1. A jogi tárgyra vonatkozó javaslat
A kérdőívekből kiszűrhető megoldási javaslatok szerint kizárólag kriminalizáció útján lehetne hatékonyabban fellépni az említett bűncselekmények elkövetőivel szemben, ám ezt nem tartjuk követendőnek. Mindennek oka egyrészt keresendő a büntetőjog mint jogág szubszidiárius jellegében.
A büntetőjogi eszközök abban az esetben alkalmazhatóak, ha olyan súlyos a tanúsított magatartás, hogy a társadalomban keletkezett kár elengedhetetlenné teszi ennek a legsúlyosabb felelősségi formának az érvényesítését.504 Másrészt a hatályos szabályozásban meghatározott büntetéssel való fenyegetés mértékét, a diszpozíciókban deklarált egyes elkövetési magatartásokat a tényállások többségében megfelelőnek tartjuk.
Mindezek alapján felmerülhet a kérdés, hogy miben rejlik a hatályos szabályozás problematikája? Egyértelmű, hogy a hatóságok, kiváltképpen a KÖH büntető tényállásokkal szembeni tájékozatlansága, valamint azon tény, hogy e közigazgatási szerv alkalmazottai egyéni jogérzetükre hagyatkozva, a büntetőjogszabályok figyelmen kívül hagyásával ítélnek meg egyes cselekményeket, jelentősen hozzájárul a régészeti lelőhely védelmét szolgáló diszpozíciók figyelmen kívül hagyásához.
Mivel a bűncselekmények nem kerülnek a nyomozati szervek tudomására, ezért ezen szervek tényállásra vonatkozó ismeretei sem teljesek, hiszen szinte egyáltalán nem foglalkoznak napi munkájuk során a diszpozíciókkal. Megítélésünk szerint azonban nem kizárólag a KÖH passzivitása az egyetlen közreható tényező abban, hogy ezen elkövetési tárgyak védelme a gyakorlatban hatástalan.
E körben felvetődik a kérdés, amikor a régészeti lelőhely, kulturális javak megrongálásának védelmét szolgáló tényállásokat a jogalkotó létrehozta, figyelembe vette-e, hogy a védendő érdekek köre és a meghatározott jogi tárgy összhangban áll-e azon érdekekkel, amelyeket a törvényhozó e rendelkezésekkel védeni kívánt? A kérdés megválaszolására az említett elkövetési tárgyakat érintő
504 Földvári 2003, 37.
hatályos büntetőjogi norma értelmezése szükséges, melynek legmegfelelőbb eszköze a teleologikus, vagyis jogtárgyharmonikus értelmezés.505
Ezen elkövetési tárgy rongálása a Btk.-ban a vagyon elleni bűncselekmények között, a rongálás (Btk. 324. §) tényállásának minősített esetét képezi, mely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Súlyosabban minősül az elkövető cselekménye, ha magatartásának következtében a régészeti lelőhely megsemmisül. A deliktum által védett érdek a tulajdonjog és ezen belül minden olyan jog, tehát a birtoklás, használat vagy a rendelkezés joga, amelynek érvényesülése feltételezi a tulajdonjog tárgyiasult formájának, a vagyontárgy állagának épségét.506 Mindebből következik, hogy a régészeti lelőhely megrongálása azért pönalizált tevékenység, mert ennek következtében az állam tulajdonjoga sérül. Vajon a régészeti lelőhely büntetőjogi védelmének megfelelő indoka a tulajdon védelme, illetve a törvényi tényállás megfelelő módon védelmezi-e ezt az érdeket?
A kulturális javak védelméről és muzeális intézményekről szóló 1997. évi CXL. törvény érdemi hatást gyakorolt a büntetőjogi szabályozásra, mivel 1998. július 1-jei hatállyal a kulturális javak, a régészeti lelőhely és a műemlék, mint speciális elkövetési tárgyak bekerültek a törvénykönyvbe.507 A KÖH felállítása miatt, a szervezeti egységesítés okán alkották meg az ezen törvény helyébe lépő Kötv.-t, mely a büntetőjogi diszpozíciókra érdemi hatást gyakorolt, ugyanis tartalmazza a régészeti lelőhely definícióját. E törvény meghatározza a kulturális örökség védelmének kiemelt jelentőségét:
„kulturális örökségünk hazánk múltjának és jelenének pótolhatatlan, egyedi és meg nem újítható forrása, a nemzeti és az egyetemes kultúra elválaszthatatlan összetevője.”508 Az Országgyűlés abból a célból alkotta meg a törvényt, hogy a nemzeti és egyetemes történelem során felhalmozott kulturális örökség feltárásának, tudományos feldolgozásának, megóvásának, védelmének, fenntartható használatának és közkinccsé tételének törvényi feltételét megteremtse.509 Ezen jogszabály vezeti be az örökségvédelmi bírságot, mint közigazgatási szankciót. Figyelemre méltó a törvényi indokolás, mely a bírságolás indokát abban látja, hogy a szakszerűtlen beavatkozás (rongálás, rombolás) ellen megfelelő visszatartó erő legyen.
