Ahogy azt a korábbi fejezetben már kifejtettük, a régészeti lelőhely, kulturális javak, valamint műemlék rongálásának diszpozíciói a kulturális örökség védelmét hivatottak szolgálni, ezért e deliktumokat a Btk. XV. fejezetében, az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és közélet tisztasága elleni bűncselekmények között, új, közös cím alatt, a kulturális örökség elleni bűncselekmények körében tartjuk szükségesnek szabályozni.
1. A régészeti lelőhely rongálása
A régészeti lelőhely megrongálásának tényállására az alábbi javaslatot tesszük.
Btk…. § (1) Aki a régészeti lelőhelyet megrongálja és ezáltal a benne rejlő régészeti forrásértéket megszünteti, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt a) üzletszerűen
b) bűnszövetségben követik el.
A bűncselekmény jogi tárgya tágabb értelemben a kulturális örökség, melynek részét képezi a régészeti örökség, mint ezen deliktum által közvetlenül védett érdek. E fogalom a Kötv.-ben meghatározottaknak megfelelően: 7. § 22. pont „az emberi létnek a föld felszínén, a föld vagy a vizek felszíne alatt és a természetes vagy mesterséges üregekben 1711 előtt keletkezett érzékelhető
529 Kötv. 7. § 19. pont
nyoma, mely segít rekonstruálni az emberiség történetét és kapcsolatát környezetével”. Ilyen formában tehát a régészeti lelőhely védelme által válik biztosítottá, hogy e területekben rejlő tudományos forrást a régészettudomány fel tudja használja, valamint a történelemről így fennmaradt információkat hasznosítani tudja.
A bűncselekmény elkövetési magatartása a rongálás, mely minden olyan szándékosan kifejtett közvetlen vagy közvetett magatartást magában foglal, amelynek következtében a régészeti lelőhely állagában károsodik vagy megsemmisül.530 Az elkövetési magatartás e deliktum esetében csak tevéssel valósulhat meg. Tényállásszerű minden olyan magatartás, amely az elkövetési tárgy régészeti objektum összefüggését megbolygatja. Ilyen cselekmény többek között az ásás, föld elhordás, gépi munkálatok végzése, kábelfektetés.
A tényállás befejezetté akkor válik, ha a rongálás következtében a régészeti lelőhelynek a forrásértéke megszűnik. Mindez akkor valósul meg, ha a lelőhely rongálás utáni állapotából nem lehet következtetni az elkövetési tárgy által magában hordozott, a régészet- tudomány szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró információkra. A régészeti lelőhely elemei eredeti fekvésükben tartalmazzák azokat a tudományos információkat, amelyek a behatás következtében megismerhetetlenné válnak. Ez valósul meg akkor, ha a károkozó magatartás miatt nem lehet megállapítani például a sírban fekvő elhelyezkedését, mely azért lenne fontos, mert ebből lehetne következtetni a temetkezési szokásokra, mely jelezné, hogy a lelőhely milyen korból, az elhunyt személy mely vallási közösségből származik, valamint árulkodhat az adott személy társadalomban betöltött pozíciójáról. Ezen információk elsődlegesen a régészet, mint a történelmi múlttal foglalkozó tudomány számára jelentősek, hiszen ezáltal kaphatunk képet egy adott történelmi korszakról, népcsoportról. Ahhoz, hogy a forrásérték megszűnése megállapítást nyerjen minden esetben régész szakértői közreműködésre lenne szükség, hiszen egy régészeti tudományos kérdésről beszélünk, melyet csak ilyen végzettséggel és gyakorlati tudással rendelkező személy képes vizsgálni.
A bűncselekmény kísérlete valósul meg, ha az elkövető a rongáló magatartását megkezdi, de azt nem fejezi be, így például tettenérés esetén vagy az elkövetési magatartás ugyan megvalósul, de a szakértő nem állapítja meg a forrásérték megszűnését.
