Ahogy az a hazánkban előforduló jogesetekből is látható, leggyakrabban javak védelme érdekében kerül sor önműködő eszköz alkalmazására. Az esetek nagy részében a létesített berendezés a támadó halálát okozza, éppen ezért a túllépés folytán a jogos védelem rendelkezései elvetendőek.
Személyesen gyakorolt jogos védelem során, szubjektív büntethetőségi akadály megléte esetén, így amennyiben az ijedtség, menthető felindulás kizárta vagy korlátozta az elhárítás szükséges mértékének felismerésében a megtámadott személyt, a hatályos törvényi szabályozás értelmében, az elkövető nem büntethető. Nyilvánvalóan ezen rendelkezések alkalmazása a védőberendezés útján gyakorolt elhárító cselekmény esetén kizárt, tekintve, hogy a jogtalan támadás időpontjában
403 Újvári 2010/1.
404 Belovics 2009, 207.
405 Nagy 2005, 66.
406 Újvári 2010/1
személyes jelenlét hiányában az eszköz alkalmazójának nincsen szubjektív viszonyulása a védelmi magatartáshoz, így a túllépés miatt a tényállásszerű eredmény alapján a büntetőjogi felelősség megállapításra kerülhet.
Úgy gondolom, hogy e körben egy, a multikulturalizmus hatásaként indukált sajátos problémával is szembe kell nézni. A demokratikus berendezkedésű államokban mára elfogadottá vált az eltérő vallási, etnikai sajátosságokat hordozó kultúrák, valamint az ezekhez tatozó egyének elfogadása. Minderre garanciát az államok alkotmányában foglalt alapjogi rendszere nyújtja.
Felmerülhet azonban a kérdés, hogy egy, a multikulturalizmust respektáló állam a jogalkotás, illetve a jogalkalmazás útján miképpen tudja kezelni azon problémákat, amelyek az eltérő kultúrkörből származó egyének együttéléséből adódnak? Vajon elfogadhatja-e egy büntetőbíró, amikor a férj arra hivatkozik, hogy feleségét azért ölte meg, mert őt megcsalta és e cselekmény megengedett abban a kultúrkörben, amelyből ők származnak? Mentesülhet-e az erőszakos közösülés büntetőjogi felelőssége alól a férfi arra hivatkozással, hogy úgy gondolta, a cselekménye megfelel azon kultúrkör által elfogadott vallási, jogi normáknak, melyhez ő is tartozik.407
E problémakör relevanciával bír a témám szempontjából is. Felmerülhet a kérdés, hogy a túllépés és ezzel együtt a büntetőjogi felelősség megállapítható-e abban az esetben, ha például egy angolszász kultúrkörből származó személy, hagyatkozva a számára évtizedekig meghatározó jogtudatra, úgy gondolja, hogy a self-defense408 jegyében a tulajdon védelme érdekében az emberölés is megengedett és ennek jegyében olyan védelmi eszközt hoz létre, amelynek hatása következtében a támadó életét veszti.409
1. A túllépés megítélésének lehetősége a magyar büntetőjog alapján
E gyakorlatban jelentkező probléma felveti a kérdést, hogy a hatályos büntetőjog, illetve dogmatikai rendszer alapján fennáll-e a lehetősége a büntetőjogi felelősség kizárásának, illetve a felelősség mértékének enyhítésének abban az esetben, ha a jogos védelem túllépés miatt elvetésre kerülne és a védőberendezést alkalmazó személy olyan jogi környezetben nőtt fel, ahol megengedett a javak elleni támadás emberi élet kioltásával való elhárítása.
407 E problémakörrel foglalkozik Schlink 1997/2
408 Nagy 2005, 111.
409 A német irodalomban az anticipált jogos védelem körében legújabban megjelent tanulmányokban foglaltak szerint abban az esetben, ha a jogos védelem túllépése állapítható meg, így például az eszköz a támadó halálát okozza, a tévedésre vonatkozó rendelkezések alkalmazása adott esetben nem elvetendő. Herzog 2002, 214;
Heinrich 2010. www.zis-online.com. A német büntetőtörvénykönyv a tévedésnek két fajtáját szabályozza.
