kulturális együttműködése (Dusek, 1999, pp 89-108; Horváth, 1993 - idézi Dőry, 2007, p. 36).
- A helyi termelési rendszerek modellje jobban kihangsúlyozza a lokális környezetet és a helyi közösségek szerepét. A térbeli közelség, személyes kapcsolatok, beszállítói hálózatok és a helyi infrastruktúra elősegítik a helyi termelési rendszerek gyors fejlődését (Moulaert - Sekia, 2003, pp. 289-302).
- Területi innovációs klaszterek és új ipari terek modelljei:
- Az új ipari terek többet jelentenek az egy agglomerációban található termelési rendszerek összességével, rugalmas termelési rendszerek, a társadalmi szabályozás és a helyi közösségek dinamikájának a koncepciója (Scott - Storper, 1994 - idézi Buzás, 2007, p. 37).
- Az elmúlt évtizedekben a gazdasági és innovációs irányvonalak Európában egyre inkább a regionális cégek és intézmények kapcsolatára építő klaszterek kialakulása felé mozdult, így a szerepük egyre hangsúlyosabb az innovációs rendszerek dinamizálásában, igaz ez a nemzeti, területi és az ágazati szinten is (Visser - Atzema, 2007, p. 2;
Maskell - Kebir, 2005, p. 22).
Kutatói oldalról nagy érdeklődés övezi az innováció, területi fejlődés és a klaszterek kapcsolatát (Porter, 1999, pp. 77-90; Rosenfeld, 1997, p. 4;
Feser, 1998, p. 26; Roelandt – Hertag, 1999, p. 9; Van den Berg - Braun - van Winden, 2001, p. 187; Swann - Prevezer, 1996, p. 139; Crouch - Farrell, 2001, p.163; Gilbert - Kusar, 2006, p. 3, p. 16).
A klaszterek értelmezéséből kiolvasható, hogy döntően kis- és középvállalkozások alkotják, adott iparágban tevékenykednek, a termelés és a hozzá tartozó szolgáltatások is a klaszterekhez tartoznak (Grosz, 2000, pp. 43-52; Lengyel - Deák, 2002, pp. 17-26). A kisvállalkozások klasztereken belül kihasználhatják a hallgatólagos tudás könnyebb elnyerésének lehetőségét is a „suttogó” effektnek köszönhetően (Consoli, 2006, p. 2; Guiso - Schivardi, 2006, p. 46).
A klaszteren belüli cégek nagyobb mértékben és jóval gyorsabban hasznosítják a helyi tudást, mint a külső ismereteket (Malipiero - Munari - Sobrero, 2005, p. 31). A lokális innovációban meghatározó a szerepük a klasztereknek.
- Innovációs rendszerek, tanuló régiók modelljei:
- A regionális innovációs rendszer elnevezés utal a felfedezésre, az új tudás megszerzésére, a tudás tesztelésére. Célja a tudás, a gondolkodás és a gyakorlati alkalmazás megfelelően kialakított képességének a növelése az intézményekben és szervezetekben, különösen a cégekben (Cooke, 2004, p. 1).
- A tanuló régiók a tudás és az ötletek olyan tárházai, amelyek egyúttal megfelelő környezetet és infrastruktúrát is biztosítanak a tanuláshoz és az információ- és tudásáramláshoz (Florida, 1995, pp. 527-536). A tudás hozzáférhetősége és a helyi tanulás lehetősége fontos szempont a tanuló régiók értelmezésében (Karlsson - Anderson, 2006, p. 20; Malmberg - Maskell, 2000, p. 1; p. 11).
Területi tényezők
Dőry és Rechnitzer a regionális innovációs stratégiákkal foglalkozó munkájukban összegyűjtötték és rendszerezték a regionális innovációs folyamatokat meghatározó tényezőket (Dőry, 1999; Dőry - Rechnitzer, 2000). Összesen hat tényezőcsoportot különítettek el (4. ábra):
- regionális környezet,
- nemzetközi, nemzeti és regionális innovációs politikák, - technológiai kínálati tényezők,
- innovációs szolgáltatási tényezők, - a vállalkozások K+F tevékenysége, - a vállalkozások közötti kapcsolatok.