A bűncselekmény tettese bárki lehet, az a személy is, akinek saját tulajdonú területén található a régészeti lelőhely. Mindezzel kiküszöbölhetővé válik a hatályos szabályozás egyik problematikája, nevezetesen, hogy a saját tulajdonú földterületen található régészeti lelőhely rongálását az ingatlan tulajdonosa nem követheti el. Ez következik abból, hogy a rongálás deliktuma
530 Kereszty Szomora 2009, 627.
csak idegen vagyontárgyakra követhető el. Így tehát ha a régészeti lelőhely saját tulajdonban álló területen található, a Btk. 324. § (3) bekezdés 1. pontja nem volt megállapítható. Az általunk tett javaslat elfogadásával a régészeti lelőhelyben rejlő forrásérték függetlenül a terület tulajdonosi jellegétől büntetőjogi védelem alatt állna. A tettes személy régész végzettségű is lehet, ha szakszerűtlen cselekményével a lelőhelyben olyan kárt okoz, amelynek következtében a benne rejlő forrásérték megszűnik.
A deliktum csak szándékosan követhető el. A szándéknak át kell fognia az objektív tényállási elemek körét, így a terület régészeti lelőhelyi minőségét, az elkövetési magatartást, okozati összefüggést, valamint, hogy cselekménye következtében a lelőhely eredeti összefüggéseiben és abban található forrásérték megszűnik. Nem kell azonban kiterjednie arra, hogy milyen információkat semmisített meg.
Minősítő körülményként tartanánk szükségesnek a Btk.-ba iktatni az üzletszerűség, illetve a bűnszövetségben történő elkövetést. Mindkettő fogalomra az értelmező rendelkezésekben foglalt definíciók irányadóak.531 E minősített esetek indokát abban látjuk, hogy a régészeti lelőhelyeket csoportosan, haszonszerzési célzattal fosztogató személyek cselekménye az alapeseti tényálláshoz képest sokkal inkább veszélyes a társadalomra és egyben a lelőhelyekben rejlő tudományos információ nagyobb mértékű pusztulását okozza.
2. A kulturális javak rongálása
A kulturális örökség védelmét szolgáló tényállás a kulturális javak megrongálása, melyre az alábbi a javaslatunk:
Btk…. § (1) Aki a tulajdonában álló, a kulturális javak körébe tartozó és védett tárgyat, illetve aki a kulturális javak körébe tartozó idegen tárgyat megrongálja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki az (1) bekezdés szerinti tárgyat megsemmisíti, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
531 Btk. 137. § 7. és 9. pont.
Ezen deliktumnak a jogi tárgya, ahogy már említettük, a Kötv.-ben foglaltaknak megfelelően a kulturális örökség, melynek védelmét a közérdek, a nyilvánosság és a tudományos kutatás számára történő hozzáférés, illetve az utókor számára történő megőrzés teszi indokolttá.
Az (1) bekezdésben meghatározott elkövetési magatartás a rongálás. Akár tevéssel, akár mulasztással is megvalósulhat e bűncselekmény, így például amennyiben a tulajdonos egy kulturális javak körébe tartozó könyvtári, muzeális dokumentumot nem megfelelő módon tárol, a környezeti behatások következtében annak állagában sérülés következhet be.
A bűncselekmény elkövetési tárgya a kulturális javak körébe tartozó tárgy, melynek fogalma, ahogy arra már utaltunk, megegyezik a Kötv.-ben (7. § 4. pont) meghatározottal. E fogalom alá vonható a régészeti lelet is. Amennyiben a kulturális javak körébe tartozó tárgy saját tulajdonú, további feltétel, hogy az védett legyen. A törvény értelmében ezen javak akkor minősülnek védettnek, ha a bennük rejlő pótolhatatlan és kiemelkedő kulturális örökségi jelleg miatt a KÖH hatósági eljárás során határozattal azzá nyilvánítja. E kitétel megvalósulása egyrészt azért szükséges, mivel ennek hiányában e tényállást realizálná az a személy is, aki saját maga alkotta a kulturális javak körébe tartozó tárgyat, hiszen az alkotó tulajdonában lévő kulturális javak védetté nyilvánítása a Kötv. alapján kizárt. Másrészt, abban az esetben, ha a nem védett, saját tulajdont képező kulturális javak körébe tartozó tárgyra is el lehetne követni e deliktumot, oda vezetne, hogy minden, a tudomány szempontjából bármilyen jelentőséggel bíró tárgy ellen elkövetett rongálás vagy megsemmisítés büntetőjogi szankciót vonna maga után. Így például amennyiben egy fényre érzékeny grafika tulajdonosa olyan helyiségben helyezi el a műtárgyat, ahol rendszeresen napsugárzásnak van kitéve, melynek következtében az időmúlásával megfakul és értékét veszti, megvalósítaná e tényállását. Megítélésünk szerint mindez indokolatlan kriminalizációhoz vezetne és egyben a büntetőjog ultima ratio alapelvébe ütközne.