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a jogalkotó már a közigazgatás szintjén kiemelten kezeli a régészeti örökség védelmét, mindez megállapítható az előbb hivatkozott indokolásból, illetve az örökségvédelmi bírság tényéből, valamint a törvény preambulumában megfogalmazott gondolatokból.
505 Szomora 2009, 13.
506 Kereszty Szomora 2009, 626.
507 Kármán Kriston Stankowsky 2004, 140.
508 Kötv. Preambulum.
509 Kötv. Preambulum.
A hatályos büntető törvénykönyvben azonban a régészeti lelőhely védelmének indoka a tulajdonjog védelme, mivel a vagyon elleni bűncselekmények között szabályozza. Ez azonban magával a tényleges jogalkotói akarattal áll szemben. Mivel a jogalkotó a Kötv. szerint a régészeti lelőhelyekben meglévő történeti forrást mint tudományos értéket védi, ez pedig nem indokolja a vagyon elleni bűncselekmények körében történő elhelyezést. Így tehát kiindulva a kezdő gondolatunkból, a jogtárgyharmonikus értelmezés510 eszközével arra a megállapításra jutunk, hogy jelen esetben a régészeti lelőhely rongálásának tényállása által védett érdek ellentétben áll a törvényhozó szándékával, mivel nem azt védi, amit a jogalkotó azzal védeni kívánt.
Más oldalról megközelítve, azért tartjuk szükségesnek a védendő érdekek fontosságát hangsúlyozni, hiszen a jogi tárgy a büntetendővé nyilvánítás indokát, tartalmi legitimitását hivatott szolgálni,511 ezáltal a jogalkotói döntések megkérdőjelezhetőek, amennyiben a büntetendőség tartalmi indokát nem tartjuk megfelelőnek.512 A régészeti lelőhely rongálása esetén, megítélésünk szerint e cselekmény által elsődlegesen a kulturális örökség, mint nemzeti, tudományos forrás kerül veszélybe, illetve az e jogtárgyhoz fűződő állami és tudományos érdek szenved sérelmet, valamint az UNIDROIT Egyezmény által említett tudományos információk (forrásérték) kerülnek veszélybe.
Felmerülhet a kérdés, hogy amennyiben a régészeti lelőhely rongálásának tényállását az előbb meghatározott védendő érdek köré szerveznénk, rendszertani szempontból mely diszpozíciók körében helyezhetnénk el e deliktumot. A Btk.-ban a vagyon elleni bűncselekmények körén kívül a XV. fejezetben, a rendészeti bűncselekmények között a műemlék megrongálása (Btk. 216. §), a kulturális javak megrongálása (Btk. 216/A. §), valamint visszaélés kulturális javakkal (Btk. 216/B. §) tényállások hivatottak a kulturális örökség védelmére. E három bűncselekmény azért nem tartozik a vagyon elleni deliktumok közé, mert az elkövetési tárgy minden esetben az elkövetési magatartást kifejtő személy saját tulajdonát képezi. A jogalkotó azzal, hogy e három tényállást a kulturális örökség védelme érdekében megalkotta, utal arra, hogy a törvényhozó ezen érdeket kiemelten fontosan kezeli, mely egyben megegyezik a Kötv.-ben foglalt, a jogalkotó által kitűzött céllal. A Kötv. 7. § (5) bekezdése értelmében a kulturális örökség elemei közé a régészeti örökség, műemléki értékek, valamint a kulturális javak tartoznak. Mindebből következik, hogy a kulturális örökség részét képező elemek ellen intézett támadás, amennyiben a rongálás elkövetési magatartásában merül ki, a jogi tárgyak homogenitása folytán ugyanazon alcím alá kell, hogy tartozzanak.