Egyészt a ténybeli tévedést, amely a szándékosságot abban az esetben zárja ki, ha az elkövető a törvényi tényállást képező valamely körülményről elkövetéskor nem tudott, ún.Tatbestandsirtum. A másik tévedés a tilalomban tévedés (Verbotsirtum), melynek értelmében, amennyiben hiányzik az elkövető tudata, hogy jogellenesen cselekszik és a tévedést nem tudta elkerülni, a bűnössége kizárható. Ha a tévedést el tudta volna kerülni, a büntetés enyhítésének van helye. http://www.gesetze-im-internet.de/stgb/index.html
E kérdés megválaszolásához először a szándékosság fogalmi elemeiből kell kiindulni. „A szándékosság kettős helyéről szóló tan”410 értelmében a szándékosság mint szubjektív tényállási elem a tényállásszerűség és a bűnösség alkotóeleme is. Ezen ismérv nem csak a tényszándékot foglalja magába, hanem hozzátartozik a cselekmény társadalomra veszélyességének tudata is.
A társadalomra veszélyesség a bűncselekmény törvényi fogalmának alkotórésze, mely szovjet hatásra már az 1950. évi II. törvényben (Btá.) megjelent. A hatályos büntetőkódexünk alapján a társadalomra veszélyességben való tévedés, amennyiben az alapos okból származik a büntetőjogi felelősség kizárásához vezet. Mindebből következik, hogy a társadalomra veszélyesség tudatának hiánya a szándékosság síkján zárja ki a bűnösséget, amennyiben csupán a tényszándék alkotná a szándékosságot, nem lenne a bűncselekmény fogalmának egyetlen olyan ismérve sem, amelyet e tévedés kizárna és így formálisan a cselekményt bűncselekménynek kellene tekinteni.411
Társadalomra veszélyesség tudata akkor adott, ha az elkövető szándéka átfogja a cselekménye materiális veszélyességét, (büntető) jogellenességét, egyébként tilalmazott voltát. Nem feltétel, hogy az elkövető tisztában legyen a büntetőjogi szabállyal, már az is elegendő, ha cselekménye erkölcstelen, társadalom által elvetendőnek tartott voltát ismeri.412 Tekintettel arra, hogy a tények tudata rendszerint a társadalomra veszélyesség tudatát is közvetíti, csak kivételes esetekben kerül sor e feltétel hiánya miatt a büntetőjogi felelősség kizárására. Így a vélt jogos védelem, vélt végszükség esetén, amennyiben keretdiszpozíciót kitöltő jogági szabályban áll a tévedés, ekörbe tartozik, ha az elkövető az arra jogosult szervtől hibás tájékoztatást kap.413
1.1. A vélt jogos védelem esetkörei
Témám szempontjából a vélt jogos védelem tekintendő relevánsnak, melyről akkor beszélhetünk, ha az elkövető tévesen feltételezi, hogy ellene jogtalan támadást indítottak, illetve téved az elhárító cselekmény szükségességének, azon belül is az arányosság kérdésében. E körbe sorolandó továbbá, ha a védelmi cselekményt kifejtő személy nem tud arról, hogy az ellene támadó vonatkozásában valamely jogellenességet kizáró ok áll fent, így például, hogy e személy végszükségi helyzetben cselekedett.414 A már említett gyakorlati példában a tévedés az arányosságban merül ki, azáltal, hogy a védőberendezés alkalmazója eltérő jogtudatából adódóan tévesen feltételezi, hogy a vagyon elleni támadások esetén elhárító cselekményként emberölés is megengedett. A következőkben megválaszolásra váró kérdés, hogy e cselekmény a magyar büntetőjogi szabályok alapján miképpen
410 Nagy 2008a, 91.
411 Nagy 2008a, 173.
412 Tokaji 1984, 225.
413 Nagy 2008a, 173-174.
414 Nagy 2008a, 148.
ítélendő meg. Ennek megállapításához először azt szükséges eldönteni, hogy a vélt jogos védelem, melynek egyik esetét meríti ki az említett példa, a tévedés mely rendelkezései alapján ítélendő meg.
E kérdés megválaszolása azért bír jelentőséggel, mivel ahhoz, hogy a szándékosság valamely fogalmi elemének hiánya és ezáltal a bűnösség kizárása megállapítást nyerjen, az elkövetőnek eltérő kritériumoknak kell megfelelnie. Így a ténybeli tévedés konstatálásához elegendő, hogy az elkövető elkövetéskor fennálló valamely olyan tényről nem tudott, amelyet a szándékosságának át kellett fognia. Míg a társadalomra veszélyességben való tévedés esetén a büntetőjogi felelősség kizárása csak akkor állapítható meg, ha e tévedésre alapos ok vezette az elkövetőt.