Abban az esetben, ha az elkövetési tárgy idegen, nem saját tulajdonú, akkor a védettség nem szükséges, hiszen a kulturális javak ex lege törvényi védelem alatt állnak. E többletfeltételt azért sem követelhetjük meg, hiszen ez esetben a büntetőjogi védelem alól kikerülnének mindazon elkövetési tárgyak, amelyeket a hatóság nem vett nyilvántartásba. Sok esetben maga az elkövető az, aki először jut a birtokába a kulturális javak körébe tartozó tárgynak, például régészeti lelet esetén, így tehát az előzetes hatósági nyilvántartásba vétel fogalmilag kizárt.532
A bűncselekmény elkövetője, amennyiben saját tulajdont képez az elkövetési tárgy, csak a tulajdonos lehet. E deliktum tettese nem lehet az a személy, aki maga alkotja a kulturális javak
532 Ezen érvelés alapján a kulturális javak védetti minőségét a vagyon elleni bűncselekmények esetén sem lehet megkövetelni.
körébe tartozó tárgyat, mivel ez esetben e tárgy nem nyilvánítható védetté.533 Az idegen kulturális javak vonatkozásában értelemszerűen a cselekmény tettese csak az lehet, akinek nem áll tulajdonában az elkövetési tárgy.
A deliktum minősített esetét képezi, ha az elkövetési tárgy megsemmisül. Előbbi elkövetési magatartás akkor valósul meg, ha a kulturális javak körébe tartozó tárgy olyan fokú sérelmet szenved el, amelynek folytán a benne rejlő tudományos, kulturális érték teljes mértékben elvész és ezáltal nem hordozza azt a specialitást, amely indokolttá teszi más vagyontárgyaktól való megkülönböztetését.
3. Műemlék megrongálása
A kulturális örökség körébe tartozó elemek harmadik csoportját a műemlékek képezik, mely ellen elkövetett rongálás esetén is ugyanazon jogi tárgy szenved sérelmet, mint a kulturális javak, illetve régészeti lelőhely esetén. A hatályos szabályozás értelmében a Btk. 216. § alapján a saját tulajdonú műemlék megrongálása, valamint annak megsemmisítése, illetve helyrehozhatatlan károsodásának előidézése büntetőjogi szankciót von maga után. A más tulajdonában álló (idegen) műemlék elleni rongálás a vagyon elleni bűncselekmények körében, a Btk. 324. § minősített eseteként nyer értékelést.
Megítélésünk szerint a védendő érdek homogenitása folytán jelen esetben sem indokolt a más tulajdonát képező, illetve a saját tulajdonban álló műemlék közötti törvényi differenciálás, hiszen mindkét esetben az elkövetési magatartással a kulturális örökség, mint jogi tárgy szenved sérelmet.
Mindezekre tekintettel a műemlék megrongálásának tényállását az alábbi szövegezéssel tartjuk szükségesnek a Btk.-ba iktatni:
Btk…. § (1) Aki a műemléket megrongálja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki az (1) bekezdés szerinti műemléket megsemmisíti, vagy annak olyan helyrehozhatatlan károsodását idézi elő, amelynek következtében az elveszti műemlék jellegét, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
533 Kötv. 47. § (2) bek.: „Nem lehet védetté nyilvánítani az alkotójuk tulajdonába lévő kulturális javakat.”
A bűncselekmény elkövetési tárgya a műemlék, melynek fogalmát a Kötv. 7. § 8. pontja határozza meg: „Olyan műemléki érték, amelyet e törvény alapján jogszabállyal védetté nyilvánítottak.” Mindebből következik tehát, hogy műemlék a műemlékké nyilvántartást deklaráló jogszabály erejénél fogva védett,534 így e bűncselekmény esetében indokolatlan a differenciálás a saját, illetve más tulajdonában lévő elkövetési tárgyak között.
