A történeti h ı s mint a megrendült kulturális kánon helyreállítója

keletkezését a pszichológiai szükségletek mellett azonban még egy tényezı segíti, a kulturális kánon alapvetı megrendülése.

például Mátyás neve a folklórban szimbolikus, hiszen hasonló narratívumok III. Frigyes, Földnélküli János, Nagy Péter, Drakula esetében is megjelennek.¹³⁴ Ahogy Ferenczi Imre a mondák kapcsán megjegyzi, hogy a monda „megelégszik az életmozzanatok, a szituációk és a történet szereplıinek sematikus tipizációjával.”¹³⁵ A helyzet tulajdonképpen hasonlít ahhoz, amit Hobsbawm leírt a kitalált hagyományokkal kapcsolatban: „újszerő szituációkra adott válaszról van szó, mely régi szituációkra adott válaszok formáit öltik.”¹³⁶ Az új kulturális-társadalmi környezet kihívásaira a kompenzáció egy olyan formáját adaptálják, mely teljes mértékben ısi mintákból építkezik.¹³⁷ Ilyen paradigmatikus változást elıidézı korszak lehetett a magyarság történelme során a Kárpát-medencében való letelepedés, a feudális társadalmi rendre való áttérés s ezzel együtt a keresztény hagyományok elfogadottá tétele, a tatárjárás, a török hódoltság idıszaka, a Habsburg abszolutizmus elleni felkelések idıszaka valamint az 1848-as forradalom és szabadságharc. Logikus, hogy a legjelentısebb történeti hısök is ezekhez a korszakokhoz kötıdnek. A drasztikus változások mellett meg kell azonban jegyeznem, hogy ezen személyek mitizálódása annak is betudható, hogy ezek az események az idıbeli távlat növekedésével egyre inkább veszítenek pontos történéseik részleteibıl s velük együtt halványulnak el a bennük szereplı központi figurákhoz kötıdı események, személyiségjegyek, tulajdonságok. A keletkezı hiányos tudás, sematizálódás viszont hozzájárul ahhoz, hogy az egyes történelmi események leegyszerősödése, a történések általánosabbá válása lehetıvé tegye, hogy a bennük szereplı egyes elemek a hozzájuk tartozó jellemzıkkel szabadon vándoroljanak.¹³⁸ Így jelenhetett meg több, Hunyadi Mátyáshoz kapcsolódó tulajdonság, esemény Rákóczi Ferencnél, valamint Kossuth Lajos alakjánál. A „negyvennyolcas” hagyományvilág

134 Kriza Ildikó 2007. 10. illetve ahogy a Magyar Néprajz V. kötetében is olvasható: „A történeti monda is nemzetközi, mint a népmese, motívumai, hısei széles körben ismertek, sıt maguk a mondák is vándorolnak, csak a hısök helyébe kerülnek mások. Így történik ez a híres Kyffhäuser-mondában, amely a barlangjában várakozó Barbarossa (Rıtszakállú) Frigyes császárról szól. A császár már régen meghalt, de a monda szerint él a hegy gyomrában: vörös szakálla úgy megnıtt, hogy hétszer körüléri a kıasztalt, amely mellett ül. Nem kell hát félni, egyszer még visszatér, hogy népén segítsen. Az angol monda Artus királyról, a magyar monda Szent Istvánról, Rákócziról, a szlovén pedig Mátyás királyról beszéli el ugyanezt.” Lengyel Dénes 1988. 149.

135 Ferenczi Imre 1968. 33.

136 „In short, they response to novel situations which take the form of reference to old situations.”

Hobsbawm, Eric 1985. 2.

137 Az ısi minták feléledése kapcsán érzékletes példákat sorol fel Dömötör Ákos például Damjanich kapcsán. A szabadságharc tábornokáról elterjedt egyrészt az a Thézeuszhoz kapcsolódó történet, melyben a hıs fél kezével lerántott egy lovat, megjelent nála a mágikus szakáll illetve a „rácok ostora” titulus, mely egyértelmően Attila hun vezértıl ered. A példák közt érdemes megemlíteni azt a mondát is, melyben Klapka György egyik legénye Búvár Kundhoz hasonlóan fúrta meg az osztrákok hajóját. Lásd Dömötör Ákos 1998. 14., 18.