A hazai szakirodalomban vitatott, hogy a putatív jogos védelem a tévedés mely rendelkezései alapján ítélendő meg. Tokaji Géza és Nagy Ferenc szerint, amennyiben egy személy a jogos védelem valamely törvényi rendelkezésének meglétében téved, így tehát vélt jogos védelemben cselekszik, a jog az elkövető javára írja azt, amit tévesen feltételezett. Az ilyen keretek között diszpozíciószerű magatartást tanúsító személy a cselekménye társadalomra veszélyességében téved.415 Ezzel ellentétes véleményt képviselő más szerzők, így Földvári és Újvári416 a jogos védelmi helyzet fennállásának téves feltételezését a ténybeli tévedésre vonatkozó rendelkezések alapján tartják szükségesnek megítélni. Indokolva az álláspontot azzal, hogy társadalomra veszélyességben való tévedés esetén az elkövető ismeri a tényeket, de azokból téves következtetéseket von le,417 így például azt feltételezi, hogy cselekménye valamely jogellenességet kizáró ok folytán megengedett.
Önmagában az, hogy valaki abban téved, hogy fennáll-e jogos védelmi helyzet, ténybeli tévedés, ugyanis, hogy valakit ért-e jogtalan támadás vagy sem, az tény.418 Hasonlóképpen érvel Újvári is, aki szerint „a vélt jogos védelmi helyzetben lévő legfeljebb a tény(ek) helytelen felismerése után von le téves következtetéseket cselekménye társadalomra veszélyessége tekintetében, de ezt a következtetést megelőzi ténybeli tévedése. Ha az ilyen jellegű tévedést nem tekintenénk ténybelinek, akkor eljuthatnánk oda, hogy végső soron minden egyes tévedés a cselekmény társadalomra veszélyességét érinti419”- fogalmaz Újvári. A szerző a vélt jogos védelmi helyzet ténybeli tévedés körében való megítélését azért is tartja indokolhatónak, mivel ez esetben nem lenne szükség arra, hogy a tévedés alapos okra legyen visszavezethető. Viszont ha a ténybeli tévedésre a gondatlansága vezetne, a 27. § (3) bekezdése értelmében a tényállásszerű eredmény gondatlan alakzatát kell megállapítani.420
Megítélésem szerint a vélt jogos védelem a már említett három eltérő esetkörben áll fent, így, ha az elkövető tévesen azt feltételezi, hogy ellene támadás van folyamatban, továbbá, ha jogos
védelmi helyzet fennáll, de a tévedés az arányosság megítélésében realizálódik, illetve harmadik esetkörben, amennyiben a támadás jogtalanságának ismérvében áll a tévedés. Tekintve a putatív jogos védelem ezen komplexitására, az egyes esetekben e tévedésnek más szabályai alkalmazandóak.
Részben egyetértve a fentebb ismertetett álláspontokkal, abban az esetben, ha a későbbi sértett az elkövető cselekményét tévesen támadásként értékelte, a ténybeli tévedésre vonatkozó rendelkezések az irányadóak. Mindez azzal indokolható, hogy a 27. § (1) bekezdése akkor alkalmazható, ha a tévedés olyan tények vonatkozásában áll fent, amelyet a szándékosságnak át kell fognia. Egy személy cselekményének támadáskénti értékelése esetén a tévedés minden esetben valamely objektív tényállási elem vélt feltevésében realizálódik, ezen elemeket pedig a szándékosságnak át kell fognia. Fennállhat tévedés az elkövetési tárgy viszonylatában, így például egy vadász az erdőben lövését egy őzbakra célozza, de a lövés hatókörében lévő személy a fák sűrűsége folytán nem látta az állatot, így tévesen azt gondolta, hogy a lövés ellene irányul, melynek következtében fegyvert rántott és lelőtte a vadászt. Objektív tényállási elemben való tévedés az elkövetési eszközben való tévedés is, így a klasszikus példa, hogy valaki ijesztés céljából másik személy homlokához egy játék pisztolyt szegez, aki ezt valódinak vélve késsel megöli az ellene vélt támadót. Megítélésem szerint amennyiben tehát a tévedés egy másik személy cselekményének támadáskénti értékelésében áll, a ténybeli tévedés szabályai alkalmazandóak, hiszen ezen szituációkban az elkövető valamely objektív tényállási elem meglétét feltételezi tévesen és ezáltal a tényszándék hiányában a bűnösség megállapítása kizárt. Amennyiben e tévedést gondatlanság okozta, a 27. § (3) bekezdése irányadó.