Jelen deliktum esetében, eltérően ezen cím alatt szabályozott másik két bűncselekménytől, speciális elkövetési magatartást képez a műemlék helyrehozhatatlan károsodásának előidézése. Ezen elkövetési magatartás akkor valósul meg, ha a műemlék rongálással okozott károsodás olyan fokú, hogy az javítással, restaurációval vagy más mesterséges úton sem állítható helyre. Mindennek következtében a dolog elveszti műemléki jellegét, tehát a sérelemnek olyan tulajdonság vonatkozásában kell megvalósulnia, amely a védetté nyilvánítást indokolta.535
Megítélésünk szerint e három bűncselekmény az általunk javasolt tényállási elemekkel megfelelő lenne a kulturális örökség védelméhez fűződő érdek érvényre juttatására. A diszpozíciók mindegyikének elkövetési magatartása rongálásban merül ki, mely az elkövetési tárgyban előidézett állagromlásban nyilvánul meg és ezen jogellenes cselekmény által szenved a kulturális örökség részét képező műemlék, kulturális javak, régészeti örökség sérelmet. A kulturális javakkal visszaélés tényállását nem tartjuk indokoltnak az előbb említett három bűncselekmény körében szabályozni, hiszen ezen tényállás elsődlegesen annak a védelmét szolgálja, hogy az állam nyomon tudja követni a kulturális örökség elemeit képező javak, tárgyak forgalmát. Ennek érdekében külön törvény a Kötv. vonatkozik a kulturális javak elidegenítésére és ezen rendelkezések megszegőivel szemben tartja a jogalkotó szükségesnek a mulasztások miatti büntetőjogi szankcionálást.536 Mindezzel ténylegesen az államigazgatás rendje, mint önálló jogi tárgy sérül, így úgy gondoljuk, hogy e deliktumnak a rendészeti bűncselekmények közötti jelenlegi szabályozása megfelelő.
4. Kulturális javakra elkövetett vagyon elleni bűncselekmények
Egyetértünk azzal, hogy a kulturális javak ellen elkövetett vagyon elleni bűncselekmények minősítő körülményeként kerül szabályozásra ezen érték védelme. Oka ennek, hogy a tulajdonjog mint jogi
534 Pl.: 1/2009. (I. 23.) OKM rendelet.
535 Kis Hollán Gellér 2006, 806.
536 A Btk. 216/B. § alapján kulturális javak visszaélés elkövetési magatartása háromféleképpen valósulhat meg:
jogszabályban előírt előzetes hozzájárulás nélkül elidegeníti, jogszabályban előírt bejelentési kötelezettséget elmulasztja, illetve az engedélyhez kötött tárgyat enélkül külföldre juttatja.
tárgy megfelelő módon került meghatározásra a jogalkotó által. A lopás, sikkasztás, orgazdaság bűncselekmények esetén mindig a tulajdonosi jogosítványok ellen irányul akár közvetett módon az elkövetési magatartás, mivel a tulajdonos rendelkezési jogosultságát vonja el a dolog felett. A minősítési rendszert tekintve a jogalkotó azonban következetlen, mivel a kulturális javak minősítő körülményként való meghatározását egyetlen esetben emeli be a tényállásokba, ez pedig megegyezik a nagyobb értékre elkövetett vagyon elleni deliktumok büntetési tételével. A jogalkotó következetlensége így abban ragadható meg, hogy csak egyetlen esetben értékeli minősítő körülményként ezen speciális elkövetési tárgyakat. Például ha az eltulajdonított kulturális javak körébe tartozó tárgy értéke 20.000 Ft és 200.000 Ft között van amely az alapeseti tényállás értékkategóriája , akkor a Btk. 316. § (4) bekezdés 3. pontja alapján a minősített eset kerül megállapításra, míg ha a lopást kulturális javak körébe tartozó olyan tárgyra követik el, amely a jelentős, különösen nagy, különösen jelentős értékkategóriába tartozna, akkor nem jelent minősítő körülményt, hogy a cselekményt a kulturális javak körébe tartozó tárgyra követik el.537 A büntetéssel fenyegetés három évig terjedő szabadságvesztés a kulturális javak ellen elkövetett vagyon elleni bűncselekmények esetén, csakúgy mint a nagyobb értékre elkövetett, illetve a kisebb értékre meghatározott minősítő körülménnyel realizált vagyon elleni bűncselekmények esetén.