A regionális/lokális innovációs rendszerek kialakulásának legfontosabb tényezője a regionális/lokális innovációs potenciál. Az innovációs rendszerek felfogása szerint mindazon területi szereplők és tényezők az innovációs potenciál részének tekinthetők, amelyek meghatározzák, támogatják vagy akár gátolják az innovációk létrejöttét és terjedését.
4. ábra: A regionális innovációs potenciál meghatározó elemei
Forrás: Dőry, 2007, p. 56
Az innovációs rendszer ebből kifolyólag nemcsak a technológiai kínálat elemeinek tartott egyetemeket, kutatóintézeteket és az innovatív vállalkozásokat, azok tevékenységét, valamint a közöttük kialakuló kapcsolatokat foglalja magában. A tudást, technológiai ismereteket előállító szakmai műhelyeken, közösségeken kívül idesorolhatóak az innovációs szolgáltatások, a különböző „hídképző” és transzfer szervezetek (az általuk közvetített ismeretek, információik, valamint képzéseik segítségével egyfajta katalizátorként is közreműködnek az innovációs folyamatokban), illetve a régió új vállalkozásainak létrejöttét támogató környezet, de még a politikák (gazdaság- és területfejlesztésiek) is.
Mindezen elemek lényegesek és az esetek többségében elengedhetetlenek ugyanis az új tudás, technológiák előállításától számított, majd a termékek, szolgáltatások formájában testet öltött innovációk piaci sikeréhez. A regionális/lokális innovációs potenciál intenzív hasznosítása ebből következően az erőforrások (a vállalati K+F, az ipari és kutatóintézeti találmányok) aktiválásával és az innovációs faktorok egymás közötti
interakciói segítségével valósul meg.
A regionális/lokális innovációs rendszer fontos eleme továbbá a környezet, ami keretet ad az innovációk létrejöttéhez. Az utóbbi évek innovatív vállalkozásai sikeréhez nagyban hozzájárultak olyan „puha” - kevésbé mérhető - tényezők is, mint a lakókörnyezet minősége, a képzettségi színvonal, a munkakultúra Koschatzky (1997 -idézi Dőry, 2007, p. 57). Ide sorolta még a vállalkozásokat támogató intézményeket is, a vállalkozói inkubátorházakat, tudományos parkokat, technológia - transzfer szervezeteket és ügynökségeket (Dőry, 2007, p. 57). A környezeti adottságok és az innovátorok mellett a tevékenységüket kiszolgáló, segítő, közvetítő intézmények is az innováció rendszerének szerves részei. Azokról a szervezetekről, intézményekről van szó, melyek a gazdasági szereplőket összehangoltan, együttműködve támogatják, mintegy háttérbázist adva számukra. Fontos szerepet játszanak a regionális/lokális gazdaság szereplői (kis- és középvállalkozások, új vállalkozások) közti információáramlásban a közvetítő szerepük révén, ezen kívül segítséget nyújtanak az innovációs folyamat során jelentkező problémáik megoldásában. A témával Buzás (2007, 2003 - idézi Csizmadia, 2009, p. 78) és Kádár (2002 - idézi Csizmadia, 2009, p.
78) is foglakozott.
Csizmadia Zoltán (2009, p. 78) csoportosítása alapján mutatom be az innovációt segítő intézményeket, amelyek különböző területi szinteken is értelmezhetők:
- Az üzleti innovációs központok: az innovatív vállalkozások alapításában, továbbfejlesztésében érdekeltek. Állami, önkormányzati, kamarai finanszírozásúak. Szoros az összefonódás a támogatott cégekkel és a többi érintett szervezettel, mivel összefogják a vállalkozásalapítás, a szakértő- közvetítés, a technológiatranszfer, az információs és kockázati tő ke-közvetítés feladatkörét, mintegy hidat képezve a kisebb vállalkozások, valamint a gazdasági, pénzügyi, a kormányzati és a szakértői szféra között.