138 A hiány, mint a mítoszok keletkezését elısegítı tényezı kapcsán lásd Voigt Vilmos 1980.

azonban bebizonyította, hogy az akkor keletkezı hısök nem csupán a régi szüzséket élesztették fel, hanem megváltoztatták a megszokott és közismert elbeszélés-motívumok korábbi helyét is.¹³⁹ A 19. század második felében elsısorban a forradalom és szabadságharc vezetıinek (fıleg Kossuth Lajos, Petıfi Sándor) személyisége és a köréjük felépülı narratívumok csoportja nyert kultikus jelleget,¹⁴⁰ majd a kiegyezés megkötése után Erzsébet királyné és Rudolf trónörökös alakja került be a folklór keretei közé.¹⁴¹ A trianoni béke után az irredentizmus jelent meg a maga hıseivel,¹⁴² majd a náci és a kommunista diktatúra személyi kultusza hódított.

Az új társadalmi körülmények miatt kialakuló emberi igények, vágyak kifejezıdésének lehetünk szemtanúi újfajta hagyományozódás keretei között. Mőködnek emellett a régi hagyományok, gyakorlatok és modellek is, ám a megváltozott új feltételek között már nem mindenki számára kellıképpen rugalmasak és alkalmazhatók.¹⁴³ Aktuális kontextusba helyezett „hagyományos témákkal” találkozhatunk tehát, melyek a középkori exemplumokhoz hasonlóan fejezik ki a modern társadalom emberének az erıszak, az elidegenedés, a diszkrimináció, értékvesztés által kiváltott nyugtalanságát.

„Eric Hobsbawm, angol történész mindkét monográfiájában arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen bámulatosan hasonló a különbözı népek és korok banditahıseinek

»mítosza«, mővészi ábrázolása, legyen az hısének, ponyvaballada, népmonda, lírai dal, életregény, vagy a szájhagyomány alapján készített filmforgatókönyv. Szerinte a hasonlóságnak két alap oka van: a) A történelmi helyzet és az etnikus-regionális viszonyok hasonlósága […] b) A »hıs« szereppel együtt járó hagyományos közösségi elvárások egyöntetősége, s ennek következtében a banditák/betyárok viselkedésének hasonlósága a másik ok. A jó ügyért, a kizsákmányoltak érdekeiért harcoló igaz betyár…”¹⁴⁴ Természetesen Hobsbawm nézete nem csupán a banditahısökre alkalmazható, hanem minden egyéb hıstípusra. A jelenség gyökerei nem korszakunkból eredeztethetık tehát. Nem csak a dolgozatban megfigyelhetı modern, kortárs hısök

139 Dömötör Ákos 1998. 7.

140 Kossuth Lajos, Széchenyi István kultuszának fejlıdésérıl a következı fejezetben szólok. Petıfi Sándor kultuszáról a Petıfi Irodalmi Múzeum munkatársainak már említett kiadványai tartalmaznak részletes elemzéseket.

141 Gerı András 2004.a, 2004b, Pisztota Ferenc 1980., Landgraf Ildikó 1998., 2002., Magyar Zoltán 2000., 2006.

142 Lásd Zeidler Miklós 2002., 2003.

143 Hobsbawm, Eric. 1985. 4.

144 Hobsbawm nézetét idézi Küllıs Imola 1995. 55.

keletkeznek és mőködnek korábbi formák alapján, hanem a megelızı történeti korszakokból is szép számmal lehetne példákat említeni. Eliade szerint a legendás szenteket és nagy uralkodókat is az egykori hısök, az archetípus ismétlıinek tekintették.

Megállapítja, hogy „a kereszténység sohasem tudta – fıként a népi rétegek tudatából – kitörölni az archetipikus szemléletet, (mely a történelmi személyiségbıl példaadó hıst, a történelmi eseménybıl pedig mitikus kategóriát alakított.)”¹⁴⁵ Magyar Zoltán hívja fel a figyelmet, hogy nem csupán a történetek, hanem a mondákban szereplı motívumok is vándormotívumok pl. Isten kardja Attila, Szent István, Szent László, Rákóczi mondakörében is feltőnik.¹⁴⁶ Mindennek az alapja talán az is lehet, hogy ezek a népi hısök ún. „sőrített társadalmi típusok”, akik minden olyan pozitív tulajdonsággal rendelkeznek, melyek a népi ideális normáknak megfelelnek. E népbarát hısök kizárólag jó, míg ellenfeleik csak kedvezıtlen tulajdonságokkal vannak felruházva.