Véleményünk szerint a vázolt helyzetre az jelentene megoldást, ha a kulturális javak mint minősítő körülmény megjelenne a lopás, sikkasztás, orgazdaság tényállásán belül minden egyes értékkategóriában, és ezáltal az elkövető cselekménye egy magasabb büntetési tétellel fenyegetett tényállási fordulatot realizálna. Példaként felhozható a lopás, amelynél a bűnszövetségben, közveszély színhelyén, dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett cselekmények minden egyes értékkategóriában külön minősítő körülményként vannak feltüntetve. Így ha az elkövető szabálysértési értékre, de a kulturális javak körébe tartozó tárgyra követné el a lopást, akkor ezzel a lopás vétségét valósítja meg, ugyanígy ha kisebb értékre, de a kulturális javak körébe tartozó tárgyra követné el a cselekményét, akkor cselekménye ugyanúgy minősül, mint a nagyobb értékre elkövetett lopás.
5. Jogi személy büntetőjogi felelősségének kérdése
Az előzőekben már utaltunk arra, hogy a lelőhelyek rongálásának legnagyobb hányadát beruházások megvalósítása közben követik el. A vizsgált 47 esetből mindössze 7 esetben volt az elkövető
537 Btk. 316. § (5)-(7) bek.
természetes személy. A beruházók a gyakorlatban jelentős arányban jogi személyek, amely felveti büntetőjogi felelősségük kérdését ebben az esetkörben. A felelősségre vonás lehetőségével azért kívánunk foglalkozni, mivel az aktakutatás során levontuk azt a következtetést, hogy az örökségvédelmi bírságnak a jogi személyekkel szemben nincsen visszatartó ereje. Míg egy szerény költségvetésű önkormányzat egyszeri bírság kivetése következtében a következő alkalommal figyelemmel lesz a régészeti lelőhelyek védelmére,538 addig egy nagyvállalatnak lehet akár erre a célra elkülönített költségvetési előirányzata is lehet a kivitelezési tervében. A maximálisan kiszabható örökségvédelmi bírság sok esetben nem közelíti meg az átadás késése miatt fizetendő kötbér mértékét, ez pedig ahhoz a gyakorlathoz vezet, hogy rendszeresen figyelmen kívül hagyják a KÖH által kiadott engedély feltételeit, vagy meg sem kötik az illetékes múzeummal a feltárási szerződést.539
Hazánkban a 2001. évi CIV. törvény szabályozza a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések rendszerét és a felelősségre vonás feltételeit. A magyar szabályozási rendszerben a jogi személy felelősségre vonásának feltétele a természetes személy elkövető felelősségének megállapítása.540 Feltétel továbbá, hogy az elkövetett bűncselekmény szándékos legyen, illetve vagyoni előnyt eredményezzen. A jogi személyekkel szemben alkalmazandó szankciók tekintetében alapvető cél, hogy olyan reakcióeszközök legyenek alkalmazhatóak, amelyek mellett nem „kifizetődő” a jogi személy jogsértő magatartása.541 A régészeti lelőhelyek rongálása esetében az előbb idézett, kívánt kriminálpolitikai cél egyáltalán nem valósul meg, hiszen e bűncselekmények nem terelődnek büntetőjogi síkra.
A büntetőjogi fellépés jelentős indokát szolgáltathatja, ha egy jogállamban a személyegyesülésekre kiszabható közigazgatási, polgári- vagy gazdasági jogi szankciók nem elég hatékonyak.542 Esetünkben ez teljes mértékben megvalósul, mivel az örökségvédelmi bírság, mint közigazgatási jogi szankció egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Párhuzamot vonhatunk a kulturális örökségvédelmi és a közbeszerzési (2003. évi CXXIV.) vagy akár a koncesszióról szóló törvény (1991. évi XVI.) között.543 Az utóbbi két törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a büntetőeljárás jogerős befejezését követően a felelősségre vont jogi személyt kizárják meghatározott
538 Ügyiratszám: 480/0424/2005 KÖH, Észak-alföldi Iroda.
539 Öbr. 4. §: maximálisan kiszabható örökségvédelmi bírság 250 millió Ft lehet, amennyiben a 25 millió Ft-os bírságalap kategóriájába tartozó kulturális örökségi elemet teljesen megsemmisítik.