- A technológiatranszfer-szervezetek (a műszaki eszköz, a műszaki információ és az ehhez kapcsolódó felhasználási ismeretek átadását, terjesztését segítő intézmények) a technológiai közvetítő funkció révén (az alkotók és felhasználók között) tölthetnek be lényeges kiszolgáló és összekötő feladatkört az innovációs folyamatokban. Napjainkban már nem csak szigorúan a technológia, a tudás közvetítésében, hanem a tőkeközvetítésben is szerepet kapnak. Regionális, nemzeti és nemzetközi szinten képesek a hatékonyságra.
- A technopoliszok, tudományos és technológiai parkok, technológiai központok (speciális technológiai vállalkozások létrehozására, kiszolgálására létrejött, főként állami támogatással működtetett parkok, telephelyalapú csúcstechnológiai központok (Kung, 1997; Barta, 2002, pp. 109-124), elnevezésük változó. A tudományos eredmények iparba történő „aktív átvitelét” megcélozva teremtik meg a kutatói- egyetemi szféra és a gazdaság összefonódását, azt a tudásbázist, amely a két érintett fél együttműködésével bővülhet a leghatékonyabban. A tudástermelésben, és a tudásáramlásban töltenek be kardinális szerepet. Az „oktatással végrehajtott tudástranszfer”
lehetősége pedig biztosítja a felsőoktatási szféra hatékonyabb integrálódását a kapcsolatrendszerbe, melyben egyre nagyobb szerepe van a KKV-nak (Hronszky, 2005, p. 72).
- A szakértői/kiválósági központok (olyan intézmények, amelyekben egy adott tudomány, technológiai terület minden ágában „koncentráltan” található szakértők) esetében a hálózati alap a különböző tudományterületek, szaktudások összekombinálásában rejlik, felismerve a műszaki, a gazdasági és a társadalmi tudás kölcsönhatásának fontosságát. A kutatási projektek közös finanszírozásával összefűzik a vállalati szálakat is.
- Vállalkozásfejlesztési intézmények (inkubátorházak, ipari parkok) az innovációt segítő feladatkörük az alapvető üzleti szolgáltatásokban, a vállalkozásépítő és fejlesztő infrastrukturális háttér biztosításában nyilvánul meg. Az inkubátorházak kulcsszerepet játszanak az innováció és a kisvállalkozások kapcsolatában, hídképző funkciót töltenek be a tudásáramlásban és javítják a cégek túlélési esélyeit (Dobák, 2003, p. 13;
Bajmócy, 2007, p. 3).
- Felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek mivel az elmúlt évtizedekben felértékelődött a tudománynak a technológiai és a gazdasági fejlődésben játszott szerepe, ezért az innovációs folyamatokban is mindkettő kiemelkedő jelentőségű. A munka átlagos teljesítménye magasabb azokban a régiókban, ahol új egyetemek, főiskolák alakultak, a tudás létrehozásában kiemelkedik a szerepük (Anderson - Quigley - Wilhelmson, 2001, 2005; Antonelli, 2006, p.
1). A versenyképesség növelése érdekében egyre égetőbb kérdés az oktatási- kutatási és a gazdasági szféra mind szorosabb összekapcsolása, a társadalmi munkamegosztás szervezése, a gazdaság megújítása (Török, 2006a, pp. 310-329). A kezdeményezések elindultak, a cél, hogy ezek ne csak látszólagos együttműködések legyenek, hanem konkrét pénzügyi alapú projektekben, szolgáltatásszerű megrendelésekben nyilvánuljanak meg. Az egyetemek integrálódását a lokális és a nemzeti innovációs, valamint általános gazdasági vérkeringésbe az is segítheti, ha a képzési oldalon is együttműködnek a nagyobb munkaerő-felszívó, egyébként is komoly innovációs erőforrások felett őrködő nagyvállalatokkal (Csizmadia, 2003, pp. 71-93; Rechnitzer - Hardi, 2003, pp. 71-93).
