Az innovációs rendszer (IR) lényege, hogy az innovációs folyamat összes szereplője összeköttetésben áll egymással. Az innovációs rendszer az interakciókra épül.
(Csizmadia, 2009, pp. 71-80).
Ebben a felfogásban már érzékelhető, hogy az innovációs folyamatokban résztvevő szereplők gazdasági aktivitásában nagy szerep jut a köztük kialakult komplex kapcsolatrendszereknek. Több, a témával foglalkozó szerző is említi, hogy az eredményességet egy rendszer tagjaiként vállalt szerepük és magatartásuk, valamint a teljes rendszer szerkezete és működőképessége is befolyásolja (Edquist, 1997; Edquist - McKelvey, 2000; Fischer - Fröhlich, 2001, p. 14).
Ahhoz azonban, hogy ezt a rendszert vizsgálni, a benne rejlő kapcsolatrendszereket elemezni lehessen, a legelső lépés a vizsgálat területének körülhatárolása.
Következésképpen a legkézenfekvőbb az innovációs rendszerek területi alapon való elkülönítése.
Területi alapon különül el a nemzeti innovációs rendszer (NIR, NIS-national innovation system Lundwall, 1995, Nelson 1993), és a regionális innovációs rendszer (RIR, RIS-regional innovation system Cooke, 1998, pp. 245-263). Ebben a megközelítésben nem egy adott iparágra vagy technológiai mezőre fókuszálunk, hanem egy világosan körülhatárolt területi entitásra, egy államra, vagy egy régióra (egy megyére), mint komplex gazdasági-területi egységre. Ezen jól behatárolható szerveződési szintek teljes intézményrendszere egyaránt fontos lehet az innovációs folyamatok szempontjából.
A területi mellett létezik egy ágazati és technológiai megközelítése is az innovációs rendszereknek, az ágazati innovációs rendszer (SIR, SIS) és a technológiai rendszer (TR, TS) esetében valamilyen technológiai, ipari, ágazati innovációs folyamatokhoz köthető a rendszerszemlélet. Legújabban sokat írnak a nagyvárosi innovációs rendszerekről (MIS) (Fisher - Revilla - Snickars, 2001 - idézi Anderson-Karlsson, 2004, p. 4), illetve térbeli innovációs rendszerekről (SIS) is (Breschi - Malerba, 1997; Malecki - Oinas, 2002, pp. 102-131).
Az innovációs tevékenységek jellegét és lehetőségeit jelentősen befolyásolja az adott ország nemzeti innovációs rendszere. Inzelt (1998 - idézi Dőry, 2007, p. 55) a NIR szűkebb értelmű meghatározását a következőképpen írja le: „azokat a szervezeteket és intézményeket foglalja magában, amelyek a kutatásban és az új tudományos eredmények kiaknázásában részt vesznek. Ilyenek a K+F részlegek, K+F kutatóintézetek, a műszaki intézetek, az egyetemek, a technológiatranszfer szervezetek”.
Tágabb értelemben azonban a nemzeti innovációs rendszerek magukban foglalják a gazdasági struktúra és az intézmények mindazon részét, amelyek érintik a tanulást, a tudás elsajátítási folyamatát, továbbá a kutatást és a kutatási eredmények hasznosítását.
Így beleértendő a termelési, az oktatási, a marketing- és a pénzügyi rendszer is. Az OECD értelmezésében: a nemzeti innovációs rendszert egy ország mindazon piaci intézményei alkotják, amelyek az innováció és a technológiai diffúzió irányát és sebességét befolyásolják (Buzás, 2004).
A NIR koncepció fontos sajátossága, hogy hangsúlyozza az innovációs folyamatnak és szereplőinek szoros kötődését a társadalom és a gazdaság egyéb elemeihez, ezzel világossá teszi, hogy korántsem a tudományos és műszaki célok és érdekek által vezérelt folyamatról van szó. A NIR koncepció értelme részben az, hogy az innovációs folyamat sikerét összekapcsolja a társadalmi-gazdasági kapcsolatrendszerrel, pedig elvben elképzelhető lenne, hogy a szűken értelmezett K+F sikeres lehet rossz társadalmi és gazdasági feltételek között is (Török, 2006b, p. 24).
Az OECD különösen nagy erőket fordított a nemzeti innovációs rendszerek megismerésére. Vizsgálatuk alapján az innovációs folyamatokban a tudományos szféra, a vállalatok, valamint a két intézmény-csoport közt közvetítő tanácsadó intézmények tevékenysége jelentős, de számos további intézmény is szerepet kaphat (Pakucs - Papanek, 2006, p. 20).
A nemzeti innovációs rendszeren belül (2. ábra) a vállalatok innovációs tevékenységére az alábbi tényezők lehetnek hatással:
- az intézményi és infrastrukturális környezet,
- az innovációs politika (a különböző támogatások, kormányzati finanszírozás miatt),
- az oktatás és az állami K+F (pl. a felsőoktatási intézmények tevékenysége, valamint
- a mindezen tényezőkkel kölcsönhatásban álló kereslet.