Majdnem mindegyikre jellemzı a népbarátság és a szociális igazságtevés.¹⁴⁷ Ha pedig valamely korban valamely közismert személy ilyen színben tőnik fel az emberek szeme elıtt, pillanatok alatt társítják személyéhez az ezen mintáknak legutóbb megfelelt hısök tipikus jegyeit is.

Az idı elırehaladtával azonban az archetipikus hıs-motívumok sem változás nélkül élik meg az újabb századokat. A motívumok lényege, váza azonban az elmúlt évszázadok során sem vagy csak alig változott. „Mondhatnánk azt is, hogy a modern idık történelmi alakja a népi emlékezéstıl visszakapja eredeti jelentését: azt, hogy archetípust utánoz vagy archetipikus cselekedetet ismétel.”¹⁴⁸ Ahogy Gary Alan Fine is megjegyezte, a kortárs mondák hagyományos témákra alapoznak, melyeket új anyagi és morális kontextusban helyeznek el.¹⁴⁹ Olyan univerzális survival-ról van tehát szó esetünkben mely független az ún. „magas” kultúra korszakaitól, a politikai folyamatoktól, történelmi korszakoktól. Ez nem jelenti azt, hogy a váz, a „szüzsé” köré ne épülne fel minden egyes korszakban, minden egyes társadalmi rétegnél más és más, az aktuális igényeknek megfelelı motívumkincs. Ennek következtében, míg a kora középkor

145 Eliade, Mircea 2006. 205.

146 Magyar Zoltán 2001. 209. „Petıfi Sándor meghalt, és a felesége temette el. Nagyon szépen akarta eltemetni. Eltemette nap alá, hold alá, föld alá, víz alá. Betette négyes koporsóba. Aranykoporsóba, ezüstbe, vasba és fába tette ıt. Mikor eltemették, ráengedtek vizet. Máig se tudja senki, hol fekszik” Dobos Ilona 1973. 422.

147 Katona Imre 1980. 252.

148 Eliade, Mircea, 2006. 74.

149 Gary Alan Fine nézetét idézi Constantinescu, Nicolae 2003. 153-154.

hısideáljaivá a szentek váltak a nép körében, a késı középkortól már a társadalmi igazságtalanságok ellen fellépı alakokkal találkozunk.¹⁵⁰

Az idık során mindezek mellett – talán a világ racionalizálódásának is köszönhetıen – fokozatosan csökkent a csoda jelenléte, jelentısége a hısök személye köré kiépült mondavilágban. „Az évszázadok során a mitikus hıs, a hérosz fokozatosan veszített mitikus tulajdonságaiból, s lényegi jellemzıin túl fizikailag is egyre inkább emberi jegyekkel lett teljes: már nem óriás, csupán hatalmas termető, s nem sárkányt vagy egyéb szörnyeteget gyız le, hanem (csak) ellenséget. Az eredeti kapocs azonban sohasem szakadt el teljesen: a mondák hısei bár többnyire valóságos személyek, kiemelkednek a közösségbıl, és esetenként továbbra is öltenek magukra mitikus vonásokat. Olykor a modern idık történelmi alakjai is – visszakapva a népi emlékezéstıl az eredeti jelentést – archetípust vagy archetipikus cselekedetet ismételnek meg, idéznek fel, még akkor is, ha immár a démonizált hatalmakkal szemben kudarcot vallott embert ábrázolják, s nem pedig az ideálként tisztelt legyızhetetlen hıst.”¹⁵¹

A mondák hıseinek cselekedetei immár jórészt emberi normákkal mérhetık, s koruk hısideálját testesítik meg. A 20-21. század korának kihívásait is tehát olyan személyek oldják meg, akiket az adott kor problémái keltettek életre, ık a sztárok. A sztárok mindenféle hasonlóság mellett azonban alapvetı eltérést is mutatnak a hısöktıl. Ezek közül a legfontosabb talán az, amit Boorstin fogalmazott meg: „We can fabricate fame, we can at will (though usually at considerable expense) make a man or woman well known; but we cannot make him great. We can make a celebrity, but we can never make a hero. In a now-almost-forgotten sense, all heroes are self-made. Celebrity worship and hero worship should not be confused.”¹⁵²