- A technikusokat képző középfokú intézményrendszer az innovációs hálózat kiszolgáló szegmenseként, szakértelmükkel jelentős szerepet tölthetnek be az innovációs folyamatban, a technológiai-technikai tudásanyag gyarapításában, a felmerülő problémák megoldásában.
- A tudásbázist működtető szervezetek. Az innováció sikerességében az elmúlt évtized kommunikáció és információs technológiai fejlődése következtében, egyre nagyobb szerepet kap az ismeretek, tudások, az aktuális naprakész vagy akár percre pontos információk gyűjtése, rendszerezése, terjesztése.
- A magánüzleti szolgáltatók, tanácsadók a nemzetközi tapasztalatok alapján szintén komoly szerepet kapnak a támogatórendszer alapintézményeinek kiegészítőiként, mivel specifikus szakértelmet és szolgáltatási palettát kínálnak.
Egy másik megközelítés szerint (Buzás, 2007, p. 63) ezeket az intézményeket individuális innovációs intézményeknek nevezik. A csoportosítás alapja a technológia terjedését (technológiatranszfert) elősegítő intézmények korábbi tipizálása (Balázs - Török, 1996 - idézi Buzás, 2007, p. 3).
Individuális innovációs intézmények:
- hídképző intézmények,
- innovációs ügynökségek (passzív hídképző intézmények), - technológiai (tudományos) parkok,
- technopoliszok,
- inkubációs intézmények, - egyetemi hasznosító-irodák.
Láthatóan sok a hasonlóság a korábbi tipizálással, ugyanakkor különbözőségek is felfedezhetők.
- Az aktív hídképző intézmények azok, amelyek a technológia- és tudástranszfert aktív kutatási tevékenységükön keresztül valósítják meg. Az ilyen intézmények az innovációs folyamatban az alapkutatási és a fejlesztési lépés között helyezkednek el. Feladatuk, hogy a közfinanszírozású kutatóhelyekről származó eredményeket továbbfejlesztve, piacra érettebb állapotban adják tovább az ipari szereplőknek. Tevékenységüket kormányzati támogatással végzik. Magyarországon ilyen a Bay Zoltán Alapítvány intézethálózata (Buzás, 2002, pp. 257-266).
- Az innovációs ügynökségek (passzív hídképzők) olyan szervezetek, melyek tisztán információnyújtással, kapcsolatteremtéssel és technológia közvetítéssel foglalkoznak, saját kutatással nem vesznek részt. A passzív hídképző intézmények közé az alábbi non-profit szervezetek tartoznak.
Ilyenek például az innováció közvetítő központok (IRC). Az IRC hálózatot az Európai Bizottság hozta létre, célja az innovatív technológiák terjedésének segítése. Magyarországon ilyen szervezet az IRC Hungary (az Európai Unió Magyarországi Innováció Közvetítő Központja). Továbbá az üzleti innovációs központok, ezek is egy nemzetközi hálózathoz tartoznak, az Európai Üzleti és Innovációs Központ Hálózathoz (EBN). Célcsoportjuk az innovatív vállalkozások, információkat nyújtanak nekik, partnerközvetítéssel foglalkoznak, felkutatják az innovációs projekteket, valamint segítik azok menedzselését. Magyarországon tagja az INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ. Valamint a nemzeti és regionális innovációs ügynökségek. A nemzeti szintű innovációs szervezet a nemzeti fejlesztési ügynökség funkcióit tölti be. Magyarországon 2004-ben a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal hirdetett pályázatot Regionális Innovációs Ügynökségek felállítására. Az Ügynökségek célja, hogy elősegítsék a régiók innovációs felzárkózását, és az innovációs tevékenységek sikeres megvalósulásának támogatásával segítsék a kis- és középvállalkozások versenyképességének növekedését (Mogyorósi, 2007, pp. 63-68).