Más a helyzet azon esetekben, amikor a tévedés a támadás jogtalanságának ismérvében realizálódik. Így például a sértett egy medve támadása elől menekülve az erdőben található egyetlen kunyhó ablakait fahusángokkal próbálja meg betörni, minek hallatán a tulajdonos a jogtalan támadónak vélt személyt egy deszkával megüti, aki ennek következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenved. Ez esetben kérdés, hogy a tévedés mely rendelkezései alkalmazhatóak az elhárító magatartást kifejtő személy cselekménye vonatkozásában? Újvári Ákos szerint amennyiben végszükségben cselekvővel szemben álló sértettnek nincs tudomása a szükséghelyzetről, tévedése ténybeli alapokon nyugszik, mivel a végszükségi helyzetet megalapozó tényekről nem tud, és ebből következően feltételezi tévesen az ellene irányuló támadás jogtalanságát.421
Megítélésem szerint a vélt jogos védelem ezen esetkörének a megítélése nem a ténybeli, hanem a társadalomra veszélyességben való tévedés körében lehetséges. Jelen esetben -a korábbi argumentációhoz hasonlóan- kiindulópontnak azt kell tekinteni, hogy a tévedés előbbi formája esetén a téves feltételezésnek valamely objektív tényállási elemben kell realizálódnia. A jogtalanság
421 Újvári 2009, 154; Földvári 2006, 164.
ismérvének téves feltételezése esetén a vélt jogos védelmi helyzetben lévő szándéka mindezen elemeket átfogja. Az igaz, hogy egyéb, az eset megítélése szempontjából jelentős tényekről nem tud, de az, hogy a támadó személy vonatkozásában jogellenességet kizáró ok fennáll-e vagy sem a tényszándék megítélése szempontjából irreleváns. A szándékosság megállapításának másik fogalmi eleme a társadalomra veszélyesség tudata, így ha ennek hiánya állapítandó meg, a bűnösség kizárásra kerül.422 E célt szolgálja a társadalomra veszélyességben való tévedés jogintézménye. Az előbbi jogesetben a megtámadott személy a támadás jogtalanságának ismérvében téved. Ebből következően tévesen azt gondolja, hogy magatartása nem áll szemben a jogrenddel, hiszen az őt megillető védekezési jogával él. További vizsgálatra az szorul, hogy ezen tévedésre alapos ok vezette-e vagy az vezette-elkövvezette-ető gondatlansága és vezette-ennvezette-ek függvényébvezette-en alakulhat a büntvezette-etőjogi fvezette-elvezette-elősség megállapítása.
1.1.1 Az eltérő kultúrkör, mint a társadalomra veszélyességben való tévedés oka
A vélt jogos védelem harmadik problémaköre a témám szempontjából is különös jelentőséggel bíró arányosság kérdésének megítélése. A már említett gyakorlati példával kívánok rávilágítani azon tényre, hogy lehetnek olyan esetek, amikor az arányosság túllépése tévedésben realizálódik, így az ijedtség, menthető felindulás hiányában is elméletben adott lehet a lehetőség a büntetőjogi felelősség kizárására, illetve a realizált deliktum gondatlan változatának megállapítására.
Egy teljesen eltérő kultúrkörből származó egyén, hagyatkozva azon jogtudatra, amely számára évtizedekig meghatározó volt, úgy gondolja, hogy az emberi élet kioltása arányban áll a javak elleni támadással, azt feltételezi tévesen, hogy a cselekménye nem sérti a jogrendet, nem áll szemben erkölcsi szabályokkal, így tehát közvetlenül a társadalomra veszélyesség tudatában, mint a szándékosság fogalmi elemben téved. Mindezen tévedés realizálódik a vélt jogos védelemben, hiszen a cselekmény a védekezés túllépéseként értékelendő. A büntetőjogi felelősség kizárásához ez esetben is csak akkor van lehetőség, ha a tévedés alapos okból származott, mely példánkból kiindulva nehezen bizonyítható, míg a gondatlanság annál inkább, hiszen adott esetben tájékoztatást más személyektől vagy hatóságtól kérhetett volna. Szükségesnek tatom kiemelni, hogy azon egyének, akiknek a tudata, minimális szinten de átfogja a cselekményük társadalom vagy adott esetben jogalkotó általi „rosszallását”, a tévedés ezen formájára nem hivatkozhatnak.