2. ábra: Az innovációs rendszer főbb elemei
Forrás: Innováció menedzsment, 2006, p. 8.
Az egyes országokban kialakult nemzeti innovációs rendszerek működésében az innovációs tudás létrehozása, alkalmazása és terjedése a legfontosabb folyamatok. A vállalatok innovációs tevékenységét nagyban segítheti, ha lazább-szorosabb kapcsolatot tartanak fent különféle kutató, felsőoktatási, illetve akadémiai intézményekkel, az ilyen irányú együttműködések elősegítésében a kormányoknak is egyre nagyobb szerep jut.
A nemzeti innovációs rendszerekről tágabb és szűkebb értelemben is beszélhetünk.
Tágabb értelemben a nemzeti innovációs rendszerek magukban foglalják a gazdasági struktúra és az intézmények mindazon részét, amelyek érintik a tanulást, illetve a tudás elsajátításának folyamatát, továbbá a kutatást és a kutatási eredmények hasznosítását.
Így részét képezi a termelési, a marketing- és a pénzügyi rendszer is.
Szűkebb értelemben a nemzeti innovációs rendszerek csak azokat a szervezeteket és intézményeket foglalják magukban, amelyek részt vesznek a kutatásban és az új tudományos eredmények kiaknázásában:
Ezen intézmények tevékenységének egészben vagy részben az a céljuk, hogy valamilyen formában közvetlenül segítsék a vállalatokat új termékek, termelési eljárások létrehozásában, megismerésében, alkalmazásában, a minőség javításában, azaz az innovációhoz hiányzó tudás megszerzésében (Iványi - Hoffer, 2004, pp. 34-36).
Török (2006b, pp. 45-58) NIR-ek elemzése során a versenyképesség, a diffúziós szervezetek, az állam és az üzleti szektor szerepe alapján jellemezte, modellezte az ismert nemzeti innovációs rendszereket, politikákat. A meghatározó kérdései, hogy létezik-e jobb vagy rosszabb szervezeti modell, növelhető-e a versenyképesség a megfelelő modell megválasztásával? Szükséges-e minden esetben a diffúziós szervezetek megléte?
A lineáris modellt (3. ábra) alapul vevő innováció-politika feladata látszik a legegyszerűbbnek, mert ott az innováció bemenete és kimenete között egyértelmű kapcsolat látszik. Itt a diffúziós rendszer kulcselemnek számít, a finanszírozására is költeni kell. Ez a modell csak egyszerű, kevés szereplős rendszerekre lehet igaz. A körkörös modellben a szereplők támogatása nehezebb, a folyamatban betöltött szerepük sem mindig azonosítható, a diffúzióra szerény igény mutatkozik. A „random”
modellben csak névleges K+F-politika képzelhető el, az eredmények függetlenek a finanszírozástól, az üzleti szektor szerepe csekély.
3. ábra: Az innovációs rendszer három hagyományos szervezeti modelljének fő jellemzői
Forrás: Stratégiai ágazat stratégia nélkül, 2006, p. 37.
A legújabb tapasztalatok tovább finomították a nemzeti innovációs rendszer koncepcióit (Török, 2006b, p. 42). Etzkowitz és Leydesdorff (2000, pp. 109-123) úgynevezett Triple Helix modellje szerint e három intézménytípus (állam – vállalat – egyetem) együttműködésének szorossága, intenzitása határozza meg, hogy egy ország, régió, vagy ágazat innovációs rendszerének hogyan alakul a dinamikája. (Kotsis - Nagy, 2009, pp. 121-136; Koschatzky, 2001, p. 3). Itt a hangsúly nem a K+F-politikán van, hanem azon, hogy az innovációs rendszer szereplői között sokrétű és bonyolult, ám mégis tiszta logikán alapuló kapcsolatrendszer van (Török, 2006b, p. 42).
A Triple Helix modellben zajló kölcsönhatásokat leginkább a vér artériákon keresztüli folyásához lehet hasonlítani. A modell alkotóelemei közötti kölcsönhatások dinamizálják a cirkulációs rendszer egyes szintjeit. A fejlődés kulcsa az interakciókat gátló tényezők csökkentésében rejlik, melynek révén a különböző innovációs rendszerekben fokozódik a mozgás a különböző szférák között, és így megnyílik az út a fenntartható fejlődés előtt. Az állam támogató szerepének fontosságára hívták fel a figyelmet (Dzisah - Eztkowitz, 2008, pp. 101-115).
A nemzeti innovációs rendszerek tipizálása, jellemzése segít az eredményes innovációs politika megfogalmazásában, az kimondható, hogy a NIR sokszereplős, azonban az innováció sikerét leginkább az állam – egyetem – vállalat együttműködése határozza meg.