- A technológiai (tudományos) parkok, technopoliszok, inkubációs intézmények (üzleti inkubátorok) egymáshoz szorosan kapcsolódó fogalmak,
közös jellemzőjük, hogy innovatív vállalkozásokat koncentrálnak egy térben lehatárolható területen. Bizonyos esetekben nehéz elkülöníteni őket, mivel a tudományos parkokban is működnek inkubációk, és a technopoliszokban működnek a tudományos parkok. Empirikus elemzések is alátámasztják, hogy a tudásintenzív üzleti szolgáltatás nyújtókkal folytatott élénk interakciók javítják a cégek innovációs teljesítményét (Muller, 2000; Muller - Zenker, 2001, p. 1501).
- Az egyetemi technológiatranszfer-irodák olyan szervezetek vagy szervezeti egységek, amelyek a kapukon belül létrehozott tudás, a tudományos eredmények marketingjével, értékesítésével foglalkoznak. A felhalmozott tudásbázis gyakorlati hasznosítását végzik, azaz a kutatások során keletkező eredmények iparban történő felhasználásához keresnek üzleti partnereket, az új termékek, eljárások engedélyeztetését végzik. Több kutató is foglalkozott az egyetemi kutatási eredmények gyakorlati hasznosításának problematikájával (Mian, 1994, pp. 515-528; Kung, 1995 - idézi Buzás, 2007, p. 99). Mian (1997, pp. 251-285) szerint az egyetemek olyan támogató, inspiráló közeget (felszerelésekkel, laborokkal, képzésekkel támogató) biztosíthatnak a vállalkozások számára, amelyekhez saját szervezeti keretükön belül nincs lehetőségük. Az egyetemek válnak egy újonnan felmerülő vezetési mód fénysugarává a tudás elterjesztésében és előállításában, mert kiderült, hogy figyelemreméltó előnyöket nyújthat ez a megoldás mind a tudásáramlásban, mind pedig a reprezentációs költségek csökkentése terén (Antonelli, 2006, p. 21).
A területi tényezőkkel kapcsolatos elméleti összefoglaló után a Nyugat-Dunántúlon megvalósult gyakorlati lépéseket szeretném bemutatni. Rechnitzer és Dőry munkássága segített abban, hogy a Régió fejlesztéséért felelős Ügynöksége és Tanácsa az országban elsőként elkészíttette a régió Innovációs Stratégiáját 2001-ben. A stratégia helyzetelemzése megállapította, hogy a vállalkozások nagyon kis mértékben működnek együtt a gazdasági-műszaki tanácsadó cégekkel és kutatóintézetekkel, és más vállalkozásokkal meglévő kapcsolatuk is korlátozott. A jövőképben megfogalmazták a régió innovációs rendszerei és hálózata kiépülésének a fontosságát (RIS, 2001, pp. 5-22). A következő fejlesztési dokumentum a Régió Technológiai Jövőképe és Operatív Programja, amely a legfontosabb beavatkozási pontok és irányok mikéntjét mutatta be a tudásipar fejlesztésében (TEP, 2004, pp. 111-112). A döntéshozói szféra számára elkészített anyagok után az addigra létrehozott Regionális Innovációs Ügynökség megint az országban elsőként egy három éven át tartó kutatás során felmérte a Régió vállalatainak innovációs jellemzőit (Innováció a Nyugat-Dunántúlon 2006, 2007, 2008).
A dokumentumok és felmérések alapján a lokális innovációs potenciált meghatározó tényezőket saját kutatásom során is alapnak tekintettem. A tényezők egyik eleme a vállalat, annak az innovációs és K+F tevékenysége. A vállalati megközelítés egy lehetséges vizsgálati mód, ami természetesen nem csak magát a vállalkozásokat, hanem a környezet értékelését is jelenti, a támogató intézményeket, a diffúziót segítő szolgáltatásokat. Ennek megfelelően törekedtem arra, hogy a kutatás során minden innovációs szereplőt megszólaltassak, aki a vállalatokkal kapcsolatban áll innovációs szempontból.