Megítélésünk szerint a régészeti lelőhely mint speciális elkövetési tárgy megrongálásának a vagyon elleni bűncselekmények körében történő értékelése azért is képezheti vita tárgyát, mivel ez
510 Szomora 2009, 13.
511 Karsai 2010, 720.
512 Szomora 2009, 12; Nagy 2010, 103.
esetben a cselekménnyel okozott kár objektíve pénzben nem határozható meg. Ha az elkövető a rongálás tényállását cselekményével kimeríti, a minősítés az okozott kár függvényében alakul, mely meghatározásnak az alapja a reparációs költség. Régészeti lelőhely esetén azonban ezen összeg megállapítása lehetetlen, jól mutatja ezt, hogy a hatályos szabályozás is a büntetés mértékének meghatározásakor aszerint differenciál, hogy a lelőhely megrongálódott, avagy megsemmisült.
Amennyiben a régészeti lelőhely, illetve kulturális javak rongálásának tényállása a kulturális örökséghez fűződő állami, tudományos és társadalmi érdek védelmét szolgálná, megoldódna azon probléma, hogy az elkövetési tárgyak azonossága ellenére a jogalkotó külön fejezet alatt és szerkezeti elkülönültségben foglalkozik ezen deliktumokkal. Mindez átlátható, világos és egyértelmű eligazodást nyújthatna a jogalkalmazó számára.
A vagyon elleni deliktumok körében a lopás, sikkasztás, jogtalan elsajátítás, valamint az orgazdaság tényállásának minősített esetét képezi, ha ezen bűncselekményeket kulturális javak körébe tartozó tárgyra követik el. Megítélésünk szerint habár ezen elkövetési tárgyak a törvény erejénél fogva a kulturális örökség fogalma alá tartoznak , az elkövető által megvalósított előbbi tényállások elsődlegesen a tulajdonjog ellen irányulnak. A kulturális javak jogtalan eltulajdonítása, lopása, azokkal való orgazdaságot kimerítő tevékenység esetén az elkövetési tárgyakban rejlő, objektíve kifejezhető pénzbeli érték tényén nem változtat a tulajdonváltozás. Ezen bűncselekmények esetén a sértő eredmény csakúgy, mint az alapeseti tényállásoknál, abban realizálódik, hogy a tulajdonost megfosztják az őt megillető jogosultságoktól, illetve vagyoni haszonszerzés célzattal hozzájárulnak az így megszerzett kulturális javak továbbításához.513 E speciális elkövetési tárgyak minősítő körülményként történő jogalkotói értékelése jelzi a kulturális javakban rejlő értékek kiemelt jelentőségét.
Mindezek alapján tehát megfogalmazásra került a kulturális örökség, mint büntetőjog által védeni szükséges érdek, valamint az ezen jogi tárgy köré szerveződő deliktumok köré. A továbbiakban arra kívánunk választ adni, hogy pontosan mit értünk régészeti lelőhely, kulturális javak, mint speciális elkövetési tárgyak fogalma alatt. Mindezzel célunk, hogy megszüntessük a fogalomhasználatból eredő eddigi tisztázatlanságot.
2. A régészeti lelőhely fogalma
513 Erdősy 2005, 492.
A régészeti lelőhely fogalmának tisztázása büntetőjogi szempontból azért nélkülözhetetlen, mivel a büntetőjogi védelem a definíció által meghatározott és körülhatárolt területet illeti meg.
Amennyiben a régészeti lelőhely a rongálás elkövetési tárgya, akkor annak fogalmi tisztázása elkerülhetetlen, mivel az elkövetési magatartás a régészeti lelőhelyre irányul vagy arra gyakorol behatást.
A régészeti lelőhely fogalmát a Kötv. definiálja.514 Ahogy arra már utaltunk a „régész szakma”
a fenti fogalmat azért sérelmezi, mivel a „nyilvántartásba vétel” kitétel miatt azok a lelőhelyek, melyek nincsenek bejegyezve a KÖH nyilvántartásába, tulajdonképpen nem élveznek büntetőjogi védelmet. A régészeti lelőhelyre elkövetett bűncselekmények esetén csak akkor beszélhetünk elkövetési tárgyról, ha ezek a régészeti lelőhelyek be vannak jegyezve a KÖH nyilvántartásába. A kérdőívet kitöltők sérelmezik továbbá, hogy a nyilvántartásba vétel miatt kiszolgáltatják a lelőhelyek adatait a „kincsvadászoknak”.515 Ebből világosan az következik, hogy azok a földtörténeti, régészeti helyszínek, amelyeket még nem ismerünk, ezért nem lehet térképen lokalizálni és ezáltal a KÖH nyilvántartásában sem szerepelnek, ma nem tekinthetők régészeti lelőhelynek és nem élveznek büntetőjogi védelmet sem.516 A régészet rendelkezik tudományosan kimunkált régészeti lelőhely fogalommal, de ez olyan bizonytalansági tényezőket foglal magában, melyek mellett egy nem szakembertől nem várható el a lelőhely felismerése. Azt is nehéz meghatározni, hogy melyik felszíni leletegyüttes jelent valóságos felszín alatti lelőhelyet, hiszen a feltételek szezonról-szezonra változnak, a leletek megjelennek, majd eltűnnek, az emberi tevékenység is elmozdíthatja azokat.517 Mivel a régészeti lelőhely jogi fogalmában a KÖH nyilvántartásában való szereplés szükségképpeni elem, ezért csak azokban az esetekben beszélhetünk régészeti lelőhelyekről, amikor azokat bejegyezték a KÖH nyilvántartásba.