540 2001. évi CIV. tv. 2. §: „A természetes személy elkövető mint a jogi személy ügyvezetésre vagy képviseletre feljogosított tagja vagy tisztségviselője, felügyelőbizottságának tagja, illetve ezek megbízottja a jogi személy tevékenységi körében követi el a bűncselekményt, vagy a jogi személy tagja vagy alkalmazottja a jogi személy tevékenységi körében követi el a bűncselekményt, és azt a vezető tisztségviselő felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettségének teljesítése megakadályozhatta volna.”
541 Fantoly 2008, 201.
542 Fantoly 2008, 10.
543 Fantoly 2008, 200.
kedvezményekből vagy akár a koncessziós eljárásból. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon milyen visszatartó ereje lenne a tevékenység korlátozása büntetőjogi intézkedés következetes alkalmazásának a jogerős büntetőjogi ítéletekben, amennyiben a jogi személy beruházása folytán régészeti lelőhelyet rongál meg. Véleményünk szerint a régészeti lelőhelyek védelme biztosítva lenne, hiszen ez olyan fokú anyagi veszteséget okozhatna a beruházóknak, amely már megfontolásra késztetné őket a feltárási szerződés megkötését illetően. A társadalomra veszélyesség oldaláról azonban vizsgálnunk kell azt, hogy a régészeti lelőhelyek milyen fokú sérelme vonhatná maga után a tevékenység korlátozásának szankcióját.
A törvény bírósági mérlegelés körébe utalja a taxatív felsorolásban nem szereplő tevékenységtől való eltiltást, így ezen törvényi rendelkezés alapján a bíróság ténylegesen bármely tevékenység gyakorlásától eltilthatja a jogi személyt.544 Meglátásunk szerint, ha a KÖH munkatársai megtennék minden esetben a feljelentést, és ennek következtében elmarasztaló bírósági ítéletek születnének, akkor a jogalkalmazó kialakíthatna egy olyan gyakorlatot, hogy meghatározott időintervallumon belül nem engedélyezi a tevékenység folytatását a jogi személy számára. Azonban a tevékenység korlátozása a jelenlegi törvényi szabályozást tekintve egy évtől három évig terjedő időtartamra rendelhető el. A nemzetgazdasági érdekek miatt azonban nem indokolt ilyen hosszú időtartamon keresztül az építési és kivitelezési profillal rendelkező vállalatok tevékenységének megvonása.
Sajnálatos az a helyzet, hogy amennyiben a KÖH munkatársai bűncselekmény elkövetését észlelik vagy arra utaló gyanújuk merül fel, nem tesznek feljelentést. Amennyiben ennek következetesen eleget tennének, akkor ennek folyományaként olyan normakövetés alakulhatna ki a beruházók oldaláról, amely lehetőséget teremthet a még megmaradt régészeti örökség megóvására.
VI. Összegzés
Azzal, hogy hazánk részese az e tárgykörben született UNIDROIT, illetve Valetta-i Egyezménynek, egyben jelzi, hogy a jogalkotó részéről is megfogalmazódott a kulturális örökség védelmének kiemelt fontossága. Mindezt alátámasztja a Kötv. miniszteri indokolása is, melynek megfogalmazása szerint a kulturális örökség értékeit érintő bármilyen mértékű károkozás, rombolás, pusztítás pótolhatatlan és jóvátehetetlen veszteséget okoz. Ennek megakadályozása érdekében vezette be a törvényhozó az örökségvédelmi bírság szankcióját, melyről aktakutatásunk során tapasztaltakra hivatkozva
Azzal, hogy hazánk részese az e tárgykörben született UNIDROIT, illetve Valetta-i Egyezménynek, egyben jelzi, hogy a jogalkotó részéről is megfogalmazódott a kulturális örökség védelmének kiemelt fontossága. Mindezt alátámasztja a Kötv. miniszteri indokolása is, melynek megfogalmazása szerint a kulturális örökség értékeit érintő bármilyen mértékű károkozás, rombolás, pusztítás pótolhatatlan és jóvátehetetlen veszteséget okoz. Ennek megakadályozása érdekében vezette be a törvényhozó az örökségvédelmi bírság szankcióját, melyről aktakutatásunk során tapasztaltakra hivatkozva