Nem terheli büntetőjogi felelősség azt a személyt, aki ilyen ismeretlen, nyilvántartásba nem vett lelőhelyet tár fel vagy rongál meg, mivel a szándékosságot ebben az esetben nem lehet megállapítani, hiszen az elkövető nem tudhatott arról, hogy az adott terület régészeti lelőhely, mivel az nem szerepelt a KÖH nyilvántartásában. Mégpedig azért nem, mivel a szándéknak át kell fognia a rongálásnál a törvényi tényállás minden elemét és esetünkben ez hiányzik, mivel nem volt annak tudatában az elkövető, hogy a területen régészeti jelentőségű objektumok találhatóak. Nincs is elkövetési tárgy, mivel ezek az ismeretlen régészeti lelőhelyek nincsenek bejegyezve a KÖH nyilvántartásába. Bár a szabálysértési joganyag tartalmaz arra vonatkozó tényállást, amely az
514 Kötv. 7. §. 20. pont.
515 Védtelenné váló régészeti lelőhelyek. http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=70586 (2009.02.15).
516 Bánffy Eszter (MTA Régészeti Intézet) és Raczky Pál (ELTE Régészettudományi Intézet) Népszabadság számára közlésre leadott írása. http://www.archeo.mta.hu/hir/aktualishir/?p=7 (2009.05.04.).
517 Jankovich 1993, 9.
engedély nélküli régészeti feltárást szankcionálja,518 de ha ezt nem nyilvántartásba vett területen követik el, akkor nincs büntetőjogi relevanciája. Sőt az is elképzelhető, hogy engedély nélkül is végezhetnek szakmailag megfelelő és forrásértéket megtartó feltárást.
A régészeti lelőhelyeket különböző csoportba sorolja a Kötv. a védelem szempontjából:
1. Általános védelem: a régészeti lelőhelyek általános védelem alatt állnak, amelyet azonban a Kötv. nem definiál pontosan.519
2. Védett régészeti lelőhely: ezeken nem lehet olyan tevékenységet folytatni, amely a lelőhelynek akár részleges állapotromlását eredményezheti.520 A védett lelőhelyeket lehet még külön kategorizálni:
a) kiemeltenvédett régészeti lelőhely;521 b) fokozottanvédett régészeti lelőhely.522
A régészeti lelőhelyek jelentőségét bizonyítja az a tény, hogy a kiemelkedő történeti és kulturális jelentőségű régészeti lelőhelyeket nem hatósági eljárással, hanem kizárólag jogszabályban lehet védetté nyilvánítani.523 A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeken a KÖH engedélye szükséges a 30 cm mélységet meghaladó földmunkával járó tevékenységekhez.524
A tudományos információk (forrásérték) megőrzése indokolná, hogy a büntetőjogi védelem ne csak a nyilvántartásba vett lelőhelyeket illesse meg, hiszen nagy lehet akár annak a valószínűsége is, hogy az eddig még fel nem tárt és ismeretlen területek sokkal több, gazdagabb információval rendelkeznek, mint egy már feltárt és nyilvántartásba vett terület. Jóllehet a régész szakma követeli a Kötv. régészeti lelőhely fogalmából a „nyilvántartásba vett” kitétel törlését, mert így meglátásuk szerint biztosítható lenne pótolhatatlan kulturális örökségünk megfelelő büntetőjogi védelme, ám dogmatikai szempontból ez kivitelezhetetlen. Ennek oka, hogy a régészeti lelőhely rongálását csak és kizárólag szándékosan lehet elkövetni. Ha a lelőhely-fogalom minden feltárt és feltáratlan lelőhelyet lefedne, akkor ezzel felmerülne az a probléma, hogy a szándékosság tudati oldala kiszélesedne. Egy laikustól azonban nem várható el az a tudattartalom, hogy felismerje a régészeti lelőhelyet, így a nyilvántartásba vételre vonatkozó fogalmi elemet szükségesnek tartjuk. A régészeti lelőhely fogalma
518 Szr. 144. §
519 Kötv. 11. §.
520 Kötv. 13. § (1) bek.
521 Kötv. 13. § (4) bek.: „Kiemelten védett az a lelőhely, mely kivételes tudományos jelentőséggel, és nemzetközi vagy országos szempontból kiemelkedő fontossággal bír.”
522 Kötv. 13. § (4) bek.: „Fokozottan védett az a régészeti lelőhely, melynek tudományos jelentősége megállapítható, és egy nagyobb tájegységre nézve kiemelkedő fontossággal bír.”
523 Kötv. 12-16. §; 3/2002. (II. 15.) NKÖM rendelet.
524 Kötv. 63. § (1) bek.
alatt így olyan területet értünk, amely régészeti jelenségek, objektumok, leletek sajátos kontextusban találhatóak, de ezek földrajzi meghatározottsága és térbeli helyzete ismert kell legyen, hogy a régészeti lelőhely mint elkövetési tárgy büntetőjogi szempontból meghatározható legyen. Erre szolgál a KÖH nyilvántartása, amit azonban nem tüntet fel hiánytalanul a KÖH saját honlapján.
Érdemes lenne megfontolni a lelőhelyek ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését, amely így lehetővé tenné a tulajdonosok számára is a megismerhetőséget.
3. A régészeti lelet fogalma
A régészeti lelőhely fogalmának kifejtése mellett foglalkoznunk kell a régészeti lelet fogalmával525 is.
Ennek oka, hogy a régészeti örökség védelme erre a két elemre terjed ki.
Az általunk vizsgált büntetőjogi tényállások egyikében sem minősül elkövetési tárgynak a régészeti lelet, kizárólag a kulturális javak körébe tartozást jelöli meg minősítő körülményként az egyes bűncselekményeknél a jogalkotó. A kulturális örökség elemei közé tartoznak a régészeti örökség ingatlan elemei, a műemlékek, valamint a kulturális javak.526 Felmerül a kérdés, hogy hová sorolható ilyen logikai lánc alapján a régészeti lelet, mint ingó tárgy. Az OKRI munkatársai megfogalmazzák azon kérdésüket, hogy ezen a gondolatmeneten elindulva, kulturális javak körébe tartozó tárgynak tekinthetjük-e a régészeti leletet?527 Értelmezésük szerint a kulturális örökség elemei a Kötv. 7. § 4. pontjában meghatározott kulturális javak; a Kötv. ebből következően a kulturális örökség fogalomból szűk értelemben csak a régészeti örökség ingatlan elemeit vette ki.528 Megítélésünk szerint a régészeti lelet törvényi definíciójából kiindulva, rendszertani értelmezéssel megállapítható, hogy a régészeti lelet a kulturális javak körébe tartozó tárgy. Azáltal, hogy a törvényi definícióban az szerepel, hogy „nem minősülnek régészeti leletnek azon kulturális javak” a jogalkotó
525 Kötv. 7. § 19. pont: „Régészeti lelet: a régészeti örökség érzékelt, felfedezett, feltárt – jellegénél fogva – ingó eleme, függetlenül attól, hogy eredeti helyéről, összefüggéseiből, állapotából elmozdult, elmozdították-e, vagy sem. Nem minősülnek régészeti leletnek azon kulturális javak, amelyek 1711 előtt keletkeztek és bizonyítottan műgyűjteményben maradtak fenn.”
526 Kötv. 7. § 4. pont. „A kulturális javak az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai az ingatlanok kivételével , valamint a művészeti alkotások.”
527 Megjegyeznénk, hogy egyetértünk azzal a megállapítással, hogy a kulturális javak fogalmának meghatározása körüli tisztázatlanság és a fogalom gyakran téves értelmezése a kulturális örökség kárát okozza. A kérdéskört felvető tanulmány: Erdősi 2000.
528 Kármán Kriston – Stankowsky 2004, 141.
a kulturális javak (vagyis ingó kulturális örökségi elemek) gyűjtőfogalma alá sorolta a régészeti leletet.529
Mindebből következik, hogy a kulturális javak, illetve régészeti lelőhely jelenlegi törvényi fogalma megfelelő a keretdiszpozíció kitöltéséhez, valamint, hogy a régészeti lelet a kulturális javak körében értelmezendő.